PÉCS

Fényfestők varázsolják el Pécs híres helyeit

Tavaly hatalmas siker volt, így itt a folytatás: jön a Zsolnay Fényfesztivál fényfestéssel, fényjárgánnyal, világító hajjal, újcirkusszal és sok-sok látvánnyal.

Link másolása

Tavaly nyáron Magyarországon először rendeztek fényfesztivált. A Pécsett megtartott látványos eseménynek hatalmas sikere lett. A szervezők sem hitték el, de óriási volt az érdeklődés, több mint 50 ezren voltak kíváncsiak rá.

Ezen felbuzdulva idén újra megrendezik, immár hagyományteremtő szándékkal a mediterrán városban a Zsolnay Fényfesztivált. Június 30. és július 2. között esténként a leghíresebb városi nevezetességek kapnak látványos fénydekorációt. Mintegy 10.000 négyzetméternyi felületet vetítenek be az ország legjobb fényfestő csapatai.ZsolnayFenyfesztival_LightArt_DSC6145_DxO

A tavalyihoz hasonlóan lesznek programok is, így például spanyol légtornászok, újcirkuszi előadások, koncertek és színházi programok is. A Székesegyház homlokzatán pedig még nagyobb felületen jelenhetnek meg a mapping alkotások, ezen egy nemzetközi, pénzdíjas verseny 3D alkotásai lesznek láthatóak. A versenyművekből hármat a zsűri díjaz, egyet pedig a közönség választ ki.ZsolnayFenyfesztival_VoalaStationZsolnayFenyfesztival_VoalaStation2

A fényfesztivál a világon már nagyon népszerű. A technika fejlődése pedig egyre különlegesebb vizuális megoldásokat tesz lehetővé. Külföldön is kuriózum még, de itthon a tavalyi volt az első ilyen jellegű grandiózus bemutatkozás.

VIDEÓ: a tavalyi fesztiválról

Az idei évben újdonság lesz az esti vetített fények mellett a természet, a napfény bevonása a művészetbe.

Már a nyitónap is kiemelkedő programot ígér. A Kodály Központba érkezik Emika, aki a tavaly elkészült Melanfonie című albumát mutatja be a MÁV Szimfonikusokkal. A zene alatt pedig Bordos László Zsolt, világhírű 3D mapping művész vetít a falakra, ami szintén kuriózumnak számít, hiszen beltéren ritkán látható hasonló közös produkció.ZsolnayFenyfesztival_Emika_foto_AdamKrena

Emika

Másik újdonság lesz a koncertet követő fényfelvonulás, ahol maguk a résztvevők is saját készítésű világító öltözékkel, kellékkel, fényjelmezekben vonulhatnak majd. A látogatókat fényjárgányokkal szállítják, hogy még különlegesebbé tegyék az estét.

A város főterén újra újcirkuszi produkció lesz látható. A 70 tonnás daru emeli majd fel a spanyol Voala Station légtornászait. Az esti produkciókban megint lesznek tűzzsonglőrök, mozgó díszletek. A vállalkozókedvű látogatóknak pedig a spanyol fodrászok világító frizurákat készítenek.ZsolnayFenyfesztival_SientaLaCabeza_foto_PepMayugo

Mindhárom estén érdemes végigsétálni a belvárost, ahol a Fény Útján több mint húsz állomáson lehet a különleges látványosságokban gyönyörködni.

A fesztiválon bőven lesznek zenei produkciók is. A nyitókoncerten kívül fellép Lajkó Félix, Matsumoto Zoku, a Kwashibu Area Band, Óperentzia zenekar, Fantomatik Orchestra és lesznek utcazenészek is.ZsolnayFenyfesztival_FantomatikOrchestra

Fantomatik Orchestra

Az eseménynek idén már saját új logója is van, stílusosan egy stilizált világító bogár._DSC6139_DxO

A fesztivál mintegy kétszáz programja ingyenes, kivéve a nyitókoncertet.

Bővebb információk ITT.

Fotók: Okolicsányi Zoltán, Fényfesztivál

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


PÉCS
A Rovatból
Varázslatos meseerdővé vált az esőtől áztatott Mecsek
A képeket nem egy festő, hanem maga a természet, az eső alkotta. Ugye mennyire csodásak?

Link másolása

Nincs nagyobb varázsló a természetnél. Pillanatok alatt képes az élénk színekből tompát csinálni, a harsogóból sápadt zöldet, a fényből párát... Az eső pedig mindezt még "megcsavarja", igazi művészi képeket alkot az erdőből. Íme:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
PÉCS
Festői látvány az aranysárgán ragyogó repceföld
Szemet gyönyörködtető látvány az ezernyi virág, amely úgy boritja be a hullámzó tájat, akár egy szőnyeg.

Link másolása

Mint egy hatalmas hullámzó szőnyeg, úgy terül el a hatalmas repceföld Pécs közelében. Az aranyló színekben pompázó táj valóban olyan, mint egy festmény.

Minden évben remek fotós téma és szemet gyönyörködtető látvány a hosszan elnyúló virágtenger.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

PÉCS
Megérkezik az IKEA Pécsre, Debrecenbe és Miskolcra is – tervezőstúdió és mobil átvételi pontok is nyílnak
2023 őszén nyílik majd az üzlet, ahol többek között lakberendezési tanácsadással segítik a vásárlókat.

Link másolása

A Debrecenben megnyitott első magyarországi tervezőstúdiót hamarosan egy újabb egység követi: a dél-dunántúli régió IKEA vásárlói Pécsen élvezhetik majd ezt a részleget 2023 őszétől.

Az új tervezőstúdió legfontosabb eleme, hogy a vásárlók a helyszínen megnézhetik és kipróbálhatják majd az egyes termékeket.

Emellett a stúdióban lehetőség lesz arra is, hogy a vásárlók segítséget kérjenek az online vásárlásban, és a megrendelt termékeket a legközelebbi átvételi pontra, vagy egyenesen otthonukba kérjék házhoz szállítással.

Az előkészületek megkezdődtek, de a konkrét nyitási dátumról az IKEA később tájékoztatja majd a vásárlókat.

Ezzel egy időben Mobil Átvételi Pontok nyílnak Debrecenben és Miskolcon.

A Mobil Átvételi Pont szolgáltatás lényege, hogy a régió vásárlói a házhozszállításnál kedvezőbb árszabással rendelhetik meg kedvenc IKEA termékeiket Debrecenbe vagy Miskolcra, ahol meghatározott időpontban átvehetik csomagjaikat. Az első átvételi lehetőség 2023. május 17-én lesz, amelyre a vásárlók már leadhatják rendeléseiket akár az áruházakban, akár az IKEA.hu weboldalon, akár akkor, ha termékeiket a telefonon és chaten keresztül történő távoli értékesítés opcióval vásárolják meg. Az új átvételi pontok abban is segítségére lehetnek a vásárlóknak, hogy a március végén, Debrecenben megnyitott Tervezőstúdióhoz kapcsolódó rendelések még elérhetőbbek legyenek a vásárlók számára.

„Az elmúlt években több Átvételi Pontot is nyitottunk országszerte számos vidéki városban, sőt, a balatoni régióban szezonális Mobil Átvételi Pontokat is üzemeltettünk – természetesen ezt az idei nyári szezonban is tervezzük.

Úgy látjuk, hogy ezzel a lehetőséggel sokat tudunk segíteni azoknak a vásárlóinknak is, akiknek a közelében nincs IKEA áruház, de mégis az IKEA minőségi termékeivel szeretnék otthonosabbá, kényelmesebbé vagy éppen fenntarthatóbbá tenni az otthonaikat”

– mondta el Lubomír Zákopčan, az soroksári IKEA áruházvezetője.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

PÉCS
Fotók: Pécsre benézett a tavasz, virágzik a híres mandulafa
A Mecsek alján már minden jel arra utal, hogy hamarosan tényleg itt a tavasz.

Link másolása

Virágzik már a több mint 100 éves pécsi havihegyi mandulafa, amely jelzi, hogy bizony itt a tavasz. Még akkor is, ha a szirmokat pár napja a hó is ellepte. De a mediterrán éghajlat korán előcsalogatta a rügyeket és a télbúcsúztató, tavaszt köszöntő virágokat is. Már a fotók is jobb kedvre derítenek:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk