KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Amerika első nagyvárosi farmja 2000 háztartást lát el ingyen élelmiszerrel

A projektben résztvevő gyerekek és felnőttek a fenntartható mezőgazdaságról is tanulhatnak.

Link másolása

A michigani Detroitban található agrihood több ezer család étkezését biztosítja a városban. A projektben résztvevő gyerekek és felnőttek egyaránt a fenntartható mezőgazdaságról tanulhatnak.

Eszedbe jutott már valaha, hogy az ember az egyetlen élőlény a Földön, amelyik fizet azért, hogy itt élhessen? És ez még sokáig így lesz, pedig elég élelmiszer lenne az emberiség minden tagja számára. Sőt, elengedő étel juthatna akár 10 milliárd ember számára is bolygónkon.

Mégis, az élelem 70%-a az állattenyésztés számára termelődik, ezért 795 millió ember megy éhesen tér aludni minden este.

Sokaknak nagy álma, hogy az éhséget felszámolja egyszer s mindenkorra. És remélhetőleg a társadalom megoldja ezt a problémát az elkövetkezendő évszázadban. Talán az egyik módja ennek a közösségi termelés lehetne, amely modell szerint egy-egy közösség minden tagja tápanyagban gazdag, egészséges élelemhez jutna teljesen ingyen.mufi2mufi1

Túl szép, hogy igaz legyen? Pedig Michiganben már megvalósult. Detorit városában sok család küzd a szegénységgel, és itt született meg az első amerikai "agrihood", ahol a közösségi termelés révén 2000 család kap élelmet ingyen.

A Michigan Urban Farming Initiative (MUFI) az alig másfél hektáros projekt kitalálója. A terület kétharmadán gabona-, zöldség- és gyümölcstermelés folyik, a fennmaradó részen pedig gyümölcsfák találhatók. Emellett egy olyan kertet is építettek, ahol a gyerekek a fenntartható termelésről tanulhatnak.

A MUFI egy olyan közösségi termelési modellt talált ki, amely a városi mezőgazdálkodásra épül. A nonprofit egyik alapítótagja és elnöke, Tyson Gersh, a következőket nyilatkozta a projektről: „Az elmúlt 4 évben egy olyan városi kertet hoztunk létre, amely friss élelmiszerrel látja el az itt élőket. Ennek következtében hozzájárul a kerület fenntarthatóságához, és sok új lakót és vállalkozást is idevonzott a projektünk.”mufi3

Városi közösségi kertek Magyarországon is léteznek Budapesten egyre több működik, 2016 szeptemberében külön fesztivált is rendeztek.

Rendszerint elhanyagolt lakótelepi zöldterületek, iskolaudvarok vagy épp üresen álló belvárosi foghíjtelkek alakultak rövid idő alatt helyi és egészséges zöldségek, gyümölcsök megtermelésére, pihenésre, kapcsolatépítésre alkalmas sokfunkciós közösségi terekké.

A most bemutatott amerikai közösségi kert tehát ebben az értelemben nem újdonság. Az projekt hírértéke abban rejlik, hogy ez a terület ingyenesen lát el 2000 háztartást élelmiszerrel.

A MUFI működése önkéntes munkán alapul. A jövőben 300 négyzetméteres közösségi házat szeretnének felépíteni, amely a projekt irodájaként és oktatási központjaként fog üzemelni. A közelben pedig egy egészséges ételeket felszolgáló kávézót terveznek, amely az itt termesztett zöldségekből és gyümölcsökből készült ételeket fogja felszolgálni.

Mert minden egyes ember megérdemli, hogy egészséges és tápláló élelemhez jusson.

Via trueactivist.com, fotók: MUFI Facebook

Ha érdekes volt a cikk, oszd meg másokkal is!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk