hirdetés

PÉCS

A Pécsi Vidámpark története és pusztulása

Építették Pécs város dolgozói 76679 társadalmi munkaórában – áll a bejáratnál lévő emléktáblán. Illetve csak állt, mivel ma már az sincs meg.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2014. január 28.

hirdetés

A Pécsi Vidámpark egy kivételes természeti adottságokkal rendelkező terület a Mecseki Parkerdőben. A körülbelül 50 játékelemből álló, 5 hektáron elterülő park az előző rendszerben élte aranykorát. A napjainkban ide betérőket posztapokaliptikus látvány fogadja.

A vidámpark többnyire a ’60-as ’70-es években volt a legnépszerűbb, leglátogatottabb. Május elsején, gyermeknapokon és a park kiemelt rendezvényein szinte mozdulni sem lehetett a tömegben. A létesítmény a külföldi turistáknak is kedvelt kirándulóhelye volt.

li_2_1

li_2_2

hirdetés

li_2_ma

vidampark_1962

vidampark1

vidampark2

vidampark3

A látogatók bizonyára még emlékeznek a MALÉV Li-2-es, HA-LIS lajstromjelű gépére, ami az évek során a Mecsek szimbóluma lett. A gépet a leselejtezése után, 1964 tavaszán szállították a vidámparkba, ami negyven éven keresztül volt az otthona. 2000-ben egy lelkes csapat elhatározta, hogy repülőképessé tesz egy ilyen gépet, a választás pedig a pécsi parkban lévőre esett. De a repülő állapota az évtizedek során nagyon leromlott, így ezért szolnoki hadtörténeti múzeumban kiállított, sokkal jobb állapotban lévő gépet választották. Persze a múzeum sem adta olcsón, egy ugyanilyen típusú repülőgépet kértek cserébe, méghozzá a pécsit.

A sokak által kedvelt vidámparki gépet 2007-ben a szolnoki Hadtörténeti Múzeum légierő szabadtéri kiállításán helyezték el, ahol újra az eredeti, zöld festésével és 301-es oldalszámával látható.

Elszállítása nem volt hiába való, hiszen jelenleg az egész világon az egyetlen működőképes Li-2-es gépe a miénk, és ez a pécsi testvérének is köszönhető.

A vidámpark pusztulásának kezdete a rendszerváltáshoz vezethető vissza. A fiatalokat már nem kötötte le ez a fajta szórakozásmód, és elkezdtek más lehetőségeket keresni. Nagyjából ettől az időszaktól kezdődött el a park lassú halála. A kétezres évek végére a kb. 50 játékelemből már csak alig fele volt használatban, Ekkor a park napról napra küzdött a túlélésért, és rengeteg adósságot halmozott fel.

vidamark_pecs1

vidamark_pecs2

vidamark_pecs3

vidamark_pecs4

vidamark_pecs5

vidamark_pecs6

vidamark_pecs7

vidamark_pecs8

vidamark_pecs9

vidamark_pecs10

A kétezres évek közepre már szemmel láthatóan csökkent a park népszerűsége. Ekkortájt történtek meg az utolsó felújítások a parkban, sőt, még új játékelemek is érkeztek.

A kétezres évek második felében – az ünnepnapok, és a park kiemelt rendezvényi kivételével - csupán alig pár ember lézengett a területen, a legtöbb is közülük turista volt – emlékszik vissza egy régi vidámparki dolgozó.A színpadnál, ahol egykoron olyan együttesek léptek fel, mint az Edda vagy a Beatrice, az Elvarázsolt kastélynál, ami annak idején gyermekek zsivajától volt hangos, ma csend van.

2006-ban Szirmai Márton készített egy dokumentumfilmet a haldokló vidámparkról, Mecsek Kincse címmel, amiben betekintést nyerhetünk a már haldokló létesítmény életébe. Ekkor már a dolgozók is sejtették a park szomorú jövőjét.

vidamark_pecs11

vidamark_pecs12

vidamark_pecs13

vidamark_pecs14

vidamark_pecs15

vidamark_pecs16

vidamark_pecs17

vidamark_pecs18

vidamark_pecs19

vidamark_pecs20

Mindezek ellenére még megpróbálták menteni a menthetőt és Retropark néven, új szolgáltatásokkal is bővítették, de hiába. A Pécsi vidámpark 2011-ben végleg bezárta kapuit.

Ugyan akadtak nyitási próbálkozások a 2012-es évre is, de ennek anyagi terheit a város már nem tudta vállalni. A funkció és őrzés nélkül maradt vidámparkot hamar megtalálták a fosztogatók, vandálok, fémtolvajok és a hajléktalanok. Amit fizikailag lehetett, azt kinyerték a parkból, amit pedig nem, azt összetörték és lerombolták. Ott jártamkor még ezerszámra találtam TV toronnyal díszített képeslapokat, mára már valószínűleg azok is eltűntek.

A park kellékeinek egy részét a Die Hard ötödik epizódjában láthattuk volna viszont, a hírhedt ukrajnai szellemváros, Pripjaty díszleteként, de a soha nem használt vidámpark jelenete végül nem került bele a moziba, ellentétben az Ideglelés Csernobilban című filmmel, amiben látható volt néhány vidámparki kellék. A forgatás után ezek már nem is kerültek vissza a városba.

Videó: az elhagyott Pécsi Vidámpark

A helyi lakosok szívéhez nőtt játékelemek rengeteg csodás élménnyel gazdagították az ide látogatókat. A kellékek jelenleg egy hatalmas budapesti raktárhelyiségben várják további, valószínűleg szomorú sorsukat… A Mecseki Vidámpark kereken ötven évet élt.

Még több elhagyott helyet ITT TALÁLTOK.

Hajner Gyula cikke és Kajsza Dániel fotói


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
PÉCS

Megérkezett a hó, mesés világgá varázsolta Pécset

Ha neked nem jutott most a hóból, akkor tarts velünk, megmutatjuk milyen fantasztikusan változott át a táj a Dél-Dunántúlon.
Fotók: Kiefer Béla - szmo.hu
2021. január 11.

hirdetés

Sokan várták már, hogy végre megérkezzen a hó, és fehérre fesse a tájat. Egészen más a didergős szürkeség után a ragyogó fehérségben élvezni a jeges időt. Pécs és környéke pedig különösen festői ilyenkor.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
PÉCS

Ilyen az egyik legszebb magyar város és környéke ősszel: a szivárvány minden színét felvonultatja Pécs

A fotók is igazolják, hogy megannyi csodára képes a természet és az időjárás.
Fotók: Kiefer Béla - szmo.hu
2020. október 26.

hirdetés

A puha párától a hivalkodó neonfényekig, az aranyló avartól a haragos sötétig minden színben pompázik Pécs és környéke. A képek is bizonyítják, hogy az ősz tán a legszínesebb évszakunk, és ezernyi csodára képes. Nézzétek meg a várost, a Palkonyai templomot és Magyarszék egy-egy szép részletét.

Pécs és a Mecsek talán a legszebb arcát mutatja ilyenkor.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
PÉCS

Már Pécsett is lehet óriáskerekezni, májusig forog az 50 méteres új látványosság

Siófokról érkezett a téli szezonra a hatalmas kerék, amely már most is impozáns látványt nyújt az esti városban.
Fotók: Kiefer Béla - szmo.hu
2020. október 18.

hirdetés

Október 21-én már Pécsett is lehet óriáskerékből csodálni a környéket. Ekkor indul el az önkormányzat területén, a Lánc utcai rendelőintézet melletti térségben felállított Pécs Eye.

Az 50 méter magas kerék nyáron Siófokon állt, onnan érkezett most Pécsre, ahol a tervek szerint májusig lehet élvezni ezt az új látványosságot.

A magyarországi gyártmányú kereket, a Hungarian Diamond Wheel-t már több városban is felállították, és most a Baranya megyei székhelyen is kipróbálható lesz az ajkai Horváth Lunapark Kft. jóvoltából. Bár voltak viták a helyszín miatt, de az üzemeltető szerint itt megfelelő az altalaj és adott a jó megközelíthetőség is.

Az óriáskerék árai: a felnőttjegy 2000 Ft, a gyerek-, diák- és nyugdíjasjegy 1500 Ft lesz.

hirdetés

Forrás: SzabadPécs.hu

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
PÉCS

Új, toronyház magasságú kilátó épült a Zengőn, csodálatos panoráma nyílik a tetejéről

Sváb házakat, barokk kastélyt, védett növényeket és hazánk legrégebbi, ma is álló templomát rejti a Mecsek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 28.

hirdetés

A Kelet-Mecsek hegyes-völgyes vidékének sűrű erdeiben lenyűgöző kincsek várják az utazót, amelyekre igazán érdemes rászánni néhány napot. A Pécstől keletre fekvő, a zöld százféle árnyalatában játszó hegytömb lábánál terül el három hangulatos kistelepülés, Hosszúhetény, Pécsvárad és Mecseknádasd. Bármelyiket választhatjuk kirándulásunk bázisának, hiszen a Mecseket keresztül-kasul behálózó turistautak mindenhonnan elérhetőek.

Ha Hosszúhetényt választjuk, akkor érdemes szánni egy kis időt a falu gazdag magyar-sváb népi örökségét bemutató tájház és a mára letűnt szakma izgalmas emlékeit bemutató borbélyműhely felkeresésére.

A falutól északra kényelmes sétával, de akár gépkocsival is elérhető az idilli völgyben fekvő Püspökszentlászló. Egyetlen utcáját főleg üdülőnek használt, szépen karban tartott sváb parasztházak szegélyezik. Az utca végén, évszázados fákkal körülvéve áll a pécsi püspökök gyönyörű, barokk stílusú kastélya. Az épülethez egy kicsiny kápolna tartozik, körülötte pedig 84 féle különleges fa- és cserjefajt felvonultató arborétum terül el.

A környék védett erdeinek leghíresebb növényfaja a bánáti bazsarózsa.

A világ teljes állományának 90%-a itt él. A napfényes helyeket kedveli, ezért tisztásokon, erdőszéleken, irtásterületeken találkozhatunk vele április-májusi virágzása idején.

hirdetés

A közeli Pécsvárad legfőbb nevezetessége a több mint ezeréves bencés apátság és vár, hazánk legrégebbi, ma is álló temploma.

A város feletti dombon Géza fejedelem építtetett udvarházat, majd Szent István király Koppány legyőzését követően alapított kolostort. Később, Könyves Kálmán és hatalomra törő öccse véres viszálya idején a falai között lelt menedéket a bosszúból megvakított Béla herceg. A történelem kerekének fordulásával a vak bujdosóból II. Béla néven Magyarország királya lett.

Mind Hosszúhetényből, mind Pécsváradról számos turistaút vezet a hegységet uraló 682 méteres csúcsra, a Zengőre. A Mecsek legmagasabb pontján a XIX. században emeltek először kilátót, amit többször át- és újjáépítettek. Az idén átadott, vadonatúj acélszerkezetű torony különlegessége, hogy körbeöleli a helyén álló régebbi geodéziai mérőtornyot.

A mintegy hat emelet magas kilátóból csodálatos panoráma nyílik, tiszta időben a Balaton-felvidék és a Dráván túli Papuk-hegység körvonalai is kivehetőek.

Kihagyhatatlan élmény, amihez csak egy rövid, bár egyes szakaszain kissé meredek gyalogtúrára van szükség.

A hegység túloldalán lévő Mecseknádasdot sem szabad kihagyni a programból. Mielőtt bevennénk magunkat a rengetegbe, látogassuk meg a helyi svábok kulturális hagyományaira emlékező tájházat és a Schlossbergnek nevezett dombon álló középkori templomromot. Nyugat felé indulva egy rövid sétával elérjük a Réka-vár romjait.

A középkorban leégett és elhagyott erősséghez sok helyi legenda kapcsolódik.

Az egyik szerint maga Attila hun király emeltette Réka nevű feleségének, akiről a völgy és a benne folyó patak is a nevét kapta. A vártól néhány száz méternyire állnak Óbánya házai. A festői kis falucskából a Kelet-Mecsek legvadregényesebb, tavakkal és vízesésekkel tűzdelt völgyében, kényelmes gyalogtúrával juthatunk el Kisújbányára. Ez az erdőmélyi község a XVIII. században itt dolgozó üvegkészítők otthona volt, emléküket egy rekonstruált olvasztókemence – huta – őrzi.

A környék fejlesztésére 162,9 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert a Pécsvárad Város Önkormányzata, a Baranya Megyei Önkormányzat és a Baranya Megyei Önkormányzati Hivatal alkotta konzorcium. A két legfontosabb beruházás a Zengő-kilátó és egy turisztikai látogatóközpont építése a Pécsvárad melletti Dombay-tónál. A projekt ráirányítja a figyelmet Kelet-Mecsek bármely évszakban tartalmas programot kínáló szépségeire. Csak egy jó bakancsra, egy hátizsákra és egy térképre van szükség, és nekivághatunk ennek a sok titkot rejtő, vadregényes tájnak.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: