Szilágyi Áron: „Elég furcsa állapotban érkeztem a csarnokba, de aztán előbb-utóbb minden a helyére került”

„Nem gondolom, hogy én vagyok a sportág legnagyobb legendája, de természetesen nagyon büszke vagyok arra, amit ma, illetve az elmúlt kilenc évben elértem” - nyilatkozta a magyar csapat első tokiói aranyérmese.

Link másolása

Akárcsak 2012-ben, Londonban és öt éve Rio de Janeiróban, a tokiói olimpián is Szilágyi Áron nyerte a férfi kardozók egyéni versenyét, és a triplázással sporttörténelmi tettet hajtott végre.

A Vasas vívója egész nap bámulatos teljesítményt nyújtott, a helyi idő szerint esti döntőben pedig parádés vívással 15-7-re múlta felül az olasz Luigi Samelét.

Szilágyi Áronon kívül eddig négy nagyszerű elődjének - Fuchs Jenőnek, Kárpáti Rudolfnak, a szovjet Viktor Krovopuszkovnak és a francia Jean-Francois Lamournak - sikerült megvédenie a címét férfi kardban, de egyéniben a triplázás eddig még senkinek nem jött össze. Sőt, a férfiaknál a többi fegyvernemben sem akadt még olyan, aki ugyanabban a szakágban háromszor győzött volna az egyéni versenyben.

Szilágyi a győztes tus bevitele után diadalittasan emelte magasba a karját, és előbb összeölelkezett edzőjével, Decsi Andrással, majd egy magyar zászlót a feje fölé emelve ünnepelt, miközben a maroknyi magyar tábor éltette.

"Rengeteg kétségem volt a nap előtt, az éjszaka közepén két órát fenn voltam, a reggelinél pedig elfelejtettem meginni a szokásos kávémat. Elég furcsa állapotban érkeztem a csarnokba, de aztán előbb-utóbb minden a helyére került. A kávémat is megittam, az első ellenfelemen is túljutottam, és utána egyre jobban ment a vívás"

- nyilatkozott a magyar újságírók gyűrűjében a régi-új olimpiai bajnok.

"Azt még fel kell fognom, hogy mit csináltam ma, hogy háromszoros olimpiai bajnok lettem egyéniben. Nem gondolom, hogy én vagyok a sportág legnagyobb legendája, de természetesen nagyon büszke vagyok arra, amit ma, illetve az elmúlt kilenc évben elértem"

- fogalmazott.

Szilágyi hozzátette: vannak még címek, amiket még meg lehet szerezni, de ezzel egyelőre most nem foglalkozik, hanem megünnepli a legfrissebbet.

Markovits László, a Vasas SC elnöke a klub közleményében kiemelte, Szilágyi újabb olimpiai aranyérme "hallatlan boldogság és büszkeség" az egész Vasas család számára.

"Áron elképesztő teljesítményt nyújtott, nagyon jó volt látni, hogy minden szempontból mennyire egyben van. Az első asszójától kezdve érezhető volt, hogy képes lehet a csodára, a történelmi siker elérésére" - nyilatkozta a sportvezető.

Kijelentette, azért is különösen büszkék Szilágyira, mert kilenc évesen a Vasasban kezdte a vívást, a klub színeiben lett olimpiai bajnok, világklasszis kardvívó, emellett pedig egy ideje már szakosztályelnökként is számíthatnak rá.

"Minden tekintetben azt az értékrendet képviseli, amit mi fontosnak tartunk a Vasas családon belül. Az pedig, hogy Tokióban is vasasos sportoló nyerte a magyar küldöttség első aranyérmét, visszaidézi számomra a csodás riói napokat. Kívánom, hogy adjon ez a siker lendületet valamennyi magyar sportolónak" - tette hozzá Markovits László.

A 31 éves, immár háromszoros olimpiai bajnok versenyző a magyar vívósport 38. ötkarikás aranyérmét, egyben a tokiói magyar küldöttség első dobogós helyét szerezte meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk