Szétszedték a 19 éves műkorcsolyázót a kínai netezők, mert többször is elesett a jégen a téli olimpián

Zsu Ji sírva fakadt a gyenge szereplése után a csarnokban, de a kommentelőket ez sem hatotta meg. Brutális kritikák áradatát zúdítottak rá.

Link másolása

Rengetegen kritizálták a kínai közösségi médiában azt a hazai műkorcsolyázót, aki többször is hibázott a pekingi téli olimpián - számolt be róla a BBC.

Zsu Ji a vasárnapi versenynapon nem tudott tökéletesen végrehajtani egy ugrást, ami sokba került neki, mert így a kínai csapat elesett az éremszerzéstől. Hétfőn aztán kétszer is elesett a jégen, ami még jobban feldühítette a kínaiakat. Az sem hatotta meg őket, hogy a 19 éves sportoló már a pályán is a könnyeivel küszködött, majd végül el is sírta magát.

"Utálom, hogy bőg. Mintha a sírás bármit is megoldana" - írta valaki. "Nincs benne erő a pályán, és úgy tűnik, szenvedély és elhivatottság sem" - véleményezte a teljesítményét egy másik hozzászóló.

Többen szánalmasnak és kínosnak nevezték a bakizásait, egyesek pedig odáig mentek, hogy a származása és a gyenge mandarinnyelv-tudását is kritizálták. Zsu Ji ugyanis az Egyesült Államokban született, 2018-ban adta fel amerikai állampolgárságát, hogy kínai színekben versenyezhessen. Sokan meglepődtek azon, hogy ő is bekerült a pekingi téli olimpián induló válogatottba, ezért nagy volt a nyomás rajta, hogy bizonyítson. Azt nyilatkozta, szerette volna megmutatni, hogy nem hiába került be a keretbe, de sajnos ez most nem sikerült neki.

A kínai Weibo közösségi oldalon hamar a legnépszerűbb hashtagek közé került Zsu Ji elesése. Olyan mennyiségben lepték el a platformot a rosszindulatú, kritikus posztok, hogy az oldal üzemeltetői már több mint 300-at töröltek közülük, és számos fiókot felfüggesztettek.

A Global Times kínai, angol nyelven megjelenő napilap korábbi főszerkesztője keményen kiosztotta azokat, akik az esései miatt bántják a 19 éves olimpikont. Szerinte ami a közösségi oldalakon folyik ellene, az már internetes zaklatás. Posztját nagyon sokan megosztották, így bebizonyosodott, hogy bőven vannak olyanok is, akik a történtek ellenére is támogatják Zsu Jit .


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk