Sérülten is hősiesen küzdve lett negyedik Márton Anna kardvívásban
[sz]MTI, fotó: MTI/Illyés Tibor [/caption]
Márton Anna vereséget szenvedett a bronzmérkőzésen a női kardozók hétfői egyéni versenyében a tokiói olimpián, ezzel a negyedik helyen végzett.
Az elődöntőben az egyéniben kétszeres világbajnok, Rióban ezüst-, illetve csapatban olimpiai aranyérmes orosz Szofija Velikajával csapott össze, és simán, 15-8-ra alulmaradt.
Pedig az elején még ő irányított, három gyors tussal 3-0-ra ellépett, és bár ellenfele ugyanolyan gyorsan ki is egyenlített, sokáig nála volt az előny. A pihenőhöz közeledve aztán a 36 éves Velikaja kéttusos előnyre tett szert - Márton többször is videózást kért, de egyetlenegy alkalommal sem neki adtak igazat -, majd a szünet után nagyon magabiztossá vált, és ekkor már érződött, hogy nem engedi ki a kezéből a győzelmet.
"Az elején úgy éreztem, hogy uralom a mérkőzést és nagyjából érzem a ritmust is, de aztán kicsit ő is váltott, meg pont akkor volt két-három kétes tus, amit fordítva adott meg a zsűri és ez engem nagyon kizökkentett, nagyon elvesztettem a fonalat. Ő pedig elég rutinos ahhoz, hogy ezt kihasználja - nyilatkozott a vesztes asszó után a 26 esztendős Márton Anna.