Hiába bukott meg a doppingteszten az orosz korcsolyázó, egyelőre mégis versenyezhet

A 15 éves Kamila Valijevának most meg kell majd jelennie a nemzetközi Sportdöntőbíróság előtt, és még keddig várható ítélet az ügyében, illetve arról is, hogy az oroszok megtarthatják-e az aranyérmet.

Link másolása

A pekingi olimpián az orosz csapattal aranyérmes Kamila Valijeva műkorcsolyázó szervezetében még a decemberi országos bajnokságon a doppingszerek közé tartozó trimetazidinre bukkantak - jelentette be pénteken az ötkarikás játékokon is eljáró Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA).

Az Orosz Olimpiai Bizottság (ROC) a 15 éves műkorcsolyázó ideiglenes eltiltását felfüggesztette, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azonban fellebbez a döntés ellen, a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) pedig keddig dönt az ügyben.

Valijeva mintájának eredménye kedden lett meg, a ROC szerdán döntött az ideiglenes eltiltás felfüggesztéséről.

Az olimpiai csapatverseny hétfőn zárult le, de az érmeket még nem adták át, a NOB korábbi közlése szerint "jogi egyeztetések" miatt. Az előző napokon hivatalosan nem közölték, hogy Valijeva akadt fenn egy ellenőrzésen, az orosz sajtó azonban már erről számolt be.

Valijevának most meg kell majd jelennie a CAS előtt, és még keddig várható ítélet az ügyében, illetve arról is, hogy az oroszok megtarthatják-e az aranyérmet.

A viadalon az oroszok mögött - akik az országukban feltárt rendszerszintű doppingolás miatt nem Oroszország, hanem az Orosz Olimpiai Bizottság képviseletében szerepelnek Pekingben - az amerikaiak lettek a másodikak, a japánok pedig a harmadikak.

A friss Európa-bajnok Valijeva a nők közül először ugrott négyfordulatost olimpián, kétszer sikeres volt a kísérlete a csapatverseny női kűrje során, harmadjára elesett, de így is ő végzett az élen a mezőnyében.

A trimetazidint torokgyulladás kezelésére szoktak alkalmazni, ám egészséges ember szervezetében javítja a vér oxigén ellátását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk