Hatalmas siker: háromnegyed óra alatt két aranyérmet szerzett Magyarország a paralimpián

Pálos Péter asztaliteniszben, Illés Fanni 100 méteres mellúszásban nem talált legyőzőre.

Link másolása

Aranyérmet nyert vasárnap az asztaliteniszező Pálos Péter az S11-es kategóriában a tokiói paralimpián. A döntőben kétszer is szetthátrányból egyenlített, s végül 3-2-re győzött.

A Londonban győztes, öt éve, Rio de Janeiróban harmadik helyezett magyar játékos - aki enyhe értelmi fogyatékossággal született - szerdán a dél-koreai Kim Csang Git 3-1-re verte, majd csütörtökön ugyanennyire győzte le a japán Kato Koját a csoportszakaszban.

A pénteki negyeddöntőben egy újabb hazai játékos, Aszano Takasi volt az ellenfele, akinél úgy bizonyult jobbnak 3-2-re, hogy az első két szettet elvesztette. A döntőért szombaton a francia Lucas Créange ellen nyert, ugyancsak kiélezett küzdelemben 3-2-re, a vasárnapi fináléban pedig az előző paralimpia ezüstérmese, az ausztrál Samuel Philip von Einem volt az ellenfele.

Az első játszmában a szerencse többször is a rivális mellé állt, de Pálos sem érezte igazán a játék ritmusát, így hamar hátrányba került. A folytatás aztán már sokkal jobban sikerült neki, remek szervákkal, végig vezetve kiegyenlített, majd a harmadik szettben sokáig fej fej mellett haladtak a felek.

Hat-hat után aztán von Einem 10-6-ra ellépett, és innen már nem volt visszaút. A negyedik játszma elején Pálos javított, 4-0-ra elhúzott, s bár a vetélytárs többször próbált közelebb zárkózni, az előnyét sikerült megőriznie, így ismét egyenlített.

A negyed- és az elődöntőhöz hasonlóan újra jöhetett tehát a döntő játszma, amelyben Pálos irányított, 5-2-re, 7-4-re, majd 10-6-ra vezetett, és bár az ellenfél az első három meccslabdát még hárítani tudta, a negyedik már sikerült, ezzel a magyar asztaliteniszező 2012 után újra paralimpiai bajnok lett.

Kicsivel később ugrott medencébe Illés Fanni, aki szintén aranyérmet nyert: ő 100 méteres mellúszásban nem talált legyőzőre Tokióban.

Az S4-es kategória magyar indulója a nevezési idők és a papírforma alapján a szám legnagyobb esélyesének számított, ennek megfelelően már az előfutamból is a legjobb idővel, 1:44.68 perccel jutott tovább.

Az esti döntőben így a négyes pályán versenyzett a 2019-es év világbajnoka, és bár 50 méternél még második volt, végül 1.44.41 perccel fölényesen győzött.

A Vasas 29 éves úszója a magyar küldöttség hatodik érmét, a harmadik aranyát szerezte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk