Arra célozgatott egy amerikai úszó, hogy az olimpián őt legyőző orosz versenytársa doppingolt

Ryan Murphy először eléggé feldúltan nyilatkozott, majd utólag azt mondta, senkit nem akart megvádolni doppingolással.

Link másolása

Burkoltan doppingolással vádolta orosz riválisát egy amerikai úszó a tokiói olimpián.

Ryan Murphy címvédőként indult a 100 méteres és a 200 méteres hátúszásban is, most azonban egyik távon sem jött össze neki az aranyérem. 100 méteren két orosz, Jevgenyij Rilov és Kliment Kolesznyikov is megelőzte, Rilov pedig 200 méteren is előtte ért célba.

Miután az amerikai másodszor is kikapott Rilovtól, igencsak feldúlt volt. Még akkor is ebben az állapotban volt, amikor a 200 méteres hátúszás döntője után egy amerikai újságíró megkérdezte tőle, hogy nem merült-e fel benne, hogy egyes versenytársai doppingolnak (és itt minden bizonnyal az oroszokra gondolt). Murphy pedig eléggé kifakadt:

"15 féle dologra gondolok most. Ebből 13 miatt bajba kerülnék. Történt, ami történt. Próbálok nem túl sokat gondolni rá. Lelkileg rettentően megterheli az egész évemet, hogy olyan versenyben úszom, ami valószínűleg nem tiszta, hanem olyan, amilyen. Azok döntöttek erről, akik sokkal többet tudnak a helyzetről. Frusztrál, de az ellen kell úsznom, aki mellém kerül. Nincs elég kapacitásom arra, hogy nagyon magas szinten felkészüljek az olimpiára és közben lobbizzak a döntéshozóknál, hogy ne rossz döntéseket hozzanak"

- mondta.

Később, a verseny utáni sajtótájékoztatón már higgadtabban beszélt, és bár kijelentette, hogy senkit nem vádolt meg doppingolással, megjegyezte, hogy szerinte a tiltott szerek használata még mindig jelen van az úszásban. Ugyanakkor elismerően beszélt Rilovról és a 200 méteren harmadik brit Luke Greenbankről is, és sportszerűen gratulált is nekik.

Az orosz versenyző azt mondta, meglepte, hogy Murphy miket mondott először, és leszögezte, hogy őt sosem vádolták doppingolással, tisztán versenyez.

Képünkön: Az aranyérmes orosz Jevgenyij Rilov (középen), az ezüstérmes amerikai Ryan Murphy (balra) és a bronzérmes brit Like Greenbank (jobbra) a tokiói nyári olimpia férfi 200 méteres hátúszásának eredményhirdetésén a Tokiói Vizesközpontban 2021. július 30-án.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk