NÉGYKERÉK

Vezettük hazánk legnépszerűbb autóját

Magyarország legnagyobb számban értékesített autója volt tavaly a Suzuki Vitara, amely 2018 év végén, 30 éves szülinapján ráncfelvarrást kapott. Kipróbáltuk, hogy vajon miért kedvelt ennyire a hazai vásárlók körében az Esztergomban gyártott modell.

Link másolása

A kompakt szabadidő-autó kategória úttörőjeként 1988-ban mutatkozott be először a Suzuki Vitara, amely akkor kizárólag háromajtós változatban, keménytetős vagy kabrió kivitelben volt elérhető. Két évvel később érkezett a piacra az ötajtós verzió, s egészen 1998-ig volt kapható a modell. Ekkor Grand Vitara néven érkezett az utód, amely hét évet élt meg, 2005-ben következett ugyanis a következő generáció, amely a szabadidő-autó új perspektíváját nyitotta meg. A mai forma 2015-ben jelent meg a kínálatban, s a kocsi három év után, 2018 második felében kapott ráncfelvarrást. Ekkor ünnepelte a márka a típus 30. születésnapját. Ünnepre egyébként más ok is volt tavaly Magyarországon a Suzukinál, a hazai vásárlók körében ugyanis a Vitara bizonyult a legnépszerűbbnek, nem csak az SUV-k, hanem a teljes kínálatot tekintve, ami az ár-érték arányt nézve egyértelműen megérthető, ugyanis ilyen áron, ebben a kategóriában, ilyen minőségben kevesen kínálnak alternatívát. Persze azért kompromisszum van pár, de olyanok, amelyek nem csökkentik a kocsi hétköznapi használhatóságát.

A megújult Vitara öt részre osztott elülső hűtőrácsa függőleges krómozott elemeket kapott a korábbi vízszintes vonalakkal szemben, és a lökhárító alsó szekciójában húzódó krómozott elemek is újdonságként jelentek meg, amelyek a ködlámpák környékét rajzolták át. Hátul a tolatólámpa leköltözött a lökhárító aljába, és a lámpabúra formája is megváltozott, s a vájt szeműek azt is észrevehetik, hogy a búra egyszínű lett, s jobban kiemelkedik a csomagtartó síkjából. A külső megjelenést 15 féle, egy- és kéttónusú színekből konfigurálhatjuk, illetve a Vitara S-modellekhez korábban nem rendelhető panorámás napfénytető mostantól minden GLX-modellen elérhető.

A Vitara belső tere is minimálisan változott a korábbihoz képest, finomodott a műszerfal és új, 4,2 hüvelykes, színes LCD-kijelző került a középkonzol tetejére. Az analóg óra még mindig egyszerű és konzervatív megjelenésű a konkurensekhez képest, de kétségtelenül fejlődött, utóbbi viszont megállja a helyét a versenyben, főleg úgy, hogy Android Autót és a Apple CarPlayt is tud, valamint itt láthatók az ALLGRIP üzemmód és a lejtmenetvezérlő animációi, illetve az új megelőző biztonsági funkciók és a jelzőtábla-felismerés grafikái is. A minőségérzet is javult a műszerfal feletti puha betéteknek köszönhetően, és egy rossz szavunk sem lehet az ergonómiára sem. A helykínálat négy fővel bőséges, a csomagtartó alapesetben 375 literes, de a hátsó üléseket lehajtva 710 lieteresre bővíthető. Összességében a kocsiban akad egy-két olyan megoldás, amely magasabb kategóriában nem állná meg a helyét, például a homokszínű kasztniból kiálló ezüst csavar anyák ormótlanul éktelenkednek, de ezeket a félmegoldásokat valahogy a Vitaránál elfogadja az ember. Ár-érték arány.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk