NÉGYKERÉK

Óriási csomagtartójával hódíthat a Ford Focus kombi változata

A Focus a kezdetek óta népszerű a vásárlók körében, most a kombi változat járt nálunk két eltérő felszereltségben.

Link másolása

Relatíve rövid idő alatt futott be magas ívű pályát a Ford Focus, amely mindössze 1998 óta kapható. Mégis, napjaink egyik meghatározó modelljéről van szó, az elmúlt húsz év alatt összesen 16 millió példány talált gazdára. 2018-ban érkezett meg a negyedik generációs modell, méghozzá három kivitelben - ezúttal a kombit vezethettük két változatban. (Kapható még ötajtós és limuzin változat is.)

Az ötajtós modellről ITT már írtunk korábban, most a kombit tehettük próbára: először a benzinmotoros ST-Line, utána pedig egy dízel Vignale járt nálunk. A kombi kasztni a magasságot leszámítva minden dimenzióban nőtt az elődhöz képest, a hossz 112, a tengelytáv 52, a szélesség 2 milliméterrel lett nagyobb, a magasság pedig 24 millimétert csökkent, így az összhatás egy szélesebb, ám alacsonyabb autó, amely jót tesz az arányoknak.

Az ST-Line:

A Focust teljesen új alapokra helyezték, és a külső vonalvezetést is rendesen átdolgozták a mérnökök, bár azért nem tagadhatja le múltját a modell, az evolúció észrevehető. Nagyobbak lettek az első fényszórók, szélesedett a légbeömlő, magasabbra és a lökhárító szélére került a ködlámpa. A kocsi oldalán, a C-oszlop irányába íveltek korábban a vonalak, az új esetében ez a csomagtartó közepe felé nyújtózkodik.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk