NÉGYKERÉK

Ilyen brutális Kiát még nem láttatok

370 lóerő, 510 Nm nyomaték, 5,1 másodperces gyorsulás 100 km/órára - a legerősebb Kiát vezettük.

Link másolása

Ki gondolta volna tíz, vagy inkább tizenöt évvel ezelőtt, hogy a KIA egyszer olyan autót fog gyártani, mint a Stinger? Szerintem nem sokan. 2005-ben döntött úgy a márka, hogy nagyobb hangsúlyt helyez az európai piacra. Éppen ezért egy évvel később elhozták az Auditól Peter Schreyert, akit először vezető dizájnernek, később a Kia Motors elnökének neveztek ki. Schreyer nevéhez fűződik a 2006-ban bemutatott Audi TT formavilága is, így egyértelmű volt, hogy jövőbemutató irányelveket szabhat az ő érkezése a márka életében, amely rövid idő alatt kézzelfogható eredményt hozott. Az európai látásmódnak köszönhetően komoly fejlődésnek indult a márka, az új forma az európai vásárlók érdeklődését is felkeltette a gyártó autói iránt, amely az értékesítési számokban is megmutatkozott.

Az elmúlt 15 év csúcsát azonban a Stinger jelenti, egy olyan forma született meg, amely még a magasabb kategóriájú modellekkel is felveszi a versenyt, ráadásul teljesítményében felülmúlja mindegyik korábbi Kiát. A Stinger két koncepció autó, a Kia GT Concept (2011) és a GT4 Stinger (2014) vonalait idézi, e két elképzelésből érett széria modellé a gran turismo, amely markáns stílussal ötvözi az eleganciát, a sportosságot, a teljesítményt és a dinamikát. Ennél a modellnél is visszaköszön a Kia védjegyévé vált tigrisorr hűtőmaszk, agresszív egységet alkotva a LED-es fényszórókkal.

A karosszéria méretei igencsak impozánsak, hossza 4,830, szélesség 1,870 milliméter, ezzel a Stinger túlnövi a kategória legtöbb sportszedánját. Látványosan hosszú a gépháztető és a tengelytáv (2905 mm), és tekintélyes a hátsó túlnyúlás is. Emellett széles az első és a hátsó nyomtáv, amelynek a vizuális erejét fokozzák az ajtók körül mélyre süllyesztett vonalak. Az optikai hatás mellett a külső formaterv elemei valódi funkcióval is bírnak: a motorháztető és a kerékdobok „kopoltyúi”, a sima fenéklemez és a hátsó diffúzor javítják az aerodinamikát. A kabin alacsony, ezért lapos szögben döntött a szélvédő, és ez a lendület megmarad a hátsó részen is, így még álló helyzetben is dinamikus az autó oldalnézete. Ezt kiegészítve hátul a négy csövű kipufogó utal a kasztni alatt megbúvó erőkre.

Újabb képekkel és a belső ismertetésével folytatjuk, lapozz!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk