Igazán fiatalosra sikerült az új Suzuki Ignis
Amikor a szürke eminenciások listáját soroljuk autós berkekben, általában elsők között említjük a Suzuki Ignist. Azt az Ignist, amely 2003-ban jelent meg a márka kínálatában. A típust persze ennek ellenére mélyebb kritikával illetni bátorság lenne, hiszen emberek százezrei köszönhették, köszönhetik mai napig ennek a példánynak a mobilitást.
Szóval ezt az érdemet nem is szeretném elvenni a kocsitól, azonban a bejegyzés elején említett jelzőt ennek ellenére tartanám, hiszen az első generációs Ignis nem volt egy igazán különleges darab. Öt utas elfért benne, egy relatíve méretes csomagtartó is adott volt, de érzelmeket legfeljebb akkor élhettük át benne, amikor egy drámai szakítás után száguldottunk vagy éppen vánszorogtunk hazafelé. A gyártás 2008-ban ért véget, s egészen tavaly év végéig kellett várnunk arra, hogy megjelenjen a második generáció.
Először egy plakáton találkoztam az új Ignisszel, s már akkor meglepett a kocsi merész, a márkától viszonylag szokatlanul bátor küllem. Élőben pedig csak rátett egy lapáttal a modell: egy igazán vagány autó ábrázatát nyújtotta az első találkozásunkkor, legalábbis elölről. Az orrész kifejezetten fiatalos, kissé morcos tekintetű, karakteresek a légbeömlők, egyszerűek, ám mégis szépen rajzoltak az első LED-fényszórók. Bevallom, az Ignis hátsó felével, - a B-oszlop mögötti résszel -, jó ideig barátkoznom kellett, leginkább a cápauszony mintázat volt érhetetlen a C-oszlopon, valamint a farrész is kissé furának hatott a felfelé szűkülő formájával.
A teszthét végére azonban átalakult ez a megítélés, egy hét együttélés után megszoktam a formát, a hét végére pedig már meg is kedveltem, mert összességében unikálisnak hat a gép.
Az utastérbe lépve szintén fiatalos elemek és színek fogadnak minket, a belső letisztult, mindenféle bonyolult megoldást nélkülöz, de pont ez áll jól az Ignisnek. A középkonzolon méretes navi ékeskedett jól felszerelt tesztautóban, amelynek a kezelése rövid használat után egyértelmű. Néha az Iphonnal összevesznek, de miután kiismerjük a hiba okát, egy gombnyomással korrigálhatjuk azt.
A helykínálat meglepően nagy, négy felnőtt kényelmesen utazik a kocsiban. Persze ennyi utas sok holmit ne vigyen magával, a csomagtér alig 270 literes.
Az új Ignis jelenleg egy 1.2-es motorral kapható, és ezt kérhetjük kizárólag első- vagy összkerékhajtással is. A 88 lóerős és 120 Nm-es nyomatékkal bíró benzinmotor agilisan mozgatja a 800 kilós testet, bár az is kiderült, hogy igazából városi közlekedésre született a gép. Persze autópályán sem vall szégyent, de a relatíve feszes rugózás és a gyorsabb sebesség miatt minden egyes úthibát visszajelez az utastérbe, így például az M1-esen, Tatabánya környékén autózva igencsak rázós élményben lehet részünk. A motorhoz kapcsolódó ötfokozatú váltó viszont japánosan precíz, bár azért nem egy Honda minőség, mert annál hosszabb úton mozog. A nálunk járt kocsi alatt ALLGRIP összkerékhajtás dolgozott, amely rossz idő esetén is biztosította a stabil haladást. Ebben a kombinációban viszont relatíve magas fogyasztást értünk el, hét liter fölött evett a kocsi átlagosan.
A GL elnevezésű alapváltozat 3,75, a GL+ 4,14, míg a GLX 4,94 millió forintról indul. Nálunk a legjobban felextrázott példány volt, amiben megismerhettük a Suzuki jelenleg elérhető összes vezetéstechnikai megoldását. Érzésem szerint azonban inkább a GL lehet népszerű a vásárlók körében hazánkban, hiszen az alapfelszereltség is biztosít hat légzsákot, ESP-t, Bluetooth-os hifit és manuális klímát.
Videó az autóról:
Adatok
Hengerűrtartalom: 1242 cm3
Teljesítmény: 88 Le (66 kw)/6000
Nyomaték: 120 Nm/4400
Széndioxid kibocsátás: 114 g/km
Gyorsulás 0-100 km/h: 11,9 s
Végsebesség: 165 km/h
Tesztfogyasztás: 7,5 l/100 km
A modell alapára: 3.755.000 Ft