NÉGYKERÉK

Ez az Astra a sorozat legdurvább, legerősebb és legszebb példánya

Nem mai modell az Opel J Astra OPC-je, de még mindig nagy élmény vele autózni.

Link másolása

Egy valamire való autógyártónak kötelező legalább egy darab ízig-vérig sportautóval rendelkeznie. Persze nem azért, mert ebből fog volument értékesíteni, hanem azért, mert egy márka imázsát alapvetően ezek a kocsik határozzák meg, ezek tesznek igazán szerethetővé egy-egy típust.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a J Astra OPC változata a sorozat legdurvább, legerősebb és legszebb példánya. Így van ez a mai napig, annak ellenére, hogy 2015-ben már megjelent az utódnak számító K modellsorozat. A J Astra OPC viszont azért érdekes, mert az új generációból még nem született csúcsmodell, s ez a példány mai napig büszke ékköve az Opelnek, hiszen teljesíti mindazt a követelményt, amit egy topváltozatnak tudnia kell:

nagyon sportos, nagyon látványos és nagyon vagány.img_1491

img_1507img_1493img_1494img_1513img_1522img_1524

Az Opel egészen pontosan ötven évvel ezelőtt indította be sportos vonalát, s dobta piacra az első ilyen modelljét: a B Kadettből 1966-1973 között készült Rally elnevezéssel a erősebb gép. Akkor a csúcsmodellben egy 1.1 literes, 60 lóerős motor jelentette a mennyországot.

A C Kadettből GTE készült, 1.9 literes, karburátoros motorral, ezt váltotta 1984-ben a Kadett Sport. A GSI jelölésű kocsi 1.8-as benzinmotorja 115 lóerőt tudott. Hét évvel később jelent meg az Astra GSI, majd 1998-ban tűnt fel az első OPC az Astra kínálatában. Ezzel párhuzamosan pedig lekerült a palettáról a GSI változat.

OPC, azaz Opel Performance Center, ami az Opel gyári tuningjának a neve.

Ha ezt olvassuk egy kocsi neve mellett, szinte biztosak lehetünk abban, hogy az autóba ülve különleges vezetési élményben lesz részünk.

A recept amúgy egyszerű: kell egy dinamikus megjelenés, egy nagyon erős motor, egy feszes futómű és egy jól kapcsolható váltó, nem árt persze a megpiszkált kipufogó rendszer és egy vagány, méretes alufelni, az oldalsó küszöbök és a hátsó szárny, s máris kész egy olyan kocsi, ami minden korosztálynak vonzó lehet. Szóval pont ezt tudja az Astra OPC.

A sportosság az utastérben is utolérhető, az ülés remekül állítható, s kialakításának köszönhetően igazán stabil oldaltartást biztosít. Negatívum, hogy a műszerfal és középkonzol az alap Astra megoldásait vonultatja fel a kocsiban. Ezzel szemben a kormány jó fogású, s a kialakítása is szép, élvezetes vele irányítani az autót. Az utastér másik nagy előnye az óriási első szélvédő, ami az elől ülők fölé nyúlik, így sokkal hangulatosabb az utazás, ráadásul a térérzetünk is nagyobb.img_1499img_1501img_1503img_1504img_1505img_1527img_1530

A kocsi nem lenne teljes egy erős motor nélkül:

az Astra OPC-ben egy 2.0 literes, 280 lóerős, 400 Nm nyomatékos erőforrás dolgozik, mely 6 másodperc alatt futja a százas sprintet.

Kell is a kocsiba az erő, hiszen az 1550 kilogrammos testet csak így lehet dinamikusan mozgatni. A közvetlen befecskendezésű motor persze megeszi reggelire ezt a súlyt, bár a dinamika magas fogyasztással párosul: 11 liter körüli ugyanis a kocsi étvágya.

Az Astra OPC a Renault Megan RS és a Ford Focus RS közvetlen vetélytársa, de ide sorolható például a Civic Type R és a Golf GTI is. Az OPC egyetlen hátránya ezekkel a modellekkel szemben - a Renault-t leszámítva -, hogy ő a legrégebbi példány a gyártási szériát tekintve, és ezt a hátrányát kérdéses, hogy ledolgozza-e. Egyelőre nem szól arról a fáma, hogy lesz K Astra OPC. Pedig mi szeretettel várjuk, hiszen minden magára valamit is adó márka rendelkezik egy "übersportos" modellel.

Adatok

Hengerűrtartalom: 1998 cm3

Teljesítmény: 206 kW (280 LE)/5300

Nyomaték: 400 Nm/2400-4800

Széndioxid kibocsátás: 184 g/km

Gyorsulás 0-100 km/h: 6 s

Végsebesség: 250 km/h

Tesztfogyasztás: 10,9 l/100 km

Ha tetszett a cikk, kattints a megosztásra!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


NÉGYKERÉK
Jön az új rendszám jövő tavasszal, lesz pár változtatás
2022 májusában léphet hatályba a törvény, jövő tavasszal adják ki az új formátumú rendszámokat.

Link másolása

A Magyar Autóklub magazinja, az Autósélet szerint, bár a tervet hivatalosan még nem megerősítették meg, úgy tűnik, hogy jövőre plusz egy betű és a magyar címer is felkerül a rendszámtáblákra. Az újság szerint pár napon belül hivatalosan is bejelentik a változtatást, vele együtt pedig az egyedi, illetve motoros rendszámok sorsát is.

Az Autósélet.hu szerint az újabb változtatás bevezetése elengedhetetlen, mert jelenleg az S-sel kezdődő betűkombinációnál tartunk.

Ezután csak a T-s, a V-s és a Z-s sorozat van hátra, így nemsokára elfogynak a jelenleg alkalmazott elv szerint kiosztható azonosítótáblák, ráadásul a veterán járművek OT betűjelű rendszámaiból is nagyon kevés kiadható maradt.

1990-ben vezeték be a három-három betűből és számból, a magyar trikolórból, illetve egy nagy H betűből álló, korábbi formátumot. Az uniós csatlakozáskor, 2004-ben a H betű kék alapszínű lett, a magyart pedig az Európai Unió zászlajának csillagaira cserélték le - jelenleg is ez a formátum van érvényben.

A változtatás valószínűleg az egyedi és egyéni rendszámokat is érinteni fogja és sokkal több lehetőséget fog biztosítani azok számára, akik ilyet szeretnének igényelni.

Az egyedi rendszám jelenleg 4+2 vagy 5+1-es elosztású, az egyéni pedig szabadon válaszható, 3+3-as elosztású, egyénileg legyártott rendszám. Az előbbiek legyártatása, kiadása és engedélyeztetése 435 000, az utóbbiaké pedig 112 450 Ft.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
NÉGYKERÉK
Eszméletlen vagány a Peugeot 508 kombi változata
Rendkívül sportosra faragták a francia márka mérnökei a SW változatot.

Link másolása

Tíz-tizenöt évvel ezelőtt jót nevettünk azon, aki egy kombit szépnek tartott. A nagy puttonyos modellek kinézetük alapján inkább a megtűrt kategóriába tartoztak, amelyek mellett érvként a funkcionalitás és a jó pakolhatóság szólt. Mára azonban ebben a kategóriában is óriási a verseny a vásárlókért, beszédes szám: az európai gépjárműpiacon a D szegmens mintegy 1 400 000 gépkocsit ölel fel, és a népszerűségi listát egy évtizede változatlanul a kombik vezetik.

Hiába jelennek meg újabb és újabb karosszériaváltozatok, köztük az SUV-k, Európában jelenleg minden harmadik D kategóriás autó kombi, tehát komoly potenciál rejlik e területben.

Éppen ezért a tervezőmérnökök is egyre szívesebben nyúlnak bátor kezekkel a kombikhoz. Erre kiváló példa a PEUGEOT 508 SW, amelyet 2019 nyarán, mindössze néhány hónappal a limuzin bevezetése után mutattak be. Már a négyajtós változat is óriási változáson ment keresztül, de az SW végképp szakított a hagyományos kombik stílusjegyeivel, és inkább a sportkombik modellekből merített inspirációt. A szegmens kínálata megoszlik a tömeggyártó cégek kínálta nagyméretű, bárgyú modellek és a prémium szegmens merészebb kínálata között – ez utóbbi csoporthoz kívántak a franciák is csatlakozni. Az 508 SW-t alacsony, dinamikus sziluett és ütős dizájn jellemzi, mely a sportos eleganciát sikeresen ötvözi a praktikus szempontokkal.

Az ötven évvel ezelőtt gyártott PEUGEOT 504-es óta a kombik tervezésekor a márka mindig az adott modell limuzin változatából indul ki. Ennek megfelelően az új PEUGEOT 508 SW is magán viseli a limuzin stílusjegyeit, így például a különleges formájú orrészt is. A full LED-es fényszórók és a nappali menetfényt biztosító, függőlegesen futó fénydiódasor egyedi megjelenést biztosít a kombinak, melyet a hűtőmaszk közepén trónoló oroszlán és a motorháztető orrát díszítő „508” felirat még tovább erősít. A hátsó részt vízszintesen fényes fekete sáv szeli ketté, amelyet a limuzinból már ismerős, full LED-es 3D fényszórók foglalnak keretbe. A két krómozott kipufogóvég biztonságot sugároz és tovább erősíti az autó dinamikus jellegét.

Az autó majdnem ugyanolyan alacsony, mint a limuzin: alig 1,42 méter, amellyel a kategória legalacsonyabb modellje címet is elhódítja. (Ez egyébként közel 6 centiméterrel kevesebb az előző generációhoz hasonlítva.) Ami pedig még fontosabb, hogy a szegmensben elvárt hátsó fejtér megőrzése mellett ez a magasság az elődhöz képest még jobb aerodinamikai jellemzőket eredményezett.

A 4,78 m hosszú (a limuzinnál mindössze 3 cm-rel hosszabb, az előző változatnál pedig 5 cm-rel rövidebb) kombi feszesen ívelő, áramvonalas profilját hosszan elnyújtott alacsony tetővonal teszi teljessé, amely oldalnézetből – kupésan csapott fenekének köszönhetően –  igencsak látványos.

Egyedülálló megoldás a kategóriában, hogy az ajtók keret nélküliek. Ennek akad azonban hátránya is, amely a hideg téli éjszakákat követő reggeleken érzékelhető, ugyanis az ablakok könnyen befagynak, és mivel ajtónyitáshoz először az ablakoknak kell lehúzódniuk pár millimétert, fagyás esetén csak komoly küzdelmek árán, hátulról vagy az anyúsülés felől bemászva jutunk el a vezetőülésbe.

A limuzinhoz hasonlóan az új Peugeot 508 SW is a PEUGEOT i-Cockpit® legújabb változatát kínálja, az utastérben a gondosan kidolgozott részletek, a pontos illesztések és a felhasznált anyagok magas minőséget hangsúlyoznak. Tekintélyes díszbetéteket kapott a kocsi műszerfala, a középkonzol és az ajtók, amelyek – felszereltségi szinttől függően – karbon hatású vagy természetes fabevonatú is lehet. Elsőre fura, később kifejezetten élvezetes a kisméretű bőrkormány fogása, egyedi az automataváltó kapcsolója. Az utastér helykínálata akár öt utassal is élhető, ráadásul feltűnően sok tarolóhelyet találunk a fedélzeten.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

NÉGYKERÉK
Lélegzetelállító a Kia új sportkombija
Merész formájúra sikeredett a dél-koreai gyártó népszerű modelljének shooting brake változata.

Link másolása

Elmondtuk egyszer, elmondtuk kétszer, s elmondjuk harmadszor is: a KIA felért a nagy nyugat-európai gyártók mezőnyénk szintjére, s erről minden egyes tesztautójával tanúbizonyságot tesz. Az elmúlt tíz évben élmény végig nézni a dél-koreaiak fejlődését, az utóbbi időben pedig már olyan modellekkel léptek piacra, amelyek bármelyik európai autóval felvehetik a versenyt, amely talán annak is köszönhető, hogy modellek tervezése és fejlesztése is Európában zajlott.

Ha az előző KIA Ceed kapcsán még páran kételkedtek volna ebben, a harmadik generációs változat egyértelműsítette: kinézetre, vezetési élményre, biztonsági megoldásokat tekintve kiváló alternatíva az alsó-középkategóriás autó. Ráadásul már nemcsak egy-egy változattal, hanem változatok sorával készül a gyártó, igyekeznek egyre jobban szegmentálni tehát ők is a kínálatot, amely abból is látszik, hogy klasszikus ötajtós és a kombi mellett további kettő: egy csapott hátú kombi (shooting brake) és egy terepesített változat is kapható a modellből.

Ezúttal a csapott fenekű kombi, a ProCeed járt nálunk, amely a Stinger után az egyik legszebb példány a KIA kínálatában. A shooting brake modellek egyre inkább népszerűek a piacon, legfőképp a prémium szegmensben, éppen ezért bátor húzás volt a Kiatól, hogy ők is beléptek e területre. De milyen jól tették! A ProCeed – főleg a GT változatban – igencsak merész formát, és az alap kombihoz képest sportosabb arányokat kapott. Kicsit alacsonyabb, és alacsonyabban is fekszik, továbbá valamivel hosszabb a klasszikus kombinál, ám tengelytávolsága a megegyező padlólemeznek köszönhetően változatlan.

Az utastér egy alsó-középkategóriás autó méreteivel bír, két gyerekkel, sok holmival relatíve szűk a mozgástér, amin az 594 literes csomagtartó sem segít, mert a csapott formának köszönhetően a felső szekciója nem igazán jól pakolható. Persze a kényszer nagy úr, befér végül minden a vidéki utunk előtt, de azért megnyugvással konstatáltuk azt, hogy csak egy hosszúhétvégére utazunk, s nem volt szükség nagyobb bőröndökre. A fejtér alacsony, 178 centiméteres magasságom ellenére, teljesen leengedett ülés mellett többször ért hozzá a vaxos hajam a plafonhoz, s aki – hozzám hasonlóan – szereti precízen rögzíteni a haját, az tudja, hogy ez alapvetően idegesítő tud lenni. A kilátásban ez viszont egyáltalán nem zavaró, átlagos holttérrel kell számolni.

A külső formavilág mellett a belső ergonómia is rengeteget fejlődött, kiváló a KIA ProCeed műszerfalának kialakítása: minden jól átgondolt, vezetőbarát. A műszeregységek modern kinézetűek, a menürendszer egyszerűen kezelhető, továbbá az anyagok is magas minőséget képviselnek. Az alapáras ’lebegő’ kijelzős infotainment elérhető audio rendszeres 7.0 colos vagy navigációt futtató 8.0 colos érintőképernyős kivitelben is. A rendszer képes teljes okostelefonos integrációra Apple CarPlay és Android Auto programokkal.

Vásárolható nagy zenei teljesítményű JBL Premium hangrendszer, az MP3 fájlokat helyreállító legmodernebb Clari-Fi technológiával. Sztenderd tartozék az okostelefonok teljes körű Bluetooth integrációja, az automata világításkapcsoló és a kulcs nélkül kezelhető zár is. Elérhető a fűtött szélvédő, amely szinte észrevehetetlen fűtőszálakkal melegíti az üveget, így a hideg, téli hónapokban csupán egy gombnyomás a jég olvasztása. A vezeték nélküli telefontöltő, a fűthető első és hátsó ülések szintén rendelhetők, az ülésszellőzés pedig a Proceed GT Line esetében érhető el.

A hat légzsák mellett fejlett vezetősegédek is növelik az utasok biztonságát, aktív biztonsági rendszerekkel az ütközések elkerülése érdekében. Az alapvető biztonsági technológiák magukba foglalják a távfény asszisztenst, a fáradtságérzékelőt, és a sávtartót/sávelhagyásra figyelmeztetőt, ráfutásgátlóval.

A legerősebb ProCeedben egy 1.6-os, 204 lóerős benzinmotor dolgozott, amely 265 newtonméteres nyomatékával kellő erőt biztosított a dinamikus autózáshoz, főleg úgy, hogy maximális nyomatékát már 1500-as fordulaton leadta. Sport üzemmódban ráadásul még kellemes hanggal is társult a teljesítmény, így elindulás előtt érdemes a start gomb után ezt a kapcsolót is aktiválnunk. A kocsi étvágya ezzel a motorral városban igencsak magas volt, nehezen vittük 11 liter alá, és városon kívül is 8,6 liter körül mozgott az átlag, amely még megpakolva is magasnak mondható, főleg nyugodt tempójú autózás mellett. A tesztautónkban egy hétfokozatú váltó gondoskodott a sebességek kapcsolásáról, amely kellemesen, észrevehetetlenül tette a dolgát.

A ProCeed 1.0 literes benzinmotorral 6,5 millió forintról indul, az 1.4-es turbós változat alapára 7,2 , a 1.6-os dízelé 7,65 millió forint, míg a nálunk járt csúcskategóriás GT-modell alapesetben is 9,25 milliót kóstál. A tesztautónk persze jóval túllépte ezt az árat, bár abban napfénytető, nagy navi és számos vezetéstechnikai asszisztens rendszer is volt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

NÉGYKERÉK
A Rovatból
Nagyon harapós a Suzuki kis sportautója
Megfizethető a Swift Sport, ráadásul remek élményt nyújt a nyomatékos Boosterjet motor.

Link másolása

Miután a Suzuki Swift a 90-es években lesöpörte a hazai autópiacot, s túlzás nélkül minden családban megtalálható volt, mai napig az átlagosnál nagyobb érdeklődést vált ki az emberekből. Főképp a két kipufogós, Sport változat, amely megjelenésében, főleg a vagány színválasztásoknak köszönhetően feltűnő jelenség.

Az MK2-es, azaz második generációs Swiftnél jelent meg először a sportos verzió, bár egészen a negyedik modellsorozatig GTi-nek nevezték ezt a példányt. 2006-ban mutatták be az első SSS-t, a Suzuki Swift Sportot, amely akkor 1.6-os, 125 lóerős szívó benzinmotort, sportos váltót és futóművet, valamint egyedi megjelenést kapott.

A 2017-es, hatodik generációs példány is alapvetően ezektől a tényezőktől más az alapmodellekhez képest, egy lényeges különbség van azonban: a 90-es, kétezres évekhez hasonlítva már teljesen más a Swift pozíciója, piacvezetőből ugyanis rétegmodell lett. (A Suzuki persze emiatt nem panaszkodik, most a Vitara lépett az eladási listán a japán kisautó helyére Magyarországon.)

Az új Swift Sport viszont minden eddiginél vonzóbb modellé vált, az új első hűtőrácsnak és a lökhárítónak köszönhetően az autó orra a Swift esetében szokásosnál előrébb nyúlik, az aerodinamikus elülső spoiler, a küszöbspoilerek, a hátsó diffúzor és a tetővégi spoiler dinamikus megjelenést kölcsönöz az autónak. De a 17"-os fényezett könnyűfém felnik és a dupla kipufogó teszik teljessé a képet. Elölről egyébként nem annyira átütő a különbség, a formai eltérést oldalról, s legfőképp hátulról érzékelhetjük.

A tengelytáv az előző Swift Sporténál 20 mm-rel hosszabb, a nyomtáv pedig 40 mm-rel szélesebb elöl és hátul egyaránt, ami javítja az egyenesfutást; a karosszéria viszont 15 mm-rel alacsonyabb és 40 mmrel szélesebb lett, amely sportosabb úttartást biztosít.

Az utastérben jelentős fejlődésen esett át a modell, s az alapváltozathoz képest is nagy az eltérés. Sportos a belső, és erre több elem is utal: relatíve jó tartásúak a piros varrású félkagyló ülések, kellemes fogású a sportosra szabott, alul csapott bőrkormány, szép a kilométeróra rajzolata, krómbevonatos, és piros varrású, bőrbevonatos a váltókar, továbbá sportos pedálokat is kapott a gép. Az audiovezérlés a középkonzolon egy 7"-os érintőkijelzőben található, amely telefon tükrözésre is alkalmas, és alapáron jár vele a tolatókamera, valamint a navigáció is. A Suzuki kisautójában a helykínálatra nem lehet panasz, elől, hátul két fő kényelmesen elfér, a csomagtartó pedig hozza a kategória átlagát: összesen 265 liter pakolhatunk meg.

Egy kis sportautó esetében fontos a küllem, de a menetdinamika a leginkább meghatározó, s ebben is nagy lépést tett előre a Suzuki, ugyanis 80 kilogrammal 970 kilóra csökkentette az össztömeget, amely a 70 Nm-rel megnövelt nyomatékkal jó eredményt ad. A Swift Sportban egy 140 lóerős, 1,4 literes BOOSTERJET motor dolgozik, az új turbófeltöltő segítségével a motor nagy nyomatékot képes leadni már alacsony fordulatszám mellett is, miközben a kis lökettérfogat és a közvetlen üzemanyag-befecskendező rendszer optimális üzemanyag-fogyasztást eredményez. A 230 Nm-es nyomaték viszonylag széles tartományban, 2500-3500-as fordulaton rendelkezésre áll, s a kocsi érzésre is szereti, ha pörgetik, jó élmény a 4,2 kg/Nm arány. Ráadásul a relatíve nagy teljesítmény mellett használatban 6,5 liter körüli étvággyal is beérte. A rövidebb váltóút és a gyorsabb váltás érdekében fejlesztették a 6 sebességes kézi sebességváltót, így zökkenőmentesebben kapcsolhatjuk a fokozatokat, bár néha még mindig hosszúnak érezni a váltó útját. Javítottak a kocsi felfüggesztésén is, amely ezáltal sportosabb lett, és nagyobb menetstabilitást, optimalizált borulási merevséget és dinamikusabb reakciót biztosít.

A teljesítményben és vezetési élményben megvalósított fejlesztések jelentős biztonsági funkciókkal párosulnak, köztük a fejlett előre néző érzékelőrendszerrel, amely egy egylencsés kamera és egy lézerszenzor együttes használatával végzi a feladatát, továbbá a kétérzékelős fékasszisztenssel, a sávelhagyásra figyelmeztető rendszerrel és más kulcsfontosságú technológiákkal.

A Swift Sport egy megfizethető sportautó, bár túlzás nélkül állíthatjuk, aligha lesz ez a Suzuki legnagyobb darabszámban eladott autója. Pedig az ára alapján elérhető kategóriába tartozik, most kedvezményesen már 5,5 millióért is hazavihetjük. De hazánkban sosem volt nagy divatja a kicsi sportautóknak, mert nagyon szűk az a réteg, amely ennyi pénzt szánna erre a kategóriára. Pedig élménynek jó, s a hétköznapi használhatósága sem korlátozott.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk