Eszméletlen vagány a Peugeot 508 kombi változata
Az első utasokat AGR minősítéssel rendelkező ergonomikus ülések várják, amelyeket akár többpontos, öt különböző programú masszázsrendszerrel is rendelhetünk. A hátsó üléspad háttámlája az utasok nagyobb kényelme érdekében 27°-ban döntött. A belmagasság meglepő módon 4 cm-rel nagyobb, mint a limuzin esetében. A csomagtartó egyszerű formáival jól kihasználható, és a kalaptartó alatt 530 liternyi helyet kínál, amely 30 literrel elmarad az elődtől. Persze a helykínálat így is kombisan nagy, és az üléseket ledöntve akár 1780 litert is megpakolhatunk hátul.


Az 508 SW jelenleg egy 180 és egy 225 lóerős benzinmotorral, valamint egy 130, egy 160 és egy 180 lóerős dízellel kapható, 2019 második felétől pedig már plug-in hibrid verzióban is elérhető.
Tesztautónkban a benzines, 1.6-os, 225 lóerős erőforrás dolgozott, amely 300 Nm nyomatékával dinamikus autózást ígér, s alapvetően ezt hozza is a hétköznapokban. Ez a változat 7,4 másodperc alatt gyorsítja a kocsit 100-ra, csúcssebessége 248 kilométer/óra. A modell városi fogyasztása 10 liter fölötti télen, vegyes használatban azonban 7-8 literrel is beéri. Az 1.5-ös, 130 lóerős dízel motoron kívül mindegyik motor a nyolcfokozatú EAT8 automata sebességváltóval érkezik, de a modell sajnos egyelőre összkerékhajtással nem érhető el. Ez jelentős hátrány a konkurensekkel szemben.
Számos vezetéssegítő funkcióval szerelhető fel az 508 SW is. Az erdős, vadveszélyt rejtő szakaszokon kifejezetten hasznos az éjjellátó rendszer, amely infravörös kamerát használva 200 méteres hatótávolsággal érzékeli a gépkocsi előtt tartózkodó élőlényeket. Az infravörös kép a vezető látóterében, a digitális műszeregységen jelenik meg abban az esetben, ha a kocsi vészhelyzetet érzékel, vagy saját magunk is bekapcsolhatjuk ezt a nézetet sötétedés után. Rendelhetünk adaptív tempomatot, sávtartó asszisztens (amely a tesztautónkban nem, vagy csak néha működött rendesen), parkoló asszisztenst, amely már a beparkolás mellett a kiállásban is segíti a sofőrt. Konfigurálhatunk statikus kanyarfény funkcióval kiegészülő full LED-es fényszórókat, vagy éjjel-nappal világító, változó fényerejű hátsó lámpákat.
A PEUGEOT 508 SW a legkisebb dízelmotorral 9,9 millió forintról indul, a nálunk járt, kizárólag GT felszereltséggel kapható, nagy benzines 14,8 millió forintért vihető el legolcsóbban a kereskedéskből.