/multunk/udvari-szerelem-bordely-es-nemi-eroszak-a-kozepkorban/
hirdetés

MÚLT
A Rovatból
hirdetés

Udvari szerelem, bordély és nemi erőszak a középkorban

A középkori emberek életének is része volt a szerelem és a szexualitás minden öröme és fájdalma. Csak éppen nem volt minden publikus és nem tettek mindent a kirakatba, mint a XXI. században.

Link másolása

hirdetés
A történelemkönyvek mindig csak a nagy csatákról, háborúkról és a híres emberek tetteiről szólnak. Pedig az elmúlt korok hétköznapi élete legalább ilyen érdekes. Ez a blog arról szól, ami a történelemkönyvekből kimaradt.

A középkori irodalomból mindenki ismeri a trubadúrdalokat, melyben a lovag epekedve könyörög imádott (férjezett) hölgyéhez a beteljesedés legkisebb esélye nélkül. Azt is megtanultuk, hogy Boccaccio szereplői meglehetősen szabados szexuális életet éltek, szó sem volt az egyház által hirdetett önmegtartóztatásról és házastársi hűségről. De akkor melyik mű az, amelyik nagyjából reálisan mutatja be a középkori emberek szexuális szokásait?

A férj alkalmatlan a szerelemre

A 12. századi dél-francia nemesség köréből induló trubadúrköltészet legfőbb jellemzője, hogy a költő mindig egy férjes asszonyhoz, például a várúr feleségéhez írja dalait. A költemények alaptétele, hogy a férj nem alkalmas a szerelemre: nem szeretheti igazán a feleségét, nem epekedhet érte, nem udvarolhat neki. Az egyik vers ezt írja: "a férj csak nevetségessé válik, ha a feleségének teszi a szépet".

Ennek a legfőbb oka, hogy a nemesek között

a középkori házasság egyszerű vagyoni ügylet volt, amelyet a szülők rendeztek el, a házasulandó ifjaknak ebbe semmi beleszólásuk nem volt.

hirdetés

Tehát az érzelmek eleve ki vannak zárva. Másrészt a házasság célja az utódnemzés, hogy legyen, aki örökli a családi vagyont. Ez feladat, emiatt felesleges az asszonynak udvarolni, könyörögni a kegyeiért. A férj tehát soha nem érezhet szorongást és gyötrődést ami az udvari szerelem egyik legfontosabb alkotóeleme.

A férj egyszer s mindenkorra megkapta az asszonyt, nem kell állandó erőfeszítéseket tennie, hogy újra meg újra kiérdemelje. A házasságban a nő a férje tulajdona.A trubadúrok azt is a férjek szemére vetik, hogy mivel ők gazdagok, ez elbizakodottá teszi őket, türelmetlenek, rögtön akarják vágyaik teljesülését. Márpedig az udvari szerelemben jártas lovagok legfőbb erénye a türelmes alázat, amellyel elviseli a szenvedéseket.

Az eszményi szerető

Aki azt akarja, hogy megbecsülje őt szíve hölgye, annak állhatatosan kell őt szolgálnia, őrizkednie kell a közönséges viselkedéstől. Az igazi hősszerelmes szerény, kedves, figyelmes, gondja van arra, hogy mindenki jó véleménnyel legyen róla. Kerüli a trágár beszédet, a durva és faragatlan társaságot. Az eszményi szerető akkor érdemelheti ki hölgye kegyét, ha türelmesen viseli a lelki fájdalmakat. Az udvari szerelemnek ugyanis éppen az állandó fenyegetettség, bizonytalanság a lényege. A szenvedés elválaszthatatlan az igaz szerelemtől.

A trubadúrok egymással versenyeznek, hogy ki szenved jobban, ki ont több könnyet. Az igazi szerelmes nagyon diszkrét, soha nem árulná el, hol tartanak a szerelmi ügyei. A kérdés már csak az, hogy van-e mit titkolnia.

A trubadúrdalok szerint a hölgy megjutalmazhatta kitartó lovagját. De hogy ez mi volt, arról a lovagok nem sok mindent árultak el, mert mint tudjuk, diszkrétek voltak. Az egyik lehetséges jutalom talán a szeretett nő meztelen testének látványa lehetett, a másik egyfajta szerelmi próba, egy önmegtartóztató szerelmi együttlét, amit ma leginkább a petting szóval tudnánk leírni. A hölgy megengedte a férfinek, hogy melléje feküdjön, miután az ígéretet tett, hogy a mértéktartás követelményeinek megfelelően fog viselkedni.

A szegény lovagok erkölcsi fölénye

A 12. századi francia valóság az volt, hogy a nemesi családokban

az elsőszülött fiú örökölte a vagyont, a többi fiút pedig vagy papnak adták, vagy egy környékbeli várúrnál teljesített szolgálatot. Ezek a lovagok vagyon híján még csak nem is gondolhattak a házasságra.

Így egy olyan eszményben fogalmazták meg ki nem elégített vágyaikat, amellyel bebizonyíthatták, hogy a gazdag lovagok felett állnak - legalább erkölcsileg. Ha gazdaságilag és hatalom dolgában a várúré is az elsőbbség, az udvari illemben ezek a szegény lovagok kiválóbbnak akarnak bizonyulni. A trubadúrlíra valójában a lovagi udvarok szexuális túlfűtöttségét fogalmazza meg irodalmi formában. Másrészt éles határvonalat húzott az udvari szerelem fortélyaiban járatos nemesek és az "állatok módjára" párosodó polgárok és parasztok között.

A hétköznapi házasság

Ha viszont Boccaccio, Villon vagy Chaucer műveit forgatjuk, mást se látunk, mint felszarvazott férjeket, kielégítetlen étvágyú szeretőket, sóvárgó szűzlányokat és romlott papokat, szerzeteseket. Mindezek alapján azt gondolhatnánk, hogy a történelemben nem volt még egy ilyen szexualitástól megszállott társadalom.

A 12. században az egyház szentséggé emelte a házasságot, és elismerte, üdvösnek nyilvánította a házastársak közötti nemi életet, amennyiben az a gyerekáldás létrehozását szolgálja. Minden más bűnös paráználkodásnak számított.

Ha az asszony nem szült fiúgyermeket, a férj gyakran elzavarta őt: kolostorba adta, hűtlenséget, házasságtörést "bizonyított" rá, vagy kiderített - a házasságkötéskor még "nem sejtett" - rokonságot. Ha a feleség valóban megcsalta a férjét, akkor számos középkori jogszokás szerint halálos ítélet várt rá, feltéve, ha nem esett azonnal a férj önbíráskodásának áldozatául.

Lapozz a folytatásért!




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk