/multunk/regen-ez-volt-az-idealis-ido-a-jegverem-feltoltesehez/
hirdetés

MÚLT
A Rovatból
hirdetés

Régen ez volt az ideális idő a jégverem feltöltéséhez

A jégverem földbe ásott, téglával vagy kővel kirakott, szalmával bélelt széles gödör, fölötte gerendákból ácsolt építmény, apró ajtóval. Hogy ne olvadjon el a jég, a verem tetejét földdel vagy náddal fedték, így még nyáron is használhatták az elvermelt jeget.
hirdetés

A jégvermeket a téli hónapokban a környező folyókról, tavakról vágott jégtömbökkel töltötték meg. Csak azután kezdték meg a jégvágást, ha csikorgó hideg volt és már vastagra hízott a jég. Az Alföldön, ahol híján voltak a folyóvíznek, az elárasztott laposokon is vágtak jeget. A jégverem igen elterjedt volt, Budán a Lánchíd közelében is volt egy, a Jégverem utca neve ma is őrzi ezt még.

A mostani fagymentes teleken már el sem tudjuk képzelni, hogy

100 éve még a téli hónapok feladata a nád- és a jégvágás volt, illetve az is hihetetlen, hogy fagyasztók és hűtőszekrények nélkül, nyáron akkor is lehetett fagylaltot és hideg sört kapni. Ehhez kellett telerakni jéggel a jégvermeket.

A befagyott tavon vagy folyón több emberre és kellő szakértelemre volt szükség a biztonságos jégvágáshoz. A parthoz közeli részen kezdték vágni a jeget. Először egy ember fejszével ék alakú bevágásokat készített végig a vágandó jégen, ezután vágták határozott mozdulattal végig, így leváltak a jégtáblák. Farudakat ékeltek a nyílásokba, elkezdték szétfeszíteni, és figyeltek, hogy merre megy a repedés. Volt ahol az egészen vastag jéghez hosszú fűrészt használtak. A táblákat kihúzták a partra csáklya segítségével. Fejszével vagy pajszer segítségével ráütöttek, és darabokra vágták. A jég kb. 20 kg-os darabokra tört.

Náddal fedett kerek jégverem (Győr, Rómer Flóris Múzeum fotója)

A tömböket kézzel lovas kocsira rakodták, majd mikor megtelt a kocsi, elindultak a jégverem felé.

hirdetés
A verem bejáratától indult egy csúszda, ezen csúsztatták le a jégtömböket. Lent állt két-három ember, akik elrendezték a jégdarabokat, illetve apróra törték azokat a darabokat, amelyekkel a tömbök közti hézagokat kitöltötték, azaz a jégréteget tömörítették. A rakományt egészen a gerendákig pakolták, tehát a föld feletti részen is jég volt, akár két méter magasságig. A tetejét szalmával fedték be. A jégvermekben inkább árpaszalmát használtak, mert ez törekmentes volt, nem szennyezte a jeget. A gondosan letakart és tömörített jég egy idő után összefagyott.

Nyáron az összeolvadt jeget csákánnyal aprították. Nem rétegenként, hanem lépcsőszerűen termelték ki a veremből. Először alávágtak, majd a tetejére ráütöttek, és így leszakadt egy nagy tömb, melyet kisebbre daraboltak. A hűvösebb esti időszakot választották a vágásra.

A szalmafedést lesöpörték a tetejéről maguk elé, így mindig a szalmán, és nem a jégen álltak, aztán hasították. A napszámosok hajnalban már pakolhatták a levágott tömböket, majd faládákkal hordták fel azokat a kocsira. Itt a jeget pár vödör vízzel leöntötték, ez lemosta az esetleges szennyeződést.

Jégfűrész

A jégvágás kemény fizikai munka

Jégvágás Csepelnél

Jégtáblák kihúzása, 1941. Fortepan76896/Klenner Aladár




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk