Bosszúvágyból és együttérzésből lett sorozatgyilkos: Pipás Pista, aki valójában nő volt
Kevesen tudták a szegedi tanyavilág rettegett gyilkosáról, Pipás Pistáról, hogy női mivolta elől menekülve vált férfivá.
A magyar 1920-as -30-as évek bővelkedtek súlyos bűnesetekben, elég csak a Léderer-Kodelka gyilkosságra vagy a tiszazúgi arzénos asszonyokra gondolni. Pipás Pistát, született Fődi Viktóriát, ha megpróbáljuk lefejteni történetéről a legendákat, vélhetően a saját szerencsétlen sorsa vezette oda, hogy segítsen asszonytársainak megszabadulni brutális férjeiktől, egyben beteljesítse bosszúját a férfinemmel szemben.
Számos sorozatgyilkosról derül ki utólag, hogy tetteihez valami szörnyű trauma vezette. Így volt ez az 1886-ban a Szeged melletti Átokházán (ma Ásotthalom) született Fődi Viktóriával is.
Bár életrajzi adatai meglehetősen ellentmondásosak, annyi biztos, hogy nyomorúságos körülmények között nőtt fel, írni-olvasni sem tanult meg, részeges apja rendszeresen verte a családot. A lányt alig tizenévesen cselédnek adták, és ugyancsak iszákos gazdája többször is megerőszakolta őt. Végül kenyéradója adta férjhez a kocsisához, özvegy Rieger Pálhoz, aki ugyanolyan durván bánt vele, mint bármelyik férfi eddigi életében. Viktória állítólag hat gyermeket szült, közülük csak egy lány maradt életben, őt is árvaházba adta. Amikor férje eltűnt az első világháborúban, napszámba ment dolgozni – férfiként, mert úgy gondolta, hogy könnyebben adnak neki munkát. Nem fogtak gyanút, mert az erős fizikumú nő rendkívüli munkabírásúnak bizonyult. Ekkor kezdődött Pipás Pista legendája. Az előélete körüli kételyeket csak növeli, hogy egyes források szerint halottnak mondott férje még az 1940-es éveket is megérte, és a gyilkos asszony pere idején újságíróknak azt mondta, hogy Fődi Viktória lusta, munkakerülő asszony volt, aki már együttélésük idején is keményen ivott, és ezért nem is bánta, hogy elhagyta őt…
Úgy beszéltek róla a tanyavilágban, mint a hajdani betyárokról. A pipázásra már cselédlány korában rászokott, és azt mondták, a helyi Kutyakaparó csárdában bármikor asztal alá itta a férfiakat.
De nemcsak a pohárral szégyenítette meg őket, hanem gyakran alaposan helyben is hagyta a neki nem tetszőket, kortársai úgy emlékeznek, hogy nemegyszer fél kézzel a földhöz teremtett egy-egy kocsmatölteléket. Aztán hamarosan ezeknél szörnyűbb tettekre is vetemedett.
Kétségtelen, hogy az ő „bérgyilkosságaira”, amelyeket ritkábban pénzzel, többnyire étellel-itallal fizettek ki, volt kereslet, hiszen a tanyavilágban nem volt ritka a hozzá hasonló sorsú nő. Az asszonyok annál is inkább egyre nehezebben viselték el dúvad férjeiket, mert a háború éveiben rájuk szakadt minden teher, és úgy érezték, több tiszteletet és jobb bánásmódot érdemelnek. Más eszközük pedig nemigen volt, hogy megszabaduljanak törvényes rabtartóiktól. Mivel korábban megesküdött, hogy bosszút áll minden részeges, brutális férfin, a férjeikre panaszkodó asszonyoknak felajánlotta segítségét. Tehát aligha volt nevezhető „hidegvérű bérgyilkosnak”.
Teltek az évek, és a környéken egyre több idősödő gazda lett öngyilkos.
A tanyavilág azonban kívül esett a hatóságok érdeklődésén, nem is keresték különösebben az öngyilkosságok okát, hiszen a szegénység, vagy a munkaképtelenné válás önmagában is lehet ok arra, hogy valaki ne akarjon tovább élni és a magasabb halandóságban sem volt semmi rendkívüli.
Végül 1932-ben a szegedi ügyészség kapott egy levelet, amelyben a névtelen bejelentő azt állította: az elhunytak nem önszántukból dobták el az életüket, hanem meggyilkolták őket. Szintén ez időtájt két járőröző csendőr egy családi veszekedésbe csöppent Szeged Alsóközpont egyik tanyáján. Itt, ahogy a korabeli Dél-Magyarország is megírta, egy Németh Veron nevű nő elmondta: „vadházastársától”, Vér Józseftől tudja: kilenc évvel korábban apósa, Dobák Antal volt átokházi lakos nem önakasztással elkövetett öngyilkosság következtében hunyt el, hanem „közvetlen hozzátartozói akasztották fel másokkal, 2 birkával és 100 liter borral felbérelve azokat.” . És jöttek az újabb névtelen levelek, amelyek már nemcsak gyilkosságokról, hanem tanyák felégetéséről is szóltak, bár ez utóbbiakra nem találtak konkrét bizonyítékot.
És rögtön meg is volt a gyanúsított Pipás Pista személyében. A két utolsó feltételezett áldozatot exhumálták és a boncolás kiderítette: ülő helyzetben fojtották meg őket, majd azt a látszatot keltették, hogy felakasztották magukat.
A félelmetes hírű Pipást végül az egyik áldozat özvegyének padlásán találták meg a csendőrök. Női mivoltára csak szegedi Csillabörtönben, a vizsgálati fogság idején derült fény, mert a férficellában nem volt hajlandó mosakodni, és rabtársai egy idő után nem tudták elviselni bűzét. A börtönorvos jelenlétében mégis csak megfürdették, így lepleződött le a gyilkos, akit előzőleg egykori férje nevén Rieger Pálként vettek nyilvántartásba.
Az 1933. januárjában tartott szegedi tárgyalás igazi „társasági és médiaesemény” lett. Akkora volt az érdeklődés, hogy a hallgatóságnak fönntartott, 150 koronás jegyeket azonnal elkapkodták.
A tárgyalást eredetileg egy kisebb teremben akarták megtartani, de a védelem kérésére mégis megnyitották a nagy esküdtszéki termet. Az ítélethirdetésről, amelyre január 13-án, pénteken került sor, így számolt be a Dél-Magyarország tudósítója: „Az esküdtszéki teremben ájulásig összezsúfolódott a hallgatóság, a folyosókon áttörhetetlen falanxot alkotott a tömeg.” Majd miután a vádlottak a teremben „leroskadtak a padra és magukba roskadva, némán várták az ítélethirdetést… a kívül rekedt tömeg megostromolni készült az ajtókat, a rendőrök csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudták visszaszorítani őket”.
A tárgyaláson két gyilkosság szerepelt a vádiratban, a már említett Dobák Antal, és az 1919-ben meghalt Börcsök István ügye. Mindmáig nem derült ki azonban hitelt érdemlően, hogy valójában hányan végezték így Pipás Pista kezétől, aki mellett összesen hat bűntársát állították bíróság elé. A „férfiruhás hóhérasszony” nem tagadta tetteit.
Rieger Pálnét alias Pipás Pistát halálra ítélték, Dobákné életfogytiglani fegyházat, Börcsökné 15 évet, cinkosaik pedig 2-től 15 évig terjedő börtönbüntetést kaptak. A három fő vádlott ítéletét a fellebbviteli bíróság is helyben hagyta három hónappal később. Ekkor a Pipás már csak a Börcsök-gyilkosságot ismerte be, majd kijelentette: „Nem érzem magam bűnösnek abban, amit rám tettek. Nekem abból hasznom nem volt.”
Az ügyre jellemző, hogy máig tartja magát az a tévhit, mely szerint Pipás Pistát kivégezték, még azzal is megspékelték a legendát, hogy azzal a kötéllel akasztották fel, amelyet ő használt gyilkosságaihoz.
Ez azonban nem igaz. Miután nem járt sikerrel ügyvédjének az a törekvése, hogy védencét elmebetegnek nyilvánítsák, kegyelmi kérvénnyel fordultak a Kúriához. A legfelsőbb bíróság azonban ezt szeptemberben elutasította. A tanyavilág réme mégis életben maradt, ugyanis még az év karácsonya előtt maga Horthy Miklós kegyelmezett meg neki. Mint azt Veszelka Attila a Pipás Pista, az átokházi tanyavilág hóhéra című könyvében idézi, a Szegedi Ítélőtábla iratai között szerepelt egy jegyzőkönyv, ami a testület „kegyelmi tanácsának” döntéséről szólt.
„Rieger Pálné szül. Fődi Viktória vádlottra legfelsőbb kegyelem útján halálbüntetés helyett életfogytig tartó fegyházbüntetés állapíttassék meg, mert az általa elkövetett cselekmények óta eltelt hosszú idő (10, illetve 13 esztendő) és az a körülmény, hogy a bűncselekmények eszménye egyik esetben sem tőle származott, továbbá, hogy a meggyilkoltak feleségei által a vádlottal szemben tett anyagi ígéretek a vagyontalan, szegénysorban élő vádlottra csábítólag hatottak – ezt indokolttá teszik”
Elképzelhető, hogy ez késztette a Szegedhez amúgy is sok szállal kötődő kormányzót a kegyelemre, de az sem kizárt, hogy ebben szerepe volt egy Thaly Ida nevű tanítóképző-intézeti tanárnak, aki Rieger Pálné ügyében levelet írt a Kúria elnökének és – a Kúria közvetítésével – Horthy Miklósnak. Thaly Ida ugyanis évek óta bejárt bibliaórákat tartani a Csillagbörtönbe, hogy megpróbálja „a teljesen közönyös, állati sorba züllött embereket lelkileg emelni. A bűnök egész tömegével kerültem szembe, melyek elkövetői a legszigorúbb szemmel nézve is végtelenül szerencsétlen áldozatai voltak a kivert állat sorsásánál is szörnyűbb életkörülményeiknek” – idéz a levélből Veszelka Attila.
Thaly Ida bibliaóráin Riegel Pálné is részt vett, és a tanárnő elmondása szerint annyira fogékony volt szavaira, hogy egy idő után már az ő cellájában zajlottak ezek a beszélgetések. „Megdöbbenve vettem észre, hogy az újságok által megátalkodottnak hirdetett, s előttem is eddig konokul hallgató nő lába reszket, imádság közben pedig oly gyötrő zokogásban tört ki, hogy a többi fogoly könnyes szemmel, ámulva nézte ” – írta Thaly Ida, aki amúgy nem tett említést arról, hogy kegyelmet kérne a megtért bűnösnek.
Akárhogy is történt, a kormányzói gráciát követően Pipás Pistát átszállították a Budapesti Gyűjtőfogházba, ahol 1940. október 10-én halt meg.
Az átokházi rém története nemcsak a történészeket és a kriminológusokat foglalkoztatja. Ember Judit már 1983-ban dokumentumfilmet készített róla, amelyben Fődi Veronika lányát is megszólaltatta. 2013-ban mutatta be a Szegedi Nemzeti Színház Pozsgay Zsolt Pipás Pista című darabját. Ásotthalom már évek óta kacérkodik azzal, hogy a település egyik turisztikai látványosságává teszi Pipás Pista emlékét. Legújabban Almási Tamás jelentette be, hogy thrillert készül forgatni a dél-alföldi sorozatgyilkosról, de történetében legalább annyira fontosak lesznek azoknak az asszonyoknak az indítékai, akik a Pipáshoz fordultak segítségéért.
2013-ban egy házaspár jelentkezett a Dél-Magyarországnál, hogy birtokukban van egy festmény Pipás Pistáról, amelyet Bődy Mária szentesi művész készített. A képet 1985-ben vásárolták meg, egy évvel azelőtt, hogy a művésznőt saját otthonában brutálisan meggyilkolták. Átokháza átka még egyszer lesújtott...
Ez a gép zuhant le 1994. március 23-án Fotó: Wikipedia 
A kép megjelent Hunfalvy János: Bp. és környéke 1859 c. könyvében p. 78-79. között
Woolpitban a mai napig él a gyerekek legendája Fotó: Wikipédia