A mindig teltházak előtt játszó Ferenczi György és a Rackajam formáció Petőfi verseinek elhivatott közvetítőjeként is ismert. Lemezt készítettek a forradalmár költő verseiből és filmet is forgattak róla. A mai nap alkalmából Ferenczi Györggyel mi másról is beszélgethetnénk?

Csomós Éva interjúja

Blues, népzene, vers-interpretálás, bármi megtörténhet Ferenczi György életében, de a szívből jövő muzsika és a jó hangulat mindig garantált. A country műfajából induló, a világ legjobb szájharmonika-játékosa címet is birtokló zenésszel Petőfi apropóján a műfajok összekapcsolódásáról, a lehetőségek megteremtődéséről, a hitelességről, na és persze a muzsikálás öröméről beszélgettünk.

- A CD melléklettel megjelent Petőfi verseskötet hátoldalán az szerepel, hogy „Egy magyar zenésznek normál esetben a népzenétől kellene bárhova eljutnia”, és az is, hogy „a Kodály-módszer hazájában ez rendszerint nem így van”. Nos a country sem túl magyar műfaj…

- Nem, viszont az is népzene, és a népzenék közel állnak egymáshoz, csak ahhoz kellett sok idő, amíg erre rájöttünk. Magyarországon még mindig a Kodály-módszer szerint tanulunk, így egy magyar gyerek - ha egy pici fogékonyság van benne - anélkül, hogy komolyabb elméleteket tudna, már tizennégy éves korára tökéletesen érti és átlátja a muzsikát. Ez köszönhető a Kodály-módszernek. Se több, se kevesebb.

- Azt gondoltam, hogy ez a szemlélet miatt jó, mert másfajta megközelítést ad.

- Igen, sokkal nyitottabbat. Én emellett még zeneiskolába is jártam, és ez a kettő már elég volt ahhoz, hogy teljesen más módon közelítsek a muzsikához, mint például az amerikai kollégák ugyanezen a hangszeren. Máshogy közelítek, máshogy is játszom, és jó is, hogy ez így van, mert akármerre megyek a világban, mindenhol csodálkoznak, és nagyon örülnek annak, hogy létezik olyan, hogy magyar zene.

- De ha már az ember ezen az úton halad, akkor az itthoni zenében, stílusban, a mi hangfekvésünkben, a mi hangszereinkkel lehetne nagyot alkotni.

- Nem csak lehet, de kell is!

- A szájharmonika azonban nem igazán magyar hangszer, míg most nekem a világ legjobb szájharmonikásával van szerencsém beszélgetni.

- Nem a legjobbal, s most tényleg nem álszerénységből, de én ezt is abszolút a magyar alapoknak köszönhetem. Mert ha én annak idején az amerikai iskolát kezdem el játszani, akkor 99.9%, hogy ma sem tudok az ottani korlátok közül kiszakadni. Mert akkor az az iskola állt volna közelebb, az ment volna a fejembe, azt is játszanám. Igaz, hogy nem a magyar népzenén, hanem blues zenén nőttem fel, de az elmúlt 25 év muzsikálásának az a konklúziója nálam, hogy ugyan blues zenét játszom, de magyar bluest.

- Ezt azért össze kell rakni.

- Össze, de engem egyáltalán nem érdekelnek a stíluskorlátok. Én nem csak a bluest szeretem, hanem mindenfajta muzsikát. És játszani is szeretem. De magyar ember vagyok, magyar muzsika van bennem, és annyira erősek ezek a génekben hozott dolgok, hogy egy idő után arra kell az embernek az agyát ráállítani, hogy ezeket a kapcsolatokat megkeresse. Mert megvannak, mivel minden népzene nagyon közel van egymáshoz, ezért megtalálni is könnyű, ha az ember meg akarja találni őket. És nem szabad stílussznobnak lenni, akkor működik.

- A műfajok közti kapcsolódás is ebből származik? A költészet terén épp Petőfit sikerült „ferencziesítenie”. Olyannyira, hogy a Petőfi lemezen – ami azóta platinalemez lett – bebizonyosodik, hogy azok a versek nemcsak ma is időszerűek, de iránymutatók, sőt, döbbenetes erejűek is.

- Petőfi még mindig félelmetes ember, tart is tőle mindenki, mert nem csak dicsér, hanem kőkeményen véleményez is. Ezért is nagyon nehéz színpadon énekelni a verseit. Van egy csomó, amit imádok, de keménysége miatt nehéz ma szembe nézni vele és épp ezért nehéz énekelni is.

- Lackfi János költő szerint: „A Petőfi-ipar évtizedek óta szállítja a lakodalmassá szelídített nótákat. Most viszont, hála Ferenczi Györgynek és társainak, itt dübörög az igazi, az irgalmatlan, a megalkuvást nem ismerő bluesos-rockos, kőkemény Sándor. Magyartanárok, magyarok, tanárok és nem tanárok, figyelem!” Azaz kellett egy olyanfajta találkozás, ahol, amikor és aki hitelesen, jól tudja őt a ma emberének átadni?

- Ez a hiteles szó elég veszélyes. Mi ma egészen más helyzetben vagyunk, mint amilyenben akkor Petőfi volt. Nekünk a versei megéneklése során az a legfőbb feladatunk, hogy a zenénk hasonló színvonalú legyen.

- Vannak, kik 10-20 éven át hurcolnak magukkal szándékokat, mielőtt azok megvalósulnak, másoknak keresztül kell gyalogolni minden olyanon és meg kell szerezni azokat a tapasztalatokat, amikre egyes alkotásaikat rá tudják építeni.

- Ez tényleg így van. Nekem mindenki mondta fiatalon, hogy „Majd hogyha megéled, el is tudod muzsikálni!”, én meg, hogy „Dumáljatok csak, persze!” - és közben tényleg így van, mert ezekre a zene-vers találkozásokra meg kell érni. A zenészek nem tudnak okoskodni, úgy bánni a szavakkal, mint a költők. De el tudom muzsikálni, és többek között ezért kell a vers, mert lehet, hogy én mondom, de nem én találtam ki, hanem már kitalálta a költő, csak nálam sokkal jobban. De én is megtaláltam magam abban a versben, s aztán, ha egy bizonyosat fordul az életem, bizonyos versek kiesnek és jönnek helyükre újak.

Ha te is szereted Ferenczi György zenéjét, nyomj egy lájkot! :)

December végén a Ferenczy Múzeumi Centrum régészeti kutatásokat végzett Újlengyel középkori lelőhelyén, melynek során egy egyedülálló, közel 7000 darabos éremkincsleletre bukkantak, írja a múzeum a Facebook-oldalán.

Mint írják, a kétnapos mentőfeltárást Nagy Balázs, a múzeum numizmatikusa vezette a Közösségi Régészeti Egyesület önkénteseivel összefogásban. A kutatást az alapozta meg, hogy 2019-ben már előkerült innen egy közel 150 darabból álló, 1455-ben záródó éremlelet.

"A felszíni pénzek sűrűsödési irányát figyelembe véve a szakemberek egy 1x1 méteres aknát nyitottak meg, ebből került elő egy edény, aminek a hasát a pénzekkel együtt kitépte az eke. Ritkán figyelhető meg ilyen jól, hogy hogyan rombolja, bolygatja meg a mélyszántás a földben rejtőző emlékeket. A kincs esetében az eke pont kettétörte az érmeket tartalmazó edényt, és egy adott irányban elhúzta azokat, így követni lehetett a széthúzott, kupacokban heverő pénzeket. A széttört edényt nem lehetett egy darabban tartani, így a benne lévő érmeket a helyszínen felszedték" - számoltak be a feltárásról.

A legkorábbi érme egy Lucius Verus (161–169) ezüst denarius, továbbá egy tucat aquileiai denárt, illetve javában I. Mátyás (1458–1490), II. Ulászló (1490–1516), valamint II. Lajos (1516-1526) korabeli denárokat és obulusokat tartalmazott. A felszedés során I. Mátyás (1458–1490) korabeli aranyforintot is találtak. A mosás során figyeltek fel egy vatikáni denárra, ami II. Pius (1458–1464) pápa pénzkibocsátásából származik és igen ritka éremnek számít Magyarországon.

A szakemberek szerint a leletegyüttes korabeli összértéke körülbelül 74 aranyforinttal lehetett azonos, amin az akkori időben 7 lovat, ma pedig egy luxusautót lehetne vásárolni.

A régészek szerint a kincsek elrejtését okozó támadás az 1526. évi török pusztítással hozható összefüggésbe, pontosabban amikor a török had 1526-ban Ibrahim pasa vezetésével Budáról Szeged irányába haladt.

"Magyarországon a mohácsi csatát követő török pusztításhoz kapcsolódó, ilyen nagyságú kincsleletek ritkák. Pest megyében a késő középkorból ez a legnagyobb értékű éremkincs, ami eddig előkerült, így komoly kutatási eredménynek számít" - jegyezték meg a bejegyzésben.

A múzeum a lelőhely és a kincs felderítését szeretné tovább folytatni a következő időszakban.

Nem lenne túlzás, ha a 19. századi Londont egy nagy wc-ként jellemeznénk - írja kutatása előszavaként Judith Flanders angol történész, aki párhuzamot vont a nagy kolerajárvány és Covid-19 vírust megelőző időszak között.

Leginkább azért, mert 1856-ig nem is volt ilyen az angol fővárosban. London hulladékát és szennyvízét így a Temzébe engedték. Ez még akkor is szörnyű lenne, ha az ivóvizet nem innen nyerték volna, de így katasztrófához vezetett.

Nem kell orvosszakértőnek lenni ahhoz, hogy kitaláljuk, mi történt ezután. A városban elviselhetetlen lett a bűz, amit egészen addig nem oldottak meg, amíg nem tört ki egy tömeges halálos járvány, vagyis a kolera.

A kolera megjelenése után jó pár évbe telt az emberiségnek, mire rájött, hogy ez a szennyezett víz által terjedő betegség. Ez akkor történt meg, amikor John Snow bebizonyította, hogy egy szennyezett kút tíz nap alatt 500 ember halálát okozta. A betegséget azzal állította meg, hogy leszerelte egy kút fogantyúját, amit utána nem lehetett használni.

Akkoriban éppúgy, ahogy az az új betegségek kitörésénél azóta is lenni szokott, sokan spekulálni kezdtek, vagy összeesküvés-elméleteket gyártottak.

Mielőtt bárki is elítélné a 19 századi embereket, lássuk, mit állapított meg Judith Flanders történész a koronavírusjárvánnyal kapcsolatban. A párhuzam kísérteties.

A szakember egy korabeli jegyzőkönyvet idéz.

- olvasható a dokumentumban.

Just so we are all clear that nothing changes. This, on the 1832 cholera epidemic. pic.twitter.com/iAdEdabqBw— Judith Flanders (@JudithFlanders) December 26, 2020

A betegségtagadás nem csak a műveletlenekre volt igaz. A sunderlandi üzletemberek tanácsa szerint a kolera csak közönséges bélpanasz volt, és sokkal kevesebben haltak meg a járvány alatt, mint máskor békeidőkben.

Úgy tűnik – szerte a világon – a kolerára adott reakciók is ismerősek lehetnek. A londoni kolerajárványnak végül a parlament vetett véget, amikor elegük lett a bűzölgő Temzéből, és 18 nap alatt összegyűjtötték a pénzt egy új szennyvízelvezető rendszer kiépítésére.

1943. január 12-én kezdődött - a második világháborúban - a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban. A 250 ezer fős 2. magyar hadsereg kötelékéhez tartozó honvédek és munkaszolgálatosok közül mintegy 125-130 ezren estek el, sebesültek meg, vagy estek fogságba.

A magyar katonák kötelességtudatból és kitartásból jelesre vizsgáztak, életüket adták a hazáért, bajtársaikért, még úgy is, hogy nem volt sokuknak megfelelő fegyverzete, felszerelése és ruházata sem. Nemcsak az ellenséggel, hanem a -30 C-fokkal is meg kellett küzdeniük.

Két nap leforgása alatt a szovjetek teljesen áttörték a IV. hadtest védelmét. A honvédek nem tudtak új arcvonalat kialakítani, ezért visszavonulásba, illetve menekülésbe kezdtek. Másnap már a III. hadtestet támadta az ellenség, a német hadvezetés pedig továbbra sem küldte a felmentést és megtiltották a magyar hadsereg számára a visszavonulást. Január 15-én már pánik tört ki, a katonák eldobták fegyvereiket és visszavonultak.

Január 18-án a bekerített III. hadtest kivételével már nem voltak magyar csapatok a Donnál. Az ellen nem álló menekülőket lefegyverezték, majd hagyták őket tovább menekülni, a fegyverteleneket pedig nem bántották. A rendkívüli hidegben minden éjszaka a legyengült, lerongyolódott emberek ezrei fagytak halálra, az életben maradottak pedig tovább vánszorogtak, keresve az utat vissza Magyarországra. Melegedni, megpihenni az elpusztított, felgyújtott falvak tüzénél tudtak, táplálékul a megfagyott lovak húsát ehették.

A III. hadtesttel a németek minősíthetetlenül, megalázó módon bántak. Megtiltották, hogy az utakat használják, vagy éjszakára behúzódjanak a falvakba. Március 3-ig 2913 tiszt és 61.116 fő legénység érkezett be. Az elesettek és fogságba esettek pontos számát megállapítani nem lehet.

Vitéz Bányai József a doni tragédiában vesztette életét. Édesanyjának írt szívszorító levelet.

Kovács József tartalékos címzetes szakaszvezető több zöld színű tábori lapot küldött haza feleségének és gyermekeinek. Két levelét sikerült cenzúrázatlanul - a szabadságra távozó ismerőseivel - elküldenie.

Feleségének szóló első levelében a útjukról és megérkezésükről írt:

„Drága Anyukám! Most feketén írok, nem tudom, eljut-e hozzád. Andrássi őrmesterrel találkoztunk Novij Oszkolban és megy haza szabadságra, megígérte, hogy elviszi. Ebben megírhatom a valódit. Bizony, elég sok szenvedés után jutottunk eddig és még megyünk tovább. 12 napig voltunk vonaton, 2 napot Bjelgorodban pihentünk és utána 4 nap gyalogoltunk.

Képzeld, hogy jól lehetünk lakva, talán ha megérkezünk, jobb lesz. Máskülönben egészséges vagyok, a gyaloglást eddig még jól bírtam. Csak az a baj, hogy nagy hóban kell menni, de majdcsak megsegít az Isten. Imádkozzál, én nem tudok, úgy el vagyok már fásulva és még talán vadulva is el leszünk, ha már bent leszünk az első vonalban, mert oda megyünk.

Hogy vagytok, egészséges vagy-e már? És a gyerekek hogy vannak, jók-e? Mondd meg nekik, hogy én kérem, legyenek jók, tanuljanak szorgalmasan. Irénkének is írtam egy képeslapot Bjelgorodból. Tudod, hogy mennyire vagyok hozzátok? 2860 km-re. Ha ezt gyalog kellene megtenni, egy fél évre volna szükség, napi 10-15 km átlaggal. (…) Vigyázz te is magadra és a gyerekekre is! A segélyt megkapod-e? Pontosan írd meg, írjál meg mindent, csak amit most írtam, arról ne írjál. Isten veletek, sokszor csókollak benneteket és mindenkit. A viszontlátásra, szerető férjed: Józsi. Tábori szám: 233/111”

1942 decemberének közepén ismét lehetősége adódott egy cenzúrázatlan levél hazaküldésére. Ebben így írt:

„Drága Anyukám! Itt küldök egy kis csomagot a gyerekeknek, két doboz sajtot egy szabadságos katonától. Jánoshidai fiú, a neve Csapkó Mátyás honvéd. Tőle küldjél egy kis csomagot, ha majd jön vissza. (…)

(…) Drága Anyukám! Én jól vagyok, itt nincs semmi baj, csend van, messze vannak az oroszok hozzánk, csak vaktában lövöldöznek, mi is, ők is. Tehát ne aggódjál, vigyázok magamra, amennyire csak lehet, talán a tavasszal hazamegyek, ha nem is véglegesen, de szabadságra azt hiszem, ha a zászlóaljat váltják, én is megyek velük. Bár úgy lenne, még nem tudja senki (…) Egy kicsit hideg van, más bajunk nincs. Az étkezés az nem az elsőrangú, tehát nem úgy van, ahogyan mondják, milyen jó dolga van az első vonalbeli bakának. Ha nagy a hó, talán be sem jön a főtt étel, a száraz koszt meg elég kevés. Isten veletek, csókollak benneteket, a viszontlátásra! Szerető férjed: Jóska. A gyerekeket csókold meg helyettem.”

Kovács József tartalékos címzetes szakaszvezető 1943. január 26-án tűnt el (Kis) Nyikolajevka keleti térségében. Felesége és három gyermeke hiába várta haza évek hosszú során keresztül, több tízezer honvédhez és munkaszolgálatoshoz hasonlóan ő is ottmaradt a Don-kanyarban - írta a Felvidék.ma.

Rahó Etelka egyike volt azoknak a hősöknek, akik a II. világháborúban sebesült katonákat ápoltak és - sokszor gyalog - bejárták egész Kelet-Európát. Alakja egy Don-kanyarról szóló eposzban jelenik meg.

1799. január 8-án született Stand Károly, akit mi leginkább Petőfi A tintásüveg című versének hőseként ismerhetünk. Igen, ő az a Megyeri. Nevét szülőfaluja, a nyitrai Tótmegyer után vette fel. Fiatalkorában vándortársulatokkal járta az országot, de 1837-től a Pesti Magyar Színház társulatának lett tagja.

A Bizáncban játszódó tragédiában Megyeri Károly játszotta a hadvezér címszerepet, feleségét pedig Laborfalvi Róza alakította. Megyeri sokoldalú színész volt, leginkább komikusként ismerték, bár gyakran alakított intrikus szerepeket is, így például az első pesti Bánk bán bemutatóján, 1839-ban Biberach megformálója volt ugyanebben a színházban. Belizárként hősi szerepet vitt, és ebben is meggyőző alakítást nyújthatott, legalábbis a Honművész tudósítása szerint: „Megyeri ur (Belizár) ’s Lendvayné assz. (Irene) a’ harmadik felvonás végén zajos tapsok között hívatott elő”.

Az egyemeletes klasszicista épületet ifjabb Zitterbarth Mátyás tervezte, a klasszicista elvektől némileg eltérően domborművekkel, szoborfülkékkel a homlokzaton. Az építkezés 1835 szeptemberében kezdődött és szűk két év után be is fejeződött.

Az épületet 1873 és 76 között átépítették. A munka a kitűnő mester, Szkalnitzky Antal tervei alapján készült. A színház belső terei nem különösebben, de a külső nézet jelentősen megváltozott. A homlokzat monumentális portikuszt kapott és egy bérházat is felhúztak mellé, amelyet részben színészlakások foglaltak el, de díszletraktár és színiiskola is kapott itt helyet.

Ugyanebben az évben nyert pályázatot Tőry Emil és Pogány Móric Nemzeti Színház tervével, amit az előző teátrum helyére, a Grassalkovich-féle telekre álmodtak, de ez a háború, később pedig forgalmi okok miatt csak terv maradt.