/multunk/mire-ment-az-orokseggel-a-kolto-fia-petofi-zoltan/
hirdetés

MÚLT
A Rovatból
hirdetés

Mire ment az örökséggel a költő fia: Petőfi Zoltán?

Mindenki azt várta tőle, hogy apja nyomdokaiba lép, és nagy költő válik belőle. Ezzel a teherrel kellett élnie egy fiatal srácnak, aki történetesen Petőfi Sándor fia volt.

Link másolása

hirdetés
Rendhagyó történelemleckék blog

Ahogy a szerzők emlékeznek: "emlékek, sztorik a régi időkből, amelyek talán szebbek voltak... De ha nem is voltak szebbek: akkor voltunk fiatalok...

Olyan napok történéseire emlékezünk, olyan sztorikat mesélünk el, melyek hajdan estek meg, az átkosban, a módszerváltás környékén, meg azután. Még a 20. században.

Ja, még valami: ez itt nem a politikáról szól!"

Pontosan 9 hónappal az 1848-as forradalom kitörése után, 1848. december 15-én született Debrecenben egy kisfiú. Petőfi Zoltánnak hívták. "Nagy bűn, ha szerető szüleit gyerek ütni merészli. S mégis kívánom: üss az apádra, fiú!" Még 22 éves sem volt, mikor 1870. november 5-én, Pesten, Józsefvárosban visszaadta lelkét a teremtőjének.

Szülei 1846. szeptember 8-án, a nagykárolyi megyebálon ismerkedtek meg. Szendrey Júlia először húzódozott kicsit, tán imponált neki a kalandos életű fiatalember, de nem volt "szerelem első látásra". Aztán... "... e napok óta vagyok Petőfi jegyese, s e nap óta szeretem őt jobban mint mindent a világon" – írta naplójába.

hirdetés
petofi_zoltan3

"Deczember 14-kén este Tacitusról beszélgettem feleségemmel, midőn hirtelen rosszul lett. Egész másnap délig a legirtózatosabb kínokat szenvedte, miknek visszagondolása most is megrázkódtatja lelkemet; már eszem ágában sem volt, hogy a szülést túl fogja élni szegényke, mert különben is olly kicsiny, vékony és gyönge, vagy legalább ennek látszik, hogy a szellő is könnyen elbánhatnék vele... Született Zoltán fiam deczember 15. 1848. déli tizenkettő órakor, Debreczenben, Ormós szabó házában, az utczára nyíló kapu melletti szobában, pénteki napon…Fiam is oly gyönge, olly hideg, olly kicsiny, mondhatnám, olly alaktalan volt, hogy az első pillanatban halvaszületettnek véltem. Harmadnapos korában megbetegedett, s a betegség még inkább elcsigázta; de nemsokára felgyógyult, s azután folyvást szemlátomást gyarapodott." (Petőfi Sándor).

És a srác megpróbálta. A maga részéről tényleg igyekezett. De nem jött össze.

Petőfi Zoltán apja halála után Erdődön nagyapjánál, majd Pesten mostohaapjánál, Horvát Árpád történésznél nevelkedett. Három féltestvérével, szeretetteljes környezetben. Gyámja 1869-ig a költő öccse, Petrovics István volt.

"1865-től Szarvason járta felsőbb iskoláit az evangélikus főgimnáziumban. 1867-ben csatlakozni akart a vándorszínészcsapathoz, azonban Csaby Imre igazgató nem vette fel, a dolgot viszont elmondta Tatay István gimnáziumi igazgatónak, aki megleckéztette Zoltánt. Innen a fiú a szomszédos Mezőtúrra vándorolt és beállt az ott működő társulatba. A hetedik osztályt évközben el kellett hagynia, mert nagybátyja, Petőfi István magához vitte Csákóra, hogy magántanulóként folytassa tanulmányait, s második félévre be is íratta Pesten magántanulónak, hogy befejezhesse elmaradt vizsgáit." (Wikipédia)petofi_zoltan2

Aztán csak összejött a vándorszínészség. Először Debrecenben, 1867 áprilisában Lángh Boldizsár igazgatónál állt színésznek, mindössze 30 forint havi fizetésért, ami már akkor sem volt valami egetverően nagy pénz. 1868-ban Kocsisovszky Jusztinnál lépett fel Szegeden. Kis szerepekben. Gyenge fizikuma, fátyolos hangja, no meg az az apróság, hogy gyakorta átaludta a próbákat – valahol csak ki kellett pihenni az előző éjszakai mulatozás fáradalmait – nem predesztinálták nagy színpadi karrierre. Csak az apjára való tekintettel nem rúgták ki a társulattól.

No, igen. Itt van az eb elhantolva. "Az apjára való tekintettel".

Szegény srác. Az apja, egy óriás árnyékában élt. És mindenki azt várta tőle, hogy ő is óriás legyen.

Vagy, ha nem is mindenki, de ő bizonyosan. Mindenáron bizonyítani akart. Versírással is próbálkozott (IDE KATTINTVA, a cikk végén olvasható - két apró darab híján – összes fennmaradt verse.)

A versei olyanok, amilyenek. Nem vagyok irodalmi ítész, hogy elemezzem őket.

Kortársai – és az utókor is – szemére hányták, hogy szeretett mulatni, kedvelte a szép lányokat, s az italt sem vetette meg. Kosztolányi Dezső így írt róla:

"Vajon akart-e nagy lenni? Aligha. Egyáltalában semmit se akart."

"Egyetlen zseniális tette az, amit apja jegyzett föl róla, hogy kéthetes korában óriási erőlködéssel felült az ágyában. Azután semmi se történt."

"Gyerekes kapkodással másolja apja leggyöngébb verseit és az apja életét… Ez a fiú csak paródia, az apja igénytelen paródiája. (...) Pedig ezerszeresen az ő fia. Nemcsak az életét adta neki, hanem a halálát is(...). Neki is sikerül kicsapatni magát az iskolából, consilium abeundit kap, és ő is színész lesz, koplal és faluz, ripacsok közt nyomorog, kártyázik, csókolódzik és iszik."

"Gyorsan pergő változatban játssza le – sokszorosan megkicsinyítve – az apja életét."

"Négyéves korában honvédruhában, karddal jár. Utóbb pedig Meranban és Rosenauban találkozunk vele, amint óvatosan és szelíden, a tüdőbetegek csendes önzésével szörpölgeti a meleg juhtejet."

No mármost: Kosztolányi urat igen nagyra tartom. ő mégiscsak író, meg költő, ami rólam azért nem mondható el. Mégis vitába szállnék vele.

Mi a nyavalyát akartak ettől a sráctól? Hogy "nagy legyen"? Olyan, mint az apja, akit sokan - azóta is – a legnagyobb magyar költőnek tartanak? Na, pont ettől készült ki szegény kölyök. A fene nagy elvárásoktól...

Mert mindenki azt várta, hogy majd ő... Majd folytatja apja művét.

petofi_zoltan4

Petőfi Zoltán (jobbra) két barátjával

Lehetett volna bármi. Akár tényleg "nagy" is. Valami másban, valahogy másképp. Ő nem kapott forradalmat, szabadságharcot, kapott viszont egy óriási terhet a vállára. Egy olyan terhet, melyet nem tudott hordozni.

"1870. november 5-én reggel 7 órakor, élete 22. évében meghalt tüdőbajban. Gyászjelentését halála előtt két évvel ő maga készítette el Csákón. 1870. november 6-án délután helyezték örök nyugalomra a Kerepesi temetőben, édesanyja koporsójában. Földi maradványait a Petőfi Társaság 1908. október 24-én exhumáltatta és a Petőfi-család közös sírjában helyezték el, ugyanabban a sírkertben." (Wikipédia)

Ha te is a XX. században voltál fiatal vagy érdekel hogyan éltek az akkori fiatalok, még több hasonló történetet találsz a Rendhagyó történelemleckék blogon.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk