MÚLT
A Rovatból
hirdetés

A CIA vagy a KGB irányította Mehmet Ali Agca kezét? – 40 éve kíséreltek meg merényletet II. János Pál ellen

A 20. század egyik legrejtélyesebb politikai bűncselekménye volt a pápa elleni támadás. Idézzük fel legfontosabb részleteit az évforduló alkalmából!

Link másolása

1981. május 13, szerda. Délután 17 óra 17 perc. II. János Pál pápa általános audenciát tart a római Szent Péter bazilika előtt. A szentatya a ceremónia végezetével nyitott kocsiján végighajtat a tér kijelölt útján, amelynek két oldaláról hívők tízezrei üdvözlik. A tömegből egyszer csak valaki négy lövést ad le rá. A 61 éves lengyel pápa összeesik a kocsiban, súlyos alhasi sebeket kap, rengeteg vért veszít. A téren kis híján tömeghisztéria tör ki, mégis sikerül elkapni és lefegyverezni a támadót, egy Mehmet Ali Agca nevű török fiatalembert. II. János Pál túléli a merényletet, megbocsát támadójának, aki életfogytiglani börtönbüntetést kap, de 2000-ben amnesztiával szabadul.

Ezek a száraz tények. Az okokat, az indítékokat azonban máig titok lengi be.

II. János Pál (1920 – 2005) minden tekintetben egyedülálló volt a római katolikus egyház történetében. Első lengyelként választották meg 1978-ban Szent Péter trónjára. A mélységesen katolikus lakosságú Lengyelország azonban akkor a kommunista blokkhoz tartozott, a Szovjetunió vezette Varsói Szerződés tagállama volt! Miért éppen őt választották meg?

1978 a három pápa éve volt. Augusztus 6-án meghalt VI. Pál (Giambattista Montini, 1897-1978) aki 15 éven át volt a római katolikus egyház feje. VI. Pál nagy reformerként vonult be a történelembe, mint az előde, XIII. János pápa (Angelo Roncalli, 1881-1963) által összehívott II. Vatikáni Zsinat (1962-65) elnöke. E nagy jelentőségű tanácskozás hirdette meg az ökumenikus párbeszéd mellett a más vallásúakkal, valamint a nem hívőkkel való dialógust. VI. Pál volt az első, aki pápaként kimozdult a Vatikánból, felszólalt az ENSZ közgyűlésén is. Nem véletlen, hogy utóda, Albino Luciani (1912-1978) velencei bíboros, két előde iránti tiszteletből választotta az I. János Pál nevet, és vélhetően tovább is akarta vinni az egyházi reformokat, de mindössze 33 napig lehetett pápa. Szeptember 28-án váratlanul szívroham végzett vele.

A vatikáni tradícióknak megfelelően boncolást nem végeztek, és hivatalosan nem vizsgálták meg halálának körülményeit sem, annak ellenére, hogy felmerült a gyanú: a „mosolygó pápa” nem véletlenül halt meg. Rögtön megszülettek az összeesküvés-elméletek, amelyeknek egyik alapját a szentatya kezében vagy ágya mellett talált iratokról szóló híresztelések szolgáltatták. Ezek között voltak olyanok, melyek szerint várhatóan nagy ellenállást kiváltó teológiai újításokra készült, de leginkább azok a teóriák tartják magukat a mai napig, amelyek a zavaros vatikáni bankügyletekkel kapcsolatosak és I. János Pálnak azért kellett meghalnia, mert rendet akart tenni ezekben.

Alig 16 nappal I. János Pál halála után ismét összeült a Vatikánban a pápaválasztó konklávé, amely három nap alatt a nyolcadik szavazással trónra emelte Karol Wojtyla krakkói érseket – állítólag azért őt, mert nem tudtak választani a két olasz jelölt, Giuseppe Siri és genovai és Giovanni Benelli firenzei bíboros között. Olasz sajtóértesülések szerint a konklávé 111 résztvevője közül 99-en adták rá a voksukat! Vajon mi állt e „kompromisszumkészség” mögött? Tisztelgés egy olyan ország előtt, amely a kommunizmus harminc éve alatt sem tagadta meg katolikus hitét, sőt, a vallás az ellenállás legerősebb formája volt? Vannak olyan nézetek, hogy a CIA befurakodott a konklávéba is, és a Cég győzte meg a bíborosokat, hogy szükség van egy olyan pápára, aki „feltűnés nélkül” bomlaszthatja a kommunista rendszert a lengyel ellenzék támogatásával? Az amerikai George Weigel, aki 1999-ben nagysikerű életrajzot írt Wojtyłáról, meg is nevezte a konklávé washingtoni „karmesterét”, Zbigniew Brzezinskit, Jimmy Carter elnök nemzetbiztonsági főtanácsadóját, aki történetesen egy lengyel nemesi család sarja volt…

De nehéz szabadulni attól a gondolattól is, hogy azért esett rá a választás, mert úgy gondolták a főpapok: jobb egy idegen, aki ráadásul egy tartós válság sújtotta országból jött, mert talán kevésbé lesz kíváncsi a Szentszék nagyon is világi üzelmeire…

A fiatal korában amatőr színész, sportoló, a drámaírást is kipróbáló Wojtyła tökéletesen ráérzett a „globális színházra” és kezdettől fogva nagyszerűen kihasználta nemcsak személye „kuriózumát” és az iránta megnyilvánult különleges érdeklődést (négy és fél évszázada az első külföldi és 58 évével a 20. században trónra lépett pápák közül a legfiatalabb). Aktivitásával, rokonszenves egyéniségével azonnal meghódította a médiát, amelyre elődei kevés gondot fordítottak. A világot behálózó utazásainak hírei, a róla szóló tévés beszámolók túlnőttek a hagyományos diplomáciai és egyházi híreken (Két alkalommal, 1991-ben és 1996-ban, az államalapítás 1100. évfordulójára Magyarországra is ellátogatott). Hatalmas szabadtéri miséi – Medjugorjétól Pannonhalmáig, Lyontól Rio de Janeiróig – valóságos happeningekké váltak, amelyekre a fiatalok úgy tódultak, mint hajdan a hippik a pop-fesztiválokra. Az 1984-ben életre hívott Katolikus Ifjúsági Világtalálkozókat egyenesen „katolikus Woodstock-okként” emlegették. Lemezek, videók egész sora jelent meg a pápa miséivel, az általa előadott szenténekekkel.

És az 1981. május 13-i merénylet is a televízió kamerái előtt játszódott le, ami sokszorossá fokozta a világ megdöbbenését és aggodalmát. Felgyógyulását pedig egyfajta csodaként élték meg a hívek, és mindez csak növelte az amúgy is „szupersztár” pápa iránti rajongást és az sem volt illúzióromboló, hogy a merényletet követően már golyóálló üvegkalitkával védett „pápamobillal” közlekedett.

Mehmet Ali Agca is hálás lehet II. János Pál pápának: egy névtelen kis szélsőjobboldali terroristából a 20. század leghíresebb sikertelen merénylője lett, aki időnként el tudta hitetni a világgal, hogy ő a kulcsfigura egy nagy összeesküvésben.

Agcáról 40 év alatt senki sem tudta egyértelműen megállapítani, hogy csupán notórius hazudozó, aki folyton reflektorfényben akar maradni, vagy valóban ügyes manipulátor, aki szándékosan zavarta össze többször is megváltoztatott vallomásaival a merénylet körüli nyomozásokat. Erre a kor légköre, a körülmények is alkalmasak voltak: annyi gyanús ügy lógott a levegőben Olaszországban, a Vatikánban és feszült volt a nemzetközi helyzet is (Afganisztán szovjet megszállása, lengyel válság, szuperhatalmi fegyverkezési hajsza), hogy Agca merénylői „magányossága” komolyan fel sem merült. A kérdés csupán az, hogy kik mozgatták, és kiknek volt érdeke, hogy az ügy szálait ne lehessen kibogozni.

Az 1958. január 9-én született fiatalember már kamaszkorában kisstílű bűnöző volt, utcai bandák tagja, majd a Bulgária és Törökország közötti csempészutak jelentették újabb „iskoláját”. A később sokat emlegetett „bolgár szál” itt került be az életrajzába és fölöttébb képlékeny vallomásaiba. Később azt állította, hogy Szíriában kapott terrorista-kiképzést a Népi Front Palesztina Felszabadításáért nevű szervezet keretében, amelyről úgy hírlett, hogy Szófiából pénzeltek. Alig húszévesen kapcsolatba került a Szürke Farkasok török szélsőjobboldali fegyveres csoporttal, amely a 70-es évek végén terrorakcióival destabilizálta a török belpolitikai helyzetet és ez vezetett 1980-ban a Kenan Evren tábornok katonai puccsához. Agcát 1979 februárjában életfogytiglani börtönre ítélték egy neves újságíró és emberi jogi harcos, Abdi Ipekci meggyilkolásáért, de fél év után sikerült megszöknie. 1980 augusztusától Agca hol itt, hol ott bukkant fel a Földközi-tenger országaiban különböző hamis útlevelekkel, végül 1981. május 10-én érkezett meg Rómába. Három nappal később már az egész világ ismerte a nevét.

És itt kezd a történet igazán zavaros lenni.

Amikor Agcát elfogták, kijelentette, hogy egyedül cselekedett, és tettét az motiválta, hogy „számára a pápa a kapitalizmust testesítette meg.” Aztán hamarosan előjött a bolgár szál.

A merénylő azt vallotta, hogy az akciót a bolgár titkos szolgálattal és egy honfitársával közösen készítette el. E verzió szerint Agcát egy Bulgáriában üzletelő török maffiózó ajánlotta a bolgár szerveknek, akik három millió nyugatnémet márkát ajánlottak fel neki a pápa meggyilkolásáért, az irányítók pedig Zilo Vaszilev római bolgár katonai attasé és Todor Ajvazov, a nagykövetség könyvelője voltak. Azt tervezték, hogy a pápa lelövése után egy kisebb robbantást is végrehajtanak a tömegben, majd a pánikot kihasználva a bolgár követségre menekülnek. Vaszilev és Ajvazov azonban elhagyták Olaszországot, még mielőtt kiadták volna ellenük a letartóztatási parancsot. Bulgária az elmélet szerint természetesen csak „közbülső” felelős volt, a szálak Moszkváig vezettek.

Agca később megnevezett egy harmadik bolgárt, Szergej Antonovot, a bolgár Balkan Airlines római képviseletének vezetőjét is, akit 1982-ben tartóztattak le Olaszországban összeesküvés vádjával, de végül 1986-ban szabadon bocsátották, mert az ügyészség nem tudta bizonyítani a „bolgár kapcsolatot”. Maga a pápa 2002-ben látogatott el Bulgáriába, és akkor nyilvánosan kijelentette: soha nem hitt a „bolgár szálban”.

Egy 2007-ben megjelent könyben (Kill the Pope: The Truth about Assassination Attempt on Pope John Paul II), amelynek szerzői Marco Insaldo, a Le Repubblica újságírója és török kolléganője, Yasemin Taskin, 20 év oknyomozás után jutottak arra a következtetésre, hogy a „bolgár kapcsolat” a CIA által kitalált elmélet volt, és arra alapozták, hogy Agca többször is járt Bulgáriában.” Insaldo azt is állítja, hogy amerikai sugallatra az olasz titkos szolgálat emberei kényszerítették Agcát a „bolgár kapcsolat” bevallására. Az ügy vizsgálóbírója, Fernando Imposimato azonban tagadta a könyv állításait és a lengyel Rzeczpospolitának adott interjúban fenntartotta, hogy a kommunista blokk állt a merénylet mögött, mert megrémítette őket, hogy II.János Pál miként képes feltüzelni a kommunista-ellenes ellenzéket hazájában és attól tartottak, hogy a lengyel példa ragadós lesz az egész „táborban”, ha nem hallgattatják el.

A szovjet vezetésnek egyébként minden oka megvolt arra, hogy ne szeresse a hazájában különösen népszerű lengyel pápát.

David Remnick amerikai újságíró, a Washington Post egykori moszkvai tudósítója 2004-ben a New Yorkerben közzétett egy titkos memorandumot, amelyet Jurij Andropov akkori KGB-főnök, későbbi szovjet pártfőtitkár II. János Pál varsói zarándokútja előtt írt. Ebben Andropov olyan „ellenségnek” nevezte a katolikus egyházfőt, aki „karizmájával, humorával, közvetlenségével mindenkit elbűvöl, az újságírókat is beleértve”, és a tömeggel való kapcsolatát a kampányoló amerikai elnökökéhez hasonlította. Ennek ellenére aligha valószínű, hogy abban a kényes nemzetközi helyzetben a KGB komolyan kockáztatott volna egy pápagyilkosságot.

Lengyelországban még a 2000-es években terjedt az a nézet, hogy a merényletet Moszkvából irányították. 2006-ban a Wprost című katolikus lap a szovjet, a keletnémet és a lengyel titkosszolgálat összehangolt akciójáról írt, amelynek célja volt II. János Pál „antikommunista keresztes hadjáratának” megállítása. A lap tudni vélt egy bizonyos, szupertitkos „Triangolo akciótervről”, amelynek dokumentumait 1989. április 1-én, tehát alig két hónappal a lengyel rendszerváltást hozó parlamenti választások előtt KGB-ügynökök segítségével eltüntették a varsói belügyminisztérium archívumából, és azokat Moszkvában őrzik.

A Wprost szerint nem is az 1981-es gyilkossági kísérlet volt az első: 1979. júniusában a pápa czestochówai zarándoklata idején pokolgép robbant, miközben a Jasna Góra-i kegyhelyre ment misét pontifikálni.

A keleti blokk és Lengyelország félelmeit erősítette meg Achille Silvestrini bíboros a La Stampának 2010-ben adott interjújában. A vatikáni diplomácia egyik kiemelkedő személyisége elmondta, hogy a pápát hazájában és Moszkvában egyaránt a Lech Walesa vezette Szolidaritás spirituális atyjának tekintették, és az ő halála végzetes csapást jelentett volna a mozgalomra. Ráadásul alig két héttel a merénylet után meghalt a kommunista rendszerrel következetesen szembenálló Stefan Wyszynski bíboros, Lengyelország prímás-érseke, így a Szolidaritás két legfőbb támogatóját vesztette volna el. Ugyanakkor a bíboros szerint a pápának meggyőződése lett a merénylet után, hogy a felbújtókat Keleten kell keresni és a Vatikánban úgy vélték: Agca csupán egy sokkal szélesebb játszma szereplője, amelynek szálai számára is ismeretlenek.

És ahogyan az már az ilyen rejtélyes ügyeknél lenni szokott, megszülettek a legképtelenebb összeesküvés-elméletek. 2013. márciusában, néhány nappal II. János Pál utóda, XVI. Benedek lemondása után egy amerikai közösségi portálon, a Letsrollforum-on megjelent egy írás, mely szerint az 1981. május 13-i merénylet csupán egy megrendezett jelenet volt, a pápát ért haslövések, a súlyos vérveszteségről szóló hírek pedig mind hamisak, akárcsak a hivatalosan közzétett fotók, valójában a pápa csupán bal kezének mutatóujján sérült meg. Az ok: így akarták beteljesíteni a „harmadik Fátimai Jóslatot”, amely szerint meg akarják ölni a pápát és egyben a mítoszát erősíteni a csodás gyógyulással. A merénylet ugyanis napra pontosan 64 évvel azután történt, hogy a Szűzanya először megjelent a portugáliai falu három pásztorgyermekének.

1983. december 27-én II. János Pál, aki közben túlélte az 1982. május 12-i fatimai merénylet-kísérletet is, ahol késsel támadtak rá, a római Rebibbia börtönben személyesen látogatta meg támadóját, aki kezet csókolt neki. A 20 perces találkozó végén a pápa megajándékozta egy ezüst rózsafüzérrel.

A továbbiakról a szentatya ennyit mondott: „Amiről beszéltünk, titok marad közöttünk. Én úgy beszéltem hozzá, mint egy testvérhez, akinek megbocsátottam, és aki teljes bizalmamat élvezi.”

Vajon e szavak csupán a karácsony szellemének megfelelő keresztényi megbocsátást jelentették, vagy esetleg mást is? II. János Pál mindenesetre aligha gondolta, hogy e látványos gesztusának milyen következményei lesznek Agca életében.

A merénylő 2000-ben kegyelmet kapott Carlo Azeglio Ciampi olasz köztársasági elnöktől, Törökországba való hazatoloncolása után azonban ismét bebörtönözték, Ipekci meggyilkolásáért kiszabott büntetését kellett letöltenie. Agca azonban még mindig nem lőtte el összes puskaporát. 2009-ben újabb verzióval állt elő: ezek szerint Ruhollah Khomeini ajatollától, néhai iráni vallási vezetőjétől kapta a parancsot a „hitetlen” pápa meggyilkolására. Khomeini ajatollah e „reveláció” idején már éppen 20 éve halott volt! 2013-ban Agca mindezt egy önéletrajzi könyvben is megírta, amely a Paradicsomot ígérték nekem (They Promised Me the Paradise) címet viselte. Közben 2010. januárjában, amikor végleg kiszabadult, egy nyilatkozatot tett közzé, amelyben magát az „Örökkévaló Krisztusnak” nevezte és bejelentette, hogy közel a végítélet, és ebben az évszázadban minden ember el fog pusztulni. Közölte továbbá, hogy a Biblia tele van tévedésekkel, és az ő messiási küldetése megírni a tökéletes Szentírást.

Az önéletrajzban Agca azt állította, hogy Khomeini parancsát korábban csak magának II. János Pálnak árulta el azon a bizonyos 1983-as találkozón, miután „megvitatták a harmadik Fatimai Titkot”, amelyet csak 2000-ben hozott nyilvánosságra a Vatikán és amelyet sokan azóta a végítélet megjövendöléseként értelmeznek. Stanislaw Dziwisz bíboros, II. János Pál legfőbb bizalmasa, aki jelen volt a pápa és Agca találkozóján, cáfolta, hogy a beszélgetés során elhangzott volna Khomeini neve, miként azt is, hogy a szentatya „megtérésre” szólította volna fel támadóját.

Ugyanezekben az évben keltett Agca szenzációt azzal, hogy önkéntesként akart jelentkezni Oszama bin Ladennek, az Al-Kaida vezérének elfogására. Közreműködést ajánlott Dan Brownnak is, hogy együtt írják meg a Vatikán-kód című könyvet a Szentszék sötét üzelmeiről.

Mehmet Ali Agca pisztolya ma már „műtárgy”: a római kriminológiai múzeumban őrzik. A fegyvert 2014 tavaszán kölcsönadták a II. János Pál wadowicei szülőházában berendezett kiállítás számára.

2014. december 27-én az egykori merénylő, akit örökre kitiltottak Olaszországból, illegális módon mégis bejutott az országba és ellátogatott a Vatikánba. Szeretett volna Ferenc pápával találkozni, de ez a terve nem sikerült, egy virágcsokrot azonban elhelyezhetett néhai kiszemelt áldozata sírján. Másnap kitoloncolták. Ez az esemény azonban ismét ráirányította a média figyelmét.

Azóta is akadt jó néhány váratlan megszólalása: 2016-ban az olasz Canale 5 tv-nek adott interjúban kijelentette, hogy kész katolikus pappá válni, ha a pápa hajlandó lenne fogadni őt…. 2020 februárjában a Mirror készített vele interjút isztambuli otthonában. Ebből kiderült, hogy elsősorban önéletrajzának jogdíjaiból él, kóbor kutyákról és macskákról gondoskodik, és nagy álma, hogy megfilmesítik élete történetét.

Lehet, hogy Mehmet Ali Agca még mindig nem mondta ki az utolsó szót. Mindegy, hogy elhiszi-e a világ, amit mond, vagy sem, beszélnek róla…

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
A kokárda helyes használata: tudod, hogyan kell jól elkészíteni?
Örök vita, hogy kívül zöld vagy kívül vörös-e az igazi 48-as, magyar kokárda. Történész érvel a megoldás mellett.
Forrás: Urbanlegends - szmo.hu
2022. március 11.


Link másolása

Kokárda: a forradalom szimbóluma

A nemzeti ünnep környékén elterjedt a közösségi oldalakon, hogy mivel a magyar kokárda piros-fehér-zöld színű, ezért helyesen kívülre kerül a zöld. Egyébként évek óta folyik róla a vita: kívül piros vagy kívül zöld a kokárdánk? Mielőtt lecserélnétek hagyományos kokárdátokat, érdemes meghallgatni erről egy történészt is.A magyar kokárda készítés soha nem megy ki a divatból.

A Facebook kokárdareformerei a következőképp érvelnek a kívül zöld kokárda mellett:

“Az 1848-as pesti forradalom idején a márciusi ifjak még valóban így is (kívül piros) használták, de Than Mór festményein is megfigyelhető, hogy a huszárok csákórózsáján is helyesen szerepel a színsorrend. Téves viszont Szendrey Júlia kokárdája, amit Petőfinek készített, hiszen ezen az olasz színek sorrendje figyelhető meg. Valószínűleg már a forradalom idején is használtak téves kokárdákat, nem mindenki tudhatta hogyan kell helyesen hajtani. Manapság téves történelmi berögződések, és a hagyomány miatt legtöbbször a piros van kívül és a zöld belül”

Kokárda készítés: a történész véleménye

Továbbá idézik Katona Tamás történész egy beszédét is:

„… Ugye a kokárda úgy készül, hogy egy nemzeti színű szalagot meghajlítunk. Hogyha azt akarjuk, hogy kétoldalt piros-fehér-zöld jöjjön ki belőle, bizony itt a zöld kerül kívülre és a piros belülre. A kokárda mindig belülről kifelé olvasandó. De már 1848-ban a kokárdák többsége fordított volt. Kívül volt a piros, mert úgy csinosabb.”

Kokárda_1848-ból

1848-ból származó pántlikás szalagrózsa/Wikipédia

Milyen érvek hangoznak még el? Egy blog szerint az eredeti szabály szerint a színek mindig belülről kifelé olvasandók. A zászló fölső része kerül a kokárda belsejébe, az alsó része pedig a külső szélére. A magyar kokárda piros-fehér-zöld színű, tehát helyesen kívülre kerül a zöld. (Forrás: Kovácsné Ági)

A kokárda színei: ez a helyes sorrend

A leginkább elterjedt a kívül piros, belül zöld, amely elméletileg helytelen, mivel a szabály szerint a színek mindig belülről kezdődnek. A magyar kokárda tehát az „előírás” szerint helyesen kívül zöld, belül piros kell, hogy legyen. Zászlótörténészek szerint amennyiben külön lelógója van, a kívül piros változat is helyes.

Az Erdélyma ezt írja:

"Az viszont történelmi tény, hogy a radikálisabb fiatalok 1848. március 15-én a kívül piros, belül zöld változatot használták, ilyet kapott Petőfi is Szendrey Júliától.

Ha ez utóbbi tényt figyelembe vesszük, talán helyesebb a berögződött kívül piros belül zöldet használni, még ha ez elméletileg helytelen is. Ezt hagyományból, tisztelgésből hordja a magyar, nem pedig nemzetközi „előírásokhoz” igazodva, precizitásból."

A történész véleménye a kívül zöld kokárda kapcsán

Az Urbanlegends azonban megkereste Hermann Róbert történészt is. Ő is először Katona Tamástól hallott erről a kívül zöld kokárdáról valamikor 1994 körül. Neki pedig Olaszországban mondták ezt egy hivatalos látogatáson. Ami kokárdát viszont Hermann a korszakból ismer, ott mindenhol kívül van a piros, belül a zöld.

A háttérben a Pilvax poharai és billiárd dákói. Fotó: Szegedi Éva

Tovább bonyolítja a kérdést, ha van farka a kokárdának. Zászlótörténész kolléganője szerint ugyanis akkor szabályos a kívül piros – belül zöld. Ha nincs farka, akkor viszont a heraldikai szabályok szerint kívül kellene lennie a zöldnek, belül a pirosnak.

Hermann rögtönzött ikonográfiai kutatása során csak két kokárdát is ábrázoló korabeli Vasvári-litográfiát talált. Ezeken azonban nemigen lehet megállapítani a színek sorrendjét.

"De nekem úgy tűnik, hogy inkább a piros volt itt is kívül, s belül a zöld”
– írja Hermann.

Hermann a szabálytól függetlenül saját bevallása szerint az eredeti formánál maradna, ugyanis:

"mégiscsak így hordták-hordjuk 162 éve. No és azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy a ‘heraldikai tévedés’ tudatos volt. Vagyis hogy a kokárdát hordók ilyen módon kívánták kifejezni a rokonszenvüket az olasz forradalmi egységmozgalommal. De ez csak feltételezés, bizonyítani nem tudom”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
A tiszteknek két óra, a sorkatonáknak negyedóra kéjelgés járt – frontvonal mögötti katonai bordélyok az I. világháborúban
Napi átlag 12-100 kuncsaft, állandó méhgyulladás, nemi betegségek, végül fenékbilloggal száműzetés: ilyen volt a sorsa egy átlagos tábori prostituáltnak.
Tóth Noémi - szmo.hu
2022. március 10.


Link másolása

Az elhúzódó I. világháború egyik nem várt következménye a nemi betegségek megduplázódása volt. Az Osztrák-Magyar Monarchia katonái is testi örömökkel feledtették ideig-óráig az elviselhetetlent, ezért a kezdeti 6 százalékról a háború második évére a helyi katonáknak már a 12 százaléka szorult orvosi ellátásra, különféle szexuális úton terjedő kórságok miatt. Tudták, hogy várhatóan nem sokáig élnek, és szerettek volna mindent kipróbálni, illetve egy hölgy társaságát élvezni még utoljára – vagy elsőre, hiszen sokakat szűzen soroztak be a frontra. Az általános nőmegvonás olyan méreteket öltött, hogy néhol a szolgálatban lévő fiúk jobb híján hóból gyúrtak meztelen női testet ábrázoló szobrot.

Ezért úgy döntött a katonai vezetőség, hogy – nem örömszerzési, hanem egészségügyi okból – tábori bordélyokat létesítenek, amelyeket szigorúan szabályoztak. A császári és királyi hadsereg-főparancsnokság 1915-ben kiadott egy nyolc pontból álló, a tábori és a tartalék bordélyokra vonatkozó szervezeti szabályzatot, amely részletesen tartalmazta, hogy az örömlányok milyen feltételekkel vehetők igénybe, például beteg és részeg katonák nem részesülhettek kiszolgálásban. Valamint azt is kifejtették az okmányban, hogy kik és milyen formában állhatnak a katonák rendelkezésére. A prostituáltakat minőség szerint csoportosították, akik megszabott áron dolgoztak, és a minisztérium határozta meg, hogy mennyit kell költeni naponta az ellátásukra, valamint fejenként hány kuncsaftot fogadhatnak. A megvásárolható örömszerzés kizárólag lányokra terjedt ki, ugyanis a homoszexualitás illegális volt, sőt, halálbüntetés járt érte a hadseregben.

Bárki jelentkezhetett örömlánynak, aki elmúlt 18 éves, nem volt szűz, házas vagy terhes, valamint megfelelő erőnlétben volt, tekintve a folyamatos „igénybevételt”. A ranglétra úgy nézett ki, hogy a legszebb, felső kaszt a tiszteket, tábornokokat szolgálta ki. Nekik még kedvezőbb munkakörülményeik voltak a többihez képest, hiszen ők naponta legfeljebb hat kuncsaftot fogadhattak, alkalmanként maximum két óra hosszára. Az altisztek I. osztályú hölgyekhez fordulhattak (a főtisztek fél órát, a törzstisztek egy órát tölthettek kéjelgéssel), míg a sorkatonáknak a II. osztályú liga jutott, legfeljebb negyed órára. Utóbbiaknak volt a legsanyarúbb életük, hiszen az ebbe a kategóriába sorolt lányoknak napi 12 – de volt, hogy a dupláját, sőt, akár 100 – kuncsaftot is ki kellett szolgálniuk, ugyebár mindössze maximum 15 perc alatt. A lányoknak szürke egyenruhát kellett viselniük fekete karszalaggal, alatta dr. Jäger márkájú hagyományos fehérneművel. A tiszti örömlányoknál a legfinomabb minőségű fekete félselyem harisnyával, a legénységi szajhák esetében pedig közepes minőségű vörös pamutharisnyával tették vonzóbbá a szettet, a hozzájuk passzoló harisnyakötőkkel. Ezeket a holmikat le lehetett venni az aktusok idejére. Némelyik kéjnő abból keresett plusz pénzt, hogy Viagrához hasonló szert is kínált, és igyekezett kifogni a pilótákat, akik több jattot adtak.

A katonai vezetőség azt remélte, hogy a szabályozott rendszer által elkerülhetik a járványokat és biztosíthatják az állomány testi épségét, pontosabban a nemi betegségek elkerülését. Ugyanakkor a katonák gyakran szándékosan gonorrheás vagy szifiliszes örömlánnyal feküdtek össze, hogy ne kelljen folytatniuk a lélekölő harcokat.

Nem csoda, hogy a besorozott szerencsétlenek nem akartak visszatérni a lövészárkokba, hiszen a mentális terhek mellett olyan betegségeket lehetett ott elkapni, mint a nyirkos talaj miatt kialakuló lövészárokláb, amely üszkösödéshez vagy amputációhoz is vezethetett, vagy a tetvek által terjesztett fertőző lövészárokláz (amelyen egyébként a Micimackó írója, Milne, és a Gyűrűk Ura szerzője, Tolkien egyaránt átesett). Akadtak, akik annyira el voltak keseredve, hogy inkább irritáló anyagokat fecskendeztek a húgycsövükbe, gyulladást létrehozva az orvosok megtévesztésére.

Az ellenőrzött körülmények között működtetett katonai bordélyházak igen puritán helyszíneken működtek: elhagyatott épületekben, leharcolt cirkuszkocsikban vagy vasúti vagonokban tartottak örömlányokat, nagyrészt a frontvonal szomszédságában. Az intézmények élén az igazgató állt, a napi ügyeket a madame menedzselte. Az árszabás adott volt: a tiszteknek 8-10 koronát, míg a legénység tagjainak 3-4 koronát kellett fizetniük a testi örömökért.

Az eleve lehangoló helyiségekben nemi betegségekre, vagyis azok elkerülésére figyelmeztető plakátok voltak kihelyezve. A bakáknak kötelező volt az aktus előtt és után a kihelyezett bórvazelines fertőtlenítőt használni, valamint mind a vendégeknek, mind a prostituáltaknak rendszeres orvosi vizsgálaton kellett részt venniük. Ezeket a tömeges vizsgálatokat a magyar katonák nemes egyszerűséggel csak „farokparádénak” nevezték.

A madame-ok felelőssége volt, hogy a katonákat rábírják az eltéphetetlen, Neosalversan márkájú, tábori óvszer használatára, amit 20,3 fillérért lehetett megvásárolni. Azonban ezek igencsak kezdetlegesek, kényelmetlenek voltak és kemény gumiból készültek, ezért nem meglepő, hogy sokan nem éltek az ajánlással, a kockázatok mérlegelése után sem. Eleinte ezért sok volt a nemkívánt terhesség a prostituáltak körében, de később az állandó méhgyulladás miatt már nem tudtak teherbe esni. Nem csoda, hogy gyakori volt a lányok cserélődése: elég hamar kiégtek vagy alkoholisták lettek, amikor pedig már végképp alkalmatlanná váltak a férfiak kiszolgálására fizikai és lelki síkon egyaránt, a másodrangú örömlányokra még megalázóbb sors várt. A bal farpofájukra kaptak egy császári billogot, majd megfertőzték őket nemi betegséggel, és az ellenséges csapatokhoz küldték őket.

Az osztrák-magyar haderőben 1917-ig nagyjából másfél millióan kaptak el valamilyen nemi betegséget, közülük 41 százalék házas volt. A harcokkal párhuzamosan folyó higiéniai felvilágosítás azonban sikeresnek bizonyult, hiszen végül a nemi betegségek ritkábbá váltak, mint a hátországban. A lövészárok-szajhák sanyarú sorsát pedig azóta is néma csend övezi.

Források: 1,2,3,4,5,6


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A temetőre épült újpesti Szellemtelep paranormális legendája
Budapest negyedik kerületében, a Pozsonyi úton található az ország legnagyobb lakótelepe, amely hátborzongató szellemhistóriák nyomán kapta ragadványnevét.

Link másolása

Újpest régen önálló iparváros volt, csak 1950-ben csatolták Budapesthez, mivel elkezdték fejleszteni a régi munkáskerületeket. A rekonstrukciós terv részét képezte az Újpest Városközpont is, amelyhez a húszas évek előtt épült, avítt lakóházakat lerombolták vagy felújították. Ekkortájt számolták fel a legtöbb peremkerületi temetőt is, konkrétan 87-ből 75 sírkertet szüntettek meg. Mivel a hamvasztást csak 1968-tól engedélyezték Magyarországon, a temetők hamar zsúfolásig megteltek, és sok probléma akadt a holttestek elhelyezésével.

Többek között a régi magdolnavárosi sírkertet is felszámolták 1964-ben (utódja a Megyeri temető lett), és elkezdtek építeni a helyén egy lakótelepet két évvel később. 1972-re már készen is lett a Pozsonyi utcai lakótömb közel 17 ezer panellakása, amely hatalmas méretével kiérdemelte Budapest, sőt, egész Magyarország legnagyobb lakótelepe címet. A Larsen-Nielsen, azaz dán típusú lakónegyed befogadóképessége hozzávetőlegesen 36 000 lakos, akik a kezdetekkor mind ugyanarról a rejtélyes eseménysorozatról beszéltek.

A hazai Paranormal Pestivity

Már a nagyszabású építkezés legelején meglepően sok malőr és furcsaság jött össze, kezdve azzal a bizarr felütéssel, hogy sorra kerültek elő az emberi csontvázak az alapok felhúzásánál. Először az építőmunkások körében terjedt el futótűzként az a pletyka, hogy nem véletlenül fordulnak elő sorozatos meghibásodások és balesetek, ugyanis túlvilági jelenlétről és emberi alakokról esküdöztek az üres, átadásra váró lakásokban. Annyi bizonyos, hogy ez egyik tízemeletes házba azért nem lehetett beköltöztetni a lakókat, mert egy nyitva hagyott vízcsap öt szintet teljesen eláztatott. Majd utána pont az a lakás gyulladt ki – és terjedt át a tűz több másikra is –, amely előzőleg eláztatta a panelt.

Az egyik tömbben a teljes tizedik emeletet le kellett zárni furcsa zajok, villogó fények és főleg egy különös, odaégett olajra emlékeztető penetráns bűz matt, amely akkor sem hagyott alább, amikor már keresztbe-kasul kiszellőztették az egész épületet. A munkások egy időre vasráccsal lezárták az egész emeletet, a liftből pedig még a tízes nyomógombot is kiszerelték. Az általános riadalom akkor kezdett felerősödni, amikor az építkezésen dolgozó egyik éjjeliőr biztosan állította, hogy többször felbukkant mellette egy elsuhanó árny.

A baljós előjelek azonban nem tántorították el a vásárlókat, ugyanakkor a beköltöző lakók is sorra kezdték egymásnak sugdosni hihetetlennek tűnő tapasztalataikat. Történetek kaptak szárnyra a lakásokban éjszaka feltűnő alakokról, ijesztő hangokról, recsegő-ropogó zajokról, koppanásokról és léptekről, illetve akadt, aki állította, hogy egy láthatatlan kéz lökte el. Gyakran előfordult, hogy a villany magától kikapcsolt, a tévé pedig minden előzmény nélkül bekapcsolt vagy csatornát váltott, esetleg a rádió szólalt meg magától.

Ezek a történések megmagyarázhatók lennének valamiféle áramingadozással, ám kivizsgálták a lakótelepen történteket, és állítólag semmiféle meghibásodást nem találtak a rendszerben. A józan eszükre hallgató ingatlantulajdonosok spontán fizikai jelenséggel igyekeztek magyarázni a vadiúj épületek természetes mozgását. A kétkedők viszont arra hivatkoztak, hogy ezek a recsegések inkább régi házakra jellemzőek. A mendemonda szerint egyszer egy teljes család menekült el pizsamában az éjszaka közepén az ijesztő jelenségek elől.

A láncreakció eredményeképpen többen elkezdték árulni a nemrég birtokba vett otthonukat, de az akkori lakáshiány ellenére sem kapkodtak a Pozsonyi úti ingatlanok után. Addigra ugyanis már mindenki megtudta egy kis kutatást követően, hogy megbolygatott sírokra húzták fel az épületeket, és ehhez kötötték a paranormális jelenségeket. A lakótömbökre ráragadt a Szellemtelep elnevezés, amely annyira meghonosodott, hogy a mai napig használatos.

Az erről a legendáról szóló cikkek alatt folyamatosak a kommentviták: az egyik tábor szerint ez mind butaság, csak az élénk fantázia szüleménye, és jó pár ott lakó is arról győzködi a többieket, hogy soha nem tapasztalt hasonlókat.

Egy akkori lakos is megosztotta a saját észszerű magyarázatát a történtekre: „Nappal jöttek a fináncok, volt nekik egy fiókos Csepel teherkocsijuk, és exhumáltak. Kiásták a holttestet, összeszedték az aranyait, betették a fiókokba, a csontokat meg szétdobálták. Mi, fiatalok – én 16 voltam – komolyan mondom, koponyák, kar-, meg lábszárcsontok között mászkáltunk! Az egyik srác talált egy olyan koponyát, aminek még mind a 32 foga megvolt, el is tette, és az íróasztalán egy lámpa volt benne. Nos, az esti ramazurikban mi is részt vettünk, a csajok nagyokat sikoltoztak, mi a csontokat dobáltuk a ház falának, az öregek meg majrézva húzták be a függönyeiket, és másnap ment a susmus, hogy hallották a kedves szomszédék is, micsoda szellemjárás volt itt? Hát ennyit a szellemekről…”

Az ellentáborból azonban születnek vérfagyasztó hozzászólások is, mint például az alábbi: „Én itt lakom a Pozsonyi utcai lktp. közvetlen szomszédságában a Berda József utcában, a szekrényajtó kivágódik, a plüss figurák hátat fordítanak maguktól, a tányér felcsúszott a falra, úgy, hogy támasztotta az asztal teteje, kiskutyám egy pontot néz néha, mintha ott állna valaki, és nagyon izgatottá válik, hozzá sem lehet szólni.”

Tény, hogy meg tudja tréfálni az embert egy rosszul bekötött elektromos hálózat vagy vízvezeték, ahogyan a fűtésrendszer csövei is, nem beszélve a panelfalak akusztikai hatásairól. Az azonban mindenképpen érdekes, hogy egy egész lakótelepet magával rántott a tömegpszichózis, akárcsak annak idején a boszorkányperekben. Sosem fog teljes bizonyossággal kiderülni, hogy amit a munkások vagy az éjjeliőrök láttak, az csupán az alkohol gőze volt, vagy tényleg egy kísértet, esetleg csak egymás hergelése sikerült túl jól.

Annyi biztos, hogy mára már csak a ragadványnév maradt, a pánik eltűnt, bár sok önjelölt szellemvadász portyázik hébe-hóba a Ghostbustert fütyörészve, hátha elcsíp valami izgalmas jelenséget. Azért remélem, ha szellemet nem is látnak a paraturisták, legalább megnézik a környéken a Városházát, a Lepkemúzeumot, az újpesti zsinagógát, a stadiont és a Víztornyot is, ha már arra járnak. Azt pedig mindenki maga döntse el, hogy népi babonáról, tömeghisztériáról vagy valós túlvilági jelenségekről szól-e a Szellemtelep históriája.

Források: 1, 2, 3, 4, 5


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Egy működő atomreaktor volt a '66-os BNV sztárja, alig volt nagyobb egy konyhai vízforralónál
1966-ban még simán ki lehetett állítani egy zseberőművet a vásáron, ráadásul az ilyeneket sorozatban gyártottuk akkoriban.
Forrás: Tó-retró blog, címkép: Az ország első reaktora Csillebércen. Még ma is működik - szmo.hu
2022. március 18.


Link másolása

A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

Az 1966-os Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV) legalább egy szempontból kiemelkedett a többi hasonló rendezvény sorából. Ezen az eseményen ugyanis valami egészen egyedi dolgot állítottak ki. Bár látványra a két méterszer két méteres kocka nem tűnt túl érdekesnek, mégis ellopta a show-t minden más kiállított tárgy előtt. A Csillebércről érkezett újdonság ugyanis egy működő atomreaktor volt!

Ma már nehezen elképzelhető, hogy iskoláscsoportok, kismamák vagy bárki más védőfelszerelés nélkül sétálgathasson egy atomreaktor körül, sőt akár meg is érintse azt, ám akkoriban teljesen más volt a világ.

Húsz évvel Csernobil előtt az atomenergia maga volt az izgalmas, érdekes új technológia, melynek békés felhasználása a legnagyobb lehetőségnek ígérkezett a 20. században. Ráadásul a ZR-4 névre keresztelt vajszínű kockát alig 7 évvel az első hazai atommáglya, a csillebérci kísérleti izotóp reaktor után állították ki, így érthető a hatalmas érdeklődés.

A kiállítási mini reaktor, 1966. május 7-én készült el Központi Fizikai Kutató Intézet (KFKI) atomvárosában, hogy kevesebb, mint két hét múlva már a BNV-n hirdesse a barátságos atomenergiát.

A reaktor aktív zónája (ahol a maghasadás zajlik) 20x25x30 centimétert tett ki, vagyis alig volt nagyobb egy mai konyhai vízforralónál. Ezt vette körül egy grafit, két parafin és egy nehézbeton (KFKI találmány) réteg, nagyjából 90 cm vastagságban. Az urán hajtóanyagú reaktor a vásáron a nagyközönség jelenlétében is hasznos munkát, úgynevezett aktivációs analízist végzett. A berendezéshez tartozó csőposta a vásárlátogatók szeme láttára szállította a sugárzó térbe az anyagmintát, ahol az maga is sugárzóvá vált. Sugárzási spektruma pedig rendkívül pontosan elárulta a minta összetételét.

A ZR-4-et a kiállítás után szétszerelték és visszaszállították Csillebércre. A reaktort a KFKI ugyanis nem csupán a vásáron való bemutatás céljából készítette. Részese volt a hazai atomenergia megszületését célzó, több évtizedes kutatássorozatnak.

Az első lakossági szolgálatba állt erőmű 1954. június 24-én kezdte meg a működését a Szovjetunióban, hiszen akkoriban mindenki hitt az olcsó és „tiszta” atomenergiában.

A csillabérci atomváros építkezését már két évvel később, 1956 júniusában megkezdték az orosz tervrajzok alapján.

Az atomváros első látványrajza

Az első hazai reaktor 1959. március 25-én kezdte meg a működést és rögtön két célra is használták.

A hazai szakemberek képzése és a kísérletezés mellett az akkor Európa szerte igen keresettnek számító rövid felezési idejű izotópokat állítottak elő velük.

Az ilyen izotópokat (pl.: a Nátrium 24) akkoriban a gyógyászatban, mezőgazdaságban és az iparban is előszeretettel használták.

Az egyik tipikus terület a

szigetelt csővezetékek repedéseinek felderítése volt, amikor a csőben áramló gázba/folyadékba kevert izotóp sugárzása lehetővé tette a hiba helyének meghatározását nagyobb szakaszok szétbontása nélkül. Az ilyen izotópok sugárzása néhány óra alatt kimutathatatlan szintre csökken, így nem szennyezik az anyagot, amihez keverték őket. Persze ez egyben azt is jelenti, hogy mindig új adagokra van belőlük szükség, hiszen használatuk csak rövid ideig lehetséges.

Éppen ezért végzett fontos munkát a csillebérci reaktor. Ám az atomvárosban nem csupán az első atommáglyával végeztek kísérleteket, hanem építettek több ún. „zéró reaktort” is. Ezeknek a zéró hőt adó és ezzel energiát nem szolgáltató, kísérleti reaktoroknak a jelölésére a ZR betűket és egy számot használtak.

A BNV ideje alatt kiállított ZR-4. Jól belőhető a mérete a mögötte sürgölődő kutatók magasságának segítségével

Az első hazai tervezésű kísérleti atommáglya, a ZR-1 már 1960-ban elkészült, ezután 1962 végétől 1965 őszéig működött a ZR-2, majd jött a ZR-3 és a kiállításon is látható ZR-4.

A ZR-5 segítségével végezték el a Budapesti Műszaki Egyetem atomreaktorának nukleáris tervezéséhez szükséges kísérleteket. Hét KGST-ország 1971-ben Ideiglenes Nemzetközi Kutatókollektívát alapított, mely a KFKI-ban dolgozott, itt építették fel a ZR-6 modellrektort. A kollektíva feladata az volt, hogy pontos reaktorfizikai adatokat („benchmark”) szolgáltasson az erőművi reaktorok tervezéséhez és üzemeltetéséhez. A programot és a ZR-6-ot 1991-ben állították le, de ez alatt az idő alatt rengeteg segítséget nyújtott a hazai és nemzetközi atomfizikának. A „kiállítási sztár” ZR-4 még 2012-ben is működött Csillebércen...

Ha a múlt században imádtál a Balatonnál nyaralni vagy szeretnéd tudni, hogyan nyaraltak a szüleid, neked írták a Tó-retró blogot. Ha pedig szeretnél visszaemlékezni a 70-es, 80-as évekre, és vannak fotóid, amiket szívesen megosztanál, csatlakozz a Retró Insta-csoporthoz!

A kérdőív kitöltésével pedig segítheted a Tó-retró Balatonnal kapcsolatos kutatását, és ajándékot is nyerhetsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET: