/multunk/megoldodott-egy-33-ezer-eves-gyilkossag-rejtelye-erdelyben-talaltak-meg-az-aldozatot/
hirdetés

MÚLT
A Rovatból
hirdetés

Megoldódott egy 33 ezer éves gyilkosság rejtélye – Erdélyben találták meg az áldozatot

Bár az elkövető már nem vonható felelősségre, az emberiség története eggyel kevesebb felderítetlen bűntényt mondhat magáénak.
Link másolása

hirdetés

Egy, a mai Erdély területén talált korai kőkorszaki koponyán egyértelműen láthatók egy 33 ezer évvel ezelőtt bekövetkezett erőszakos halál nyomai. Ez derül ki abból a tanulmányból, amelyet a Plos One-ban tett közzé a tübingeni Eberhard Karl egyetem által koordinált román, görög és német paleontológusokból álló kutatócsoport.

A koponya felső része ugyanis egy horpadást és két törést mutat, amelyeket egy heves és végzetes trauma okozhatott ősünknek.

A paleontológusok régóta próbálták megoldani e törések eredetét, hogy azok egy szándékos cselekedetből származtak-e vagy pedig a halála után következtek be.

A tanulmány szerzői komputertomográfiával (CAT) elemezték a fosszíliát, ezt vetették egybe 12 olyan koponyamodellel, amelyeket szintetikus csontokból rekonstruáltak. Ezután tesztelték a fejre mért szándékos ütések hatását, amelyek kövektől vagy más kemény testekről származhattak, valamint a véletlen töréseket, különböző magasságokból és szögekből történő esések szimulációjával – idézte az Independent.

Az elemzések kimutatták, hogy a két törést – az egyik a koponyaalap vonalában volt, a másik, a mélyebb, a koponyaboltozat jobb oldalán – nem véletlenek okozták, hanem egy fegyverként használt tárggyal, vélhetően egy husánggal végrehajtott ütések.

hirdetés

Tehát egy történelem előtti gyilkosságra derült fény.

Még azt is meg tudták állapítani a sérülések szögéből, hogy a támadó valószínűleg balkezes volt.

A koponyát még 1941-ben találták meg foszfátbányászok a Hunyad megyei Csoklovina egyik barlangjában.

Néhány kőeszköz és barlangi medvecsontok is felszínre kerültek, de az ember maradványainak többi része nem.

A leletet ma a bukaresti egyetem laboratóriumában őrzik.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés

Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés

Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés

Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés

Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk