MÚLT
A Rovatból

Koponyalékelés, vasbabona és részleges lótetem – őseink temetkezési szokásai

A magyarok a honfoglalás korában is tisztelettel temették el halottaikat és volt másvilágképük. Mai szemmel nézve azonban szertartásaik között voltak furcsa, sőt brutális szokások is.

Link másolása

A halál az egyik legalapvetőbb kérdés, amely foglalkoztatja az emberiséget, és minden népnek megvannak a maga szokásai, hogy hogyan vesznek búcsút szeretteiktől. Egy főleg Árpád-korra specializálódott szaktekintélyt, Dr. Langó Péter történész-régészt kérdeztük elődeink egykori tradícióiról.

– A honfoglaláskori magyarok hogyan temették el a halottaikat?

– Az Árpáddal a 9. század végén a Kárpát-medencébe költöző magyarok általában többsíros temetőkben, aknasírokba helyezték el szeretteiket. A halottakat nem égették el, hanem lepelbe csavarva vagy koporsóba helyezve, ruhába felöltöztetve temették el. A ruháin kívül bizonyos esetekben vele temethették ékszereit, használati tárgyait, vagy – férfiak esetében – a fegyvereit is. Számos esetben ételt is helyeztek a sírba. Erre utalnak a sírokból előkerült edények, amelyek tartalmaztak is valamit, leggyakrabban báránycsontot. Bizonyos esetekben pedig egy ló maradványait is a sírba tették.

– Mármint megölték a lovát, hogy együtt temethessék el az elhunyttal?

– Azt nem tudjuk, hogy az elhunyt saját lovát ölték-e meg, hiszen egy nagyállattartó, szállásváltó, pásztorkodó közösségnél, mint amilyenek a korai magyarok voltak, több ló is volt egy családban.

Tény, hogy megöltek egy lovat a temetési szertartás során. Azonban nem az egész lovat helyezték a sírba, hanem csak a lenyúzott lóbőrt, amelyben benne hagyták a koponyát és a lábszárakat a patákkal. A ló többi részét minden bizonnyal elfogyasztották a halotti tor részeként.

Előbb a halottat helyezték a sírba, és csak utána tették bele a részleges lótetemet. Azt feltételezik a tudósok, hogy szorosabb kapcsolat volt a hátas és az elhunyt között (például a kedvenc lova lehetett), ahogy a népmesék táltosainak is a gazdáikkal. Azt azonban, hogy pontosan miért azt a lovat tették a halott mellé, amelyiket, nem tudjuk.

– Milyen félelmek játszottak szerepet a temetkezéseknél?

– Számos temetkezés esetén előfordult, hogy a halottat zsugorított pózba, vagy hanyatt fektették a sírba. Olyan sírokat is ismerünk, ahol az egyik, vagy másik végtag hiányzik. Ezekben az esetekben feltételezték a szakemberek, hogy a halottól való félelem játszott közre az ilyen rendellenes temetkezések kialakításánál. Megkötözték a halottat, vagy hassal előre helyezték a sírgödörbe, nehogy visszatérjen.

A fegyverek kapcsán pedig a vasbabona merült fel. Alapvetően fegyvert szinte kivétel nélkül férfi síroknál találunk meg, bizonyos esetekben viszont előkerülhetnek ilyen tárgyak gyermek és női sírokban is. A női sírok esetében ilyen jellegű emlék sírba helyezését az esetleges vasbabonával, rontás elleni védekezéssel magyarázták a kutatók, míg a gyermeksírok esetében feltételezhető, hogy fiúgyermek volt a halott, tehát a tárgy egyfajta identitásjelölő szereppel rendelkezhetett. Kifejezték az elhunyt nemét és azt, hogy harcosként tekintett magára, illetve és így tekintették őt a családtagjai is. A vaseszközöknek a néprajzi elgondolások szerint különleges szerepet tulajdonítottak. Azt feltételezték, hogy ha ilyen vaseszközt, például sarlót helyeznek a halottra, akkor az megakadályozza a halott visszatérését.

– Milyen mai szemmel nézve szokatlan hiedelmek kapcsolódtak még a temetkezéshez vagy a halottakhoz?

– A 10. századi magyarok hiedelemvilágát nem ismerjük. Mindössze annyi áll rendelkezésre, hogy a honfoglalás előtt íródott muszlim források úgy emlékeznek meg a magyarokról, hogy azok „tűzimádók” és „bálványimádók”. Mindez jobbára azt jelenthette, hogy nem a „könyv vallásait”, azaz a zsidó hitet, kereszténységet vagy iszlámot követik, hanem más idegen vallást. A kutatók feltételezik, hogy ez a hit leginkább a steppei népek úgynevezett tengrizmusával hozható összefüggésbe (lásd a magyar tenger szót). Ez a hit egy Tengri nevű, a korabeli török népekről szóló forrásokban szereplő főisten kultuszát jelentette.

A steppei életmód alapján a kutatók jelentős része azt is feltételezi, hogy a sámánokhoz hasonló mediátorok voltak a magyarok között is: a táltosok, akik az égi jeleket közvetítették az emberek felé, gyógyítottak, jósoltak. A temetkezés jellege biztosan jelentősen különbözött egy mai temetéstől. Elég talán csak arra gondolni, hogy lovat is helyeztek a sírba. Ahogyan fontos volt az is, hogy a halottaik maradványait lehetőség szerint a szállásterületen belül helyezzék örök nyugalomra.

– Hogyan kezelték a túlvilág kérdését, miben hittek őseink akkortájt?

– Először is érdemes különbséget tenni a transzcendens másvilág és a Szentíráshoz kapcsolódó túlvilág fogalma között. Számos olyan kognitív eleme van az egykori emlékanyagnak, amely minden bizonnyal a hiedelemvilággal hozható kapcsolatba. Az egyik ilyen lehetett a trepanáció, vagy más néven a koponyalékelés. Számos olyan sírt ismerünk, ahol a halott koponyájának tetején egy lyuk tátong. A sírok arról is vallanak, hogy ezek a lyukak nem feltétlenül okoztak halált. A műtéten átesett páciensek akár még évekig éltek nyitott koponyatetővel: a sebük nemcsak gyógyult, hanem megkezdődött a visszacsontosodás is, ami viszonylag hosszabb túlélés esetén következik be. A sebet valószínűleg bőrrel vagy fémlappal lefedték és tisztán tartották. Vannak olyan koponyaműtétek is, ahol nem fúrták át a csontot, csak egy mandula alakú mélyedést alakítottak ki rajta, ezek az úgynevezett jelképes trepanációk. A minden bizonnyal fájdalmas és sok kellemetlenséggel járó műtétekre számos példa van, és ezek elviselésének hátterében minden bizonnyal vallási képzetek is szerepet játszhattak.

Azt pedig, hogy a magyarok mit gondoltak a túlvilágról, még kevésbé tudjuk.

Mind a temetkezéseik, mind a krónikákban megörökített tetteik arra utalnak, hogy a magyaroknak volt másvilágképük, tisztelték rokonaikat, szeretteiket és illő módon temették el őket, nem bolygatva később sem sírjaikat. Szemben azzal, amit a Kárpát-medencében élt germán népek vagy az avarok műveltek, akik módszeresen kirabolták saját népük korábbi temetkezéseit is.

A halottak elhelyezése a honfoglaláskori magyaroknál tehát szabályos rendben történt, a sírokat nyugat-keleti tájolással, általában egymás közelében helyezték el, ahogy általában a temetők a mai napig kinéznek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


MÚLT
Videó: Erzsébet királynő 1993-ban járt Magyarországon
Mutatjuk az archív felvételeket a csütörtökön elhunyt uralkodó és néhai férje magyarországi látogatásáról.

Link másolása

Csütörtökön délután meghalt II. Erzsébet brit uralkodó. A királynőt nemcsak az Egyesült Királyság, hanem az egész világ gyászolja most.

Talán sokan nem tudják, hogy Erzsébet Magyarországon is járt 70 évig tartó uralkodása alatt. 1993-ban utazott előbb Budapestre, majd az ország több különböző pontjára, például Kecskemétre és a Hortobágyra.

A királynőt és férjét, Fülöp herceget többek között Göncz Árpád akkori köztársasági elnök fogadta, aki díszvacsorát is adott a párnak a Parlament Vadásztermében. Az eseményen a korabeli hazai politikai és szellemi élet színe-java részt vett - emlékeztet az nlc.hu. Ekkor Erzsébet királynő méltatta Magyarországot és a magyar népet:

"Mindig szerettem volna Magyarországra jönni, így hát különleges pillanat számomra, hogy itt lehetek Budapesten. Bár a történelem nem mindig állította egyazon oldalra Nagy-Britanniát és Magyarországot Európa tragikus háborúiban, azt hiszem, népeinkben mindig eleven maradt a közös reménység. Csodálattal és örömmel figyeltük mindazt, amivel a magyarok a tudomány, a zene, a művészetek és az irodalom világát gazdagították".

A királynő halálhíre után az Országos Széchenyi Könyvtár is megosztott néhány archív felvételt arról, amikor II. Erzsébet ott volt férjével. Mint írják, "a királyi pár a könyvtár megtekintése mellett egy kifejezetten a tiszteletükre összeállított kiállítást nézett meg".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
Videó a Titanicról: az eddigi legjobb minőségű felvételeken a 110 éve elsüllyedt hajó roncsa
Most először készült 8K felbontásban videó az utasszállító óceánjáró roncsáról, amelyeken eddig nem látott részletek is láthatóvá váltak.

Link másolása

Az eddigi legjobb minőségű felvételeket sikerült elkészítenie egy expedíciós csapatnak a Titanicról - számolt be róla a Science Alert.

Az 1912-ben, első útján elsüllyedt utasszállító óceánjáróról most először készült 8K felbontásban videó, ami elképesztő részletességgel mutatja be a roncsot.

Ennek köszönhetően pedig újdonságokat is felfedeztek a kutatók: például láthatóvá vált a kikötő horgonyon a gyártó neve.

"Évtizedek óta tanulmányozom a roncsot, több alkalommal is lemerültem, és nem emlékszem, hogy láttam volna bármilyen más felvételt, amely ennyire részletes lett volna. Izgalmas, hogy annyi év után egy olyan új részletet fedezhettünk fel, amely a régebbi kameratechnológiákkal nem volt látható"

- mondta Rory Golden, az OceanGate Expeditions Titanic-szakértője.

Azt is kiemelte, hogy a felvételeken látszik az a kazán is, amely az óceán fenekére merült, amikor a Titanic kettévált. Ez volt az a kazán, amelyet először megtaláltak, amikor 1985-ben azonosították a hajó roncsát.

A felvételeken jobban láthatóvá vált részletek segítségével a tengeri régészek tovább tanulmányozhatják a Titanic bomlási sebességét, de a roncsban és környékén élő tengeri élőlények azonosítását is megkönnyítik a tudósok számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
Egész életét a férjének, majd a hagyatéka gondozásának szentelte – a legodaadóbb feleség volt Hertelendy Margit
A híres Afrika-vadász és író, Széchenyi Zsigmond özvegye szinte társszerzőként segítette férjét, aztán hagyatékát is évtizedekig, tíz körömmel óvta és gondozta.

Link másolása

Minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő” – tartja a mondás. Ez Széchenyi Zsigmondra, a magyar vadászirodalom ikonikus világutazó-írójára mindenképp igaz volt. Hiába vadászott Európában, Afrikában, Indiában és Alaszkában, itthon bukkant a legértékesebb „trófeára”, Hertelendy Margitra.

Mangika, ahogy mindenki hívta, egész tevékeny életét a férjének, majd annak halála után a hagyatéka gondozásának szentelte. Kitartó szerelmük kalandosan indult, és úgy is folytatódott.

A nemesi birtokos családból való Margit nyelvmesteri diplomát szerzett német, francia és magyar nyelvből és művészettörténetet is tanult, de hiába minden álmodozása, a világháború, majd a Rákosi-korszak üldöztetése minden számítását keresztülhúzta. Különféle megpróbáltatások után az államosított, keszthelyi Festetics-kastélyban lett végül a nemes hölgyből egyszerű takarítónő és fűtő. 1955 őszén azonban rámosolygott a szerencse, és megismerkedett (az addigra pár éve Budapestről vidékre telepített, a közeli Balatongyörökön élő) Széchenyi Zsigmonddal. Mivel akkoriban egyikőjüknek sem volt stabil háttere, földönfutóvá tette őket az élet, csak 1959-ben házasodhattak össze, de abban az évben már vissza is költözhettek Budapestre, a VI. kerületi Jókai utca 36. szám alá.

Hatalmas horderejű munka következett: az ifjú feleség gyakorlatiasan és energikusan vetette bele magát 27 évvel idősebb férje könyveinek korrektúrázásába, legépelésébe és megjelentetésébe. Akkortájt szokatlan módon Zsigmond utolsó afrikai vadászútjára is elkísérte 1964-ben, amely már a második expedíció volt.

A vadászikon ugyanis kijelentette, hogy a felesége nélkül nem megy sehova. Rengeteget fotóztak is együtt az állatvilágban. Ezeknek az utazásoknak az volt a célja, hogy pótolhassák az ’56-os budapesti harcokban leégett Magyar Természettudományi Múzeum állatpreparátumait.

Széchenyi korai halála után a Művelődési Minisztérium a fegyvereit, majd – a II. világháború után megmaradt hatalmas, élete végéig gyarapított – könyvtárát is megvásárolta a múzeum számára. Mangikát pedig munkatársként alkalmazták, sőt: ő lett a Széchenyi Vadászati Könyvgyűjtemény jogos és lelkes kezelője. Szerette felemlegetni, hogy élete során hányszor költöztette ezt a hiánypótló gyűjteményt, amely az egyik legnagyobb és legértékesebb vadászati könyvgyűjtemény Magyarországon.

Olyan gazdag régi anyagokkal van tele, mint Mária Terézia és II. József vadászati rendeletei, 18. századi vadászati kézikönyvek és vadászati szótárak, valamint egy 1696-os kötet, a könyvtár legrégebbi darabja. Mangika gyakran járt oda, és állandóan érdeklődött, hogy rendben van-e a 4-5 ezer darabos gyűjtemény. Mindig azt mondta, kezeljék őt úgy, mint a könyvtár egyik kötetét.

A szerencsére a gyönyörű kort, 96 évet megélt özvegyasszony már az 1998-ban – férje születésének 100. évfordulójára – megrendezett Széchenyi Zsigmond kiállítás szervezésében is aktívan részt vett. Ahogyan a gróf születésének 120. évfordulójára készült nagyszabású dokumentumfilm forgatócsoportját is elhalmozta rengeteg segítséggel, naplóbejegyzésekkel és pontos információkkal, méghozzá 93 évesen. Rá következő évben ott volt természetesen a Lerner János rendezte „Vadonvilág – gróf Széchenyi Zsigmond nyomában” című mozifilm bemutatóján is.

Külön érdekesség, hogy e cikk írójának volt szerencséje ellátogatni ahhoz a szenvedélyes gyűjtő-restaurátorhoz, Vágvölgyi Imréhez, akinek 1992-ben Hertelendy Margit eladta a „kacsáját”, azaz az 1969-es Renault 4-esét (a fenti fotó nála készült). A szépen karbantartott, eredeti színében pompázó relikvia – rengeteg old timer motor, traktor és egyéb ínyencség társaságában – máig a mesterember garázsában pihen, és nem eladó, pedig akadna rá vevő bőven.

Források: 1, 2, 3


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Amikor még Budapest – sőt, Ferihegy is – szőlőtermesztő vidék volt
Sok utcanév őrzi az emlékét annak, hogy a budai hegyek lankáin rengeteg szőlőt termesztettek. A Budapest Gyűjtemény képei pedig azt mutatják meg, milyen volt a szüret.
A FSzEK Budapest Gyűjteményének engedélyével. Címkép: szüret Jókai Mór házában, 1910-ben - szmo.hu
2022. szeptember 17.


Link másolása

Hétről hétre Budapest

2014-ben volt száz éve, hogy létrehozták a Budapest Gyűjteményt, a főváros könyvtárának várostörténeti különgyűjteményét, ahol a főváros helyismereti, helytörténeti anyagait találjátok meg. Folyamatosan gyarapodó gyűjteményükben százezer kötetnyi könyvet, kéziratot, hírlapot és folyóiratot, köztük számos régi, ritka dokumentumot tanulmányozhat bárki.

A fotótárban pedig mintegy négyszázezer fényképet őriznek, amelyek bemutatják a városkép, az infrastruktúra változásait, a hétköznapok és történelmi fordulatok jeleneteit, a hírességek és mára elfeledett városlakók arcvonásait. Facebook-oldalukon ezeket mutatják be olyan történetekkel, amikről csak nagyon ritkán hallani.

Szüret utca, Vincellér utca, Badacsonyi utca, Ménesi út, Nagyszőlős utca, Somlói út, Tarcali utca, Villányi út. A Gellérthegy környékén jó néhány utca őrzi történelmi borvidékek és a szőlőtermesztéshez kapcsolódó fogalmak nevét.

Úgy kellene kezdeni, hogy „már a rómaiak is” ismerték Buda vidéke szőlészeti adottságait, ám erről csak erős feltételezések vannak.

Ami azonban biztosan tudható: a középkortól kezdve a város egész Duna-jobbparti részének határait szőlők borították. Jobbára a pesti - túlparti - szomszédok birtokai, hiszen emitt, Cinkotát és Rákoscsabát leszámítva nemigen termett meg a szőlő.

Nem sok idő kellett a török hódoltság után hogy a Várnegyed illetve a Víziváros dombocskáin is holdszámra telepítsék a szőlőket. Jobbára vörösbort adó fajtákat. Az egyik ilyen vörös alapja a Szerémség felől a rácok közvetítésével elterjedt kadarka lehetett, ez volt a nemzetközi hírnevet is szerzett sashegyi vörös.

A XVIII. századtól aztán mégiscsak betelepítették - szőlőhegynek füllentve - a pesti oldal lankás határait is, Káposztásmegyertől Szentlőrincig.

Az akkoriban Puszta Szent Lőrincznek nevezett területen vett birtokot Mayerffy Ferenc birtokos és telepített majorságában egyebek mellett szőlőt. Ennek a gazdaságnak a helyén terül el az hegynek csak fejcsóválva nevezhető sík, amit Ferihegynek ismerünk. Természetesen Mayerffy Ferencről neveztetik, az utótagot pedig azért kapta, mert szőlő csak hegyen terem, pont.

Az 1869 és 1887 között készült III. katonai felmérés térképrészletén jól látható a jobb oldalon Ferihegy puszta és a szőlőültetvények.

A Mayerffy-család eleinte nem is volt annyira boros. Az atya, Franz Mayer, Bajorországból idetelepült sörfőzőmester volt, aki vagyonát ebbéli tevékenységéből szerezte. A Mayerffyaknak a Belvárosban és Lipótvárosban is több sernevelőháza volt.

Mayerffy-birtok volt még állítólag a Sashegy egész naposabbik oldala is, amiből az 1830-as években átengedett néhány hektárt bizonyos Schams Ferencnek, aki az ország első szőlőiskoláját telepítette ide. Schams a főváros története iránt érdeklődőknek elsősorban 1821-ben és 22-ben kiadott városleírása (Vollständige Beschreibung der königlichen Freystadt Pest in Ungarn) miatt fontos, de a szőlészeti munkássága sem lebecsülendő. Annyira nem, hogy kortársai a szőlészet és a borászat apostolának is nevezték.

Szőlőtelepét aztán a Magyar Gazdasági Egyesület vásárolta meg, amely a közelben – a Gellérthegy délnyugati oldalán - vincellérképzőt, amolyan kertészképző iskolát alapított Entz Ferenc vezetésével.

A Mayerffy- illetve Schams-féle terület talajtanilag nem volt kielégítő a szőlőnemesítés céljaira, így Entz a fajta és borvidék szerint osztályozott ültetvényt is áttelepítette ide, a Somlói és Ménesi út közötti területre. A képző iskolaépülete - persze jócskán átépítve - ma is áll a Budai Arborétumban az egykori Kertészeti Egyetem, a mai MATE campusán.

Szüret Moritz Schwindt 1837-es metszetén

Rácvárosi szüret Ludwig Rohbock rajzán. Hunfalvy János, Magyarország és Erdély eredeti képekben c. munkájából

Pihenő szüretelő, szintén Rohbock rajzán. Hunfalvy János, Magyarország és Erdély eredeti képekben c. munkájából

Ezen az 1852-es térképen ’Majerfis Garten’-ként szerepel a Sashegy „alatti” Mayerffy-birtok

A Budai Sashegyi cimkéje 1875-ből.

Még egy Sashegyi boroscimke az 1870-es évekből.

Ezredévi Kiállítás az Iparcsarnokban. Az előtérben Dietzl József boraival, aki ugyan budafoki, de itt a Budai Sashegyit hirdeti.

A Herman Ottó úti mezőgazdasági kutatót (valamikori szép nevén: M. Kir. Központi Szőlészeti kisérleti állomás és Ampelológiai Intézet), a peronoszpóra és a filoxéra elleni védekezés kutatására hozták létre.

A Magyar Ornithológiai Központ dolgozószobája a Herman Ottó u. 15. alatt, az Ampelológiai intézet telkének IV. pavilonjában. Ezen madártani gyűjtemény sorsát a II. világháború pecsételte meg. Az újjászervezett Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ma a Költő u. 21. szám alatt, a Jókai-kertben működik – hogy ez a kör is bezáruljon.

Erzsébetfalvi famunkások szüreti ünnepélye. 1907. szeptember 15.

Szüret u. 19. szám alatti villa. 1910 körüli felvétel

Jókai svábhegyi kertjében (II. Költő u. 21.) szüret idején. 1910.

„Közbe meg utána egy hét pohár (nem 2, hanem 7) svábhegyi karcos, parádival! Nem tudják a nagyurak, hogy mi a?” (Öreg ember nem vén ember / Első képzelt regény, VII.)

Az Auguszta-telepen így ünnepelték a szüretet 1926. szeptemberében

Útépítés a Sashegy oldalában, 1933. szeptemberében. A képen látható terület közelében lehetett a Mayerffy-birtok.

Még több régi fotót a Budapest Gyűjtemény képarchívumában találtok

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk