hirdetés

MÚLT
A Rovatból
hirdetés

„A muskátlit díszítettük fel fa helyett” – egy száz esztendős bácsi mesélte el, milyen volt a karácsony száz éve

Nagyapám 2020 októberében tölti be a százat. Megkértem, idézze fel, hogy teltek az ünnepek az ő gyerekkorában.
Hargitay Judit. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2019. december 24.

hirdetés

Advent utolsó vasárnapján együtt gyújtottuk meg a gyertyát a nagyapámmal, aki 1920-ban született egy alföldi faluban. Megkértem, mesélje el, milyen volt a karácsony majdnem egy évszázaddal ezelőtt, az ő gyerekkorában. Elmesélte.

Először is – fehér. Mindig. November utolsó, december első napjaiban komótosan belekezdett a hóesés, szinte lopakodva, és február végéig el sem állt. Sűrű, puha pelyhek omlottak az égből, egy-két nap alatt teljesen fehérbe csomagolták a falut. Karácsonyra már méteres hótorlaszok álltak az utak szélén meg a "határban", vagyis a földeken. Hatalmas, két méteres szánkókon közlekedett mindenki az utcákon, lovakat kötöttek elé. Minden háznál volt legalább egy-két ló a földműves munkákhoz, azokat télen sem szabadott pihentetni. Papa szerint "ha egy ló két-három napig nem volt befogva, fenn volt a patája az istálló tetejin, úgy rúgott."

December ötödikén, Szent Miklós napja előtt megkezdődött a disznóvágás-szezon. Ezt a mai állatbarátok valószínűleg nem olvassák örömmel, de falun, az 1920-as években egy disznóból fél évig elélt egy család. Ezen kívül csak csirkét ettek, a baromfiudvarok tele voltak velük, minden vasárnap levágtak egyet. A csirkehúson és a disznótoroson kívül nem is ismertek más húst. A disznóvágás létszükséglet volt. Egészen az ünnepig naponta több tucat disznót levágtak, faluszerte hol ennél, hol annál a háznál tört fel a visítás, rezegtette a reggeli levegőt, aztán csend lett.

December 24-én aztán végleg lecsendesedett minden, csak a szánok csilingelése, meg a templom misére hívó harangja törte meg a havas mozdulatlanságba meredt utcákat. Beköszöntött az ünnep.

A parasztok arra az évre végeztek a munkákkal (elég is volt, egész évben hajnali 3-tól este 11-ig dolgoztak), nagyapám apja és a többiek csak a lovas szánnal mentek végig néha a határban lévő földeken, ha a mindent belepő hótakaró teteje befagyott. A felső jégréteget ugyanis be kellett törni, hogy alatta levegőt kapjon az ősszel már elvetett búza.

hirdetés

Szenteste napján a gyerekek – nagyapám és az öccse is – betlehemezni indultak. Minden egyes házat végigjártak, délután kettőtől éjfélig vitték a betlehemet. Bementek a családokhoz, elénekelték a "Mennyből az angyal"-t, együtt imádkoztak, aztán megkínálták őket mákos tésztával (mindenütt az volt az ünnepi finomság, papa több kilót megevett belőle aznap este), végül a templomban zárták a körútjukat, az éjféli misén. Ott találkoztak a szüleikkel, a mise után együtt ment haza a család, és jöhetett a közös ünnep.

A nagymamám, ugyanabban a faluban, valamikor a harmincas években, egy tél végi napon. A borbély lánya volt, iparoslány, jómódú, ezért ő már nagyon elegánsan öltözködött.

Papáék szegényparasztok voltak, nem telt nekik fenyőfára. Édesanyja a legnagyobb cserepes muskátlit díszítette fel. Ezüstpapírba csomagolt dióval, vékony, ujjnyi, fehér gyertyákkal, amelyeket vas-csíptetőkkel rögzített a levelekhez.

És két darab szaloncukorral. Egyet a papának, egyet az öccsének, Lajosnak. Ennyit tudtak a boltban megvenni, ez volt a gyerekek karácsonyi ajándéka.

Egymásnak nem ajándékoztak, ez fel sem merült, egyébként a gazdagabbaknál sem, a jegyzőnél és a tanítónál is csak édességet kaptak a gyerekek.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk