MÚLT

Ilyen volt, ilyen lehetne az újszegedi Vigadó

A 130 éve épült újszegedi Vigadóhoz egykor villamos járt, de mára sajnos lepusztult a hely. Idézzük fel együtt fordulatos történetét korabeli képek segítségével, és nézzétek meg látványterveken, milyen szép lehetne újra.
A Szeged Panoráma írása és képei - szmo.hu
2013. augusztus 25.


Link másolása

Újra a közérdeklődés és a politikai csatározások középpontjába került Szegeden az Erzsébet-liget egyik szégyenfoltjának, a valaha népszerű zenés-táncos szórakozóhelynek, a Vigadónak a sorsa. A több mint 20 éve romokban heverő épület még megmaradt része többször is kiégett.1

A korábbi 110 millió helyett 35 millió forintért vásárolhatta volna meg az önkormányzat az újszegedi Vigadót, de az egyik önkormányzati bizottság döntését követően kútba esett az üzlet. Ezt követően a város polgármestere, Botka László felfüggesztette az illetékes bizottság Vigadó-ügyben hozott döntését, és közgyűlési hatáskörbe vitte a döntést.

Az úri közönség kedvelt helye

1883-ban, Halmay Andor tervei alapján épült a Vigadó és egy cukrászda. Az 1890-es évek elején, a rekonstrukció megalapozta liget fejlődése elindul a fénykor felé, tovább folyt a terület feltöltése. A liget valóságos kis paradicsomnak ígérkezett, amelyet Mayer Miklós főkertész ezer rózsavadonccal ültetett be.2

A Vigadó és a körönd bérletével változatlanul gond volt, nem volt gazdaságos. A rekonstrukció nagy föllendülése után pangott a város. Gondot okozott a hídon való átkelés, a hídvám, este zavaró volt a sok szúnyog, a Vigadó rossz állapota. 1890 őszén Reininger Jakab lemond a bérletről, 1891-ben negyedik árlejtésre Kun Ignác három évre veszi bérbe a Vigadót, és Halál Ferenc a köröndöt. A Vigadót inkább az úri közönség látogatja, a tánckörönd pedig népi mulató.3

Az országos mezőgazdasági vásár

899-ben a liget a történetének legnagyobb rendezvényére készült. Szeptember 3-tól 10-ig tartották az első országos mezőgazdasági kiállítást a ligetben. Már az év elején megkezdődtek az előkészületek. Nagy díszkaput építettek fából és vasból a híd lejárójával szemben. Tóth Mihály főmérnök készítette el a terveket: két oldalt bejárattal, és egy középső kijárattal, továbbá hírlap- és dohánybódéval összekapcsolva. A kiállítás területére eső fákat ritkították, kivágták. Az utakat kaviccsal járhatóvá tették, az ártézi vízvezetéket bővítették, hogy az állatokat itathassák. Épültek a pavilonok. Szeptemberre a népliget valóságos tündérkertté vált, villannyal világítottak. A Vigadó és cukrászda helyiségeibe légszeszt (gázt) vezettek be.4

5

Az 1900. évet fénypompájában éli meg a liget. A város főkertésze a rózsaligetet több új rózsaalannyal újította föl. Májustól a szokásos térzenével fölváltva két katonazenekar szórakoztatta a közönséget. Új padokat helyeztek el, kavicsos homokkal terítették be az utakat. A főfasoron levő villák, nyaralók előtti kerteket kőkerítéssel építették be.

A Vigadó és tánckörönd bérlője Wessel Manó, majd 1897-től Krampel Viktor, ki április 18-án, húsvét napján Farkas József zenekarával nyitotta meg az évadot. 1899-től ismét Wessel Manó, majd 1901-től Boros Antal a bérlő.

A fatornyos palota

A Közkerti Bizottság 1902-ben rendezni kívánta a ligetet. Egyes területeken oly sűrűn álltak a fák, hogy szinte rengeteget alkottak, a közönség számára áthatolhatatlanná váltak. Azonkívül a magas, sudár nyárfák túlzottan kimagaslottak az apró, fiatal tölgyek közül. Ezért Mayer Miklós főkertész javasolta mintegy ezer fa kivágását, melyből a bizottság csak 178 fa kivágását fogadta el. 1903. telén végezték el a faritkítást.

6

A Vigadó igen megrongálódott. Padozata kirohadt, tetőzete pusztulóban volt, az eső becsorgott, javítgatták, de hiába. A fatornyos palota 20 éves volt. A lebontás gondolata merült föl, nagy volt a vita a közgyűlésben. A vigadóbizottság bontást javasolt. A mérnökség ezt támogatta, míg Tóth Mihály főmérnök szerint kijavítva még sokáig használható lenne az épület. A közgyűlés határozott. Megbízta a föladat megszervezésével Tóth Mihályt, a munkálatokat Robelly Aladár vállalkozó végezte el. 1904-re a drága költségen helyrehozott Vigadó bérletére nagy volt az érdeklődés. Bérlője Rózsa István, a cukrászdáé Flagler Frigyes, majd 1905-től Árvay Kálmán cukrász. A cukrászda is rozoga állapotban volt, Árvay Kálmán terasszal egészítené ki.

Villamos a hídon – a Vigadó fénykora

Minden bizonnyal e pompás kirándulóhelyet kívánták a város vezetői megközelíthetőbbé tenni a szegedi közönség számára, amikor elhatározták, hogy átvezetik a villamosvasutat a hídon Újszegedre. 1909. áprilisában rakták le a síneket, s a villamos az Erzsébet liget bejárója előtt, majd az újszegedi templom mellett haladt el szép fasor közt a Vigadóig, a végállomása a Temesvári körúton volt. Május 20-30. között nyílt meg az újszegedi vonal.

A Vigadó előtti parkban virágokból ültetett szegedi címer volt látható. Körös-körül tündérszép, ezeregyéjszaka meséi közé való kert terült el. Az Erzsébet ligeti park közepén lévő fasornak a Temesvári körúton túl, egész a holt Marosig terjedő külterületi részét a végleges rendezésig Fő fasornak nevezték el.7

A Vigadót a Serfőzde Rt. bérelte már három éve, mikor 1912-ben további három év bérletet kért a tanácstól: az utóbbi három évben nem volt haszna, mert a Vigadót saját költségen berendezte.

A liget életében a századforduló jelentette a fénykort. Az érdem a nagytekintélyű Kállay Albert főispáné, ki minden alkalmat megragadott, hogy az újszegedi liget minél szebb legyen. Sajnos e pompát a közeledő háború és a szerb megszállás rövidesen tönkretette.

Az új Vigadó – a pusztulás

A Vigadó melletti cukrászdát 1927-ben a Klauzál téri cukrászda tulajdonosai, a hírneves Virágh testvérek vették bérbe, majd engedélyt kértek egy korszerű Vigadó építésére. A Berniztky József által tervezett vasbeton építmény 1934-ben hetek alatt elkészült. A szórakozóhely 1960–1980 között élte virágkorát. 1972-ben felújították a komplexumot. Húsz éve az ingatlan magántulajdonba került, a Tiszavirág zónázó és a Bárka vendéglő korábbi bérlője, Marosiné Mucsi Piroska 1992-ben vette meg.8

Azóta pusztul; annak ellenére, hogy többször körbekerítették, minden mozdítható részét széthordták. A beköltözött hajléktalanok 2000-ben adták meg a háznak a kegyelemdöfést, amikor felgyújtották. 2003-ban az az ötlet is felvetődött, hogy a Vigadó mögött húzhatnák fel a város 1500 négyzetméteres saját képtárát, ami 300-350 millió forintba kerülne. A városi főépítész azt sem tartotta kizártnak, hogy a Vigadót felveszik a kényszertatarozási listára, vagyis az önkormányzat rendbe hozatja, és a számlát benyújtja a tulajdonosnak, de abból sem lett semmi.9

A város próbálkozik

Az utóbbi évtizedben az önkormányzat többször próbált megegyezni a magántulajdonossal, ám nem tudtak megállapodni az adásvételről.2006-ban a város 50 millió forintot ajánlott fel a területért, hiszen abból a szempontból értéktelen, hogy a szabályok szigorúan megkötik a gazda kezét. A tulajdonos vagy helyreállítja az eredeti épületet, vagy ha mást akar létrehozni, legfeljebb 2 százalékban építheti be a védett ligetben lévő telket, ami semmire sem elég. A vételárat a tulajdonos nem fogadta el; az összeg dupláját szerette volna megkapni. Nagyobb beépítési százalékot hiába kért az önkormányzattól, nem kaphatott a terület védettsége miatt.10

Az a szegedi építészhallgató is figyelmen kívül hagyta a beépítési szabályokat, aki az Épiteszfórum internetes oldalán bemutatott diplomadolgozatában szőtt terveket a Vigadó újjáélesztésére. Guld Beatrix a régi épületben galériás kávézót képzelt el, amit üvegfalú új résszel egészítene ki, hogy rendezvényhelyszínnek is alkalmas legyen.11

Új elképzelés a platánfák alatt

„A koncepció kialakítása során az első és legfontosabb döntésem az volt, hogy a meglévő épületet megtartom, és csak a szükséges mértékben bontok el belőle” – írta diplomamunkájának bemutató cikkében az Építészfórumon Guld Beatrix. „A második fontos dolog az volt, hogy a megmaradt részt folytatni szeretném úgy, hogy az új épülettel egy közös egészet alkosson, de érezhető legyen, hogy mi az új és mi a régi. Mivel a régi részt nagyon szépnek és értékesnek találtam, szerettem volna, ha az marad a hangsúlyos rész.”12

A tervező azt írja, hogy a beépítésnél különböző vonalakban megtörő, több hasonló nagyságú tömegre osztva próbálta elhelyezni a funkciókat, de hamar kiderült, hogy ezzel is a régi részről vinné el a hangsúlyt. Ezért lett végül egy egyszerű téglatest, egy „doboz”, melynek a méreteit teljesen meghatározta a régi épület és a környezet. Szélességben és magasságban megtartotta a régi épület kontúrját. A homlokzat kialakításában szintén ügyelt arra, hogy egyszerű, nagy felületek jöjjenek létre, minél kevésbé elaprózva és elvonva ezzel a figyelmet a régi, mozgalmasabb, de kisebb tömegről.13

Emellett az egyszerű, nagy tömeg mellett egy kisebb nyári pavilon kapott helyet a telken, melyet több szempontból is fontos lehet. Mivel a telek nagy és nyáron a kertben sok asztal van, így ezek kiszolgálására szükséges még egy pult.

Ez a szándék régen is megvolt, mivel ezen a részen egy kültéri pult volt elhelyezve. További mosdók is szükségesek a nyári látogatók kiszolgálására, mindemellett a telek nincs körbekerítve, de így a két épülettel és a burkolattal érezhetővé válik, hogy mi tartozik a Vigadóhoz.

Így éledne újjá a Vigadó

„Zárt helyiségeket is kapcsolnék a régi épülethez, így kibővítve a használati és nyitvatartási lehetőségeket” – írja a diplomamunkájáról. A régi részben egy nyugodtabb, napközben is működő kávézó kapna helyet, melyben megmaradna a régi vázrendszer. Ennek eredményeként egy zegzugos, intim hangulatú kis kávézó alakulna ki. Mivel a felső szint belmagassága nagyon kicsi, a két szint közötti födém áttörésre kerülne és így galériaként működne az emelet. A régi terasz felé mindkét szinten teljes felületen eltolható üvegajtók kerülnének, ezzel is a régi rész és a kert felé irányítva a figyelmet, ezzel egy nyáron fedett-nyitott teret hozva létre.14

Az új rész földszintje csak egyszintes, itt egy flexibilis, többféleképpen használható fogyasztó- és tánctér jönne létre, ami napközben gyermekprogramoknak, felolvasóesteknek, különböző rendezvényeknek is helyet adhatna. Két szerelhető magasságú, elbontható pódium is helyet kapna, ezzel mindig a megfelelő módon kialakíthatóvá téve a teret. Ezt a flexibilitást erősítendő, a homlokzaton is teljesen variálható a zártság-nyitottság állapota.15

Minden üvegfelület előtt, eltolható zsalutáblákat kerülnének elhelyezésre, így elérhető, hogy akár nappal is teljesen zárt legyen a „doboz”, ugyanakkor egy 10 méteres szakaszon az üvegfelület teljesen nyitható, ezáltal egybenyithatóvá válna a terem a kerttel.

A pincében a szükséges kiszolgáló blokkok, iroda, gépészet, raktár kapna helyet, valamint a mai kor igényeinek megfelelő DJ-pulttal felszerelt szórakozóhely.16

„Mindemellett fontosnak tartottam a kert és az épület kapcsolatát. Az utakat és kültéri fogyasztóteret egyszerű geometrikus rendben tartottam, a túl nagy burkolt felületek elkerülése érdekében pedig padokkal és tűztövis bokrokkal szakítottam meg” – emelte ki Guld Beatrix.17

Terv már van…

Amint a fentiekből, a terv bemutatásából is látható, számos új funkcióval, és megújult külsővel ismét a szegediek kedvenc helyévé válhatna a hányatott sorsú újszegedi Vigadó. Persze a megvalósítás nagyon távolinak tűnik, amíg ingatlanspekuláció, és a város tenni nem akarása bénítja meg a felújítást.18

Így néz ki most a Vigadó - katt a 360 fokos panorámaképért:
Erzsébet liget - romos Vigadó in Szeged

De más is hiányzik, hiszen Raimondo Montecuccoli (1609–1680) olasz származású császári hadvezér óta nagyon jól tudjuk, hogy nemcsak a háborúhoz, de értelmes ötletek megvalósításához is három dolog kell: pénz, pénz, pénz... Szeged esetében pedig egy negyedik dolog is nagyon fontos: a határozott akarat, hogy ismét városi tulajdonba kerüljön a Vigadó területe.

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


MÚLT
Beengedte a pilóta a gyerekeit a pilótafülkébe, ez okozta a repülőgép-szerencsétlenséget
Értelmetlen és megelőzhető okokból zuhant le az orosz légitársaság járata.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2023. június 04.


Link másolása

A repülés az utazás legbiztonságosabb módja: a repülőgépszerencsétlenség miatt bekövetkező halál esélye 1 a 11 millióhoz. Ugyanez az arány közúti balesetre vetítve 1 az 5000-hez. Elvétve azért előfordulnak légibalesetek a pilóta hibája, a légiirányítás tévedése, műszaki okok vagy a mostoha időjárás miatt.

Nézzük meg apa munkahelyét!

Az Aeroflot 593-as járata azonban egy ártatlan játék miatt zuhant le 1994-ben - bár tágabb értelemben a pilóta tévedésének kategóriájába tartozik.

De tegye a szívére a kezét, aki, ha repülőgépet vezetne, nem ültetné oda a saját gyerekeit a vezérlőpulthoz!

Akkoriban még egyébként is szokványos dolog volt, hogy az utasokat beengedték a pilótafülkébe. Persze a repülőgép irányító műszereihez ugyanúgy tilos volt hozzányúlniuk. Az Aeroflot járatánál pedig pontosan ez történt.

Ez a gép zuhant le 1994. március 23-án Fotó: Wikipedia

A szinte vadonatúj, alig három hónapos Airbus A310-es 1994. március 23-án szállt fel Moszkvában és Hong Kongba tartott. A gépen Jaloszlav Vlagyimirovics Kudrinszkij volt a segédpilóta, akinek a gyerekei is a fedélzeten utaztak. A repülés teljesen problémamentesnek ígérkezett, a robotpilóta végezte a dolgát. A 15 éves Eldar és a 12 éves Jana Kudrinszkij ekkor látogatta meg az édesapját a pilótafülkében.

Ebből még nem is lett volna baj, de a vajszívű apuka megengedte, hogy a gyerekek a repülőgép irányításába is belekontárkodjanak. A robotpilóta be volt kapcsolva, ezért az úgynevezett szarvkormány kisebb mozgásai nem változtatták meg a gép irányát, a gyerekek játszhatták azt, hogy ők irányítják a gépet. Kudrinszkij fia, Eldar ugyanakkor egyszer csak úgy megrántotta a szarvkormányt, hogy a robotpilóta kikapcsolt. Az egész gép jobbra kezdett dőlni, de a pilóták ezt nem vették rögtön észre.

Egyenesbe hozták, de későn

A gép utólag feltárt feketedoboza rögzítette a pilótafülkében lezajlott párbeszédet. Először Kudrinszkij lánya, Jana kérdezte: „Apa, elfordíthatom ezt?” A segédpilóta megengedte, de hozzátette, hogy nem szabad semmilyen gombot megnyomni.

Aztán az alattuk lévő fényekről és a felettük lévő csillagokról mesélt a lányának.

Közben a fia valószínűleg kérdés nélkül megragadta a szarvkormányt, mert az apja rákiáltott. De négy perc is eltelt, mire Eldar azt kérdezte: „Miért fordul?”. „Magától fordul?” – kérdezett vissza az apja, és csak ekkor döbbent rá, hogy valami nem stimmel. A következő percekben a pilóták kétségbeesetten próbálták egyenesbe hozni a zuhanó gépet. Mintegy négyszáz méterrel a föld felett vissza tudták szerezni a kontrollt, de már túl késő volt.

Az egyébként tökéletes műszaki állapotban lévő Aeroflot 593 még a mongol határig sem jutott el, a Kuznyecki-Alatau hegységban lezuhant. A tragédiát a fedélzeten lévő 63 utas és 12 fős személyzet közül senki sem élte túl.

(Via: Grunge, Youtube)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
A halálba menők utolsó békés életképei – Hegyi Endre első világháborús fotókiállításán jártunk
Az olasz hadszintér életébe tekinthetünk be a tárlaton, de láthatunk behívó parancsokat, és a családnak, ismerősöknek írt leveleket, tábori képeslapokat is. Hegyi Endre egy bontásra ítélt épületben találta meg a páratlan gyűjteményt.

Link másolása

Nézem az évszázadnál régebbi fotókon az egyenruhába bújtatott embereket. Vannak köztük meglett férfiak és akik épp csak kinőttek a kamaszkorból. Távolabbról nézve szinte egyformának tűnnek, közelebbről azonban mindegyikük egy önálló arc, egy önálló történet, amelynek lehet, hogy utolsó lenyomata éppen az a régi fotográfia.

A magyar katona az első világháborúban – képben, hangban és lélekben címmel nyílt meg Hegyi Endre hódmezővásárhelyi fotográfusnak, a vizuális és tárgyi emlékezet szenvedélyes gyűjtőjének kiállítása a Magyar Honvédség Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnoksága művelődési központjában.

„Asszonyom, nyugodjon meg, férje tegnap este meghalt a hazáért” – gyerekkoromban sokszor hallottam ezt a mondatot idézni anyai Nagyanyámtól, Kiss Rozáliától, aki 22 évesen, négy hónapos várandósan özvegyült meg. Amikor Szüleim tavaly meghaltak és előkerültek 80-100 éves családi fotók, okmányok, levelek, megtaláltam egy rongyos papírszeletet, amely Munkácsról értesítette a Szabadkán élő fiatalasszonyt: Kovács János őrvezető 1915. június 21-én bekövetkezett haláláról. „Pedig hányszor mondta: ne félj, Rozikám, csak a buta emberek halnak meg” – emlékezett Nagyanyám. Eközben leendő Nagyapám, Németh János valahol Lengyelországban orosz fogságba esett, majd 4 év Szibéria után megszökött. Egy orosz özvegyasszony bújtatta, marasztalta is volna, de Nagyapám sietett haza családjához. Itthon két árva kamaszfiú várta, édesanyjukat elvitte a spanyolnátha. Nyolc évvel később Németh János és Kiss Rozália összekötötték életüket…

Párom is gyakran felemlegeti Nagyapját, Benke Jánost, aki 1900-ban született, épp csak betöltötte a 18-at, amikor már vitték is az olasz frontra. Megmenekült, de az ott átélteket soha nem heverte ki. És még 1941-ben is besorozták…

Ezek a családi emlékek jutottak eszembe, amikor a Hegyi Endre által kalandos úton, egy házbontás során megtalált képeket, amelyeket ezúttal a Magyar Honvédség megalakulása 175. évfordulójának tiszteletére állított ki Szentendrén.

Az olasz hadszintér életébe tekinthetünk be a tárlaton, de láthatunk behívó parancsokat, a családnak, ismerősöknek írt leveleket, tábori képeslapokat is. Valamennyi civil felvétel, amelyek valóságosan, a korabeli háborús propagandától mentesen mutatják be a frontkatonák mindennapjait. A nagyítások eredeti, még sohasem közölt 9x12 cm-es üvegnegatívokról készültek. Valóságos csoda, hogy ezek az üveglemezek megőrződtek ennyi évtized alatt. És ha Endre, mint megszállott gyűjtő, nem megy el arra a vásárhelyi házbontásra, és ha az intelmekre hallgatva nem nézi meg a „nagy halom üvegcserepet”, mindez az enyészeté lett volna.

A fotográfus e korszakhoz már gyerekkorában kötődött, mert otthonuk tele volt könyvekkel, képeslapokkal, háborús újságokkal, térképekkel.

„Édesapám, Hegyi László rengeteg történelmi és irodalmi könyvet vásárolt. Még olvasni sem tudtam, de a képeskönyveket nagy élvezettel lapozgattam. Nagyapám, Igaz János, mint híradós, Doberdót is megjárta, vitézséget szerzett még a háború alatt. Az ő történeteit csak Édesanyám, Igaz Gabriella elbeszéléseiből tudom, ő volt a leghitelesebb „adatközlőm”, sok háborús fotó történetét csak tőle tudhattam meg. Sajnos Nagyapám még a születésem előtt meghalt. Édesanyám keresztapja, Kőrössy Sándor, a szibériai hadifogságot is megjárta, naplóját rövidesen feldolgozom.

Édesapám nagyapja, Mihály József, a szerb hadszíntéren esett el. Feleségem kunszentmártoni nagyapját, Harangozó Istvánt sokat faggattam világháborús élményeiről, de néhány fotó maradt csak meg nála. Bizony, a Nagy Háborúban nem volt olyan család, ahol ne lett volna áldozat, vagy ne lett volna katona” – mesélte a fotográfus.

A rendkívüli lelet után Endre fáradhatatlanul kereste azokat az idős vásárhelyieket, akiktől azt remélhette, hogy segíthetnek a fotókon szereplők azonosításában.

És voltak egészen hihetetlen találkozásai. A háborús képek között volt egy fotó, amelyen egy fiatal nő volt látható csecsemőjével. Amikor egy 90 éves asszony ezt a felvételt meglátta, zokogásba tört ki: önmagát látta viszont és édesanyját, akit hároméves korában veszített el.

De szívszorító volt annak a Tóth Ernő nevű katonának a levele is, amelyben így írt asszonyának, Pál apostolnak a korinthusbéliekhez szóló gondolatait idézve: „A szeretet soha el nem múlik”. „De értsd meg, drága hű feleségem, néköm most a hazát fegyverrel kell kell szolgálnom. Fényképeitek a szívem fölött a zsebemben mindig velem vagytok, s ha kell, a hazáért halok!”

A fotográfusnak birtokába került egy olyan levél is, amelyen egy furcsa rozsdafoltot vélt felfedezni. Rájött, hogy szerettei ezt a levelet felszögelhették a falra, mint férjük/apjuk/gyermekük utolsó üzenetét…

Ahogyan végigjártam a tárlatot, amelyet eredeti filmfelvételek és egykori világháborús katonadalok is gazdagítottak – ez utóbbiakból néhány ismerősen hangzott, Nagyanyám énekelte őket - bele-belenéztem a katonák arcába, csak az járt az eszemben, hogy vajon hányan tértek vissza egészségesen, hányan rokkantak bele testileg-lelkileg a háborúba és hányan vesztek oda örökre és talán még azt sem tudják róluk, hogy hol nyugszanak földi maradványaik? Pedig a fotók között nincsenek lövészárkos jelenetek, nem látunk halottakat, sebesülteket. A katonák élik a harcok közti mindennapokat, esznek, isznak, várják a postát, tréfálkoznak, pózolnak, vagy csak merengenek. Sokak vonásai végtelen békéről, nyugalomról árulkodik, de azért sokan vannak, akikről le lehet olvasni a félelmet, a harc előtti feszültséget. Van egy kinagyított tábori képeslap, amelyre egy egész Vásárhelyről bevonult szakasz, a „46-os bakák” csoportképét tették a városnak szánt üdvözlésül.

Közülük kik sétálhattak végig még egyszer „a híres promenádon”? Számomra talán a legmegrázóbb fotó egy temető-részlet volt. Három egyforma fakereszt, 1915 októberéből.

Az elsőn egy név: Kornsee József. A második felirata: Ismeretlen hős. A harmadiké: egy olasz katona. Carlo, Mario, Giovanni, akárki... A magyar és a talján is megkapta „a szuronyt szegezz!” parancsot, szembe kerültek egymással és az maradt életben, aki előbb szúrt.

Hegyi Endre 20 éve rendszeresen tart kiállításokat azóta is gyarapodó archívumából Hódmezővásárhelyen és azon kívül is. Az első világháború kitörésének 100. évfordulója kapcsán kezdett el rendhagyó történelemórákat tartani általános és középiskolákban egyaránt. Célja a hazafias érzés és a hazaszeretet ápolása, a történelmi emlékezet erősítése a felnövekvő generációknak. És e felbecsülhetetlen értékű dokumentumok ma, amikor még mindig nem szabadultunk meg Európában sem a háború rémétől, örök mementóként szolgálnak az áldozatokról, a hátrahagyottak pótolhatatlan veszteségeiről. Arról, hogy ideje lenne végre már tanulni a történelemből, ahelyett, hogy újra és újra ugyanazt kelljen átélnünk…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
Az „esti fények heroldjai” voltak egykor a budapesti lámpagyújtogatók
A Pesti Hírlap Vasárnapjának újságírója illette ezzel a költői megnevezéssel a fővárosi utcák csendesen dolgozó, tovasuhanó árnyalakjait, a lámpagyújtókat.
A FSzEK Budapest Gyűjteményének engedélyével - szmo.hu
2023. június 04.


Link másolása

Hétről hétre Budapest

2014-ben volt száz éve, hogy létrehozták a Budapest Gyűjteményt, a főváros könyvtárának várostörténeti különgyűjteményét, ahol a főváros helyismereti, helytörténeti anyagait találjátok meg. Folyamatosan gyarapodó gyűjteményükben százezer kötetnyi könyvet, kéziratot, hírlapot és folyóiratot, köztük számos régi, ritka dokumentumot tanulmányozhat bárki.

A fotótárban pedig mintegy százhetvenezer fényképet őriznek, amelyek bemutatják a városkép, az infrastruktúra változásait, a hétköznapok és történelmi fordulatok jeleneteit, a hírességek és mára elfeledett városlakók arcvonásait. Facebook-oldalukon ezeket mutatják be olyan történetekkel, amikről csak nagyon ritkán hallani.

A hivatalos nevén lámpakezelői mesterség története a pest-budai közvilágítás történetével egyidős. A 18. század elején a lakosság esti harangszó utáni kószálásának (és a sötétben való eltévelyedéseinek) Pest és Buda magisztrátusa is záróra-rendeletekkel, lényegében kijárási tilalommal igyekezett elejét venni (az első pesti dokumentum e tárgyban 1715. szept. 9-én kelt), a gyarapodó és öntudatos polgárokat azonban nem igen sikerült otthonaikban tartani. A lakosság saját fáklyákkal, kézilámpákkal indult esti ügyei intézésére, a sötétben téblábolókat pedig - néhány krajcár fejében - a „lámpáshordó gyerekek” kísérték útjaikon. (A lámpáshordás intézménye az időközben megnövekedett Budapest gyéren világított részein - pl. a Tabánban - a 20. század elején is élt még.)

Ilyen előzmények után Budán 1777. november 9-én, Pesten pedig 1790. január 1-jén indult meg a rendszeres, időhöz kötött közvilágítás: sorra gyúltak ki a repceolajjal táplált, falra erősített vagy facölöpök tetejére rögzített lámpások. Számuk a kezdeti 300-ról 1815-ben 860-ra, 1827-ben 1500-ra nőtt.

„A petróleumlámpa 1864-ben Pest utcáin is megjelent. De amikor megjelent, már itt találta - a gázvilágítást.” (Forrás: Pásztor Mihály: A közvilágítás alakulása Budapesten/Budapesti Statisztikai Közlemények 60/1, 1929) 77.) Pásztor Mihály lebilincselően érdekes közvilágítás-történeti áttekintéséből tudhatjuk azt is, hogy bár az első belvárosi gázlámpákat 1856 karácsonyán helyezték üzembe, Kappel Frigyes kereskedő Bálvány (ma Október 6.) utcai házát, és az előtte lévő utcaszakaszt már 1826-tól gázlámpákkal világította ki.

A Millennium idején kb. 10.000 közvilágítási láng égett a magyar fővárosban.

Utolsóként az utcai villanylámpák gyulladtak fel, 1909-ben, a Rákóczi út Kis- és Nagykörút közötti szakaszán. A gyújtóbotos (hivatalos neve „gyújtógép” volt) és lajtorjás lámpagyújtogatók nemcsak kezelték, felügyelték, de tisztították, javították is a lámpákat. Életük - a róluk alkotott futó benyomásokkal és az alakjukat megörökítő irodalmi, képzőművészeti ábrázolásokkal ellentétben - a legkevésbé sem volt romantikus. A Pesti Hírlap Vasárnapja névtelen szerzője is részvéttel ábrázolta hőseit, miközben írásában végigkísérte napnyugtától napnyugtáig tartó, hosszú, fáradságos munkájukat.

Eszerint a lámpagyújtók este 7 órakor gyülekeztek őrhelyükön (a 12 „közvilágítási őrhely egyikén), majd botjaikat magukhoz véve szétszéledtek az utcákon, és nagy sietséggel végiggyújtották a lámpákat (2 óra alatt fejenként kb. 70-100 gáz- és villanylámpát), ezután megtértek szegényes őrhelyükre, ettek és lepihentek. Két társuk maradt csak ébren. Egyikük 10 óra körül újra körbejárta a lámpákat, és lejjebb vette a világítást, a másik őrködött az alvók felett, kitakarította a helyiséget, majd 1 órakor ébreszteni kezdte társait, akik fél 2-től újra az utcán voltak, és sorban kioltották a pislákoló fényeket. Hajnali 4 körül érkeztek vissza, ekkor jöhetett a vacsora, kis közös dohányzás, beszélgetés, és az „igazi” alvás.

Hajnalban újra talpon; néhány szabad óra következett, mindenki hazatérhetett családjához, de a déli ebéd után, 1-kor újra az őrhelyen volt gyülekező. Délután keskeny létráikat vállukra véve indultak lámpát tisztítani. Igyekeztek, hogy este 7-re mindennel végezzenek, mert ekkor már újra menni kellett gyújtani... A napok egymásba értek, pihenőnap és szabadság nem volt. A méltatlan körülmények között dolgozó, űzött munkásokat sokszor többévtizednyi szolgálat után sem becsülték meg.

Bő fél évszázaddal később, 1986 decemberében a lámpagyújtó szakma utolsó képviselője, Barnabás Tibor is nyugdíjba készülődött. Barkas-szal járt, az utolsó, Márton utcai „közvilágítási őrhely” volt a bázisa. Ekkor már csak alig 200 gázlámpára felügyelt; ahol szükséges volt, búrát, izzót cserélt, oltania-gyújtania már régen nem kellett a lángokat. Végezetül egy cikk részlete az Esti Hirlap korabeli számból (Kőbányai György: Lepkelángok katonája. Esti Hírlap 1986. december 23.):

– A Császárkertben még kilenc lámpám van, a SZOT-üdülőnél, a Rózsadombon hét, a Hunyadi János utcában tizenegy, a Szabó Ilonka utcában huszonhat. (…)

A mesterség jelképe, fegyvere, a lámpagyújtó rúd, van-e még?

– Az utolsó két rúd az Állatkertben tűnt el, a telefonfülke mellett állt évekig. Ki vitte el, kinek kellett?

A lámpagyújtó a[z Állat-]Kertbe is jár, ott is vannak lámpái.

– 120 új oszlopunk a gepárd ketrecébe van betárolva. Innen állítjuk majd fel.

– Miért kell az Állatkertbe a gáz lepkelángja?

– A vadak is — de az ember is — szeretik a csendes, békés világot.

Petrich András: Buda és Pest ünnepi kivilágítása, 1814. október 24. (a bécsi kongresszus résztvevőinek - I. Ferenc osztrák császár és magyar király, I. Sándor orosz cár és III. Frigyes Vilmos porosz király - tiszteletére) Gouache. MNM Történelmi Képcsarnok, ltsz. T. 118.

A kép megjelent Hunfalvy János: Bp. és környéke 1859 c. könyvében p. 78-79. között

A holdfényben fürdő Lánchíd, amelyen 1859-ben helyezték el a gázlámpákat. (vö. hozzászólás!) A hídon Pest és Buda között [Grafika] = auf der Brücke zwischen Pesth & Ofen. Joseph Maximilian Kolb színezett acélmetszete Ludwig Rohbock nyomán [1850 k.]

Az Országút (ma Múzeum körút) - Magyar utca sarkán dolgozó lámpagyújtó.

Pest : Nemzeti Muzeum = Pest: Das National Museum. Heidenhaus Ede felvétele, Osterlamm Károly kiadása, [1858-59]

Lámpák a Nereidák (Najádok) kútja előtt. A Ferenciek tere és a Kossuth Lajos utca a kiszélesítés előtt. Klösz György felvételének részlete. [poz. Kiscelli Múz.], [1888-1897 között]

A főváros utcai lámpáinak bemutatója a Millenniumi Kiállításon [balról jobbra: három Auer-égős, két Agrand-égős és két lepkeégős gázlámpa; mellettük petróleumlámpák]. Klösz György felvétele, 1896.

Életkép a Niedermayer / Gül Baba utcából. Erdélyi Mór felvételének részlete, 1900-as évek.

“Lámpagyújtás rendőri oltalommal” - a gázgyári sztrájk idején. Alföldi Ferenc felvétele az Ország-Világ 1908. november 22-i számából.

Díszes gázlámpák egy jól ismert helyszínen. - A Wenckheim-palota épülete a Reviczky és Baross utca találkozásánál, a mai Szabó Ervin téren. Klösz György felvételének részlete, 1910 körül.

Lámpagyújtó munkában a Szarvas ház előtt. Ismeretlen felvétele, 1910-es évek

“A feminizmus diadala a külvárosok peremén. Az első szoknyás lámpagyújtó”

Kép Székely Vladimir és Tábori Kornél „Az utca bűnei és erényei" című, az Uránia Tudományos Színházban bemutatott [vetítettképes] előadásából. (bemutató előadás: 1913. január 26.) In: Uj Idők 1913. február 2.

Villanylámpa a Rákóczi úton (a túloldalon a Palace Szálló (1911)). Ismeretlen felvétele, 1915 körül. Az 1911-ben megnyílt szálloda Komor Marcell és Jakab Dezsõ tervei alapján épült szecessziós stílusban. A hatemeletes, 150 szobás szállodában a vendég kis villamos lámpákkal hívhatta a személyzetet.

Tabán, a Bocskay tér behavazott házai. Ismeretlen felvétele, 1920-as évek. Elõtérben a Bocskay tér 2. sz. ház az empire kapuval.

Székely Aladár (1870-1940) A lámpagyújtó című felvétele az 1920-as évekből. Petőfi Irodalmi Múzeum; Művészeti, Relikvia- és Fotótár, ltsz. F.11110

“A lámpagyujtogató éneke”. Gózon Gyula (1885-1972) a Blaha Lujza Színház (Fővárosi Operettszínház) egyik előadásában. (Színházi Élet 1924/41.)

“Kosztolányi Dezső gyönyörű versét szcenirozták Kreisel Béla, Kaesz Gyula, Ujházy György. Egészen uj jelentőséget ad ennek a három ötletes művészembernek a munkája a költő minden szavának, sőt minden a szavak között érezhető hangulatnak is. Gózon Gyula mély művészettel adja elő az irodalmi értékű és a műsor csemegéjét kitevő jelenetet.”

Lámpagyújtogató [a Róna utcában]. Kinszki Imre felvétele (részlet), 1931.

Munkában a Blaha Lujza téren, Ism. felv. Pesti Hírlap Vasárnapja. 1931. július 12.

A lámpagyújtók egyik őrhelye. Pesti Hírlap Vasárnapja. Ism. felv. 1931. július 12.

Esti hangulat a Hess András téren. Bohanek Miklós felvétele a Képes Újság 1969. november 22-i számából.

Még több régi fotót a Budapest Gyűjtemény képarchívumában találtok

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
Máig nem tudnak a végére járni a két zöld kisgyerek rejtélyes felbukkanásának
Két történelmi feljegyzés is említést tesz róluk, a tudomány és a science fiction is foglalkozik velük.

Link másolása

1150 körül egy átlagos napon két apró gyerek jelent meg egy angliai falu határában. A woolpitiek még nem láttak hozzájuk hasonlót: zöld színű volt a bőrük, fura nyelvet beszéltek, és viszolyogtak az emberi tápláléktól.

Csak egy dolgot ettek

A woolpiti zöld gyermekek histórája két középkori történetíró feljegyzéseiben is szerepel. A 13. században élt Newburghi William és a 12. századi Coggeshalli Ralph ciszterci szerzetes is írt róluk, nagyon hasonlóan.

Eszerint a két gyerek éppen egy farkascsapdából mászott ki, amikor a falusiak észrevették őket.

„Aratás idején, amikor a kaszások a termést gyűjtötték be a földeken, két tetőtől talpig zöld gyerek, egy fiú és egy lány, felbukkant a farkasveremből. Fura ruhát viseltek, és halandzsa nyelven beszéltek. – írta Newborghi William.

Egy gazdag előkelő, Sir Richard de Calne magához vette őket, és zöld színű ételekkel kínálta őket, de a gyerekek egyáltalán nem voltak hajlandóak enni. Pár napig éheztek, majd felfedezték a veteményeskertben a zöldbabot, és azt mohón falni kezdték. Egy ideig kizárólag zöldbabon éltek.

Az örök alkony hona

A kislány idővel megtanult angolul, és különös történetet mesélt a szülőföldjükről. Azt állította, hogy a távoli Szent Martin földjéről érkeztek, ahová alig süt a nap, és minden zöld.

„A napsugarak kevéssé vidítják fel a földünket. Beérjük az (örökös) alkonnyal, ami nálatok megelőzi a nap kelését, és követi a lenyugvását” – magyarázta a kislány, akit később Agnes Barre-nek neveztek el.

Arról, hogy hogyan kerültek a suffolki Woolpitbe, azt mondta: megijedtek egy erős hangtól, ami harangszó lehetett, bebújtak egy barlangba, egyre beljebb mentek, és Woolpitban másztak ki belőle.

Woolpitban a mai napig él a gyerekek legendája Fotó: Wikipédia

A gyerekek idővel elkezdtek rendes ételeket is enni, és lassacskán eltűnt a zöldes árnyalat a bőrükről. A kislány beilleszkedett a falusi életbe, a kisfiú azonban hamar megbetegedett és meghalt.

Tudomány és fantázia

Tudományos magyarázatként szóba jöhet, hogy a gyerekeket arzénnal megmérgezték, majd magukra hagyták őket, ez magyarázatot adhatna a zöld bőrükre. A szokatlan színt egyfajta vérszegénység, hypochrom anaemia is okozhatja, ami az alultápláltságból fakad. Ez egyben megmagyarázhatná, miért tűnt el a zöld árnyalat, amint elkezdtek rendesen enni.

A fura ruházatot és halandzsanyelvet pedig az magyarázhatná, hogy a gyerekek flamand bevándorlók leszármazottai, és valójában hollandul beszéltek. Az „alkony” pedig, amit említettek, a közeli Thetford erdő lombsátraira utalhatott. A holland nyelvet ugyanakkor, az a művelt előkelő, aki befogadta őket, felismerte volna.

Mások szerint a gyerekek zöld bőre, fura ruházata és halandzsázása nem jelenthet mást, mint hogy a világűrből érkeztek.

A teóriával kapcsolatban elgondolkodtató, hogy a mai napig „kis, zöld lényekként” jellemezzük a földönkívülieket. Vannak, akik azt gondolják, hogy a woolpiti zöld kisgyerekek egyenesen a mennyországból pottyantak le, hogy véletlenül, vagy küldték őket, abban megoszlanak a vélemények.

(Forrás: ATI, Weird History Facts)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk