/multunk/igy-tuntek-el-a-homokos-strandok-a-balatonrol/
hirdetés

MÚLT
A Rovatból
hirdetés

Így tűntek el a homokos strandok a Balatonról

Csúnyák és veszélyesek a balatoni strandok betonfalai, de nélkülük talán már tó sem lenne.
Forrás: Tó-retró blog, Címkép: Fortepan/Lencse Zoltán - szmo.hu
2019. augusztus 14.

Link másolása

hirdetés
A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

A balatoni strandokon gyakran hallani elégedetlenkedést a vizet a parttól elválasztó betonfalak – hivatalosan partvédőművek – miatt. Sokakban merül fel a kérdés: vajon miért nem lehet a tónak olyan partszakasza, mint a tengernek vagy éppen más, természetes vizeknek? A betonfal nem szép, természetellenesen elválasztja a vizet a parttól (csak lépcsőn lehet lejutni), sőt a gyermekek esetében még veszélyes is. Miért van hát rá szükség? A válasz egyszerű: ha nem lennének a partvédőművek, akkor pár évtizeden belül a Balaton jóformán elveszítené a tó jellegét!

Elnyelte a partot a Balaton

A magyar tenger partja ugyanis a legtöbb helyen homokos, löszös, amit a szelek által mozgatott víz folyamatosan a tóba mos. Ennek a folyamatnak a mértéke pedig koránt sem elhanyagolható. Az 1950-es évek elején, amikor a partvédőművek építésének ötlete először merült fel komolyabban, készült néhány kutatás arról, hogy miként változott a partvonal az elmúlt századok során. A végkövetkeztetés eléggé meglepő volt, ugyanis az 1800-as évek derekán készült kataszteri térképekkel összevetve az akkori helyzetet kiderült, hogy

legtöbb helyen egy- de néhol két kataszteri házsornyi telek került víz alá 100 év alatt.

A tó természetes mozgásai következtében az eliszaposodás (a víz és a parti homok keveredése) a déli parton bizonyult erősebbnek, ahol évente nagyjából 1,5 méternyi partot nyelt el a Balaton.

hirdetés

siófok, Fövenyfürdő, 1917. Fortepan/Schoch Frigyes

Ráadásul a folyamat nem csak a partvonalat erodálja, hanem a tó mélységét is folyamatosan csökkenti. Ennek legékesebb példája megint csak a déli part, mely a közvélekedés szerint sekélyebb az északinál. Valójában ez éppen fordítva van, csak a déli part mentén a víz folyamatosan töltődik hordalékkal és eredeti mélységét csak 4-500 méterre a strandoktól éri el, ahol hirtelen, meredeken szakad le a fenék.

Az első betonfalak

Bár az első betonfalak már a II. világháború előtt elkezdtek épülni (Balatonfenyvesen például 1941-ben épült egy másfél kilométeres szakasz), a kérdés csak a Balaton fénykorának a kezdetén vált égetővé. Ekkor kiáltotta ki a kormányzat, hogy a tó lesz az ország legfontosabb „exportcikke”, amit mindenképpen meg kell védeni még saját magától is. A már említett kutatások kiegészítéseként gazdaságossági számítások is készültek a védőművek kapcsán. Ebben arra a következtetésre jutottak, hogy a fentebb említett évi 1,5 méternyi elveszített terület az akkori telekárakkal számolva 2,5 millió forintnyi veszteséget jelentett az országnak, ami 600-700 méternyi védőmű árának felelt meg. Ráadásul

az elképzelések szerint a betonfalakat a legtöbb helyen a parttól távolabb építették volna, majd a mögöttük fennmaradó részt feltöltve „visszarabolták” volna a partot a tótól (ezzel a technikával épült egyébként a teljes siófoki Ezüstpart).

Ebben az esetben a parttól 150 méterre épített, 500 méteres fal esetén 270, míg 1000 méteres fal esetén 230 forintba került volna egy négyszögöl visszaszerzett földterület, melynek akkori piaci értéke átlagosan 5-600, a kiemelt területeken 1000 forint körül mozgott. A matek tehát egyértelműen azt mutatta, hogy kifizetődő a védőművek építése.

Kilátás a Badacsonyról Badacsonyörs felé. 1954. Fortepan/Chuckyeager Tumblr

Az építési munkálatok 1956-ban indultak meg. Abban az évben Siófokon 500 méter készült el (15 méterre a parttól), míg Fonyódon, Fenyvesen és Bogláron 1-1 kilométert hoztak tető alá. Ebben az időszakban azonban leginkább ott épült védőmű, ahol egy megkezdett üdülő vagy hotel telkét kellett megvédeni vagy éppen megfelelő méretű strandot kellett hozzá kialakítani. Így volt ez még 1959 elején is, amikor az ország első kempingjét alakították ki Tihanyban, melyhez a terület egy részét a tótól „lopták vissza”, ráadásul a feltöltéshez a tihanyi szoros hajózási útvonalából kitermelt iszapot használták fel, így két legyet ütöttek egycsapásra. A tervszerű építkezés igénye 1959 augusztusában merült fel, amikor az Országos Vízügyi Főigazgatóság nyilvános tervpályázatot hirdetett a teljes tavat körülölelő rendszer kiépítésére.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés

Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés

Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés

Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés

Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk