/multunk/hogy-erte-az-embereket-a-halal-regen-es-hogy-most/
hirdetés

MÚLT
A Rovatból
hirdetés

Hogy érte az embereket a halál régen és hogy most?

A régebbi korokban rítusok segítségével birkóztak meg a halál gondolatával. A modern ember nehezen tudja kezelni félelmeit.

Link másolása

hirdetés

A halált, mint eseményt a nyugati civilizáció néhány évtized leforgása alatt egyszerűen eltüntette szem elől, többnyire kórházak, öregeket ápoló intézmények elkülönített helyiségeibe száműzve azt. Mintha a mások halálának "kiretusálásával" a tudatból, sőt a tudatalattiból is ki lehetne törölni a tényt, hogy saját halálunk is elkerülhetetlen.

A 20. század elején a nyugati ipari társadalmakban még az emberek négyötöde az otthonában, családja körében fejezte be életét. Ma ez arány éppen fordított: ötből négyen kórházban vagy öregotthonban halnak meg, miközben a felmérések szerint legalább nyolcvan százalékunk azt tartaná emberhez méltó végnek, ha otthonunkban nézhetnénk szembe az elkerülhetetlennel.

Mindennapok története

Hogyan laktak az emberek korábban? Hogyan öltözködtek és mivel táplálkoztak? Hogyan ünnepeltek, milyen volt a viszonyuk a születéshez, a betegségekhez és a halálhoz? Banális kérdések, amelyeket a történészek sokáig nem tartottak méltónak a tudomány komolyságához. Pedig a hétköznapok történetét kutatva saját életvilágunk gyökereire csodálkozhatunk rá Fónagy Zoltán segítségével.

Időről időre portálunkon is találkozhattok a fenti kérdésekre talált válaszokkal.

A szép halál mint feladat

hirdetés

Bár a halálozási arányszámok a 19. század második felében jelentősen csökkentek, a halál bekövetkeztének az öregkor elérése előtt is bármelyik életszakaszban – de különösen a gyermekkorban – sokkal nagyobb valószínűsége volt, mint ma. A halál gyakorisága miatt is „hétköznapibb” volt a találkozás a kaszással: az 1800-as évek közepén Magyarországon több mint háromszor, az első világháború előtt kétszer annyi haláleset esett ezer lakosra, mint ma.

Az előtte járó nemzedékek példája, valamint a még csaknem általánosan ható vallásos szellem viszonylag hatékonyan segítette a halálra készülőt, illetve környezetét, hogy beletörődéssel fogadja az elkerülhetetlent. Az öregkorban bekövetkező szép halál az individualizációtól még alig érintett paraszt világban az élet természetes része volt: feladat a kötelezettségek hosszú sorának végén, amelynek tisztességgel meg kellett felelni.

A kereszténység felfogásában a „jó halál” örömteli, de legalábbis csendes, ellenkezés nélkül fogadott esemény, amelynek fontos jellemzője a szenvedések türelmes viselése is. A szép halált persze ki is kell érdemelni egy hibátlanul erkölcsös élettel.

Ars_moriendi

Vigasztalás a remény által. A német E. S. Mester 1450 körül készült, jelképekkel teli metszetsorozata az "ars moriendi" irodalmi műfajához hasonlóan a szép halálra való felkészülést szolgálta

"A halállal bátran nézett szemközt, temetésire minden előkészületeket megtett. Sírhelyét kijelölte, koporsóját molnárjával maga előtt készíttette meg, halotti ruháját megvarratván felöltözött, s koporsójába beléfeküdt; de rövidnek találván, mást csináltatott. Torára ökröket, sertéseket hizlaltatott. A torra egybegyülendő hatszáz szegény megvendéglésire kalányoscigányaival maga szobájában nehány napig kisebb-nagyobb fatekenyőket, tálakot, tángyérokat, kanalakot faragtatott.

Utolsó napján reggel gulyásától a tejneműt nagy figyelemmel és szokott zsémbelődései közt vette számba. Egy kövér sertést öletett, a megtakarítás után behozatá ágya eleibe, és itt takaríttatá fel. Nőttön növekvő nyugtalanság közt siettetvén a mészárost, mert érzi, hogy mindjárt kifogy az időből. De alig végezheté párja nélküli munkásságának ez utolsó bizonyságát, midőn öntudatát vesztve félre kezdett beszélni. ... Egy óra múlva megszűnt élni." - Újfalvi Sándor : Emlékiratok. Budapest, 1990.

haldoklo_bucsuja

Henry Peach Robinson A haldokló búcsúja című 1858-ban készült felvételét a halál témáját feldolgozó első fényképként tartják számon.

Bele kell nyugodni...

A 20. század előtt élt emberek közül valójában keveseknek juthatott osztályrészéül az öregkorban, ágyban, párnák közt bekövetkezett "szép halál". Nemcsak a csecsemő- és gyerekhalandóság volt hatalmas, a fiatalok és középkorúak életét is bármikor elragadhatták a rendszeresen visszatérő pusztító járványok, vagy még nagyobb eséllyel belehalhatott valamelyik, ma már teljesen ártalmatlannak számító betegségbe, a nők pedig a szülésbe.

A középső, munkaképes nemzedékek tagjainak halálát mély megrendüléssel fogadta nemcsak a család, de a tágabb közösség is, hiszen az ő elvesztésük kézzelfogható veszteséget jelentett: rájuk mind gyermekeiknek, mind az idősebeknek szüksége lett volna.

kunffy

Kunffy Lajos: Az anya halála. 1926

cigany_dezso

Czigány Dezső: Gyermektemetés, 1910

A legnagyobb érzelmi megrázkódtatást azonban a házasulandó korban lévő fiatalok halála váltotta ki. A közösségben teljes értékűnek számító élet küszöbén bekövetkezett halálnak sok vidéken különösen drámai, a fájdalmat felkorbácsoló szertartással adtak különleges hangsúlyt: a temetést az esküvő külsőségeivel rendezték meg, például menyasszonyi, illetve vőlegényi ruhát adtak a halottra, akit koszorúslányok és vőfélyek kísértek az utolsó úton.

Végtisztesség a hagyományos társadalomban

Az életciklus tagolására a különböző kultúrák a rítusok számtalan változatát alakították ki. Közös bennük, hogy a fordulópontok jelentőségét ünnepélyes, a hétköznapi, rutinszerű cselekvések sorából kiemelkedő, pontosan szabályozott formák közt megrendezett közösségi eseményekkel hangsúlyozták, tették azokat emlékezetessé. Érvényes ez az életút záró mozzanatára, a halálra, illetve a holttest „eltakarításának” aktusára is, amely az élők és a halottak világát különíti el ünnepélyes formában, s egyúttal a hátramaradottaknak segítséget nyújt a veszteség feldolgozásában.

tornyai_janos

Tornyai János: Juss (1920). A hódmezővásárhelyi mester élete során kb. 30 festményen és legalább 100 rajzon dolgozta fel a szegényes hagyatékon osztozkodó szegényparaszti család tagjainak ádáz küzdelmét.

A falu és a kisváros világában a halálhoz és a halotthoz kapcsolódó szokások a 19. században még alig változtak a korábbiakhoz képest. Az emberek túlnyomó része otthonában, családja körében távozott az életből, a temetés rítusát pedig az egyházi előírások és közösségi hagyomány szigorúan szabályozta. A halott „eltakarítása”, a „végtisztesség megadása” a család és a közösség pontosan szabályozott feladatmegosztása szerint ment végbe.

Ennek normáit kötelező volt ismerni, hiszen egyrészt mindenkinek magának kellett gondoskodni róla, hogy hozzátartozói megkapják a méltó végtisztességet, másrészt kinek-kinek fel kellett készülnie rá, hogy majdan szembe tudjon nézni a saját halálával. Az állami beavatkozás csak odáig terjedt, hogy az 1876-os közegészségügyi törvény óta halottkémnek (városokban orvosnak, máshol kiképzett laikusoknak) kellett megállapítania a halál beálltát.

siratas

Siratás a Nógrád megyei Rimócon

A változás kezdetei

A városok polgárosult lakosságánál a modernizáció kezdte átalakítani a halálhoz való hagyományos viszonyt. A vallásosság viszonylagos gyengülése, az "én" szerepének erősödése, valamint a polgári családi élet bensőségessége a modern ember számára egyre inkább drámai, elfogadhatatlan eseménnyé tette a szeretett hozzátartozó vagy barát elvesztését.

Ebben a közegben a halált sem a haldokló, sem a hozzátartozó nem fogadta már a régi belenyugvással. Ugyanakkor a halál „normális” színtere a nagyvárosban is a családi otthon maradt. Kórházban csak a legszegényebbek és az elhagyatottak fejezték be életüket: 1902-ben Budapesten csak minden tizenötödik ember.

ozvegy

Borsos József: Az özvegy, 1853.

jozsef_nador

Az 1847. január 13-án elhunyt József nádor halálos ágyánál felesége és gyermekei mellett belső emberei (udvarmestere, papja) is ott állnak Szeremley Miklós metszetén.

A haldokló ágyánál azonban – szemben a hagyományos társadalommal – már csak a legszűkebb család volt jelen, a polgári illem szerint a nagybeteget „látogatásokkal zaklatni nem tanácsos”.

A városi halál

A kórházi ágyak szaporodása, a halottkémlelés bevezetése és a halottasházak építése a városokban már jelzik annak a folyamatnak a kezdetét, amely a halált eltávolítja, személytelenné teszi. A természettudományos ismeretek terjedésével a holttestben egyre inkább a fertőzésveszély forrását látták, a halál utáni teendők közt fontos szemponttá vált ennek a veszélynek az elhárítása. A nagyvárosi temetőkben halottasházak épültek, ahol a járványos betegségben elhunytakat és a szűkösen lakó családok halottait kellett felravatalozni.

A mából visszatekintve azonban kijelenthetjük, hogy a 19. században a halál még a nagyváros lakói számára sem vált olyan tabuvá, mint ahogy ezt a a 20-21. század fogyasztói társadalmában tapasztalhatjuk. Hiába rendelte el például a főváros 1879-ben, hogy a szoba-konyhás lakásban, vagy még annál is szűkösebben élők halottait a halottasházban kell felravatalozni, a szegény családok – zömmel még vidéken született, a paraszti világból kiszakadt emberekről van szó – nem engedtek a „megszégyenítő” rendelkezésnek. Család, albérlők, ágyrajárók gyakran ugyanazon az asztalon étkeztek, ahol a koporsó állt. Még 1912-ben is csak minden ötödik budapesti halottat szállították ki a hullaházba.

alapszabalyok

A temetők korábban kizárólag az egyházak tulajdonában álltak, rendjüket – az állami előírások figyelembe vételével vagy mellőzésével – ők határozták meg. A 19. század közepétől a városok növekedésének és a vallási keveredés fokozódásának következményeként megjelentek a felekezetileg semleges községi temetők is. (Közülük a legnagyobb, a főváros Kerepesi úti temetője nemzeti pantheonná is vált a kiegyezés utáni évtizedben.) A vallási alapon elkülönülő temetkezés azonban a települések túlnyomó részén a 20. század közepéig jellemző maradt.

"A halállal bátran nézett szemközt"

• Milyen haláltól tartottak leginkább és mi iránt voltak közönyösek?

• Hogy hangzottak és milyen hatásuk volt egy haldokló utolsó szavainak?

• Mik voltak a család és a közösség feladati, amikor haláleset történt?

• Hogyan és miért alakultak ki a temetkezési vállalatok és mi volt a szerepük?

• Miért vált személytelenné a nagyvárosi halál?

• Kreppkorszak, fekete selyem korszak és félgyász – milyen öltözetet és meddig kellett hordani a családtagoknak a haláleset után?

Ha szeretnétek választ kapni a fenti kérdésekre, olvassátok el a teljes cikket!



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk