hirdetés

MÚLT

Miért ennyire izgalmas látnivaló a gyulai vár?

Kalandos története és építészeti jelentősége miatt is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2018. május 29.

hirdetés

Akik Gyulára utaznak, azokat rendszerint a fürdő, az Almásy-kastély és a vár vonzza. És persze még egy sor más dolog is, az viszont biztos, hogy

a gyulai vár különleges látványosság.

Jelentősége részben abban rejlik, hogy a régióban, az egykori Magyar Királyság területén valóban egyedülálló. Mint azt Feld István írja tanulmányában: „nem maradt ránk még egy olyan középkori főúri lakó-és védelmi épület, amely olyan nagyszámú 15. századi építészeti részlettel rendelkezne, mint a békési város keleti részén emelkedő, egykor a Körösök mocsarai által védett szigeten épített vár. Kevéssé ismert ugyanakkor, hogy „épsége" relatív, hiszen jelentős részei - bár kétségtelenül a középkori alapokon - már az újkorban, vagy épp a 20. században épültek újjá,

s az, hogy egyáltalában áll, elsősorban annak köszönhető, hogy az Almásy-család kastélyának tájképi parkjába komponált 'romantikus romként'

elkerülhette a több tucat hasonló magyarországi műemlék sorsát, a teljes pusztulást.”

hirdetés

A romos vár. A felvétel 1895-1899 között készült. A kép forrása: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.11.114

A gyulai Harruckern-Wenckheim-Almásy-kastély. A felvétel 1895-1899 között készült. A kép forrása: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.11.115

Mikor kezdődött a gyulai vár története? Az bizonyos, hogy a 14. században még nem állt, ugyanis az akkori magyarországi várak közt nem szerepelt. Az is biztos, hogy Zsigmond király a gyulai uradalmat a Maróti-családnak adományozta.

A vár egyes részei már korábban megvoltak, talán már az 1410-es években, de a vár egésze később épülhetett. Egy korabeli forrásból tudjuk, hogy a kápolnáját 1445-ben szentelték fel.

A ma is látható belső vár és a délnyugati lakóépület egykorú, a külső vár későbbi – ebből például a Rondella az, ami ránk maradt.

Miután Maróti család az 1470-es években fiú utód nélkül maradt (a tulajdonos fiai meghaltak), a királyi kincstárhoz került vissza a vár. Ekkor már Mátyás uralkodott, aki 1482-ben házasságon kívül született, de törvényesített fiának, Corvin Jánosnak adta a gyulai várat.

„Valószínűleg az ő idejében készültek el a várbelső lakóépületei – a palotaszárny kivételével. Megerősítette a derékvárat is: nyugati sarkán a régi, kis ötszögletű torony helyébe a ma is meglevő kerek ágyútornyot - rondellát írta – emeltetett. A herceg és felesége Frangepán Beatrix gyakran tartózkodott a gyulai várban, Corvin János 1504-ben bekövetkezett halála után pedig özvegye állandóan Gyulán lakott. 1508-ban itt halt meg lánya, Corvin Erzsébet, a Hunyadi család utolsó sarja. A következő évben arra kényszerítette az özvegyet II. Ulászló, hogy hozzámenjen unokatestvéréhez, György brandenburgi őrgrófhoz. Frangepán Beatrix 1510-ben elhunyt, s lánya mellé temették a gyulai ferences templomba” - írja könyvében Czeglédi Imre a gyulai vár történetéről.

A mohácsi csata elvesztése után a Szapolyai-család és Ferdinánd számára is hadászati jelentőségűvé vált a gyulai vár. Szapolyai emberei 1530-ban foglalták el, de Boldogkő váráért cserébe 1553-ban megkapta Ferdinánd. 1560-ban pedig az előkelő és gazdag családból származó Kerecsényi Lászlót tették meg a vár kapitányává.

A vár egykor - Forrás: Visitgyula

Így nézhetett ki a vár és a környéke - Forrás: Visitgyula

Milyen volt az ő idejében a vár, amelyet megerősítettek a törökveszély miatt? „A városból a felvonóhídon és a huszárkapun keresztül lehet bejutni a külső várba. Nevét onnan kapta, hogy a huszárok itt nyertek elhelyezést. A kapu felett strázsaház állt, itt lakott a várnagy, vagy főporkoláb. A többi kapunak is volt porkolábja, este a kapuk bezárása után ők vitték el a kulcsot, és éjjel senkit sem engedtek be a várba. A virrasztók kapuzárástól kapunyitásig őrködtek. Közben, hogy ne aludjanak el, énekelve ezt kiáltgatták egymásnak: Szólalj, szólalj virrasztós!” - írja Scherer Ferenc Gyuláról írott 1938-as könyvében.

A belső várat és a külsőt vizesárok választotta el egymástól, de ez később feltöltődött, és a vár felőli parton állt a palánk – ez facölöpökből és a közéjük döngölt agyagból készült, ám az 1566-os török ostrom alatt az ágyúzás bedöntötte. A várvédők nem bírták az ostromot, elapadt a kutak vize, járvány tört ki, gyengült az épület védelme. 9 hét után Kerecsényi feladta a tarthatatlan helyzetet, és a szabad elvonulás fejében feladta a várat. A janicsárok azonban lemészárolták a várból kivonuló gyulaiakat, Kerecsényit pedig elfogták és Nagyváradon végezték ki.

Több mint 120 évig a törököké volt a vár.

Evlia Cselebi török világutazó is járt itt a 17. században, ezt írta: „A Keres folyó mocsarában, a Szaharához hasonló sík helyen fekszik a nagy vár, körülvéve mocsarakkal, posványokkal és nádasokkal Környező magaslata egy oldalról sincs. E Gyula várának belső erődítménye részint tömésfal, részint téglaépítmény. Negyven rőf magasságú, négyszög alakú, magas tornyú belső vár, amelynek tornyai horgas szegekkel és mindenféle hadiszerekkel telve vannak. A belső várban csak a parancsnok aga lakik, s magtárak és szertárak vannak benne.”

Még ugyanebben az évszázadban a törökök uralmát lassan kezdték visszaszorítani Magyarországon, és Buda eleste után a hadjárat során sorra foglalták vissza a várakat a szövetséges seregek. Gyulára 1694-ben került sor, és miután Pollandt tábornoka bent lévőket szó szerint kiéheztette, a törökök 1695. január 18-án feladták a várat.

A gyulai vár korábbi hadászati jelentősége megszűnt, először a császári csapatok őrizték, azután a rác katonaság, a Rákóczi-szabadságharc alatt a kurucok egpróbálták elfoglalni, de nem sikerült, 1735-ben a békési parasztlázadás során sem sikerült bevenniük a felkelőknek.

A 18. században használták börtönnek, pálinkaháznak, de megyei gyűlésteremnek is, majd a következő évszázadban a palánk még meglévő részét ledöntötték, a várárkot betemették, és a maga egyszerűségében szép és büszke gyulai vár valóban már csak egyfajta dekorációs elem volt az időközben a közelben felépült-átépült Almásy-kastély parkjában.

Lassan benőtte a gaz.

A vár 1960-ban - Forrás: Fortepan.hu

Az 1950-es években kezdődtek a vár körül az ásatások, és az épület helyreállítása.Ami ma is látható az egykori erődítményből, az a belső vár, a derékvár maradványai a rondellával, a tégla várfal alapjai, a Rondella (vagyis a Corvin-bástya), és a huszárkapu, illetve a huszártorony. Megmaradt a Kerecsényi-kapu, a belső vár udvarán a lovagterem, a kápolna és az egykori kút, a gyalogkapu és a bástyatalapzat a lőrésekkel.

Mára felújítva VÁR benneteket.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
MÚLT
A Rovatból
hirdetés

7 ezer érméből álló kincs került elő Újlengyelben - Mátyás-kori aranyforintot és vatikáni denárt is találtak

A leletegyüttes korabeli összértéke körülbelül 74 aranyforinttal lehetett azonos, amin az akkori időben 7 lovat, ma pedig egy luxusautót lehetne vásárolni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 11.

hirdetés

December végén a Ferenczy Múzeumi Centrum régészeti kutatásokat végzett Újlengyel középkori lelőhelyén, melynek során egy egyedülálló, közel 7000 darabos éremkincsleletre bukkantak, írja a múzeum a Facebook-oldalán.

Mint írják, a kétnapos mentőfeltárást Nagy Balázs, a múzeum numizmatikusa vezette a Közösségi Régészeti Egyesület önkénteseivel összefogásban. A kutatást az alapozta meg, hogy 2019-ben már előkerült innen egy közel 150 darabból álló, 1455-ben záródó éremlelet.

"A felszíni pénzek sűrűsödési irányát figyelembe véve a szakemberek egy 1x1 méteres aknát nyitottak meg, ebből került elő egy edény, aminek a hasát a pénzekkel együtt kitépte az eke. Ritkán figyelhető meg ilyen jól, hogy hogyan rombolja, bolygatja meg a mélyszántás a földben rejtőző emlékeket. A kincs esetében az eke pont kettétörte az érmeket tartalmazó edényt, és egy adott irányban elhúzta azokat, így követni lehetett a széthúzott, kupacokban heverő pénzeket. A széttört edényt nem lehetett egy darabban tartani, így a benne lévő érmeket a helyszínen felszedték" - számoltak be a feltárásról.

Forrás: Facebook/Ferenczy Múzeumi Centrum
A leletegyüttes közel 7000 darab ezüstpénzből és 4 aranyérméből állt.

A legkorábbi érme egy Lucius Verus (161–169) ezüst denarius, továbbá egy tucat aquileiai denárt, illetve javában I. Mátyás (1458–1490), II. Ulászló (1490–1516), valamint II. Lajos (1516-1526) korabeli denárokat és obulusokat tartalmazott. A felszedés során I. Mátyás (1458–1490) korabeli aranyforintot is találtak. A mosás során figyeltek fel egy vatikáni denárra, ami II. Pius (1458–1464) pápa pénzkibocsátásából származik és igen ritka éremnek számít Magyarországon.

hirdetés

A szakemberek szerint a leletegyüttes korabeli összértéke körülbelül 74 aranyforinttal lehetett azonos, amin az akkori időben 7 lovat, ma pedig egy luxusautót lehetne vásárolni.

A kincset az emberek a településükön, valószínűleg egy támadás során rejthették el.

A régészek szerint a kincsek elrejtését okozó támadás az 1526. évi török pusztítással hozható összefüggésbe, pontosabban amikor a török had 1526-ban Ibrahim pasa vezetésével Budáról Szeged irányába haladt.

Forrás: Facebook/Ferenczy Múzeumi Centrum

"Magyarországon a mohácsi csatát követő török pusztításhoz kapcsolódó, ilyen nagyságú kincsleletek ritkák. Pest megyében a késő középkorból ez a legnagyobb értékű éremkincs, ami eddig előkerült, így komoly kutatási eredménynek számít" - jegyezték meg a bejegyzésben.

A múzeum a lelőhely és a kincs felderítését szeretné tovább folytatni a következő időszakban.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
MÚLT
A Rovatból
hirdetés

Kísérteties párhuzamok a kolera és a koronavírus között

Kínos hasonlóságok a 19. századi kolerajárványra és a jelenlegi koronavírusra adott emberi reakciók között.
címkép:Pinterest/Jacki Poulson - szmo.hu
2021. január 11.

hirdetés

Nem lenne túlzás, ha a 19. századi Londont egy nagy wc-ként jellemeznénk - írja kutatása előszavaként Judith Flanders angol történész, aki párhuzamot vont a nagy kolerajárvány és Covid-19 vírust megelőző időszak között.

1780 és 1860 között London lakossága alig több mint 750 ezerről hárommillióra nőtt. A szennyvízelvezető rendszer azonban nem igazán tudott lépést tartani ezzel a hirtelen növekedéssel.

Leginkább azért, mert 1856-ig nem is volt ilyen az angol fővárosban. London hulladékát és szennyvízét így a Temzébe engedték. Ez még akkor is szörnyű lenne, ha az ivóvizet nem innen nyerték volna, de így katasztrófához vezetett.

A város gyakorlatilag wc-ként használta a folyóját, majd ittak és fürödtek benne.

Nem kell orvosszakértőnek lenni ahhoz, hogy kitaláljuk, mi történt ezután. A városban elviselhetetlen lett a bűz, amit egészen addig nem oldottak meg, amíg nem tört ki egy tömeges halálos járvány, vagyis a kolera.

A kolera megjelenése után jó pár évbe telt az emberiségnek, mire rájött, hogy ez a szennyezett víz által terjedő betegség. Ez akkor történt meg, amikor John Snow bebizonyította, hogy egy szennyezett kút tíz nap alatt 500 ember halálát okozta. A betegséget azzal állította meg, hogy leszerelte egy kút fogantyúját, amit utána nem lehetett használni.

Akkoriban éppúgy, ahogy az az új betegségek kitörésénél azóta is lenni szokott, sokan spekulálni kezdtek, vagy összeesküvés-elméleteket gyártottak.

hirdetés
Volt olyan teória, amely szerint a betegség azért terjed gyorsabban a szegényebb területeken, mert a gazdagok szándékosan megmérgezték őket, vagy hogy Isten egész közösségeket büntetett bűneikért.

Mielőtt bárki is elítélné a 19 századi embereket, lássuk, mit állapított meg Judith Flanders történész a koronavírusjárvánnyal kapcsolatban. A párhuzam kísérteties.

A szakember egy korabeli jegyzőkönyvet idéz.

"1832 tavaszán és nyarán számos nagyvárosban zavargások törtek ki a kolera miatt"
- olvasható a dokumentumban.
"A szegény emberek kételkedtek a betegség létezésében, és azt hitték, hogy mindez csak a hatóságok képzeletének szüleménye, aminek célja a szegények kórházba kényszerítése különböző kísérletekhez, illetve, hogy így szabályozzák a lakosság gyors növekedését."

A betegségtagadás nem csak a műveletlenekre volt igaz. A sunderlandi üzletemberek tanácsa szerint a kolera csak közönséges bélpanasz volt, és sokkal kevesebben haltak meg a járvány alatt, mint máskor békeidőkben.

A történész arra is rámutat, hogy az akkori kormány is szívesebben hárította a felelősséget a hétköznapi emberekre, mint a saját lépéseire.

Úgy tűnik – szerte a világon – a kolerára adott reakciók is ismerősek lehetnek. A londoni kolerajárványnak végül a parlament vetett véget, amikor elegük lett a bűzölgő Temzéből, és 18 nap alatt összegyűjtötték a pénzt egy új szennyvízelvezető rendszer kiépítésére.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
MÚLT
A Rovatból
hirdetés

„Imádkozzál, én nem tudok, úgy el vagyok már fásulva” – egy magyar katona levele feleségéhez a Don-kanyarból

Kovács József tartalékos címzetes szakaszvezető 1943. január 26-án tűnt el, több tízezer honvédhez és munkaszolgálatoshoz hasonlóan ő is ottmaradt a Don-kanyarban. Néhány írását sikerült cenzúra nélkül eljuttatnia a családjához.
Kép forrása: Wikipédia - szmo.hu
2021. január 12.

hirdetés

1943. január 12-én kezdődött - a második világháborúban - a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban. A 250 ezer fős 2. magyar hadsereg kötelékéhez tartozó honvédek és munkaszolgálatosok közül mintegy 125-130 ezren estek el, sebesültek meg, vagy estek fogságba.

A magyar katonák kötelességtudatból és kitartásból jelesre vizsgáztak, életüket adták a hazáért, bajtársaikért, még úgy is, hogy nem volt sokuknak megfelelő fegyverzete, felszerelése és ruházata sem. Nemcsak az ellenséggel, hanem a -30 C-fokkal is meg kellett küzdeniük.

Két nap leforgása alatt a szovjetek teljesen áttörték a IV. hadtest védelmét. A honvédek nem tudtak új arcvonalat kialakítani, ezért visszavonulásba, illetve menekülésbe kezdtek. Másnap már a III. hadtestet támadta az ellenség, a német hadvezetés pedig továbbra sem küldte a felmentést és megtiltották a magyar hadsereg számára a visszavonulást. Január 15-én már pánik tört ki, a katonák eldobták fegyvereiket és visszavonultak.

Január 18-án a bekerített III. hadtest kivételével már nem voltak magyar csapatok a Donnál. Az ellen nem álló menekülőket lefegyverezték, majd hagyták őket tovább menekülni, a fegyverteleneket pedig nem bántották. A rendkívüli hidegben minden éjszaka a legyengült, lerongyolódott emberek ezrei fagytak halálra, az életben maradottak pedig tovább vánszorogtak, keresve az utat vissza Magyarországra. Melegedni, megpihenni az elpusztított, felgyújtott falvak tüzénél tudtak, táplálékul a megfagyott lovak húsát ehették.

A III. hadtesttel a németek minősíthetetlenül, megalázó módon bántak. Megtiltották, hogy az utakat használják, vagy éjszakára behúzódjanak a falvakba. Március 3-ig 2913 tiszt és 61.116 fő legénység érkezett be. Az elesettek és fogságba esettek pontos számát megállapítani nem lehet.

hirdetés

Vitéz Bányai József a doni tragédiában vesztette életét. Édesanyjának írt szívszorító levelet.

Kovács József tartalékos címzetes szakaszvezető több zöld színű tábori lapot küldött haza feleségének és gyermekeinek. Két levelét sikerült cenzúrázatlanul - a szabadságra távozó ismerőseivel - elküldenie.

Feleségének szóló első levelében a útjukról és megérkezésükről írt:

„Drága Anyukám! Most feketén írok, nem tudom, eljut-e hozzád. Andrássi őrmesterrel találkoztunk Novij Oszkolban és megy haza szabadságra, megígérte, hogy elviszi. Ebben megírhatom a valódit. Bizony, elég sok szenvedés után jutottunk eddig és még megyünk tovább. 12 napig voltunk vonaton, 2 napot Bjelgorodban pihentünk és utána 4 nap gyalogoltunk.

110 km-t tettünk eddig. 26 fok hideg van és olyan hóviharok, hogy magyarországi ember [ilyet] még nem élt. Azért csak fáradhatatlanul megyünk előre Sztarij Oszkolba. Ott leszünk kb. 3 hétig átképzésen, de már közel van a front, oda már hallatszik a lövés. Itt is, Novij Oszkolban gyakori a légitámadás. Az ellátásunk nagyon gyatra. Reggel kaptunk egy kis keserű feketét, egy csipet vajat, evvel megyünk 38 km-t. Este megkapjuk abban a községben az ebédet-vacsorát, ahová érkezünk. Sárgarépa-főzeléket, 50 dekás konzervet 8 ember.

Képzeld, hogy jól lehetünk lakva, talán ha megérkezünk, jobb lesz. Máskülönben egészséges vagyok, a gyaloglást eddig még jól bírtam. Csak az a baj, hogy nagy hóban kell menni, de majdcsak megsegít az Isten. Imádkozzál, én nem tudok, úgy el vagyok már fásulva és még talán vadulva is el leszünk, ha már bent leszünk az első vonalban, mert oda megyünk.

Azért Anyukám nehogy sírjál, ne sajnáljál engem. Ha valami emberi dolog történik velem, viseld gondját a gyermekeinknek és tartsatok meg emlékezésetekben. Bocsáss meg, hogy olyan könnyedén búcsúztam tőletek. Ezt szándékosan csináltam, mert úgy gondoltam, talán könnyebben válunk, mintha sírtunk volna mindnyájan. Áldjon meg benneteket a jó Isten, én is vigyázok magamra, azt megígérem.

Hogy vagytok, egészséges vagy-e már? És a gyerekek hogy vannak, jók-e? Mondd meg nekik, hogy én kérem, legyenek jók, tanuljanak szorgalmasan. Irénkének is írtam egy képeslapot Bjelgorodból. Tudod, hogy mennyire vagyok hozzátok? 2860 km-re. Ha ezt gyalog kellene megtenni, egy fél évre volna szükség, napi 10-15 km átlaggal. (…) Vigyázz te is magadra és a gyerekekre is! A segélyt megkapod-e? Pontosan írd meg, írjál meg mindent, csak amit most írtam, arról ne írjál. Isten veletek, sokszor csókollak benneteket és mindenkit. A viszontlátásra, szerető férjed: Józsi. Tábori szám: 233/111”

1942 decemberének közepén ismét lehetősége adódott egy cenzúrázatlan levél hazaküldésére. Ebben így írt:

„Drága Anyukám! Itt küldök egy kis csomagot a gyerekeknek, két doboz sajtot egy szabadságos katonától. Jánoshidai fiú, a neve Csapkó Mátyás honvéd. Tőle küldjél egy kis csomagot, ha majd jön vissza. (…)

Egy kis kalácsot küldjél, meg amit akarsz, mondjuk 3 deci rumot, csak ne nagy legyen.

(…) Drága Anyukám! Én jól vagyok, itt nincs semmi baj, csend van, messze vannak az oroszok hozzánk, csak vaktában lövöldöznek, mi is, ők is. Tehát ne aggódjál, vigyázok magamra, amennyire csak lehet, talán a tavasszal hazamegyek, ha nem is véglegesen, de szabadságra azt hiszem, ha a zászlóaljat váltják, én is megyek velük. Bár úgy lenne, még nem tudja senki (…) Egy kicsit hideg van, más bajunk nincs. Az étkezés az nem az elsőrangú, tehát nem úgy van, ahogyan mondják, milyen jó dolga van az első vonalbeli bakának. Ha nagy a hó, talán be sem jön a főtt étel, a száraz koszt meg elég kevés. Isten veletek, csókollak benneteket, a viszontlátásra! Szerető férjed: Jóska. A gyerekeket csókold meg helyettem.”

Kovács József tartalékos címzetes szakaszvezető 1943. január 26-án tűnt el (Kis) Nyikolajevka keleti térségében. Felesége és három gyermeke hiába várta haza évek hosszú során keresztül, több tízezer honvédhez és munkaszolgálatoshoz hasonlóan ő is ottmaradt a Don-kanyarban - írta a Felvidék.ma.

Rahó Etelka egyike volt azoknak a hősöknek, akik a II. világháborúban sebesült katonákat ápoltak és - sokszor gyalog - bejárták egész Kelet-Európát. Alakja egy Don-kanyarról szóló eposzban jelenik meg.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
MÚLT

„Megtörtént hát valahára az, mire csaknem évezred óta várunk.(…) Van Nemzeti Színházunk.”

122 évvel ezeleőtt – a mai Astoriánál – nyílt meg a nemzet első állandó, magyar nyelvű színháza.
A FSzEK Budapest Gyűjteményének engedélyével, Cím: Rajzolatok a’ társas élet és divatvilágból 1837. augusztus 24. p.544. - szmo.hu
2021. január 08.

hirdetés

Hétről hétre Budapest

2014-ben volt száz éve, hogy létrehozták a Budapest Gyűjteményt, a főváros könyvtárának várostörténeti különgyűjteményét, ahol a főváros helyismereti, helytörténeti anyagait találjátok meg. Folyamatosan gyarapodó gyűjteményükben százezer kötetnyi könyvet, kéziratot, hírlapot és folyóiratot, köztük számos régi, ritka dokumentumot tanulmányozhat bárki.

A fotótárban pedig mintegy százhetvenezer fényképet őriznek, amelyek bemutatják a városkép, az infrastruktúra változásait, a hétköznapok és történelmi fordulatok jeleneteit, a hírességek és mára elfeledett városlakók arcvonásait. Facebook-oldalukon ezeket mutatják be olyan történetekkel, amikről csak nagyon ritkán hallani.

1799. január 8-án született Stand Károly, akit mi leginkább Petőfi A tintásüveg című versének hőseként ismerhetünk. Igen, ő az a Megyeri. Nevét szülőfaluja, a nyitrai Tótmegyer után vette fel. Fiatalkorában vándortársulatokkal járta az országot, de 1837-től a Pesti Magyar Színház társulatának lett tagja.

Ez a színház 1837. augusztus 22-én nyílt meg a Kerepesi úton (a mai Astorián, a Kiskörút és a Rákóczi út sarkán). A nyitóelőadás előtt Vörösmarty Mihály Árpád ébredése című előjátékát láthatta a publikum, sírból felkelő Árpáddal, rémalakokkal. A főelőadás pedig Eduard von Schenk Belizár című „szomorújátéka” volt.

A Bizáncban játszódó tragédiában Megyeri Károly játszotta a hadvezér címszerepet, feleségét pedig Laborfalvi Róza alakította. Megyeri sokoldalú színész volt, leginkább komikusként ismerték, bár gyakran alakított intrikus szerepeket is, így például az első pesti Bánk bán bemutatóján, 1839-ban Biberach megformálója volt ugyanebben a színházban. Belizárként hősi szerepet vitt, és ebben is meggyőző alakítást nyújthatott, legalábbis a Honművész tudósítása szerint: „Megyeri ur (Belizár) ’s Lendvayné assz. (Irene) a’ harmadik felvonás végén zajos tapsok között hívatott elő”.

hirdetés

A nyitóelőadások plakátja.

A plakát jelzete a Budapest Gyűjteményben: PL028393

A Pesti Magyar Színház a főváros első állandó magyar nyelvű színháza volt. A telket Grassalkovich Antal herceg ajándékozta Pest vármegyének.

Az egyemeletes klasszicista épületet ifjabb Zitterbarth Mátyás tervezte, a klasszicista elvektől némileg eltérően domborművekkel, szoborfülkékkel a homlokzaton. Az építkezés 1835 szeptemberében kezdődött és szűk két év után be is fejeződött.

A hozzávetőleg 2300 férőhellyel rendelkező színház 1840-ben a vármegyétől az állam tulajdonába került, és ekkortól Nemzeti Színház néven működött.

Az épületet 1873 és 76 között átépítették. A munka a kitűnő mester, Szkalnitzky Antal tervei alapján készült. A színház belső terei nem különösebben, de a külső nézet jelentősen megváltozott. A homlokzat monumentális portikuszt kapott és egy bérházat is felhúztak mellé, amelyet részben színészlakások foglaltak el, de díszletraktár és színiiskola is kapott itt helyet.

1908-ra az épület szerkezetileg elavult, tűzveszélyesnek nyilvánították és 1912-ben el is bontották.

Ugyanebben az évben nyert pályázatot Tőry Emil és Pogány Móric Nemzeti Színház tervével, amit az előző teátrum helyére, a Grassalkovich-féle telekre álmodtak, de ez a háború, később pedig forgalmi okok miatt csak terv maradt.

Telepy György meg nem valósult színházterve 1819-ből

Szintén nem valósult meg: Eberl Károly építőmester terve, 1819.

A magyar játékszín. Carl Vasquez rajza a színház építésének évéből, 1837-ből.

Carl Vasquez rajza, A magyar nemzeti játékszín belsőjének tekintete. 1837.

Egy másik színezett metszet: National-Theater (Schwindt Károly rajza, Schwindt Móric metszete). 1837.

Rudolf Alt rajza a Nemzeti Színházról 1850-ből

1854-es képkompozíció egy tagja.

A teljes ábrázolás a Budapest-képarchívumban

A pesti nemzeti színház átalakítási terve. Festetics Leó, aki 1852-ben lett a Nemzeti Színház igazgatója, A Nemzeti Színházról című 1856-os iratának melléklete.

A régi Nemzeti Színház a Kerepesi úton. A sztereofotó 1864-ben készült.

Az átépített Nemzeti Színház bérháza és a színház épülete kilátással a Rákóczi útra. A kép az 1880-90-es években készült.

Ez pedig a saroképület megmaradt homlokzata és a színház hűlt helye, 1936-ból

Még több régi fotót a Budapest Gyűjtemény képarchívumában találtok

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: