KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Elkeseredett üzenetet írt a tolvajnak egy édesanya, akit kiraboltak egy budapesti strandon

Andi családjának a strandolása tragédiába fulladt, miután minden értéküket ellopták, hiába zárta azokat egy állítólag biztonságos szekrénybe.

Link másolása

Andi két gyermek édesanyja, közülük az egyik középsúlyos értelmi sérült. Augusztus elsején a kismama úgy döntött, hogy leruccannak a Palatinus strandra családilag, a felhőtlen jókedvük azonban addig tartott, ameddig ki nem derült:

meglopták őket annak ellenére, hogy állítólag biztonságos értékmegőrző szekrénybe tették le a holmijukat.

A tolvaj elvitte a nő minden iratát, a pénztárcáját, a bérletét és az idén vásárolt telefonját is. Az esetet térfigyelő-kamera is rögzítette, így reménykedni lehet abban, hogy megtalálják az elkövetőt. Ahogy Andi írta, a történtek hatására sokkos állapotba került értelmi sérült gyermekük.lockers-932113_960_720

Íme a teljes Facebook-bejegyzés:

Kedves Tolvaj!

"Köszönöm", hogy két gyermekemet (akik közül az egyik fogyatékkal élő) és engem megloptál. 2017. 08. 01-én nagy örömmel látogattunk el idén először végre gyermekeimmel a Palatinus strandra. Mindig fokozottan odafigyelek a „vagyonvédelemre”, szerettem volna a pénztárnál értékmegőrző jegyet vásárolni, de ott azt mondták ne vegyek, így több alkalmazottat is megkérdeztem a bejáratnál, hogy melyik értékmegőrző módszerük a legbiztonságosabb.

Egyöntetűen a belépési karkötővel működő, medencékhez közeli zárható szekrényeket javasolták a másik értékmegőrző helyett.

Érkezésünkkor ezeknél a szekrényeknél az egyik alkalmazott éppen másik vendégeknek segített, mert valamiért nem boldogultak a szekrény kinyitásával. Láttam milyen lelkesen segített nekik, ezért a biztonság kedvéért én is megkértem, hogy mutassa be a pontos működési elvet, hogy teljesen biztosan megfelelően és biztonságosan tudjuk használni majd azt.

Tehát az abszolút legbiztonságosabbnak titulált zárható szekrénybe helyeztem az értékeinket: a pénztárcánkat a készpénzünkkel, a teljesen új telefonunkat és minden igazolványunkat. A strandra kizárólag olyan értékeket (telefon) és annyi pénzt vittünk magunkkal, amennyire szükségünk volt aznap.

Végre nagyon jól éreztük magunkat, hogy kikapcsolódhatunk. Délután kivettük a telefont a szekrényből, hogy készítsünk pár fotót ezekről a vidám pillanatokról (biztos láttad már a telefonomon a képeim között, milyen boldogan játszottak a gyerekeim) és némi készpénzt a büfében való vásárláshoz. 15.45 után nem sokkal a szekrényt a szokásos módon, ahogy az alkalmazott „tanította” lezártam, le is ellenőriztem, hogy biztosan jól sikerült-e.

Számunkra 17. 30-kor ez a vidám nap hála neked borzalmasan végződött. Ki akartam pakolni a szekrényből a holminkat, azonban a szekrény a biztonsági karkötővel a szokásos módon nem nyílt ki többé. Kétségbeesetten kértem egy alkalmazott segítségét, ő sem tudta kinyitni, majd egy másik alkalmazott segített végül, aki kérésemnek eléget téve ki tudta nyitni a szekrényünket eszközével.

Kérte, hogy igazoljam személyazonosságomat, azonban összeomolva tapasztaltam, hogy a táskám nyitva van és üres. Minden iratunkat ellopták: az összes személyi igazolványt, lakcímkártyáinkat, taj kártyáinkat, adókártyát, fogyatékossági igazolványt, jogosítványt. Továbbá pénztárcánkat, amiben pótolhatatlan adatokat tartalmazó feljegyzések szerepeltek, illetve ajándékba kapott levásárolható utalványokat kártya formában, az előtte egy nappal vásárolt bkk bérletemet, idén vásárolt mobil telefonunkat (ami kiemelkedően fontos munka eszközöm) így hatalmas pótolhatatlan adatveszteség is ért, személyes és munkámmal kapcsolatos adatbázissal kapcsolatban egyaránt.

A legfurcsább az volt, hogy a szekrényen feszegetés nyoma nem látszott, tehát jól feltételezhető, hogy a szekrényt bizony kinyitottad és vissza is zártad.

A telefon és készpénz számunkra jelentős anyagi veszteség, a pótolható fontos iratok megszerzése több heti ügyintézés, ami nagymértékben ellehetetleníti munkámat és gyerekeim gondozását.

Köszönöm neked, hogy középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekem tegnap a történtek hatására sokkos állapotba került, ahogy elveszett mindenünk, ahogy bérlet, pénz, telefon és iratok nélkül órákig tehetetlenek voltunk. Gyermekeimnek hosszú órákig nem tudtam enni, inni adni, nem tudtuk, hogy jutunk haza.

Teljesen kiszolgáltatott állapotba kerültünk, hisz nem tudtuk pesti ismerősök telefonszámát fejből, csak olyan családtagét, aki 200 km-re lakik tőlünk. Nagyobbik, értelmileg sérült gyermekem azóta is kétségbeejtő állapotban van a megrázkódtatásoktól. Pedig nagyon szép nap lehetett volna, de csak tehetetlenül sírni tudtunk végül, hála neked.

Természetes a feljelentést megtettük. A szekrényünknél lévő kamera anyagát már elemzik, hisz pontosan tudjuk melyik időintervallumban loptál meg minket.

Ha lenne benned egy cseppnyi jó indulat, legalább a számodra használhatatlan tárgyakat visszaküldenéd névtelenül. A címünket tudod, hisz neked a lakcímkártyánk és minden igazolványunk kellett.

Kedves Ismerősök, kedves jó szándékú emberek!

Kérlek, ha tehetitek, osszátok meg bejegyzésünket az adatlapomról, hátha léteznek még csodák. Igazolványaink és irataink egy része sajnos pótolhatatlan, másnak talán értéktelenek, de nekünk nagyon fontosak lennének a mindennapi életben.

A lopott igazolványokon szereplő nevek: Simon Viola, Kőhalmi Andrea Zsuzsanna

A lopott telefon: Huawei P10, az akkumulátor alatt található IMEI száma: 862789035929400

Az IMEI a *#06# karakterkombinációval is előhívható.

Köszönjük szépen előre is.

Frissítés:

Az alábbi posztot tette közzé az anyuka a Facebookon: "Az imént értesített a Palatinus fürdővezetője, hogy a rendőrségnek átadták a kamerafelvételeket és segíteni fogják a rendőrség munkáját. Továbbá tájékoztatott, hogy az általunk elhelyezett szekrényben lévő tárgyakért a fürdő felelősséget nem vállal. Tanuljatok az esetünkből és a pénztár melletti értékmegőrzőbe helyezzétek el ezentúl az értékeiket, oda, ahova én is szerettem volna eredetileg."

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk