/multunk/egy-elveszettnek-hitt-56-os-kep-izgalmas-tortenete/
NULL
hirdetés

MÚLT

Egy elveszettnek hitt 56-os kép izgalmas története

Ferenczy Béni 1956-ban készített portrét Juhász Ferencről. Most megismerhetitek a nemrég előkerült kép sztoriját, és azt, hogy mit csináltak az írók, művészek a forradalom alatt.
Juhász Anna írása - szmo.hu
2016. június 01.

hirdetés

Sűrű csönd. Belépek a szobába, Édesanyámmal. Könyvek, folyóiratok, kéziratok, újra könyvek, fényképek, falra tűzdelt portrék: Vas István, Kaffka Margit, Bartók Béla, Tóth Árpád. Egy élet, és annál sokkal több. Minden, ami neki a legtöbbet jelentette, itt van: a könyvei, a munkája, a képei. Juhász Ferenc, a költő, Édesapám december 3-án halt meg, azóta egy új időszámítás indult el az életünkben és a vele való kapcsolatunkban. Egy másik levegő, egy másfajta közelség. Titok, megismerés, rátalálás. Ezen a napon például egy legendás rajzon a 28 éves költőt ismerem meg, egy rajzon, amit egész gyerekkoromban emlegetett, de évtizedekig nem került elő. Ferenczy Béni 1956-ban készített portréja Juhász Ferencről Munkácsy Mihály tulipántos ládájában pihent majdnem négy évtizedet, hogy most rátaláljunk.

Tavasz van és mi elhatározzuk, hogy egy kiállításra készülve a gyönyörű tulipános ládát kinyitjuk. Édesanyám minden nap dolgozik otthon: kéziratot és levelezést rendez, könyveket pakol, szortíroz, emlékezik, szeret. Esténként csillogó szemmel meséli, mit olvasott Papáról aznap, milyen cikket, milyen levelet talált. Juhász Ferenc életműve nagyon gazdag, precízen rendezett és dokumentált, de ez nem azt jelenti, hogy nem tartogat izgalmas meglepetéseket, titkokat, kincseket még számunkra is. Ezen a tavaszi napon elkezdjük pakolni a könyv –hegyeket, hogy hozzáférjünk Munkácsy Mihály (1844-1900) festőművész ládájához – azaz egy olyan virágos faládához, amit a világhíres festő készített, hisz Munkácsy nagybátyja segítségével fiatalkorában Békéscsabán asztalosinasként dolgozott.

A láda kinyílik és benne számos izgalmas lektori írás, kézirat, újságkivágás van. Én szinte kapkodok, gyorsan és kíváncsian pakolok, mire egy barna, elöregedett újságpapírba csomagolva előhúzunk valamit. Érzem, hogy szinte törik, látom a papír szélét: koszos és hibás. Olasz, vízjeles papír, elvékonyodva, megkeményedve. Kihúzzuk. Alig látni, mégis kitűnik: Édesapám portréja van az elsárgult, törékeny lapon, épp olvas, lefelé néz, fiatal, de már minden későbbi, meghatározó vonás látszik. Gyönyörű kép. Ekkor nézek a lap aljára: Juhász Ferencnek szeretettel: Ferenczy Béni, 1956.

13318485_10154178910439188_1792928838_n

hirdetés

A megtaláláskor

13288942_10154178908479188_1787253550_n (1)

A restaurálás után

13296048_10154178908914188_1930686441_n

Kezemben tartom azt a képet, amit évtizedek óta kerestünk, azt a képet, amit Ferenczy utoljára rajzolt, mielőtt 1956-ban agyvérzést kapott volna. Tudom, együtt voltak a forradalom alatt, ekkor készült ez a kép. Ferenczy, a szobrász már előtte is dolgozott költő-barátja fejszobrán, erre így emlékezik a költő egy 1967-es írásában:

"1955 tavasza volt. A műterem-ablakon arany-gerendákat tolt be a nap. A gipsz-fejek, agyag-arcok arany-maszkban figyeltek. Előtted kis állványon agyagfej: az enyém. Mosolyogtál és hallgattál. Jobb kezed szikár, kőszirom-körmű ujjai merengve, lassan gyúrogatták, csipkésítették az agyagot. Lecsíptél egy kis agyagcsomót a fej tarkó-részéről, összenyomogattad, s a homlokra ragasztottad a szemöldökívet. Aztán a fülcimpát kagylósítottad ki hüvelykujjad bögyével. Ma talán abbahagyhatjuk, mondtad nevetve, gyere még holnap is, holnap befejezzük."

Juhász verse (Tűzliliom az éjszakában) alapján Ferenczy Béni a Tűzliliomot is lefestette, már bénultan, bal kézzel, majd 1961-ben remegő kezű rajzot készített Juhász Ferencről, amint épp kezében lantot tart.

A Juhász Ferenc-vers részlete

"Tűzliliom az éjszakában,

én nem hiszek a csalogány szavában,

én nem hiszek a bölcs emberi rosszban,

én nem hiszek az emberi gonoszban,

valami téboly van ebben a nagy nyárban,

tűzliliom az éjszakában,

én nem hiszek a csalogány szavában,

ősz lepke gördül villany-árvaságban,

mint ősz csillag az isten mosolyában,

tűzliliom az éjszakában,

..

görcs-diófa kő-gubanca alatt

liliomtűz az éjbe kihasad,

fölötte az álmot kőkorszakba fonja

a vén diófa cement Laokoón-csoportja,

kőkígyóörvénye, kő-izomszövevénye

hajol rád liliom vérmárvány-fekélye,

több-agyaru hal-kürt, bitang bíbor-hidra

párducpettyes nyershús nősténycsillag-szomja

gyökér-szövetségek, növény-mellkasok

zöld küllői fölött a vér zokog:

tűzliliom az éjszakában,

én nem hiszek a csalogány szavában,

zord kezünkre hulló levelek árnya

nagy, mint a sárkány szempillája,

én nem hiszek a csalogány szavában,

tűzliliom az éjszakában,

mint ravatalgyertya éber csönddel tüntet,

bevilágítja virrasztó szivünket.

Az emberiség nem éghet magában,

mint tűzliliom az éjszakában."

(Tűzliliom az éjszakában, r.)

1888769_742724332435232_6792749580066327408_o

A kép Ferenczy Béni 1960-ban készített festménye (bal kézzel festette, már az agyvérzése után), melyet a vers ihletett.

Juhász Ferenc életében több igaz barát is volt, olyanok, akikkel nemcsak a boldog perceket, de a nehézségeket, a gondokat is megoszthatta. A legőszintébben hitt a barátságban, s érdekes módon képzőművészek voltak legközelebbi társai. Akikkel őszinte volt a közös létezés. Ferenczy Béni szobrászművész ilyen volt. Nagy társasági életet éltek az ötvenes években, Édesapám huszonéves, Budapestre feljött fiatal költőként. Mind összejártak, szobrászok, írók, költők, festők. „Ferenczy Béni, szent, tiszta nagy barátom volt, akinek finom szigorúsága és halhatatlan derűje oly sok erőt sugárzott rám.”

Kicsik voltunk, amikor kimentünk a Fiumei úti sírkertbe, Ferenczy Béni sírjához, akkor Papa lefotóztatta a sírt és kérte, ide temessük, mikor meghal. Ferenczy Bénit Juhász Ferenc temette el, a Kerepesi temetőben 1967-ben. „Mikor meghalt, s temettük: egy csokor sárga rózsát vittem neki a Kerepesi Temetőbe. „Tegye Bénike szívére” – mondta Erzsike. Fölemeltem a fehér selyemmel bélelt nehéz koporsófedőt” – emlékezett a költő.

December közepe óta pedig ott fekszik mellette. Most kezemben a kép, és vele a két különleges ember, szobrász és költő barátságának egy fontos epizódja.

Menjünk vissza az időben, hogyan élték meg 1956 forradalmi napjait együtt.

1956 október 23.

"Ó ember, a hitedet ne veszítsd el, őrizd meg

a lélek nagy hitét!

Ki volna nálad nagyobb, nem lehetsz vágytalan,

ne tűrd a szenvedést.

Ha kell, hát százszor újrakezdjük, vállalva ezt

a legszebb küldetést,

Mert a szabadság a legtöbb, amit adhat magának

az emberiség."

(Juhász Ferenc: A tékozló ország)

Nem egyszer mondta Kabdebó Lóránt irodalomtörténész, hogy e korszakos eposz nélkül 1956, a forradalom se lehetett volna. Juhász Ferenc a Krisztus levétele a keresztről című, 1993-ban írt eposzában tulajdonképpen az ő 1956-ját írja meg, mondva: „Ez az éposz látomás, látomás a megtörtént időről, nem esemény történet, nem politika, nem ítélet, nem döntés, tájkép csata közben, 1956 boldog, szenvedélyes, gyötrelmes és halálos ősze.”

A kötetben így emlékezik arra a napra:

"
A költő, akit vállán akart vinni a hömpölyögve, tolongva menetben áradó ifjúság és vitt is egy darabig az éneklő, nevető, fecsegő, cigarettázó, megtorlódó, vibráló ifjúság-folyam.

Juhász Ferenc felesége, Szeverényi Erzsébet akkor már egy hónapja, két évi depresszió után, igen súlyos állapotban az elmegyógyintézetben volt. Életének egy jó részét tehát az kötötte le, hogy naponként járta a kórházba, és ott, akkor ismerkedett meg felesége betegségével, a skizofréniával. Ötéves kislányuk, Katalin nagymamájánál volt Bián, a költő szülőfalujában. 1956. október 23-án azzal az örömmel ment át a kórházból gyalog Pestre, hogy az előző nap a kiadóban megkapott könyvét korrigálja. Mikor a Margit-hídon ment át, szemben vele 100-150 lovas rendőrt látott. Nagy patkódobogás vette körül, valamilyen államférfi jön – gondolta. Később derült ki, hogy ez már elő-állapota volt a kora délután kezdődő történetnek.

Beérve a kiadóba, a ház előtt már sűrűsödtek az emberek, de a plakátok még nem voltak kiszögezve. A költő innen az Emke Kávéházba ment korrigálni. Dolgozni próbált, de a levegő sűrűségéből, az asztaloknál hallottakból érezni, tudni lehetett, hogy valami komolyan készülőben van. Itt tudta meg, hogy a New York előtt már szögezik a fákra a gépelt papírlapokat a követelésekkel. Visszamenve a New York Palotába, kollégáival találkozott és tovább mentek, a Kulacs Étterembe. Szántó Piroska így emlékezik: „Mostanában gyakran ebédelünk a Kulacsban, pedig igazából a Hungária a törzshelyünk.” A Kulacs Étterembe mentek tehát, Szántó Piroska, Vas István, Nagy László, Juhász Ferenc, Czibor. Piroska már szétkiáltotta a hírt, de ez senkit nem lepett már meg. Vas István még rendelt egy gyöngytyúk sültet, mire Nagy László felkiáltott: – Hát neked fontosabb a gyöngytyúk, mint a forradalom?

13334537_10154273595194337_922017064_o

13340452_10154273595204337_388326655_o

Juhász és Nagy László 1956-ban

Megtudták, hogy az Műegyetemről indított menetet az Írószövetség a Bem szobor felé. Juhász Ferenc Nagy Lászlóval elindult, és ebbe a menetbe, ami a Rákóczi úton, a kikörúton, a Margit-hídon keresztül a Bem szobor felé tartott – néhány baráttal beálltak. Így mentek végig csoportosan, erről nyilván vannak híradó felvételek, mert közvetlen mögöttük ment egy kisteherautó, azon volt a felvevőgép és Herskó Anna. Nagy László taxival ment barátai előtt, mert egyik lába béna volt. Így értek a Bem-szoborhoz, ahol Nagy feladta a taxit és nemcsak a beszédeknek lehettek tanúi, hanem annak is, ahogy a tér mögötti laktanyából a kiskatonák fegyvereket adtak ki az embereknek.

Innen a tömeg az akkori Kossuth-hídon a Parlamentig ment. Ott voltak, és be is akartak menni a Parlamentbe, amikor hangszórón azt kiabálták, hogy az írók menjenek be. Mindez késő estig tartott, majd innen a Vécsey utcába egy presszóba mentek, itt hallottak a rádiónál eldördülő első lövésekről. Juhász Ferenc az ezt követő napokban nem otthon, hanem Ferenczy Béniéknél töltötte az éjszakáit – Ferenczyék a Margit-híd pesti hídfőjénél, a Pozsonyi út elején laktak –, míg napközben a kiadó és az elmegyógyintézet között ingázott, ahová kenyeret, ennivalót vitt, amit ott felvagdostak és szétosztották a betegek közt.

November 3-án, a függetlenség és semlegesség kikiáltásának pillanatát Hatvany Lajoséknál élte meg. Sokan voltak együtt, ott hallgatták a beszédeket, majd a nap folyamán még visszament Béniékhez, és ott maradt még tizennégy napig. Ezekben a napokban készült az a portré, amit most megtaláltunk.

Ferenczy Béniéknél

"Az isten köpködte

a vért, ujjal kinyomta balszemét, homlokodon

Bach hegedűlt, Mozart a jobbkezedre ült. Én,

gondoltam hazamegyek, Te azt mondtad: „hát

mondd, minek?” Aztán a Sóhaj-vasütés, irgalom-

begöngyölődés, agyér-repesztő billenés! Kék mennykő

a számra csapott, kiégtek az ős-époszok, szívemig

égett égi vak elektromosság-pillanat, szám, torkom,

gégém, nyakcsövem: üszkös szó, tűzhólyag-sosem! Égő

kút lettem szívemig, a haláltól az emberig!"

A Ferenczy Béniéknél eltöltött tizennégy nap történetét a költő saját visszaemlékezéséből idézzük:

"1956. november 3-án Ferenczy Béniéknél aludtam. Késő este még pici poharakból pici piros likőrt ittunk: Ferenczyék, Ferenczyné, Erzsi fia: Miklós (aki Moszkvában élt, most látta húsz év után először édesanyját, apját kivégezték), Hubay Miklós, Farkas Ferenc (akkor a Petőfi Párt államminisztereként) meg én. Délután még Hatvany Lajoséknál voltunk. Késő este azt mondja F. F.: „Gyere, hazaviszlek, most nagy Mercédeszem van.” Ironikus volt és jó. Nem mentem. Hajnalban átjött a műterembe Ferenczy Erzsike, mondván, telefonon keresnek. F. F. volt. Az én lakásomban, a Szemlőhegy utcában akart megbújni. Jött, mint egy Botticcelli-tündérfátyolba burkolt Tavasz. De a kapun nem tudtam már kimenni."

"A hatalmas, vasazott, vasgyűrűkkel és vasrózsákkal, vaslevelekkel borított körablaksoros kapunak farral egy, a bejáratot teljesen betöltő tank állt, mellette nagy faládákban a hosszú (másfél-két méteres) tankágyú-lövedékek. Így rekedtem ott. A Margit-hídon tankok tömege, híd közepétől Buda felé, híd közepétől a Nyugati Pályaudvar felé. Aztán a háború! Azt néztük az ablaknál állva Bénivel. Ha nagyot dörrent, az ablaktalan szoba-dobozból liften levittük a Ferenczy Károly-képeket (és másokat) a pincébe. Ha elcsöndesült a dübörgés, visszahoztuk őket. A tankokon a malter és a vér, az égő várbeli Levéltár. Kislányom anyámmal Bián, társbérleti lakásom magányosan. Akkor már kész volt szobor-fejem Béni műtermében. Hogy szerettem ezt a műtermet, ahol annyiszor ültem a tonett székben modellt, rajzokhoz."

"Ott álltunk Ferenczy Bénivel a Jászai Mari téri bérház negyedik emeleti farácsos üvegajtó-szerű ablakánál s néztük a háborút. Béni ott kapott agyvérzést. Telefonálás közben fémpörgettyűként, forogva, a telefonzsinórba tekeredve.”

13323851_10154273595209337_1525288807_o

„Te legyőztél bennünket, fölénk-magasodtál halhatatlan hiteddel és hallatlan erőddel! Te megtanítottál arra, hogy az, amit Sorsnak nevezünk, nem más, mint emberi gyöngeség, mert szembeszálltál a Sorssal, sebesült, harcos Angyal, az elkövült jobb helyett balkézzel sújtottad fekete átokkal beírt homlokodhoz a kardot” – írja a költő, hisz Ferenczy Béni bal kézzel folytatta a munkát, mondta tovább az életre az igent, a halálra a nemet, a szabadságra az igent, a zsarnokságra a nemet.

Ez adott erőt Juhász Ferencnek is ahhoz, hogy az 1956 után következő 4 éves hallgatás után a költészetet ott folytassa, ahol abbahagyta, ekkor kezdett újra befejezetten fogalmazni. Egy hosszú eposz erjedt szívében és ujjaiban, s egy vasárnap délután írni kezdte a művet: a középkori magyar történelemből: a zseniális, csodálatos, hatalmas és megrendítően-vele-azonos-hitű IV. Béla királyról –ez lett újabb korszakos írása, a Halottak királya.

Most kezünkben a restaurált, megmentett, bekeretezett portré. Portré csata közben, a 28 éves Juhász Ferenc arcán mindezt látjuk, lássuk: amit ő látott akkor. A kép nemsokára a közönség számára is megtekinthető lesz egy átfogó kiállítás keretében Budapesten.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


NULL
hirdetés
MÚLT
A Rovatból
hirdetés

7 ezer érméből álló kincs került elő Újlengyelben - Mátyás-kori aranyforintot és vatikáni denárt is találtak

A leletegyüttes korabeli összértéke körülbelül 74 aranyforinttal lehetett azonos, amin az akkori időben 7 lovat, ma pedig egy luxusautót lehetne vásárolni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 11.

hirdetés

December végén a Ferenczy Múzeumi Centrum régészeti kutatásokat végzett Újlengyel középkori lelőhelyén, melynek során egy egyedülálló, közel 7000 darabos éremkincsleletre bukkantak, írja a múzeum a Facebook-oldalán.

Mint írják, a kétnapos mentőfeltárást Nagy Balázs, a múzeum numizmatikusa vezette a Közösségi Régészeti Egyesület önkénteseivel összefogásban. A kutatást az alapozta meg, hogy 2019-ben már előkerült innen egy közel 150 darabból álló, 1455-ben záródó éremlelet.

"A felszíni pénzek sűrűsödési irányát figyelembe véve a szakemberek egy 1x1 méteres aknát nyitottak meg, ebből került elő egy edény, aminek a hasát a pénzekkel együtt kitépte az eke. Ritkán figyelhető meg ilyen jól, hogy hogyan rombolja, bolygatja meg a mélyszántás a földben rejtőző emlékeket. A kincs esetében az eke pont kettétörte az érmeket tartalmazó edényt, és egy adott irányban elhúzta azokat, így követni lehetett a széthúzott, kupacokban heverő pénzeket. A széttört edényt nem lehetett egy darabban tartani, így a benne lévő érmeket a helyszínen felszedték" - számoltak be a feltárásról.

Forrás: Facebook/Ferenczy Múzeumi Centrum
A leletegyüttes közel 7000 darab ezüstpénzből és 4 aranyérméből állt.

A legkorábbi érme egy Lucius Verus (161–169) ezüst denarius, továbbá egy tucat aquileiai denárt, illetve javában I. Mátyás (1458–1490), II. Ulászló (1490–1516), valamint II. Lajos (1516-1526) korabeli denárokat és obulusokat tartalmazott. A felszedés során I. Mátyás (1458–1490) korabeli aranyforintot is találtak. A mosás során figyeltek fel egy vatikáni denárra, ami II. Pius (1458–1464) pápa pénzkibocsátásából származik és igen ritka éremnek számít Magyarországon.

hirdetés

A szakemberek szerint a leletegyüttes korabeli összértéke körülbelül 74 aranyforinttal lehetett azonos, amin az akkori időben 7 lovat, ma pedig egy luxusautót lehetne vásárolni.

A kincset az emberek a településükön, valószínűleg egy támadás során rejthették el.

A régészek szerint a kincsek elrejtését okozó támadás az 1526. évi török pusztítással hozható összefüggésbe, pontosabban amikor a török had 1526-ban Ibrahim pasa vezetésével Budáról Szeged irányába haladt.

Forrás: Facebook/Ferenczy Múzeumi Centrum

"Magyarországon a mohácsi csatát követő török pusztításhoz kapcsolódó, ilyen nagyságú kincsleletek ritkák. Pest megyében a késő középkorból ez a legnagyobb értékű éremkincs, ami eddig előkerült, így komoly kutatási eredménynek számít" - jegyezték meg a bejegyzésben.

A múzeum a lelőhely és a kincs felderítését szeretné tovább folytatni a következő időszakban.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

NULL
hirdetés
MÚLT
A Rovatból
hirdetés

Kísérteties párhuzamok a kolera és a koronavírus között

Kínos hasonlóságok a 19. századi kolerajárványra és a jelenlegi koronavírusra adott emberi reakciók között.
címkép:Pinterest/Jacki Poulson - szmo.hu
2021. január 11.

hirdetés

Nem lenne túlzás, ha a 19. századi Londont egy nagy wc-ként jellemeznénk - írja kutatása előszavaként Judith Flanders angol történész, aki párhuzamot vont a nagy kolerajárvány és Covid-19 vírust megelőző időszak között.

1780 és 1860 között London lakossága alig több mint 750 ezerről hárommillióra nőtt. A szennyvízelvezető rendszer azonban nem igazán tudott lépést tartani ezzel a hirtelen növekedéssel.

Leginkább azért, mert 1856-ig nem is volt ilyen az angol fővárosban. London hulladékát és szennyvízét így a Temzébe engedték. Ez még akkor is szörnyű lenne, ha az ivóvizet nem innen nyerték volna, de így katasztrófához vezetett.

A város gyakorlatilag wc-ként használta a folyóját, majd ittak és fürödtek benne.

Nem kell orvosszakértőnek lenni ahhoz, hogy kitaláljuk, mi történt ezután. A városban elviselhetetlen lett a bűz, amit egészen addig nem oldottak meg, amíg nem tört ki egy tömeges halálos járvány, vagyis a kolera.

A kolera megjelenése után jó pár évbe telt az emberiségnek, mire rájött, hogy ez a szennyezett víz által terjedő betegség. Ez akkor történt meg, amikor John Snow bebizonyította, hogy egy szennyezett kút tíz nap alatt 500 ember halálát okozta. A betegséget azzal állította meg, hogy leszerelte egy kút fogantyúját, amit utána nem lehetett használni.

Akkoriban éppúgy, ahogy az az új betegségek kitörésénél azóta is lenni szokott, sokan spekulálni kezdtek, vagy összeesküvés-elméleteket gyártottak.

hirdetés
Volt olyan teória, amely szerint a betegség azért terjed gyorsabban a szegényebb területeken, mert a gazdagok szándékosan megmérgezték őket, vagy hogy Isten egész közösségeket büntetett bűneikért.

Mielőtt bárki is elítélné a 19 századi embereket, lássuk, mit állapított meg Judith Flanders történész a koronavírusjárvánnyal kapcsolatban. A párhuzam kísérteties.

A szakember egy korabeli jegyzőkönyvet idéz.

"1832 tavaszán és nyarán számos nagyvárosban zavargások törtek ki a kolera miatt"
- olvasható a dokumentumban.
"A szegény emberek kételkedtek a betegség létezésében, és azt hitték, hogy mindez csak a hatóságok képzeletének szüleménye, aminek célja a szegények kórházba kényszerítése különböző kísérletekhez, illetve, hogy így szabályozzák a lakosság gyors növekedését."

A betegségtagadás nem csak a műveletlenekre volt igaz. A sunderlandi üzletemberek tanácsa szerint a kolera csak közönséges bélpanasz volt, és sokkal kevesebben haltak meg a járvány alatt, mint máskor békeidőkben.

A történész arra is rámutat, hogy az akkori kormány is szívesebben hárította a felelősséget a hétköznapi emberekre, mint a saját lépéseire.

Úgy tűnik – szerte a világon – a kolerára adott reakciók is ismerősek lehetnek. A londoni kolerajárványnak végül a parlament vetett véget, amikor elegük lett a bűzölgő Temzéből, és 18 nap alatt összegyűjtötték a pénzt egy új szennyvízelvezető rendszer kiépítésére.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


NULL
hirdetés
MÚLT
A Rovatból
hirdetés

„Imádkozzál, én nem tudok, úgy el vagyok már fásulva” – egy magyar katona levele feleségéhez a Don-kanyarból

Kovács József tartalékos címzetes szakaszvezető 1943. január 26-án tűnt el, több tízezer honvédhez és munkaszolgálatoshoz hasonlóan ő is ottmaradt a Don-kanyarban. Néhány írását sikerült cenzúra nélkül eljuttatnia a családjához.
Kép forrása: Wikipédia - szmo.hu
2021. január 12.

hirdetés

1943. január 12-én kezdődött - a második világháborúban - a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban. A 250 ezer fős 2. magyar hadsereg kötelékéhez tartozó honvédek és munkaszolgálatosok közül mintegy 125-130 ezren estek el, sebesültek meg, vagy estek fogságba.

A magyar katonák kötelességtudatból és kitartásból jelesre vizsgáztak, életüket adták a hazáért, bajtársaikért, még úgy is, hogy nem volt sokuknak megfelelő fegyverzete, felszerelése és ruházata sem. Nemcsak az ellenséggel, hanem a -30 C-fokkal is meg kellett küzdeniük.

Két nap leforgása alatt a szovjetek teljesen áttörték a IV. hadtest védelmét. A honvédek nem tudtak új arcvonalat kialakítani, ezért visszavonulásba, illetve menekülésbe kezdtek. Másnap már a III. hadtestet támadta az ellenség, a német hadvezetés pedig továbbra sem küldte a felmentést és megtiltották a magyar hadsereg számára a visszavonulást. Január 15-én már pánik tört ki, a katonák eldobták fegyvereiket és visszavonultak.

Január 18-án a bekerített III. hadtest kivételével már nem voltak magyar csapatok a Donnál. Az ellen nem álló menekülőket lefegyverezték, majd hagyták őket tovább menekülni, a fegyverteleneket pedig nem bántották. A rendkívüli hidegben minden éjszaka a legyengült, lerongyolódott emberek ezrei fagytak halálra, az életben maradottak pedig tovább vánszorogtak, keresve az utat vissza Magyarországra. Melegedni, megpihenni az elpusztított, felgyújtott falvak tüzénél tudtak, táplálékul a megfagyott lovak húsát ehették.

A III. hadtesttel a németek minősíthetetlenül, megalázó módon bántak. Megtiltották, hogy az utakat használják, vagy éjszakára behúzódjanak a falvakba. Március 3-ig 2913 tiszt és 61.116 fő legénység érkezett be. Az elesettek és fogságba esettek pontos számát megállapítani nem lehet.

hirdetés

Vitéz Bányai József a doni tragédiában vesztette életét. Édesanyjának írt szívszorító levelet.

Kovács József tartalékos címzetes szakaszvezető több zöld színű tábori lapot küldött haza feleségének és gyermekeinek. Két levelét sikerült cenzúrázatlanul - a szabadságra távozó ismerőseivel - elküldenie.

Feleségének szóló első levelében a útjukról és megérkezésükről írt:

„Drága Anyukám! Most feketén írok, nem tudom, eljut-e hozzád. Andrássi őrmesterrel találkoztunk Novij Oszkolban és megy haza szabadságra, megígérte, hogy elviszi. Ebben megírhatom a valódit. Bizony, elég sok szenvedés után jutottunk eddig és még megyünk tovább. 12 napig voltunk vonaton, 2 napot Bjelgorodban pihentünk és utána 4 nap gyalogoltunk.

110 km-t tettünk eddig. 26 fok hideg van és olyan hóviharok, hogy magyarországi ember [ilyet] még nem élt. Azért csak fáradhatatlanul megyünk előre Sztarij Oszkolba. Ott leszünk kb. 3 hétig átképzésen, de már közel van a front, oda már hallatszik a lövés. Itt is, Novij Oszkolban gyakori a légitámadás. Az ellátásunk nagyon gyatra. Reggel kaptunk egy kis keserű feketét, egy csipet vajat, evvel megyünk 38 km-t. Este megkapjuk abban a községben az ebédet-vacsorát, ahová érkezünk. Sárgarépa-főzeléket, 50 dekás konzervet 8 ember.

Képzeld, hogy jól lehetünk lakva, talán ha megérkezünk, jobb lesz. Máskülönben egészséges vagyok, a gyaloglást eddig még jól bírtam. Csak az a baj, hogy nagy hóban kell menni, de majdcsak megsegít az Isten. Imádkozzál, én nem tudok, úgy el vagyok már fásulva és még talán vadulva is el leszünk, ha már bent leszünk az első vonalban, mert oda megyünk.

Azért Anyukám nehogy sírjál, ne sajnáljál engem. Ha valami emberi dolog történik velem, viseld gondját a gyermekeinknek és tartsatok meg emlékezésetekben. Bocsáss meg, hogy olyan könnyedén búcsúztam tőletek. Ezt szándékosan csináltam, mert úgy gondoltam, talán könnyebben válunk, mintha sírtunk volna mindnyájan. Áldjon meg benneteket a jó Isten, én is vigyázok magamra, azt megígérem.

Hogy vagytok, egészséges vagy-e már? És a gyerekek hogy vannak, jók-e? Mondd meg nekik, hogy én kérem, legyenek jók, tanuljanak szorgalmasan. Irénkének is írtam egy képeslapot Bjelgorodból. Tudod, hogy mennyire vagyok hozzátok? 2860 km-re. Ha ezt gyalog kellene megtenni, egy fél évre volna szükség, napi 10-15 km átlaggal. (…) Vigyázz te is magadra és a gyerekekre is! A segélyt megkapod-e? Pontosan írd meg, írjál meg mindent, csak amit most írtam, arról ne írjál. Isten veletek, sokszor csókollak benneteket és mindenkit. A viszontlátásra, szerető férjed: Józsi. Tábori szám: 233/111”

1942 decemberének közepén ismét lehetősége adódott egy cenzúrázatlan levél hazaküldésére. Ebben így írt:

„Drága Anyukám! Itt küldök egy kis csomagot a gyerekeknek, két doboz sajtot egy szabadságos katonától. Jánoshidai fiú, a neve Csapkó Mátyás honvéd. Tőle küldjél egy kis csomagot, ha majd jön vissza. (…)

Egy kis kalácsot küldjél, meg amit akarsz, mondjuk 3 deci rumot, csak ne nagy legyen.

(…) Drága Anyukám! Én jól vagyok, itt nincs semmi baj, csend van, messze vannak az oroszok hozzánk, csak vaktában lövöldöznek, mi is, ők is. Tehát ne aggódjál, vigyázok magamra, amennyire csak lehet, talán a tavasszal hazamegyek, ha nem is véglegesen, de szabadságra azt hiszem, ha a zászlóaljat váltják, én is megyek velük. Bár úgy lenne, még nem tudja senki (…) Egy kicsit hideg van, más bajunk nincs. Az étkezés az nem az elsőrangú, tehát nem úgy van, ahogyan mondják, milyen jó dolga van az első vonalbeli bakának. Ha nagy a hó, talán be sem jön a főtt étel, a száraz koszt meg elég kevés. Isten veletek, csókollak benneteket, a viszontlátásra! Szerető férjed: Jóska. A gyerekeket csókold meg helyettem.”

Kovács József tartalékos címzetes szakaszvezető 1943. január 26-án tűnt el (Kis) Nyikolajevka keleti térségében. Felesége és három gyermeke hiába várta haza évek hosszú során keresztül, több tízezer honvédhez és munkaszolgálatoshoz hasonlóan ő is ottmaradt a Don-kanyarban - írta a Felvidék.ma.

Rahó Etelka egyike volt azoknak a hősöknek, akik a II. világháborúban sebesült katonákat ápoltak és - sokszor gyalog - bejárták egész Kelet-Európát. Alakja egy Don-kanyarról szóló eposzban jelenik meg.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


NULL
hirdetés
MÚLT

„Megtörtént hát valahára az, mire csaknem évezred óta várunk.(…) Van Nemzeti Színházunk.”

122 évvel ezeleőtt – a mai Astoriánál – nyílt meg a nemzet első állandó, magyar nyelvű színháza.
A FSzEK Budapest Gyűjteményének engedélyével, Cím: Rajzolatok a’ társas élet és divatvilágból 1837. augusztus 24. p.544. - szmo.hu
2021. január 08.

hirdetés

Hétről hétre Budapest

2014-ben volt száz éve, hogy létrehozták a Budapest Gyűjteményt, a főváros könyvtárának várostörténeti különgyűjteményét, ahol a főváros helyismereti, helytörténeti anyagait találjátok meg. Folyamatosan gyarapodó gyűjteményükben százezer kötetnyi könyvet, kéziratot, hírlapot és folyóiratot, köztük számos régi, ritka dokumentumot tanulmányozhat bárki.

A fotótárban pedig mintegy százhetvenezer fényképet őriznek, amelyek bemutatják a városkép, az infrastruktúra változásait, a hétköznapok és történelmi fordulatok jeleneteit, a hírességek és mára elfeledett városlakók arcvonásait. Facebook-oldalukon ezeket mutatják be olyan történetekkel, amikről csak nagyon ritkán hallani.

1799. január 8-án született Stand Károly, akit mi leginkább Petőfi A tintásüveg című versének hőseként ismerhetünk. Igen, ő az a Megyeri. Nevét szülőfaluja, a nyitrai Tótmegyer után vette fel. Fiatalkorában vándortársulatokkal járta az országot, de 1837-től a Pesti Magyar Színház társulatának lett tagja.

Ez a színház 1837. augusztus 22-én nyílt meg a Kerepesi úton (a mai Astorián, a Kiskörút és a Rákóczi út sarkán). A nyitóelőadás előtt Vörösmarty Mihály Árpád ébredése című előjátékát láthatta a publikum, sírból felkelő Árpáddal, rémalakokkal. A főelőadás pedig Eduard von Schenk Belizár című „szomorújátéka” volt.

A Bizáncban játszódó tragédiában Megyeri Károly játszotta a hadvezér címszerepet, feleségét pedig Laborfalvi Róza alakította. Megyeri sokoldalú színész volt, leginkább komikusként ismerték, bár gyakran alakított intrikus szerepeket is, így például az első pesti Bánk bán bemutatóján, 1839-ban Biberach megformálója volt ugyanebben a színházban. Belizárként hősi szerepet vitt, és ebben is meggyőző alakítást nyújthatott, legalábbis a Honművész tudósítása szerint: „Megyeri ur (Belizár) ’s Lendvayné assz. (Irene) a’ harmadik felvonás végén zajos tapsok között hívatott elő”.

hirdetés

A nyitóelőadások plakátja.

A plakát jelzete a Budapest Gyűjteményben: PL028393

A Pesti Magyar Színház a főváros első állandó magyar nyelvű színháza volt. A telket Grassalkovich Antal herceg ajándékozta Pest vármegyének.

Az egyemeletes klasszicista épületet ifjabb Zitterbarth Mátyás tervezte, a klasszicista elvektől némileg eltérően domborművekkel, szoborfülkékkel a homlokzaton. Az építkezés 1835 szeptemberében kezdődött és szűk két év után be is fejeződött.

A hozzávetőleg 2300 férőhellyel rendelkező színház 1840-ben a vármegyétől az állam tulajdonába került, és ekkortól Nemzeti Színház néven működött.

Az épületet 1873 és 76 között átépítették. A munka a kitűnő mester, Szkalnitzky Antal tervei alapján készült. A színház belső terei nem különösebben, de a külső nézet jelentősen megváltozott. A homlokzat monumentális portikuszt kapott és egy bérházat is felhúztak mellé, amelyet részben színészlakások foglaltak el, de díszletraktár és színiiskola is kapott itt helyet.

1908-ra az épület szerkezetileg elavult, tűzveszélyesnek nyilvánították és 1912-ben el is bontották.

Ugyanebben az évben nyert pályázatot Tőry Emil és Pogány Móric Nemzeti Színház tervével, amit az előző teátrum helyére, a Grassalkovich-féle telekre álmodtak, de ez a háború, később pedig forgalmi okok miatt csak terv maradt.

Telepy György meg nem valósult színházterve 1819-ből

Szintén nem valósult meg: Eberl Károly építőmester terve, 1819.

A magyar játékszín. Carl Vasquez rajza a színház építésének évéből, 1837-ből.

Carl Vasquez rajza, A magyar nemzeti játékszín belsőjének tekintete. 1837.

Egy másik színezett metszet: National-Theater (Schwindt Károly rajza, Schwindt Móric metszete). 1837.

Rudolf Alt rajza a Nemzeti Színházról 1850-ből

1854-es képkompozíció egy tagja.

A teljes ábrázolás a Budapest-képarchívumban

A pesti nemzeti színház átalakítási terve. Festetics Leó, aki 1852-ben lett a Nemzeti Színház igazgatója, A Nemzeti Színházról című 1856-os iratának melléklete.

A régi Nemzeti Színház a Kerepesi úton. A sztereofotó 1864-ben készült.

Az átépített Nemzeti Színház bérháza és a színház épülete kilátással a Rákóczi útra. A kép az 1880-90-es években készült.

Ez pedig a saroképület megmaradt homlokzata és a színház hűlt helye, 1936-ból

Még több régi fotót a Budapest Gyűjtemény képarchívumában találtok

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: