Egy elveszettnek hitt 56-os kép izgalmas története

2023. augusztus 20-i programok Budapesten és országszerte

Szent István ünnepe egyúttal az államalapításé is, így ez a nap felejthetetlen élményt kínál mindenkinek. Mutatjuk a 2023. augusztus 20-ai programok kínálatát Budapesten és vidéken egyaránt.

„Sikított a letepert óvónő, utána a kisfiúnak a sírását hallották” – óvodás és iskolás csoportra támadt egy kutya Várgesztesen

Egy kisfiú és két felnőtt kórházba is került. A hatósági állatorvos megállapította, hogy az állat nem veszett, és karantént írt elő.

Tóth Andi meztelen fotójától felrobbant a net – úgy néz ki, bejött neki a modellkedés

A megtaláláskor

A restaurálás után

Kezemben tartom azt a képet, amit évtizedek óta kerestünk, azt a képet, amit Ferenczy utoljára rajzolt, mielőtt 1956-ban agyvérzést kapott volna. Tudom, együtt voltak a forradalom alatt, ekkor készült ez a kép. Ferenczy, a szobrász már előtte is dolgozott költő-barátja fejszobrán, erre így emlékezik a költő egy 1967-es írásában:

"1955 tavasza volt. A műterem-ablakon arany-gerendákat tolt be a nap. A gipsz-fejek, agyag-arcok arany-maszkban figyeltek. Előtted kis állványon agyagfej: az enyém. Mosolyogtál és hallgattál. Jobb kezed szikár, kőszirom-körmű ujjai merengve, lassan gyúrogatták, csipkésítették az agyagot. Lecsíptél egy kis agyagcsomót a fej tarkó-részéről, összenyomogattad, s a homlokra ragasztottad a szemöldökívet. Aztán a fülcimpát kagylósítottad ki hüvelykujjad bögyével. Ma talán abbahagyhatjuk, mondtad nevetve, gyere még holnap is, holnap befejezzük."

Juhász verse (Tűzliliom az éjszakában) alapján Ferenczy Béni a Tűzliliomot is lefestette, már bénultan, bal kézzel, majd 1961-ben remegő kezű rajzot készített Juhász Ferencről, amint épp kezében lantot tart.

A Juhász Ferenc-vers részlete

"Tűzliliom az éjszakában,

én nem hiszek a csalogány szavában,

én nem hiszek a bölcs emberi rosszban,

én nem hiszek az emberi gonoszban,

valami téboly van ebben a nagy nyárban,

tűzliliom az éjszakában,

én nem hiszek a csalogány szavában,

ősz lepke gördül villany-árvaságban,

mint ősz csillag az isten mosolyában,

tűzliliom az éjszakában,

görcs-diófa kő-gubanca alatt

liliomtűz az éjbe kihasad,

fölötte az álmot kőkorszakba fonja

a vén diófa cement Laokoón-csoportja,

kőkígyóörvénye, kő-izomszövevénye

hajol rád liliom vérmárvány-fekélye,

több-agyaru hal-kürt, bitang bíbor-hidra

párducpettyes nyershús nősténycsillag-szomja

gyökér-szövetségek, növény-mellkasok

zöld küllői fölött a vér zokog:

tűzliliom az éjszakában,

én nem hiszek a csalogány szavában,

zord kezünkre hulló levelek árnya

nagy, mint a sárkány szempillája,

én nem hiszek a csalogány szavában,

tűzliliom az éjszakában,

mint ravatalgyertya éber csönddel tüntet,

bevilágítja virrasztó szivünket.

Az emberiség nem éghet magában,

mint tűzliliom az éjszakában."

(Tűzliliom az éjszakában, r.)

A kép Ferenczy Béni 1960-ban készített festménye (bal kézzel festette, már az agyvérzése után), melyet a vers ihletett.

Juhász Ferenc életében több igaz barát is volt, olyanok, akikkel nemcsak a boldog perceket, de a nehézségeket, a gondokat is megoszthatta. A legőszintébben hitt a barátságban, s érdekes módon képzőművészek voltak legközelebbi társai. Akikkel őszinte volt a közös létezés. Ferenczy Béni szobrászművész ilyen volt. Nagy társasági életet éltek az ötvenes években, Édesapám huszonéves, Budapestre feljött fiatal költőként. Mind összejártak, szobrászok, írók, költők, festők. „Ferenczy Béni, szent, tiszta nagy barátom volt, akinek finom szigorúsága és halhatatlan derűje oly sok erőt sugárzott rám.”

Kicsik voltunk, amikor kimentünk a Fiumei úti sírkertbe, Ferenczy Béni sírjához, akkor Papa lefotóztatta a sírt és kérte, ide temessük, mikor meghal. Ferenczy Bénit Juhász Ferenc temette el, a Kerepesi temetőben 1967-ben. „Mikor meghalt, s temettük: egy csokor sárga rózsát vittem neki a Kerepesi Temetőbe. „Tegye Bénike szívére” – mondta Erzsike. Fölemeltem a fehér selyemmel bélelt nehéz koporsófedőt” – emlékezett a költő.

December közepe óta pedig ott fekszik mellette. Most kezemben a kép, és vele a két különleges ember, szobrász és költő barátságának egy fontos epizódja.

Menjünk vissza az időben, hogyan élték meg 1956 forradalmi napjait együtt.

1956 október 23.

"Ó ember, a hitedet ne veszítsd el, őrizd meg

a lélek nagy hitét!

Ki volna nálad nagyobb, nem lehetsz vágytalan,

ne tűrd a szenvedést.

Ha kell, hát százszor újrakezdjük, vállalva ezt

a legszebb küldetést,

Mert a szabadság a legtöbb, amit adhat magának

az emberiség."

(Juhász Ferenc: A tékozló ország)

Nem egyszer mondta Kabdebó Lóránt irodalomtörténész, hogy e korszakos eposz nélkül 1956, a forradalom se lehetett volna. Juhász Ferenc a Krisztus levétele a keresztről című, 1993-ban írt eposzában tulajdonképpen az ő 1956-ját írja meg, mondva: „Ez az éposz látomás, látomás a megtörtént időről, nem esemény történet, nem politika, nem ítélet, nem döntés, tájkép csata közben, 1956 boldog, szenvedélyes, gyötrelmes és halálos ősze.”

A kötetben így emlékezik arra a napra:

A költő, akit vállán akart vinni a hömpölyögve, tolongva menetben áradó ifjúság és vitt is egy darabig az éneklő, nevető, fecsegő, cigarettázó, megtorlódó, vibráló ifjúság-folyam.

Juhász Ferenc felesége, Szeverényi Erzsébet akkor már egy hónapja, két évi depresszió után, igen súlyos állapotban az elmegyógyintézetben volt. Életének egy jó részét tehát az kötötte le, hogy naponként járta a kórházba, és ott, akkor ismerkedett meg felesége betegségével, a skizofréniával. Ötéves kislányuk, Katalin nagymamájánál volt Bián, a költő szülőfalujában. 1956. október 23-án azzal az örömmel ment át a kórházból gyalog Pestre, hogy az előző nap a kiadóban megkapott könyvét korrigálja. Mikor a Margit-hídon ment át, szemben vele 100-150 lovas rendőrt látott. Nagy patkódobogás vette körül, valamilyen államférfi jön – gondolta. Később derült ki, hogy ez már elő-állapota volt a kora délután kezdődő történetnek.

Beérve a kiadóba, a ház előtt már sűrűsödtek az emberek, de a plakátok még nem voltak kiszögezve. A költő innen az Emke Kávéházba ment korrigálni. Dolgozni próbált, de a levegő sűrűségéből, az asztaloknál hallottakból érezni, tudni lehetett, hogy valami komolyan készülőben van. Itt tudta meg, hogy a New York előtt már szögezik a fákra a gépelt papírlapokat a követelésekkel. Visszamenve a New York Palotába, kollégáival találkozott és tovább mentek, a Kulacs Étterembe. Szántó Piroska így emlékezik: „Mostanában gyakran ebédelünk a Kulacsban, pedig igazából a Hungária a törzshelyünk.” A Kulacs Étterembe mentek tehát, Szántó Piroska, Vas István, Nagy László, Juhász Ferenc, Czibor. Piroska már szétkiáltotta a hírt, de ez senkit nem lepett már meg. Vas István még rendelt egy gyöngytyúk sültet, mire Nagy László felkiáltott: – Hát neked fontosabb a gyöngytyúk, mint a forradalom?

Juhász és Nagy László 1956-ban

Megtudták, hogy az Műegyetemről indított menetet az Írószövetség a Bem szobor felé. Juhász Ferenc Nagy Lászlóval elindult, és ebbe a menetbe, ami a Rákóczi úton, a kikörúton, a Margit-hídon keresztül a Bem szobor felé tartott – néhány baráttal beálltak. Így mentek végig csoportosan, erről nyilván vannak híradó felvételek, mert közvetlen mögöttük ment egy kisteherautó, azon volt a felvevőgép és Herskó Anna. Nagy László taxival ment barátai előtt, mert egyik lába béna volt. Így értek a Bem-szoborhoz, ahol Nagy feladta a taxit és nemcsak a beszédeknek lehettek tanúi, hanem annak is, ahogy a tér mögötti laktanyából a kiskatonák fegyvereket adtak ki az embereknek.

Innen a tömeg az akkori Kossuth-hídon a Parlamentig ment. Ott voltak, és be is akartak menni a Parlamentbe, amikor hangszórón azt kiabálták, hogy az írók menjenek be. Mindez késő estig tartott, majd innen a Vécsey utcába egy presszóba mentek, itt hallottak a rádiónál eldördülő első lövésekről. Juhász Ferenc az ezt követő napokban nem otthon, hanem Ferenczy Béniéknél töltötte az éjszakáit – Ferenczyék a Margit-híd pesti hídfőjénél, a Pozsonyi út elején laktak –, míg napközben a kiadó és az elmegyógyintézet között ingázott, ahová kenyeret, ennivalót vitt, amit ott felvagdostak és szétosztották a betegek közt.

November 3-án, a függetlenség és semlegesség kikiáltásának pillanatát Hatvany Lajoséknál élte meg. Sokan voltak együtt, ott hallgatták a beszédeket, majd a nap folyamán még visszament Béniékhez, és ott maradt még tizennégy napig. Ezekben a napokban készült az a portré, amit most megtaláltunk.

Ferenczy Béniéknél

"Az isten köpködte

a vért, ujjal kinyomta balszemét, homlokodon

Bach hegedűlt, Mozart a jobbkezedre ült. Én,

gondoltam hazamegyek, Te azt mondtad: „hát

mondd, minek?” Aztán a Sóhaj-vasütés, irgalom-

begöngyölődés, agyér-repesztő billenés! Kék mennykő

a számra csapott, kiégtek az ős-époszok, szívemig

égett égi vak elektromosság-pillanat, szám, torkom,

gégém, nyakcsövem: üszkös szó, tűzhólyag-sosem! Égő

kút lettem szívemig, a haláltól az emberig!"

A Ferenczy Béniéknél eltöltött tizennégy nap történetét a költő saját visszaemlékezéséből idézzük:

"1956. november 3-án Ferenczy Béniéknél aludtam. Késő este még pici poharakból pici piros likőrt ittunk: Ferenczyék, Ferenczyné, Erzsi fia: Miklós (aki Moszkvában élt, most látta húsz év után először édesanyját, apját kivégezték), Hubay Miklós, Farkas Ferenc (akkor a Petőfi Párt államminisztereként) meg én. Délután még Hatvany Lajoséknál voltunk. Késő este azt mondja F. F.: „Gyere, hazaviszlek, most nagy Mercédeszem van.” Ironikus volt és jó. Nem mentem. Hajnalban átjött a műterembe Ferenczy Erzsike, mondván, telefonon keresnek. F. F. volt. Az én lakásomban, a Szemlőhegy utcában akart megbújni. Jött, mint egy Botticcelli-tündérfátyolba burkolt Tavasz. De a kapun nem tudtam már kimenni."

"A hatalmas, vasazott, vasgyűrűkkel és vasrózsákkal, vaslevelekkel borított körablaksoros kapunak farral egy, a bejáratot teljesen betöltő tank állt, mellette nagy faládákban a hosszú (másfél-két méteres) tankágyú-lövedékek. Így rekedtem ott. A Margit-hídon tankok tömege, híd közepétől Buda felé, híd közepétől a Nyugati Pályaudvar felé. Aztán a háború! Azt néztük az ablaknál állva Bénivel. Ha nagyot dörrent, az ablaktalan szoba-dobozból liften levittük a Ferenczy Károly-képeket (és másokat) a pincébe. Ha elcsöndesült a dübörgés, visszahoztuk őket. A tankokon a malter és a vér, az égő várbeli Levéltár. Kislányom anyámmal Bián, társbérleti lakásom magányosan. Akkor már kész volt szobor-fejem Béni műtermében. Hogy szerettem ezt a műtermet, ahol annyiszor ültem a tonett székben modellt, rajzokhoz."

"Ott álltunk Ferenczy Bénivel a Jászai Mari téri bérház negyedik emeleti farácsos üvegajtó-szerű ablakánál s néztük a háborút. Béni ott kapott agyvérzést. Telefonálás közben fémpörgettyűként, forogva, a telefonzsinórba tekeredve.”

„Te legyőztél bennünket, fölénk-magasodtál halhatatlan hiteddel és hallatlan erőddel! Te megtanítottál arra, hogy az, amit Sorsnak nevezünk, nem más, mint emberi gyöngeség, mert szembeszálltál a Sorssal, sebesült, harcos Angyal, az elkövült jobb helyett balkézzel sújtottad fekete átokkal beírt homlokodhoz a kardot” – írja a költő, hisz Ferenczy Béni bal kézzel folytatta a munkát, mondta tovább az életre az igent, a halálra a nemet, a szabadságra az igent, a zsarnokságra a nemet.

Ez adott erőt Juhász Ferencnek is ahhoz, hogy az 1956 után következő 4 éves hallgatás után a költészetet ott folytassa, ahol abbahagyta, ekkor kezdett újra befejezetten fogalmazni. Egy hosszú eposz erjedt szívében és ujjaiban, s egy vasárnap délután írni kezdte a művet: a középkori magyar történelemből: a zseniális, csodálatos, hatalmas és megrendítően-vele-azonos-hitű IV. Béla királyról –ez lett újabb korszakos írása, a Halottak királya.

Most kezünkben a restaurált, megmentett, bekeretezett portré. Portré csata közben, a 28 éves Juhász Ferenc arcán mindezt látjuk, lássuk: amit ő látott akkor. A kép nemsokára a közönség számára is megtekinthető lesz egy átfogó kiállítás keretében Budapesten.

KÖVESS MINKET:

Népszerű

Ajánljuk

Címlapról ajánljuk

MÚLT

Beengedte a pilóta a gyerekeit a pilótafülkébe, ez okozta a repülőgép-szerencsétlenséget

Értelmetlen és megelőzhető okokból zuhant le az orosz légitársaság járata.

Fotó: Pixabay - szmo.hu
2023. június 04.

A repülés az utazás legbiztonságosabb módja: a repülőgépszerencsétlenség miatt bekövetkező halál esélye 1 a 11 millióhoz. Ugyanez az arány közúti balesetre vetítve 1 az 5000-hez. Elvétve azért előfordulnak légibalesetek a pilóta hibája, a légiirányítás tévedése, műszaki okok vagy a mostoha időjárás miatt.

Nézzük meg apa munkahelyét!

Az Aeroflot 593-as járata azonban egy ártatlan játék miatt zuhant le 1994-ben - bár tágabb értelemben a pilóta tévedésének kategóriájába tartozik.

De tegye a szívére a kezét, aki, ha repülőgépet vezetne, nem ültetné oda a saját gyerekeit a vezérlőpulthoz!

Akkoriban még egyébként is szokványos dolog volt, hogy az utasokat beengedték a pilótafülkébe. Persze a repülőgép irányító műszereihez ugyanúgy tilos volt hozzányúlniuk. Az Aeroflot járatánál pedig pontosan ez történt.

Legnépszerűbb

2023. augusztus 20-i programok Budapesten és országszerte

„Sikított a letepert óvónő, utána a kisfiúnak a sírását hallották” – óvodás és iskolás csoportra támadt egy kutya Várgesztesen

Egy kisfiú és két felnőtt kórházba is került. A hatósági állatorvos megállapította, hogy az állat nem veszett, és karantént írt elő.

Tóth Andi meztelen fotójától felrobbant a net – úgy néz ki, bejött neki a modellkedés

Eljátszott egy repülőgépszerencsétlenséget, hogy több nézője legyen, 20 évet is kaphat a Youtuber - videó

Ez a gép zuhant le 1994. március 23-án Fotó: Wikipedia

A szinte vadonatúj, alig három hónapos Airbus A310-es 1994. március 23-án szállt fel Moszkvában és Hong Kongba tartott. A gépen Jaloszlav Vlagyimirovics Kudrinszkij volt a segédpilóta, akinek a gyerekei is a fedélzeten utaztak. A repülés teljesen problémamentesnek ígérkezett, a robotpilóta végezte a dolgát. A 15 éves Eldar és a 12 éves Jana Kudrinszkij ekkor látogatta meg az édesapját a pilótafülkében.

Ebből még nem is lett volna baj, de a vajszívű apuka megengedte, hogy a gyerekek a repülőgép irányításába is belekontárkodjanak. A robotpilóta be volt kapcsolva, ezért az úgynevezett szarvkormány kisebb mozgásai nem változtatták meg a gép irányát, a gyerekek játszhatták azt, hogy ők irányítják a gépet. Kudrinszkij fia, Eldar ugyanakkor egyszer csak úgy megrántotta a szarvkormányt, hogy a robotpilóta kikapcsolt. Az egész gép jobbra kezdett dőlni, de a pilóták ezt nem vették rögtön észre.

Egyenesbe hozták, de későn

A gép utólag feltárt feketedoboza rögzítette a pilótafülkében lezajlott párbeszédet. Először Kudrinszkij lánya, Jana kérdezte: „Apa, elfordíthatom ezt?” A segédpilóta megengedte, de hozzátette, hogy nem szabad semmilyen gombot megnyomni.

Aztán az alattuk lévő fényekről és a felettük lévő csillagokról mesélt a lányának.

Közben a fia valószínűleg kérdés nélkül megragadta a szarvkormányt, mert az apja rákiáltott. De négy perc is eltelt, mire Eldar azt kérdezte: „Miért fordul?”. „Magától fordul?” – kérdezett vissza az apja, és csak ekkor döbbent rá, hogy valami nem stimmel. A következő percekben a pilóták kétségbeesetten próbálták egyenesbe hozni a zuhanó gépet. Mintegy négyszáz méterrel a föld felett vissza tudták szerezni a kontrollt, de már túl késő volt.

Az egyébként tökéletes műszaki állapotban lévő Aeroflot 593 még a mongol határig sem jutott el, a Kuznyecki-Alatau hegységban lezuhant. A tragédiát a fedélzeten lévő 63 utas és 12 fős személyzet közül senki sem élte túl.

(Via: Grunge, Youtube)

Kapcsolódó

Trevor Jacob egy szponzorálási együttműködés kedvéért vállalkozott a veszélyes mutatványra, ami 3 millió nézőt hozott.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT

A halálba menők utolsó békés életképei – Hegyi Endre első világháborús fotókiállításán jártunk

Az olasz hadszintér életébe tekinthetünk be a tárlaton, de láthatunk behívó parancsokat, és a családnak, ismerősöknek írt leveleket, tábori képeslapokat is. Hegyi Endre egy bontásra ítélt épületben találta meg a páratlan gyűjteményt.

Szöveg: Göbölyös N. László – Fotók: Hegyi Endre archívuma - szmo.hu
2023. június 04.

Nézem az évszázadnál régebbi fotókon az egyenruhába bújtatott embereket. Vannak köztük meglett férfiak és akik épp csak kinőttek a kamaszkorból. Távolabbról nézve szinte egyformának tűnnek, közelebbről azonban mindegyikük egy önálló arc, egy önálló történet, amelynek lehet, hogy utolsó lenyomata éppen az a régi fotográfia.

A magyar katona az első világháborúban – képben, hangban és lélekben címmel nyílt meg Hegyi Endre hódmezővásárhelyi fotográfusnak, a vizuális és tárgyi emlékezet szenvedélyes gyűjtőjének kiállítása a Magyar Honvédség Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnoksága művelődési központjában.

Legnépszerűbb

2023. augusztus 20-i programok Budapesten és országszerte

„Sikított a letepert óvónő, utána a kisfiúnak a sírását hallották” – óvodás és iskolás csoportra támadt egy kutya Várgesztesen

Egy kisfiú és két felnőtt kórházba is került. A hatósági állatorvos megállapította, hogy az állat nem veszett, és karantént írt elő.

Tóth Andi meztelen fotójától felrobbant a net – úgy néz ki, bejött neki a modellkedés

Robbanócsokoládé végzett volna Churchill-lel – merényletkísérletek, amelyek rosszul sültek el

„Asszonyom, nyugodjon meg, férje tegnap este meghalt a hazáért” – gyerekkoromban sokszor hallottam ezt a mondatot idézni anyai Nagyanyámtól, Kiss Rozáliától, aki 22 évesen, négy hónapos várandósan özvegyült meg. Amikor Szüleim tavaly meghaltak és előkerültek 80-100 éves családi fotók, okmányok, levelek, megtaláltam egy rongyos papírszeletet, amely Munkácsról értesítette a Szabadkán élő fiatalasszonyt: Kovács János őrvezető 1915. június 21-én bekövetkezett haláláról. „Pedig hányszor mondta: ne félj, Rozikám, csak a buta emberek halnak meg” – emlékezett Nagyanyám. Eközben leendő Nagyapám, Németh János valahol Lengyelországban orosz fogságba esett, majd 4 év Szibéria után megszökött. Egy orosz özvegyasszony bújtatta, marasztalta is volna, de Nagyapám sietett haza családjához. Itthon két árva kamaszfiú várta, édesanyjukat elvitte a spanyolnátha. Nyolc évvel később Németh János és Kiss Rozália összekötötték életüket…

Párom is gyakran felemlegeti Nagyapját, Benke Jánost, aki 1900-ban született, épp csak betöltötte a 18-at, amikor már vitték is az olasz frontra. Megmenekült, de az ott átélteket soha nem heverte ki. És még 1941-ben is besorozták…

Ezek a családi emlékek jutottak eszembe, amikor a Hegyi Endre által kalandos úton, egy házbontás során megtalált képeket, amelyeket ezúttal a Magyar Honvédség megalakulása 175. évfordulójának tiszteletére állított ki Szentendrén.

Az olasz hadszintér életébe tekinthetünk be a tárlaton, de láthatunk behívó parancsokat, a családnak, ismerősöknek írt leveleket, tábori képeslapokat is. Valamennyi civil felvétel, amelyek valóságosan, a korabeli háborús propagandától mentesen mutatják be a frontkatonák mindennapjait. A nagyítások eredeti, még sohasem közölt 9x12 cm-es üvegnegatívokról készültek. Valóságos csoda, hogy ezek az üveglemezek megőrződtek ennyi évtized alatt. És ha Endre, mint megszállott gyűjtő, nem megy el arra a vásárhelyi házbontásra, és ha az intelmekre hallgatva nem nézi meg a „nagy halom üvegcserepet”, mindez az enyészeté lett volna.

A fotográfus e korszakhoz már gyerekkorában kötődött, mert otthonuk tele volt könyvekkel, képeslapokkal, háborús újságokkal, térképekkel.

„Édesapám, Hegyi László rengeteg történelmi és irodalmi könyvet vásárolt. Még olvasni sem tudtam, de a képeskönyveket nagy élvezettel lapozgattam. Nagyapám, Igaz János, mint híradós, Doberdót is megjárta, vitézséget szerzett még a háború alatt. Az ő történeteit csak Édesanyám, Igaz Gabriella elbeszéléseiből tudom, ő volt a leghitelesebb „adatközlőm”, sok háborús fotó történetét csak tőle tudhattam meg. Sajnos Nagyapám még a születésem előtt meghalt. Édesanyám keresztapja, Kőrössy Sándor, a szibériai hadifogságot is megjárta, naplóját rövidesen feldolgozom.

Édesapám nagyapja, Mihály József, a szerb hadszíntéren esett el. Feleségem kunszentmártoni nagyapját, Harangozó Istvánt sokat faggattam világháborús élményeiről, de néhány fotó maradt csak meg nála. Bizony, a Nagy Háborúban nem volt olyan család, ahol ne lett volna áldozat, vagy ne lett volna katona” – mesélte a fotográfus.

A rendkívüli lelet után Endre fáradhatatlanul kereste azokat az idős vásárhelyieket, akiktől azt remélhette, hogy segíthetnek a fotókon szereplők azonosításában.

És voltak egészen hihetetlen találkozásai. A háborús képek között volt egy fotó, amelyen egy fiatal nő volt látható csecsemőjével. Amikor egy 90 éves asszony ezt a felvételt meglátta, zokogásba tört ki: önmagát látta viszont és édesanyját, akit hároméves korában veszített el.

De szívszorító volt annak a Tóth Ernő nevű katonának a levele is, amelyben így írt asszonyának, Pál apostolnak a korinthusbéliekhez szóló gondolatait idézve: „A szeretet soha el nem múlik”. „De értsd meg, drága hű feleségem, néköm most a hazát fegyverrel kell kell szolgálnom. Fényképeitek a szívem fölött a zsebemben mindig velem vagytok, s ha kell, a hazáért halok!”

A fotográfusnak birtokába került egy olyan levél is, amelyen egy furcsa rozsdafoltot vélt felfedezni. Rájött, hogy szerettei ezt a levelet felszögelhették a falra, mint férjük/apjuk/gyermekük utolsó üzenetét…

Ahogyan végigjártam a tárlatot, amelyet eredeti filmfelvételek és egykori világháborús katonadalok is gazdagítottak – ez utóbbiakból néhány ismerősen hangzott, Nagyanyám énekelte őket - bele-belenéztem a katonák arcába, csak az járt az eszemben, hogy vajon hányan tértek vissza egészségesen, hányan rokkantak bele testileg-lelkileg a háborúba és hányan vesztek oda örökre és talán még azt sem tudják róluk, hogy hol nyugszanak földi maradványaik? Pedig a fotók között nincsenek lövészárkos jelenetek, nem látunk halottakat, sebesülteket. A katonák élik a harcok közti mindennapokat, esznek, isznak, várják a postát, tréfálkoznak, pózolnak, vagy csak merengenek. Sokak vonásai végtelen békéről, nyugalomról árulkodik, de azért sokan vannak, akikről le lehet olvasni a félelmet, a harc előtti feszültséget. Van egy kinagyított tábori képeslap, amelyre egy egész Vásárhelyről bevonult szakasz, a „46-os bakák” csoportképét tették a városnak szánt üdvözlésül.

Közülük kik sétálhattak végig még egyszer „a híres promenádon”? Számomra talán a legmegrázóbb fotó egy temető-részlet volt. Három egyforma fakereszt, 1915 októberéből.

Az elsőn egy név: Kornsee József. A második felirata: Ismeretlen hős. A harmadiké: egy olasz katona. Carlo, Mario, Giovanni, akárki... A magyar és a talján is megkapta „a szuronyt szegezz!” parancsot, szembe kerültek egymással és az maradt életben, aki előbb szúrt.

Hegyi Endre 20 éve rendszeresen tart kiállításokat azóta is gyarapodó archívumából Hódmezővásárhelyen és azon kívül is. Az első világháború kitörésének 100. évfordulója kapcsán kezdett el rendhagyó történelemórákat tartani általános és középiskolákban egyaránt. Célja a hazafias érzés és a hazaszeretet ápolása, a történelmi emlékezet erősítése a felnövekvő generációknak. És e felbecsülhetetlen értékű dokumentumok ma, amikor még mindig nem szabadultunk meg Európában sem a háború rémétől, örök mementóként szolgálnak az áldozatokról, a hátrahagyottak pótolhatatlan veszteségeiről. Arról, hogy ideje lenne végre már tanulni a történelemből, ahelyett, hogy újra és újra ugyanazt kelljen átélnünk…

Kapcsolódó

A titkosszolgálatok szinte korlátlan erőforrással rendelkeznek, de az, hogy egy ötlet végül brilliáns-e vagy nevetséges, akár egy hajszálon is múlhat. Előfordul, hogy egy merénylő nem gondol arra: télen még egy király is vastagon öltözik.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT

Az „esti fények heroldjai” voltak egykor a budapesti lámpagyújtogatók

A Pesti Hírlap Vasárnapjának újságírója illette ezzel a költői megnevezéssel a fővárosi utcák csendesen dolgozó, tovasuhanó árnyalakjait, a lámpagyújtókat.

A FSzEK Budapest Gyűjteményének engedélyével - szmo.hu
2023. június 04.

Hétről hétre Budapest

2014-ben volt száz éve, hogy létrehozták a Budapest Gyűjteményt, a főváros könyvtárának várostörténeti különgyűjteményét, ahol a főváros helyismereti, helytörténeti anyagait találjátok meg. Folyamatosan gyarapodó gyűjteményükben százezer kötetnyi könyvet, kéziratot, hírlapot és folyóiratot, köztük számos régi, ritka dokumentumot tanulmányozhat bárki.

A fotótárban pedig mintegy százhetvenezer fényképet őriznek, amelyek bemutatják a városkép, az infrastruktúra változásait, a hétköznapok és történelmi fordulatok jeleneteit, a hírességek és mára elfeledett városlakók arcvonásait. Facebook-oldalukon ezeket mutatják be olyan történetekkel, amikről csak nagyon ritkán hallani.

Legnépszerűbb

2023. augusztus 20-i programok Budapesten és országszerte

„Sikított a letepert óvónő, utána a kisfiúnak a sírását hallották” – óvodás és iskolás csoportra támadt egy kutya Várgesztesen

Egy kisfiú és két felnőtt kórházba is került. A hatósági állatorvos megállapította, hogy az állat nem veszett, és karantént írt elő.

Tóth Andi meztelen fotójától felrobbant a net – úgy néz ki, bejött neki a modellkedés

A hivatalos nevén lámpakezelői mesterség története a pest-budai közvilágítás történetével egyidős. A 18. század elején a lakosság esti harangszó utáni kószálásának (és a sötétben való eltévelyedéseinek) Pest és Buda magisztrátusa is záróra-rendeletekkel, lényegében kijárási tilalommal igyekezett elejét venni (az első pesti dokumentum e tárgyban 1715. szept. 9-én kelt), a gyarapodó és öntudatos polgárokat azonban nem igen sikerült otthonaikban tartani. A lakosság saját fáklyákkal, kézilámpákkal indult esti ügyei intézésére, a sötétben téblábolókat pedig - néhány krajcár fejében - a „lámpáshordó gyerekek” kísérték útjaikon. (A lámpáshordás intézménye az időközben megnövekedett Budapest gyéren világított részein - pl. a Tabánban - a 20. század elején is élt még.)

Ilyen előzmények után Budán 1777. november 9-én, Pesten pedig 1790. január 1-jén indult meg a rendszeres, időhöz kötött közvilágítás: sorra gyúltak ki a repceolajjal táplált, falra erősített vagy facölöpök tetejére rögzített lámpások. Számuk a kezdeti 300-ról 1815-ben 860-ra, 1827-ben 1500-ra nőtt.

„A petróleumlámpa 1864-ben Pest utcáin is megjelent. De amikor megjelent, már itt találta - a gázvilágítást.” (Forrás: Pásztor Mihály: A közvilágítás alakulása Budapesten/Budapesti Statisztikai Közlemények 60/1, 1929) 77.) Pásztor Mihály lebilincselően érdekes közvilágítás-történeti áttekintéséből tudhatjuk azt is, hogy bár az első belvárosi gázlámpákat 1856 karácsonyán helyezték üzembe, Kappel Frigyes kereskedő Bálvány (ma Október 6.) utcai házát, és az előtte lévő utcaszakaszt már 1826-tól gázlámpákkal világította ki.

A Millennium idején kb. 10.000 közvilágítási láng égett a magyar fővárosban.

Utolsóként az utcai villanylámpák gyulladtak fel, 1909-ben, a Rákóczi út Kis- és Nagykörút közötti szakaszán. A gyújtóbotos (hivatalos neve „gyújtógép” volt) és lajtorjás lámpagyújtogatók nemcsak kezelték, felügyelték, de tisztították, javították is a lámpákat. Életük - a róluk alkotott futó benyomásokkal és az alakjukat megörökítő irodalmi, képzőművészeti ábrázolásokkal ellentétben - a legkevésbé sem volt romantikus. A Pesti Hírlap Vasárnapja névtelen szerzője is részvéttel ábrázolta hőseit, miközben írásában végigkísérte napnyugtától napnyugtáig tartó, hosszú, fáradságos munkájukat.

Eszerint a lámpagyújtók este 7 órakor gyülekeztek őrhelyükön (a 12 „közvilágítási őrhely egyikén), majd botjaikat magukhoz véve szétszéledtek az utcákon, és nagy sietséggel végiggyújtották a lámpákat (2 óra alatt fejenként kb. 70-100 gáz- és villanylámpát), ezután megtértek szegényes őrhelyükre, ettek és lepihentek. Két társuk maradt csak ébren. Egyikük 10 óra körül újra körbejárta a lámpákat, és lejjebb vette a világítást, a másik őrködött az alvók felett, kitakarította a helyiséget, majd 1 órakor ébreszteni kezdte társait, akik fél 2-től újra az utcán voltak, és sorban kioltották a pislákoló fényeket. Hajnali 4 körül érkeztek vissza, ekkor jöhetett a vacsora, kis közös dohányzás, beszélgetés, és az „igazi” alvás.

Hajnalban újra talpon; néhány szabad óra következett, mindenki hazatérhetett családjához, de a déli ebéd után, 1-kor újra az őrhelyen volt gyülekező. Délután keskeny létráikat vállukra véve indultak lámpát tisztítani. Igyekeztek, hogy este 7-re mindennel végezzenek, mert ekkor már újra menni kellett gyújtani... A napok egymásba értek, pihenőnap és szabadság nem volt. A méltatlan körülmények között dolgozó, űzött munkásokat sokszor többévtizednyi szolgálat után sem becsülték meg.

Bő fél évszázaddal később, 1986 decemberében a lámpagyújtó szakma utolsó képviselője, Barnabás Tibor is nyugdíjba készülődött. Barkas-szal járt, az utolsó, Márton utcai „közvilágítási őrhely” volt a bázisa. Ekkor már csak alig 200 gázlámpára felügyelt; ahol szükséges volt, búrát, izzót cserélt, oltania-gyújtania már régen nem kellett a lángokat. Végezetül egy cikk részlete az Esti Hirlap korabeli számból (Kőbányai György: Lepkelángok katonája. Esti Hírlap 1986. december 23.):

– A Császárkertben még kilenc lámpám van, a SZOT-üdülőnél, a Rózsadombon hét, a Hunyadi János utcában tizenegy, a Szabó Ilonka utcában huszonhat. (…)

– A mesterség jelképe, fegyvere, a lámpagyújtó rúd, van-e még?

– Az utolsó két rúd az Állatkertben tűnt el, a telefonfülke mellett állt évekig. Ki vitte el, kinek kellett?

A lámpagyújtó a[z Állat-]Kertbe is jár, ott is vannak lámpái.

– 120 új oszlopunk a gepárd ketrecébe van betárolva. Innen állítjuk majd fel.

– Miért kell az Állatkertbe a gáz lepkelángja?

– A vadak is — de az ember is — szeretik a csendes, békés világot.

Petrich András: Buda és Pest ünnepi kivilágítása, 1814. október 24. (a bécsi kongresszus résztvevőinek - I. Ferenc osztrák császár és magyar király, I. Sándor orosz cár és III. Frigyes Vilmos porosz király - tiszteletére) Gouache. MNM Történelmi Képcsarnok, ltsz. T. 118.

A kép megjelent Hunfalvy János: Bp. és környéke 1859 c. könyvében p. 78-79. között

A holdfényben fürdő Lánchíd, amelyen 1859-ben helyezték el a gázlámpákat. (vö. hozzászólás!) A hídon Pest és Buda között [Grafika] = auf der Brücke zwischen Pesth & Ofen. Joseph Maximilian Kolb színezett acélmetszete Ludwig Rohbock nyomán [1850 k.]

Az Országút (ma Múzeum körút) - Magyar utca sarkán dolgozó lámpagyújtó.

Pest : Nemzeti Muzeum = Pest: Das National Museum. Heidenhaus Ede felvétele, Osterlamm Károly kiadása, [1858-59]

Lámpák a Nereidák (Najádok) kútja előtt. A Ferenciek tere és a Kossuth Lajos utca a kiszélesítés előtt. Klösz György felvételének részlete. [poz. Kiscelli Múz.], [1888-1897 között]

A főváros utcai lámpáinak bemutatója a Millenniumi Kiállításon [balról jobbra: három Auer-égős, két Agrand-égős és két lepkeégős gázlámpa; mellettük petróleumlámpák]. Klösz György felvétele, 1896.

Életkép a Niedermayer / Gül Baba utcából. Erdélyi Mór felvételének részlete, 1900-as évek.

“Lámpagyújtás rendőri oltalommal” - a gázgyári sztrájk idején. Alföldi Ferenc felvétele az Ország-Világ 1908. november 22-i számából.

Díszes gázlámpák egy jól ismert helyszínen. - A Wenckheim-palota épülete a Reviczky és Baross utca találkozásánál, a mai Szabó Ervin téren. Klösz György felvételének részlete, 1910 körül.

Lámpagyújtó munkában a Szarvas ház előtt. Ismeretlen felvétele, 1910-es évek

“A feminizmus diadala a külvárosok peremén. Az első szoknyás lámpagyújtó”

Kép Székely Vladimir és Tábori Kornél „Az utca bűnei és erényei" című, az Uránia Tudományos Színházban bemutatott [vetítettképes] előadásából. (bemutató előadás: 1913. január 26.) In: Uj Idők 1913. február 2.

Villanylámpa a Rákóczi úton (a túloldalon a Palace Szálló (1911)). Ismeretlen felvétele, 1915 körül. Az 1911-ben megnyílt szálloda Komor Marcell és Jakab Dezsõ tervei alapján épült szecessziós stílusban. A hatemeletes, 150 szobás szállodában a vendég kis villamos lámpákkal hívhatta a személyzetet.

Tabán, a Bocskay tér behavazott házai. Ismeretlen felvétele, 1920-as évek. Elõtérben a Bocskay tér 2. sz. ház az empire kapuval.

Székely Aladár (1870-1940) A lámpagyújtó című felvétele az 1920-as évekből. Petőfi Irodalmi Múzeum; Művészeti, Relikvia- és Fotótár, ltsz. F.11110

“A lámpagyujtogató éneke”. Gózon Gyula (1885-1972) a Blaha Lujza Színház (Fővárosi Operettszínház) egyik előadásában. (Színházi Élet 1924/41.)

“Kosztolányi Dezső gyönyörű versét szcenirozták Kreisel Béla, Kaesz Gyula, Ujházy György. Egészen uj jelentőséget ad ennek a három ötletes művészembernek a munkája a költő minden szavának, sőt minden a szavak között érezhető hangulatnak is. Gózon Gyula mély művészettel adja elő az irodalmi értékű és a műsor csemegéjét kitevő jelenetet.”

Lámpagyújtogató [a Róna utcában]. Kinszki Imre felvétele (részlet), 1931.

Munkában a Blaha Lujza téren, Ism. felv. Pesti Hírlap Vasárnapja. 1931. július 12.

A lámpagyújtók egyik őrhelye. Pesti Hírlap Vasárnapja. Ism. felv. 1931. július 12.

Esti hangulat a Hess András téren. Bohanek Miklós felvétele a Képes Újság 1969. november 22-i számából.

Még több régi fotót a Budapest Gyűjtemény képarchívumában találtok

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT

Máig nem tudnak a végére járni a két zöld kisgyerek rejtélyes felbukkanásának

Két történelmi feljegyzés is említést tesz róluk, a tudomány és a science fiction is foglalkozik velük.

Fotó: Wikipédia, Randolph Caldecott 1879-es képének részlete - szmo.hu
2023. június 12.

1150 körül egy átlagos napon két apró gyerek jelent meg egy angliai falu határában. A woolpitiek még nem láttak hozzájuk hasonlót: zöld színű volt a bőrük, fura nyelvet beszéltek, és viszolyogtak az emberi tápláléktól.

Csak egy dolgot ettek

A woolpiti zöld gyermekek histórája két középkori történetíró feljegyzéseiben is szerepel. A 13. században élt Newburghi William és a 12. századi Coggeshalli Ralph ciszterci szerzetes is írt róluk, nagyon hasonlóan.

Eszerint a két gyerek éppen egy farkascsapdából mászott ki, amikor a falusiak észrevették őket.

„Aratás idején, amikor a kaszások a termést gyűjtötték be a földeken, két tetőtől talpig zöld gyerek, egy fiú és egy lány, felbukkant a farkasveremből. Fura ruhát viseltek, és halandzsa nyelven beszéltek. – írta Newborghi William.

Legnépszerűbb

2023. augusztus 20-i programok Budapesten és országszerte

„Sikított a letepert óvónő, utána a kisfiúnak a sírását hallották” – óvodás és iskolás csoportra támadt egy kutya Várgesztesen

Egy kisfiú és két felnőtt kórházba is került. A hatósági állatorvos megállapította, hogy az állat nem veszett, és karantént írt elő.

Tóth Andi meztelen fotójától felrobbant a net – úgy néz ki, bejött neki a modellkedés