/multunk/botranyos-szerelmek-nagykorkulonbseg-jokaimor-nagybella-rozsnyay-prielle-szazadfordulo-mrfoster-mrfosterblog/
hirdetés

MÚLT
A Rovatból
hirdetés

Botrányos szerelmek nagy korkülönbséggel a századfordulón - Jókait és Prielle Kornéliát is szétszedte a korabeli sajtó

Megkapták a magukét a közvéleménytől: a 74 éves író 20 éves lányt vett feleségül, a 79 éves ünnepelt színésznő pedig egy fiatalemberrel házasodott össze.

Link másolása

hirdetés

Mi történik, ha szerelembe esünk, de választottunk 40-50 évvel fiatalabb nálunk? Képesek vagyunk-e ellenállni olyan erős érzéseknek, mint a szerelem, szeretet, vágy, csupán amiatt, mert a külvilág és a családunk mást vár el tőlünk? Meddig lehet bírni a támadásokat és rágalmakat magánéletünkre nézve?

Az alábbi két történetből kiderül, hogy a századfordulós Magyarország két ikonikus alakjának, Jókai Mórnak és Prielle Kornéliának milyen sokat kellett harcolnia a kései boldogságért.

Mr. Foster the Real Voyager (@mr.foster_budapest) által megosztott bejegyzés,

Mr. Foster the Real Voyager (@mr.foster_budapest) által megosztott bejegyzés,

hirdetés

Sorstársak voltak. Prielle Kornélia és Jókai Mór mindketten koruk nagyjai, és mindketten életük vége felé, idős korukban találtak rá jóval fiatalabb szerelmeikre. A történtek mindkettőjük életében óriási port kavartak, és bár kitartottak választásuk mellett, ez nagy lelki megpróbáltatásokat jelentett számukra.

Adott a századfordulós Magyarország és két neves művész, akik munkásságuk nyomán a nemzet büszkeségei, valóságos példaképek, élő legendák. Prielle Kornélia és Jókai Mór is túl volt már élete delén, amikor rájuk köszöntött az új tavasz, a beteljesült szerelem boldogító érzése. A gond csak annyi volt, hogy választottjaik gyermekeik, sőt unokáik is lehettek volna, és ez a tény szinte elfogadhatatlannak tűnt mind az akkori közvélemény, mind családjaik számára.

Mi minden derül ki az akkori újságcikkekből, feljegyzésekből?

Mi történt valójában és mi volt koholmány, rágalom?

Miért akarták mindenáron megakadályozni a házasságok létrejöttét?

Milyen érvek mentén szakadtak két táborra a korszak írói, művészei?

És miként nyilatkoztak a kapcsolatukról maguk a szerelmesek?

Grósz (Nagy) Bella és Jókai Mór szerelme

"Mikor a sorsomat az ő kezébe teszem, mintha az oltárra tenném."

A 72 éves Jókai Mór már 11 éve özvegyként élt (első felesége a reformkor híres színésznője, Laborfalvi Róza volt), az ifjú, kevésbé jómódú családból származó lány 1897 tavaszán felkereste otthonában. A fiatal, ám ambiciózus hölgy arra kérte az akkor már nagy tiszteletnek örvendő és nagy befolyással bíró Jókait, hogyha érdemesnek találja rá, vegye pártfogásába és támogassa, mert leghőbb vágya, hogy színésznő legyen. Azon nyomban elő is adta Arany János "Tetemre hívás" című balladáját, a fáma szerint olyan meggyőzően, hogy az író rögvest homlokon csókolta Bellát, és attól kezdve valóban elkezdte egyengetni a lány útját.

Grósz (Nagy) Bella és Jókai Mór. Az idős írót teljesen megbabonázta a tehetséges fiatal nő, akit színiiskolába járatott, saját darabjaiban szerepeltetett, s nem győzött a közvélemény és az akkori lapok előtt dicsérni. Kép forrása: Erdélyi Mór fotográfus felvétele 1899-ben/wikipedia; Adolf Dauthage litográfiája/wikipedia

Találkozásuk után két év múlva felröppent az esküvő híre: a 74 éves Jókai Móré és a 20 éves Belláé. A neves író rokonsága - Feszty Árpád, Feszty Árpádné Jókai Róza és Hegedűs Sándor - pánikszerűen próbálta megakadályozni az egybekelést, s mindent bevetettek, hogy Jókai jobb belátásra bírjon: "Jókai ekkor is hévvel tiltakozott minden beavatkozás ellen, de Hegedűs Sándor jogot for­mált ahhoz nemcsak, mint családtag, — hanem a nemzet nevében is hathatós szózattal kérlelte: hogy dicső múltját és jövő nagyságát ne csorbítsa egy meggondolatlan kalanddal, a mely egy­ úttal sértő családjára és agg koránál fogva phisikailag múlhatlanul végzetes phisikai követ­kezményű lehet saját személyére." (részlet Dárday Sándor emlékiratából, mely Láng József tanulmányában található)

Az eltántorítás végül sehogy sem sikerült, s a rokonok már az elmebetegség és a cselekvőképtelenség bizonyítását fontolgatták, ám tisztában voltak vele, hogy nehéz lenne olyan szaktekintélyt találni, aki ezt a tényt igazolná. Jókai szomorúan írja visszaemlékezését a házasság körüli napokról "ellenmemorandumában": "A fölött tanácskoznak, hogy lehetne engem az utolsó órában erőhatalommal elszakítani a menyasszonyomtól s mint őrültet, a bolondok házába csukatni? Engemet! Jókai Mórt!"

A neves író végül határozott szándékkal végigvitte elképzelését, nagy befolyása révén pedig az önkormányzattól rögvest megkapta a házasságkötéshez szükséges akkori engedélyeket, s 1899. szeptember 16-án egybekeltek. "Én a mai napon nőül vettem Nagy Bellát. Nem azért, mert a nagy Galeotto öszszekergetett bennünket hanem azért mert nagyon szeretem, s ő is nagyon szeret engem, mert megérdemli a becsülésemet, s hiszem hogy életem alkonyát boldoggá fogja tenni." (Részlet Jókai Mór leveléből, melyet Feszty Árpádnak írt.)

"Tehát megesküdtünk... Úgy éreztem, hogy a sors betöltette velem azt a szerepet, amelyre kiszemelt. Társa lettem egy géniusznak, aki nemcsak hogy a világ egyik legnagyobb írója volt, hanem egyesítette magában a legszebb emberi tulajdonságokat. Jellemes volt, jó, nagylelkű, nemes és megértő. Bár nagy volt köztünk a korkülönbség, ezt soha nem éreztem, ha együtt voltunk. Olyan fiatalos volt a kedélye, mintha pont korombeli lett volna" - állt Nagy Bella idősebb korában készült emlékiratában.

Békét lelni a külvilág támadásaival szemben

A házasság óriási port kavart a közvéleményben is, az újságok kedvelt témája lett a szenzáció . Az író köteteit gondozó Révai Kiadó vezetője emlékiratában így emlékezik vissza erre az időszakra: "... nem hallgathatom el, hogy amilyen katasztrófa volt az " Osztrák-Magyar- Monarchia" című vállalatunkra Rudolf trónörökös halála, épp olyan, sőt a körülményeknél fogva még nagyobb katasztrófa volt Jókai-összkiadásunkra, annak további sorsára a Jókai házassága..." - derül ki Lugosi András társadalomtörténész tanulmányából.

Jókai második házasságának története olyan fordulatos, intrikákkal teli, hogy akár egyik regényének alapja is lehetett volna. Nehéz eligazodni a különböző tartalmú korabeli levelek, nyilatkozatok és feljegyzések között, hogy hol is keressük az igazságot. Láng Józsefnek 1976-os tanulmányában - Dokumentumok Jókai második házasságának történetéhez - végül sikerül egészen árnyaltan láttatni a házasság körüli eseményeket a korabeli dokumentumok alapján, ezen kívül ránk maradt Nagy Bella emlékirata is a közös életükről.

"Egy napon egy különös dolgot tudtunk meg. A szakácsnőm jött be kezében két levelet hozva.

- Tessék nézni, méltóságos úr, milyen leveleket ír a József (az inas)! Az egyik levelet Fesztyné írta az inasunkhoz. Elégedetlenségét fejezte ki az inas eddigi jelentései miatt, és arra intette, hogy éberebben figyelje meg azt, ami házunkban történik. A másik levél József inas válasza volt Fesztynének. Az inas mentegetőzött, hogy ő folyton figyel, és mindenről híven beszámol. (...) Az uram erre az inast elővette, és a követ­kező dolgokat tudta meg tőle: Fesztyné megbízta, hogy mindent kísérjen figyelemmel a házban, kik jönnek, hányszor, mikor, hallgatózzon, mit beszélünk az urammal és a többi. És amit lát és hall, azt jegyezze fel, és levélben küldje el neki."Forrás: Nagy Bella emlékiratai

Viszontagságok és rágalmak az özvegyi sorsban

Jókai Mór és Grósz Bella házassága öt évig tartott, a neves író 1904. májusában nizzai utazásukból hazatérve megfázott, s végül csendesen elhagyta ereje. Végrendeletében kizárólagos örököseként új feleségét, Bellát nevezi meg. Fogadott lánya, Feszty Árpádné Jókai Róza még ebben az évben megtámadja a Budapesti Királyi Törvényszéken a végrendeletet, s arra kéri a bíróságot, hogy az abban lévő rendelkezést az özvegyi jog érdemtelensége miatt tegyék semmissé. Azt állította, s tanúkkal is bizonyítani kívánta, hogy Bella ütötte-verte, éheztette Jókait, s a végrendeletet kényszerítés hatására írta.

Jókai jól érezte, hogy ifjú felesége támadások kereszttüzébe kerül majd halála után, és igyekezett minden tőle telhetőt előkészíteni, hogy jogi úton biztosítsa nyugalmát. 1901-ben létrejött "ellenmemorandumában" így ír: "...nem marad nekem más kötelességem, mint minden lehető módot elkövetni méltatlanul üldözött hitvestársamnak megvédelmezésére, jogainak megoltalmazására s azoknak minden törvényes eszközzel való biztosítására."

Fesztyné végül 1907-ben elállt a pertől, s peren kívüli egyezséget kötött Bellával: évente megkapta a Jókai-jogokból származó bevételek tíz százalékát. Később, a húszas években Jókai Róza újból beperelte az özvegyet, majd ismételten megállapodtak: 12 ezer pengő fejében Fesztyné Jókai Róza örökre lemondott a húsz évvel korábban szerzett részesedésről.

"A támadók vesztesek lettek az egész vonalon. Vesztett ügyük lett a bíróság előtt, a nagy­ közönség előtt, a hercehurca azonban sok keserűség nyomát hagyta lelkemben. Megtanított rá, hogy egyes emberek milyen gonoszak tudnak lenni, ha anyagi érdek vagy kielégítetlen szenvedély hajtja őket"

- írta Nagy Bella később.

"Az egymásba néző szemek beszédében megértett kérdések és feleletek cserélődnek: vers az; a legszebb költemény: rím nélkül, asszonánc nélkül, metrum nélkül. A szív van minden életműszerben; az lát, hall, ízlel, az éhezik, az lakik jól. A földgömb lehull alóluk; elvész az űrben, egyetlen érzés tart fenn a magasban. A múlt eléjük jön, mint jövő; s a percből örökkévalóság lesz."

Részlet Jókai Mór: A lélekidomár c. művéből, amely 1897-ben jelent meg. / Kép forrása: wikipedia

Prielle Kornélia és Rozsnyay Kálmán szerelme

„Engem pedig varrj fel a szívedre, hogy karodban érezve magamat ártatlan szép szemeidben keressem és megtaláljam ami bizonyságot: védőm, megmentőm, mindenem leszel."

A tehetséges Prielle Kornélia (1826. Máramarossziget - 1906. Budapest) 15 évesen lépett először színpadra, és aztán 65 éven át töretlenül játszott; 300 különböző szerepben mintegy 3000-szer lépett fel. Pályája a magyar színjátszás bölcsőjéből indult és belenyúlt a modern színjátszás bölcsőkorába; korának évtizedeken keresztül ünnepelt színésznője és a társadalmi élet meghatározó közszereplője volt.

Eleganciáját, báját és szellemességét nem győzték dicsérni az újságok, példaértékű élete, magasra ívelő karrierje követendő volt minden színésznövendék számára. Csiky Gergely kifejezetten neki írta meg a "Nagymama" című művét, a rendkívüli sikert hozó darab pedig Prielle egész pályájára feltette a koronát, ettől kezdve a köztudatban ő lett a "nemzet nagymamája".

Rozsnyay Kálmán író, színész, műgyűjtő 26 évesen és Prielle Kornélia 70 felett. „Lelkem a sírig a tied marad" - írta Prielle Rozsnyaynak 1905. augusztusában hozzátéve, hogy „a gonosz rágalmak dacára meg fogjuk mutatni, milyen az igazi boldogság".

Kép forrása: kozvilagitas.blogspot.hu A Sárréti Múzeum és az OSzMI fotója.

A "nemzet nagymamájának" elment a józan esze?

Mi történik, nem lehet igaz! A közvélemény még alig heverte ki Jókai Mór esetét, másfél évvel később 1905 nyarán újabb botránytól hangosak a korabeli sajtó: a bálványozott, 79 éves Prielle Kornélia színésznő és a 34 éves Rozsnyay Kálmán író házasodni készülnek.

Az eljegyzés óriási port kavart, az újságok, pletykalapok hónapokig cikkeztek az "idős menyecskéről", akinek talán elment a józan esze és a "csélcsap, szélhámos, hozományvadász és perverz vőlegényről", aki magába bolondította a nemzet nagymamáját. Mindezt tetézte a család reakciója: az eljegyzés hírére azonnali tanácskozást hívtak össze a művésznő lakására a rokonok, hogy eltiltsák egymástól a jegyeseket, valamint előrebocsátották, hogy amennyiben nem sikerülne elfelejteniük egymást, a nagyasszonyt megpróbálják gondnokság alá helyeztetni.

„Azt mondják különben, hogy az eset hasonlít a Jókai házasságához. Talán hasonlít, de Jókainak több oka volt a nősülésre, őt elhanyagolta a rokonsága, mi viszont ápoljuk, gondozzuk, féltő szeretettel őrizzük szegény Kornélia nénit, aki a rémes eset óta valóságos búskomorságba esett. Aztán meg az öreg Jókai remélhette, hogy egy fiatal nő ápolni, gondozni fogja őt, de ebben az esetben szó sem lehet semmiféle előnyről amelyhez Rozsnyay révén jutna szegény Kornélia néni" - nyilatkozta Láng Ilona, Prielle unokahúga a Pesti Naplónak.

Láng Ilona egyike volt azoknak a rokonoknak, akiket Prielle Kornélia segített és aki rendszeresen ott tartózkodott a színésznő Vas utcai hatszobás (egyébként bérelt) lakásában. Otthonát Prielle még Szerdahelyi Kálmánnal (első és harmadik férjével) együtt rendezte be az 1860-as években; könyvtárszobájuk és szalonjuk arra vallott, hogy az igényes berendezés nemcsak a divat, de a műveltség követelménye is volt náluk.

Prielle Kornélia élete során megannyi rokonát támogatta anyagilag és szakmailag. Szerdahelyivel a férfi 1872-es haláláig és utána is legalább nyolc-tíz emberről, közeli hozzátartozóról gondoskodott, akik részben a Vas utcai lakásukban laktak. Mindhárom testvére a színi pályára lépett és Prielle mindannyiukat, beleértve gyermekeiket is állandó jelleggel segítette, így Emilia húgának családjában is ő volt az egyik családfenntartó, ahol Láng Irén mellett a fentebb idézett Láng Ilona színészpályáját is egyengette. A Láng lányokon kívül négy-öt fiúgyermek is volt, akik időnként szintén megjelentek (kosztért, kvártélyért) nála. Öccsének, Prielle Péternek és gyerekeinek a sorsát is szívén viselte. Mindezt figyelembe véve talán jobban érthető, mitől ijedt meg a művésznő családja, amikor Rozsnyay Kálmán befolyása egyszerre mindannyiuknál nagyobbnak tetszett a jegyesség és kilátásba helyeztett házasság révén.

Prielle negyedszer ment férjhez 79 éves korában; 1846-ban majdnem Petőfi Sándor felesége lett, 1847-ben a korszak nagyhatású színészéhez, Szerdahelyi Kálmánhoz ment nőül, a szabadságharc azonban elsodorta őket egymástól, így Kornélia 1849-től pár évig Hidassy Elek földbirtokos huszárkapitány feleségeként próbált felejteni, majd ismét Szerdahelyi felesége lett, akivel a férfi 1872-ben bekövetkezett haláláig együtt éltek és játszottak.

Hadjárat a boldogító igen ellen

„Izgatott, ideges vagyok, a fejem fáj és az eszem nem képes működni! Nem tudom, mit tegyek, beszéljek-e vagy hallgassak. Mivel használok többet a művésznőnek?! A mi gyönyörű és finom viszonyunkról csak annyit mondhatok önnek, hogy Prielle Kornélia melegséget és szivet csak azóta érez maga körül, amióta engem ismer" - nyilatkozta Rozsnyay Kálmán az eset kipattanását követően, 1905 júliusában a Pesti Naplónak.

„Meg kell mondanom azt is, hogy bármely pillanatban kikiáltom a világnak, mennyire szeretem, de vigyáznom kell a nőiességemre — magáért is! Isten vele, édes, hogy van ma? Be szeretném látni és egy kissé beszélgetni. Minden szeretettel a magáé. Kornélia" - írta ugyanebben az időszakban Rozsnyaynak Prielle, akinek ezen levelét az újságok is idézték.

„Tizenkét esztendő óta barátkozunk egymással: ez alatt az idő alatt milliószor ismételte, hogy anya sohasem szerette úgy a fiát, mint ő engem! Éltünk csöndben, egyszerűségben, ahány szabad percem volt, neki áldoztam, ahány mosolyom volt, az ő szépséges öregségére pazaroltam. Közben olvasgattam és rendezgettem az írásait, leveleit. Tizenkét esztendőn keresztül talán semmi szenzáció nem háborgatott bennünket, egész múlt hétfőig, a mikor egyszerre azt az értesitést kaptam, hogy ma ne látogassam meg Kornéliát, mert családi tanácskozásra gyűltek össze rokonai [..]" - így Rozsnyay, aki naplója feljegyzése szerint 1894.04.28-ra datálta megismerkedésük dátumát.

Rozsnyay és Prielle hosszú éveken át csak leveleztek egymással, kapcsolatuk valószínűleg 1902 környékén fordult komolyabbra, amikor Rozsnyay hazatért Londonból. A fiatalember nyilatkozatai alapján ekkoriban kezdte el rendszerezni a színésznő levelezését, vélhetően azzal a céllal, hogy dokumentálja az élettörténetét.

Rozsnyayról érdemes megjegyezni, hogy fiatalon ígéretes képzőművészként indult, Munkácsy Mihály javaslatára beiratkozott az országos mintarajziskolába, azonban színvaksága miatt pályát kellett változtatnia. Ezt követően újságíróként dolgozott, de a művészet és a művészek továbbra is vonzották, ezért elhatározta, hogy színész lesz. Édesanyja barátnőjéhez, Prielle Kornéliához is azért fordult levélben, hogy támogatását kérje, a művésznőről ugyanis tudvalevő volt, hogy örömmel segítette ajánlásaival a fiatalokat.

„Megfoghatatlan, hogy az emberek és a családom mennyire csodálkoznak és mennyire hihetetlennek találják ezt a regényemet. Pedig én oly egyszerűnek látom - nyilatkozta Prielle Kornélia a kapcsolat napvilágra kerülését követően a Pesti Naplónak. „Hát Istenem, sok gyöngédség láttán az ember szerelmes lesz és azt hiszi, hogy szabad boldogulnia a saját hite szerint. Reményei kelnek az élet felől. Arról, hogy gondoskodnak róla. És van kiről gyöngéden gondoskodnia. Azzal is ijesztgettek, hogy ez az eset megtépázza művészi nimbusomat. Én kételkedem benne. Nem ezért bá­nom, hogy kipattant a dolog, hanem azért, mert a családom megtudta és rögtön fegyverbe állt ellenünk. [...] És a családommal se akarok meghasonlani. De még minden jóra fordulhat. Erről meg is vagyok győződve."

Az események ismeretében talán mondhatjuk, hogy Prielle túlságosan naív volt. Bízott családja megértésében, művészi érdemeiben, nagyasszonyi tekintélyében, hovatovább kollégái támogatásában. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy a pár nem szakítja meg egymással kapcsolatát és komolyan gondolják a jegyességet, a színésznő öccse, Prielle Péter szeptemberben a törvényszékhez fordult és elmegyengeségre hivatkozva a színésznő gondnokságba helyezését kérelmezte.

Több hónapig tartó huzavona és sajtóhadjárat után azonban a kirendelt orvosszakértők egybehangzóan kijelentették, hogy Prielle Kornélia sem nem elmebajos, sem nem gyengeelméjű, ezért a gondnokság alá helyezésre semmi szüksége sincsen. Az eljárást megszüntették. „A bizottság konstatálta, hogy Prielle Kornélia olyan friss szellemi erő birtokában van, amely az ő korában ritkaság" - olvasható a Pesti Napló novemberi számában. „[...] A művésznő egyike ama nagy kort elért halandóknak, a kik emlékezőtehetségük üdeségét bámulatos módon meg tudták őrizni" - adta hírül ugyanekkor a Budapesti Hírlap. (Az interneten napjainkban fellelhető források javarésze szintén úgy foglal állást, hogy Prielle Kornélia nem volt beszámítható ebben az időszakban, ezért - és ebben némiképp hasonlatos értelmezést képviselnek, mint Jókai esetében - tkp. bocsánatos bűn, hogy hozzáment Rozsnyayhoz.)

Egy biztos: Kornélia súlyos csalódásként élte meg, hogy több hónapon át ízetlen cikkek tárgya lett, ráadásul kollégái többsége sem állt ki mellette. „Prielle Kornélia hetven év óta olvassa, hogy ő örökifjú, tizennyolcéves, maga a tavasz és a bájosság, hogy az idő vasfoga nem fog rajta, sőt minél kevésbé volt ez igaz, annál határozottabban hangzott az fülébe. Csoda-e, hogy végre is elhitte ? Mert erre vall legalább legújabb szerelme. A természeti törvényeknek alá nem vetett nővé magasztalták s ő valóban a természeti törvényeket megcáfolóan lett szerelmes. Szegény színésznők! Annyi maszlagot nyelnek, hogy még nyolcvanéves korukra se képesek kijózanodni" - citálta például a Pesti Napló 1905 júliusában.

Voltak azonban, akik nemcsak megértették, de nyíltan védelmükbe is vették a művésznőt. Jászai Mari tíz éven át lakott egy házban Prielle Kornéliával, akivel intenzív napi kapcsolatban volt, órák hosszat olvastak fel egymásnak, gyakorolták a szerepeiket. „Úgy tudott felolvasni, mint senki más. Régi énekekre tanított és mesélt-mesélt a ré­giekről úgy, mint senki más elbeszélni nem tud. A lelkiismeretem is ő volt" - írta a Pesti Naplóba küldött nyílt levelében Jászai, aki Prielle Kornélia erkölcsi tisztaságát hangsúlyozta. „Úgy élt fehér musseline függönyei között, mint egy fehér virág. És én most az ő tiszta erkölcsét bizonyítom! [...] Ha úgy ismernék őt, mint én, de megszégyelnék azt az ízléstelen vádat, amivel elborítják."

Remélt boldogság az idő fogságában

A törvényszéki fejezet lezárulta után Prielle Kornélia és Rozsnyay Kálmán végre is összeházasodott, egészen regénybeillő módon: a művésznő Vas utcai lakásában a legnagyobb titokban keltek egybe 1905. december 24-én. Különös módon a házasság ténye csillapítóan hatott a lapokra és a közvéleményre egyaránt. A korabeli beszámolók romantikus színben mesélték el a karácsonyi mennyegzőt, ahol „[..] Kornélia a maga hetvenkilenc évével a legérdekesebb és legbájosabb menyasszony volt, akit emberi szemnek látnia adatik. Prielle Kornélia Rozsnyai Kálmánná lett. Remélhetőleg most már béke borul az ügyre s az érdekeltek, akiknek motívumait az Isten megvizsgálván, akként intézkedett, hogy elhatározásuk tetté válhasson, élvezni fogják a külső világ figyelmetlenségét legprivátabb magándolgaik körében" - írta az eseményről a Budapesti Hírlap.

„Férjéhez pedig nem közönséges, érzéki vágy, hanem tiszta szerelem, szeretetté nemesült hajlandóság fűzi, amely megaranyozta életének leáldozóban levő napját. Rozsnyay Kálmánra az a feladat vár most, hogy zavartalanul kellemessé tegye a Prielle Kornélia öregségét, megvédje butól-bajtól" - összegzett hasonló felütéssel a Tolnai Világlap.

Ám a rágalmak, támadások ekkora már menthetetlenül rányomták bélyegüket a művésznő lelki- és testi állapotára egyaránt. Prielle Kornélia fizikai egészsége végzetesen megromlott. Januárban még egy utolsó kísérletet tettek arra, hogy jó érzésekkel ellensúlyozzák az elmúlt fél év megpróbáltatásait: majd' négy hétre a művésznő szeretett Abbáziájába utaztak, ahonnan még pozitív, az új kezdet reményét sejtető hírekről és az emberek Prielle felé állhatatos szeretetének bizonyítékairól érkeztek a hírek.

Fiúméból jelentik: [...] Tegnap délután búcsúzott Prielle Kornélia Abbáziától, s az ott fürdőző hölgyek elhatározták, hogy nagy ovációt rendeznek tiszteletére. Útja a hajóállomásig valóságos diadalmenet volt. Amerre elvonult, virágok hullottak a kocsija elé, amelyben világos ruhájában, színes, nyári kalapjában, felejthetetleuül bájos mosollyal az arcán ült Prielle Kornélia. Mellette a férje, aki kalaplevéve köszönte meg az ovációkat. Négy órakor indult el hajójuk, amelynek elejét erre az alkalomra elárasztották virággal. Csokrok, koszorúk borították el az egész árbocot... [...]".

Mintha érezték volna, hogy Prielle soha többet nem tér vissza, sem Abbáziába, sem a színpadra. Hazatérése után két héttel ágynak esett és többet már fel sem kelt onnan. Betegségének hírére pályatársai, tisztelői lakásába sereglettek, így többek között Blaha Lujza, Feleki Miklósné, Márkus Emília, Somló Sándor mind meglátogatták, azonban február 20-tól állapota egyre rosszabbodott, több ízben eszméletét vesztette. Férje és legkedvesebb barátnői, így Rákosi Szidi folyton körülötte mozgolódtak, orvosai azonban nem sok reménnyel biztattak, és egy idő után sem mesterséges táplálással, sem éterinjekciókkal nem tudtak javítani állapotán. Halálának napján még egyszer magához tért, egyes leírások szerint ekkor gyöngéden megszorította férje kezét és azt mondta: „A nagyasszony elmegy messze...", mire Rozsnyay félrefordult, hogy előtörő könnyeit elrejtse. „Ne sírjon, az már úgysem segíthet" - tette hozzá Prielle, de a választ már nem várta meg, ismét elájult.

Prielle Kornélia 1906. február 25-én késő este örök álomra szenderült, csöndesen, szinte észrevétlenül hunyt el. Szalonjában valóságos pálma és babérliget társaságában ravatalozták fel, menyasszonyi ruhájában feküdt az érckoporsóban, jobb kezében a Nagymama szerepkönyvével. Harmadnapon átszállították a Nemzeti Színház udvarába, ahol hatalmas gyászpompával búcsúztatták, innen kísérte a szinte beláthatatlan tömeg a Keleti Pályaudvarig. Különös fintora a sorsnak, hogy a nemzet első örökös színésznőjét végül Szabadszálláson a Rozsnyay család sírboltjában helyezték örök nyugalomra március 1-én, az ifjú férj ugyanis hajthatatlan maradt, nem bírták rávenni, hogy Prielle Kornéliát a főváros által felajánlott Fiumei úti sírkert díszsírhelyén temessék el.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk