MÚLT
A Rovatból
hirdetés

Az Ikertornyokkal egy világrend is összedőlt 2001. szeptember 11-én

20 éve érte szörnyű terrortámadás az Egyesült Államokat. Kollégánk személyes emlékein keresztül idézi fel a napot, amely átírta az emberiség történelmét.

Link másolása

Ha valaki készítene egy világot átfogó felmérést arról, ki mit csinált 2001. szeptember 11-én egyetemes idő szerint (UTC) 13 óra körül, millióféle választ kaphatnánk, de egyvalamit biztosan szinte mindenütt beleírnának: „… és akkor bekapcsoltam a tévét”.

Így történt ez aznap Budapesten is, helyi idő szerint 14:50 perckor a Magyar Távirati Iroda külpolitikai főszerkesztőségében, amelynek akkor hírszerkesztő munkatársa voltam. (Az amerikai keleti parton akkor 8:50 volt). Éppen ügyeletes szerkesztői váltás volt nálunk, és a délelőttös így búcsúzott: „Valami hülye megint nekiment a New York-i World Trade Centernek”. Emlékeztünk mi is ilyen esetekre, Cessnák és hasonló kis gépek voltak. A délutános, Rácz Péter, korábbi washingtoni tudósító azonban semmit nem bízott a véletlenre, azonnal bekapcsoltatta a CNN-n. Láttuk a füstölgő felhőkarcolót, majd néhány perccel később már a szemünk előtt csapódott be a második repülőgép. Nem Cessna, hanem egy utasszállító, miként az első is az volt. „Gyerekek, ez háború” – mondta Péter, és pillanatok alatt megszervezte a teljes mozgósítást: egyikünk a tv-t figyelte, volt, aki az amerikai reakciókat, más a külföldieket, én lettem a gyorshír-felelős, egy tapasztalt kollégának jutottak a nagyobb hírösszefoglalók.

Amikor a közelmúltban visszanéztem az MTI-archívumában az aznapi kiadást, megdöbbenten láttam, hogy 56 hír és 15 visszhang ment ki délutántól késő estig. Egy olyan napon, amelyet még délután 13 órakor is „dögunalomnak” nevezett egyik munkatársunk. Olyan volt, mintha valami módosult tudatállapotban dolgoznánk. Negyvenhat éves újságírói pályafutásomnak egyik legszörnyűbb pillanata volt, amikor egyenesben láttam az Ikertornyok leomlását, máig kiver a hideg, ha rágondolok…

9/11, ahogy immár a világon mindenütt emlegetik azt a napot, számos értelemben fordulópont volt napjaink történelmében. Megdőlt az Egyesült Államok sebezhetetlenségének mítosza: az amerikai szárazföldet a függetlenség kivívása óta nem érte külső támadás. Ugyancsak megdőlt az az elmélet, hogy a hidegháború végével, a Szovjetunió megszűnésével biztonságosabb lett a világ.

Voltak ugyan az előző évtizedben is bőven terrorista merényletek: elég csak az egyiptomi Királyok Völgyében német turisták ellen az 1997 novemberében végrehajtott mészárlásra, vagy az egy évvel későbbi, a nairobi és Dar-es-Salaam-i amerikai nagykövetséget ért támadásokra gondolni, nem is szólva az 1995-ös, Oklahoma City-ben elkövetett 166 halálos áldozatot követelő robbantásról, amelyet viszont amerikai szélsőségesek követtek el. De ilyen összehangolt akciót, amelynek egyik célpontja az amerikai nagyság és gazdagság szimbóluma, a WTC, a másik a Pentagon volt, és ki tudja, hogy a Pennsylvaniában lezuhant gép eredeti útiránya nem a Fehér Ház lett-e volna… Nem volt még olyan terrortámadás, amelynek ennyi, közel 3000 halottja lett volna és akik közül 1100-at a mai napig nem tudtak azonosítani.

Sokan látták és látják benne azóta is a nyugati civilizáció végóráinak kezdetét, és akik már a korábbi években a keresztény és az iszlám világ összecsapásának elkerülhetetlenségét jövendölték, most igazolni vélték elméletüket. Akadtak olyanok is, akik egyfajta „istenítéletet” láttak benne, a WTC ugyanúgy az emberi nagyravágyás jelképének látták, mint egykor a Bábel-tornyot, tehát pusztulnia kellett. És persze azonnal előkerült az ezredforduló kedvenc reneszánszkori jövendőmondója, Nostradamus, akinek 6/97. számú négysorosa így hangzik.

„Negyvenöt fokon izzik az ég

az új város felé tűz közeleg

hirtelen nagy láng szökik szerteszét

mikor a normannok tanúságot tesznek”

Ez az eredeti francia szöveg szó szerinti fordítása, amely Erika Cheetham 1973-ban megjelent könyvében olvasható. Az angol írónő mind a 100 próféciát értelmezte, a 6/97-et ő is New York bombázásaként. 9/11-et azonban nem érte meg, 1998-ban hunyt el. Ma már lehetetlen kideríteni, hogy ki kezdte el terjeszteni azt a négysorost, amelyben szinte látjuk New York-ot a terrortámadás pillanatában, de amely közönséges hamisítvány – ilyen négysoros ugyanis sehol nem szerepel Nostradamus próféciái között – ennek ellenére azóta is rendszeresen ezt idézik:

“A nagy víz másik oldalán alászáll két nagy madár

a királynő, kinek keze tüzet tart,

trónja vízből emelkedik,

s látja, amint a két ördögi torony leomlik.”

Ne feledkezzünk meg azokról sem, én magam is jónéhány ilyen emberrel találkoztam, akik, a tv bekapcsolásakor azt hitték: a legújabb amerikai katasztrófa-szuperfilm előzetesét látják.

Túl voltunk már olyan látványos katasztrófafilmeken, mint A függetlenség napja (1996) vagy az Armageddon (1998), és mivel ez a műfaj a virágkorát élte, és ezek helyszínei rendszerint az Egyesült Államok nagyvárosai voltak, hihető lett volna, hogy egy újabb, még merészebb alkotással rukkol ki Hollywood. Csakhogy ezúttal hiába vártunk Will Smith-re vagy Bruce Willisre…

Bár minden ártatlan emberéletért kár – és soha nem fogjuk pontosan megtudni, hogy hányan haltak meg a tornyok leomlásakor keletkezett törmeléktől és portól, amely még hetekig a levegőben volt, valamint váltak a poszt-traumatikus stressz áldozatává – 9/11 hosszabb távú hatása még ennél, sőt a 20 évig tartó, értelmetlen afganisztáni háborúnál is súlyosabb: az emberek lelkébe világszerte befészkelődő félelem, az intolerancia, az idegengyűlölet, a korábban már számos országban beválni látszó multikulturalizmus elvetése. Olyan kiváló elmék futottak bele ebbe a csapdába, mint a korábban mindig a progresszív gondolkodás, a zsarnokság elleni küzdelem élharcosa, a legendás olasz újságírónő Oriana Fallaci, szinte gyűlöletkeltő írásával, A düh és a büszkeséggel. Vagy Samuel P. Huntington amerikai politológus, aki az események után másfél hónappal a Sunday Times-ban így írt: „A civilizációk közti törésvonalak lesznek a jövő frontvonalai” és a konfrontáció úgy élesedik, ahogy a világ egyre kisebb lesz.

A nagy amerikai hírcsatornák szinte azonnal Oszama bin Ladent és az általa irányított terrorista szervezetet, az al-Kaidát nevezték meg tettesként. Az első bejelentés helyi idő szerint 9:05-kor, azaz néhány perccel a Déli Toronyba való becsapódás után hangzott el a Fox News-on.

Azt az Oszama bin Ladent kiáltották ki „első számú közellenségnek”, akit még a 80-as évek második felében éppen az Egyesült Államok fegyverzett fel, hogy iszlám harcosai, a mudzsahedek eredményesebben harcolhassanak az Afganisztánt megszálló szovjet hadsereg ellen. A szaúdi milliárdos család fia azonban az első, 1991-es öbölháború után szembefordult addigi támogatóival, sőt, 1997-ben nyíltan háborút hirdetett ellenük. Ennek lett következménye a már említett két afrikai nagykövetség elleni támadás, valamint 2000 októberében az adeni kikötőben a USS Cole hadihajó elleni öngyilkos merénylet. Tehát azt is lehet mondani, hogy a korábbi események logikus folytatása volt. Nem véletlen, hogy az események után hónapokig folyt az egymásra mutogatás az FBI és a CIA, valamint a katonai hírszerzés között, mert utóbb kiderült: a 19 terrorista, akik elrabolták akcióikhoz a négy utasszállítót, már legalább egy évvel korábban bejutottak az Államokba, és dossziék is készültek róluk.

Maga Oszama szeptember 16-án egy videó-üzenetben még tagadta, hogy köze lett volna a terrortámadáshoz, néhány nappal később azonban egy másik felvételen, amelyet az al-Dzsazira pánarab tv tett közzé, három al-Kaida alvezér társaságában jelent meg : „A mindenható Allah egyik létfontosságú szervén találta el Amerikát. Amerika borzadállyal telt meg északtól délig, kelettől nyugatig, és Allahnak legyen hála, most meg kell élnie a választ mindarra, amit eddig elviseltünk” – mondta, de azt nem mondta ki, hogy 9/11-et az ő szervezete követte el. Ezt nyíltan csak 2004. október 29-én, 4 nappal az amerikai elnökválasztások előtt ismerte be, amikor az Egyesült Államok polgáraihoz intézett videó-üzenetében új támadásokkal fenyegetőzött, ha Amerika továbbra is fenyegeti a muszlim országokat. Akkor harmadik éve tartott az afganisztáni, és másfél éve az iraki háború. Az első éppen a „terrorizmus elleni globális háború” nyitánya volt, amelyet George W. Bush elnök 2001. szeptember 16-án hirdetett meg, és a Bin Laden-üzenet kapóra jött neki, hogy megerősítse a választók előtt elszántságát.

A terroristavezér fejére 25 millió dolláros vérdíjat tűztek ki, ennek ellenére 10 év kellett ahhoz, hogy rajtaüssenek pakisztáni rejtekhelyén és megöljék. Hitelt érdemlően utoljára 2001 novemberében látták az afganisztáni Kandahárban, utána nyoma veszett, csak videó-üzenetekben bukkant fel.

Időről időre napvilágot láttak olyan hírek, hogy az amerikaiak már-már elkapták, de az utolsó pillanatban kicsúszott a kezükből, valószínűbb azonban, hogy fogalmuk sem volt róla, hol rejtőzik.

Azt, hogy pontosan mi történt 2001. szeptember 11-én New York-ban és Washingtonban, talán soha nem fogjuk pontosan megtudni. Joe Biden elnök ugyan a 20. évforduló előtt megerősítette: nyilvánosságra hoznak minden ezzel kapcsolatos dokumentumot, de még ha ez meg is történne, akkor sem biztos, hogy el tudnak oszlatni minden kételyt. 9/11 stabilan tartja magát a legnépszerűbb amerikai összeesküvés-elméletek Top 10-ében a Kennedy-gyilkosság, a holdraszállás és Roswell között. Az interneten keringő fotókkal, videókkal próbálják ezek hívei bizonyítani, hogy az, amit a híradók mutattak, nem lehet igaz.

A számos „konteó” közül a legelterjedtebb, hogy az egészet tulajdonképpen George W. Bush és körei szervezték meg, hogy ürügyük legyen az afganisztáni, és főleg az iraki háborúra, elvégre a Bush-család az egyik legnagyobb texasi olajüzletben érdekelt, ráadásul még kapcsolatban is álltak Bin Laden családjával. (Más kérdés, hogy a szaúdi mágnások kitagadták „rossz útra tért” fiúkat).

Ezt sugallja az amerikai dokumentumfilm fenegyereke, Michael Moore nagy port felvert, Cannes-ban Arany Pálmát nyert filmje, a Fahrenheit 9/11 is, amelynek hitelét nem kis mértékben rontja, hogy Moore-ról köztudott: zsigerből gyűlöli az ifjabb Busht.

9/11 médiatörténelmet is írt. Nemcsak azzal, hogy az egész világon valós időben volt látható a terrortámadás, amelynek megrázó felvételeit heteken át sulykolták a nézőkbe, hanem szintet lépett vele a digitális kommunikáció. Bár a közösségi média még nagyon gyerekcipőben járt (három évvel vagyunk a Facebook elindulása előtt), az e-mail-rendszerek már alkalmasak voltak arra, hogy a szeretteikért aggódók gyorsan kapcsolatba léphessenek akár a világ legtávolabbi pontjáról Amerikával. Ekkor történt meg először, hogy a világ nagy lapjai, amelyek már rendelkeztek internetes kiadással, „forrásként” használták fel azokat a fotókat és beszámolókat, amelyeket a helyszínen tartózkodók küldtek, ez a tragikus esemény adott nagy lökést a blogműfajnak, amelyekben mindenki megoszthatta az internetes közösséggel saját élményeit. Persze a háló teret adott a terrorakcióval kapcsolatos „fake news”-oknak is. Beteljesedett Marshall McLuhan öt évtizeddel korábbi víziója, vérben és mocsokban megszületett a „világfalu”.

E sokkhatás erejére jellemző, hogy bár azóta is számos brutális terrorcselekményt követtek el a világban, 2003-ban Madridban, 2005-ben Londonban, vagy 2015-ben Párizsban, de egyiknek sem volt olyan univerzális visszhangja és utóhatása, mint a New York-inak.

Eljött a borzalmak banalizálódásának ideje…

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
A kokárda helyes használata: tudod, hogyan kell jól elkészíteni?
Örök vita, hogy kívül zöld vagy kívül vörös-e az igazi 48-as, magyar kokárda. Történész érvel a megoldás mellett.
Forrás: Urbanlegends - szmo.hu
2022. március 11.


Link másolása

Kokárda: a forradalom szimbóluma

A nemzeti ünnep környékén elterjedt a közösségi oldalakon, hogy mivel a magyar kokárda piros-fehér-zöld színű, ezért helyesen kívülre kerül a zöld. Egyébként évek óta folyik róla a vita: kívül piros vagy kívül zöld a kokárdánk? Mielőtt lecserélnétek hagyományos kokárdátokat, érdemes meghallgatni erről egy történészt is.A magyar kokárda készítés soha nem megy ki a divatból.

A Facebook kokárdareformerei a következőképp érvelnek a kívül zöld kokárda mellett:

“Az 1848-as pesti forradalom idején a márciusi ifjak még valóban így is (kívül piros) használták, de Than Mór festményein is megfigyelhető, hogy a huszárok csákórózsáján is helyesen szerepel a színsorrend. Téves viszont Szendrey Júlia kokárdája, amit Petőfinek készített, hiszen ezen az olasz színek sorrendje figyelhető meg. Valószínűleg már a forradalom idején is használtak téves kokárdákat, nem mindenki tudhatta hogyan kell helyesen hajtani. Manapság téves történelmi berögződések, és a hagyomány miatt legtöbbször a piros van kívül és a zöld belül”

Kokárda készítés: a történész véleménye

Továbbá idézik Katona Tamás történész egy beszédét is:

„… Ugye a kokárda úgy készül, hogy egy nemzeti színű szalagot meghajlítunk. Hogyha azt akarjuk, hogy kétoldalt piros-fehér-zöld jöjjön ki belőle, bizony itt a zöld kerül kívülre és a piros belülre. A kokárda mindig belülről kifelé olvasandó. De már 1848-ban a kokárdák többsége fordított volt. Kívül volt a piros, mert úgy csinosabb.”

Kokárda_1848-ból

1848-ból származó pántlikás szalagrózsa/Wikipédia

Milyen érvek hangoznak még el? Egy blog szerint az eredeti szabály szerint a színek mindig belülről kifelé olvasandók. A zászló fölső része kerül a kokárda belsejébe, az alsó része pedig a külső szélére. A magyar kokárda piros-fehér-zöld színű, tehát helyesen kívülre kerül a zöld. (Forrás: Kovácsné Ági)

A kokárda színei: ez a helyes sorrend

A leginkább elterjedt a kívül piros, belül zöld, amely elméletileg helytelen, mivel a szabály szerint a színek mindig belülről kezdődnek. A magyar kokárda tehát az „előírás” szerint helyesen kívül zöld, belül piros kell, hogy legyen. Zászlótörténészek szerint amennyiben külön lelógója van, a kívül piros változat is helyes.

Az Erdélyma ezt írja:

"Az viszont történelmi tény, hogy a radikálisabb fiatalok 1848. március 15-én a kívül piros, belül zöld változatot használták, ilyet kapott Petőfi is Szendrey Júliától.

Ha ez utóbbi tényt figyelembe vesszük, talán helyesebb a berögződött kívül piros belül zöldet használni, még ha ez elméletileg helytelen is. Ezt hagyományból, tisztelgésből hordja a magyar, nem pedig nemzetközi „előírásokhoz” igazodva, precizitásból."

A történész véleménye a kívül zöld kokárda kapcsán

Az Urbanlegends azonban megkereste Hermann Róbert történészt is. Ő is először Katona Tamástól hallott erről a kívül zöld kokárdáról valamikor 1994 körül. Neki pedig Olaszországban mondták ezt egy hivatalos látogatáson. Ami kokárdát viszont Hermann a korszakból ismer, ott mindenhol kívül van a piros, belül a zöld.

A háttérben a Pilvax poharai és billiárd dákói. Fotó: Szegedi Éva

Tovább bonyolítja a kérdést, ha van farka a kokárdának. Zászlótörténész kolléganője szerint ugyanis akkor szabályos a kívül piros – belül zöld. Ha nincs farka, akkor viszont a heraldikai szabályok szerint kívül kellene lennie a zöldnek, belül a pirosnak.

Hermann rögtönzött ikonográfiai kutatása során csak két kokárdát is ábrázoló korabeli Vasvári-litográfiát talált. Ezeken azonban nemigen lehet megállapítani a színek sorrendjét.

"De nekem úgy tűnik, hogy inkább a piros volt itt is kívül, s belül a zöld”
– írja Hermann.

Hermann a szabálytól függetlenül saját bevallása szerint az eredeti formánál maradna, ugyanis:

"mégiscsak így hordták-hordjuk 162 éve. No és azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy a ‘heraldikai tévedés’ tudatos volt. Vagyis hogy a kokárdát hordók ilyen módon kívánták kifejezni a rokonszenvüket az olasz forradalmi egységmozgalommal. De ez csak feltételezés, bizonyítani nem tudom”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
A tiszteknek két óra, a sorkatonáknak negyedóra kéjelgés járt – frontvonal mögötti katonai bordélyok az I. világháborúban
Napi átlag 12-100 kuncsaft, állandó méhgyulladás, nemi betegségek, végül fenékbilloggal száműzetés: ilyen volt a sorsa egy átlagos tábori prostituáltnak.
Tóth Noémi - szmo.hu
2022. március 10.


Link másolása

Az elhúzódó I. világháború egyik nem várt következménye a nemi betegségek megduplázódása volt. Az Osztrák-Magyar Monarchia katonái is testi örömökkel feledtették ideig-óráig az elviselhetetlent, ezért a kezdeti 6 százalékról a háború második évére a helyi katonáknak már a 12 százaléka szorult orvosi ellátásra, különféle szexuális úton terjedő kórságok miatt. Tudták, hogy várhatóan nem sokáig élnek, és szerettek volna mindent kipróbálni, illetve egy hölgy társaságát élvezni még utoljára – vagy elsőre, hiszen sokakat szűzen soroztak be a frontra. Az általános nőmegvonás olyan méreteket öltött, hogy néhol a szolgálatban lévő fiúk jobb híján hóból gyúrtak meztelen női testet ábrázoló szobrot.

Ezért úgy döntött a katonai vezetőség, hogy – nem örömszerzési, hanem egészségügyi okból – tábori bordélyokat létesítenek, amelyeket szigorúan szabályoztak. A császári és királyi hadsereg-főparancsnokság 1915-ben kiadott egy nyolc pontból álló, a tábori és a tartalék bordélyokra vonatkozó szervezeti szabályzatot, amely részletesen tartalmazta, hogy az örömlányok milyen feltételekkel vehetők igénybe, például beteg és részeg katonák nem részesülhettek kiszolgálásban. Valamint azt is kifejtették az okmányban, hogy kik és milyen formában állhatnak a katonák rendelkezésére. A prostituáltakat minőség szerint csoportosították, akik megszabott áron dolgoztak, és a minisztérium határozta meg, hogy mennyit kell költeni naponta az ellátásukra, valamint fejenként hány kuncsaftot fogadhatnak. A megvásárolható örömszerzés kizárólag lányokra terjedt ki, ugyanis a homoszexualitás illegális volt, sőt, halálbüntetés járt érte a hadseregben.

Bárki jelentkezhetett örömlánynak, aki elmúlt 18 éves, nem volt szűz, házas vagy terhes, valamint megfelelő erőnlétben volt, tekintve a folyamatos „igénybevételt”. A ranglétra úgy nézett ki, hogy a legszebb, felső kaszt a tiszteket, tábornokokat szolgálta ki. Nekik még kedvezőbb munkakörülményeik voltak a többihez képest, hiszen ők naponta legfeljebb hat kuncsaftot fogadhattak, alkalmanként maximum két óra hosszára. Az altisztek I. osztályú hölgyekhez fordulhattak (a főtisztek fél órát, a törzstisztek egy órát tölthettek kéjelgéssel), míg a sorkatonáknak a II. osztályú liga jutott, legfeljebb negyed órára. Utóbbiaknak volt a legsanyarúbb életük, hiszen az ebbe a kategóriába sorolt lányoknak napi 12 – de volt, hogy a dupláját, sőt, akár 100 – kuncsaftot is ki kellett szolgálniuk, ugyebár mindössze maximum 15 perc alatt. A lányoknak szürke egyenruhát kellett viselniük fekete karszalaggal, alatta dr. Jäger márkájú hagyományos fehérneművel. A tiszti örömlányoknál a legfinomabb minőségű fekete félselyem harisnyával, a legénységi szajhák esetében pedig közepes minőségű vörös pamutharisnyával tették vonzóbbá a szettet, a hozzájuk passzoló harisnyakötőkkel. Ezeket a holmikat le lehetett venni az aktusok idejére. Némelyik kéjnő abból keresett plusz pénzt, hogy Viagrához hasonló szert is kínált, és igyekezett kifogni a pilótákat, akik több jattot adtak.

A katonai vezetőség azt remélte, hogy a szabályozott rendszer által elkerülhetik a járványokat és biztosíthatják az állomány testi épségét, pontosabban a nemi betegségek elkerülését. Ugyanakkor a katonák gyakran szándékosan gonorrheás vagy szifiliszes örömlánnyal feküdtek össze, hogy ne kelljen folytatniuk a lélekölő harcokat.

Nem csoda, hogy a besorozott szerencsétlenek nem akartak visszatérni a lövészárkokba, hiszen a mentális terhek mellett olyan betegségeket lehetett ott elkapni, mint a nyirkos talaj miatt kialakuló lövészárokláb, amely üszkösödéshez vagy amputációhoz is vezethetett, vagy a tetvek által terjesztett fertőző lövészárokláz (amelyen egyébként a Micimackó írója, Milne, és a Gyűrűk Ura szerzője, Tolkien egyaránt átesett). Akadtak, akik annyira el voltak keseredve, hogy inkább irritáló anyagokat fecskendeztek a húgycsövükbe, gyulladást létrehozva az orvosok megtévesztésére.

Az ellenőrzött körülmények között működtetett katonai bordélyházak igen puritán helyszíneken működtek: elhagyatott épületekben, leharcolt cirkuszkocsikban vagy vasúti vagonokban tartottak örömlányokat, nagyrészt a frontvonal szomszédságában. Az intézmények élén az igazgató állt, a napi ügyeket a madame menedzselte. Az árszabás adott volt: a tiszteknek 8-10 koronát, míg a legénység tagjainak 3-4 koronát kellett fizetniük a testi örömökért.

Az eleve lehangoló helyiségekben nemi betegségekre, vagyis azok elkerülésére figyelmeztető plakátok voltak kihelyezve. A bakáknak kötelező volt az aktus előtt és után a kihelyezett bórvazelines fertőtlenítőt használni, valamint mind a vendégeknek, mind a prostituáltaknak rendszeres orvosi vizsgálaton kellett részt venniük. Ezeket a tömeges vizsgálatokat a magyar katonák nemes egyszerűséggel csak „farokparádénak” nevezték.

A madame-ok felelőssége volt, hogy a katonákat rábírják az eltéphetetlen, Neosalversan márkájú, tábori óvszer használatára, amit 20,3 fillérért lehetett megvásárolni. Azonban ezek igencsak kezdetlegesek, kényelmetlenek voltak és kemény gumiból készültek, ezért nem meglepő, hogy sokan nem éltek az ajánlással, a kockázatok mérlegelése után sem. Eleinte ezért sok volt a nemkívánt terhesség a prostituáltak körében, de később az állandó méhgyulladás miatt már nem tudtak teherbe esni. Nem csoda, hogy gyakori volt a lányok cserélődése: elég hamar kiégtek vagy alkoholisták lettek, amikor pedig már végképp alkalmatlanná váltak a férfiak kiszolgálására fizikai és lelki síkon egyaránt, a másodrangú örömlányokra még megalázóbb sors várt. A bal farpofájukra kaptak egy császári billogot, majd megfertőzték őket nemi betegséggel, és az ellenséges csapatokhoz küldték őket.

Az osztrák-magyar haderőben 1917-ig nagyjából másfél millióan kaptak el valamilyen nemi betegséget, közülük 41 százalék házas volt. A harcokkal párhuzamosan folyó higiéniai felvilágosítás azonban sikeresnek bizonyult, hiszen végül a nemi betegségek ritkábbá váltak, mint a hátországban. A lövészárok-szajhák sanyarú sorsát pedig azóta is néma csend övezi.

Források: 1,2,3,4,5,6


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A temetőre épült újpesti Szellemtelep paranormális legendája
Budapest negyedik kerületében, a Pozsonyi úton található az ország legnagyobb lakótelepe, amely hátborzongató szellemhistóriák nyomán kapta ragadványnevét.

Link másolása

Újpest régen önálló iparváros volt, csak 1950-ben csatolták Budapesthez, mivel elkezdték fejleszteni a régi munkáskerületeket. A rekonstrukciós terv részét képezte az Újpest Városközpont is, amelyhez a húszas évek előtt épült, avítt lakóházakat lerombolták vagy felújították. Ekkortájt számolták fel a legtöbb peremkerületi temetőt is, konkrétan 87-ből 75 sírkertet szüntettek meg. Mivel a hamvasztást csak 1968-tól engedélyezték Magyarországon, a temetők hamar zsúfolásig megteltek, és sok probléma akadt a holttestek elhelyezésével.

Többek között a régi magdolnavárosi sírkertet is felszámolták 1964-ben (utódja a Megyeri temető lett), és elkezdtek építeni a helyén egy lakótelepet két évvel később. 1972-re már készen is lett a Pozsonyi utcai lakótömb közel 17 ezer panellakása, amely hatalmas méretével kiérdemelte Budapest, sőt, egész Magyarország legnagyobb lakótelepe címet. A Larsen-Nielsen, azaz dán típusú lakónegyed befogadóképessége hozzávetőlegesen 36 000 lakos, akik a kezdetekkor mind ugyanarról a rejtélyes eseménysorozatról beszéltek.

A hazai Paranormal Pestivity

Már a nagyszabású építkezés legelején meglepően sok malőr és furcsaság jött össze, kezdve azzal a bizarr felütéssel, hogy sorra kerültek elő az emberi csontvázak az alapok felhúzásánál. Először az építőmunkások körében terjedt el futótűzként az a pletyka, hogy nem véletlenül fordulnak elő sorozatos meghibásodások és balesetek, ugyanis túlvilági jelenlétről és emberi alakokról esküdöztek az üres, átadásra váró lakásokban. Annyi bizonyos, hogy ez egyik tízemeletes házba azért nem lehetett beköltöztetni a lakókat, mert egy nyitva hagyott vízcsap öt szintet teljesen eláztatott. Majd utána pont az a lakás gyulladt ki – és terjedt át a tűz több másikra is –, amely előzőleg eláztatta a panelt.

Az egyik tömbben a teljes tizedik emeletet le kellett zárni furcsa zajok, villogó fények és főleg egy különös, odaégett olajra emlékeztető penetráns bűz matt, amely akkor sem hagyott alább, amikor már keresztbe-kasul kiszellőztették az egész épületet. A munkások egy időre vasráccsal lezárták az egész emeletet, a liftből pedig még a tízes nyomógombot is kiszerelték. Az általános riadalom akkor kezdett felerősödni, amikor az építkezésen dolgozó egyik éjjeliőr biztosan állította, hogy többször felbukkant mellette egy elsuhanó árny.

A baljós előjelek azonban nem tántorították el a vásárlókat, ugyanakkor a beköltöző lakók is sorra kezdték egymásnak sugdosni hihetetlennek tűnő tapasztalataikat. Történetek kaptak szárnyra a lakásokban éjszaka feltűnő alakokról, ijesztő hangokról, recsegő-ropogó zajokról, koppanásokról és léptekről, illetve akadt, aki állította, hogy egy láthatatlan kéz lökte el. Gyakran előfordult, hogy a villany magától kikapcsolt, a tévé pedig minden előzmény nélkül bekapcsolt vagy csatornát váltott, esetleg a rádió szólalt meg magától.

Ezek a történések megmagyarázhatók lennének valamiféle áramingadozással, ám kivizsgálták a lakótelepen történteket, és állítólag semmiféle meghibásodást nem találtak a rendszerben. A józan eszükre hallgató ingatlantulajdonosok spontán fizikai jelenséggel igyekeztek magyarázni a vadiúj épületek természetes mozgását. A kétkedők viszont arra hivatkoztak, hogy ezek a recsegések inkább régi házakra jellemzőek. A mendemonda szerint egyszer egy teljes család menekült el pizsamában az éjszaka közepén az ijesztő jelenségek elől.

A láncreakció eredményeképpen többen elkezdték árulni a nemrég birtokba vett otthonukat, de az akkori lakáshiány ellenére sem kapkodtak a Pozsonyi úti ingatlanok után. Addigra ugyanis már mindenki megtudta egy kis kutatást követően, hogy megbolygatott sírokra húzták fel az épületeket, és ehhez kötötték a paranormális jelenségeket. A lakótömbökre ráragadt a Szellemtelep elnevezés, amely annyira meghonosodott, hogy a mai napig használatos.

Az erről a legendáról szóló cikkek alatt folyamatosak a kommentviták: az egyik tábor szerint ez mind butaság, csak az élénk fantázia szüleménye, és jó pár ott lakó is arról győzködi a többieket, hogy soha nem tapasztalt hasonlókat.

Egy akkori lakos is megosztotta a saját észszerű magyarázatát a történtekre: „Nappal jöttek a fináncok, volt nekik egy fiókos Csepel teherkocsijuk, és exhumáltak. Kiásták a holttestet, összeszedték az aranyait, betették a fiókokba, a csontokat meg szétdobálták. Mi, fiatalok – én 16 voltam – komolyan mondom, koponyák, kar-, meg lábszárcsontok között mászkáltunk! Az egyik srác talált egy olyan koponyát, aminek még mind a 32 foga megvolt, el is tette, és az íróasztalán egy lámpa volt benne. Nos, az esti ramazurikban mi is részt vettünk, a csajok nagyokat sikoltoztak, mi a csontokat dobáltuk a ház falának, az öregek meg majrézva húzták be a függönyeiket, és másnap ment a susmus, hogy hallották a kedves szomszédék is, micsoda szellemjárás volt itt? Hát ennyit a szellemekről…”

Az ellentáborból azonban születnek vérfagyasztó hozzászólások is, mint például az alábbi: „Én itt lakom a Pozsonyi utcai lktp. közvetlen szomszédságában a Berda József utcában, a szekrényajtó kivágódik, a plüss figurák hátat fordítanak maguktól, a tányér felcsúszott a falra, úgy, hogy támasztotta az asztal teteje, kiskutyám egy pontot néz néha, mintha ott állna valaki, és nagyon izgatottá válik, hozzá sem lehet szólni.”

Tény, hogy meg tudja tréfálni az embert egy rosszul bekötött elektromos hálózat vagy vízvezeték, ahogyan a fűtésrendszer csövei is, nem beszélve a panelfalak akusztikai hatásairól. Az azonban mindenképpen érdekes, hogy egy egész lakótelepet magával rántott a tömegpszichózis, akárcsak annak idején a boszorkányperekben. Sosem fog teljes bizonyossággal kiderülni, hogy amit a munkások vagy az éjjeliőrök láttak, az csupán az alkohol gőze volt, vagy tényleg egy kísértet, esetleg csak egymás hergelése sikerült túl jól.

Annyi biztos, hogy mára már csak a ragadványnév maradt, a pánik eltűnt, bár sok önjelölt szellemvadász portyázik hébe-hóba a Ghostbustert fütyörészve, hátha elcsíp valami izgalmas jelenséget. Azért remélem, ha szellemet nem is látnak a paraturisták, legalább megnézik a környéken a Városházát, a Lepkemúzeumot, az újpesti zsinagógát, a stadiont és a Víztornyot is, ha már arra járnak. Azt pedig mindenki maga döntse el, hogy népi babonáról, tömeghisztériáról vagy valós túlvilági jelenségekről szól-e a Szellemtelep históriája.

Források: 1, 2, 3, 4, 5


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Egy működő atomreaktor volt a '66-os BNV sztárja, alig volt nagyobb egy konyhai vízforralónál
1966-ban még simán ki lehetett állítani egy zseberőművet a vásáron, ráadásul az ilyeneket sorozatban gyártottuk akkoriban.
Forrás: Tó-retró blog, címkép: Az ország első reaktora Csillebércen. Még ma is működik - szmo.hu
2022. március 18.


Link másolása

A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

Az 1966-os Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV) legalább egy szempontból kiemelkedett a többi hasonló rendezvény sorából. Ezen az eseményen ugyanis valami egészen egyedi dolgot állítottak ki. Bár látványra a két méterszer két méteres kocka nem tűnt túl érdekesnek, mégis ellopta a show-t minden más kiállított tárgy előtt. A Csillebércről érkezett újdonság ugyanis egy működő atomreaktor volt!

Ma már nehezen elképzelhető, hogy iskoláscsoportok, kismamák vagy bárki más védőfelszerelés nélkül sétálgathasson egy atomreaktor körül, sőt akár meg is érintse azt, ám akkoriban teljesen más volt a világ.

Húsz évvel Csernobil előtt az atomenergia maga volt az izgalmas, érdekes új technológia, melynek békés felhasználása a legnagyobb lehetőségnek ígérkezett a 20. században. Ráadásul a ZR-4 névre keresztelt vajszínű kockát alig 7 évvel az első hazai atommáglya, a csillebérci kísérleti izotóp reaktor után állították ki, így érthető a hatalmas érdeklődés.

A kiállítási mini reaktor, 1966. május 7-én készült el Központi Fizikai Kutató Intézet (KFKI) atomvárosában, hogy kevesebb, mint két hét múlva már a BNV-n hirdesse a barátságos atomenergiát.

A reaktor aktív zónája (ahol a maghasadás zajlik) 20x25x30 centimétert tett ki, vagyis alig volt nagyobb egy mai konyhai vízforralónál. Ezt vette körül egy grafit, két parafin és egy nehézbeton (KFKI találmány) réteg, nagyjából 90 cm vastagságban. Az urán hajtóanyagú reaktor a vásáron a nagyközönség jelenlétében is hasznos munkát, úgynevezett aktivációs analízist végzett. A berendezéshez tartozó csőposta a vásárlátogatók szeme láttára szállította a sugárzó térbe az anyagmintát, ahol az maga is sugárzóvá vált. Sugárzási spektruma pedig rendkívül pontosan elárulta a minta összetételét.

A ZR-4-et a kiállítás után szétszerelték és visszaszállították Csillebércre. A reaktort a KFKI ugyanis nem csupán a vásáron való bemutatás céljából készítette. Részese volt a hazai atomenergia megszületését célzó, több évtizedes kutatássorozatnak.

Az első lakossági szolgálatba állt erőmű 1954. június 24-én kezdte meg a működését a Szovjetunióban, hiszen akkoriban mindenki hitt az olcsó és „tiszta” atomenergiában.

A csillabérci atomváros építkezését már két évvel később, 1956 júniusában megkezdték az orosz tervrajzok alapján.

Az atomváros első látványrajza

Az első hazai reaktor 1959. március 25-én kezdte meg a működést és rögtön két célra is használták.

A hazai szakemberek képzése és a kísérletezés mellett az akkor Európa szerte igen keresettnek számító rövid felezési idejű izotópokat állítottak elő velük.

Az ilyen izotópokat (pl.: a Nátrium 24) akkoriban a gyógyászatban, mezőgazdaságban és az iparban is előszeretettel használták.

Az egyik tipikus terület a

szigetelt csővezetékek repedéseinek felderítése volt, amikor a csőben áramló gázba/folyadékba kevert izotóp sugárzása lehetővé tette a hiba helyének meghatározását nagyobb szakaszok szétbontása nélkül. Az ilyen izotópok sugárzása néhány óra alatt kimutathatatlan szintre csökken, így nem szennyezik az anyagot, amihez keverték őket. Persze ez egyben azt is jelenti, hogy mindig új adagokra van belőlük szükség, hiszen használatuk csak rövid ideig lehetséges.

Éppen ezért végzett fontos munkát a csillebérci reaktor. Ám az atomvárosban nem csupán az első atommáglyával végeztek kísérleteket, hanem építettek több ún. „zéró reaktort” is. Ezeknek a zéró hőt adó és ezzel energiát nem szolgáltató, kísérleti reaktoroknak a jelölésére a ZR betűket és egy számot használtak.

A BNV ideje alatt kiállított ZR-4. Jól belőhető a mérete a mögötte sürgölődő kutatók magasságának segítségével

Az első hazai tervezésű kísérleti atommáglya, a ZR-1 már 1960-ban elkészült, ezután 1962 végétől 1965 őszéig működött a ZR-2, majd jött a ZR-3 és a kiállításon is látható ZR-4.

A ZR-5 segítségével végezték el a Budapesti Műszaki Egyetem atomreaktorának nukleáris tervezéséhez szükséges kísérleteket. Hét KGST-ország 1971-ben Ideiglenes Nemzetközi Kutatókollektívát alapított, mely a KFKI-ban dolgozott, itt építették fel a ZR-6 modellrektort. A kollektíva feladata az volt, hogy pontos reaktorfizikai adatokat („benchmark”) szolgáltasson az erőművi reaktorok tervezéséhez és üzemeltetéséhez. A programot és a ZR-6-ot 1991-ben állították le, de ez alatt az idő alatt rengeteg segítséget nyújtott a hazai és nemzetközi atomfizikának. A „kiállítási sztár” ZR-4 még 2012-ben is működött Csillebércen...

Ha a múlt században imádtál a Balatonnál nyaralni vagy szeretnéd tudni, hogyan nyaraltak a szüleid, neked írták a Tó-retró blogot. Ha pedig szeretnél visszaemlékezni a 70-es, 80-as évekre, és vannak fotóid, amiket szívesen megosztanál, csatlakozz a Retró Insta-csoporthoz!

A kérdőív kitöltésével pedig segítheted a Tó-retró Balatonnal kapcsolatos kutatását, és ajándékot is nyerhetsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET: