1970. május 13-án a medréből kilépő Szamos folyó éjjel 11-kor érte el Nagygécet, s a falut teljes szélességében elöntötte. A település lakosságát evakuálták, ezt követően pedig nem is engedték őket vissza otthonukba. A hatóságok akkori döntése alapján húsz évig tilos volt az építkezés a területen.

A falu egykori lakói, - az eddig soha nem látott nagyságú árvíz levonulása után -, a közeli Csengerben, illetve Csengersimán telepedtek le. Az akkoriban 749 lélekszámú Nagygécen mára csak egy-egy téglaház, a magtár, illetve az Árpád-kori templom maradt meg, a vályogházakat egytől egyig elsodorta a pusztító áradás. Nagygéc egyike azoknak a szatmári falvaknak, melyeket a trianoni határ elvágott az árvízvédelmi töltéstől.

Az egykor ott élők visszaemlékezése szerint a katasztrófát a románok tetézték, amikor hadseregük, egy rakétabázis védelmének érdekében felrobbantott egy gátat a határ túloldalán. A víz alá került Nagygécről a katonaság bevonásával menekítették az embereket. Visszaemlékezések szerint a munkásőrök a buszokra egyszerűen nem engedték fel a férfiakat, kizárólag a nőket és gyerekeket.

Nagygéc fénykorában és az árvíz idején

Egy, a katasztrófát túlélő lakos így emlékezik vissza:

"- Aznap éjjel a kutyák félelmetesen vonyítottak. A gyerekek lefeküdtek aludni, de ők is megérezték a bajt. Hamarosan dörömbölés az ajtón, valaki kiabál: meneküljenek, jön a víz! Talán csak másodpercek teltek el, az emberek felkaptak valamit a pizsamájukra - szaladtak az Erge patakig, de a hídon már nem lehetett biztonságosan átkelni. A gyerekeket erős, csizmás férfiak ragadták meg, akiket a hatalmas robajjal hömpölygő víz majdnem elsodort - aztán mégis mindenki kijutott az áradat fogságából.

Először csak a faluközpontba, a templom mellé, ami magasabban fekszik, majd hajnal kettőkor megérkeztek a teherautók. Mindenkinek csak guggolásnyi hely jutott. Addigra már az egész falu víz alatt volt. Az idegen sofőrök mellé traktorosok ültek, hogy mutassák, merre kanyarog az út, nehogy az árokba boruljanak. 749-en indultak útnak, de egy sem gondolta közülük, hogy végleges lesz az utazás.”

A román oldal sem úszta meg a természeti katasztrófát. Szatmárnémetit is elöntötte a víz. A teljes árvíz mintegy 75.000 holdat érintett a Szamos, a Túr és Kraszna teljes magyar szakaszán, 30 ezer lakost fenyegetve. A Nagygéc közelében lévő Komlódtótfalu házainak mintegy 70 százaléka megsemmisült az árvízben.

Nagygéc napjainkban

Nagygécet mára benőtte a gaz, s már csak az egykor jobb napokat látott gémeskutak emlékeztetnek arra, hogy itt egykoron mozgalmas élet zajlott. A falut 1981-ben Csengersima közigazgatási területéhez csatolták. 2011-ben a faluban mindössze három házat laktak, az építési tilalmat még mindig nem oldották fel a hatóságok.

A falu újjáélesztésére, emlékének ápolására a hajdani lakosok és a településhez kötődő környékbeliek 2008-ban közhasznú egyesületet hoztak létre, mely a Nagygécért Közhasznú Egyesület nevet viseli. A tervek között szerepel, hogy települést üdülőövezetté nyilváníttatják, a megmaradt házakat turisztikai célzattal felújítják. Az egyesület hagyományőrző emléknapokat, illetve különböző kulturális rendezvényeket, összejöveteleket tart a faluközpontban.

A településen az egykori lakosok és leszármazottaik 2010-ben emlékparkot hoztak létre, ahol minden évben találkoznak és megemlékeznek a boldog, régi szép időkről.

Nagygéc akkor és most

Még több elhagyott helyet ITT TALÁLTOK.

Ha érdekes volt az elöntött falu története, nyomj egy lájkot!

December végén a Ferenczy Múzeumi Centrum régészeti kutatásokat végzett Újlengyel középkori lelőhelyén, melynek során egy egyedülálló, közel 7000 darabos éremkincsleletre bukkantak, írja a múzeum a Facebook-oldalán.

Mint írják, a kétnapos mentőfeltárást Nagy Balázs, a múzeum numizmatikusa vezette a Közösségi Régészeti Egyesület önkénteseivel összefogásban. A kutatást az alapozta meg, hogy 2019-ben már előkerült innen egy közel 150 darabból álló, 1455-ben záródó éremlelet.

"A felszíni pénzek sűrűsödési irányát figyelembe véve a szakemberek egy 1x1 méteres aknát nyitottak meg, ebből került elő egy edény, aminek a hasát a pénzekkel együtt kitépte az eke. Ritkán figyelhető meg ilyen jól, hogy hogyan rombolja, bolygatja meg a mélyszántás a földben rejtőző emlékeket. A kincs esetében az eke pont kettétörte az érmeket tartalmazó edényt, és egy adott irányban elhúzta azokat, így követni lehetett a széthúzott, kupacokban heverő pénzeket. A széttört edényt nem lehetett egy darabban tartani, így a benne lévő érmeket a helyszínen felszedték" - számoltak be a feltárásról.

A legkorábbi érme egy Lucius Verus (161–169) ezüst denarius, továbbá egy tucat aquileiai denárt, illetve javában I. Mátyás (1458–1490), II. Ulászló (1490–1516), valamint II. Lajos (1516-1526) korabeli denárokat és obulusokat tartalmazott. A felszedés során I. Mátyás (1458–1490) korabeli aranyforintot is találtak. A mosás során figyeltek fel egy vatikáni denárra, ami II. Pius (1458–1464) pápa pénzkibocsátásából származik és igen ritka éremnek számít Magyarországon.

A szakemberek szerint a leletegyüttes korabeli összértéke körülbelül 74 aranyforinttal lehetett azonos, amin az akkori időben 7 lovat, ma pedig egy luxusautót lehetne vásárolni.

A régészek szerint a kincsek elrejtését okozó támadás az 1526. évi török pusztítással hozható összefüggésbe, pontosabban amikor a török had 1526-ban Ibrahim pasa vezetésével Budáról Szeged irányába haladt.

"Magyarországon a mohácsi csatát követő török pusztításhoz kapcsolódó, ilyen nagyságú kincsleletek ritkák. Pest megyében a késő középkorból ez a legnagyobb értékű éremkincs, ami eddig előkerült, így komoly kutatási eredménynek számít" - jegyezték meg a bejegyzésben.

A múzeum a lelőhely és a kincs felderítését szeretné tovább folytatni a következő időszakban.

Nem lenne túlzás, ha a 19. századi Londont egy nagy wc-ként jellemeznénk - írja kutatása előszavaként Judith Flanders angol történész, aki párhuzamot vont a nagy kolerajárvány és Covid-19 vírust megelőző időszak között.

Leginkább azért, mert 1856-ig nem is volt ilyen az angol fővárosban. London hulladékát és szennyvízét így a Temzébe engedték. Ez még akkor is szörnyű lenne, ha az ivóvizet nem innen nyerték volna, de így katasztrófához vezetett.

Nem kell orvosszakértőnek lenni ahhoz, hogy kitaláljuk, mi történt ezután. A városban elviselhetetlen lett a bűz, amit egészen addig nem oldottak meg, amíg nem tört ki egy tömeges halálos járvány, vagyis a kolera.

A kolera megjelenése után jó pár évbe telt az emberiségnek, mire rájött, hogy ez a szennyezett víz által terjedő betegség. Ez akkor történt meg, amikor John Snow bebizonyította, hogy egy szennyezett kút tíz nap alatt 500 ember halálát okozta. A betegséget azzal állította meg, hogy leszerelte egy kút fogantyúját, amit utána nem lehetett használni.

Akkoriban éppúgy, ahogy az az új betegségek kitörésénél azóta is lenni szokott, sokan spekulálni kezdtek, vagy összeesküvés-elméleteket gyártottak.

Mielőtt bárki is elítélné a 19 századi embereket, lássuk, mit állapított meg Judith Flanders történész a koronavírusjárvánnyal kapcsolatban. A párhuzam kísérteties.

A szakember egy korabeli jegyzőkönyvet idéz.

- olvasható a dokumentumban.

Just so we are all clear that nothing changes. This, on the 1832 cholera epidemic. pic.twitter.com/iAdEdabqBw— Judith Flanders (@JudithFlanders) December 26, 2020

A betegségtagadás nem csak a műveletlenekre volt igaz. A sunderlandi üzletemberek tanácsa szerint a kolera csak közönséges bélpanasz volt, és sokkal kevesebben haltak meg a járvány alatt, mint máskor békeidőkben.

Úgy tűnik – szerte a világon – a kolerára adott reakciók is ismerősek lehetnek. A londoni kolerajárványnak végül a parlament vetett véget, amikor elegük lett a bűzölgő Temzéből, és 18 nap alatt összegyűjtötték a pénzt egy új szennyvízelvezető rendszer kiépítésére.

1943. január 12-én kezdődött - a második világháborúban - a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban. A 250 ezer fős 2. magyar hadsereg kötelékéhez tartozó honvédek és munkaszolgálatosok közül mintegy 125-130 ezren estek el, sebesültek meg, vagy estek fogságba.

A magyar katonák kötelességtudatból és kitartásból jelesre vizsgáztak, életüket adták a hazáért, bajtársaikért, még úgy is, hogy nem volt sokuknak megfelelő fegyverzete, felszerelése és ruházata sem. Nemcsak az ellenséggel, hanem a -30 C-fokkal is meg kellett küzdeniük.

Két nap leforgása alatt a szovjetek teljesen áttörték a IV. hadtest védelmét. A honvédek nem tudtak új arcvonalat kialakítani, ezért visszavonulásba, illetve menekülésbe kezdtek. Másnap már a III. hadtestet támadta az ellenség, a német hadvezetés pedig továbbra sem küldte a felmentést és megtiltották a magyar hadsereg számára a visszavonulást. Január 15-én már pánik tört ki, a katonák eldobták fegyvereiket és visszavonultak.

Január 18-án a bekerített III. hadtest kivételével már nem voltak magyar csapatok a Donnál. Az ellen nem álló menekülőket lefegyverezték, majd hagyták őket tovább menekülni, a fegyverteleneket pedig nem bántották. A rendkívüli hidegben minden éjszaka a legyengült, lerongyolódott emberek ezrei fagytak halálra, az életben maradottak pedig tovább vánszorogtak, keresve az utat vissza Magyarországra. Melegedni, megpihenni az elpusztított, felgyújtott falvak tüzénél tudtak, táplálékul a megfagyott lovak húsát ehették.

A III. hadtesttel a németek minősíthetetlenül, megalázó módon bántak. Megtiltották, hogy az utakat használják, vagy éjszakára behúzódjanak a falvakba. Március 3-ig 2913 tiszt és 61.116 fő legénység érkezett be. Az elesettek és fogságba esettek pontos számát megállapítani nem lehet.

Vitéz Bányai József a doni tragédiában vesztette életét. Édesanyjának írt szívszorító levelet.

Kovács József tartalékos címzetes szakaszvezető több zöld színű tábori lapot küldött haza feleségének és gyermekeinek. Két levelét sikerült cenzúrázatlanul - a szabadságra távozó ismerőseivel - elküldenie.

Feleségének szóló első levelében a útjukról és megérkezésükről írt:

„Drága Anyukám! Most feketén írok, nem tudom, eljut-e hozzád. Andrássi őrmesterrel találkoztunk Novij Oszkolban és megy haza szabadságra, megígérte, hogy elviszi. Ebben megírhatom a valódit. Bizony, elég sok szenvedés után jutottunk eddig és még megyünk tovább. 12 napig voltunk vonaton, 2 napot Bjelgorodban pihentünk és utána 4 nap gyalogoltunk.

Képzeld, hogy jól lehetünk lakva, talán ha megérkezünk, jobb lesz. Máskülönben egészséges vagyok, a gyaloglást eddig még jól bírtam. Csak az a baj, hogy nagy hóban kell menni, de majdcsak megsegít az Isten. Imádkozzál, én nem tudok, úgy el vagyok már fásulva és még talán vadulva is el leszünk, ha már bent leszünk az első vonalban, mert oda megyünk.

Hogy vagytok, egészséges vagy-e már? És a gyerekek hogy vannak, jók-e? Mondd meg nekik, hogy én kérem, legyenek jók, tanuljanak szorgalmasan. Irénkének is írtam egy képeslapot Bjelgorodból. Tudod, hogy mennyire vagyok hozzátok? 2860 km-re. Ha ezt gyalog kellene megtenni, egy fél évre volna szükség, napi 10-15 km átlaggal. (…) Vigyázz te is magadra és a gyerekekre is! A segélyt megkapod-e? Pontosan írd meg, írjál meg mindent, csak amit most írtam, arról ne írjál. Isten veletek, sokszor csókollak benneteket és mindenkit. A viszontlátásra, szerető férjed: Józsi. Tábori szám: 233/111”

1942 decemberének közepén ismét lehetősége adódott egy cenzúrázatlan levél hazaküldésére. Ebben így írt:

„Drága Anyukám! Itt küldök egy kis csomagot a gyerekeknek, két doboz sajtot egy szabadságos katonától. Jánoshidai fiú, a neve Csapkó Mátyás honvéd. Tőle küldjél egy kis csomagot, ha majd jön vissza. (…)

(…) Drága Anyukám! Én jól vagyok, itt nincs semmi baj, csend van, messze vannak az oroszok hozzánk, csak vaktában lövöldöznek, mi is, ők is. Tehát ne aggódjál, vigyázok magamra, amennyire csak lehet, talán a tavasszal hazamegyek, ha nem is véglegesen, de szabadságra azt hiszem, ha a zászlóaljat váltják, én is megyek velük. Bár úgy lenne, még nem tudja senki (…) Egy kicsit hideg van, más bajunk nincs. Az étkezés az nem az elsőrangú, tehát nem úgy van, ahogyan mondják, milyen jó dolga van az első vonalbeli bakának. Ha nagy a hó, talán be sem jön a főtt étel, a száraz koszt meg elég kevés. Isten veletek, csókollak benneteket, a viszontlátásra! Szerető férjed: Jóska. A gyerekeket csókold meg helyettem.”

Kovács József tartalékos címzetes szakaszvezető 1943. január 26-án tűnt el (Kis) Nyikolajevka keleti térségében. Felesége és három gyermeke hiába várta haza évek hosszú során keresztül, több tízezer honvédhez és munkaszolgálatoshoz hasonlóan ő is ottmaradt a Don-kanyarban - írta a Felvidék.ma.

Rahó Etelka egyike volt azoknak a hősöknek, akik a II. világháborúban sebesült katonákat ápoltak és - sokszor gyalog - bejárták egész Kelet-Európát. Alakja egy Don-kanyarról szóló eposzban jelenik meg.

1799. január 8-án született Stand Károly, akit mi leginkább Petőfi A tintásüveg című versének hőseként ismerhetünk. Igen, ő az a Megyeri. Nevét szülőfaluja, a nyitrai Tótmegyer után vette fel. Fiatalkorában vándortársulatokkal járta az országot, de 1837-től a Pesti Magyar Színház társulatának lett tagja.

A Bizáncban játszódó tragédiában Megyeri Károly játszotta a hadvezér címszerepet, feleségét pedig Laborfalvi Róza alakította. Megyeri sokoldalú színész volt, leginkább komikusként ismerték, bár gyakran alakított intrikus szerepeket is, így például az első pesti Bánk bán bemutatóján, 1839-ban Biberach megformálója volt ugyanebben a színházban. Belizárként hősi szerepet vitt, és ebben is meggyőző alakítást nyújthatott, legalábbis a Honművész tudósítása szerint: „Megyeri ur (Belizár) ’s Lendvayné assz. (Irene) a’ harmadik felvonás végén zajos tapsok között hívatott elő”.

Az egyemeletes klasszicista épületet ifjabb Zitterbarth Mátyás tervezte, a klasszicista elvektől némileg eltérően domborművekkel, szoborfülkékkel a homlokzaton. Az építkezés 1835 szeptemberében kezdődött és szűk két év után be is fejeződött.

Az épületet 1873 és 76 között átépítették. A munka a kitűnő mester, Szkalnitzky Antal tervei alapján készült. A színház belső terei nem különösebben, de a külső nézet jelentősen megváltozott. A homlokzat monumentális portikuszt kapott és egy bérházat is felhúztak mellé, amelyet részben színészlakások foglaltak el, de díszletraktár és színiiskola is kapott itt helyet.

Ugyanebben az évben nyert pályázatot Tőry Emil és Pogány Móric Nemzeti Színház tervével, amit az előző teátrum helyére, a Grassalkovich-féle telekre álmodtak, de ez a háború, később pedig forgalmi okok miatt csak terv maradt.