hirdetés

MÚLT

Az éj leple alatt kezdték építeni 60 évvel ezelőtt, és 28 évig állt a berlini fal

A hidegháború, Európa kettéosztottságának szimbóluma volt. A 155 km hosszú, 3,6 méter magas falat és környékét szigorúan ellenőrizték, a szökni próbálókkal szemben tűzparancs volt érvényben az NDK határőrségnél.

Link másolása

hirdetés

Amikor Winston Churchill 1946 márciusában fultoni beszédében Európára leereszkedő „vasfüggönyt” emlegetett, kevesen gondolták, hogy ha nem is vasból, de kőből és téglából felhúznak a kontinens két ellentétes ideológiájú és ellentétes érdekszférába tartozó része között egy építményt, amely közel három évtizedig nem csupán szimbolizálta a megosztottságot.

A berlini fal, amelyet 1961. augusztus 13-ra virradóra kezdtek el építeni az egykori német birodalmi főváros keleti felén, egy történelmi abszurditást hozott létre: kettévágott Európa közepén egy nagy hagyományú várost, amelynek egyik fele a Nyugat által sokáig el nem ismert Német Demokratikus Köztársaság fővárosa lett, míg a másik fele egy különleges státuszú „városállam” lett, amelyet, még ha ezt a 10 évvel később született négyhatalmi megállapodás nem is fogadta el, a Német Szövetségi Köztársaság gyakorlatilag a 11. tartományának tekintett.

A berlini kérdés megértéséhez vissza kell kanyarodnunk a II. világháború befejezéséhez. Bár Berlint a szovjet csapatok foglalták el, a fővárost négy megszállási övezetre osztották: a keleti rész a szovjeteknek jutott, míg a nyugatin az amerikaiak, britek és franciák osztoztak, de volt a városnak egy négyhatalmi adminisztrációja egészen 1948-ig.

A hidegháború erősödése azonban Berlinre is kihatott: a három nyugati zóna egyesült és leszakadt a keletitől. E nyugati övezetet 1948. június 24-én blokád alá vonták a szovjet haderők, és mivel a nyugati hatalmak sem akarták feladni, légihíddal biztosították a város ellátását. Bár 39 brit, 3 amerikai és 6 német pilótát lelőttek a szovjetek, a helyzet mégsem fajult újabb háborús konfliktusig, és végül közel 11 hónap után, 1949. május 12-én feloldották a blokádot. Nyugat-Berlin enklávé helyzetét azonban tovább erősítette, hogy még abban az évben megalakult az NDK és Kelet-Berlin lett a fővárosa.

1952-ben az NDK lezárta határait az NSZK-val szemben, ugyanakkor megmaradtak a nyitott kapuk Berlin két fele között, és a romló életszínvonal, a kommunista pártállami elnyomás miatt egyre többen választották az egyirányú utat.

A Sztálin halála után három hónappal, 1953 júniusában kirobbant felkelés elfojtását követően 200 ezren menekültek el. 1949 és 1960 között 2,6 millió keleti lakos szökött Nyugat-Berlinen át az NSZK-ba, számuk 1961-ben is meghaladta a 200 ezret. Egészen augusztus 13-ig. Elengedhetetlen érdekévé vált a Walter Ulbricht vezette keletnémet rezsimnek e folyamat megállítása.

hirdetés

A nagyhatalmak vezetői még megoldhatták volna a berlini válságot. 1960 májusára Párizsba négyhatalmi csúcsot terveztek, ezt azonban meghiúsította a Szovjetunió felett lelőtt U2 amerikai kémrepülőgép esete. Végül John F.Kennedy amerikai elnök és Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkár 1961. június 2-án Bécsben találkoztak. Kennedynek nagy szüksége volt a diplomáciai sikerre, hogy kiküszöbölje az áprilisi, kudarccal végződött kubai kaland, a Disznó-öbölbeli invázió okozta presztízs-veszteséget. Ezért is egyezett bele, hogy európai körútjába beiktatja a Hruscsovval való találkozót.

A szovjet vezető, ráérezve az amerikai elnök meggyengült pozíciójára és tapasztalatlanságára, erőfölényének tudatában érkezett a tárgyalásokra. Bár a napirenden számos fontos kérdés szerepelt a nukleáris leszereléstől az indokínai konfliktusig, Berlin ügye nyomta rá bélyegét a tanácskozásra. Hruscsov egy memorandummal érkezett, amely szerint Nyugat-Berlin demilitarizált, semleges város státusát kapna. Azzal fenyegetőzött, hogy egy szovjet-amerikai megállapodás hiányában olyan békeszerződést köt a keletnémet kormánnyal, amely elvágná a Nyugatot Nyugat-Berlintől.

Kennedyt megdöbbentette a kemény hangnem, de nem volt hajlandó engedni a szovjet nyomásnak. „Erőre erővel válaszolunk. Ha az Egyesült Államok háborút akar, az ő baja” – mondta Hruscsov. Mire Kennedy így felelt: „Akkor, elnök úr, háború lesz. Hosszú, hideg tél lesz.”

Két évvel később JFK már kijelenthette a Brandenburgi Kapu nyugati oldalán, hogy „Ich bin ein Berliner”.

Az igazi „hideg” két hónappal a csúcstalálkozó után kezdődött: a keletnémet hatóságok a 1961. augusztus 13-ára virradó éjjel szögesdrótot húztak fel a két városrész között, majd megkezdték egy tényleges fal építését. Ulbricht még júniusban egy nyugatnémet újságírónőnek azt állította, hogy „senkinek sincsen szándékában falat építeni”. Végül azonban augusztus 5-én a Varsói Szerződés tagállamai moszkvai konferenciájukon Hruscsovval az élen megadták az engedélyt a „műszaki határzár” létrehozására.

A 20. század történelmének ikonikus felvételei közé tartoznak azok a filmrészletek, amelyeken kétségbeesett kelet-berliniek az utolsó pillanatban átugrálnak életük kockáztatásával a még alacsony falakon. Nyolcszáz civilnek és 85 katonának sikerült még elmenekülnie az építés idején. Családok szakadtak szét, sokan a munkahelyüket vesztették el. De megszakadtak a Berlin egységét addig biztosító közlekedési kapcsolatok, romlottak a közszolgáltatások, miután a fal építésével kettévágták az elektromos hálózatot is.

De még olyan abszurditások is előfordultak, mint a Bernauer strasse-i házak, „határvonalnak” számítottak, mivel ablakaik a nyugati zónára nyíltak. Az NDK propagandában úgy állították be, mint a „fasizmus elleni védőbástyát”, abból a hamis állításból kiindulva, hogy a II. világháború után a német földön maradt egykori háborús bűnösök mind az NSZK-ban rejtőznek. Ehhez képest a német újraegyesülés után felbukkanó neonáci csoportok szinte mind Keletről jöttek…

Fotó: Pixabay

A 155 km hosszú, 3,6 méter magas falat és környékét szigorúan ellenőrizték, a szökni próbálókkal szemben tűzparancs volt érvényben az NDK határőrségnél. 1989-ig összesen 125-en haltak meg így. A közelében lakók csak külön igazolvánnyal közlekedhettek. Csupán néhány katonai ellenőrző pont maradt nyitva a két zóna között, amelyek közül a leghíresebb a Checkpoint Charlie lett. Itt cserélték ki Gary Powers-t, a lelőtt U2 pilótáját az Egyesült Államokban letartóztatott szovjet mesterkémre, Rudolf Abelre és itt távozhattak Nyugatra egyes szovjet ellenzékiek az 1970-es években. A négyhatalmi megállapodást követően a nyugat-berliniek már könnyebben átjárhattak Kelet-Berlinbe, de a keletiek számára továbbra is illegális maradt, egészen 1989 november 9-ig.

Nem meglepő, hogy a Fal hamarosan fontos szereplője lett a nyugati kémfilmeknek. Az egyik legelső a John Le Carré regényéből készült A kém, aki a hidegből jött volt 1965-ben Richard Burtonnel a főszerepben. Michael Caine volt a hőse a Temetés Berlinben című filmben (1966) és feltűnt a Fal több James Bond-filmben is, köztük a Casino Royale-ban és az Octopussy-ban. A kettéosztottság életérzését ragadta meg Wim Wenders a Berlin felett az ég-ben.

A német újraegyesítés után is számos híres alkotás kötődik hozzá, köztük a Goodbye, Lenin és A mások élete. De Nyugat-Berlin egyedi atmoszférája nagyon sok kortárs művészt megihletett. Lou Reed, David Bowie, Brian Eno, Nick Cave egyaránt töltött itt hosszabb-rövidebb időt, és alkottak emlékezetes lemezeket. Nyugat-berlini szubkultúra különösen a 70-es, 80-as években virágzott, az a mondás járta, hogy a helyi kávéházakban, galériákban, klubokban soha nincsen záróra.

És ne feledjük azt sem, hogy az elszigetelt város lett a graffiti-művészet egyik központja. A Falat sokáig csak spontán módon firkálták össze – a keleti felét folyamatosan tisztították – aztán 1984-ben Thierry Noir francia művész hivatalosan is alkotó felületet kapott a nyugati oldalon. Példáját számos társa követte.

Fontos szerep jutott Nyugat-Berlinnek a 60-as évek kontesztációs mozgalmában, miután itt lőtték le a rendőrök 1967. júniusában a Reza Pahlavi iráni sah elleni tüntetés során az egyetemista Benno Ohnesorgot. Innen indult el a teológus hallgatóból lett diákvezér Rudi Dutschke, és itt követtek el ellene végzetes kimenetelű merényletet 1968. április 11-én. Itt bontakozott ki azokban az években a „házfoglaló” mozgalom, amikor fiatalok üresen hagyott házakban, lakásokban hoztak létre közösségeket. És innen indult el politikai karrierje a később Nobel-békedíjas Willy Brandt kancellárnak, az európai enyhülés egyik vezéralakjának, aki 1957 és 1966 között Nyugat-Berlin főpolgármestere volt.

Aztán 1989 megrázta az egész világpolitikát, a kommunista világrendszer összeomlott, immár okafogyottá vált a Berlini Fal is, amelyet a városnak a szabadság extázisába került lakói gyorsabban lebontottak, mint ahogyan felépítették. Egy-egy darabja ma már történelmi ereklye, Budapestre is kerültek belőlük. Ezek sokáig a Tabánban voltak láthatók, de mivel sokan próbáltak belőle némi szuvenírt hazavinni, 2004-ben átvették őket a Máltai Szeretetszolgálat zugligeti Befogadás Kertjébe.

A Berlini Fal történetéhez hozzátartozik, hogy egy évvel annak lebontása után Rogers Waters, a Pink Floyd egykori alapítója számos világsztár zenésszel közösen a The Wall című művének látványos előadásával emlékezett meg az eseményről a helyszínen és többszáz millió tv-néző előtt. Bár a darabnak eredetileg nem volt köze a hidegháború e szégyenfoltjához, ezzel a koncerttel, majd a végén bemutatott „falomlással” örökre összefonódtak.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
MÚLT
A Rovatból
hirdetés
A legdurvább helyek a Kádár-kori, pesti éjszakában
Halló, Nirvána, Vígmatróz. Testi sértés, robbantás, lövöldözés, emberrablás és a külföldiek lehúzása pikáns showműsorral.
Forrás: Tó-retró blog, Címkép: Nirvana Bár, 1971., Fortepan/Bauer Sándor - szmo.hu
2021. december 22.


Link másolása

hirdetés
A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

A pesti éjszaka a Kádár-korban sem volt veszélytelenebb, mint az azóta eltelt időszakban. Az akkori sajtóban szerették azt a látszatot kelteni, hogy az országban szinte egyáltalán nem létezik bűnözés, ám ez messze állt a valóságtól. Az éjszakai élet hírhedt fellegváraiban akkor és később, a kilencvenes években is folyamatosak voltak a bűncselekmények. Cikkünkben most a három, talán legrosszabb hírnek örvendő szórakozó helyről, a Matrózbárról, A Halló bárról és a Nirvánáról emlékezünk meg részletesebben.

A három helyet már az elején könnyű két csoportra osztani, hiszen a Halló és a Nirvána elsősorban a vastag pénztárcájú külföldiekre szakosodott, míg a Vígmatróz soha nem tört ilyen babérokra.

Igaz éppen emiatt utóbbinak a problémái is mások voltak.

Vígmatróz

A Vígmatróz 1969-ben nyitott meg egy nagy múlttal rendelkező helyiségben, a Vígszínház mellett. Korábban ugyanis a szolid és nyugalmas Club Kávéház, illetve közvetlenül a matróz előtt a Vígszínház büféje működött itt. Az új hely azonban már a nyitásakor nyilvánvalóvá tette, hogy mostantól más időszámítás kezdődik: egy gyanús ügyletben ingyen jegyeket kínáltak a szomszédos színházba, bizonyos fogyasztás felett. A Vígszínház persze azonnal tiltakozott mondván, hogy náluk folyamatos a telt ház, és az új műintézmény csak ne akarjon ingyen vendégeket küldeni hozzájuk.

hirdetés

Az akciónak így hamar vége lett, ám valószínűleg nem igazán a teátrum rosszallása kapcsán. A tulajdonosok mintha csak észbe kaptak volna, a matróz nevéhez jobban illő célközönséget kezdtek begyűjteni.

A belépő nélküli discjockey estek és az olcsó alkohol csakhamar ide vonzotta a „kikötői” söpredéket Budapest utcáiról.

A csodás – görög éttermekre hajazó – beltérben hamar megkezdődött a részeg rajcsúrozás. A romlást jelezte, hogy 1973-ban már egy olyan 26 éves szállítómunkást vettek fel „portásként”, aki kétszer ült börtönben garázdaságért és nemi erőszakért. A „szakember” pedig csakhamar be is mutatkozott!

Fotó: Fortepan/Chuckyeager tumblr

Egy kapatos vendéget úgy dobott ki a matrózból, hogy túlzott buzgalmának köszönhetően a fiatal férfit életveszélyes állapotban szállították kórházba.

Amikor a nyolcvanas években már mindennaposak lettek a rendőrségi razziák és bent az asztalokra dőlve bejelentett lakcím nélkül (ma hajléktalannak mondanánk) emberek aludtak, látszott, hogy itt a vég.

A Vígmatróz nem érte meg a rendszerváltást. 1989-ben teljesen lerobbant állapotban zárt be, és egy év múlva egy INTERAG üzletház nyitott meg a helyén.

Hallo Bar

Egészen más pályát futott be a szintén 1969-ben megnyitott Halló Bár a Körút és a Király utca (akkor Lenin körút és Majakovszkij utca sarkán. Ez a műintézmény egy önkiszolgáló étterem emeleti bárjaként kezdte a pályafutását, ám ennek ellenére I. osztályú üzemnek alakították ki. Ez egyben azt is jelentette, hogy a célzott közönség nem igazán a magyarokból állt.

A bárban első pillanattól alig lehetett magyar szót hallani, ha mégis, akkor abban nem volt köszönet.

Ide a magyarok közül többnyire azok jártak, akik kétes módon – akár itt helyben – szerzett pénzükből mulatoztak. Csalók, sikkasztók rablók vadásztak itt csinos, pénzcentrikus lányokra vagy éppen külföldi balekokra. 1985-ben Paudits Béla színművész vette át a hely üzemeltetését és Halló Orfeumra keresztelte át. Igyekezett frivol, de színvonalas műsorral idecsábítani az embereket (itt lépett fel először Zámbó Jimmy is többek között). A színművész a tulajdonos vendéglátó vállalattól 10 százalékot kapott fáradozásaiért cserébe, ám két év múlva feladta a felesleges harcot.

1987-ben a bár újra Halló néven üzemelt és különleges újítást vezettek be. Az esti partikon „nyelvgyakorlás” címszó alatt csak olyanokat engedtek be, akik idegen nyelven beszéltek, így a magyarok szinte teljesen kiszorultak a falak közül (az orosz nyelv nem számított idegennek, és akkoriban jóformán csak azt oktattak Magyarországon).

Még ebben az évben történt, hogy egy anyuka a babakocsiját az utcán hátrahagyva, fényes nappal bekéredzkedett WC-re a bárba, ám mire kijött már csak az üres kocsit találta. A kéthónapos Horváth Renátát egy zavarodott dunakeszi nő egyszerűen kikapta a kocsiból és majd egy évig sajátjaként nevelte. Igen különös egybeesés, hogy az akkoriban óriási figyelmet kapott Farkas Helga elrablása 1991-ben szintén kapcsolódik a Halló bárhoz. A 18 éves lány apja, Farkas Imre volt akkor a hely tulajdonosa.

Ezek a helyek nemcsak balhékról voltak híresek, hanem a csodás belső tereikről is. A Tó-retró 2022-es, "Legszebb Kádár-kori enteriőrök" falinaptárában mindhárom beltér szerepel tovább rövid sztorikkal. Retrómániásoknak kiváló ajándék! További részletek, megrendelés ide kattintva.

A Halló mélyrepülése a kilencvenes évek második felében teljesedett ki, amikor a bár a török-szír ellentét közepében találta magát. Két éven belül egy majdnem halálos lövöldözést és egy életveszélyes verést jegyezhetett fel a Halló. A sértettek ráadásul mindkét esetben robbantással torolták meg a velük történteket (valószínűleg, hiszen ma sem világos, hogy mi történt abban az időszakban). Nem lehetett unalmas akkoriban a környék élete. A Halló étterem helyén 1991 óta az ország első Pizza Hutja működik, míg a bár ma más néven sztriptízbárként üzemel.

Nirvana

Két évvel az előző kettő után csatlakozott a felhozatalhoz a Berlin Étterem új bárja, a Nirvána az V. kerületi Szent István körút 13-ban (éppen szemben a Vígmatrózzal).

A hely több dologról is nevezetes volt. Egyrészt egy csodás csillárról, mely tízhavi átlagbérbe került (mintha ma 4 millió forint körül lenne az ára), másrészt a hatvanas évek után újra feltámasztott sztriptíz műfajról. Igen, ez sem a magyar vendégeket célozta...

Bár sokan nem így tippelnék, a hatvanas-hetvenes években (a prűd szocializmus idején) meghatározott keretek között nyugodtan lehetett sztriptízshowt tartani. Az egyetlen igazi kritérium az volt, hogy a hölgyeknek A kategóriás vagyis balett képzettségűnek kellett lennie. Ezt a feladatot a Nirvána Medveczky Ilonával oldotta meg, akit – ledér táncosnők kíséretében - fél év alatt több mint tízezren csodálhattak meg.

Nirvana Bar 1971., Fortepan/Bauer Sándor

A helynek nem voltak igazán hangos botrányai, többnyire néhány kifosztás, túlszámlázás, rablás és egy-két verekedés szerepelt a bűnlajstromban. A Hallóhoz hasonlóan ez a hely is a kilencvenes évek közepén züllött le végképp, amikor a vadkelet ide is elért.

A bandaháborúk ezt a helyet sem kímélték, így nem meglepő, hogy a portál üvegjeit idejekorán golyóállókra cserélték. Szükség is volt rá, hiszen 1997-ben itt is robbant egy jugoszláv kézigránát. Igaz abban az évben áprilisig 19 robbantás történt a fővárosban. A Nirvána helyén ma barbecue étterem működik.

Ha a múlt században imádtál a Balatonnál nyaralni vagy szeretnéd tudni, hogyan nyaraltak a szüleid, neked írták a Tó-retró blogot. Ha pedig szeretnél visszaemlékezni a 70-es és 80-as évekre és vannak fotóid, amiket szívesen megosztanál, csatlakozz a Retró Insta csoporthoz!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
MÚLT
A Rovatból
hirdetés
Ma is kísért a ’85-ös karácsony magyar rémbabája
Bár Amerikában ölre mentek az emberek a káposztababákért, nálunk ma is post-Buci Baba tüneteket okoz a rettentő másolat.
Forrás: Tó-retró blog - szmo.hu
2021. december 28.


Link másolása

hirdetés
A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

Nemrégiben azt tudakoltam a Tó-retró Facebook követőitől, hogy emlékeznek-e még Buci Babára, és milyen érzelmeket őriznek a kis műanyag „tüneménnyel” kapcsolatban. A feltörő nosztalgia eleinte rózsaszín ködbe vonta a profilt, ám hamar felszínre törtek a sötétebb emlékek is. Több retróbarátunk számolt be álmatlan, átsírt éjszakákról amikor ő maga vagy gyermeke először találkozott a Bucival, és e traumán csak a förmedvény eltávolítása segített. Az általam post-Buci Baba szindrómának elnevezett tünetek pedig meglepően sok embernél aktiválódtak újra a magyar „Annabelle” (aki nem ismerné az eredeti Annabelle-t, egy horrorfilm címszereplő babája) említésére. Vajon miért siklott így vakvágányra a szépreményű baba sorsa mire hazánkba ért?

„Buci Baba vigyázz rám...” így szólt 1985-ben az unalomig ismert TV reklám egyik sora, ám az akkori gyerekek jó része nem értett teljesen egyet ezzel a felszólítással. Ők inkább azt szerették volna, ha valaki más vigyáz rájuk, amíg a baba a közelben van. Pedig 1985-ben a Skála Coop szinte biztosra ment a hazai forgalmazás megindításával, mivel addigra az eredeti Cabbage Patch Kid (káposztaföldi vagy káposztafej kölyök) Amerikában minden idők egyik legnagyobb hisztériáját indította el. Ott 1983-ban került piacra a baba eredetije, és noha a konkurencia mozgó, bepisilő, kacagó babáihoz mérten szinte kőkorszakinak minősült, mégis volt két újítása, amik miatt révbe tudott érni.

A baba neve arra utal, hogy Amerikában (és még jó néhány országban) a csecsemőket nem a „gólya hozza”, hanem káposztaföldeken „teremnek” a káposztafejekben.

A baba gyártója (Coleco Industries) zseniális ötlettel „valódi csecsemőként” adta el a termékeit, hiszen a szokásos kellékek mellé születési anyakönyvi kivonat társult. Emellett egy évvel a vásárlás után a tulajdonos születésnapi köszöntést kapott, melyhez mellékelték az adoptációs levelet(!) így gyerek (vagy ne szépítsük, sok felnőtt is) teljesen szülőnek érezhette magát. A teljes illúzióhoz még kellett a másik ötlet is, miszerint nem készült két azonos baba. A káposztafej babákat számítógép tervezte, mely folyamatosan változtatta a szemet, a hajat, a ruhát, arcformát és egyebeket, így mindenkinek „saját” gyermeke lehetett a szántóföldről. Nem csoda, ha mindent elsöprő hisztéria alakult ki!

Egy 1984-es káposztafej eredeti csomagolásban. Hááát...

hirdetés

A tavaszi bevezetést követően 1983 és 1984 karácsonyán az emberek szó szerint verekedtek a babákért. Akadt olyan kisváros, ahol egész éjszaka a bolt előtt aludtak az emberek, majd a reggeli nyitáskor kitört a zavargás. Több ezer fáradt, dühödt vásárló rohamozta meg az áruházat, ahol végül már baseball ütővel(!) kellett védekeznie a tulajdonosnak. A végeredmény egy lerombolt bolt, egy törött láb és négy kórházi ápolás lett. A babák ekkor 20 dollárba kerültek a polcokon és 50 dollárba a fekete piacon, de volt olyan, aki ennél is többet költött.

Sokan karácsony előtt kifizették a 657 dolláros jegyet és átrepültek Angliába, ahol készlet már igen, de hisztéria még nem volt. Az érdeklődés és a siker akkora volt, hogy Sophia Loren filmcsillagot paparazzók lencsevégre kapták, amikor a kedvenc káposztafejével együtt jelent meg egy üzleti vacsorán.

Persze az „élelmes” üzletemberek Amerikában is rendre megjelennek a kiváló ötleteikkel, és a káposztababa nekik igazi aránybányát rejtett. Többen is jelentkeztek az Egyesült Államok különböző rendőrörsein, hogy csúnyán átejtették őket. Egy cég ugyanis 34 dollár 95 centért hirdette a Cabbage Patch-t, ami hiába volt duplája a baba bolti árának, karácsony előtt rengetegen lecsaptak rá. Az már csak a csomag kibontásakor derült ki, hogy egy valódi káposztafejet (az igazi zöldséget) kaptak, mely nagyjából fél dollárba került. Nyilvánvaló, hogy az előre elutalt vételárat soha nem kapták vissza. Ilyen előzmények után érkezett meg a káposztafej baba Magyarországra.

A naptár 1985-öt mutatott, amikor a Skála úgy döntött, hogy a magyar gyerekek számára is elhozza a kánaánt, és forgalmazni kezdi a káposztafejet Buci Baba néven. Bár korábban a KERMI-nél két külföldi (egy nyugat-német és egy osztrák) változat minősítését is kérték, végül a polcra egy hazai gyártmány került. Az ok prózai: a cég nem akart és valószínűleg nem is tudott volna márkában vagy schillingben fizetni a játékokért. A probléma pedig itt kezdődött.

A Buci Babát ugyanis számítógép helyett „Anonymus Lajos” kisiparos és önjelölt műanyagszobrász tervezhette egy mintababa alapján, és az eredmény egyszerre volt rémisztő és lesújtó.

Bár az eredeti káposztafejeket is csak hunyorítva, félhomályban és komoly jóindulattal lehetett cukinak vagy még inkább szépnek nevezni, a Buci lazán múlta alul ezt a szintet is. Ahogyan már említettem az amerikai babák fejformája, vonásai darabonként változtak, és a Buci a legrosszabbat próbálta másolni, ráadásul azt is kevés sikerrel.

Az eredetileg pamutból készült vidám hajfürtöket itthon egy, a lámpa fényében bizarrul csillogó műanyagszál váltotta fel, amitől Buci inkább hasonlított egy vérszomjas nagymamára, semmint ölelgetni való kisdedre.

A helyzeten az sem segített, hogy a baba úgy került 300 forintba, hogy az átlagbér még a 6 ezret sem érte el, miközben a káposzta párhuzamot a születési- és adoptálási bizonylattal együtt kihagyták a képből. Így maradt egy ijesztő, jellegtelen ipari katasztrófa, ami nem is futott be nagy karriert (csupán amikor a vásárokban filléres gagyiként éledt újra). Az sem segített, hogy a Skála az akkoriban ritkaságszámba menő méretű reklámkampánnyal támogatta Bucit. Az unalomig ismert TV reklám mellett még egy Év játéka díjat is kiötlöttek a népszerűsítésére.

A Buci-baba reklámja

Utóbbira azonban bármelyik gyártó jelentkezhetett (3 ezer forintos nevezési díj mellett). Nem nehéz kitalálni, hogy a Buci elvérzett a megmérettetésen és a 21(!) induló között a dobogóra sem fért fel. Az első díjat a Kuckó játszóház nevű házikóforma gyereksátor nyerte el, a Buci pedig a káposztababák szerencsétlen sorsú, kommunista unokatestvéreként a feledés homályába süppedt...

Ha a múlt században imádtál a Balatonnál nyaralni vagy szeretnéd tudni, hogyan nyaraltak a szüleid, neked írták a Tó-retró blogot. Ha pedig szeretnél visszaemlékezni a 70-es és 80-as évekre és vannak fotóid, amiket szívesen megosztanál, csatlakozz a Retró Insta csoporthoz!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
MÚLT
Gorbacsov „repülőgép-anyahajóval próbált egy motorcsónak sebességével fordulni” – így szűnt meg a Szovjetunió
1991 karácsonyán levonták a sarló-kalapácsos lobogót a Kreml tornyáról, és Mihail Gorbacsov, aki hat éven át pártfőtitkárként, három éve pedig államfőként próbálta megmenteni a kommunista világbirodalmat, lemondott valamennyi tisztségéről.

Link másolása

hirdetés

Lassan már csak a mai negyvenen túliaknak lehetnek személyes emlékeik arról, hogy május 1-jén vagy a Magyar Szocialista Munkáspárt kongresszusán a „megbonthatatlan magyar-szovjet barátságot” emlegették. Vannak, akik arra is emlékeznek, hogy az 1975. augusztus 1-jén aláírt Helsinki Záróokmányban 35 ország állam- és kormányfői leszögezték, hogy „az európai határok sérthetetlenek”. Két nemzedéknek is kötelező volt a „Szojuz nyerusimij” kezdetű himnusz („Szövetségbe forrt szabad köztársaságok”), amely baráti körünk számára örökre összefonódott a moszkvai Izvesztyija Kupa nemzetközi jégkorong-torna fantasztikus küzdelmeivel. És bár a világ már túl volt Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár két csúcstalálkozóján,

1987. november 7-én még a korabeli magyar sajtó kötelező formulája szerint „erőt sugárzó díszszemlét” tartottak Moszkvában a Vörös téren a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 70. évfordulóján, amelyen a Kádár János vezette magyar küldöttség is részt vett. Kevesen gondolták volna akkor, hogy a Téli Palota ostromának háromnegyed évszázados jubileumán a Szovjetunió, mint államalakulat és vele együtt a kommunista világrendszer, már nem fog létezni.

Az első hivatalos bejelentés 1991. december 8-án a szovjet állami televízió este 21 órás híradójában, a Vremjában hangzott el, majd két héttel később, december 25-én levonták a sarló-kalapácsos lobogót a Kreml tornyáról, és Mihail Gorbacsov, aki hat éven át pártfőtitkárként, három éve pedig államfőként is próbálta megmenteni a 22 millió négyzetkilométeres, 294 millió lakosú világbirodalmat, lemondott valamennyi tisztségéről. Akkorra már végbementek a kelet-európai, Jalta óta a szovjet érdekszférába tartozó országokban a rendszerváltások, megvalósult a német újraegyesítés, június végén megszűnt a Varsói Szerződés és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST), a szövetségi rendszer katonai és gazdasági szervezetei. És nem utolsósorban megindult a tagköztársaságok elszakadása. 1991. augusztusára már a három balti állam, Litvánia, Lettország és Észtország, valamint Ukrajna, Grúzia és Örményország is függetlenné vált.

A Szovjetunió alig 74 éves történelme is igazolta azt a történelmi tételt, hogy a nagy birodalmak kora lejárt. Az egyiptomi fáraók még több ezer évig uralkodtak, a római Imperium már csak 1200 évig állt fenn, a későbbieknek, még a legnagyobbaknak is, mint az oszmán vagy a Habsburg, legfeljebb 5-600 év jutott. A 20. század második felére felbomlott a 300 éves brit, és a 200 éves francia gyarmatbirodalom, a 400 éves spanyol már az 1800-as években széthullott. Az októberi forradalom, a nemes elvek egy jobb világot sejtettek, de a történelem – a külső intervenciótól a II. világháborúig – a geostratégiai viszonyok, a kétpólusú világrendszer más irányba vitték fejlődését, miközben az ország belső viszonyaira végzetesen rányomta bélyegét a sztálini hatalmi struktúra, amelyet soha nem tudott levetkőzni. A kegyelemdöfést éppen az adta meg a Szovjetuniónak, hogy Gorbacsov ezen akart túllépni. Csakhogy, ahogyan akkoriban a „kremlinológusok” mondták, egy repülőgép-anyahajóval próbált egy motorcsónak sebességével fordulni.

Amikor a szovjet hagyományokhoz képest szinte pimaszul fiatal, alig 54 éves Gorbacsovot 1985. márciusában megválasztották a Szovjetunió Kommunista Pártja főtitkárának, egy nemcsak biológiai értelemben, hanem gondolkodásmódjában is elöregedett párt- és állami vezetéssel, és súlyos társadalmi-gazdasági válsággal kellett szembenéznie.

A bajokat tetézte az értelmetlen, óriási pénzeket felemésztő, egyre több emberáldozattal járó afganisztáni háború, a 80-as évek elején új lendületet kapó hidegháború és fegyverkezési hajsza, a szovjet-amerikai kapcsolatok mélypontja. A legtöbbet éppen a Nyugathoz való viszony terén tehette, amelyet még az 1986. áprilisi csernobili nukleáris katasztrófa kezdeti kezelése is terhelt. Az „átláthatóság” (glasznoszty) és az „átalakítás” (peresztrojka) meghirdetése, Gorbacsov egyénisége, oldalán az igazi „First Lady-ként” mutatkozó feleségével, Rajszával, hamar népszerűvé tette az új szovjet vezetőt országa határain túl. Jó kapcsolatot épített ki Margaret Thatcher brit kormányfővel és Helmut Kohllal, és az első ciklusában „cowboy-tempót” diktáló Ronald Reagannel is sikerült szót értenie. Ennek eredménye volt az 1986. októberi reykjavíki csúcstalálkozó, majd az egy évvel később megkötött középhatótávolságú nukleáris egyezmény Moszkva és Washington között.

hirdetés
1988 döntő fordulatot hozott a Szovjetunió és a világ számára: februárban Gorbacsov bejelentette a szovjet haderők hazahívását Afganisztánból, és még ugyanebben az évben érvénytelenítette az 1968 óta élő „Brezsnyev-doktrinát”, amelyet a Varsói Szerződés csehszlovákiai intervenciója után hirdettek meg a tagállamok „korlátozott szuverenitásáról”, ezzel lemondva a belügyeikbe való szovjet beavatkozás jogáról.

Ez erősítette fel a régió kommunista rendszereinek reformmozgalmait, amelyek a következő két évben eljutottak a demokratikus rendszerváltásokig. Mindezekért érdemelte ki Mihail Gorbacsov 1990-ben a Nobel-békedíjat.

Hazájában viszont egyre szorultabb helyzetbe került: gazdasági-politikai reformjait (magánvállalkozások támogatása, a pártirányítás csökkentése a közéletben, szabadabb, kritikusabb sajtó, ellenzékiek amnesztiája) a konzervatív erők sokallták, a modernek viszont kevesellték. A pártfőtitkárnak, akit 1990. március 15-én megválasztottak a Szovjetunió elnökének, folyamatos küzdelmet kellett vívnia a pártállami apparátussal, amely egyfajta „állam volt az államban”, az óriási befolyással rendelkező hadsereggel, majd az egyre erősödő nacionalista törekvésekkel is. A nyitottság nyomán egyre többen döbbentek rá az ország valóságos helyzetére, sztrájkok kezdődtek a gyárakban, és emberek tízezrei vonultak az utcára Moszkvában és más városokban is. Balul sültek el az alkoholfogyasztás csökkentését célzó áremelések, tilalmak és korlátozások is: akárcsak annak idején Amerikában, itt is a fekete piac, a szervezett alvilág jött ki jól belőle, miközben az iszákosság mértéke nem csökkent.

De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a tőkés világ vezetői, akik az 1991. júliusi londoni G7-csúcson tapsoltak Gorbacsov törekvéseinek, nem siettek túlságosan, hogy a remélt demokratizálási folyamat gazdasági alapjait segítsenek megerősíteni.

Gorbacsov 1990. novemberében nyilvánosságra hozta tervezetét a Szuverén Szovjet Köztársaságok Szövetségéről, amely új alapokra helyezte volna a Szovjetuniót, az 1991 márciusában rendezett népszavazáson azonban a 15-ből csak 9 tagköztársaság vett részt, a baltiak, Örményország, Grúzia és Moldova nem. Mivel a referendum közel 80%-os támogatottságot hozott, új államszerződés megkötését tervezték. Ezt akadályozta meg az augusztus 19-21-én zajlott moszkvai puccskísérlet, amelyet az SZKP és a hadsereg keményvonalas vezetői irányítottak. Gorbacsov három napra házi őrizetbe került a Krím-félszigeti nyaralójában, a hatalomátvételi kísérletet végül leverték a nyáron az Orosz Föderáció elnökének megválasztott Borisz Jelcin kemény fellépésének köszönhetően, akinek azonban már saját hatalma volt a legfontosabb. A puccskísérlet vezetői között ott volt Valentyin Pavlov kormányfő, Vlagyimir Krjucskov, a KGB vezetője, Dmitrij Jazov honvédelmi miniszter, Szergej Ahromejev marsall, vezérkari főnök, az afganisztáni beavatkozás tervezője, Boris Pugo belügyminiszter. Ahromejev és Pugo öngyilkosok lettek, a többieket hazaárulás címén emeltek vádat, de 1994-ben valamennyien kegyelmet kaptak az immár Oroszország elnökévé avanzsált Jelcintől.

Az események innentől kezdve végleg felgyorsultak. A tagállamok egymás után jelentették be kilépésüket a Szovjetunióból, Gorbacsov augusztus 24-én lemondott az SZKP főtitkára címéről, a pártot pedig törvényen kívül helyezték. December 8-án az elnököt már kész tények elé állította az orosz, az ukrán és a belarusz elnök, amikor Bresztben bejelentették a 11 tagköztársaságot tömörítő Független Államok Közösségét, egyben a Szovjetunió megszűnését. Gorbacsov december 17-én állapodott meg Jelcinnel, majd december 25-én a Szovjetunió utolsó államfője leköszönt tisztségéről, és a kommunista szuperhatalom jogilag is megszűnt létezni. Vele megszűnt a kétpólusú világ, megszűnt a 2. világháború óta fennálló, igaz, harcállásban lévő atomfegyverek által fenntartott geopolitikai egyensúly. Földünk azóta még békétlenebb lett, Oroszország nemzetközi szereplése nem kevés aggodalomra ad okot, miközben koránt sincsen olyan súlya, mint a Szovjetuniónak. De ez már egy másik történet.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
MÚLT
A Rovatból
hirdetés
Inota: Az elhagyatott, romos helyek vándorainak egyik kultikus helye
A bezárás után az erőmű megmozgatta a filmesek fantáziáját is, a Szárnyas fejvadász 2049 című film egyes jeleneteit itt forgatták.
Fotók: Salamon Zsolt - szmo.hu
2021. december 25.


Link másolása

hirdetés

„Az elhagyatott, romos helyek vándorainak egy kultikus hely Inota. Egykori becsületes nevén November 7. hőerőmű” – meséli a Szeretlek Magyarországnak a fotós.

„Beérve a területre követtük a szén útját - amennyire lehetett - a szénfelhordón keresztül a kazán felé, és végül a kéményeknél fejeztük be a túrát.

A szénpor illata az erőmű "szelleme" végig velünk volt

a közel 8 órásra sikeredett túra alatt. Szinte minden részét sikerült feltérképeznünk, lefotóznunk az erőműnek, de ide nem lehet elégszer visszamenni” – vallotta be a fárasztó, de izgalmas fotóskaland után.

A ma már üresen kongó hatalmas terek, a mindenre rátapadt szénpor, a rejtélyes gépezeteket őrző csarnokok, az elárvult munkaállomások egy régi korról mesélnek. Arról a valaha November 7. hőerőműre keresztelt, de leginkább Inotai hőerőműként ismert helyről, amely az 1950-es években Magyarország egyik legnagyobb ipari beruházása volt.

A bezárás után megmaradt hely megmozgatta a filmesek fantáziáját is, a Szárnyas fejvadász 2049 című film egyes jeleneteit itt forgatták.

A hőerőműben dolgozók ötven éven át termelték az áramot, de a kor ikonikus erőművét végül 2001-ben bezárták, leszerelték.

hirdetés

A létesítmény cseh közreműködéssel készült, az 1949-es ötlettől az 1951. november 7-i próbaüzemig. Ekkor kapta meg hivatalos nevét is, majd december 6-án került a hazai elektromos hálózatba először az itt termelt áram.

A hőerőmű fejlesztése nem állt meg, újabb kazánokat vontak be, míg végül a teljesítménye elérte a 120 MW-ot, melyet hét gőzkazán és hat turbógenerátor biztosított.

A működése azonban nem volt zökkenőmentes, gondok voltak a berendezésekkel, majd a közeli bánya nyújtotta szén mennyiségével is, ezért végül vasúton hordtak ide további fűtőanyagot. 1975-re egy gázturbinás csúcserőművet is építettek, ezzel már 164 MW-ra nőtt a teljesítménye az erőműnek.

A környezetszennyezés is egyre inkább előtérbe került, és az 1980-as években már komoly gondot jelentett. Működése közben egy nap alatt 120 tonna kén-dioxidot bocsátott ki a levegőbe. Bár próbálták modernizálni, de végül az erőműre már nem volt igény, 1999-ben a Magyar Villamos Művek közölte, hogy nem hosszabbítja meg az erőművel a szerződést.

Egy ideig még jóval kisebb terheléssel folyt a munka, de végül 2001. december 30-án leállt a termelés, a berendezéseket leszerelték és az épületek egy részét elbontották. A veszélyessé vált 105 méter magas kéményt 2011-ben felrobbantották.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: