SIKERSZTORIK
A Rovatból

Lantai-Csont Gergely Afrika vad tájain

A hatodik afrikai expedícióján van túl a 24 éves fotográfus, Lantai-Csont Gergely. Beszámoló Etiópiáról és Szomáliáról.

Link másolása

Lantai-Csont Gergely ezzel a blogbejegyzéssel hozta nyilvánosságra 2013 augusztusában, hogy terepjárójával 11 afrikai országon keresztül fog 4 hónapon át autózni:

„Szeptember közepén egy négy hónapos expedícióra indulunk. Elképesztő, általam soha nem tapasztalt csapatmunkával, összefogással és közel 8 hónapnyi kőkemény pénzügyi, logisztikai, antropológiai munkával tudtuk megvalósítani az expedíció indulását. Közel 50 ember dolgozott értünk Magyarországon és Afrikában. Ki kell emeljem az Afrikai-Magyar Egyesület és Balogh Sándor segítségét és munkáját, aki nélkül most sem tudnánk elutazni. Szintén ki kell emeljem Ildikó Szilasi munkáját, aki az Utazzafrikaba.hu Utazási Irodáján keresztül számos hasznos helyi kapcsolattal, témaötlettel segíti háttérből az expedíciót, amíg mi terepen vagyunk. A felvételeket, cikkeket az Aytassou Articles Cikkügynökségen keresztül publikáljuk 2014-től szerte Európában. Őszintén köszönöm mindenkinek aki segítette munkámat!”

Az négy hónap azóta el is telt, Gergely és csapata már hazaért, és most Budapesten mesélt nekünk az elképesztő élményeiről, a nem mindennapi sztorijairól.

18

© Aytassou Articles www.facebook.com/aytassou - www.aytassou.com; Fotó: Gergely Lantai-Csont www.facebook.com/lantai.gergely

19

© Aytassou Articles www.facebook.com/aytassou - www.aytassou.com; Fotó: Gergely Lantai-Csont www.facebook.com/lantai.gergely

- Milyen céllal indultatok neki Afrikának?

- Fő célunk az volt, hogy feltárjuk és bemutassuk azokat a zárt közösségeket, kultúrákat, vallásokat, társadalmi és természeti jelenségeket, melyek az expedíció 24.000 km-t érintő útvonalába estek. Igazából az útvonalat rajzoltuk a témákhoz, természetesen. Az út másodlagos célja volt egy makro és mikro szintű közgazdaságtani jelentés elkészítése az Afrikai-Magyar Egyesület számára, mely teljes körképet ad az érintett országok gazdasági helyzetéről, befektetési, üzleti lehetőségeikről, valamint tartalmazza az ezek megvalósításához szükséges helyi kapcsolatokat, elérhetőségeket, jogszabályi háttereket.

Lantai-Csont Gergely:

24 éves fotográfus, de két diplomával is tudja bizonyítani, hogy pénzügyes közgazdász. "Olyan zárt közösségeket, kultúrákat, vallásokat, szektákat mutatok be, amelyekkel hosszú ideje vagy soha nem is foglalkozott a sajtó" - mutatkozik be a La Femme 50 tehetséges magyar fiataljai között, ugyanis 2013-ban beválasztották a legjobbak között. Ám nem csak ezt az egy sikert tudhatja magának az elmúlt évben: a Tata Honda nevű szekta nőtagjairól készült fotója bekerült a National Geographic Traveler fotópályázat 11 legjobb alkotása közé. Képét 15 ezer fotó közül választották ki. Anyagait a legnagyobb hazai magazinok, mint például a National Geographic és a Földgömb is publikálja.

17

© Aytassou Articles www.facebook.com/aytassou - www.aytassou.com; Fotó: Gergely Lantai-Csont www.facebook.com/lantai.gergely

- Amikor hazafelé ültél a repülőn, akkor posztoltál Facebookra egy érdekes adatsort (alább közöljük is ezeket a számokat), amiből a legérdekesebb számomra ez volt: "21,68 USD-t fizettünk ki kenőpénzre, segítőkre, motivációra". Csak pénz ellenében voltak hajlandóak segíteni nektek a helybeliek?

- Nem, de inkább elmesélném az egyik élményünket. Megindultunk Dzsibutiból Szomáliába, 380 km sivatagi hardcore road. Éjjel 12 felé újra elakadtunk a homokban, és nem volt semmilyen kocsi a környéken, csak 4-en voltunk. Karina, én, egy tartalék sofőr és egy katona. Három órája ástam a homokot és nem tudtam megmozdítani se a kocsit. Sehol senki, Szomália, éjjel. Telefonon sikerült elérnem a rendőrfőnököt, aki azt mondta, hogy lehetetlen lesz lejutnunk Hargeisába, mert a következő 80 kilométeren egy méteres homok van. Vissza kell menni Dzsibutiba, és Etiópia felől kerülni. Dzsibutiba viszont már nem volt vízumunk, mert az egyszeri belépésre jogosított csak. Tehát csapdában vagyunk. Na ekkora összeestem kicsit, csak úgy 2-3 percre, ezután újra felhívtam a rendőrfőnököt, hogy segítsenek, nem tudunk visszamenni, csak előre tudunk menni, bármi áron. Azt mondta, hogy OK, segít. Mondom köszönöm, de nincs pénzem fizetni neki a segítségért. Azt mondta, hogy ne vicceljek, ha valaki bajba kerül, akkor tőle pénzt kérni abszolút ellenkezik a Korán tanításaival. Küldött 2 land crusiert és 20 embert. Éjjel! Amikor megérkeztek hozzánk hideg vizet és kólát is hoztak. Még erre is gondoltak! A rendőrfőnök félreértette azt, hogy nincs pénzem, mivel én azt akartam mondani, hogy nem tudok megfizetni 20 embert, de ő úgy értette, hogy egyáltalán nincs pénzem, ezért a pénztárcájából egy köteg pénzt is akart adni, persze nem fogadtam el. Van mit tanulni ezektől a szomáliföldi srácoktól! Végül a 380 kilométert 26 óra alatt tettük meg, 110 liter benzint felhasználva. Az utolsó kilométerig kísértek minket...

1

© Aytassou Articles www.facebook.com/aytassou - www.aytassou.com; Fotó: Gergely Lantai-Csont www.facebook.com/lantai.gergely

- Volt olyan utatok, ahol nagyon kellett figyelni a biztonságotokra?

- Amikor az Etióp Turisztikai Minisztérium vendégeként eljutottunk az Erta Ale Vulkánhoz, akkor a biztonságunkról 14 jól képzett katona gondoskodott. Ez a régió utazásra nem javasolt. 2012 januárjában a magyar kutatókat 39 lázadó rohanta le és szinte mindenkit megöltek. (Fábián Tamást a Szegedi Egyetemen dolgozó geográfus, és dr. Szabad Gábor bőrgyógyász vesztette életét - a szerk.) Annak ellenére, hogy minket itt 14 etióp katona védett, nem gondolom, hogy nem lett volna meg annak az esélye, hogy valami nagyobb baj történjen. Az éjszakát a vulkánon töltöttük, a terepjáróknál maradt két katona, a kráterhez vezető utakat további 2-2 katona őrizte. A többiek pedig a szállásunkat védték. Sokat nem aludtam aznap... A terület a hivatalos álláspont szerint teljesen biztonságos, kiemelt turisztikai célpont. Ezt nincs módom megcáfolni. Nagyon köszönjük az etióp kormány segítségét, és hálásak vagyunk nekik most is.

2

© Aytassou Articles www.facebook.com/aytassou - www.aytassou.com; Fotó: Gergely Lantai-Csont www.facebook.com/lantai.gergely

- A Facebookon követtelek, figyeltem az Afrikából küldött posztjaidat. Egyszer csak láttam, hogy elakadt a sárban az autótok. Mi történt pontosan?

- Úgy kezdődött az eset, hogy éjjel kiindultunk helyszínre, hogy hajnalban már fotózhassak. Ehhez a feladathoz megbíztuk a legjobb útvonal gájdot (értsd: helyi józsibá'), aki a sötétben is elnavigál. A kedves jóember pont beleirányította a kocsit a legjobb helyre, egy süllyedős mocsaras tóba. Miután rájöttünk, hogy egyedül nem tudjuk kiszedni a kocsit, segítséget kértünk német turisták sofőrjeitől. A segítségünkre siető Land Crusier rögtön elsüllyedt. Hamarosan jött még egy, de az is elsüllyedt. Ekkora már 3 terepjáró volt teljesen a sárban... Műholdason sikerült elérnünk a legközelebbi etióp katonai bázist, mire kivonult az Etióp Hadsereg 20 katonával, hogy segítsenek. Mindenki elsüllyedt. Alsónadrágban, sárosan, nyakukban AK47-esekkel rohangáló és üvöltöző katonákkal volt tele a táj. (Itt agybajt kaptam és a németek utolsó, harmadik terepjárójával elmentem fotózni.) Mire visszaértem a fotózásból, a szépen lemosott, kiszabadított terepjáróink a falu központjában csillogtak. A helyzet megoldását csak Karina tudja azóta is...

- És Karina hogy bírta az ilyen viszontagságokat? Nőként megélni egy ilyen kalandot, sőt az egész expedíciót biztos más, mint férfiként...

- Karina nagyon segítőkész volt végig, de még itt Magyarországon megállapodtunk az ő szerepéről. Lehetőséget biztosítottunk neki, hogy részt vegyen az expedíción, amennyiben az út ráeső költségeit kifizeti, illetve kint mindenben, amiben kérem, a segítségemre lesz. Bármilyen operatív szintű munkát neki kellett elvégezni: hotelszobák megkeresése, beszélgetés helyiekkel, emellett mint antropológus hallgató, kutatási lehetőséget biztosítottam neki olyan helyekre, ahová amúgy soha nem jutott volna el.

3

© Aytassou Articles www.facebook.com/aytassou - www.aytassou.com; Fotó: Gergely Lantai-Csont www.facebook.com/lantai.gergely

- Melyik volt a legszebb hely, ahol a négy hónap alatt jártatok?

- Ez a fotó Kenyában, a Turkána-tó alatt 200 kilométerre fekvő Wamba városánál készült. Ez a szamburuknak az egyik központja, nagyon sok szamburu harcos él itt. Csodálatos élmény volt ezen a helyen eltölteni pár napot, szamburu harcosok jelenlétében. Lenyűgöző a környezet, az élővilág, és hogy ebben az idillben még mindig dárdával szaladgáló harcosok élnek. Éjjel még elefántcsorda is átvonult mellettünk.

4

© Aytassou Articles www.facebook.com/aytassou - www.aytassou.com; Fotó: Gergely Lantai-Csont www.facebook.com/lantai.gergely

- Négy hónap hosszú idő. Mi az, ami a legjobban hiányzott?

- A legjobban az edzés hiányzott. Afrikában nincs nagyon lehetőség arra, hogy az ember eddzen. Én küzdősportolok, heti négy edzésre járok, és nagyon hiányzott, hogy nem tudtam ilyen jellegű mozgással kiadni magamból a fölösleges energiákat. Nyilván hiányzott a családom, de alapvetően ilyen lelki problémákon nem is volt nagyon időm gondolkozni, mert annyira pörgős volt a program, hogy gyakorlatilag hat-hét hónap anyagát sűrítettem bele a szervezéskor négy hónapba, tehát folyamatosan pörgés volt. Rinyálásra nem volt idő, hogy úgy mondjam...

- Maradt megvalósítatlan álom?

- Az expedíción mindent megvalósítottunk, amit terveztünk megvalósítani, de még vannak Afrikában olyan helyek, ahová elszeretnék jutni. Két-három év múlva szeretnék majd egy hasonló expedíciót csinálni a kontinens nyugati partján, illetve nyáron kijutni Mozambikba és Zimbabwebe.

16

© Aytassou Articles www.facebook.com/aytassou - www.aytassou.com; Fotó: Gergely Lantai-Csont www.facebook.com/lantai.gergely

- Sajnos minden kaland véget ér egyszer, gondolom vissza kellett térned a régi kerékvágásba, a mindennapi mókuskerékbe. A te esetedben mit kell értenünk ezalatt?

- Most, hogy hazaértem gőzerővel tanulok a mesterképzésem felvételijére. Egy G-math nevezetű angol nyelvű pénzügyi matematika és angol nyelvtannal keveredett brutál nehéz vizsgát kell egy nagyon jó szintre letegyek, ez biztosítja a felvételemet a külföldi mesterképzésre. A következő két hónapon ezzel telik, rohanok össze-vissza tanárhoz, képzésre, de most csak erre van időm. Ősztől pedig mennék mesterképzésre, London, Frankfurt és Párizs közgazdaságtudományi és pénzügyi egyetemeit jelöltem meg.

Összesen közel 150 ember egyéves munkája járult hozzá ahhoz, hogy az expedíció megvalósuljon, de nézzük a számokat is:

• Összesen 28.077 db fénykép készült az expedíción.

• 16 nagycikkre való fotóesszé készült el.

• Közel 26 óra FULL-HD videóanyagot dokumentáltunk.

• 114 napot töltöttünk el 11 afrikai országban,

• ahol összesen 84 helyi emberrel dolgoztunk huzamosabb ideig.

• Összesen 24.187 km-t tettünk meg terepen, ebből közel 8000 km off-read volt.

• 3386 liter benzint égetett el az autó a megtett kilométereken,

• 14,4 liter/100km-es átlagfogyasztással.

• Összesen 4831 USD ért vásároltunk üzemanyagot a 4 hónap alatt.

• Átlagosan napi 9,43 USD-t fizettünk ki hotelért.

• 10,6 USD-t költöttünk élelmiszerre és italra naponta.

• 3,43 USD-ért kommunikáltunk haza egy átlagos napon, valamint napi

• 21,68 USD-t fizettünk ki kenőpénzre, segítőkre, motivációra.

• Az expedíció 4 résztvevője összesen 9 one-way repülőjeggyel csatlakozott ki/be az expedícióba.

• Vízumokra az expedíció tagjai 2205 USD-t költöttek.

Ha kíváncsi vagy Gergely többi fotójára, amit az expedíción készített, KATT IDE!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Vett egy egyeurós házat nagyszülei szicíliai szülőfalujában, ma már százmilliót ér az álomotthona
Az amerikai nőnek azért kellett költenie a közművek nélküli kis lakra, de behozza a ráfordítást.

Link másolása

Több mint százmillió forint értékű álomházat varázsolt egy nő abból az egyeurós lakból, amelyet nagyszülei olasz falujában vásárolt - számolt be róla a Wales Online.

Meredith Tabbone értesült arról, hogy Szicíliában elhagyott házakat árvereznek el egy eurós induló árról annak érdekében, hogy felpezsdítsék az elnéptelenedett falu életét. A 43 éves chicagói pénzügyi tanácsadó kiszemelt Sambucában egy 1600-as években épült lakatlan házat, amely mindössze egyetlen helyiségből és pincéből állt, áram és vezetékes víz nélkül.

Egy euró volt a kikiáltási ár, de ő hasraütésszerűen felajánlott majdnem kétmillió forintnyi összeget, és hónapokkal később értesítették, hogy ő nyert.

Ezután megvette a szomszédos üres házat is, és mintegy 90 millió forintnyi összegből 46 hónap alatt kialakíttatott egy háromszáz négyzetméteres, négy hálószobás álomlakot. A tetőre külön költött, hogy az azbesztet környezetbarát módon távolíttassa el róla.

A pénzügyi tanácsadó úgy számol, hogy

a mintegy 100 millió forint értékű befektetés idén őszre, mire minden felújítás befejeződik, 130-170 millió forintot ér majd.

Meredith eleinte csak annyit tudott, hogy az apja egyik őse Szicíliából származott, majd miután beleásta magát abba, hogy hogyan szerezhetne olasz állampolgárságot, felfedezte, hogy dédapja az aprócska olasz faluban, Sambucában született. Ezután kezdte figyelni a faluról szóló híreket, és ma már az olasz állampolgársága is megvan.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SIKERSZTORIK
A Rovatból
Egyre több a tiny house itthon – bejött a Cápák között 2021-es évadában bemutatott ötlet
A Balaton északi partján is egyre több van a tiny house-okból, amik jogilag járművek, még rendszámuk is van, így Izer Norbert szerint az építési hatóság sem köthet bele a telepítésükbe.

Link másolása

Lakatos István ajánlotta fel a legtöbbet a Cápák között 2021-es évadában a Pop Tiny House tulajdonosának, Izer Norbertnek, aki azóta 40 millió forinttal növelte befektetését, és a cég megannyi boldog háztulajdonost tudhat maga mögött. Norberttel beszélgettünk, hogyan alakult a műsor óta az üzlet.

- Két évvel ezelőtt robbantak be a Cápák között című műsorban a tiny house-okkal, azóta sikerült mozgalmat csinálni az apró házakból?

- Már nagyjából mindenki tiny house mozgalomnak hívja ezt az egészet, de Magyarországon még nagyon gyerekcipőben jár. Inkább egy életérzés, és most tartunk ott, hogy akiket érdekelt ez a lakhatási forma, most kapják meg az első házaikat, tehát igazából majd pár év múlva lehetnek majd annyian, hogy érdemes a mozgalom kifejezést használni.

- Hol tartanak akkor a saját cégükkel?

- Én elkezdtem magamnak építeni, utána elkezdtem másoknak. A műsor óta megnyitottuk az üzemünket először Budapesten, majd Vácon. Itt 12 kollégával gyártjuk folyamatosan a házakat, egyszerre négy tiny house-on tudunk dolgozni, és most jelenleg úgy áll a dolog, hogy minden hónapban ki tudunk tolni egy házat. Ha nagyon megtoljuk, akkor kettőt is, és mindenki elégedett. Gyakorlatilag el tudjuk mondani, hogy elindítottuk a gyártást, és egyedüli cégként gyártunk tiny house-okat. Vannak próbálkozások, például mobil házasok próbáltak csinálni egy tiny house-t, de az még sem lett olyan, mint az igazi.

- Most eléggé magasan vannak az ingatlanárak, egy fiatal család gondolkodhat ebben esetleg alternatívaként?

- Akár azt is lehet, de ne gondoljuk, hogy 10 millió forintból kijöhet egy. Most például egy fiatal párnak csinálunk egy dupla házat. Ők majd két gyerekkel képzelik el benne az életüket, Győr mellett egy kis településen lesz majd, nem volt 100 milliójuk, de elköltenek telekre, meg tiny house-ra 50 milliót, és lesz egy 50 négyzetméter alapterületű házuk, egy pár 10 négyzetméteres galériával.

- Az alternatív építményeket nem igazán szeretik az önkormányzatok, például azzal érvelnek, hogy nem illik bele a településképbe. A modulházakat emiatt nem engedik sok helyen, mi a helyzet a tiny house-okkkal?

- Az a jó, hogy ez egy jármű, rendszáma van. Sok építési hatósággal szoktunk ezen vitatkozni. Nem igazán tudnak vele mit csinálni, mert jogilag jármű. Én mindig azt a példát szoktam ilyenkor hozni, hogyha egy sima Suzukival beállok a saját udvaromba és benne alszok, az oké? Mert a tiny house-nak is van rendszáma, biztosítása stb., így ha benne alszok, akkor mi a helyzet? Nem igazán korlátozhatják, mert akkor ennyi erővel senki sem állhatna be a saját udvarába a saját autójával. A Balaton északi partján például 33 település tartozik az északi régióhoz, ott már rakhatjuk le a házainkat, mert megértette az önkormányzat, hogy nem tudnak vele mit kezdeni.

- Mennyi idő alatt gyártanak le egy tiny house-t?

- A megrendeléstől számítva 6-9 hónap kell, ha egyedit szeretnének. Ha típusházat, akkor még rövidebb idő alatt készül el. Most két gyártási sorunk van. Az egyikben egyedieket gyártunk, a másikban típusházakat. Két típusunk van, egy 6,6 és egy 7,7 méteres. Különböző méretben és különböző elrendezésben. Ezeket nagyjából három hónap alatt tudjuk legyártani.

- Ha már jármű a tiny house, van, aki kifejezetten utazni szeretne vele?

- Senki nem keresett meg még ezzel, inkább úgy keresik, hogy van egy telkük, és szeretnének rá valami lakható építményt. Például Vácon 40 millió forint egy építési telek, lehet venni viszont 8 millióért mezőgazdasági területet, ki kell vonatni művelési ágból, és még nagyobb is, több hely van, mint egy építési telken. Ha valaki tiny house-t szeretne rá, gyakorlatilag lesz egy teljesen új építésű háza. Minőségi alapanyagokkal dolgozunk, a szigetelőanyagok, az ablakok, mind-mind prémium minőségűek. Nem rakunk be például 10 ezer forintos, barkácsáruházban vásárolható WC-csészét. Itthon azért nem szeretnének utazni vele, mert nincs autójuk, amivel elhúzzák, nincsen jogosítványuk, mert ehhez E-kategória kell, és nincs rutinjuk, hogy egy ekkora szerelvénnyel elinduljanak.

- Ha valami elromlik, az ügyfél fordulhat Önökhöz szervizelést kérve?

- Természetesen. Rengeteg vendégház is gurult már ki például tőlünk, ezeknek az üzemeltetését és karbantartását is ők végzik. Viszont ha például elromlik a WC, akkor azt egy sima szerelő is meg tudja javítani. Ha komposzt WC van, és nem angol, ott csak egy tartály van, azt csak kimosni kell. De olyan WC is van, ami gázlánggal égeti el a végterméket, azt csak mi tudjuk szerelni, mert annyira speciális.

- Mennyiből jön ki egy tiny house?

- A mostani házaink ára 21 millió forint plusz áfától kezdődik. Vagyis ez az alternatíva nem a lakhatási válságot oldja meg, hanem azoknak lehet segítség, akik egy kisebb lakás helyett egy élhető, nagyobb méretű megoldásra vágynak ennyiért. Például Csepelen a szülők egy fiatal lánynak szeretnének külön lakrészt, de nem tudják a saját házukat tovább bővíteni, úgyhogy tiny house-zal oldják meg. Ez egy 20 négyzetméteres, valamint plusz 10-10 négyzetméteres kislakás, indulásnak tökéletes.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
A Yale-en fog továbbtanulni a 17 éves magyar fiú, akit több amerikai elitegyetemre is felvettek
A Princetont és a Columbiát kosarazta ki Szepesi Mór a New Haven-i egyetem kedvéért.

Link másolása

A Yale-t választotta Szepesi Mór, akit több amerikai topegyetemre, köztük a Columbiára és a Princetonra is felvettek, írja a Telex.

A Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola végzős diákjának május elsejéig kellett döntenie. A magyar diák a lapnak azt mondta, hogy végül egy megérzés miatt döntött a Yale mellett a Princeton kárára.

„A Yale-en nagyon jó lehetőség van arra, hogy aki alapképzésen tanul, az is akár Nobel-díjas professzorokkal tudjon személyesen konzultálni. A Columbián meg más nagyobb egyetemeken erre nincs feltétlen lehetőség, csak azoknak, akik már nem alapképzést végeznek. Másodszor, azt is néztem, hogy milyen külföldi program lehetőségek vannak, mert fél évet szeretnék eltölteni Ázsiában. A Yale-en van a legtöbb lehetőség különféle országokban, például Szingapúrban közgazdaságtant tanulni”

- indokolta döntését Szepesi Mór, aki úgy tudja, remek a közösségi élet a kampuszon.

„Amikor jelenlegi diákokkal beszéltem, egyértelművé vált, hogy ott a tanuláson kívül is rengeteg lehetőség van, amik miatt élvezetes lehet az elkövetkezendő négy év.”

A magyar fiatal már óvodás kora óta angolszász intézményekben tanult, alapító tag volt az iskolája vitaklubjában, önkénteskedett Szenegálban és évekig volt a diáktanács elnöke. A 17 éves Szepesi Mórnak meggyőződése, hogy a vitakultúrát fejleszteni kell hazánkban. Célja, hogy a külföldön megszerzett tudást hazahozza Magyarországra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Egyre népszerűbbek a kenderből épült házak, sőt, Veszprém mellett egy ovi is kenderből készült
Horesnyi Béla hét éve épít kenderházakat. Nyárády István pedig egy kenderjurtát tervezett. Mindketten hisznek a természetes építőanyagban, amely a bolygónak is jót tesz.
Belicza Bea - szmo.hu
2023. május 08.


Link másolása

A 93 éves szabolcsi édesanyám jól emlékszik arra az időre, amikor Magyarország kendernagyhatalom volt. Rengeteget dolgozott a növénnyel, örömmel mesélte, hogyan nyűtték vagyis gyűjtötték be, hogyan áztatták, szárították, tilolták vagyis törték, majd szőtték a kendert. Nagyon fiatal volt, de minden lépést imádott végezni. Ódákat zeng a végeredményről is, milyen tökéletes konyharuhák készültek, amit könnyű volt fehéríteni.

A kenderből születhetnek ruhák, cipők, kötelek, hálók, de tea, olaj, szappan és liszt is. Sőt ház is. Ez utóbbi a szívügye lett Nyárády Istvánnak, aki jurtát szeretne építeni kenderből.

Az ipari kender és a marihuána nem keverendő. Előbbi nem okoz bódultságot, egész más célra termelik, csak az utóbbi a pszichoaktív változat. Magyarország az első három helyen volt kender felhasználásában évtizedekkel ezelőtt, de a műanyag kiszorította. István szerint azonban most megkezdődött a kender reneszánsza. Azt mondja, a klímaválság miatt is jó az irány, mert gyógyítja a környezetét.

„A kender – termesztése alatt – a fáknál is több szén-dioxidot köt meg. Jó a talaj regenerálására is ott, ahol valami szennyező tevékenység, ipar volt.”

A kender magja, levele és a szára is hasznosítható. „Egyszer használatos evőeszközöktől a bioüzemanyagon keresztül a kötélig mindenre jó. Ruháknál tizedannyi víz kell hozzá, mint a pamut előállításához. Pár éve az autóipar is felfedezte, a BMW elektromos modelljeit kenderrel szigetelik” – sorolja.

István három évvel ezelőtt találkozott Horesnyi Bélával.

„Ő a kenderépítészet magyarországi apostola. Három éve találkoztunk egy természetes építőanyagokról szóló workshopon. Valahogy mindketten azonnal éreztük, hogy mi együtt fogunk dolgozni, együtt fogunk kenderjurtákat építeni” – meséli.

Horesnyi Béla hét éve épít kenderházakat. Körülbelül 5o létrejöttéhez volt köze, igaz volt, ahol csak betanította a kivitelezőket. Az egy- és kétszintes családi házakon kívül egy Veszprém melletti óvoda is kenderből készült.

Ahol él, Domaszéken építette az első két házat.

„Vettem egy építési telket, ahol lakom, direkt kenderházat terveztettünk oda, és úgy kerestünk rá vevőt, amikor már elkezdődött az építés. Találtunk is mindkettőre” – idézi Béla az indulást.

Tapasztalatok a második kenderházról

Olaszországban tanulta a kenderbeton készítés alapjait. Megvizsgált több természetes építőanyagot, de ez a növény lobbanta fel a szerelmet. Béla azt emeli ki, hogy ez a fajta ház tisztítja a levegőt.

„A kenderbeton egy karbonnegatív építőanyag, tehát sokkal több szén-dioxidot köt meg, mint amennyit előállításakor elhasznál. Kizárólag természetes anyagok vannak benne. A felhasznált mész ráadásul vírus- és baktériumölő.

Egyetlen negatívuma van, hogy hosszú a száradása. Egy 10 centis falnak egy hónap kell, ami azt jelenti, hogy 50 centinél 5-6 hónappal kell számolni” – magyarázza Béla.

István szerint alapvetően mérgek között élünk.

„A beteg ház szindróma arról szól, hogy az építőipar manapság olyan anyagokat is használ, amelyektől sokan allergiásak lehetnek, megbetegszenek. A kenderbetonból készült ház viszont természetes. Ráadásul az ökológiai lábnyom is mellette szól” – magyarázza.

Nyárády István

Rengeteg időt fordított a kenderjurták megtervezésére, de szükség van még segítőkre. Nem is riad vissza, hogy megszólítson bárkit. Legutóbb az Egyesült Arab Emírségek emírjének írt és

nevezett a világ legkomolyabb szén-dioxid-csökkentő versenyére (XPRIZE Carbon Removal), amelyet Elon Musk indított.

„Ehhez fel kellene építeni őszig egy 90 négyzetméteres kenderházat. Ez inspirálna másokat is, hogy akár önállóan vagy együttműködésben termesszenek és építsenek. Ehhez kellene egy mecénás vagy több kisebb támogató. Megvan a terv, itt van Horesnyi Béla, és van egy lelkes ácsunk is.”

Az építést így foglalta össze:

„Kell egy stabil alap, rá egy faszerkezet, ami LEGO-szerűen összeállítható, utána jöhet a kenderezés. Egy zsaluzatot kell összerakni, abba kell tölteni a kendermasszát, és tömöríteni egy fakalapács-szerű eszközzel. A kenderbeton a szár belsejének az aprítéka, a törek egy meszes adalékkal és vízzel keverve. Idővel, szén-dioxid megkötésével szilárdul betonkeménnyé."

Béla szerint hét éve jóval drágább volt a kender. Az építkezéshez kénytelenek voltak engedni a nyereségből.  Időközben azonban a kender egyre olcsóbbnak számít.

„Ahogy a Covid után drasztikusan emelkedett minden más építőanyag ára, a kenderé nem annyira, így most olcsóbban lehet építeni, mint egy téglaházat. Mi 600 ezer forintot kérünk egy négyzetméterért, de téglaháznál ez 750-800 ezer forint is lehet.”

– mondja Béla.

Az István által megálmodott, kilencven négyzetméteres jurtához körülbelül 50 millió forint kellene.

Béla az alapanyag nagyüzemű termesztését és feldolgozását is fontolgatja. „50-100 hektáron kellene indulnia. Ez körülbelül 300 millió forintba kerülne. Aztán lehetne ehhez egy részvénytársaság. A befektetőknek három-négy év alatt térülne meg a befizetett összeg."

Szerinte

200 hektáron lehetne 100 családi háznak az alapanyagát előállítani.

Aztán a kender egyéb részeit kötelekhez, ruhákhoz és hőszigetelő paplanhoz is használhatnák.

„Így vissza lehetne hozni Magyarországra a kendert, a gazdáknak teljesen mindegy mit termelnek. Ők azt mondták, azzal foglalkoznak, ami megéri" - mondja Béla.

István nemcsak az alapanyaghoz ragaszkodik, hanem jurtája esetében a kör formához is. Azt mondja, ennek oka van: az összefogást szimbolizálja.

„Összeomlott a világ körülöttem. A feleségem azt kérte, költözzünk külön, mert kiüresedett a házasságunk. Munkában is törés volt, egy angol cégnek vállalt megbízatásom véget ért, és egyébként is nagyon untam már az informatikát. Esztergomban egy zen templom apátjához mentem be tanácsot kérni” – meséli István.

A templom volt ezután az otthona négy évig. Azt mondja, az ott tanult belső munkának hála, békében, de külön nevelik gyermeküket.

„A kör nekem az összefogást jelenti. Arra számítok, hogy valamilyen formában együtt összehozzuk ezt a projektet. Részletek és fotók a honlapomon vannak. A jurta nekem a családi kört is jelenti. Azt szeretném, ha 8 éves fiamnak mielőbb megteremthetnék egy olyan otthont, ahol családban élhet.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk