MÚLT
A Rovatból
hirdetés

A történelem 10 legpusztítóbb láthatatlan tömeggyilkosa

Járványok, amelyek 10 milliók életét követelték. De melyik a morbus hungaricus (magyar betegség)?

Link másolása

Az elmúlt évszázadokban a csatatereken a katonáknak nemcsak egymással kellett megküzdeniük, hanem a különféle járványokkal is. A gyakran futótűzként terjedő betegségek kórokozói ütközeteket, hadjáratokat, háborúkat befolyásoltak vagy éppen döntöttek el, és számos esetben több halottért voltak felelősek, mint a fegyverek. Heti − szokásunk szerint szubjektív − listánkon következzen most 10 láthatatlan tömeggyilkos.

Pestis

Hívják dögvésznek, fekete halálnak, nagy halálnak is: az ókor és a középkor legrettegettebb betegségében, a pestisben legalább 100 millióan vesztették életüket az elmúlt évszázadokban. Ráadásul a hadjáratok végkifejletét megváltoztató, birodalmak sorsát befolyásoló járványok kórokozója volt az egyik első „biológiai fegyver” is az emberiség történelmében.

A pestis a világszerte mindenhol előforduló, Yersinia pestis elnevezésű baktérium okozta fertőző megbetegedés. A betegség általában egy fertőzött állatról – például patkánybolháról – kerül át az emberre, azonban a fertőzött állat érintése, esetleg harapása is okozhat emberi megbetegedéseket. Több forrásból is arra lehet következtetni, hogy a pestis európai elterjedése az időszámításunk szerint 535 körül bekövetkezett globális klímaváltozás következménye. A pestisbaktériumokkal fertőzött rágcsálók ekkor kezdtek el eredeti élőhelyükről, Kelet-Afrikából északra vándorolni.

540-ben volt az első, dokumentált európai járvány, amely az akkor félmilliós lakosú Konstantinápoly ötödét pusztította el. Ezt követően a 14. században tört ki újból a pestis Európában és Ázsiában; kisebb-nagyobb hullámai pedig még a 17. században is pusztítottak. Az európai lakosság egyharmada-fele pusztult el ez idő alatt.

A legnagyobb európai pestisjárvány 1347–1353 között zajlott le. Az orvostudomány bubópestist, tüdőpestist és szeptikémiás pestist különböztet meg, ám mindhárom típus rendkívüli halálozási aránnyal pusztít. A „fekete halál” nemegyszer megváltoztatta a hadjáratok végkifejletét, sőt birodalmak sorsát is befolyásolta. A hadjáratokat rendszeresen pestisjárvány kísérte, és igen gyakran a győzelmet is az döntötte el, hogy melyik fél seregét sújtotta kevésbé a kór.

Például az 1456. július 4.−22. között zajló nándorfehérvári csata után kitört pestisjárványban vesztette életét a keresztény csapatok két vezére, Hunyadi János és Kapisztrán János is. Érdemes megjegyezni azt is, hogy a pestis kórokozója volt az egyik első „biológiai fegyver” az emberiség történetében: 1347-ben a Kaffa városát ostromló tatárok pestisben meghalt emberek holttesteit lőtték be a falak mögé.

Fekete himlő

A több mint 60 millió ember haláláért felelős fekete himlő Európában csak a VI. században jelent meg, a XIII−XVI. században azonban már visszatérő, gyilkos járványokat okozott. A legnagyobb pusztításért azonban az Újvilágban felelős, hiszen az európai hódítók megjelenése után – az amerikai kontinensen mindaddig ismeretlen betegség – olyannyira gyorsan terjedt, hogy alapjaiban roppantotta meg az akkor már ezeréves Azték Birodalom katonai és gazdasági erejét. Az elkövetkező időszakban a himlő kiirtotta a Karib-szigetek teljes őslakosságát, Mexikóban pedig milliókat ölt meg néhány évtized alatt, és az Inka Birodalomban is több százezer volt a járvány halottainak száma.

De a betegség nemcsak a közép-amerikai országok társadalmára volt hatással, hiszen például az 1870-ben lezajlott francia−porosz háború végkimenetelébe is beleszólt a franciák között kitört járvány. A betegség cseppfertőzéssel terjed, s éppen ezen tulajdonsága tette alkalmassá arra, hogy már a XVIII. században biológiai fegyverként alkalmazzák. 1763-ban, a Pontiac indián főnök vezette indiánlázadás idején a brit csapatok parancsnoka, Jeffrey Amherst tábornok javasolta himlőjárvány elterjesztését az indiánok között, fertőzött takarók segítségével. Ugyancsak ebben az évben, amikor a delavárok ostromolták Fort Pitt erődítményt, a parancsnok himlős betegektől származó pokrócokat küldött a törzsfőnököknek ajándékba. Érdemes megemlíteni, hogy a himlő volt az első – és a mai napig az egyetlen – olyan betegség, amit sikerült világszerte felszámolni.

Spanyolnátha

A pontos adatok a mai napig nem ismertek. Vannak, akik azt mondják, hogy 20 millió áldozatot követelt, mások szerint azonban 100 milliónál is több ember vesztette életét a XX. század legelső influenza-pandémiájában. A spanyolnáthának is nevezett világjárvány 1918 és 1920 között söpört végig a Föld országain.

Szakértők szerint az áldozatok magas száma legalább két okra vezethető vissza. Egyrészt az ekkor már négy éve tartó, kegyetlen első világháború lövészárkaiban harcoló, legyengült egészségi állapotú, és immunrendszerű, a legalapvetőbb higiénés követelményeket is nélkülöző, alultáplált, 20-40 év közötti férfiakat nagyon könnyen meg tudta betegíteni az akkor újonnan felbukkant influenzatörzs. Emellett pedig az is szerepet játszott a halálesetek magas számában, hogy éppen ez volt az a korosztály, amely életkora miatt nem találkozott még komolyabb influenzajárványokkal, így semmilyen módon nem volt védett a kórokozóval szemben.

Egyes hadtörténészek úgy vélik, hogy a járvány kirobbanása hatással volt az első világháború befejezésére is. A betegségben ugyanis 1918 őszére már több katona halt meg, mint a harci cselekményekben. Nevét egyébként onnan kapta, hogy az első megbetegedéseket Spanyolországban írták le még 1918 márciusában. A tudósok által „korunk legnagyobb biológiai katasztrófájának” nevezett spanyolnátha-világjárvány a jelenlegi adatok szerint két év alatt többször is végigsöpört a Föld országain, s a lakosság 20-40 százalékát érintette.

Természetesen nem a spanyolnátha volt a Földön az első komoly influenza-világjárvány. A négy évszázadra visszamenő feljegyzésekből tudni lehet, hogy többször is pusztított az influenzavírus, csak a XIX. században négy pandémiát írtak le. Ezek közül is ki lehet emelni az 1889-ben kezdődött orosz influenzát, vagy az 1900-ban világjárvánnyá szélesedett úgynevezett old Hongkong-influenzát. A spanyolnátha után a sor 1957-ben az „ázsiai influenzával”, 1968-ban a hongkongi influenzával folytatódott.

Kolera

Az 1853–56 közti krími háborúban 30 ezer halottat követelt, az 1866-os porosz−osztrák háborúból hazatérő katonák közül pedig több mint 70 ezer áldozatot szedett a kolera, amely elsősorban széklettel, hányadékkal és vizelettel terjedő betegség. Jelenlegi ismereteink szerint Ázsiában – Indiában és a mai Pakisztán területén – már az időszámításunk előtti V. században ismert volt, és évszázadokon keresztül csak azon a területen fertőzött. A közlekedési útvonalak fejlődésével azonban 1817-ben „kitört” az „őshazából”, s megjelent Európában is. Az „öreg kontinensen” robbanásszerűen terjedt el, 1826, valamint 1971 között 7 nagy járványt okozott, amelyekben egymilliónál is több ember vesztette életét. Egyes orvosok szerint az utolsó járvány még a mai napig is tart, és elsősorban a szegények között szedi áldozatait.

Magyarországon kétszer volt komolyabb kolerajárvány: 1832–33-ban, valamint 1872–73-ban. A megbetegedések száma mind a két esetben meghaladta az 500 ezer főt, és mivel a betegség halálozási aránya abban az időben 50 százalék körüli volt, az elhunytak száma is nagyon magas volt. Szerencsére az orvostudomány sokat fejlődött az elmúlt évszázadokban, így a betegség ma már antibiotikumokkal és megfelelő só- és folyadékpótlással kezelhető.

Kiütéses tífusz

A kolera mellett a kiütéses tífusz is komoly pusztítást okozott a krími háborúban, megnehezítve a harcokban amúgy is legyengült és megkeseredett katonák mindennapjait. A betegség – a mai adatok szerint – a francia hadsereg több mint 33 ezer katonáját érintette, akik közül 17 ezren életüket is vesztették. E számadat különösen annak fényében megdöbbentő, hogy a harci cselekményekben 20 ezer francia katona vesztette életét...

A kór az 1870–71-es porosz−francia háborúban is megtizedelte a szemben álló feleket, az 1877–78-as orosz−török háborúban pedig kétszázezer katona betegedett meg a ruhatetűben élősködő sejtparazita okozta betegségben, amely leginkább a rossz higiénés körülmények között élő, túlzsúfolt közösségekben fordul elő – tehát egy hadjáratban lévő katonai tábor épp megfelelő táptalaja lehet a betegségnek. A tífuszjárványok a XVI−XIX. századi Európa háborúinak állandó velejárói voltak, a téma szakértői szerint a betegség több millió ember haláláért felelős.

Érdemes megemlíteni, hogy a tífuszt a XVI. században a csöppet sem megtisztelő morbus hungaricus (magyar betegség) névvel is illették, hiszen a Buda felszabadítására összeverődött, majd az ostrom után szétszéledt zsoldosok is terjesztették egész Európában. E korántsem dicső kifejezéssel egyébként ma is illetnek egy betegséget, mégpedig a tbc-t. Valószínűleg ez jobban elterjedt a köztudatban, mint a tífusz hasonló elnevezése.

Vérhas

A tífusz és a kolera mellett a háborúkat végigkísérő harmadik betegség a vérhas volt, ami egy baktérium okozta, magas lázzal, hasi görcsökkel és véres hasmenéssel együtt járó megbetegedés. A krími háborúban a vérhas egyidejűleg ütött ki a tífusszal, az angolok közül 7882 ember kapta meg a betegséget, s közülük 2143-an meg is haltak. Ugyancsak komoly vérhasjárvány ütötte fel a fejét a francia−porosz háborúban, ennek során közel 3 ezer ember haláláért volt felelős a kór. A vérhas ma már ritkán fordul elő Európában, Afrikában és más kontinensek forró égövi országaiban azonban a mai napig jelentős közegészségügyi tényező.

Malária

A trópusi égövben zajló háborúk rendszeres kísérőbetegsége a malária is. A váltólázként is említett kórt a szúnyogok terjesztik. A lázzal, hidegrázással, izomfájdalmakkal, fejfájással, rossz közérzettel járó betegség még ma is népbetegségnek számít. Évente 300-500 millió új megbetegedést regisztrálnak, s a halálos áldozatok száma is meghaladja az évi egymilliót. A malária természetesen hatással volt a forró égövben zajló háborúkra is: az amerikai hadsereg 1898-as kubai hadjáratában a 167 ezer katonából csaknem 39 ezren fertőződtek meg, és sokan bele is haltak a betegségbe. Emellett a malária a második világháború délkelet-ázsiai hadszínterén, majd később a vietnami háborúban is tizedelte a harcoló katonákat és a hadifoglyokat egyaránt.

Sárgaláz

Ugyancsak a trópusi égövön jelent veszélyt az emberekre (katonákra) a sárgaláz, amely egy szúnyog által terjesztett, emésztőrendszeri vérzést és sárgasághoz vezető májgyulladást okozó, fertőző vírusbetegség. A betegség több csatát és háborút is befolyásolt. Például az 1898 áprilisa és augusztusa között lezajlott amerikai−spanyol háború kezdetén a 230 ezres spanyol haderőből mindössze 55 ezren voltak „harckészek”, a többieket ledöntötte a lábukról a fertőzés. Ugyancsak komoly sárgalázjárvány pusztított az 1942-es midwayi csata után az addig fanatikusan küzdő japánok között.

Ebola

Listánk végén két kakukktojás. Az egyik az ebola, amely a ma ismert egyik legveszélyesebb, magas lázat, kiterjedt külső és belső vérzést okozó vírus. Az elsősorban Afrikában jelen lévő kórokozó az utóbbi néhány évtizedben jelentős járványokat okozott Zairében, Szudánban, Ugandában, Gabonban, Elefántcsontparton és Kongóban. Az első ebolajárvány 1976-ban tört ki Zairében, s azóta is számos alkalommal ütötte fel a fejét ezen a területen. Bár háborúk végkifejletébe egyelőre még nem szólt bele az ebola, a vírus erősen fertőző mivolta és magas halálozási aránya miatt a szakemberek attól tartanak, hogy a jövőben a terroristák biológiai fegyvereinek egyik „alapanyaga” lehet.

Legionáriusbetegség

A másik, listánkról kicsit kilógó kór a legionáriusbetegség, amelyről ma már tudni lehet, hogy valójában semmi köze nincsen a légiósokhoz - sőt, valójában egy tipikus civilizációs kór, amelyet egy baktérium okoz. A betegség elnevezése 1976-ból származik, amikor is egy Philadelphiában tartott légiós veterángyűlés után tömeges tüdőgyulladás tört ki, amely több mint 30 halálos áldozatot követelt, és jelentős figyelmet kapott a médián keresztül. A betegség egyébként leginkább elhanyagolt légkondicionálók és tábori zuhanyzók segítségével terjed, így akár a mai modern katonát is veszélyeztetheti.

Köszönet a cikk elkészítésében nyújtott segítségért dr. Meglécz Katalin orvos ezredesnek, a Magyar Honvédség honvéd-tisztifőorvosának.

Forrás: HONVEDELEM.HU

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
A kokárda helyes használata: tudod, hogyan kell jól elkészíteni?
Örök vita, hogy kívül zöld vagy kívül vörös-e az igazi 48-as, magyar kokárda. Történész érvel a megoldás mellett.
Forrás: Urbanlegends - szmo.hu
2022. március 11.


Link másolása

Kokárda: a forradalom szimbóluma

A nemzeti ünnep környékén elterjedt a közösségi oldalakon, hogy mivel a magyar kokárda piros-fehér-zöld színű, ezért helyesen kívülre kerül a zöld. Egyébként évek óta folyik róla a vita: kívül piros vagy kívül zöld a kokárdánk? Mielőtt lecserélnétek hagyományos kokárdátokat, érdemes meghallgatni erről egy történészt is.A magyar kokárda készítés soha nem megy ki a divatból.

A Facebook kokárdareformerei a következőképp érvelnek a kívül zöld kokárda mellett:

“Az 1848-as pesti forradalom idején a márciusi ifjak még valóban így is (kívül piros) használták, de Than Mór festményein is megfigyelhető, hogy a huszárok csákórózsáján is helyesen szerepel a színsorrend. Téves viszont Szendrey Júlia kokárdája, amit Petőfinek készített, hiszen ezen az olasz színek sorrendje figyelhető meg. Valószínűleg már a forradalom idején is használtak téves kokárdákat, nem mindenki tudhatta hogyan kell helyesen hajtani. Manapság téves történelmi berögződések, és a hagyomány miatt legtöbbször a piros van kívül és a zöld belül”

Kokárda készítés: a történész véleménye

Továbbá idézik Katona Tamás történész egy beszédét is:

„… Ugye a kokárda úgy készül, hogy egy nemzeti színű szalagot meghajlítunk. Hogyha azt akarjuk, hogy kétoldalt piros-fehér-zöld jöjjön ki belőle, bizony itt a zöld kerül kívülre és a piros belülre. A kokárda mindig belülről kifelé olvasandó. De már 1848-ban a kokárdák többsége fordított volt. Kívül volt a piros, mert úgy csinosabb.”

Kokárda_1848-ból

1848-ból származó pántlikás szalagrózsa/Wikipédia

Milyen érvek hangoznak még el? Egy blog szerint az eredeti szabály szerint a színek mindig belülről kifelé olvasandók. A zászló fölső része kerül a kokárda belsejébe, az alsó része pedig a külső szélére. A magyar kokárda piros-fehér-zöld színű, tehát helyesen kívülre kerül a zöld. (Forrás: Kovácsné Ági)

A kokárda színei: ez a helyes sorrend

A leginkább elterjedt a kívül piros, belül zöld, amely elméletileg helytelen, mivel a szabály szerint a színek mindig belülről kezdődnek. A magyar kokárda tehát az „előírás” szerint helyesen kívül zöld, belül piros kell, hogy legyen. Zászlótörténészek szerint amennyiben külön lelógója van, a kívül piros változat is helyes.

Az Erdélyma ezt írja:

"Az viszont történelmi tény, hogy a radikálisabb fiatalok 1848. március 15-én a kívül piros, belül zöld változatot használták, ilyet kapott Petőfi is Szendrey Júliától.

Ha ez utóbbi tényt figyelembe vesszük, talán helyesebb a berögződött kívül piros belül zöldet használni, még ha ez elméletileg helytelen is. Ezt hagyományból, tisztelgésből hordja a magyar, nem pedig nemzetközi „előírásokhoz” igazodva, precizitásból."

A történész véleménye a kívül zöld kokárda kapcsán

Az Urbanlegends azonban megkereste Hermann Róbert történészt is. Ő is először Katona Tamástól hallott erről a kívül zöld kokárdáról valamikor 1994 körül. Neki pedig Olaszországban mondták ezt egy hivatalos látogatáson. Ami kokárdát viszont Hermann a korszakból ismer, ott mindenhol kívül van a piros, belül a zöld.

A háttérben a Pilvax poharai és billiárd dákói. Fotó: Szegedi Éva

Tovább bonyolítja a kérdést, ha van farka a kokárdának. Zászlótörténész kolléganője szerint ugyanis akkor szabályos a kívül piros – belül zöld. Ha nincs farka, akkor viszont a heraldikai szabályok szerint kívül kellene lennie a zöldnek, belül a pirosnak.

Hermann rögtönzött ikonográfiai kutatása során csak két kokárdát is ábrázoló korabeli Vasvári-litográfiát talált. Ezeken azonban nemigen lehet megállapítani a színek sorrendjét.

"De nekem úgy tűnik, hogy inkább a piros volt itt is kívül, s belül a zöld”
– írja Hermann.

Hermann a szabálytól függetlenül saját bevallása szerint az eredeti formánál maradna, ugyanis:

"mégiscsak így hordták-hordjuk 162 éve. No és azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy a ‘heraldikai tévedés’ tudatos volt. Vagyis hogy a kokárdát hordók ilyen módon kívánták kifejezni a rokonszenvüket az olasz forradalmi egységmozgalommal. De ez csak feltételezés, bizonyítani nem tudom”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
A tiszteknek két óra, a sorkatonáknak negyedóra kéjelgés járt – frontvonal mögötti katonai bordélyok az I. világháborúban
Napi átlag 12-100 kuncsaft, állandó méhgyulladás, nemi betegségek, végül fenékbilloggal száműzetés: ilyen volt a sorsa egy átlagos tábori prostituáltnak.
Tóth Noémi - szmo.hu
2022. március 10.


Link másolása

Az elhúzódó I. világháború egyik nem várt következménye a nemi betegségek megduplázódása volt. Az Osztrák-Magyar Monarchia katonái is testi örömökkel feledtették ideig-óráig az elviselhetetlent, ezért a kezdeti 6 százalékról a háború második évére a helyi katonáknak már a 12 százaléka szorult orvosi ellátásra, különféle szexuális úton terjedő kórságok miatt. Tudták, hogy várhatóan nem sokáig élnek, és szerettek volna mindent kipróbálni, illetve egy hölgy társaságát élvezni még utoljára – vagy elsőre, hiszen sokakat szűzen soroztak be a frontra. Az általános nőmegvonás olyan méreteket öltött, hogy néhol a szolgálatban lévő fiúk jobb híján hóból gyúrtak meztelen női testet ábrázoló szobrot.

Ezért úgy döntött a katonai vezetőség, hogy – nem örömszerzési, hanem egészségügyi okból – tábori bordélyokat létesítenek, amelyeket szigorúan szabályoztak. A császári és királyi hadsereg-főparancsnokság 1915-ben kiadott egy nyolc pontból álló, a tábori és a tartalék bordélyokra vonatkozó szervezeti szabályzatot, amely részletesen tartalmazta, hogy az örömlányok milyen feltételekkel vehetők igénybe, például beteg és részeg katonák nem részesülhettek kiszolgálásban. Valamint azt is kifejtették az okmányban, hogy kik és milyen formában állhatnak a katonák rendelkezésére. A prostituáltakat minőség szerint csoportosították, akik megszabott áron dolgoztak, és a minisztérium határozta meg, hogy mennyit kell költeni naponta az ellátásukra, valamint fejenként hány kuncsaftot fogadhatnak. A megvásárolható örömszerzés kizárólag lányokra terjedt ki, ugyanis a homoszexualitás illegális volt, sőt, halálbüntetés járt érte a hadseregben.

Bárki jelentkezhetett örömlánynak, aki elmúlt 18 éves, nem volt szűz, házas vagy terhes, valamint megfelelő erőnlétben volt, tekintve a folyamatos „igénybevételt”. A ranglétra úgy nézett ki, hogy a legszebb, felső kaszt a tiszteket, tábornokokat szolgálta ki. Nekik még kedvezőbb munkakörülményeik voltak a többihez képest, hiszen ők naponta legfeljebb hat kuncsaftot fogadhattak, alkalmanként maximum két óra hosszára. Az altisztek I. osztályú hölgyekhez fordulhattak (a főtisztek fél órát, a törzstisztek egy órát tölthettek kéjelgéssel), míg a sorkatonáknak a II. osztályú liga jutott, legfeljebb negyed órára. Utóbbiaknak volt a legsanyarúbb életük, hiszen az ebbe a kategóriába sorolt lányoknak napi 12 – de volt, hogy a dupláját, sőt, akár 100 – kuncsaftot is ki kellett szolgálniuk, ugyebár mindössze maximum 15 perc alatt. A lányoknak szürke egyenruhát kellett viselniük fekete karszalaggal, alatta dr. Jäger márkájú hagyományos fehérneművel. A tiszti örömlányoknál a legfinomabb minőségű fekete félselyem harisnyával, a legénységi szajhák esetében pedig közepes minőségű vörös pamutharisnyával tették vonzóbbá a szettet, a hozzájuk passzoló harisnyakötőkkel. Ezeket a holmikat le lehetett venni az aktusok idejére. Némelyik kéjnő abból keresett plusz pénzt, hogy Viagrához hasonló szert is kínált, és igyekezett kifogni a pilótákat, akik több jattot adtak.

A katonai vezetőség azt remélte, hogy a szabályozott rendszer által elkerülhetik a járványokat és biztosíthatják az állomány testi épségét, pontosabban a nemi betegségek elkerülését. Ugyanakkor a katonák gyakran szándékosan gonorrheás vagy szifiliszes örömlánnyal feküdtek össze, hogy ne kelljen folytatniuk a lélekölő harcokat.

Nem csoda, hogy a besorozott szerencsétlenek nem akartak visszatérni a lövészárkokba, hiszen a mentális terhek mellett olyan betegségeket lehetett ott elkapni, mint a nyirkos talaj miatt kialakuló lövészárokláb, amely üszkösödéshez vagy amputációhoz is vezethetett, vagy a tetvek által terjesztett fertőző lövészárokláz (amelyen egyébként a Micimackó írója, Milne, és a Gyűrűk Ura szerzője, Tolkien egyaránt átesett). Akadtak, akik annyira el voltak keseredve, hogy inkább irritáló anyagokat fecskendeztek a húgycsövükbe, gyulladást létrehozva az orvosok megtévesztésére.

Az ellenőrzött körülmények között működtetett katonai bordélyházak igen puritán helyszíneken működtek: elhagyatott épületekben, leharcolt cirkuszkocsikban vagy vasúti vagonokban tartottak örömlányokat, nagyrészt a frontvonal szomszédságában. Az intézmények élén az igazgató állt, a napi ügyeket a madame menedzselte. Az árszabás adott volt: a tiszteknek 8-10 koronát, míg a legénység tagjainak 3-4 koronát kellett fizetniük a testi örömökért.

Az eleve lehangoló helyiségekben nemi betegségekre, vagyis azok elkerülésére figyelmeztető plakátok voltak kihelyezve. A bakáknak kötelező volt az aktus előtt és után a kihelyezett bórvazelines fertőtlenítőt használni, valamint mind a vendégeknek, mind a prostituáltaknak rendszeres orvosi vizsgálaton kellett részt venniük. Ezeket a tömeges vizsgálatokat a magyar katonák nemes egyszerűséggel csak „farokparádénak” nevezték.

A madame-ok felelőssége volt, hogy a katonákat rábírják az eltéphetetlen, Neosalversan márkájú, tábori óvszer használatára, amit 20,3 fillérért lehetett megvásárolni. Azonban ezek igencsak kezdetlegesek, kényelmetlenek voltak és kemény gumiból készültek, ezért nem meglepő, hogy sokan nem éltek az ajánlással, a kockázatok mérlegelése után sem. Eleinte ezért sok volt a nemkívánt terhesség a prostituáltak körében, de később az állandó méhgyulladás miatt már nem tudtak teherbe esni. Nem csoda, hogy gyakori volt a lányok cserélődése: elég hamar kiégtek vagy alkoholisták lettek, amikor pedig már végképp alkalmatlanná váltak a férfiak kiszolgálására fizikai és lelki síkon egyaránt, a másodrangú örömlányokra még megalázóbb sors várt. A bal farpofájukra kaptak egy császári billogot, majd megfertőzték őket nemi betegséggel, és az ellenséges csapatokhoz küldték őket.

Az osztrák-magyar haderőben 1917-ig nagyjából másfél millióan kaptak el valamilyen nemi betegséget, közülük 41 százalék házas volt. A harcokkal párhuzamosan folyó higiéniai felvilágosítás azonban sikeresnek bizonyult, hiszen végül a nemi betegségek ritkábbá váltak, mint a hátországban. A lövészárok-szajhák sanyarú sorsát pedig azóta is néma csend övezi.

Források: 1,2,3,4,5,6


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A temetőre épült újpesti Szellemtelep paranormális legendája
Budapest negyedik kerületében, a Pozsonyi úton található az ország legnagyobb lakótelepe, amely hátborzongató szellemhistóriák nyomán kapta ragadványnevét.

Link másolása

Újpest régen önálló iparváros volt, csak 1950-ben csatolták Budapesthez, mivel elkezdték fejleszteni a régi munkáskerületeket. A rekonstrukciós terv részét képezte az Újpest Városközpont is, amelyhez a húszas évek előtt épült, avítt lakóházakat lerombolták vagy felújították. Ekkortájt számolták fel a legtöbb peremkerületi temetőt is, konkrétan 87-ből 75 sírkertet szüntettek meg. Mivel a hamvasztást csak 1968-tól engedélyezték Magyarországon, a temetők hamar zsúfolásig megteltek, és sok probléma akadt a holttestek elhelyezésével.

Többek között a régi magdolnavárosi sírkertet is felszámolták 1964-ben (utódja a Megyeri temető lett), és elkezdtek építeni a helyén egy lakótelepet két évvel később. 1972-re már készen is lett a Pozsonyi utcai lakótömb közel 17 ezer panellakása, amely hatalmas méretével kiérdemelte Budapest, sőt, egész Magyarország legnagyobb lakótelepe címet. A Larsen-Nielsen, azaz dán típusú lakónegyed befogadóképessége hozzávetőlegesen 36 000 lakos, akik a kezdetekkor mind ugyanarról a rejtélyes eseménysorozatról beszéltek.

A hazai Paranormal Pestivity

Már a nagyszabású építkezés legelején meglepően sok malőr és furcsaság jött össze, kezdve azzal a bizarr felütéssel, hogy sorra kerültek elő az emberi csontvázak az alapok felhúzásánál. Először az építőmunkások körében terjedt el futótűzként az a pletyka, hogy nem véletlenül fordulnak elő sorozatos meghibásodások és balesetek, ugyanis túlvilági jelenlétről és emberi alakokról esküdöztek az üres, átadásra váró lakásokban. Annyi bizonyos, hogy ez egyik tízemeletes házba azért nem lehetett beköltöztetni a lakókat, mert egy nyitva hagyott vízcsap öt szintet teljesen eláztatott. Majd utána pont az a lakás gyulladt ki – és terjedt át a tűz több másikra is –, amely előzőleg eláztatta a panelt.

Az egyik tömbben a teljes tizedik emeletet le kellett zárni furcsa zajok, villogó fények és főleg egy különös, odaégett olajra emlékeztető penetráns bűz matt, amely akkor sem hagyott alább, amikor már keresztbe-kasul kiszellőztették az egész épületet. A munkások egy időre vasráccsal lezárták az egész emeletet, a liftből pedig még a tízes nyomógombot is kiszerelték. Az általános riadalom akkor kezdett felerősödni, amikor az építkezésen dolgozó egyik éjjeliőr biztosan állította, hogy többször felbukkant mellette egy elsuhanó árny.

A baljós előjelek azonban nem tántorították el a vásárlókat, ugyanakkor a beköltöző lakók is sorra kezdték egymásnak sugdosni hihetetlennek tűnő tapasztalataikat. Történetek kaptak szárnyra a lakásokban éjszaka feltűnő alakokról, ijesztő hangokról, recsegő-ropogó zajokról, koppanásokról és léptekről, illetve akadt, aki állította, hogy egy láthatatlan kéz lökte el. Gyakran előfordult, hogy a villany magától kikapcsolt, a tévé pedig minden előzmény nélkül bekapcsolt vagy csatornát váltott, esetleg a rádió szólalt meg magától.

Ezek a történések megmagyarázhatók lennének valamiféle áramingadozással, ám kivizsgálták a lakótelepen történteket, és állítólag semmiféle meghibásodást nem találtak a rendszerben. A józan eszükre hallgató ingatlantulajdonosok spontán fizikai jelenséggel igyekeztek magyarázni a vadiúj épületek természetes mozgását. A kétkedők viszont arra hivatkoztak, hogy ezek a recsegések inkább régi házakra jellemzőek. A mendemonda szerint egyszer egy teljes család menekült el pizsamában az éjszaka közepén az ijesztő jelenségek elől.

A láncreakció eredményeképpen többen elkezdték árulni a nemrég birtokba vett otthonukat, de az akkori lakáshiány ellenére sem kapkodtak a Pozsonyi úti ingatlanok után. Addigra ugyanis már mindenki megtudta egy kis kutatást követően, hogy megbolygatott sírokra húzták fel az épületeket, és ehhez kötötték a paranormális jelenségeket. A lakótömbökre ráragadt a Szellemtelep elnevezés, amely annyira meghonosodott, hogy a mai napig használatos.

Az erről a legendáról szóló cikkek alatt folyamatosak a kommentviták: az egyik tábor szerint ez mind butaság, csak az élénk fantázia szüleménye, és jó pár ott lakó is arról győzködi a többieket, hogy soha nem tapasztalt hasonlókat.

Egy akkori lakos is megosztotta a saját észszerű magyarázatát a történtekre: „Nappal jöttek a fináncok, volt nekik egy fiókos Csepel teherkocsijuk, és exhumáltak. Kiásták a holttestet, összeszedték az aranyait, betették a fiókokba, a csontokat meg szétdobálták. Mi, fiatalok – én 16 voltam – komolyan mondom, koponyák, kar-, meg lábszárcsontok között mászkáltunk! Az egyik srác talált egy olyan koponyát, aminek még mind a 32 foga megvolt, el is tette, és az íróasztalán egy lámpa volt benne. Nos, az esti ramazurikban mi is részt vettünk, a csajok nagyokat sikoltoztak, mi a csontokat dobáltuk a ház falának, az öregek meg majrézva húzták be a függönyeiket, és másnap ment a susmus, hogy hallották a kedves szomszédék is, micsoda szellemjárás volt itt? Hát ennyit a szellemekről…”

Az ellentáborból azonban születnek vérfagyasztó hozzászólások is, mint például az alábbi: „Én itt lakom a Pozsonyi utcai lktp. közvetlen szomszédságában a Berda József utcában, a szekrényajtó kivágódik, a plüss figurák hátat fordítanak maguktól, a tányér felcsúszott a falra, úgy, hogy támasztotta az asztal teteje, kiskutyám egy pontot néz néha, mintha ott állna valaki, és nagyon izgatottá válik, hozzá sem lehet szólni.”

Tény, hogy meg tudja tréfálni az embert egy rosszul bekötött elektromos hálózat vagy vízvezeték, ahogyan a fűtésrendszer csövei is, nem beszélve a panelfalak akusztikai hatásairól. Az azonban mindenképpen érdekes, hogy egy egész lakótelepet magával rántott a tömegpszichózis, akárcsak annak idején a boszorkányperekben. Sosem fog teljes bizonyossággal kiderülni, hogy amit a munkások vagy az éjjeliőrök láttak, az csupán az alkohol gőze volt, vagy tényleg egy kísértet, esetleg csak egymás hergelése sikerült túl jól.

Annyi biztos, hogy mára már csak a ragadványnév maradt, a pánik eltűnt, bár sok önjelölt szellemvadász portyázik hébe-hóba a Ghostbustert fütyörészve, hátha elcsíp valami izgalmas jelenséget. Azért remélem, ha szellemet nem is látnak a paraturisták, legalább megnézik a környéken a Városházát, a Lepkemúzeumot, az újpesti zsinagógát, a stadiont és a Víztornyot is, ha már arra járnak. Azt pedig mindenki maga döntse el, hogy népi babonáról, tömeghisztériáról vagy valós túlvilági jelenségekről szól-e a Szellemtelep históriája.

Források: 1, 2, 3, 4, 5


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Egy működő atomreaktor volt a '66-os BNV sztárja, alig volt nagyobb egy konyhai vízforralónál
1966-ban még simán ki lehetett állítani egy zseberőművet a vásáron, ráadásul az ilyeneket sorozatban gyártottuk akkoriban.
Forrás: Tó-retró blog, címkép: Az ország első reaktora Csillebércen. Még ma is működik - szmo.hu
2022. március 18.


Link másolása

A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

Az 1966-os Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV) legalább egy szempontból kiemelkedett a többi hasonló rendezvény sorából. Ezen az eseményen ugyanis valami egészen egyedi dolgot állítottak ki. Bár látványra a két méterszer két méteres kocka nem tűnt túl érdekesnek, mégis ellopta a show-t minden más kiállított tárgy előtt. A Csillebércről érkezett újdonság ugyanis egy működő atomreaktor volt!

Ma már nehezen elképzelhető, hogy iskoláscsoportok, kismamák vagy bárki más védőfelszerelés nélkül sétálgathasson egy atomreaktor körül, sőt akár meg is érintse azt, ám akkoriban teljesen más volt a világ.

Húsz évvel Csernobil előtt az atomenergia maga volt az izgalmas, érdekes új technológia, melynek békés felhasználása a legnagyobb lehetőségnek ígérkezett a 20. században. Ráadásul a ZR-4 névre keresztelt vajszínű kockát alig 7 évvel az első hazai atommáglya, a csillebérci kísérleti izotóp reaktor után állították ki, így érthető a hatalmas érdeklődés.

A kiállítási mini reaktor, 1966. május 7-én készült el Központi Fizikai Kutató Intézet (KFKI) atomvárosában, hogy kevesebb, mint két hét múlva már a BNV-n hirdesse a barátságos atomenergiát.

A reaktor aktív zónája (ahol a maghasadás zajlik) 20x25x30 centimétert tett ki, vagyis alig volt nagyobb egy mai konyhai vízforralónál. Ezt vette körül egy grafit, két parafin és egy nehézbeton (KFKI találmány) réteg, nagyjából 90 cm vastagságban. Az urán hajtóanyagú reaktor a vásáron a nagyközönség jelenlétében is hasznos munkát, úgynevezett aktivációs analízist végzett. A berendezéshez tartozó csőposta a vásárlátogatók szeme láttára szállította a sugárzó térbe az anyagmintát, ahol az maga is sugárzóvá vált. Sugárzási spektruma pedig rendkívül pontosan elárulta a minta összetételét.

A ZR-4-et a kiállítás után szétszerelték és visszaszállították Csillebércre. A reaktort a KFKI ugyanis nem csupán a vásáron való bemutatás céljából készítette. Részese volt a hazai atomenergia megszületését célzó, több évtizedes kutatássorozatnak.

Az első lakossági szolgálatba állt erőmű 1954. június 24-én kezdte meg a működését a Szovjetunióban, hiszen akkoriban mindenki hitt az olcsó és „tiszta” atomenergiában.

A csillabérci atomváros építkezését már két évvel később, 1956 júniusában megkezdték az orosz tervrajzok alapján.

Az atomváros első látványrajza

Az első hazai reaktor 1959. március 25-én kezdte meg a működést és rögtön két célra is használták.

A hazai szakemberek képzése és a kísérletezés mellett az akkor Európa szerte igen keresettnek számító rövid felezési idejű izotópokat állítottak elő velük.

Az ilyen izotópokat (pl.: a Nátrium 24) akkoriban a gyógyászatban, mezőgazdaságban és az iparban is előszeretettel használták.

Az egyik tipikus terület a

szigetelt csővezetékek repedéseinek felderítése volt, amikor a csőben áramló gázba/folyadékba kevert izotóp sugárzása lehetővé tette a hiba helyének meghatározását nagyobb szakaszok szétbontása nélkül. Az ilyen izotópok sugárzása néhány óra alatt kimutathatatlan szintre csökken, így nem szennyezik az anyagot, amihez keverték őket. Persze ez egyben azt is jelenti, hogy mindig új adagokra van belőlük szükség, hiszen használatuk csak rövid ideig lehetséges.

Éppen ezért végzett fontos munkát a csillebérci reaktor. Ám az atomvárosban nem csupán az első atommáglyával végeztek kísérleteket, hanem építettek több ún. „zéró reaktort” is. Ezeknek a zéró hőt adó és ezzel energiát nem szolgáltató, kísérleti reaktoroknak a jelölésére a ZR betűket és egy számot használtak.

A BNV ideje alatt kiállított ZR-4. Jól belőhető a mérete a mögötte sürgölődő kutatók magasságának segítségével

Az első hazai tervezésű kísérleti atommáglya, a ZR-1 már 1960-ban elkészült, ezután 1962 végétől 1965 őszéig működött a ZR-2, majd jött a ZR-3 és a kiállításon is látható ZR-4.

A ZR-5 segítségével végezték el a Budapesti Műszaki Egyetem atomreaktorának nukleáris tervezéséhez szükséges kísérleteket. Hét KGST-ország 1971-ben Ideiglenes Nemzetközi Kutatókollektívát alapított, mely a KFKI-ban dolgozott, itt építették fel a ZR-6 modellrektort. A kollektíva feladata az volt, hogy pontos reaktorfizikai adatokat („benchmark”) szolgáltasson az erőművi reaktorok tervezéséhez és üzemeltetéséhez. A programot és a ZR-6-ot 1991-ben állították le, de ez alatt az idő alatt rengeteg segítséget nyújtott a hazai és nemzetközi atomfizikának. A „kiállítási sztár” ZR-4 még 2012-ben is működött Csillebércen...

Ha a múlt században imádtál a Balatonnál nyaralni vagy szeretnéd tudni, hogyan nyaraltak a szüleid, neked írták a Tó-retró blogot. Ha pedig szeretnél visszaemlékezni a 70-es, 80-as évekre, és vannak fotóid, amiket szívesen megosztanál, csatlakozz a Retró Insta-csoporthoz!

A kérdőív kitöltésével pedig segítheted a Tó-retró Balatonnal kapcsolatos kutatását, és ajándékot is nyerhetsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET: