/multunk/a-tank-es-a-tunteto-30-eve-gyilkoltak-le-a-diakokat-a-pekingi-tienanmen-teren/
hirdetés

MÚLT
A Rovatból
hirdetés

A tank és a tüntető – 30 éve gyilkolták le a diákokat a pekingi Tienanmen téren

1989-ben felbolydult az egész világ, falak omlottak le, rendszerek dőltek meg. Kínában azonban csírájában fojtották el a diákok lázadását. 30 éve zajlott le a Tienanmen téri vérengzés.

Link másolása

hirdetés

A pekingi események megértéséhez azonban vissza kell mennünk több mint két évtizedet a kínai történelemben.

Meglehetősen dicstelen szerepet játszott a diákság az 1960-as évek második felében, amikor a Mao Ce-tung elnök személyi kultuszának, és a "Nagy Kormányos" negyedik felesége, a volt színésznőbôl lett politikus, Csiang Csing, valamint a párt alelnöke, a hadügyminiszter Lin Piao által irányított "nagy proletár kulturális forradalom" eszközévé vált. Ez utóbbi lényegében nem szolgált mást, mint Mao párton belüli ellenzékével való, a "néptömegekre hivatkozó" leszámolást.

Sokan közülük "forradalmi vörösgárdistaként" nem csupán a párt- és az állami apparátus elleni, felülről irányított lázadásban vettek részt, és Mao "kis piros könyvének" tanításait harsogták, (ez az idézetgyűjtemény lett legfőbb tananyaguk), hanem a hagyományos kínai kultúra pusztításában és a kínai értelmiség egy részének fizikai megsemmisítésében, tönkretételében is aktívan tevékenykedtek.

Ideológiájuk persze csak áttételesen jutott el a nyugat-európai diákokhoz, akik közül sokan hirdették 68 barikádjain és tömeggyűlésein a maoista eszméket., Mao neve része lett a "három M"-ből álló új szentháromságnak: Marx, Mao, Marcuse. A lázadókra gyakorolt hatása teljesen érthető, mivel fiatal oktatók a pekingi egyetem aulájában kifüggesztett első "tacepaón" (falragaszon) már 1966. május 16-án elítélték az egyetemi hatóságok diktatúráját, az oktatás "reakciós jellegét". Ez annyira tetszett Maónak, hogy a rádión keresztül az egész országban terjesztette. A másik, legendássá vált tacepaót, amely "össztüzet" hirdetett a párt vezérkarára, azonban már maga Mao Ce-tung írta. Ennek szellemében a "forradalmi diákok" kritizálták a kiválasztási mechanizmust, elutasították a tudás "semlegességét", támadták a tanulás és a munka szétválasztását, el akarták törölni a "három különbséget": a város és a falu, a kétkezi és a szellemi munka, valamint a kormányzók és a kormányzottak között. Melyik egészséges fiatalnak ne tetszettek volna az olyan jelszavak, hogy "nincs építés rombolás nélkül", a "forradalom nem ünnepi bankett", vagy különösen "az iskolarendszer megfoszt minket a szabadságtól"?

Ugyancsak rokonszenvet keltettek Mao azon eszméi, amelyek a paraszti-forradalmi "harmadik világ" harcát hirdette meg az imperializmus "papírtigrise" ellen, és a fejlett ipari országok fogyasztói társadalmát ostorozták. Akkor még nem lehetett sejteni, hogy a "vörösgárdisták" tevékenysége hová vezet Kínában, és milyen alapot szolgáltat a szintén Pekingben tanult kambodzsai Pol Potnak és a "vörös khmereknek" a 20. század egyik legszörnyűbb népirtásához 1975 és 1978 között. Eszméiket később számos szélsőséges gerillaszervezet is átvette, Latin-Amerikától Nepálig.

hirdetés

A "kulturális forradalom" áldozatainak rehabilitása csak 1976, Mao Ce-tung halála után kezdődött meg, a Csiang Csing vezette "négyek bandája" perével és elítélésével.

A kínai diákok igazi "68-a" 1989-ben jött el. Ennek előszele volt 1976 április 5-én, Csou En-laj miniszterelnök halálakor tartott pekingi kormányellenes tüntetés, amelynek szétverésére a már haldokló Mao helyett kormányzó Csiang Csing adott parancsot.

Tizenhárom évvel később a pekingi hatóságok valóságos vérfürdőt rendeztek a bürokratikus kommunista-maoista rendszer ellen tüntető fiatalok között a Tienanmen (Mennyei Béke Kapuja) -téren, a forradalom kikiáltása, a kulturális forradalom legnagyobb tömeggyűléseinek és Mao Ce-tung mauzóleumának színhelyén, illetve más városokban.

A vezetők nagy többségét bebörtönözték, többen az Egyesült Államokba és Nyugat-Európába emigráltak, több mint 1500 embert ítéltek el. A felkelőkkel rokonszenvező, a radikális gazdasági reformok pártján álló Csao Ce-jang pártfőtitkárt két héttel a vérfürdő után leváltották "az ellenforradalmi lázadás támogatása" és "a párt megosztása" címén és házi őrizetre ítélték.

Az 1989-es pekingi diákmozgalom, amely kezdetben kifejezetten reformellenes, maoista színezetû volt, Hu Jao-pang korábbi pártvezető halála után indult el. Az ô bukását 1987. januárjában éppen egy másik egyetemi zavargás idézte elô. Április 17 és 20 között diákok ezrei vonultak a Tienanmen térre. Április 21-én a tüntetők megpróbáltak behatolni az Országos Népi Gyűlés épületébe. Másnap, Hu Jao-pang temetésének napján - a tüntetési tilalom ellenére - több ezren maradtak a téren, közben Csangsában, Sanghajban, és Csengtuban összecsapások zajlottak le. Április 24-én sztrájkba léptek a pekingi egyetem diákjai, és az ország vezetőinek lemondását követelték. 27-én félmillió diák gyűlt össze a Tienanmen-téren: ez volt a legnagyobb tömegmegmozdulás Pekingben a kulturális forradalom óta.

Május 1-én - 1949 óta először - Marx, Engels, Lenin és Sztálin arcképei nélkül tartották meg a hagyományos felvonulást, három nappal később Pekingben 300 ezren követelték, hogy kezdődjék párbeszéd a demokratizálásról. Május 5-én Csao Ce-jang pártfőtitkár elkötelezte magát a párbeszéd mellett. Május 13-án 3000 diák éhségsztrájkot kezdett a téren, május 15-én - Mihail Gorbacsov szovjet elnök és Teng Hsziao-ping kínai vezető történelmi csúcstalálkozójának napján már ismét félmillióra nőtt a tüntetők száma.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk