A nők a családban - avagy kié volt az első falat
Amikor manapság valaki – többnyire nosztalgikusan – a családi élet régenvolt rendjét emlegeti, a legritkább esetben szokta pontosan meghatározni, mikor is volt az a "régen", sem azt, melyik társadalmi réteghez tartoztak azok a férfiak és nők, akik megjelennek lelki szemei előtt. Valójában legtöbben, anélkül hogy tudnák, a 19. és a 20. század közepe közötti polgári családideált általánosítják időtlenné.
Egy olyan norma alapján képzelik el a "régi" családi életet, s benne a nők helyét, szerepét, amely történelmi távlatból nézve viszonylag rövid ideig, és akkor is csak a meglehetősen keskeny középosztály körében érvényesült.
Középosztályi család, 1912 - Forrás: Fortepan
Férfi és nő: uralom és alárendeltség
Bár a nők helyzetében a 19. században a polgárosodás és a modernizáció következményeként több változás is elkezdődött, azt továbbra is alapvetően a férfival szembeni alárendeltség jellemezte. Az emancipáció irányába mutató lépések ellenére az apajogú családmodell maradt uralkodó. A jogrend és a közvélekedés egyértelműen a férjet, illetve apát tekintette családfőnek. Ő képviselte a családot a külvilág előtt, ő határozott pénzügyekben, házassági ügyekben, igaz, cserébe neki kellett gondoskodnia eltartásáról is.
Bár az 1848 után életbe léptetett polgári törvénykönyv elvben biztosította a lányok egyenlő örökösödését, egy ideig szívósan tovább éltek a régi szokások. A leányok sokfelé csak kelengyére számíthattak, sőt, az alsóbb osztályokban gyakran még azt is maguknak kellett megszerezniük, cselédkedéssel, napszámosként vagy gyári munkával. A két nem egyenlőtlensége többnyire idős korban is fennmaradt. Az apát élete alkonyáig a család fejének tekintették, míg az özvegy anya fia házában csak "együtt lakó rokonnak" számított, s jogilag a felnőtt fiú lépett apja helyére.
Pilisvörösvári parasztcsalád a századfordulón - Fortepan
A mindennapi életben is számtalan megkülönböztetés fejezte ki az uralmi viszonyt: az alsóbb osztályoknál nyíltan, olykor nyersen, a felsőbb rétegeknél tompítva, a lovagiasság díszletei mögé bújtatva. A paraszti családban az étkezésnél a fő hely, az elsőség, a legjobb falat a férfit illette meg, sőt egyes vidékeken a nők és a gyermekek le sem ülhettek egy asztalhoz a férfiakkal, hanem csak utánuk. A nyilvános helyeken férj és feleség, az alárendeltségi viszonyt érzékeltetve, bizonyos távolság tartásával mutatkozott.
Hogyan laktak az emberek korábban? Hogyan öltözködtek és mivel táplálkoztak? Hogyan ünnepeltek, milyen volt a viszonyuk a születéshez, a betegségekhez és a halálhoz? Banális kérdések, amelyeket a történészek sokáig nem tartottak méltónak a tudomány komolyságához. Pedig a hétköznapok történetét kutatva saját életvilágunk gyökereire csodálkozhatunk rá Fónagy Zoltán segítségével.
Időről időre portálunkon is találkozhattok a fenti kérdésekre talált válaszokkal.
A nő, mint eltartott
A két nem eltérő társadalmi presztízsének és egyenlőtlen viszonyának egyik forrását a munkamegosztásban elfoglalt helyükben kereshetjük. Ebben a tekintetben a polgárosodás, illetve az ipari kapitalizmus születése jelentősen gyengítette a nők pozícióit. A hagyományos társadalomban ugyanis a család többnyire gazdálkodási közösséget is alkotott: a családfő földjén, műhelyében, boltjában dolgozott mindenki, aki a háztartáshoz tartozott. A nő inkább volt partnere a férfinak, a család létfenntartásához való hozzájárulását sokkal inkább egyenrangúnak tekintették, mint a modernizálódó világban.
A nők életútja abból állt, hogy a gyermeki eltartotti státuszból felnőttek egy férj eltartottjává. Az átmenet persze lassan és egyenetlenül zajlott: a család a birtokos parasztok vagy a kézműiparral foglalkozók, kiskereskedők esetében sokáig termelő közösség is maradt.
A század vége felé egyre több középosztálybeli nő is kereső foglalkozásra kényszerült. Titkárnő 1900-ban.
"Mindenáron férjhez kell mennie"
A nő helyét a polgárság társadalmi normái a magánélet terében jelölték ki: elsősorban a polgári család, illetve otthon "üzemeltetője" lett. A családon kívül álló nő "hasonlít az ágról szakadt levélhez, melyet a sors szele kénye szerint hordoz cél és biztos irány nélkül, míg végre elejtetvén, lábbal tapostatik" – írta a nők jogi helyzetét áttekintő cikk 1857-ben.
Mind a szépirodalom, mind az életvezetési tanácsadó könyvek és hírlapi cikkek azt sulykolták a nőkbe, hogy otthoni munkájuk ugyanolyan hasznos, sőt még szentebb, mint a férfiaké, és a magánszférába zártan sokkal zavartalanabb boldogságot teremthetnek – tehát ne akarják "beszennyezni" magukat a pénzkereső munka és a közélet világában.
Polgárcsalád a 19. század végén - Forrás: Fortepan
A házasságkötés jelentette az "élethivatás" betöltésének első fokozatát. A házaséletre való felkészülésként a közép- és felső osztály leányainak elsősorban a szépség és kellem művészetét, a parasztlányoknak pedig főleg gyakorlati készségeket kellett elsajátítaniuk, hogy férjet találjanak, és meg tudják teremteni új, saját otthonukat.
A nő munkája: az otthon
A polgári családideál szerint a nő feladata volt, hogy kellemesé tegye az otthont az "ellenséges" külvilágból hazatérő családfő számára. A mindennap frissen főtt étel (akár délben és este is!), a szépen terített asztal, a fegyelmezett gyerekek, a tiszta és rendben tartott lakás, az olajozottan működő társasági élet, de akár a zongorázó feleség vagy nagylány - végső soron minden ennek az eszménynek a megvalósulását szolgálta.
A háziasszonyi szerepkörhöz tartózó feladatok köre, jellege persze a társadalmi státusztól vagy a lakóhelytől függően nagyon különböző lehetett. Andrássy Katinka grófnő (Károlyi Mihályné) emlékirata szerint anyjának a konyhával kapcsolatban az volt a feladata, hogy a francia főszakáccsal megbeszélje a másnapi menüt. A középosztályi feleségek-leányok saját kezűleg is részt vettek a háztartási munkákban.
Kiemelkedően fontosnak tartották a nők szerepét a háztartás pénzügyi stabilitásának fenntartásában: a takarékos, beosztó gazdálkodás elsősorban az ő felelősségüknek számított.
Cselédek egy Váci utcai bérház gangján - Forrás: Fortepan
Az anyai szerep
A férjhez menés után a gyermekszülés jelentette a nő számára rendeltetésének beteljesülését. A hagyományos társadalom arra ösztönözte a nőt, hogy a magas gyermekhalandóság miatt, illetve a parasztgazdaság munkaerőigényének biztosítása érdekében annyi gyermeket szüljön, amennyire csak képes.
A termékeny nők nagy része életének legalább két évtizedét a terhesség-szülés-szoptatás körforgásában töltötte. A terjedő születéskorlátozás következtében a század vége felé egyes vidékeken, illetve egyes - magasabb, illetve jobb módú - társadalmi rétegekben csökkenni kezdett a termékenységi szerepkör súlya a nők életében.
A játékok a későbbi női szerepekre készítették fel a kislányokat. Forrás: Fortepan
Az otthon magánszférája tehát a nő birodalma lett: a háztartás vezetése mellett a gyermekek nevelését is csaknem kizárólag az anya feladatának tekintették. Az anyaság kultusza, az anyai hivatás eszményítése leginkább a polgári családideálhoz köthető.
A 19. század a nacionalizmus születésének korszaka is: a nő kiemelt fontosságú feladatának tekintették, hogy anyaként gyermekeit elkötelezett hazafiakká nevelje. Ennek az elvárásnak a jegyében vált a lánynevelés intézményeinek egyik prioritásává az erős nemzeti érzelem kifejlesztése.
Hogyan szólította egymást férj és feleség és hogyan jelenhettek meg a nyilvánosság előtt?
Milyen rend szerint ültek az emberek a templomban?
Hogyan alakult a családtagok osztályozása a munkavégzés alapján és ez hogyan változtatta meg a házastársak viszonyát?
Hogy emlékszik vissza esküvője napjára a tudós, Szilárd Leó édesanyja?
Érdekel, mik voltak a feleség kötelességei?
Milyen változásokat hozott az ipari forradalom a háztartásokba?
Mi volt az egyetlen „hatalom” a családban, a nők kezében?
Ha szeretnétek választ kapni ezekre a kérdésekre és szívesen olvasnátok korabeli visszaemlékezéseket, kattintsatok ide!
Ha érdekes volt a cikk, nyomj egy lájkot!