A magyar sztárépítész, akit jobban ismertek Kínában, mint Magyarországon

Fotó: Pixabay - szmo.hu
2023. június 04.

A repülés az utazás legbiztonságosabb módja: a repülőgépszerencsétlenség miatt bekövetkező halál esélye 1 a 11 millióhoz. Ugyanez az arány közúti balesetre vetítve 1 az 5000-hez. Elvétve azért előfordulnak légibalesetek a pilóta hibája, a légiirányítás tévedése, műszaki okok vagy a mostoha időjárás miatt.

Nézzük meg apa munkahelyét!

Az Aeroflot 593-as járata azonban egy ártatlan játék miatt zuhant le 1994-ben - bár tágabb értelemben a pilóta tévedésének kategóriájába tartozik.

Akkoriban még egyébként is szokványos dolog volt, hogy az utasokat beengedték a pilótafülkébe. Persze a repülőgép irányító műszereihez ugyanúgy tilos volt hozzányúlniuk. Az Aeroflot járatánál pedig pontosan ez történt.

Ez a gép zuhant le 1994. március 23-án Fotó: Wikipedia

A szinte vadonatúj, alig három hónapos Airbus A310-es 1994. március 23-án szállt fel Moszkvában és Hong Kongba tartott. A gépen Jaloszlav Vlagyimirovics Kudrinszkij volt a segédpilóta, akinek a gyerekei is a fedélzeten utaztak. A repülés teljesen problémamentesnek ígérkezett, a robotpilóta végezte a dolgát. A 15 éves Eldar és a 12 éves Jana Kudrinszkij ekkor látogatta meg az édesapját a pilótafülkében.

Ebből még nem is lett volna baj, de a vajszívű apuka megengedte, hogy a gyerekek a repülőgép irányításába is belekontárkodjanak. A robotpilóta be volt kapcsolva, ezért az úgynevezett szarvkormány kisebb mozgásai nem változtatták meg a gép irányát, a gyerekek játszhatták azt, hogy ők irányítják a gépet. Kudrinszkij fia, Eldar ugyanakkor egyszer csak úgy megrántotta a szarvkormányt, hogy a robotpilóta kikapcsolt. Az egész gép jobbra kezdett dőlni, de a pilóták ezt nem vették rögtön észre.

Egyenesbe hozták, de későn

A gép utólag feltárt feketedoboza rögzítette a pilótafülkében lezajlott párbeszédet. Először Kudrinszkij lánya, Jana kérdezte: „Apa, elfordíthatom ezt?” A segédpilóta megengedte, de hozzátette, hogy nem szabad semmilyen gombot megnyomni.

Közben a fia valószínűleg kérdés nélkül megragadta a szarvkormányt, mert az apja rákiáltott. De négy perc is eltelt, mire Eldar azt kérdezte: „Miért fordul?”. „Magától fordul?” – kérdezett vissza az apja, és csak ekkor döbbent rá, hogy valami nem stimmel. A következő percekben a pilóták kétségbeesetten próbálták egyenesbe hozni a zuhanó gépet. Mintegy négyszáz méterrel a föld felett vissza tudták szerezni a kontrollt, de már túl késő volt.

Az egyébként tökéletes műszaki állapotban lévő Aeroflot 593 még a mongol határig sem jutott el, a Kuznyecki-Alatau hegységban lezuhant. A tragédiát a fedélzeten lévő 63 utas és 12 fős személyzet közül senki sem élte túl.

(Via: Grunge, Youtube)

Szöveg: Göbölyös N. László – Fotók: Hegyi Endre archívuma - szmo.hu
2023. június 04.

Nézem az évszázadnál régebbi fotókon az egyenruhába bújtatott embereket. Vannak köztük meglett férfiak és akik épp csak kinőttek a kamaszkorból. Távolabbról nézve szinte egyformának tűnnek, közelebbről azonban mindegyikük egy önálló arc, egy önálló történet, amelynek lehet, hogy utolsó lenyomata éppen az a régi fotográfia.

A magyar katona az első világháborúban – képben, hangban és lélekben címmel nyílt meg Hegyi Endre hódmezővásárhelyi fotográfusnak, a vizuális és tárgyi emlékezet szenvedélyes gyűjtőjének kiállítása a Magyar Honvédség Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnoksága művelődési központjában.

„Asszonyom, nyugodjon meg, férje tegnap este meghalt a hazáért” – gyerekkoromban sokszor hallottam ezt a mondatot idézni anyai Nagyanyámtól, Kiss Rozáliától, aki 22 évesen, négy hónapos várandósan özvegyült meg. Amikor Szüleim tavaly meghaltak és előkerültek 80-100 éves családi fotók, okmányok, levelek, megtaláltam egy rongyos papírszeletet, amely Munkácsról értesítette a Szabadkán élő fiatalasszonyt: Kovács János őrvezető 1915. június 21-én bekövetkezett haláláról. „Pedig hányszor mondta: ne félj, Rozikám, csak a buta emberek halnak meg” – emlékezett Nagyanyám. Eközben leendő Nagyapám, Németh János valahol Lengyelországban orosz fogságba esett, majd 4 év Szibéria után megszökött. Egy orosz özvegyasszony bújtatta, marasztalta is volna, de Nagyapám sietett haza családjához. Itthon két árva kamaszfiú várta, édesanyjukat elvitte a spanyolnátha. Nyolc évvel később Németh János és Kiss Rozália összekötötték életüket…

Párom is gyakran felemlegeti Nagyapját, Benke Jánost, aki 1900-ban született, épp csak betöltötte a 18-at, amikor már vitték is az olasz frontra. Megmenekült, de az ott átélteket soha nem heverte ki. És még 1941-ben is besorozták…

Ezek a családi emlékek jutottak eszembe, amikor a Hegyi Endre által kalandos úton, egy házbontás során megtalált képeket, amelyeket ezúttal a Magyar Honvédség megalakulása 175. évfordulójának tiszteletére állított ki Szentendrén.

Az olasz hadszintér életébe tekinthetünk be a tárlaton, de láthatunk behívó parancsokat, a családnak, ismerősöknek írt leveleket, tábori képeslapokat is. Valamennyi civil felvétel, amelyek valóságosan, a korabeli háborús propagandától mentesen mutatják be a frontkatonák mindennapjait. A nagyítások eredeti, még sohasem közölt 9x12 cm-es üvegnegatívokról készültek. Valóságos csoda, hogy ezek az üveglemezek megőrződtek ennyi évtized alatt. És ha Endre, mint megszállott gyűjtő, nem megy el arra a vásárhelyi házbontásra, és ha az intelmekre hallgatva nem nézi meg a „nagy halom üvegcserepet”, mindez az enyészeté lett volna.

A fotográfus e korszakhoz már gyerekkorában kötődött, mert otthonuk tele volt könyvekkel, képeslapokkal, háborús újságokkal, térképekkel.

„Édesapám, Hegyi László rengeteg történelmi és irodalmi könyvet vásárolt. Még olvasni sem tudtam, de a képeskönyveket nagy élvezettel lapozgattam. Nagyapám, Igaz János, mint híradós, Doberdót is megjárta, vitézséget szerzett még a háború alatt. Az ő történeteit csak Édesanyám, Igaz Gabriella elbeszéléseiből tudom, ő volt a leghitelesebb „adatközlőm”, sok háborús fotó történetét csak tőle tudhattam meg. Sajnos Nagyapám még a születésem előtt meghalt. Édesanyám keresztapja, Kőrössy Sándor, a szibériai hadifogságot is megjárta, naplóját rövidesen feldolgozom.

Édesapám nagyapja, Mihály József, a szerb hadszíntéren esett el. Feleségem kunszentmártoni nagyapját, Harangozó Istvánt sokat faggattam világháborús élményeiről, de néhány fotó maradt csak meg nála. Bizony, a Nagy Háborúban nem volt olyan család, ahol ne lett volna áldozat, vagy ne lett volna katona” – mesélte a fotográfus.

A rendkívüli lelet után Endre fáradhatatlanul kereste azokat az idős vásárhelyieket, akiktől azt remélhette, hogy segíthetnek a fotókon szereplők azonosításában.

De szívszorító volt annak a Tóth Ernő nevű katonának a levele is, amelyben így írt asszonyának, Pál apostolnak a korinthusbéliekhez szóló gondolatait idézve: „A szeretet soha el nem múlik”. „De értsd meg, drága hű feleségem, néköm most a hazát fegyverrel kell kell szolgálnom. Fényképeitek a szívem fölött a zsebemben mindig velem vagytok, s ha kell, a hazáért halok!”

A fotográfusnak birtokába került egy olyan levél is, amelyen egy furcsa rozsdafoltot vélt felfedezni. Rájött, hogy szerettei ezt a levelet felszögelhették a falra, mint férjük/apjuk/gyermekük utolsó üzenetét…

Ahogyan végigjártam a tárlatot, amelyet eredeti filmfelvételek és egykori világháborús katonadalok is gazdagítottak – ez utóbbiakból néhány ismerősen hangzott, Nagyanyám énekelte őket - bele-belenéztem a katonák arcába, csak az járt az eszemben, hogy vajon hányan tértek vissza egészségesen, hányan rokkantak bele testileg-lelkileg a háborúba és hányan vesztek oda örökre és talán még azt sem tudják róluk, hogy hol nyugszanak földi maradványaik? Pedig a fotók között nincsenek lövészárkos jelenetek, nem látunk halottakat, sebesülteket. A katonák élik a harcok közti mindennapokat, esznek, isznak, várják a postát, tréfálkoznak, pózolnak, vagy csak merengenek. Sokak vonásai végtelen békéről, nyugalomról árulkodik, de azért sokan vannak, akikről le lehet olvasni a félelmet, a harc előtti feszültséget. Van egy kinagyított tábori képeslap, amelyre egy egész Vásárhelyről bevonult szakasz, a „46-os bakák” csoportképét tették a városnak szánt üdvözlésül.

Közülük kik sétálhattak végig még egyszer „a híres promenádon”? Számomra talán a legmegrázóbb fotó egy temető-részlet volt. Három egyforma fakereszt, 1915 októberéből.

Hegyi Endre 20 éve rendszeresen tart kiállításokat azóta is gyarapodó archívumából Hódmezővásárhelyen és azon kívül is. Az első világháború kitörésének 100. évfordulója kapcsán kezdett el rendhagyó történelemórákat tartani általános és középiskolákban egyaránt. Célja a hazafias érzés és a hazaszeretet ápolása, a történelmi emlékezet erősítése a felnövekvő generációknak. És e felbecsülhetetlen értékű dokumentumok ma, amikor még mindig nem szabadultunk meg Európában sem a háború rémétől, örök mementóként szolgálnak az áldozatokról, a hátrahagyottak pótolhatatlan veszteségeiről. Arról, hogy ideje lenne végre már tanulni a történelemből, ahelyett, hogy újra és újra ugyanazt kelljen átélnünk…

A FSzEK Budapest Gyűjteményének engedélyével - szmo.hu
2023. június 04.

A hivatalos nevén lámpakezelői mesterség története a pest-budai közvilágítás történetével egyidős. A 18. század elején a lakosság esti harangszó utáni kószálásának (és a sötétben való eltévelyedéseinek) Pest és Buda magisztrátusa is záróra-rendeletekkel, lényegében kijárási tilalommal igyekezett elejét venni (az első pesti dokumentum e tárgyban 1715. szept. 9-én kelt), a gyarapodó és öntudatos polgárokat azonban nem igen sikerült otthonaikban tartani. A lakosság saját fáklyákkal, kézilámpákkal indult esti ügyei intézésére, a sötétben téblábolókat pedig - néhány krajcár fejében - a „lámpáshordó gyerekek” kísérték útjaikon. (A lámpáshordás intézménye az időközben megnövekedett Budapest gyéren világított részein - pl. a Tabánban - a 20. század elején is élt még.)

„A petróleumlámpa 1864-ben Pest utcáin is megjelent. De amikor megjelent, már itt találta - a gázvilágítást.” (Forrás: Pásztor Mihály: A közvilágítás alakulása Budapesten/Budapesti Statisztikai Közlemények 60/1, 1929) 77.) Pásztor Mihály lebilincselően érdekes közvilágítás-történeti áttekintéséből tudhatjuk azt is, hogy bár az első belvárosi gázlámpákat 1856 karácsonyán helyezték üzembe, Kappel Frigyes kereskedő Bálvány (ma Október 6.) utcai házát, és az előtte lévő utcaszakaszt már 1826-tól gázlámpákkal világította ki.

Utolsóként az utcai villanylámpák gyulladtak fel, 1909-ben, a Rákóczi út Kis- és Nagykörút közötti szakaszán. A gyújtóbotos (hivatalos neve „gyújtógép” volt) és lajtorjás lámpagyújtogatók nemcsak kezelték, felügyelték, de tisztították, javították is a lámpákat. Életük - a róluk alkotott futó benyomásokkal és az alakjukat megörökítő irodalmi, képzőművészeti ábrázolásokkal ellentétben - a legkevésbé sem volt romantikus. A Pesti Hírlap Vasárnapja névtelen szerzője is részvéttel ábrázolta hőseit, miközben írásában végigkísérte napnyugtától napnyugtáig tartó, hosszú, fáradságos munkájukat.

Hajnalban újra talpon; néhány szabad óra következett, mindenki hazatérhetett családjához, de a déli ebéd után, 1-kor újra az őrhelyen volt gyülekező. Délután keskeny létráikat vállukra véve indultak lámpát tisztítani. Igyekeztek, hogy este 7-re mindennel végezzenek, mert ekkor már újra menni kellett gyújtani... A napok egymásba értek, pihenőnap és szabadság nem volt. A méltatlan körülmények között dolgozó, űzött munkásokat sokszor többévtizednyi szolgálat után sem becsülték meg.

Bő fél évszázaddal később, 1986 decemberében a lámpagyújtó szakma utolsó képviselője, Barnabás Tibor is nyugdíjba készülődött. Barkas-szal járt, az utolsó, Márton utcai „közvilágítási őrhely” volt a bázisa. Ekkor már csak alig 200 gázlámpára felügyelt; ahol szükséges volt, búrát, izzót cserélt, oltania-gyújtania már régen nem kellett a lángokat. Végezetül egy cikk részlete az Esti Hirlap korabeli számból (Kőbányai György: Lepkelángok katonája. Esti Hírlap 1986. december 23.):

– A Császárkertben még kilenc lámpám van, a SZOT-üdülőnél, a Rózsadombon hét, a Hunyadi János utcában tizenegy, a Szabó Ilonka utcában huszonhat. (…)

– A mesterség jelképe, fegyvere, a lámpagyújtó rúd, van-e még?

– Az utolsó két rúd az Állatkertben tűnt el, a telefonfülke mellett állt évekig. Ki vitte el, kinek kellett?

A lámpagyújtó a[z Állat-]Kertbe is jár, ott is vannak lámpái.

– 120 új oszlopunk a gepárd ketrecébe van betárolva. Innen állítjuk majd fel.

– Miért kell az Állatkertbe a gáz lepkelángja?

– A vadak is — de az ember is — szeretik a csendes, békés világot.

Petrich András: Buda és Pest ünnepi kivilágítása, 1814. október 24. (a bécsi kongresszus résztvevőinek - I. Ferenc osztrák császár és magyar király, I. Sándor orosz cár és III. Frigyes Vilmos porosz király - tiszteletére) Gouache. MNM Történelmi Képcsarnok, ltsz. T. 118.

A kép megjelent Hunfalvy János: Bp. és környéke 1859 c. könyvében p. 78-79. között

A holdfényben fürdő Lánchíd, amelyen 1859-ben helyezték el a gázlámpákat. (vö. hozzászólás!) A hídon Pest és Buda között [Grafika] = auf der Brücke zwischen Pesth & Ofen. Joseph Maximilian Kolb színezett acélmetszete Ludwig Rohbock nyomán [1850 k.]

Az Országút (ma Múzeum körút) - Magyar utca sarkán dolgozó lámpagyújtó.

Pest : Nemzeti Muzeum = Pest: Das National Museum. Heidenhaus Ede felvétele, Osterlamm Károly kiadása, [1858-59]

Lámpák a Nereidák (Najádok) kútja előtt. A Ferenciek tere és a Kossuth Lajos utca a kiszélesítés előtt. Klösz György felvételének részlete. [poz. Kiscelli Múz.], [1888-1897 között]

A főváros utcai lámpáinak bemutatója a Millenniumi Kiállításon [balról jobbra: három Auer-égős, két Agrand-égős és két lepkeégős gázlámpa; mellettük petróleumlámpák]. Klösz György felvétele, 1896.

Életkép a Niedermayer / Gül Baba utcából. Erdélyi Mór felvételének részlete, 1900-as évek.

“Lámpagyújtás rendőri oltalommal” - a gázgyári sztrájk idején. Alföldi Ferenc felvétele az Ország-Világ 1908. november 22-i számából.

Díszes gázlámpák egy jól ismert helyszínen. - A Wenckheim-palota épülete a Reviczky és Baross utca találkozásánál, a mai Szabó Ervin téren. Klösz György felvételének részlete, 1910 körül.

Lámpagyújtó munkában a Szarvas ház előtt. Ismeretlen felvétele, 1910-es évek

“A feminizmus diadala a külvárosok peremén. Az első szoknyás lámpagyújtó”

Kép Székely Vladimir és Tábori Kornél „Az utca bűnei és erényei" című, az Uránia Tudományos Színházban bemutatott [vetítettképes] előadásából. (bemutató előadás: 1913. január 26.) In: Uj Idők 1913. február 2.

Villanylámpa a Rákóczi úton (a túloldalon a Palace Szálló (1911)). Ismeretlen felvétele, 1915 körül. Az 1911-ben megnyílt szálloda Komor Marcell és Jakab Dezsõ tervei alapján épült szecessziós stílusban. A hatemeletes, 150 szobás szállodában a vendég kis villamos lámpákkal hívhatta a személyzetet.

Tabán, a Bocskay tér behavazott házai. Ismeretlen felvétele, 1920-as évek. Elõtérben a Bocskay tér 2. sz. ház az empire kapuval.

Székely Aladár (1870-1940) A lámpagyújtó című felvétele az 1920-as évekből. Petőfi Irodalmi Múzeum; Művészeti, Relikvia- és Fotótár, ltsz. F.11110

“A lámpagyujtogató éneke”. Gózon Gyula (1885-1972) a Blaha Lujza Színház (Fővárosi Operettszínház) egyik előadásában. (Színházi Élet 1924/41.)

“Kosztolányi Dezső gyönyörű versét szcenirozták Kreisel Béla, Kaesz Gyula, Ujházy György. Egészen uj jelentőséget ad ennek a három ötletes művészembernek a munkája a költő minden szavának, sőt minden a szavak között érezhető hangulatnak is. Gózon Gyula mély művészettel adja elő az irodalmi értékű és a műsor csemegéjét kitevő jelenetet.”

Lámpagyújtogató [a Róna utcában]. Kinszki Imre felvétele (részlet), 1931.

Munkában a Blaha Lujza téren, Ism. felv. Pesti Hírlap Vasárnapja. 1931. július 12.

A lámpagyújtók egyik őrhelye. Pesti Hírlap Vasárnapja. Ism. felv. 1931. július 12.

Esti hangulat a Hess András téren. Bohanek Miklós felvétele a Képes Újság 1969. november 22-i számából.

Fotó: Wikipédia, Randolph Caldecott 1879-es képének részlete - szmo.hu
2023. június 12.

1150 körül egy átlagos napon két apró gyerek jelent meg egy angliai falu határában. A woolpitiek még nem láttak hozzájuk hasonlót: zöld színű volt a bőrük, fura nyelvet beszéltek, és viszolyogtak az emberi tápláléktól.

Csak egy dolgot ettek

A woolpiti zöld gyermekek histórája két középkori történetíró feljegyzéseiben is szerepel. A 13. században élt Newburghi William és a 12. századi Coggeshalli Ralph ciszterci szerzetes is írt róluk, nagyon hasonlóan.

Eszerint a két gyerek éppen egy farkascsapdából mászott ki, amikor a falusiak észrevették őket.

Egy gazdag előkelő, Sir Richard de Calne magához vette őket, és zöld színű ételekkel kínálta őket, de a gyerekek egyáltalán nem voltak hajlandóak enni. Pár napig éheztek, majd felfedezték a veteményeskertben a zöldbabot, és azt mohón falni kezdték. Egy ideig kizárólag zöldbabon éltek.

Az örök alkony hona

A kislány idővel megtanult angolul, és különös történetet mesélt a szülőföldjükről. Azt állította, hogy a távoli Szent Martin földjéről érkeztek, ahová alig süt a nap, és minden zöld.

Arról, hogy hogyan kerültek a suffolki Woolpitbe, azt mondta: megijedtek egy erős hangtól, ami harangszó lehetett, bebújtak egy barlangba, egyre beljebb mentek, és Woolpitban másztak ki belőle.

Woolpitban a mai napig él a gyerekek legendája Fotó: Wikipédia

A gyerekek idővel elkezdtek rendes ételeket is enni, és lassacskán eltűnt a zöldes árnyalat a bőrükről. A kislány beilleszkedett a falusi életbe, a kisfiú azonban hamar megbetegedett és meghalt.

Tudomány és fantázia

Tudományos magyarázatként szóba jöhet, hogy a gyerekeket arzénnal megmérgezték, majd magukra hagyták őket, ez magyarázatot adhatna a zöld bőrükre. A szokatlan színt egyfajta vérszegénység, hypochrom anaemia is okozhatja, ami az alultápláltságból fakad. Ez egyben megmagyarázhatná, miért tűnt el a zöld árnyalat, amint elkezdtek rendesen enni.

A fura ruházatot és halandzsanyelvet pedig az magyarázhatná, hogy a gyerekek flamand bevándorlók leszármazottai, és valójában hollandul beszéltek. Az „alkony” pedig, amit említettek, a közeli Thetford erdő lombsátraira utalhatott. A holland nyelvet ugyanakkor, az a művelt előkelő, aki befogadta őket, felismerte volna.

A teóriával kapcsolatban elgondolkodtató, hogy a mai napig „kis, zöld lényekként” jellemezzük a földönkívülieket. Vannak, akik azt gondolják, hogy a woolpiti zöld kisgyerekek egyenesen a mennyországból pottyantak le, hogy véletlenül, vagy küldték őket, abban megoszlanak a vélemények.

(Forrás: ATI, Weird History Facts)