MÚLT

5 brutális bűnügy a két világháború között

Krimisorozatok és akciófilmek nélkül is bővelkedett iszonytató, kegyetlen bűntényekben a magyar történelem.

Link másolása

Januárban lesz 100 éve, hogy nyomtlanul eltűnt az egyik legvéresebb gyilkos, a cinkotai rém. 90 éve pedig egy házaspár rémtette korbácsolta fel a kedélyeket. Ezeket a brutális gyilkosságokat nem foghatjuk a televízióra, a krimisorozatokra és az akciófilmekre, hiszen a két világháború között történtek.

A nők réme: a cinkotai sorozatgyilkos

Az első világháború idején szörnyű bűntényre derült fény. A történet az huszadik század elején kezdődött, egy cinkotai kertes házban. Itt élt a feleségével Kiss Béla, a szelídnek ismert bádogos. Háza hátsó traktusa műhelyként szolgált, a munkájához szükséges alapanyagot is a portán tartotta. A cinkotai templom keresztje az ő keze munkája. 1912-ben aztán kiderült, hogy a bádogos neje szeretőt tart. A nő és a hódító eltűnt, a magyarázat az volt, hogy megszöktek.

Kiss Béla ezután nőkkel ismerkedett, többükkel együtt látták a környékbeliek. Mivel a bádogos akkori mértékkel helyes fiatalembernek számított, ráadásul egyedülálló lett, a cinkotai polgárok ezen nem háborodtak fel. A háború kitörésekor a férfi önként jelentkezett katonának, a házat pedig a házvezetőnőre bízta.

A váratlan fordulat 1916-ban következett be. A háború kezdte felemészteni Magyarország erőforrásait, a katonák házról házra járva rekvirálták az üzemanyagot. Mivel Kiss Béla házánál leforrasztott fémhordók voltak, ezeket a katonák feltörték. Üzemanyag helyett 24 holttestet találtak, többek között a bádogos feleségének és szeretőjének földi maradványait. A "gaz csábító" hullája volt az egyetlen férfi holttest.

Egy másik forrás csak hét holttestet említ. "A Népszava 1916. május 10-én megjelent, a "rendőrellenőr jelentésére" hivatkozó cikke szerint a pesti Kresinszky Márton, a Kiss által bérelt ház tulajdonosa fel akarta újítani az épületet, ezért kiment Cinkotára, ahol Kiss szomszédja, Kresinszky régi ismerőse, Takács Béla gyógyszerész elmondta neki, hogy Kiss még 1914-ben hadba vonult. A tatarozáshoz használható anyagot keresve a két férfi a Kiss műhelye melletti kamrába ment, ahol Takács szerint nagyobb mennyiségű nád volt. A kamrában hét darab egymásra rakott egy méter hosszú, ötven centiméter széles bádoghordót találtak. A legfelső hordó ólommal lezárt tetejét felfeszítve női holttestet találtak. Egy másik hordón lyukat ütöttek, amelyből hullaszag áradt és egy szőke hajcsomó hullott ki. Kresinszky és Takács értesítette a hatóságokat. Huszka Gyula főjegyző rendőrökkel együtt mind a hét hordóban egy-egy női holttestet talált." Forrás: Wikipédia.

costadesolmagazin

Azok a bizonyos hordók... - Forrás: Costadelsol Magazinidoutazashoz_sorozatgyilkos_cinkota

A rendőrök a házban egy fényképalbumot találtak, több tucat hölgy fotójával – köztük ott volt azoknak a nőknek a képe is, akik a bádoghordókban végezték... Kiss Béla közben nyomtalanul eltűnt – egyes források szerint betegség vitte el 1915-ben, mások szerint a fronton esett el. A legvalószínűbb az lehet, hogy a bádogos azért jelentkezett a frontra, mert tisztában volt vele, hogy a háború forgatagában kereket oldhat, és nagyobb valószínűséggel úszhatja meg a gyilkosságokat, mintha éli tovább az addigi életét a cinkotai házban.

Hogy miért követte el a gyilkosságokat? Talán pénzért. Talán a felesége hűtlensége volt a kiváltó ok. Hoffman néven apróhirdetés útján keresett áldozatokat, közös vállalkozáshoz. Kiss Béla a legbrutálisabb házasságszédelgő volt.Béla_Kiss

A véres gyilkosság, amely Krúdyt is megihlette

Brutális módon bánt el egy házaspár 1925-ben Kodelka Ferenc gazdag hentesmesterrel. A történet még az előző évre nyúlik vissza. Léderer Gusztáv csendőr főhadnagy és felesége, Schwartz Mici teljesen behálózta Kodelka urat. A nő a korabeli pletykák szerint a hentes szeretője lett; a férfi mindenesetre többször is Lédereréknél aludt. A hentest kamu pénzváltási lehetőséggel kecsegtették. 70 millió koronát csaltak ki tőle.

1925. január 7-én Léderer Gusztáv lúgkövet szerzett, amely eltünteti vér nyomát. Kodelka Ferenc aznap este náluk tartózkodott, és ott is maradt éjszakára – azzal hitegették, hogy másnap együtt mennek dollárt váltani a kölcsönkapott pénzből. Léderer Gusztáv álmában agyonlőtte a hentest, majd feldarabolta és megnyúzta, hogy ha a testrészekre rátalálnak, ne lehessen azonnal rájönni, hogy azok ez ember maradványai. Bőröndökbe pakolta Kodelka Ferenc földi maradványait, és a Dunába hajította.30685_2kodelkaneek

Léderer Gusztáv, Kodelka Ferenc, Léderer Gusztávné Schwartz Mici Forrás: HuszadikSzázad

A víz azonban kivetette a bőröndöket, a holttestet egy tetoválás maradványairól azonosították, a táskákról pedig kiderült, hogy a Léderer házaspár tulajdonai. Amikor a gyilkosokat elfogták, a rendőrség némi nyomozás után korábbi, felderítetlen bűnügyeket is összefüggésbe hozott Lédererékkel; erről a korabeli sajtó is beszámolt.

"A bécsi és pozsonyi rendőrség is megindította a nyomozást Ledererék multja után. Erős a gyanu, hogy Ledererék Pozsonyban meggyilkoltak egy bécsi öreg kereskedőt, ki Ledererné kedvese volt s résztvett a lakodalomban is. A lakodalom után azonban eltünt s azóta teljesen nyomaveszett. Valószínű, hogy ezt az öreg embert is meggyilkolták.

Az is kiderült, hogy Lederernének törvénytelen gyermeke is volt, mit férje előtt elhallgatott. Ennek a gyermeknek is nyomaveszett. Lehet, hogy őt is megölték.

A rendőrség abban az irányban is nyomoz, hogy az utóbbi évek összes kiderítetlen gyilkosságai Ledererék lelkét terheli. Igen sok gyanunk szól amellett, hogy a lágymányosi hóban négy év előtt talált feldarabolt holttestet szintén ők rejtették el. Gyanú merült fel, hogy Reismann zongoragyárost és egy eltünt kereskedelmi utazót szintén ők gyilkoltak meg. Ki tudja, milyen rettenetességek nyomják még Ledererék lelkét.”

Léderer Gusztávot halálra ítélték, feleségét életfogytig tató szabadságvesztésre. Az asszony a második világháború után szabadult, egy városi legenda szerint virágot árult.

VIDEÓ: Syrius - Lédererné

Tömeggyilkosság az Alföldön

1929 nyarán a csendőrség egymás után vett őrizetbe a Tiszazug területén élő embereket, nagyrészt asszonyokat, arzénnal elkövetett mérgezés miatt. Egymást érték az exhumálások (mivel az arzén sokáig kimutatható a szervezetből), és elkezdődtek a perek. Ekkorra már a sajtóból is értesült az ügyről a közvélemény. 162 holttest exhumálása után azonban a hatóságok igyekeztek minél hamarabb lezárni az ügyet, a tiszazugi parasztasszonyok férjgyilkosként vonultak be a köztudatba.

Az áldozatok száma azonban az évek, évtizedek alatt szerény becslések szerint is több száz lehetett, elérhette akár az ezer főt is. Ráadásul korántsem csak férjek estek áldozatul. Újszülöttekkel, néhány hetes csecsemőkkel is végeztek (többgyermekes családokban), valamint fogyatékossággal élő gyermekekkel, beteg, magatehetetlen, folyamatos ápolást és gondozást igénylő családtagokkal, az első világháborúban megsebesült, munkaképtelen férfi hozzátartozókkal (jellemzően férjekkel) és az öreg családtagokkal.exhumalas_arzenes_gyilkossag

Exhumálás az egyik temetőben - Forrás: HuszadikSzázad

"1929 áprilisában a szolnoki ügyészség névtelen levelet kapott, amely azzal vádolt bizonyos személyeket, hogy légypapírból kiáztatott arzénnal megmérgezték hozzátartozóikat. A mérget az egyik bábaasszony készítette, s az egész környéket ellátta vele. A csendőrség, amely már korábban is gyanította, hogy valami nincs rendben a környéken, a névtelen levél alapján hozzálátott a nyomozáshoz. Nem volt nehéz dolguk, a tettesek szinte kivétel nélkül vallomást tettek az első felszólításra, legalábbis az ügy vizsgálati szakaszában. Sem a bábaasszonyoknak, sem a többi érintett személynek nem volt tudomása arról, hogy az arzént még évek vagy évtizedek múltán sem nehéz kimutatni. Az érintett személyek többsége – ezt megtudva – azonnal vallomást tett a csendőrségen. Csupán néhányan tagadtak körömszakadtukig." Forrás: Tankönyvtár

Miért öltek ezek az asszonyok – gyakran a férjük, a többi családtag és a tágabb közösség tudtával? Volt, ahol úgy érezték, képtelenek több éhes szájat etetni, több gyermeket felnevelni, évekig gondoskodni a beteg, öreg családtagokról, vagy éppen a fogyatékossággal élő gyermekről. Akadt olyan eset is, amikor a feleség az évek óta folyó lelki és testi terrorból remélt kiutat a gyilkossággal, és volt, ahol az öröklés, a föld jelentette az indítékot. Nem volt társadalombiztosítás, általános egészségügyi ellátás, szociális védőháló. A családok magukra maradtak a problémáikkal: az elszegényedéssel, a betegségekkel, az éhezéssel, a földbirtok elaprózódásával, a megművelhető föld nélkül tengődők rémével, a munkanélküliséggel, a betegséggel, a munkaképtelen hozzátartozók ápolásával.

Az is kiderült, a korabeli perekből, hogy országosan elterjedt gyakorlat volt a parasztság körében ez a "problémakezelési módszer". A legmegdöbbentőbb az volt, hogy a gyilkosságokhoz az elkövetők tágabb környezete néma tanúként asszisztált.setafoghazudvaronarzenes_gyilkosok

Séta a szolnoki fogház udvarán - Forrás: Kósa Károly

Matuska Szilveszter gyilkos volt-e?

1931. szeptember 13-án 0 óra 15 perckor egy Bécs felé menő nemzetközi gyorsvonat alatt felrobbant a biatorbágyi viadukt. A mozdony, a poggyászkocsi, négy személy- és egy hálókocsi kisiklott és lezuhant, a vonat többi kocsija a viadukton maradt. 22 ember lelte halálát. Matuska Szilveszter magára vállalta a gyilkosságot, október 7-én letartóztatták.

Mi történt? A vasúti menetrend szerint a bécsi gyors előtt 15 perccel egy tehervonatnak kellett volna áthaladnia. A merénylet éjszakáján azonban a tehervonat késett, s előre engedték a gyorsvonatot. A perirat szerint Matuska Szilveszter 1,5-2 kilogramm ekrazittal felszerelt pokolgépet helyezett el a biatorbágyi vasúti hídon, és nem tudhatta, hogy nem a tehervonat érkezik először a hídra. A robbantás után a helyszíneléskor egy levelet találtak az egyik felsővezeték tartó oszlop betonalapzatán: „Munkások! Nincs jogotok, hát majd mi kierőszakoljuk a kapitalistákkal szemben. Minden hónapban hallani fogtok rólunk, mert a mi társaink mindenhol otthon vannak. Nincs munkaalkalom, hát majd mi csinálunk. Mindent a kapitalisták fizetnek meg. Ne féljetek a benzin nem fogy el. (A fordító )” Az 1960-as években újravizsgálták az ügyet, és bebizonyosodott, hogy ez nem Matuska kézírása.

A korabeli jobboldal hívei biztosak voltak abban, hogy kommunista összeesküvés történt. A korabeli baloldali mozgalmak a kormány és a fasizálódó jobboldal kommunista ellenes provokációját látták a merényletben. Egyesek máig úgy hiszik, hogy Matuska Szilveszter magányos, őrült gyilkos volt. Mások meg mernének rá esküdni, hogy a férfi mögött valamilyen szervezet állt.

Egy bizonyos: az akkori magyar kormány a biatorbágyi merényletet ürügyként használta fel arra, hogy vélt vagy valós politikai ellenfeleit felszámolja, és a baloldali mozgalom tagjait likvidálja. Statáriumot rendeltek el, megkezdődtek a letartóztatások, Sallai Imrét és Fürst Sándort koncepciós perben halálra ítélték és kivégezték. Igen különös motívuma a 22 ember halálát okozó robbantásnak, hogy az „elkövető” csupán fegyházbüntetést. Az sem oszlatja el a homályt, hogy 1944-ben, éppen a Vörös Hadsereg bevonulásakor a Vácott raboskodó Matuska Szilveszter eltűnt. Azóta sem került elő.viadukt1merenylo

VIDEÓ: Részlet a Viadukt című 1983-as magyar-német-maerikai filmből:

Pipás Pista, a legkülönösebb bérgyilkos

1933. január 13-án mondták ki Rieger Pálné Fődi Viktória halálos ítéletét. Miért volt érdekes és botrányos az ügye? Mert Pipás Pista néven, férfinak öltözve gyilkolt, férfiként tartóztatták le, és csak a börtönben vált nyilvánvalóvá, hogy valójában nő.

A rendőrség 1932 nyarán kezdett el nyomozni egy egészen más ügyben, így jutottak el Dobák Antalnéhoz, aki a jelek szerint egy évtizeddel azelőtt megölette a férjét. A holttestet exhumálták, a gyilkosság bebizonyosodott, minthogy az is, egy bizonyos Pipás Pista hajtotta végre tettestársaival. Dobákné vallomásában egy korábbi bűntény is szerepelt: Börcsök István öngyilkosságnak beállított felakasztása a felesége kérésére, Börcsök fiának tudtával.

1933 áprilisában az ítélőtábla Rieger Pélné ítéletét helybenhagyta, ezek után a Kúriához folyamodhatott kegyelemért. Érdekes módon egy önkéntes börtönlátogató járt közben Rieger Pálnéért. Thaly Ida rendszeresen járt be a fogvatartottakhoz bibliaórára. Riegernét eleinte kerülte, ám az asszony maga kérte, hogy Ida beszélgessen vele. A tanárnő leírása alapján úgy tűnik, a gyilkos a börtönben megbánta bűneit. Thaly Ida a Kúria elnökéhez címzett levelében idézte "Pipás Pista" szavait:

"Most látom, hogy én őrült voltam, az eszem kellett, hogy elmenjen, hogy ilyeneket véghez vittem! Miért nem tetszett akkor mellettem állni és a karomat megfogni. Hívtak itt, a börtönben templomba, de hát mehetek én a templomba, Isten elé?" Miután többször is beszélt a gyilkos asszony Idával, a következőket mondta még: "Tetszik látni, ilyenkor nem félek még attól sem, ha halálra ítélnek, de amikor magam vagyok, akkor úgy szeretnék még élni, s jobbá lenni."

Rieger Antalné kegyelmet kapott, végül a börtönben halt meg 1940-ben. Történetét Pozsgai Zsolt drámaként dolgozta fel,, a Pipás Pista bemutatója 2013-ban volt a Szegedi Nemzeti Színházban.pipaspista

VIDEÓ: A Pipás Pista című darab születése

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


MÚLT
Beengedte a pilóta a gyerekeit a pilótafülkébe, ez okozta a repülőgép-szerencsétlenséget
Értelmetlen és megelőzhető okokból zuhant le az orosz légitársaság járata.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2023. június 04.


Link másolása

A repülés az utazás legbiztonságosabb módja: a repülőgépszerencsétlenség miatt bekövetkező halál esélye 1 a 11 millióhoz. Ugyanez az arány közúti balesetre vetítve 1 az 5000-hez. Elvétve azért előfordulnak légibalesetek a pilóta hibája, a légiirányítás tévedése, műszaki okok vagy a mostoha időjárás miatt.

Nézzük meg apa munkahelyét!

Az Aeroflot 593-as járata azonban egy ártatlan játék miatt zuhant le 1994-ben - bár tágabb értelemben a pilóta tévedésének kategóriájába tartozik.

De tegye a szívére a kezét, aki, ha repülőgépet vezetne, nem ültetné oda a saját gyerekeit a vezérlőpulthoz!

Akkoriban még egyébként is szokványos dolog volt, hogy az utasokat beengedték a pilótafülkébe. Persze a repülőgép irányító műszereihez ugyanúgy tilos volt hozzányúlniuk. Az Aeroflot járatánál pedig pontosan ez történt.

Ez a gép zuhant le 1994. március 23-án Fotó: Wikipedia

A szinte vadonatúj, alig három hónapos Airbus A310-es 1994. március 23-án szállt fel Moszkvában és Hong Kongba tartott. A gépen Jaloszlav Vlagyimirovics Kudrinszkij volt a segédpilóta, akinek a gyerekei is a fedélzeten utaztak. A repülés teljesen problémamentesnek ígérkezett, a robotpilóta végezte a dolgát. A 15 éves Eldar és a 12 éves Jana Kudrinszkij ekkor látogatta meg az édesapját a pilótafülkében.

Ebből még nem is lett volna baj, de a vajszívű apuka megengedte, hogy a gyerekek a repülőgép irányításába is belekontárkodjanak. A robotpilóta be volt kapcsolva, ezért az úgynevezett szarvkormány kisebb mozgásai nem változtatták meg a gép irányát, a gyerekek játszhatták azt, hogy ők irányítják a gépet. Kudrinszkij fia, Eldar ugyanakkor egyszer csak úgy megrántotta a szarvkormányt, hogy a robotpilóta kikapcsolt. Az egész gép jobbra kezdett dőlni, de a pilóták ezt nem vették rögtön észre.

Egyenesbe hozták, de későn

A gép utólag feltárt feketedoboza rögzítette a pilótafülkében lezajlott párbeszédet. Először Kudrinszkij lánya, Jana kérdezte: „Apa, elfordíthatom ezt?” A segédpilóta megengedte, de hozzátette, hogy nem szabad semmilyen gombot megnyomni.

Aztán az alattuk lévő fényekről és a felettük lévő csillagokról mesélt a lányának.

Közben a fia valószínűleg kérdés nélkül megragadta a szarvkormányt, mert az apja rákiáltott. De négy perc is eltelt, mire Eldar azt kérdezte: „Miért fordul?”. „Magától fordul?” – kérdezett vissza az apja, és csak ekkor döbbent rá, hogy valami nem stimmel. A következő percekben a pilóták kétségbeesetten próbálták egyenesbe hozni a zuhanó gépet. Mintegy négyszáz méterrel a föld felett vissza tudták szerezni a kontrollt, de már túl késő volt.

Az egyébként tökéletes műszaki állapotban lévő Aeroflot 593 még a mongol határig sem jutott el, a Kuznyecki-Alatau hegységban lezuhant. A tragédiát a fedélzeten lévő 63 utas és 12 fős személyzet közül senki sem élte túl.

(Via: Grunge, Youtube)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
A halálba menők utolsó békés életképei – Hegyi Endre első világháborús fotókiállításán jártunk
Az olasz hadszintér életébe tekinthetünk be a tárlaton, de láthatunk behívó parancsokat, és a családnak, ismerősöknek írt leveleket, tábori képeslapokat is. Hegyi Endre egy bontásra ítélt épületben találta meg a páratlan gyűjteményt.

Link másolása

Nézem az évszázadnál régebbi fotókon az egyenruhába bújtatott embereket. Vannak köztük meglett férfiak és akik épp csak kinőttek a kamaszkorból. Távolabbról nézve szinte egyformának tűnnek, közelebbről azonban mindegyikük egy önálló arc, egy önálló történet, amelynek lehet, hogy utolsó lenyomata éppen az a régi fotográfia.

A magyar katona az első világháborúban – képben, hangban és lélekben címmel nyílt meg Hegyi Endre hódmezővásárhelyi fotográfusnak, a vizuális és tárgyi emlékezet szenvedélyes gyűjtőjének kiállítása a Magyar Honvédség Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnoksága művelődési központjában.

„Asszonyom, nyugodjon meg, férje tegnap este meghalt a hazáért” – gyerekkoromban sokszor hallottam ezt a mondatot idézni anyai Nagyanyámtól, Kiss Rozáliától, aki 22 évesen, négy hónapos várandósan özvegyült meg. Amikor Szüleim tavaly meghaltak és előkerültek 80-100 éves családi fotók, okmányok, levelek, megtaláltam egy rongyos papírszeletet, amely Munkácsról értesítette a Szabadkán élő fiatalasszonyt: Kovács János őrvezető 1915. június 21-én bekövetkezett haláláról. „Pedig hányszor mondta: ne félj, Rozikám, csak a buta emberek halnak meg” – emlékezett Nagyanyám. Eközben leendő Nagyapám, Németh János valahol Lengyelországban orosz fogságba esett, majd 4 év Szibéria után megszökött. Egy orosz özvegyasszony bújtatta, marasztalta is volna, de Nagyapám sietett haza családjához. Itthon két árva kamaszfiú várta, édesanyjukat elvitte a spanyolnátha. Nyolc évvel később Németh János és Kiss Rozália összekötötték életüket…

Párom is gyakran felemlegeti Nagyapját, Benke Jánost, aki 1900-ban született, épp csak betöltötte a 18-at, amikor már vitték is az olasz frontra. Megmenekült, de az ott átélteket soha nem heverte ki. És még 1941-ben is besorozták…

Ezek a családi emlékek jutottak eszembe, amikor a Hegyi Endre által kalandos úton, egy házbontás során megtalált képeket, amelyeket ezúttal a Magyar Honvédség megalakulása 175. évfordulójának tiszteletére állított ki Szentendrén.

Az olasz hadszintér életébe tekinthetünk be a tárlaton, de láthatunk behívó parancsokat, a családnak, ismerősöknek írt leveleket, tábori képeslapokat is. Valamennyi civil felvétel, amelyek valóságosan, a korabeli háborús propagandától mentesen mutatják be a frontkatonák mindennapjait. A nagyítások eredeti, még sohasem közölt 9x12 cm-es üvegnegatívokról készültek. Valóságos csoda, hogy ezek az üveglemezek megőrződtek ennyi évtized alatt. És ha Endre, mint megszállott gyűjtő, nem megy el arra a vásárhelyi házbontásra, és ha az intelmekre hallgatva nem nézi meg a „nagy halom üvegcserepet”, mindez az enyészeté lett volna.

A fotográfus e korszakhoz már gyerekkorában kötődött, mert otthonuk tele volt könyvekkel, képeslapokkal, háborús újságokkal, térképekkel.

„Édesapám, Hegyi László rengeteg történelmi és irodalmi könyvet vásárolt. Még olvasni sem tudtam, de a képeskönyveket nagy élvezettel lapozgattam. Nagyapám, Igaz János, mint híradós, Doberdót is megjárta, vitézséget szerzett még a háború alatt. Az ő történeteit csak Édesanyám, Igaz Gabriella elbeszéléseiből tudom, ő volt a leghitelesebb „adatközlőm”, sok háborús fotó történetét csak tőle tudhattam meg. Sajnos Nagyapám még a születésem előtt meghalt. Édesanyám keresztapja, Kőrössy Sándor, a szibériai hadifogságot is megjárta, naplóját rövidesen feldolgozom.

Édesapám nagyapja, Mihály József, a szerb hadszíntéren esett el. Feleségem kunszentmártoni nagyapját, Harangozó Istvánt sokat faggattam világháborús élményeiről, de néhány fotó maradt csak meg nála. Bizony, a Nagy Háborúban nem volt olyan család, ahol ne lett volna áldozat, vagy ne lett volna katona” – mesélte a fotográfus.

A rendkívüli lelet után Endre fáradhatatlanul kereste azokat az idős vásárhelyieket, akiktől azt remélhette, hogy segíthetnek a fotókon szereplők azonosításában.

És voltak egészen hihetetlen találkozásai. A háborús képek között volt egy fotó, amelyen egy fiatal nő volt látható csecsemőjével. Amikor egy 90 éves asszony ezt a felvételt meglátta, zokogásba tört ki: önmagát látta viszont és édesanyját, akit hároméves korában veszített el.

De szívszorító volt annak a Tóth Ernő nevű katonának a levele is, amelyben így írt asszonyának, Pál apostolnak a korinthusbéliekhez szóló gondolatait idézve: „A szeretet soha el nem múlik”. „De értsd meg, drága hű feleségem, néköm most a hazát fegyverrel kell kell szolgálnom. Fényképeitek a szívem fölött a zsebemben mindig velem vagytok, s ha kell, a hazáért halok!”

A fotográfusnak birtokába került egy olyan levél is, amelyen egy furcsa rozsdafoltot vélt felfedezni. Rájött, hogy szerettei ezt a levelet felszögelhették a falra, mint férjük/apjuk/gyermekük utolsó üzenetét…

Ahogyan végigjártam a tárlatot, amelyet eredeti filmfelvételek és egykori világháborús katonadalok is gazdagítottak – ez utóbbiakból néhány ismerősen hangzott, Nagyanyám énekelte őket - bele-belenéztem a katonák arcába, csak az járt az eszemben, hogy vajon hányan tértek vissza egészségesen, hányan rokkantak bele testileg-lelkileg a háborúba és hányan vesztek oda örökre és talán még azt sem tudják róluk, hogy hol nyugszanak földi maradványaik? Pedig a fotók között nincsenek lövészárkos jelenetek, nem látunk halottakat, sebesülteket. A katonák élik a harcok közti mindennapokat, esznek, isznak, várják a postát, tréfálkoznak, pózolnak, vagy csak merengenek. Sokak vonásai végtelen békéről, nyugalomról árulkodik, de azért sokan vannak, akikről le lehet olvasni a félelmet, a harc előtti feszültséget. Van egy kinagyított tábori képeslap, amelyre egy egész Vásárhelyről bevonult szakasz, a „46-os bakák” csoportképét tették a városnak szánt üdvözlésül.

Közülük kik sétálhattak végig még egyszer „a híres promenádon”? Számomra talán a legmegrázóbb fotó egy temető-részlet volt. Három egyforma fakereszt, 1915 októberéből.

Az elsőn egy név: Kornsee József. A második felirata: Ismeretlen hős. A harmadiké: egy olasz katona. Carlo, Mario, Giovanni, akárki... A magyar és a talján is megkapta „a szuronyt szegezz!” parancsot, szembe kerültek egymással és az maradt életben, aki előbb szúrt.

Hegyi Endre 20 éve rendszeresen tart kiállításokat azóta is gyarapodó archívumából Hódmezővásárhelyen és azon kívül is. Az első világháború kitörésének 100. évfordulója kapcsán kezdett el rendhagyó történelemórákat tartani általános és középiskolákban egyaránt. Célja a hazafias érzés és a hazaszeretet ápolása, a történelmi emlékezet erősítése a felnövekvő generációknak. És e felbecsülhetetlen értékű dokumentumok ma, amikor még mindig nem szabadultunk meg Európában sem a háború rémétől, örök mementóként szolgálnak az áldozatokról, a hátrahagyottak pótolhatatlan veszteségeiről. Arról, hogy ideje lenne végre már tanulni a történelemből, ahelyett, hogy újra és újra ugyanazt kelljen átélnünk…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
Az „esti fények heroldjai” voltak egykor a budapesti lámpagyújtogatók
A Pesti Hírlap Vasárnapjának újságírója illette ezzel a költői megnevezéssel a fővárosi utcák csendesen dolgozó, tovasuhanó árnyalakjait, a lámpagyújtókat.
A FSzEK Budapest Gyűjteményének engedélyével - szmo.hu
2023. június 04.


Link másolása

Hétről hétre Budapest

2014-ben volt száz éve, hogy létrehozták a Budapest Gyűjteményt, a főváros könyvtárának várostörténeti különgyűjteményét, ahol a főváros helyismereti, helytörténeti anyagait találjátok meg. Folyamatosan gyarapodó gyűjteményükben százezer kötetnyi könyvet, kéziratot, hírlapot és folyóiratot, köztük számos régi, ritka dokumentumot tanulmányozhat bárki.

A fotótárban pedig mintegy százhetvenezer fényképet őriznek, amelyek bemutatják a városkép, az infrastruktúra változásait, a hétköznapok és történelmi fordulatok jeleneteit, a hírességek és mára elfeledett városlakók arcvonásait. Facebook-oldalukon ezeket mutatják be olyan történetekkel, amikről csak nagyon ritkán hallani.

A hivatalos nevén lámpakezelői mesterség története a pest-budai közvilágítás történetével egyidős. A 18. század elején a lakosság esti harangszó utáni kószálásának (és a sötétben való eltévelyedéseinek) Pest és Buda magisztrátusa is záróra-rendeletekkel, lényegében kijárási tilalommal igyekezett elejét venni (az első pesti dokumentum e tárgyban 1715. szept. 9-én kelt), a gyarapodó és öntudatos polgárokat azonban nem igen sikerült otthonaikban tartani. A lakosság saját fáklyákkal, kézilámpákkal indult esti ügyei intézésére, a sötétben téblábolókat pedig - néhány krajcár fejében - a „lámpáshordó gyerekek” kísérték útjaikon. (A lámpáshordás intézménye az időközben megnövekedett Budapest gyéren világított részein - pl. a Tabánban - a 20. század elején is élt még.)

Ilyen előzmények után Budán 1777. november 9-én, Pesten pedig 1790. január 1-jén indult meg a rendszeres, időhöz kötött közvilágítás: sorra gyúltak ki a repceolajjal táplált, falra erősített vagy facölöpök tetejére rögzített lámpások. Számuk a kezdeti 300-ról 1815-ben 860-ra, 1827-ben 1500-ra nőtt.

„A petróleumlámpa 1864-ben Pest utcáin is megjelent. De amikor megjelent, már itt találta - a gázvilágítást.” (Forrás: Pásztor Mihály: A közvilágítás alakulása Budapesten/Budapesti Statisztikai Közlemények 60/1, 1929) 77.) Pásztor Mihály lebilincselően érdekes közvilágítás-történeti áttekintéséből tudhatjuk azt is, hogy bár az első belvárosi gázlámpákat 1856 karácsonyán helyezték üzembe, Kappel Frigyes kereskedő Bálvány (ma Október 6.) utcai házát, és az előtte lévő utcaszakaszt már 1826-tól gázlámpákkal világította ki.

A Millennium idején kb. 10.000 közvilágítási láng égett a magyar fővárosban.

Utolsóként az utcai villanylámpák gyulladtak fel, 1909-ben, a Rákóczi út Kis- és Nagykörút közötti szakaszán. A gyújtóbotos (hivatalos neve „gyújtógép” volt) és lajtorjás lámpagyújtogatók nemcsak kezelték, felügyelték, de tisztították, javították is a lámpákat. Életük - a róluk alkotott futó benyomásokkal és az alakjukat megörökítő irodalmi, képzőművészeti ábrázolásokkal ellentétben - a legkevésbé sem volt romantikus. A Pesti Hírlap Vasárnapja névtelen szerzője is részvéttel ábrázolta hőseit, miközben írásában végigkísérte napnyugtától napnyugtáig tartó, hosszú, fáradságos munkájukat.

Eszerint a lámpagyújtók este 7 órakor gyülekeztek őrhelyükön (a 12 „közvilágítási őrhely egyikén), majd botjaikat magukhoz véve szétszéledtek az utcákon, és nagy sietséggel végiggyújtották a lámpákat (2 óra alatt fejenként kb. 70-100 gáz- és villanylámpát), ezután megtértek szegényes őrhelyükre, ettek és lepihentek. Két társuk maradt csak ébren. Egyikük 10 óra körül újra körbejárta a lámpákat, és lejjebb vette a világítást, a másik őrködött az alvók felett, kitakarította a helyiséget, majd 1 órakor ébreszteni kezdte társait, akik fél 2-től újra az utcán voltak, és sorban kioltották a pislákoló fényeket. Hajnali 4 körül érkeztek vissza, ekkor jöhetett a vacsora, kis közös dohányzás, beszélgetés, és az „igazi” alvás.

Hajnalban újra talpon; néhány szabad óra következett, mindenki hazatérhetett családjához, de a déli ebéd után, 1-kor újra az őrhelyen volt gyülekező. Délután keskeny létráikat vállukra véve indultak lámpát tisztítani. Igyekeztek, hogy este 7-re mindennel végezzenek, mert ekkor már újra menni kellett gyújtani... A napok egymásba értek, pihenőnap és szabadság nem volt. A méltatlan körülmények között dolgozó, űzött munkásokat sokszor többévtizednyi szolgálat után sem becsülték meg.

Bő fél évszázaddal később, 1986 decemberében a lámpagyújtó szakma utolsó képviselője, Barnabás Tibor is nyugdíjba készülődött. Barkas-szal járt, az utolsó, Márton utcai „közvilágítási őrhely” volt a bázisa. Ekkor már csak alig 200 gázlámpára felügyelt; ahol szükséges volt, búrát, izzót cserélt, oltania-gyújtania már régen nem kellett a lángokat. Végezetül egy cikk részlete az Esti Hirlap korabeli számból (Kőbányai György: Lepkelángok katonája. Esti Hírlap 1986. december 23.):

– A Császárkertben még kilenc lámpám van, a SZOT-üdülőnél, a Rózsadombon hét, a Hunyadi János utcában tizenegy, a Szabó Ilonka utcában huszonhat. (…)

A mesterség jelképe, fegyvere, a lámpagyújtó rúd, van-e még?

– Az utolsó két rúd az Állatkertben tűnt el, a telefonfülke mellett állt évekig. Ki vitte el, kinek kellett?

A lámpagyújtó a[z Állat-]Kertbe is jár, ott is vannak lámpái.

– 120 új oszlopunk a gepárd ketrecébe van betárolva. Innen állítjuk majd fel.

– Miért kell az Állatkertbe a gáz lepkelángja?

– A vadak is — de az ember is — szeretik a csendes, békés világot.

Petrich András: Buda és Pest ünnepi kivilágítása, 1814. október 24. (a bécsi kongresszus résztvevőinek - I. Ferenc osztrák császár és magyar király, I. Sándor orosz cár és III. Frigyes Vilmos porosz király - tiszteletére) Gouache. MNM Történelmi Képcsarnok, ltsz. T. 118.

A kép megjelent Hunfalvy János: Bp. és környéke 1859 c. könyvében p. 78-79. között

A holdfényben fürdő Lánchíd, amelyen 1859-ben helyezték el a gázlámpákat. (vö. hozzászólás!) A hídon Pest és Buda között [Grafika] = auf der Brücke zwischen Pesth & Ofen. Joseph Maximilian Kolb színezett acélmetszete Ludwig Rohbock nyomán [1850 k.]

Az Országút (ma Múzeum körút) - Magyar utca sarkán dolgozó lámpagyújtó.

Pest : Nemzeti Muzeum = Pest: Das National Museum. Heidenhaus Ede felvétele, Osterlamm Károly kiadása, [1858-59]

Lámpák a Nereidák (Najádok) kútja előtt. A Ferenciek tere és a Kossuth Lajos utca a kiszélesítés előtt. Klösz György felvételének részlete. [poz. Kiscelli Múz.], [1888-1897 között]

A főváros utcai lámpáinak bemutatója a Millenniumi Kiállításon [balról jobbra: három Auer-égős, két Agrand-égős és két lepkeégős gázlámpa; mellettük petróleumlámpák]. Klösz György felvétele, 1896.

Életkép a Niedermayer / Gül Baba utcából. Erdélyi Mór felvételének részlete, 1900-as évek.

“Lámpagyújtás rendőri oltalommal” - a gázgyári sztrájk idején. Alföldi Ferenc felvétele az Ország-Világ 1908. november 22-i számából.

Díszes gázlámpák egy jól ismert helyszínen. - A Wenckheim-palota épülete a Reviczky és Baross utca találkozásánál, a mai Szabó Ervin téren. Klösz György felvételének részlete, 1910 körül.

Lámpagyújtó munkában a Szarvas ház előtt. Ismeretlen felvétele, 1910-es évek

“A feminizmus diadala a külvárosok peremén. Az első szoknyás lámpagyújtó”

Kép Székely Vladimir és Tábori Kornél „Az utca bűnei és erényei" című, az Uránia Tudományos Színházban bemutatott [vetítettképes] előadásából. (bemutató előadás: 1913. január 26.) In: Uj Idők 1913. február 2.

Villanylámpa a Rákóczi úton (a túloldalon a Palace Szálló (1911)). Ismeretlen felvétele, 1915 körül. Az 1911-ben megnyílt szálloda Komor Marcell és Jakab Dezsõ tervei alapján épült szecessziós stílusban. A hatemeletes, 150 szobás szállodában a vendég kis villamos lámpákkal hívhatta a személyzetet.

Tabán, a Bocskay tér behavazott házai. Ismeretlen felvétele, 1920-as évek. Elõtérben a Bocskay tér 2. sz. ház az empire kapuval.

Székely Aladár (1870-1940) A lámpagyújtó című felvétele az 1920-as évekből. Petőfi Irodalmi Múzeum; Művészeti, Relikvia- és Fotótár, ltsz. F.11110

“A lámpagyujtogató éneke”. Gózon Gyula (1885-1972) a Blaha Lujza Színház (Fővárosi Operettszínház) egyik előadásában. (Színházi Élet 1924/41.)

“Kosztolányi Dezső gyönyörű versét szcenirozták Kreisel Béla, Kaesz Gyula, Ujházy György. Egészen uj jelentőséget ad ennek a három ötletes művészembernek a munkája a költő minden szavának, sőt minden a szavak között érezhető hangulatnak is. Gózon Gyula mély művészettel adja elő az irodalmi értékű és a műsor csemegéjét kitevő jelenetet.”

Lámpagyújtogató [a Róna utcában]. Kinszki Imre felvétele (részlet), 1931.

Munkában a Blaha Lujza téren, Ism. felv. Pesti Hírlap Vasárnapja. 1931. július 12.

A lámpagyújtók egyik őrhelye. Pesti Hírlap Vasárnapja. Ism. felv. 1931. július 12.

Esti hangulat a Hess András téren. Bohanek Miklós felvétele a Képes Újság 1969. november 22-i számából.

Még több régi fotót a Budapest Gyűjtemény képarchívumában találtok

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
Máig nem tudnak a végére járni a két zöld kisgyerek rejtélyes felbukkanásának
Két történelmi feljegyzés is említést tesz róluk, a tudomány és a science fiction is foglalkozik velük.

Link másolása

1150 körül egy átlagos napon két apró gyerek jelent meg egy angliai falu határában. A woolpitiek még nem láttak hozzájuk hasonlót: zöld színű volt a bőrük, fura nyelvet beszéltek, és viszolyogtak az emberi tápláléktól.

Csak egy dolgot ettek

A woolpiti zöld gyermekek histórája két középkori történetíró feljegyzéseiben is szerepel. A 13. században élt Newburghi William és a 12. századi Coggeshalli Ralph ciszterci szerzetes is írt róluk, nagyon hasonlóan.

Eszerint a két gyerek éppen egy farkascsapdából mászott ki, amikor a falusiak észrevették őket.

„Aratás idején, amikor a kaszások a termést gyűjtötték be a földeken, két tetőtől talpig zöld gyerek, egy fiú és egy lány, felbukkant a farkasveremből. Fura ruhát viseltek, és halandzsa nyelven beszéltek. – írta Newborghi William.

Egy gazdag előkelő, Sir Richard de Calne magához vette őket, és zöld színű ételekkel kínálta őket, de a gyerekek egyáltalán nem voltak hajlandóak enni. Pár napig éheztek, majd felfedezték a veteményeskertben a zöldbabot, és azt mohón falni kezdték. Egy ideig kizárólag zöldbabon éltek.

Az örök alkony hona

A kislány idővel megtanult angolul, és különös történetet mesélt a szülőföldjükről. Azt állította, hogy a távoli Szent Martin földjéről érkeztek, ahová alig süt a nap, és minden zöld.

„A napsugarak kevéssé vidítják fel a földünket. Beérjük az (örökös) alkonnyal, ami nálatok megelőzi a nap kelését, és követi a lenyugvását” – magyarázta a kislány, akit később Agnes Barre-nek neveztek el.

Arról, hogy hogyan kerültek a suffolki Woolpitbe, azt mondta: megijedtek egy erős hangtól, ami harangszó lehetett, bebújtak egy barlangba, egyre beljebb mentek, és Woolpitban másztak ki belőle.

Woolpitban a mai napig él a gyerekek legendája Fotó: Wikipédia

A gyerekek idővel elkezdtek rendes ételeket is enni, és lassacskán eltűnt a zöldes árnyalat a bőrükről. A kislány beilleszkedett a falusi életbe, a kisfiú azonban hamar megbetegedett és meghalt.

Tudomány és fantázia

Tudományos magyarázatként szóba jöhet, hogy a gyerekeket arzénnal megmérgezték, majd magukra hagyták őket, ez magyarázatot adhatna a zöld bőrükre. A szokatlan színt egyfajta vérszegénység, hypochrom anaemia is okozhatja, ami az alultápláltságból fakad. Ez egyben megmagyarázhatná, miért tűnt el a zöld árnyalat, amint elkezdtek rendesen enni.

A fura ruházatot és halandzsanyelvet pedig az magyarázhatná, hogy a gyerekek flamand bevándorlók leszármazottai, és valójában hollandul beszéltek. Az „alkony” pedig, amit említettek, a közeli Thetford erdő lombsátraira utalhatott. A holland nyelvet ugyanakkor, az a művelt előkelő, aki befogadta őket, felismerte volna.

Mások szerint a gyerekek zöld bőre, fura ruházata és halandzsázása nem jelenthet mást, mint hogy a világűrből érkeztek.

A teóriával kapcsolatban elgondolkodtató, hogy a mai napig „kis, zöld lényekként” jellemezzük a földönkívülieket. Vannak, akik azt gondolják, hogy a woolpiti zöld kisgyerekek egyenesen a mennyországból pottyantak le, hogy véletlenül, vagy küldték őket, abban megoszlanak a vélemények.

(Forrás: ATI, Weird History Facts)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk