MÚLT
A Rovatból
hirdetés

10 győztes magyar csata a hadtörténelemből

Bár sokszor szenvedtünk fájó vereséget, erre a tíz összecsapásra biztosan büszkék lehetünk.

Link másolása

Tíz győztes csatát gyűjtötte össze a Honvédelem.hu. Olvassátok el ti is, milyen híres összecsapásokra lehetünk büszkék történelmünkből. Íme 10 csata, ostrom és áttörés, amiben mi, magyarok győzedelmeskedtünk.

Pozsonyi csata

A pozsonyi csatát a magyar hadtörténelem legnagyobb győzelmei között tartják számon, nem utolsó sorban azért, mert 907 júliusában a mindössze negyvenezer fős magyar hadseregnek sikerült kivívni a győzelmet a nyugati határ felől betörő százezres német sereg fölött. A Keleti Frank Királyságból érkező haderő azzal a céllal indult útnak, hogy elfoglalja a honfoglaló magyarok szálláshelyeit. A támadókat Luitpold bajor herceg és Theotmár salzburgi érsek vezette, velük szemben sorakoztak fel a magyar törzsszövetség harcosai, akiket Árpád fejedelem, vagy valamelyik fia vezetett a csatába. A frankok június közepén indították meg a támadást, seregeiket két megosztva a Duna két partján a folyó mentén nyomultak előre. A magyarok már a hónap végén elkezdték támadni őket, hogy lassítsák haladásukat. Az első komoly összecsapásra július 4-én került sor a Duna jobb partján. A támadóknak ekkorra sikerült Pozsonyig előretörniük. A magyarok támadása a Theotmár érsek vezette erőket érte, akiket könnyűszerrel megtévesztettek a támadó, majd menekülést színlelő taktikájukkal, így hamar megverték őket, még az érsek is elesett a csatában.

A másik frank sereg vezetője, Luitpold herceg értesült ugyan a vereségről, de úgy gondolta, hogy aznap este már nem érheti támadás, vagy abban bízott, hogy a magyarok nem tudnak átkelni a Dunán, mindenesetre meglepte az a támadás, amelyet a folyón átúsztató magyar csapatok mértek seregére. A németek nagy része elesett az ütközetben, a kevés túlélő pedig Ennsburg felé vette az irányt, ahol a frank király serege táborozott. Ám itt sem lehettek sokáig biztonságban, ugyanis a magyarok ellentámadásba mentek át, és olyan sikerrel, hogy maga a király is éppen hogy csak el tudott menekülni. A csata jelentősége, hogy a honfoglaló magyaroknak ez volt az első honvédő háborúja, amelyben be is bizonyították, hogy képesek megtartani a Kárpát-medencét.

01

A nándorfehérvári győzelem

A nándorfehérvári diadal a magyar–török háborúk egyik legjelentősebb eseménye volt. 1456. július 4-21. között a Szilágyi Mihály vezette védők hősiesen tartották meg Nándorfehérvár várát II. Mehmed török szultán több mint tízszeres túlerőben levő ostromló seregével szemben, majd július 22-én Hunyadi János vezetésével a vár mellett vívott csatában meg is verték a törököket. A szultán július 4-én a biztos győzelem reményében vette ostrom alá a várat, ám nem tudta megakadályozni, hogy Hunyadi János július 14-én áttörje a török hajózárat a Dunán, és csatlakozzon sógora, Szilágyi Mihály várat védő seregéhez. Az egyesült magyar sereg július 21-én visszaverte II. Mehmed támadását, majd egy nappal később kitört a várból és a keresztesek segítségével megverte a törököket. A győzelem mintegy hetven évre megállította a törökök további európai terjeszkedését és Magyarország meghódítására irányuló próbálkozását, erre emlékeztet minden nap a déli harangszó az egész keresztény világban.

02

A kenyérmezei csata

1479 szeptemberében a korabeli források szerint negyvenezer török és tizenötezer havasalföldi katona tört be Erdélybe, és feldúlta a Mezőséget. Báthori István erdélyi vajda fegyverbe hívta a székelyeket, szászokat és moldvaiakat, kis létszámú seregével indult a török ellen, de mozgósított Kinizsi Pál temesi ispán is. A törökök már épp befejezték a zsákmányolást és el akartak vonulni Erdélyből, de Alvinc és Szászváros között a Kenyérmezőn, Báthoriék utolérték őket. A csata hat órán át tartott, ezalatt Báthori hatszor is megsebesült, és többször úgy tűnt, hogy a törökök felülkerekednek, de megérkezett Kinizsi serege, s zárt rendben rohamozó nehézlovasságával legázolta a Báthori csapataival küzdő törököket. A hódító sereg több ezer embert vesztett, ráadásul a számbeli fölény ellenére a törököknek vesztesként kellett elvonulni a harcmezőről. A kenyérmezei győzelem után 1482-ben Becsénél Kinizsi ismét diadalmaskodott a törökökön, akiknek hosszú időre elment a kedve a rablóhadjáratoktól.

03

Bécs bevétele

Még Kölcsey Hymnusába is bekerült, hogy „nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára” , ami igaz is, hiszen igazságos királyunk 1485-ben híres Fekete serege élén meghódította a mai osztrák fővárost. Mátyás 1485. június 1-jén, öt hónapos ostrom után foglalta el Bécs városát a III. Frigyes császártól. Hiába védte város falait Frigyes egyik legjobb hadvezére, Hans von Wulfersdorfer, csodát ő sem tehetett, a Fekete Sereg várostromban verhetetlen volt. A védők olykor kitörtek ugyan a várból, egy ostromtornyot is sikerült felgyújtaniuk, az ostrom kimenetelét végül az ellátmány megfogyatkozása döntötte el. Bécs polgárai már 1485 áprilisában ki akarták nyitni a kapukat, ám erre végül csak június 1-jén került sor. Ekkor Mátyás ünnepélyesen bevonult a Habsburgok leggazdagabb városába. Bécs városi tanácsosai öt nappal később hűségesküt tettek új uralkodójuk előtt, aki hódítása nyomán felvette az osztrák hercegi címet és áttette székhelyét az elfoglalt városba.

04

Kőszeg ostroma

Kőszeget az I. Szulejmán szultán vezette török hadsereg próbálta meg elfoglalni az 1532-es hadjárat részeként. A viszonylag kis vár azonban több mint három hétig ellenállt a támadásoknak Jurisics Miklós várkapitány vezetésével. A várat közel ötven katona védte, mellettük képzetlen parasztok is harcoltak a túlerő ellen. Jurisics jól használta ki a neki kedvező időjárást és a helyzet adta előnyöket, így ki tudta védeni a törökök támadásait. Szulejmán számára igencsak bosszantó lehetett, hogy a Bécs elleni tervezett támadását éppen egy kis magyar végvár akasztotta meg, amelyről valószínűleg sosem gondolta volna, hogy keresztülhúzza a számítását. A győzelemmel Kőszeg igazolta a végvárak jelentőségét, mivel a nyílt csatákban ekkor még a török hadsereg bizonyult eredményesebbnek, de a várvédő harcokkal útját lehetett állni.

05

Az egri diadal

Eger sikertelen ostromát az egyik legnagyobb magyar győzelemként tartja számon a nemzeti emlékezet. I. Szulejmán szultán 1552-ben indított hadjáratot azért, hogy megtorolja a királyi Magyarország és az Erdélyi Fejedelemség 1551-es egyesítési kísérletét, célja pedig az volt, hogy várról várra haladva hódítsa meg a Magyar Királyság végvárrendszerét. Eger ostromával azonban elszámította magát a szultán, ugyanis a közeledő tél előtt szokatlanul későn, szeptember 9-én kezdett a támadásba. Egerben kis létszámú, többségében magyar várvédő katona állt szemben a szultán hadseregével, amelyben a legújabb kutatások adatai alapján vélhetően 30-40 ezer katona szolgált, akik s számbeli fölény mellett veszedelmes túlerőt jelentettek harcedzettségükkel és fegyverzetükkel is. A törökök harmincnyolc napig ostromolták Eger várát, de a védősereg a túlerővel szemben, ötheti ostromban megvédte a várat, így az idő haladtával közeledő hideg időjárás a török ostromlókat visszavonulásra kényszerítette. Ha Szulejmánnak sikerült volna a várat birtokba venni, akkor elvághatta volna egymástól a Habsburgok által birtokolt északi és keleti országrészeket. Mivel Dobó István és serege ezt megakadályozta,, az északi hadi út felszabadult és a felvidéki bányavárosok is fellélegezhettek ezenfelül hosszú évekre sikerült elvenni a törökök kedvét a hódító hadjáratoktól.

06

Nagyharsányi csata

A nagyharsányi csatát második mohácsi csataként is emlegetik a történészek tekintettel arra, hogy az ütközet a számunkra gyászos emlékű várostól huszonöt kilométerre zajlott, szerencsére egészen más eredménnyel, mint az első. A csata időpontjában már javában zajlott a török kiűzése Magyarországról. A folyamatosan visszaszoruló Szulejmán nagyvezír Eszék mellett ütött tábort, de a Lotharingiai Károly vezette keresztény seregnek visszavonulást színlelve sikerült rábírni a csatára a számbeli fölényben lévő törököket. Mivel a keresztény hadseregben tapasztalt, kiképzett csapatok szolgáltak, a török seregben pedig jobbára frissen toborzott irreguláris erők, a csata kimenetele a létszámbeli különbség ellenére sem volt kérdéses. A törökök ellen vívott korábbi csatákban megedződött nyugati sereg hatalmas győzelmet aratott a törökök felett, akiknek már csak azért is fájó volt a vereség, mivel 1526 óta a mohácsi síkot a szerencse mezejeként említették.

07

Pákozdi csata

A pákozdi csata az 1848-49-es szabadságharc első ütközete, egyben az első győzelme is volt, amelynek köszönhetően hazánk megőrizte az áprilisi törvényekkel kivívott önállóságát. A történelmi jelentőségű csatában a magyarok huszonhétezer, Jellasics horvát serege minimum harmincötezer katonával csaptak össze egymással. A horvát bán a csata napján már túl volt Székesfehérvár elfoglalásán, majd magabiztosan nyomult tovább északi irányba, hogy megütközzön a rá váró Móga János altábornaggyal. Móga, aki eddig halogatta az összecsapást, vállalta az ütközetet. A bán terve az volt, hogy először csapást mér a magyar jobbszárnyra, majd frontális támadást indít a honvédek centruma ellen, végül a Velencei tóba szorítja az ellenfelet. Kezdetben minden a tervei szerint alakult, ugyanis sikerült megfutamítaniuk a Guyon Richárd vezette jobbszárnyat, de a döntő roham többszöri nekifutásra sem hozott eredményt. Jellasics ezt látva elszánta magát a döntő rohamra, de a honvédek tűzereje miatt ez sem érte el a célját. Ennek hatására a bán tűzszünetet kért Mógától, majd a seregével nyugati irányba visszavonul, így a pákozdi csata méltó nyitány a lett a szabadságharcnak annak ellenére, hogy egyáltalán nem volt véres ütközet, hiszen az ellenség részéről maximum kétszázan estek el, míg a magyarok hét katonát vesztettek a csatában.

08

Isaszegi csata

A tavaszi hadjárat első szakaszának döntő csatáját Isaszeg és Gödöllő között vívták meg 1849. április 6-án. A magyar csapatok célja az volt, hogy minél jobban visszaszorítsák a császári-királyi hadsereget, és ezzel befejezzék a Duna–Tisza köze felszabadítását. Az ellenfél célja pedig nem más volt, mint hogy visszaűzze a magyarokat a Tisza vonalán túlra. Windisch-Grätz a tápióbicskei vereség után főerőit Isaszegen vonta össze és helyezte védelmi állásba. Április 6-án, nagypénteken érték el a magyar csapatok Isaszeg határát. Először Szentgyörgypusztán kezdődött a harc, majd az I. hadtest támadó dandárjai egészen a faluig nyomták az ellenséget, miközben az osztrák utóvédek több helyen felgyújtották a Király-erdőt, melynek térségében órákon keresztül, váltakozó eredménnyel folyt a tüzérségi, a lovassági és a gyalogsági ütközet. Klapka támadó egységeit Jellasics hadosztályai megállították, sőt nehézlovasságuk támogatásával ellentámadásba mentek át, oly sikeresen, hogy a magyar csapatok megkezdték a visszavonulást. Ezt látva az osztrák hadvezetés úgy értékelte az eseményeket, hogy megnyerték a csatát, a fővezér pedig az ellenség üldözésére utasította Jellasicsot. Ekkor érkezett azonban a csatatérre a Dányban állomásozó Bauer József vezérkari főnök, majd Aulich Lajos II. hadteste, sőt időközben Görgey fővezér is Isaszegre érkezett, ami buzdítólag hatott a magyar seregre. Aulich friss támadó ékei sikerrel avatkoztak be az ütközetbe. Damjanich ezzel fölénybe került, Klapka és Aulich hadosztályai pedig este hét órakor megindították a támadást. Bevették Isaszeget, majd a lángokban álló falun át a Rákos-patak jobb partján s a Pap-hegyen lévő, megerősített állásaikból is kiűzték az ellenséget.

09

Gorlicei áttörés

Közel egy éve tartott az első világháború, amikor 1915 tavaszán a központi hatalmak, igaz csak átmenetileg, a vereség közelébe kerültek. Nyugaton a franciák útját állták a német támadásoknak, Lengyelországban pedig az oroszok óriási erőkkel vonultak fel, amellyel szemben a Monarchia hatalmas veszteségeket szenvedett. Féléves küzdelem után elesett Przemysl erődje is, az oroszok már Máramarosban jártak, ennek hatására a központi hatalmak bizonytalan szövetségesei, Olaszország és Románia a Monarchia ellen készültek hadba lépni. Ebben a súlyos helyzetben indult az a támadás, amely gorlicei áttörés néven vonult be a történelembe. 1915. május 2-án reggel hat órakor tüzérségi előkészítéssel kezdődött, amely nagyrészt megtörte a védők ellenállását. A rá következő roham átszakította az orosz védelmet Gorlice és Tarnów között. Az osztrák–magyar VI. hadtesthez tartozó csapatok különösen kitűntek a megerősített Pustki-hegy illetve a Wiatrówki-magaslat elfoglalása során. Másnapra az áttörés mélysége elérte a 15- 20 kilométert, az orosz 3. hadsereg pedig visszavonult San folyó felé. A 11. hadseregtől északra és délre az osztrák–magyar 4. és 3. hadsereg előrenyomulása tovább súlyosbította az oroszok helyzetét. Hamarosan az egész front megingott: a 11. hadsereg május 7-8-án elérte a Wisłokát és feltartóztathatatlanul közeledett a Sanhoz. Az olasz és román tárgyalások miatt II. Miklós cár megtiltotta a visszavonulást, az Ivanov vezette oroszok a kedvezőtlen viszonyok ellenére sem hátrálhattak meg, így hatalmas volt az emberveszteségük. A háromnapos offenzíva után a cári csapatok elvesztették a reményét annak, hogy a Monarchiát békére kényszerítik, és bár Olaszországot nem, Bulgáriát sikerült meggyőzniük a Központi hatalmaknak, hogy az ő oldalukon lépjen be a háborúba.

10

Forrás: Honvédelem.hu

Ha érdekesnek találtad a cikket, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
A kokárda helyes használata: tudod, hogyan kell jól elkészíteni?
Örök vita, hogy kívül zöld vagy kívül vörös-e az igazi 48-as, magyar kokárda. Történész érvel a megoldás mellett.
Forrás: Urbanlegends - szmo.hu
2022. március 11.


Link másolása

Kokárda: a forradalom szimbóluma

A nemzeti ünnep környékén elterjedt a közösségi oldalakon, hogy mivel a magyar kokárda piros-fehér-zöld színű, ezért helyesen kívülre kerül a zöld. Egyébként évek óta folyik róla a vita: kívül piros vagy kívül zöld a kokárdánk? Mielőtt lecserélnétek hagyományos kokárdátokat, érdemes meghallgatni erről egy történészt is.A magyar kokárda készítés soha nem megy ki a divatból.

A Facebook kokárdareformerei a következőképp érvelnek a kívül zöld kokárda mellett:

“Az 1848-as pesti forradalom idején a márciusi ifjak még valóban így is (kívül piros) használták, de Than Mór festményein is megfigyelhető, hogy a huszárok csákórózsáján is helyesen szerepel a színsorrend. Téves viszont Szendrey Júlia kokárdája, amit Petőfinek készített, hiszen ezen az olasz színek sorrendje figyelhető meg. Valószínűleg már a forradalom idején is használtak téves kokárdákat, nem mindenki tudhatta hogyan kell helyesen hajtani. Manapság téves történelmi berögződések, és a hagyomány miatt legtöbbször a piros van kívül és a zöld belül”

Kokárda készítés: a történész véleménye

Továbbá idézik Katona Tamás történész egy beszédét is:

„… Ugye a kokárda úgy készül, hogy egy nemzeti színű szalagot meghajlítunk. Hogyha azt akarjuk, hogy kétoldalt piros-fehér-zöld jöjjön ki belőle, bizony itt a zöld kerül kívülre és a piros belülre. A kokárda mindig belülről kifelé olvasandó. De már 1848-ban a kokárdák többsége fordított volt. Kívül volt a piros, mert úgy csinosabb.”

Kokárda_1848-ból

1848-ból származó pántlikás szalagrózsa/Wikipédia

Milyen érvek hangoznak még el? Egy blog szerint az eredeti szabály szerint a színek mindig belülről kifelé olvasandók. A zászló fölső része kerül a kokárda belsejébe, az alsó része pedig a külső szélére. A magyar kokárda piros-fehér-zöld színű, tehát helyesen kívülre kerül a zöld. (Forrás: Kovácsné Ági)

A kokárda színei: ez a helyes sorrend

A leginkább elterjedt a kívül piros, belül zöld, amely elméletileg helytelen, mivel a szabály szerint a színek mindig belülről kezdődnek. A magyar kokárda tehát az „előírás” szerint helyesen kívül zöld, belül piros kell, hogy legyen. Zászlótörténészek szerint amennyiben külön lelógója van, a kívül piros változat is helyes.

Az Erdélyma ezt írja:

"Az viszont történelmi tény, hogy a radikálisabb fiatalok 1848. március 15-én a kívül piros, belül zöld változatot használták, ilyet kapott Petőfi is Szendrey Júliától.

Ha ez utóbbi tényt figyelembe vesszük, talán helyesebb a berögződött kívül piros belül zöldet használni, még ha ez elméletileg helytelen is. Ezt hagyományból, tisztelgésből hordja a magyar, nem pedig nemzetközi „előírásokhoz” igazodva, precizitásból."

A történész véleménye a kívül zöld kokárda kapcsán

Az Urbanlegends azonban megkereste Hermann Róbert történészt is. Ő is először Katona Tamástól hallott erről a kívül zöld kokárdáról valamikor 1994 körül. Neki pedig Olaszországban mondták ezt egy hivatalos látogatáson. Ami kokárdát viszont Hermann a korszakból ismer, ott mindenhol kívül van a piros, belül a zöld.

A háttérben a Pilvax poharai és billiárd dákói. Fotó: Szegedi Éva

Tovább bonyolítja a kérdést, ha van farka a kokárdának. Zászlótörténész kolléganője szerint ugyanis akkor szabályos a kívül piros – belül zöld. Ha nincs farka, akkor viszont a heraldikai szabályok szerint kívül kellene lennie a zöldnek, belül a pirosnak.

Hermann rögtönzött ikonográfiai kutatása során csak két kokárdát is ábrázoló korabeli Vasvári-litográfiát talált. Ezeken azonban nemigen lehet megállapítani a színek sorrendjét.

"De nekem úgy tűnik, hogy inkább a piros volt itt is kívül, s belül a zöld”
– írja Hermann.

Hermann a szabálytól függetlenül saját bevallása szerint az eredeti formánál maradna, ugyanis:

"mégiscsak így hordták-hordjuk 162 éve. No és azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy a ‘heraldikai tévedés’ tudatos volt. Vagyis hogy a kokárdát hordók ilyen módon kívánták kifejezni a rokonszenvüket az olasz forradalmi egységmozgalommal. De ez csak feltételezés, bizonyítani nem tudom”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
A tiszteknek két óra, a sorkatonáknak negyedóra kéjelgés járt – frontvonal mögötti katonai bordélyok az I. világháborúban
Napi átlag 12-100 kuncsaft, állandó méhgyulladás, nemi betegségek, végül fenékbilloggal száműzetés: ilyen volt a sorsa egy átlagos tábori prostituáltnak.
Tóth Noémi - szmo.hu
2022. március 10.


Link másolása

Az elhúzódó I. világháború egyik nem várt következménye a nemi betegségek megduplázódása volt. Az Osztrák-Magyar Monarchia katonái is testi örömökkel feledtették ideig-óráig az elviselhetetlent, ezért a kezdeti 6 százalékról a háború második évére a helyi katonáknak már a 12 százaléka szorult orvosi ellátásra, különféle szexuális úton terjedő kórságok miatt. Tudták, hogy várhatóan nem sokáig élnek, és szerettek volna mindent kipróbálni, illetve egy hölgy társaságát élvezni még utoljára – vagy elsőre, hiszen sokakat szűzen soroztak be a frontra. Az általános nőmegvonás olyan méreteket öltött, hogy néhol a szolgálatban lévő fiúk jobb híján hóból gyúrtak meztelen női testet ábrázoló szobrot.

Ezért úgy döntött a katonai vezetőség, hogy – nem örömszerzési, hanem egészségügyi okból – tábori bordélyokat létesítenek, amelyeket szigorúan szabályoztak. A császári és királyi hadsereg-főparancsnokság 1915-ben kiadott egy nyolc pontból álló, a tábori és a tartalék bordélyokra vonatkozó szervezeti szabályzatot, amely részletesen tartalmazta, hogy az örömlányok milyen feltételekkel vehetők igénybe, például beteg és részeg katonák nem részesülhettek kiszolgálásban. Valamint azt is kifejtették az okmányban, hogy kik és milyen formában állhatnak a katonák rendelkezésére. A prostituáltakat minőség szerint csoportosították, akik megszabott áron dolgoztak, és a minisztérium határozta meg, hogy mennyit kell költeni naponta az ellátásukra, valamint fejenként hány kuncsaftot fogadhatnak. A megvásárolható örömszerzés kizárólag lányokra terjedt ki, ugyanis a homoszexualitás illegális volt, sőt, halálbüntetés járt érte a hadseregben.

Bárki jelentkezhetett örömlánynak, aki elmúlt 18 éves, nem volt szűz, házas vagy terhes, valamint megfelelő erőnlétben volt, tekintve a folyamatos „igénybevételt”. A ranglétra úgy nézett ki, hogy a legszebb, felső kaszt a tiszteket, tábornokokat szolgálta ki. Nekik még kedvezőbb munkakörülményeik voltak a többihez képest, hiszen ők naponta legfeljebb hat kuncsaftot fogadhattak, alkalmanként maximum két óra hosszára. Az altisztek I. osztályú hölgyekhez fordulhattak (a főtisztek fél órát, a törzstisztek egy órát tölthettek kéjelgéssel), míg a sorkatonáknak a II. osztályú liga jutott, legfeljebb negyed órára. Utóbbiaknak volt a legsanyarúbb életük, hiszen az ebbe a kategóriába sorolt lányoknak napi 12 – de volt, hogy a dupláját, sőt, akár 100 – kuncsaftot is ki kellett szolgálniuk, ugyebár mindössze maximum 15 perc alatt. A lányoknak szürke egyenruhát kellett viselniük fekete karszalaggal, alatta dr. Jäger márkájú hagyományos fehérneművel. A tiszti örömlányoknál a legfinomabb minőségű fekete félselyem harisnyával, a legénységi szajhák esetében pedig közepes minőségű vörös pamutharisnyával tették vonzóbbá a szettet, a hozzájuk passzoló harisnyakötőkkel. Ezeket a holmikat le lehetett venni az aktusok idejére. Némelyik kéjnő abból keresett plusz pénzt, hogy Viagrához hasonló szert is kínált, és igyekezett kifogni a pilótákat, akik több jattot adtak.

A katonai vezetőség azt remélte, hogy a szabályozott rendszer által elkerülhetik a járványokat és biztosíthatják az állomány testi épségét, pontosabban a nemi betegségek elkerülését. Ugyanakkor a katonák gyakran szándékosan gonorrheás vagy szifiliszes örömlánnyal feküdtek össze, hogy ne kelljen folytatniuk a lélekölő harcokat.

Nem csoda, hogy a besorozott szerencsétlenek nem akartak visszatérni a lövészárkokba, hiszen a mentális terhek mellett olyan betegségeket lehetett ott elkapni, mint a nyirkos talaj miatt kialakuló lövészárokláb, amely üszkösödéshez vagy amputációhoz is vezethetett, vagy a tetvek által terjesztett fertőző lövészárokláz (amelyen egyébként a Micimackó írója, Milne, és a Gyűrűk Ura szerzője, Tolkien egyaránt átesett). Akadtak, akik annyira el voltak keseredve, hogy inkább irritáló anyagokat fecskendeztek a húgycsövükbe, gyulladást létrehozva az orvosok megtévesztésére.

Az ellenőrzött körülmények között működtetett katonai bordélyházak igen puritán helyszíneken működtek: elhagyatott épületekben, leharcolt cirkuszkocsikban vagy vasúti vagonokban tartottak örömlányokat, nagyrészt a frontvonal szomszédságában. Az intézmények élén az igazgató állt, a napi ügyeket a madame menedzselte. Az árszabás adott volt: a tiszteknek 8-10 koronát, míg a legénység tagjainak 3-4 koronát kellett fizetniük a testi örömökért.

Az eleve lehangoló helyiségekben nemi betegségekre, vagyis azok elkerülésére figyelmeztető plakátok voltak kihelyezve. A bakáknak kötelező volt az aktus előtt és után a kihelyezett bórvazelines fertőtlenítőt használni, valamint mind a vendégeknek, mind a prostituáltaknak rendszeres orvosi vizsgálaton kellett részt venniük. Ezeket a tömeges vizsgálatokat a magyar katonák nemes egyszerűséggel csak „farokparádénak” nevezték.

A madame-ok felelőssége volt, hogy a katonákat rábírják az eltéphetetlen, Neosalversan márkájú, tábori óvszer használatára, amit 20,3 fillérért lehetett megvásárolni. Azonban ezek igencsak kezdetlegesek, kényelmetlenek voltak és kemény gumiból készültek, ezért nem meglepő, hogy sokan nem éltek az ajánlással, a kockázatok mérlegelése után sem. Eleinte ezért sok volt a nemkívánt terhesség a prostituáltak körében, de később az állandó méhgyulladás miatt már nem tudtak teherbe esni. Nem csoda, hogy gyakori volt a lányok cserélődése: elég hamar kiégtek vagy alkoholisták lettek, amikor pedig már végképp alkalmatlanná váltak a férfiak kiszolgálására fizikai és lelki síkon egyaránt, a másodrangú örömlányokra még megalázóbb sors várt. A bal farpofájukra kaptak egy császári billogot, majd megfertőzték őket nemi betegséggel, és az ellenséges csapatokhoz küldték őket.

Az osztrák-magyar haderőben 1917-ig nagyjából másfél millióan kaptak el valamilyen nemi betegséget, közülük 41 százalék házas volt. A harcokkal párhuzamosan folyó higiéniai felvilágosítás azonban sikeresnek bizonyult, hiszen végül a nemi betegségek ritkábbá váltak, mint a hátországban. A lövészárok-szajhák sanyarú sorsát pedig azóta is néma csend övezi.

Források: 1,2,3,4,5,6


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A temetőre épült újpesti Szellemtelep paranormális legendája
Budapest negyedik kerületében, a Pozsonyi úton található az ország legnagyobb lakótelepe, amely hátborzongató szellemhistóriák nyomán kapta ragadványnevét.

Link másolása

Újpest régen önálló iparváros volt, csak 1950-ben csatolták Budapesthez, mivel elkezdték fejleszteni a régi munkáskerületeket. A rekonstrukciós terv részét képezte az Újpest Városközpont is, amelyhez a húszas évek előtt épült, avítt lakóházakat lerombolták vagy felújították. Ekkortájt számolták fel a legtöbb peremkerületi temetőt is, konkrétan 87-ből 75 sírkertet szüntettek meg. Mivel a hamvasztást csak 1968-tól engedélyezték Magyarországon, a temetők hamar zsúfolásig megteltek, és sok probléma akadt a holttestek elhelyezésével.

Többek között a régi magdolnavárosi sírkertet is felszámolták 1964-ben (utódja a Megyeri temető lett), és elkezdtek építeni a helyén egy lakótelepet két évvel később. 1972-re már készen is lett a Pozsonyi utcai lakótömb közel 17 ezer panellakása, amely hatalmas méretével kiérdemelte Budapest, sőt, egész Magyarország legnagyobb lakótelepe címet. A Larsen-Nielsen, azaz dán típusú lakónegyed befogadóképessége hozzávetőlegesen 36 000 lakos, akik a kezdetekkor mind ugyanarról a rejtélyes eseménysorozatról beszéltek.

A hazai Paranormal Pestivity

Már a nagyszabású építkezés legelején meglepően sok malőr és furcsaság jött össze, kezdve azzal a bizarr felütéssel, hogy sorra kerültek elő az emberi csontvázak az alapok felhúzásánál. Először az építőmunkások körében terjedt el futótűzként az a pletyka, hogy nem véletlenül fordulnak elő sorozatos meghibásodások és balesetek, ugyanis túlvilági jelenlétről és emberi alakokról esküdöztek az üres, átadásra váró lakásokban. Annyi bizonyos, hogy ez egyik tízemeletes házba azért nem lehetett beköltöztetni a lakókat, mert egy nyitva hagyott vízcsap öt szintet teljesen eláztatott. Majd utána pont az a lakás gyulladt ki – és terjedt át a tűz több másikra is –, amely előzőleg eláztatta a panelt.

Az egyik tömbben a teljes tizedik emeletet le kellett zárni furcsa zajok, villogó fények és főleg egy különös, odaégett olajra emlékeztető penetráns bűz matt, amely akkor sem hagyott alább, amikor már keresztbe-kasul kiszellőztették az egész épületet. A munkások egy időre vasráccsal lezárták az egész emeletet, a liftből pedig még a tízes nyomógombot is kiszerelték. Az általános riadalom akkor kezdett felerősödni, amikor az építkezésen dolgozó egyik éjjeliőr biztosan állította, hogy többször felbukkant mellette egy elsuhanó árny.

A baljós előjelek azonban nem tántorították el a vásárlókat, ugyanakkor a beköltöző lakók is sorra kezdték egymásnak sugdosni hihetetlennek tűnő tapasztalataikat. Történetek kaptak szárnyra a lakásokban éjszaka feltűnő alakokról, ijesztő hangokról, recsegő-ropogó zajokról, koppanásokról és léptekről, illetve akadt, aki állította, hogy egy láthatatlan kéz lökte el. Gyakran előfordult, hogy a villany magától kikapcsolt, a tévé pedig minden előzmény nélkül bekapcsolt vagy csatornát váltott, esetleg a rádió szólalt meg magától.

Ezek a történések megmagyarázhatók lennének valamiféle áramingadozással, ám kivizsgálták a lakótelepen történteket, és állítólag semmiféle meghibásodást nem találtak a rendszerben. A józan eszükre hallgató ingatlantulajdonosok spontán fizikai jelenséggel igyekeztek magyarázni a vadiúj épületek természetes mozgását. A kétkedők viszont arra hivatkoztak, hogy ezek a recsegések inkább régi házakra jellemzőek. A mendemonda szerint egyszer egy teljes család menekült el pizsamában az éjszaka közepén az ijesztő jelenségek elől.

A láncreakció eredményeképpen többen elkezdték árulni a nemrég birtokba vett otthonukat, de az akkori lakáshiány ellenére sem kapkodtak a Pozsonyi úti ingatlanok után. Addigra ugyanis már mindenki megtudta egy kis kutatást követően, hogy megbolygatott sírokra húzták fel az épületeket, és ehhez kötötték a paranormális jelenségeket. A lakótömbökre ráragadt a Szellemtelep elnevezés, amely annyira meghonosodott, hogy a mai napig használatos.

Az erről a legendáról szóló cikkek alatt folyamatosak a kommentviták: az egyik tábor szerint ez mind butaság, csak az élénk fantázia szüleménye, és jó pár ott lakó is arról győzködi a többieket, hogy soha nem tapasztalt hasonlókat.

Egy akkori lakos is megosztotta a saját észszerű magyarázatát a történtekre: „Nappal jöttek a fináncok, volt nekik egy fiókos Csepel teherkocsijuk, és exhumáltak. Kiásták a holttestet, összeszedték az aranyait, betették a fiókokba, a csontokat meg szétdobálták. Mi, fiatalok – én 16 voltam – komolyan mondom, koponyák, kar-, meg lábszárcsontok között mászkáltunk! Az egyik srác talált egy olyan koponyát, aminek még mind a 32 foga megvolt, el is tette, és az íróasztalán egy lámpa volt benne. Nos, az esti ramazurikban mi is részt vettünk, a csajok nagyokat sikoltoztak, mi a csontokat dobáltuk a ház falának, az öregek meg majrézva húzták be a függönyeiket, és másnap ment a susmus, hogy hallották a kedves szomszédék is, micsoda szellemjárás volt itt? Hát ennyit a szellemekről…”

Az ellentáborból azonban születnek vérfagyasztó hozzászólások is, mint például az alábbi: „Én itt lakom a Pozsonyi utcai lktp. közvetlen szomszédságában a Berda József utcában, a szekrényajtó kivágódik, a plüss figurák hátat fordítanak maguktól, a tányér felcsúszott a falra, úgy, hogy támasztotta az asztal teteje, kiskutyám egy pontot néz néha, mintha ott állna valaki, és nagyon izgatottá válik, hozzá sem lehet szólni.”

Tény, hogy meg tudja tréfálni az embert egy rosszul bekötött elektromos hálózat vagy vízvezeték, ahogyan a fűtésrendszer csövei is, nem beszélve a panelfalak akusztikai hatásairól. Az azonban mindenképpen érdekes, hogy egy egész lakótelepet magával rántott a tömegpszichózis, akárcsak annak idején a boszorkányperekben. Sosem fog teljes bizonyossággal kiderülni, hogy amit a munkások vagy az éjjeliőrök láttak, az csupán az alkohol gőze volt, vagy tényleg egy kísértet, esetleg csak egymás hergelése sikerült túl jól.

Annyi biztos, hogy mára már csak a ragadványnév maradt, a pánik eltűnt, bár sok önjelölt szellemvadász portyázik hébe-hóba a Ghostbustert fütyörészve, hátha elcsíp valami izgalmas jelenséget. Azért remélem, ha szellemet nem is látnak a paraturisták, legalább megnézik a környéken a Városházát, a Lepkemúzeumot, az újpesti zsinagógát, a stadiont és a Víztornyot is, ha már arra járnak. Azt pedig mindenki maga döntse el, hogy népi babonáról, tömeghisztériáról vagy valós túlvilági jelenségekről szól-e a Szellemtelep históriája.

Források: 1, 2, 3, 4, 5


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Egy működő atomreaktor volt a '66-os BNV sztárja, alig volt nagyobb egy konyhai vízforralónál
1966-ban még simán ki lehetett állítani egy zseberőművet a vásáron, ráadásul az ilyeneket sorozatban gyártottuk akkoriban.
Forrás: Tó-retró blog, címkép: Az ország első reaktora Csillebércen. Még ma is működik - szmo.hu
2022. március 18.


Link másolása

A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

Az 1966-os Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV) legalább egy szempontból kiemelkedett a többi hasonló rendezvény sorából. Ezen az eseményen ugyanis valami egészen egyedi dolgot állítottak ki. Bár látványra a két méterszer két méteres kocka nem tűnt túl érdekesnek, mégis ellopta a show-t minden más kiállított tárgy előtt. A Csillebércről érkezett újdonság ugyanis egy működő atomreaktor volt!

Ma már nehezen elképzelhető, hogy iskoláscsoportok, kismamák vagy bárki más védőfelszerelés nélkül sétálgathasson egy atomreaktor körül, sőt akár meg is érintse azt, ám akkoriban teljesen más volt a világ.

Húsz évvel Csernobil előtt az atomenergia maga volt az izgalmas, érdekes új technológia, melynek békés felhasználása a legnagyobb lehetőségnek ígérkezett a 20. században. Ráadásul a ZR-4 névre keresztelt vajszínű kockát alig 7 évvel az első hazai atommáglya, a csillebérci kísérleti izotóp reaktor után állították ki, így érthető a hatalmas érdeklődés.

A kiállítási mini reaktor, 1966. május 7-én készült el Központi Fizikai Kutató Intézet (KFKI) atomvárosában, hogy kevesebb, mint két hét múlva már a BNV-n hirdesse a barátságos atomenergiát.

A reaktor aktív zónája (ahol a maghasadás zajlik) 20x25x30 centimétert tett ki, vagyis alig volt nagyobb egy mai konyhai vízforralónál. Ezt vette körül egy grafit, két parafin és egy nehézbeton (KFKI találmány) réteg, nagyjából 90 cm vastagságban. Az urán hajtóanyagú reaktor a vásáron a nagyközönség jelenlétében is hasznos munkát, úgynevezett aktivációs analízist végzett. A berendezéshez tartozó csőposta a vásárlátogatók szeme láttára szállította a sugárzó térbe az anyagmintát, ahol az maga is sugárzóvá vált. Sugárzási spektruma pedig rendkívül pontosan elárulta a minta összetételét.

A ZR-4-et a kiállítás után szétszerelték és visszaszállították Csillebércre. A reaktort a KFKI ugyanis nem csupán a vásáron való bemutatás céljából készítette. Részese volt a hazai atomenergia megszületését célzó, több évtizedes kutatássorozatnak.

Az első lakossági szolgálatba állt erőmű 1954. június 24-én kezdte meg a működését a Szovjetunióban, hiszen akkoriban mindenki hitt az olcsó és „tiszta” atomenergiában.

A csillabérci atomváros építkezését már két évvel később, 1956 júniusában megkezdték az orosz tervrajzok alapján.

Az atomváros első látványrajza

Az első hazai reaktor 1959. március 25-én kezdte meg a működést és rögtön két célra is használták.

A hazai szakemberek képzése és a kísérletezés mellett az akkor Európa szerte igen keresettnek számító rövid felezési idejű izotópokat állítottak elő velük.

Az ilyen izotópokat (pl.: a Nátrium 24) akkoriban a gyógyászatban, mezőgazdaságban és az iparban is előszeretettel használták.

Az egyik tipikus terület a

szigetelt csővezetékek repedéseinek felderítése volt, amikor a csőben áramló gázba/folyadékba kevert izotóp sugárzása lehetővé tette a hiba helyének meghatározását nagyobb szakaszok szétbontása nélkül. Az ilyen izotópok sugárzása néhány óra alatt kimutathatatlan szintre csökken, így nem szennyezik az anyagot, amihez keverték őket. Persze ez egyben azt is jelenti, hogy mindig új adagokra van belőlük szükség, hiszen használatuk csak rövid ideig lehetséges.

Éppen ezért végzett fontos munkát a csillebérci reaktor. Ám az atomvárosban nem csupán az első atommáglyával végeztek kísérleteket, hanem építettek több ún. „zéró reaktort” is. Ezeknek a zéró hőt adó és ezzel energiát nem szolgáltató, kísérleti reaktoroknak a jelölésére a ZR betűket és egy számot használtak.

A BNV ideje alatt kiállított ZR-4. Jól belőhető a mérete a mögötte sürgölődő kutatók magasságának segítségével

Az első hazai tervezésű kísérleti atommáglya, a ZR-1 már 1960-ban elkészült, ezután 1962 végétől 1965 őszéig működött a ZR-2, majd jött a ZR-3 és a kiállításon is látható ZR-4.

A ZR-5 segítségével végezték el a Budapesti Műszaki Egyetem atomreaktorának nukleáris tervezéséhez szükséges kísérleteket. Hét KGST-ország 1971-ben Ideiglenes Nemzetközi Kutatókollektívát alapított, mely a KFKI-ban dolgozott, itt építették fel a ZR-6 modellrektort. A kollektíva feladata az volt, hogy pontos reaktorfizikai adatokat („benchmark”) szolgáltasson az erőművi reaktorok tervezéséhez és üzemeltetéséhez. A programot és a ZR-6-ot 1991-ben állították le, de ez alatt az idő alatt rengeteg segítséget nyújtott a hazai és nemzetközi atomfizikának. A „kiállítási sztár” ZR-4 még 2012-ben is működött Csillebércen...

Ha a múlt században imádtál a Balatonnál nyaralni vagy szeretnéd tudni, hogyan nyaraltak a szüleid, neked írták a Tó-retró blogot. Ha pedig szeretnél visszaemlékezni a 70-es, 80-as évekre, és vannak fotóid, amiket szívesen megosztanál, csatlakozz a Retró Insta-csoporthoz!

A kérdőív kitöltésével pedig segítheted a Tó-retró Balatonnal kapcsolatos kutatását, és ajándékot is nyerhetsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET: