hirdetés

KULT
A Rovatból
hirdetés

X-Faktor, 1. élő show: ByeAlex Freddy Krueger pulcsijában érkezett, Csobot Adél megkopasztott egy paradicsommadarat

Mardoll pedig pudlifejű ősasszonynak öltözött, de szerencsére jó éneklésből sem volt hiány. Kritika.

Link másolása

hirdetés

Ezt is megértük: elérkezett az első élő adás. Innentől felgyorsulnak az események, hiszen rögtön négyen ki is esnek, és a döntővel együtt mindösszesen csak öt élő adás lesz. Pozitívum, hogy ezek szerint a műsor készítői nem babonásak, mert akárhogy is számolom, az előválogatókkal együtt összesen 13 adás jön ki.

Annyira lefoglalt minket, hogy melyik tehetséges versenyző jut tovább és esik ki, hogy elfeledkeztünk egy nyugtalanító tényről:

a mentorok Miller Dávidot is magukkal vitték az élő showba.

Amúgy Miller Dávidot eddig kedveltem, de most dalra fakadt. Persze könnyű neki dalra fakadni, nem fogják kiejteni, és még szék sem kell hozzá.

Jó, csak gonoszkodok, Dávid nem énekel rosszul, és ha Istenes Bence és Csobot Adél promózhatta a válogatóban a Sowiesót, akkor ennyi Dávidnak is jár. A nagy bevonulás közben azon töprengtem, ki lehet a pudlinak öltözött versenyző. Aztán rájöttem: Mardoll, ki más.

A mentorok is úgy öltöztek fel, mint akiknek az éjszaka közepén atomtámadás érte a gardróbját, hetekig pucéran voltak kénytelenek járni, és most már mindegy nekik, mit, csak ruhát kapjanak.

hirdetés

Alexet talán a kedvenc filmjei ihlették meg: Grindelwald hajában és Freddy Krueger pulcsijában érkezett. Adél dzsinn lány frizurát csináltatott és megkopasztott egy paradicsommadarat, csodálom is, hogy a környezettudatos Peti szó nélkül hagyta.

Persze ő is figyelemre méltó öltözetben érkezett, Harry Potterbe oltott Kőhalmi Zoliként vonult be, de nekem még Dexter is eszembe jutott róla, a feltaláló kölyök. Laci volt a legvisszafogottabb, szerintem belátta, a mentor csapat elérte az őrületnek azt a fokát, hogy már csak a normalitással lehet kitűnni onnan.

A Harmonies kezdte a műsort. Amúgy az adás este 8-tól negyed 1-ig tartott, ami csak egy dolgot jelenthetett: bitang hosszú felvezető kisfilmeket (és sok reklámot).

Sajnos az egyes produkciók egyelőre nem elérhetőek az RTL hivatalos felületein, kénytelenek vagytok beérni a felvezető videóval, illetve kutakodni az internet bugyraiban.

Dua Lipa If You Don’t Wanna See Me című számát énekelték, picit beidézve Whitney Hustont is. Nem tudom, hogy csinálja ez a három lány, de miközben az este (és a verseny) során alig volt olyan énekes, aki ne betlizett volna, ők mindig tisztán énekelnek, még három szólamban is. A lányok természetesen széket kaptak.

A reklámszünetben teleszórták a színpadot dinókkal, és érkezett Mardoll, akiről kiderült, mégsem pudlinak öltözött, hanem ősasszonynak. (Gondolom, ez nem az a műsor és produkció, ahol értelme volna rámutatni, hogy a dinoszauruszoknak semmi köze az ősemberekhez.) Egyébként a dal (bár még mindig zavarban vagyok, amikor egy rapszámot dalnak nevezünk) fent van a youtube-on, angolul tudóknak ott a szöveg is.

Könyvdarálóknak nem ajánlom.

Legyen elég annyi, a „go full in, hit my tonsils” (kb. told fel a mandulámig) sor nem a gégészet szépségeire próbál rávilágítani.

Mardoll-lal kapcsolatban dilemmáztam, nem tudtam eldönteni, hogy ő egy nagyon érzékeny művész, akinek sok gondolata van a világról, vagy egyszerűen csak zizi. Most az utóbbira hajlok, de az biztos, hogy neki színpadon a helye. Nem feltétlenül azon a színpadon, ami előtt én ülök (esetleg állok), de színpadra született, az biztos. Nem meglepő, hogy leült.

Nagy Regina színpadra lépése előtt Peti hosszú monológot tartott arról, hogy a kommentelőknek bele kéne gondolniuk, miket írkálnak adott esetben gyerekeknek. Tök igaza van, de mind tudjuk, hogy teljesen reménytelen.

Viszont én is önkorrekciót tartok. Nekem Regina eddig nem tetszett annyira, mert hát szép hangja van, aranyos, de a Szécsi Pál dalok éneklése annyira nem tudott lázba hozni.

Na de most! A Nem vagy te Néró című dalt énekelte, amit valaha Késmárky Marika vitte sikerre (tudom, fogalmatok sincs, ki ő, guglizzatok rá), de Reginának olyan jól állt, mintha direkt neki írták volna. Magabiztos természeteséggel mozgott a színpadon. Le a kalappal, Marót Viki aggódhat, új retro királynő van születőben. (Regina produkcióját néztem újra a legtöbbször ebből az adásból.)

Három erős produkcióval indult tehát a show. Ekkor jött Roland, akiről Alex elmondta, nem alakult ki még a zenei egyénisége. Azt is felvetette, hogy Roland nem popénekes, inkább az alternatív stílusok illenek hozzá.

Ennek ellenére Justin Biebert adott neki, ami minden, csak nem alternatív. A korábbi versenyzőkhöz képest nem volt meggyőző, nem érdemelt (és nem is kapott) széket. Roland a felvezető kisfilmben elmondta, hogy nagyon megviselte a stressz, például köhögést okozott nála. Laci szerint alighanem az előadásán is ez érződött.

Imi Plaza az egyik kedvencem a műsorban, mert Mardoll mellett a másik nagy bohóc (jó értelemben), aki képes hatalmas show-t csinálni. Laci nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy elsüssön egy poént. Még a válogatón felvetette Iminek, hogy a Modern Talking You My Heart You my Soulját kellene elénekelnie – és lőn.

Petinek ez a poén nem esett le, teljesen értetlenül állt azelőtt, hogy miért ezt a dalt választották.

Amúgy kicsit én is csodálkoztam a dalválasztáson, mert Laci a mentorházban pont azt kifogásolta Imi produkciójában, hogy elhitte magáról, nagy énekes, miközben nem az. És bár a Modern Talking azon együttesek közé tartozik, akikre ma már nem vagyok büszke (mármint hogy anno rajongtam értük), azt nem lehet elvitatni, hogy Thomas Anders nagyszerű énekes, impozáns hangterjedelemmel.

Iminek viszont a fejhangok nem mentek zökkenőmentesen.

Bár nem mondták ki egyértelműen, félmondatokból azt szűrtem le, hogy magától Imi sosem énekelte volna el ezt a számot, és lehet, Laci jobban tette volna, ha hagyja a versenyzőjét a saját ízlése után menni. Nem sikerült jól a produkció, annak ellenére, hogy Imi nagyon szerethető figura, és remekül áll neki a színpad.

Nem biztos, hogy az éneklés az ő útja. Én az RTL potentátjai helyében kipróbálnám műsorvezetőként, simán el tudnám képzelni egy Talk Show hostjaként, ahol az is belefér, hogy néha dalra fakad – még Friderikusz is próbálkozott ilyesmivel, és az ő karrierje sem roppant bele, pedig... Végül csak Lacitól és Alextől kapott volna széket, így a veszélyzónába került.

Nem úgy, mint Mehringer Marci, akit eddig is nagyon szerettem, de most még jobban a szívembe zártam. A bevezető videójában ugyanis pár pillanatra felvillant egy home video, amin Marci kisfiúként Cseh Tamást énekelt. Nem tudom, Alex, olvasod-e ezt, de amióta vannak magyar zenei tehetségkutatók, azt várom, hogy valaki Cseh Tamást énekeljen.

Ha netán meglépnétek ezt, ígérem, hogy életemben először fogok sms-ben szavazni.

Mivel Marci most AWS-t énekelt, így érthetően nem is szavaztam (igaz, nem is volt rá szüksége, hiszen leült és fel sem állt a műsor végéig). Nekem azzal együtt tetszett az előadás, hogy az AWS munkássága eddig nem szippantott be. 4 igent kapott.

A Beneath My Skin előadása sajnos nem volt ilyen sikeres, ahogy meg is jegyezték a mentorok, szétesett a produkció. Nem kaptak széket.

Paulina is az évad legnagyobb felfedezettjei közé tartozik. Most is saját dalt hozott, ami a mentorokat megosztotta, nekem bejött. Szegény Paulinát felültették a magasba, talán ez is hozzájárult, hogy nem tudott olyan felszabadultan énekelni, ahogy kellett volna.

De még így is sokkal jobban vinni tudott magával, mint Mardoll vagy a Beneath My Skin.

Ennek a dalnak van már klipje, ezért ha az X-Faktoros produkciót nem is, a videót megnézhetitek.

Szerencsére a mentorok is úgy gondolták, hogy a kis megingás ellenére is széken a helye a lánynak, hiszen az egyik legjobb énekes és dalszerző a mezőnyben, így leülhetett. Viszont ezzel elérkezett az első helycsere ideje. Mivel mind a négy szék foglalt volt, a nézők szavazhattak, ki álljon fel. A Harmonies került a veszélyzónába.

A Palace sosem volt a kedvencem, és most sem lett az. Az általuk képviselt cukirock (vagy popmetal) alapjában véve sosem jött be. Vannak olyan átütő erejű előadók, akiktől még ezt is elfogadom (pl. Bon Jovi), de a Palace nálam nem ez a kategória. Talán Alex fogalmazta meg a legjobban: „A rock and rollhoz nem tej és kakaó kell, hanem vodka”. Word.

Szerencsére senkit nem érdekel, hogy én mit gondolok, a mentoroknak tetszettek a srácok. Laci odáig ment, hogy akár a döntőben is ott lenne a helyük. (Spoiler: ennek ellenére nem kaptak széket, és nem lesznek ott a döntőben, mert kiestek.)

Ne is vesztegessünk rájuk több szót, hiszen jött Kamilla, és leénekelte a fejünket. Pedig Lady Gaga is azon előadók egyike, akinek a dalaival rendszeresen elvéreznek a zenei tehetségkutatókban. De Kamilla kész, érett előadó, akinek nem kell semmi, csak egy színpad, egy mikrofon és a hangja, hogy varázsoljon. Ami ritka:

kicsit úgy tűnik, az összes mentor benne látja az idei X-Faktor győztesét.

Mardollt váltotta a székeken.

Alee kicsit éneklősre váltott. Bevallom, én nem érzem, hogy annyira más lett volna ez a produkciója, mint a Nincsen gond és egyetértek Adéllal, aki úgy érezte, hogy ennél volt már sokkal átütőbb is a srác.

Ezzel együtt szerethető, múlt heti klipje is már 650 000 feletti megtekintésnél tart. Drukkolok neki. Regina helyére ülhetett le.

Tabatabai Flóra lépett színpadra utoljára, aki a mentorok szerint önmagához képest gyengébb volt, de még így is elég jó ahhoz, hogy leülhessen. (Az éneklés után megtudhattuk Alextől, hogy Flóra betegeskedett a felkészülés alatt.)

A nézők meglepő módon Kamillát állították fel.

Így már biztos volt:

Paulina, Flóra, Alee és Marci ott lesz a második élő show-ban. Ezután Ruszó Tibi énekelt nekünk egyet – nagyon jól énekel a srác, megérdemelne valami jó dalt is a tucattermék szerelmes ömlengés helyett –, majd Dávid lezárta a szavazást.

A szavazás nem hozott nagy drámát. Bár sajnálom, hogy búcsút kell mondanunk Imi Plázának, de be kell látnom, a továbbjutottak közül senkit nem cserélnék le rá. Elköszöntünk Rolandtól, akinek talán még sok az X-Faktor, de reméljük, nem adja fel.

Szegény Adél járt a legrosszabbul a mentorok közül, hiszen a Palace és a Beneath My Skin is kiesett – de hát a zenekarok sosem tartozott a legnépszerűbb kategóriák közé. Arccal a jövő szombat felé!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT
Retteghetnek az unokázós csalók – Megnéztük Az unokát
A Mindenkiért Oscar-díjat nyert Deák Kristóf első mozifilmjében egy nyugdíjasokra leselkedő rém üti fel a fejét, avagy ilyen egy magyar bosszúdráma.

Link másolása

hirdetés

Csörög a telefon egy idős férfi vagy nő lakásában. Egy magát általában rendőrnek vagy más hivatalos személynek kiadó hang azt mondja, a hívott unokája közúti balesetet okozott, a sértett pedig hajlandó elállni a feljelentéstől egy bizonyos összeg fejében. Az aggódó nagyszülő azonnal magához kapja minden összekuporgatott pénzét (gyakran milliókat), amit készséggel átnyújt a nem sokkal később lakásához érő „kollégának”. Aztán kiderül, hogy az unoka jól van, és semmi nem volt igaz az egészből, az illető pedig futhat a pénze után. Csúnyán átverték.

Ez nem egy film sztorija, ez sajnos a valóság – az „unokázós” csalók jó ideje ténykednek Magyarországon is, és noha több ilyen szervezetet sikerült már kézre keríteni, továbbra is sokan próbálnak így pénzt kicsikarni a naiv és beteg idős emberekből.

A pénz természetesen sosem kerül elő, ami marad, az csupán a szégyenérzet, amiért bedőltek a csalóknak.

Deák Kristóf író-rendező sajnos első kézből tapasztalta meg mindezt, hiszen az ő nagyszüleit is átverték e módszerrel, az alkotóban munkáló düh pedig arra sarkallta őt, hogy első mozis nagyjátékfilmje e témát járja körül. Így született meg Az unoka című bosszúsztori.

A történet szerint az unokázós csalók Rudi (Blahó Gergely) nagyapját (Jordán Tamás) pécézik ki, aki rengeteg pénzt, sőt, még régi, nagy becsben tartott karóráját is odaadja a lakásához érkező álrendőrnőnek. Papus (így hívja őt Rudi) persze összeomlik, miután kiderül az igazság, Rudi pedig elhatározza, ha törik, ha szakad, visszaszerzi nagyapja óráját. Miután a rendőrségre nem igazán számíthat (hiszen számtalan ilyen esettel kell megbirkózniuk), civilként nyomozásba kezd, hogy kézre kerítse az idős embereket kihasználó gazokat.

Kiváló alap egy izgalmas, akciókkal is felturbózott krimihez, Deák pedig a film első felében valóban brillírozik. Dühítő és drámai jelenetek sorjáznak a remek felütésben – amikor például Jordán Tamás hosszú perceken keresztül, kvázi sokkos állapotban próbál minden otthon található értéket összegyűjteni, az nehezen felejthető, ám annál inkább átélhető.

hirdetés
Ez is volt a film célja: az érzékenyítés. Hogy figyeljünk oda szüleinkre, nagyszüleinkre, és értessük meg velük, mit kell tenniük hasonló helyzetben.

A tanulságot nem a film végén kapjuk meg, erről már az első 10-20 percben megbizonyosodhatunk. A történet további része pedig inkább a nyomozásról szól. Egy nagyapját tiszta szívből szerető, szelíd huszonéves férfi egyre elkeseredettebb küzdelméről, amelynek során megtalálja magában a bátorságot és az elszántságot.

Sajnos ez a szakasz a nagyon is valóságos alapot már egyre hihetetlenebb szituációkkal taszítja az olcsóbb, hollywoodias krimik birodalmába, a nagyon is átélhető és valódi drámát sugárzó nyitányból így később egy szimpla, kevésbé markáns bosszúsztori kerekedik. Persze mindez nem feledteti el a nézőkkel az eredeti célt: Az unoka megnézése után talán másképp tekintünk majd idős ismerőseinkre, rokonainkra.

A színészek tekintetében nincs okunk panaszra, hiszen a filmben számos remek hazai művész feltűnik. Jordán Tamás például egészen elképesztő alakítást nyújt a szégyennel szembesülő Papus szerepében, és Pogány Judit is kiváló a főkolompos csaló mit sem sejtő édesanyjaként, az „átvert nyugdíjasok klubjának” tagjai közt pedig olyan magyar legendákat találhatunk, mint pl. Papp János, Mikó István, Hámori Ildikó, Tordai Teri, Kertész Péter vagy Baranyi László.

A fiatalabb generációból egyértelműen a Domát alakító Jászberényi Gábor viszi a pálmát, akivel Deák egy hazai filmekben ritkán látható filmes archetípust, az úgynevezett „villaint”, avagy főgonoszt hozta be a képletbe.

Az egyébként kifejezetten tehetséges Döbrösi Laura (Félvilág, Aranyélet) talán most kevésbé tudott fogást találni a karakterén, és a főhős Blahó Gergely sem kapott egy kellően rétegzett karaktert, így főként aggodalmaskodó arckifejezéssel nyomozza végig a filmet, noha az kétségtelen, hogy szimpatikus, és lehet neki drukkolni.

Az unoka nem tipikus magyar film, erősen érződik rajta a nyugati hatás (persze a műfajiság nem ördögtől való), a hazai miliő és atmoszféra mégis kézzel tapintható, így magunkénak érezhetjük mindazt, ami a vásznon zajlik. Kár, hogy az egyre irreálisabb fordulatokon és a nehézkes finálén végül megcsúszik a mű, mindenesetre az is valami, hogy végül talpon marad.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT
Az elveszett lány - Dakota Johnson szenved az anyaszerepben, és nincs ezzel egyedül
A felelősség terhe és az emlékek súlya alatt Olivia Colman is összeroppan Az elveszett lányban.

Link másolása

hirdetés

Maggie Gyllenhaalt ha máskor nem, A titkárnő című film főszereplőjeként ismerhettük meg színésznőként még 2002-ben, miután 2001-ben testvérével, Jake Gyllenhaallal a címszerepben emlékezetes mellék-karakterként jelent meg a Donnie Darkóban. Egy mondatban csak két merész kultfilm, így indult a két testvér karrierje, akik azóta is hűek önmagukhoz. Bár mindketten tűntek fel szuperhősös franchise-ban, de leginkább kiváló ízlésükről és szofisztikált, érzékeny játékukról ismertek (és szerintem alulértékeltek, már ami az Oscar-díjat illeti, de még azt is el tudom róluk képzelni, nem zavarja őket, hogy "csak" jelölésük van).

Maggie Gyllenhaal első nagyjátékfilm-rendezése 2021 utolsó napján került fel a Netflixre, ez az Elena Ferrante regénye alapján készült Az elveszett lány (The Lost Daughter, nem simán lányt, hanem valakinek a lányát jelzi), és elég magasra tette a lécet. Nemcsak azért, mert jó a film, sok jó függetlenfilm készül. Hanem azért is, mert

tabudöngető. Persze, nem először láttuk filmben, milyen nehéz anyának lenni, de ilyen mélységekbe kevésnek sikerült lemenni úgy, hogy közben más szempontból is eredeti és provokatív.

Leda (Olivia Colman), a 48 éves főiskolai professzor egy görögországi üdülőhelyre érkezik a film jelenben játszódó idősíkjában. Egyedül utazik oda, láthatóan várakozással teli, ám egyszerre folyamatos emlékbetörései lesznek, melyeket diszkrét, finom montázsokkal mutat be felvillanó képekként a film. Vagy: konkrét flashbackekkel, melyben a fiatal anya Lédát (Jessie Buckley ismét fantasztikus, akárcsak mindig, amióta a Csernobilban beleszerettünk) látjuk, aki finoman szólva is küzd az anyasággal.

Két kislány édesanyja, de fiatal irodalomtudósként szüntelenül azért harcol, hogy dolgozhasson, mert szenvedélyesen érdekli a szakterülete. A férjével sem tökéletes a kapcsolata, többnyire Leda van a kislányokkal, és ebben az időben próbál valamire jutni a munkájával. Türelmetlen, sokszor alig képes kontrollálni az indulatait, szenved. Sokunknak ismerős.

hirdetés
Aztán egyszer elutazik egy konferenciára, ahol találkozik egy elismert professzorral (Gyllenhaal remek castingja saját férje, Peter Sarsgaard), akivel intellektuálisan, érzelmileg és érzékileg is egymásra kattannak.

S hogy mit keresnek ezek az emlékek a napfényes görögországi nyaraláson? Egy, az üdülőhelyre érkező család egyik tagja, egy fiatal anya (Dakota Johnson) triggereli Leda fejében a régről hordozott, súlyos traumát, bűntudatot és mindenféle kavargó érzelmeket, melyeket láthatóan még mindig nem tett rendbe magában. Johnson karaktere egy egyszerű lány, aki ugyanúgy tehernek érzi sokszor a rajta "lógó" gyermeket, ahogy Leda egykor a saját, szeretett lányaival kapcsolatban érezte.

A film zsigerien átadja, hogy mennyire fájdalmas az az érzés, amikor egy nő nem "született ősanya", hanem másfelé is jár a feje, mást is szeretne, másra is vágyna, mert nemcsak az anyaszerepben tud kiteljesedni - másra viszont nincs lehetősége a körülményei miatt.

A színészek csodásak, a lehengerlő Colman és Johnson mellett Ed Harris is, akit mindig üdítő látni, látszik, hogy olyasvalaki vezette őket, akinek ez a vérében van.

A lányom karácsonyra ajándékba kapott egy gyermek-Bibliát, amit olvasunk. Azt kérdezte tőlem az Ószövetség első negyede tájékán, miért szerepel olyan kevés nő a képeken, és miért nincsenek fontos női szereplők. Megnyugtató választ kapott - hiszen vannak -, de elgondolkodtatott, hogy miért merült fel egy  gyermekben ez a kérdés. Amikor már a női jogokról beszéltünk az ő nyelvén, eszembe jutott, hogy ennek a komplex kérdéskörnek a része a film világa is.

Legtöbbször szép vagy vonzó nőkkel kell azonosulnunk. Vagy legalábbis szép lelkűekkel.

Ezt a fajta karakterbéli komplexitást azonban, amit Gyllenhaal bevállalt Colmanével, kevés film teszi. Egy nő, akit néha értünk, néha sajnálunk, néha határozottan taszítónak érezzük, aki elveszett - mert ő is egy elveszett lány, ha úgy tetszik, Isten elveszett lánya - , aki nem találja a kiutat az élete és maga által teremtett örvényből, s aki tud szeretni, de nehezen tud adni, mert akinek nincs miből, mert talán magát sem szereti önmaga teljességében, mert talán őt sem szerették eléggé, az miből adjon...

Ilyen összetett női alakokat nem elégszer látunk. Összetett, de szerethető férfiakat, bűnös férfiakat annál régebb óta: kövér maffiózókat, akiket szeretünk, bukott férfiakat, akik visszatalálnak a jó útra, vicces, groteszk figurákat, akiket legszívesebben átölelnénk.

Én Leda figuráját is legszívesebben átölelném, mert nem arról van szó, hogy nem szereti a gyermekeit, hanem mert képtelennek érzi magát a boldogságra, és vagy afelé, vagy afelől szalad, de nem találja a helyét. Forgatókönyvíróként, filmkritikusként és nőként kevés ennél fontosabb női problémát látok, aminek talán egyre szélesebb rés nyílik, hogy megmutatkozzon: a női gyengeséget, sokféleséget, esendőséget, az ősanyaság ellentétének bátor felvállalását, a női összeomlást, a nehézségeket, hogy nem mindig vagyunk szépek s szuperwomenek.

És azt is gondolom, a férfi gyengeségeket, a férfiak szülőséggel kapcsolatos jelenlegi nehézségeit, a családok válságait is kevés film ábrázolja mélységeiben. Van még hová fejlődni, és Az elveszett lány, minden hibájával és olykori - főleg vizuális - esetlenségével együtt ezt az utat tapossa ki éppen, amiért nagy taps jár neki.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
Óriási rekordot döntött a Ne nézz fel!, Leonardo Dicaprio és Jennifer Lawrence új filmje a Netflixen
Még sosem néztek egy hét alatt annyian egy filmet, mint ezt.

Link másolása

hirdetés

Új csúcsot ért el a Ne nézz fel! című film a Netflixen: még soha nem néztek egyetlen filmet annyian egy hét alatt, mint Adam McKay szatíráját - írja a Deadline.

December 27. és január 2. között összesen 152,29 millió órát néztek a felhasználók a filmből globálisan, ilyen magas számra pedig korábban még nem volt példa egyetlen produkciónál sem.

Sőt, Leonardo DiCaprio és Jennifer Lawrence új filmje már minden idők harmadik legnézettebb filmje lett a Netflixen a Sandra Bullock-féle Madarak a dobozban (Bird Box) és a Dwayne Johson, Gal Gadot és Ryan Reynolds főszereplésével készült, szintén új Különösen veszélyes bűnözők (Red Notice) mögött. A Deadline szerint azonban a Ne nézz fel! olyan népszerű, hogy hamarosan simán beelőzheti mindkét "riválist", és ezzel újabb rekordot tudhat magáénak.

A film egy szatíra, amelyben a két főszereplő, Leonardo DiCaprio és Jennifer Lawrence két csillagászt alakít, akik megpróbálják figyelmeztetni a világot arra, hogy egy olyan üstökös közelít, amely képes elpusztítani a bolygót. Csakhogy meglepetésükre az emberek nem igazán akarnak hinni nekik. Ez tulajdonképpen egy szándékos allegóriája a klímaválság elleni küzdelemnek: hiába figyelmeztetnek folyamatosan a tudósok arra, hogy egyre jobban pusztul a Föld, az emberiség nagy része nem veszi ezt komolyan, és nem akarnak tenni ellene.

Míg számos filmkritikus erősen bírálta a filmet, a klímatudósok és -aktivisták nem győzik dicsérni. Szerintük ugyanis ez a film képes lehet felnyitni az emberek szemét arra, hogy mi zajlik jelenleg a világban a klímaválság kapcsán.

Kritikánkat itt olvashatod el:

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés
„Végre megkaptam azt, amire már több mint egy évtizede vágytam” – Visszatérés Roxfortba
Az első Harry Potter-film 20. évfordulóján a Warner úgy döntött, újra összehozza az alkotókat, és készítenek egy jó kis dokumentumfilmet.

Link másolása

hirdetés

Nem fogok pártatlan szemlélőként írni, mert nem tudok. Én a Harry Potter-filmekkel és a Gyűrűk Ura-filmekkel nőttem fel. Mindkét filmes univerzum hatalmas hatással volt rám, de amíg Tolkien könyveit csak nagyon nehezen tudtam fiatal fejjel elolvasni,

a Harry Potter-könyveket faltam,

magyarul és angolul is többször végigolvastam őket.

Fiatalkorom meghatározó eleme volt a varázsvilág, szinte a szereplőkkel együtt nőttem fel, a Harry Pottert játszó Daniel Radcliffe csak egy hónappal fiatalabb nálam.

Amikor véget ért a sorozat, nagy űrt hagyott maga után,

bár imádtam az utolsó részeket is, igazi rajongóként még több Harry Potter-tartalomra vágytam volna. Ezt a stúdió is pontosan tudta, mármint azt, hogy mekkora igény van még újabb történetekre J.K. Rowling világából, de sajnos az első próbálkozások felemásra sikeredtek.

A Legendás állatok és megfigyelésük közepesen indult, és aztán borzalmasan folytatódott,

a számítógépes játékok gyengék voltak, az új könyvet nem is olvastam, viszont ez a dokumentumfilm számomra telitalálat lett.

hirdetés

Rajongóként végre megkaptam azt, amire már több mint egy évtizede vágytam. Visszatértem a gyerekkoromba, még ha csak 90 percre is. A filmben megismerhetünk izgalmas háttérinformációkat, érdekességeket a színészek viszonyairól, megtudhatjuk, hogyan élték meg a sikert és a forgatásokat.

Természetesen mindent próbálnak nosztalgia-szemüvegen keresztül mutatni.

Egyértelműen átjön az érzés, hogy milyen lehetett 100 gyerekkel együtt dolgozni: kifejezetten nehéz. Megtudhatunk rengeteg extra információt a szereplőkről, a karakterekről, a színészek kiválasztásáról, és sok archív felvételt is láthatunk, köztük interjúkat a fiatal Daniel Radcliffe-fel, Emma Watsonnal és Rupert Grinttel. Gyakorlatilag ők viszik a hátukon a filmet,

Harry és barátai vannak a fókuszban,

ők interjúvolnak egy-egy színészt, emlékeznek vissza, milyen is volt a brit filmművészet krémjével együtt dolgozni. Megemlékeznek színészekről, akik nem lehetnek már velünk, kiemelve Alan Rickmant, Helen McCroryt és Richard Harrist. Igazi érzelmi hullámvasút egy rajongó számára.

Azoknak, akik nem ebben nőttek fel, nem tudom mit adhat a Visszatérés Roxfortba. Talán tényleg érdekes kulisszatitkokat a filmkészítésről, interjúkat olyan híres brit színészekkel, mint Robbie Coltrane, Helena Bonham Carter, Ralph Fiennes vagy Gary Oldman.

Megszólaltatták az összes film rendezőjét,

Chris Columbust, az azóta Oscar díjas Alfonso Cuarónt, Mike Newellt és David Yates-t. Az ő oldalukról is lebilincselő részleteket tudhattunk meg a forgatásokról, szórakoztató látni, melyik rendező hol kapcsolódott be a sorozatba, és hogy kezelte a fiatalokat. Míg Columbus gyerekként ismerte meg őket, addig Mike Newell elmeséli, hogyan törte el az egyik Weasley-iker a bordáját egy szerencsétlenül sikerült verekedési jelenet próbáján.

Nekem nagyon sokat jelent ez a kis összeröffenés, elmondhatatlan öröm volt számomra, hogy ismét láthattam a csapatot együtt, ahogy visszavittek a varázslatokkal teli múltba.

Minőségi munka, rengeteg utalással, odaillő jelenetek bevágásával.

Minden passzolt. Valószínűleg a Warnernek nagyon sok pénzbe került, de még így se szólaltattak meg sokakat. Gondolom, ebben közrejátszik a rengeteg időpont-egyeztetés, a járványidőszak, sokak már koruknál fogva nem tudnak forgatásokra utazni. Például nagyon hiányoltam Maggie Smith-t, de már ő is 87 éves.

Természetesen a 90 perces hossz is behatárolta az interjúk mennyiségét,

de McGalagony professzor mellett Michael Gambon, David Thewlis és, J.K. Rowling is hiányzott - utóbbi még érthető is a jelenlegi médiabalhéi miatt. Ő csak archív felvételeken szólalt meg, ugyanakkor meghallgattam volna, milyen lehetett átvenni Dumbledore szerepét egy színészlegendától Michael Gambonnak.

Jó volt, de jobb lett volna még több. Jól összerakott, iparos munka

a Visszatérés Roxfortba, rajongóként elképesztő élmény volt

újra együtt látni gyerekkorom egyik meghatározó színészgárdáját. Köszönjük, hogy láthattuk. A dokumentumfilm elérhető az HBO Go kínálatában.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: