KULT

Megszerettet minket a franciákkal - budapesti beszélgetés Virág Ibolyával

Virág Ibolya évtizedek óta a magyar irodalom nagykövete Franciaországban.

Link másolása

Több mint 30 éve ajándékozza meg a francia olvasókat klasszikus és kortárs szellemi kincsünk legjavával, 1996 óta saját kiadóval, Magyarország igazi, kikezdhetetlen imázsát kínálva. Nem véletlen, hogy előbb a Francia Művészeti és Irodalmi Rend lovagi, majd tiszti fokozatával tüntették ki.

Virág Ibolya azok közé tartozik, akikkel hosszú évek elteltével is ott lehet folytatni egy beszélgetést, ahol az abbamaradt.

Mi 2004-ben találkoztunk utoljára Párizsban, a Beaubourg mellett egy kávéház teraszán. Most a Centrálba ültünk be, közel a Petőfi Irodalmi Múzeumhoz, amelynek műfordítói konferenciájára Ibolya hazalátogatott.

-Hogyan kezdődött ez a szenvedély, amelyből élete küldetése lett?

-Igazából a nyelvek szeretete vezetett ide. Franciát tanultam az egri Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban, közben Édesanyám egyik barátnőjétől, aki az utcánkban lakott, németet. Szüleim lengyel barátaitól, akik a nyarakat rendszeresen Egerben töltötték, lengyelül is tanultam, egyetemi éveim alatt pedig angolul, olaszul és törökül. Még egy gimnazistáknak kiírt műfordító-versenyen is részt vettem egy Camus-novellával és 3. helyezést értem el.

-1980 óta él Franciaországban, és öt évvel később már Krúdy-regény jelent meg az Ön fordításában.

-Szinte hihetetlen, hogy 1980. júniusában mentünk ki férjemmel Párizsba és szeptemberben már publikáltam a Le Monde-ban. Akkoriban a lapnak volt egy vasárnapi, mellékletes száma, a Le Monde Dimanche és ennek utolsó oldalán elbeszéléseket közöltek. Amikor megláttam ezt a lehetőséget, ismeretlenül beküldtem egy Örkény-novellát a szerkesztőnek, aki azonnal elfogadta. Ezeket egy Mándy-, majd egy Krúdy-novella követte. Ez nagy segítség volt, mert bevitt engem a korombéli francia fiatalok irodalmi körébe, akik akkor folyóirat-alapítási lázban égtek és könyvsorozatokat indítottak. Nemcsak publikálni tudtam náluk, hanem azt is megtanultam, hogy mik a fontos dolgok ebben a szakmában. Ekkor értettem meg például, hogy milyen intenzíven kell egy új könyvvel a megjelenés után foglalkozni.

Ha a könyvet sorsára hagyjuk, az olvasó soha nem fog új szerzőket felfedezni.

Akkor alakult ki a ma is érvényes munkastílusom, kapcsolataim révén, személyes találkozókon próbálom a kritikusok figyelmét felkelteni egy-egy új kiadványra és ez működik. Most már számos bloggal is kapcsolatban állok. Ennek is köszönhető, hogy immár számos egy sor könyvesbolttal baráti a viszonyom Párizsban és vidéken. Kiteszik a könyveimet a kirakatba is, ajánló szöveget írnak rájuk, de kínálják szóban is... Könyvbemutatókat szerveznek, amelyekhez vitrint csinálnak, meghívnak különböző beszélgetésekre.. A minap a párizsi metróban leült velem szemközt egy férfi, és elkezdte olvasni az N.N.-t ! Nem először fordult elő, hogy láttam metróban vagy buszon a kiadványaimat olvasni.

-Miért éppen Krúdy N.N. című kisregényét választotta bemutatkozó könyvének?

-Úgy gondolom, hogy a modern magyar irodalom vele kezdődik, de személyes kötődés is. Meg akartam mutatni a különböző irodalmi írásmódokat. Így találtam ki a három pillért, Krúdyt, Kosztolányit és Márait, és köréjük a kortárs szerzőket: Weörest, Esterházyt, Nádas Pétert, Grendel Lajost. A magyar irodalom nagyon sokat köszönhet az N.N.-nek. Megjelenésekor személyesen gratulált nekem Danilo Kiš, Milan Kundera pedig egyenesen azt kérdezte: „Hol találta ezt a csodálatos írót?” Mintha akkor döbbentek volna rá Franciaországban, hogy létezik magas színvonalú magyar irodalom. Olyan lapok méltatták nagy terjedelemben a könyvet, mint a Le Nouvel Observateur, a Libération és ismét a Le Monde. A LIRE magazin még azt is írta: „Ez a fiatal nő jobban ismeri a nyelvünket, mint mi magunk.” Amikor e lap kritikusával találkoztam, hozzátette: „Nem bókolni akartam, komolyan gondoltam.”

-Az Ön által választott szerzők egyike sem könnyű olvasmány, még magyarul sem. Nagy kihívás őket átültetni egy másik nyelvre, egy másik gondolkodásmódba.

-Krúdyval annyiban volt könnyebb dolgom, hogy metaforáival, hasonlataival úgy fogtam fel, mintha költészetet fordítanék. Persze nagyon sok minden így sem jön át. Esterházynál még kevésbé, ott bizonyos asszociációk megértéséhez magyarnak kell lenni. Esterházytól a Függő volt az első, amit lefordítottam, egyben az ő első franciául megjelent könyve, és olyan jó volt a kritikai fogadtatása, hogy utána az egyik legjelentősebb kiadó, a Gallimard vette meg a jogokat. Amikor szegény Péter meghalt, az összes nekrológban megemlékeztek a Függőről, és azokról a további novellákról, amelyeket én fordítottam.

Amikor az Albin Michel kiadónál dolgoztam, kifejezetten azért választottam ki a Gyertyák csonkig égnek című Márai-regényt, mert szerettem volna elérni a nagyközönséget. Igazam volt. Egyik olvasó azt írta nekem: „E könyv után el fogom olvasni Márai összes művét”. Erre is nagyon büszke vagyok. Azokban az években Márai könyvei a francia fordításoknak köszönhetően bejárták a világot. A Gyertyákat mi küldtük el a milánói Adelphi kiadónak, és Olaszországban még a best-seller listán is szerepelt. És utána jött Kertész Imre Nobel-díja! E két szerző mindenütt behozta a magyar irodalmat a köztudatba.

-Az Ön küldetése valahol visszaadja a francia irodalomnak azt a csodálatos ajándékát, amellyel a 20. századi magyar irodalomra hatott, Ady-tól Radnótiig. És könyvtáraink szegényebbek lennének a nagyszerű műfordítások nélkül, amelyek megismertették a magyar olvasóval Baudelaire-t, Rimbaud-t, Apollinaire-t, Éluard-t.

-Erről sajnos Franciaországban kevesen tudnak. Viszont a magyar irodalom jelenlétének köszönhetően egyre gyakrabban jelenik meg a magyar tematika a francia regényekben. Például Eric Holder 2002-ben jelentette meg a Magyar nő (Hongroise) című regényét, amelyben még egy Ibolya nevű hölgy is szerepel. Összekombinálta olvasmányait... De más könyvekben is megjelenik egy-egy magyar szereplő vagy téma, Christian Combaz és Alice Zeniter regényeiben pedig Budapest és a magyar történelem.

-Ön nemcsak a magyar, hanem a közép-európai irodalom franciaországi népszerűsítését is felvállalta.

-Néhany évvel a rendszerváltozás előtt közép-európai könyvsorozatot inditottam, bevezetve ezzel Közép-Európa fogalmát a könyvkiadásba. Nagyon szeretem Karel Ĉapeket, akit a II. világháború és a Berlini Fal valahogy kimosott a franciák fejéből, de Csehszlovákiában sem nagyon szerették, mert antifasiszta volt ugyan, de egyáltalán nem kommunista, még „barát” sem. Tehát bizonyos értelemben én lettem az ő újrafelfedezője. Jaroslav Hašek Kalandok a Vörös Hadseregben című, magyarul még nem ismert könyvét, ami tulajdonképpen a Svejk folytatása azokból az évekből amikor Hašek Oroszországban élt, különböző nyelveken, még magyarul is vörös propaganda-lapokba írt, majd politikai komisszárja lett egy katonai egységnek. Mindenféle ideológiai kötődése ellenére meg tudta írni a polgárháború kellős közepén, hogy milyen erőszakos, buta rendszer van kialakulóban. Már a negyedik kiadásánál tartunk. Hašek annyira élő, annyira a mához szól, hogy kaptam már olyan levelet, amelyben meg akarták őt hívni egy konferenciára.

-Ebbe a sorba illeszkedett két magyar történeti munka, Bibó Istvántól, illetve Szűcs Jenőtől.

A Bibó-kötet A kelet-európai kisállamok nyomorúsága címen jelent meg, amelyben összegyűjtöttem Bibó közép-kelet-európai tárgyú irásait. Magyar kiadásban ilyen kötet nem létezik. A Szűcs Jenőnek a magyar Vázlat Európa három történeti régiójáról című munkáját választottam. A francia fordítás nyomán jelentek angolul, németül, olaszul, valamint számos kelet-európai nyelven : szerb, lengyel, cseh, és román kiadásban. Franciaországban az első olvasók között olyan híres filozófusok voltak, mint Alain Finkielkraut vagy Chantal Delsol. A rendszerváltozáskor külpolitikai szakértők, újságírók, diplomaták olvasták, belőlük „tanultak” minket és egyetemen is tanították. Ma már "nagy klasszikusokként" tartják számon ezeket a könyveket.

-Hogyan hatnak mindezek a könyvek a franciák Magyarország-képére?

-Esterházyt ma Európa egyik legnagyobb írójának tartják. Nagyra tartják Nádas Pétert is, akitől két színdarabot is fordítottam, amelyeket bemutattak az Avignon-i Fesztiválon, aztán Párizsban a Théâtre du Rond-Point-ben is. E könyvek és róluk szóló recenziók nyomán a többi kiadó is elkezdett magyar szerzőkben gondolkodni. Így nagyon magas szintre jutott a magyar könyvek franciaországi fordítása. Ma már nagyon sok embertől hallom, hogy imádják a magyar irodalmat. Ez nagyon fontos az országimázs szempontjából. Néhány évvel ezelőtt sok negatív előjelű cikk jelent meg Magyarországról, megijedtem. Szerencsére ezt is túléltük.

A kulturális értékeket már a Kádár-korszakban is függetleníteni tudtuk a politikai miliőtől, ez most sincsen másként…

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Coolio, a 90-es évek népszerű rappere
A Gangsta's Paradise 59 éves szerzőjével szívroham végezhetett. 1996-ban Grammy-díjat nyert a világhíres számmal.

Link másolása

59 éves korában elhunyt Coolio, eredeti nevén Artis Leon Ivey Jr., amerikai rapper, hiphop-előadó.

A sztár halálának hírét barátja és menedzsere, Jarez Posey közölte a CNN-nel, egyelőre azonban nem adtak ki információt az okokról. Meg nem erősített információk szerint szívroham végzett a népszerű előadóval.

A hírcsatorna információi szerint tűzoltók és mentők jelentek meg a zenész Los Angeles-i házánál helyi idő szerint szerda délután 16 óra körül. AZ életét 45 percen keresztül próbálták megmenteni, de nem jártak sikerrel.

Coolio a kaliforniai Comptonban született és nőtt fel. Fiatalon reptéri biztonsági őrként és önkéntes tűzoltóként is dolgozott, mielőtt zenei karrierbe kezdett.

Előadói pályafutása legnagyobb mérföldköve a Veszélyes kölykök (Dangerous Minds) című filmhez írt betétdala, a Gangsta's Paradise, ami minden idők egyik legismertebb rapszáma lett.

Coolio – Gangsta's Paradise

A dallal 1996-ban Grammy-díjat nyert, 2022 nyarán pedig megtekintése a YouTube-on átlépte az egymilliárdos határt, és a streamingszolgáltatókon is igen népszerű. Szintén népszerű dala még az 1997-es Nekem 8 (Nothing to Lose) című filmben felhangzó C U When You Get There.

Coolio számos rajzfilm és gyerekműsor zenei anyagán dolgozott többek között a Cartoon Network és a Nickelodeon csatornáknak.

A sztárnak hat gyereke van, egyetlen feleségétől, Josefa Salinastól 2000-ben vált el.

Videó címe

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Básti Juli: „Ne üssenek a seggünkre, ha megyünk az utcán, de ha megjegyzi valaki, hogy de jól nézek ki, az hadd essen jól!”
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésznőt a Centrál Színház új bemutatója kapcsán kérdeztük többek között a metoo-ról, édesanyjával való kapcsolatáról és a pályakezdésről.

Link másolása

A Centrál Színház 2020-ban egyszer már nekifutott Tracy Letts Mary Page Marlow című drámájának, ám a Covid közbeszólt. Idén ősszel némileg új felfogásban mutatták be ismét. A címszerepet öt hölgy alakítja: Hőnig Emma, Martinovics Dorina, Földes Eszter, Gombó Viola Lotti és persze az egyik legnagyobb kedvencem: Básti Juli. A művésznővel a sajtóbemutató után beszélgettem.

– Látom, olvasom, hogy a mai napig sok interjúban kérdezik az édesapjáról, Básti Lajosról. Én arra gondoltam, beszéljünk most kicsit az édesanyjáról, Zolnay Zsuzsáról. Sok mindenben láttam, de két szerepe a mai napig emlékezetes a gyerekkoromból. Az egyik az És ön mit tud? című tréfás celebvetélkedő, illetve a Mici néni két élete, ahol szenzációsan játszotta a rosszmájú, undok kolléganőt. Kicsit meséljen róla, milyen volt a kapcsolatuk, mennyire tudta segíteni a pályán?

– A mamámnak köszönhetem, hogy egyáltalán elmentem felvételizni. Már sokszor elmondtam, hogy az apám tiltott a pályától, de a mamám, amikor megtudta, hogy mégiscsak szeretnék jelentkezni, abszolút bátorított és cinkosságot vállalt velem.

Úgy beszéltük meg, ha felvesznek, akkor megmondjuk, ha nem vesznek fel, akkor meg sem említjük, hogy megpróbáltam.

Mindig, mindenben nagyon segített. Gyerekkoromban nagyon jó kapcsolatunk volt. Apám halála után kicsit bonyolultabb lett a dolog. Egyáltalán nem akarta, hogy elmenjek Kaposvárra. Hívtak pesti színházak is, és ő győzködött, hogy maradjak Pesten, mert itt lehet karriert építeni. Viszont én pontosan tudtam, hogy ha meg akarom tanulni a szakmát, ahhoz nagyon sok főszerepet kell eljátszanom. Muszáj elmennem vidékre, mert ott megkaphatom az összes létező nagy feladatot. Ezen volt egy kis vitánk, de aztán belátta, hogy igazam van. Emlékezett rá, hogy az ő miskolci egy éve kevés volt. Összesen két főszerepet játszott, a Warrenné mesterségét és az Antigonét.

Minden színésznő pályájának az elején sok a bizonytalanság. Ha tovább lent marad, megerősödik színészként, megkapta volna azokat az emberpróbáló szerepeket, amikben fejlődni tud, jobban ki tudott volna állni később magáért, miután feljött a Nemzetibe. Mert ott aztán elég mostohán bántak vele.

– Azt nem sikerült kiderítenem, hogy játszottak-e együtt.

– Nem. Egyedül Bacsó Péter filmjében, a Banánhéj keringőben volt egy közös jelenetünk. Ő játszotta az anyámat.

– Tegnap, az interjúra készülve újra néztem A vörös grófnőt. Emlékszem, annak idején milyen népszerű volt, és meglepett, hogy az alakítása ma is mennyire frissnek, hitelesnek hat, nem érezni rajta semmi porosságot. Nem ez volt az első filmszerepe, de úgy emlékszem, ekkor figyelt fel önre igazán a közvélemény.

– Igen. A Kettévált mennyezettel nyertem az első külföldön díjam, de azt nem játszották olyan sokat a mozik.

Ezzel együtt nekem sok bajom volt a Vörös Grófnővel. Történelemkönyv szagú volt az összes dialógus.

Az író-rendező, Kovács András ragaszkodott a saját szövegéhez. Én sok helyen máshogy mondtam volna, hétköznapibban, de ő nem nagyon engedte. Ezért aztán nehezen ment a forgatás. Azt viszont nagyon élveztem, hogy ekkora feladatot kaptam. Önmagában is euforikus megkapni egy ekkora szerepet, amikor hemzsegtek körülöttem a jobbnál jobb színésznők. 110 napos forgatás volt! Öt hónapon át forgattunk. Amellett, hogy majdnem minden nap, sokszor több mint 12 órát forgattam, folyton ruhapróbáim voltak. Ha nem volt a filmben 60 ruhám, akkor egy sem. Elképesztő munka volt, de nagyon élveztem, főleg az első részt. A második rész már nehezebb volt, mert ott aztán végképp mi mondtuk föl a történelem leckét.

– Annyi párhuzam talán van a Mary Page Marlow és A vörös grófnő között, hogy ott is és itt is 10-15 év telik el az ön által játszott karakter életében.

– Ez benne a kihívás. Azért színész a színész, ezért megyünk erre a pályára, hogy mindenféle kort, mindenféle embert eljátszhassunk. Emiatt különösen jó feladat a Mary Page, igazi csemege. Amikor először, 3 éve elkezdtük, Borbély Alexandrával játszottuk ketten az összes szerepet. De tény, hogy a szerző eredetileg hat nőre írta, tehát most játsszuk majd pontosan. Egy szereplőt így is spórolunk, de szerintem most nagyon jól van kiosztva.

– A koncepcióváltást Alexandra távozása okozta? Laikusként nézve ez akár lefokozásnak is tűnhet.

– Kifejezetten erősíteti az előadást, hogy többen játsszuk!

– Hőnig Emmával, a gyerekszereplővel együtt öten játsszák ugyanazt a személyt. Négy különböző művész egyéniség. Próbálták valamennyire közelíteni az alakításukat, a szerepfelfogásukat? Hiszen végsősoron mégiscsak ugyanazt az egy embert jelenítik meg.

– Nem kerestünk külsőségeket. A sorsunk hasonló. Mindegyik Mary Page körömszakadtáig küzd. A férfiak pedig többnyire, szerepük szerint lenyomják őt. Nem az volt a lényeg, hogy mindenki szőke legyen, vagy barna.

Ez a darab mindannyiunkról szól, az összes nőről.

Különösen most, amikor felerősödött a kérdés: hogyan bánnak velünk, és miként lehetne másképp.

– A három női generáció, az anya, Mary Page és az ő lánya, Wendy ugyanabban a kiszolgáltatott helyzetben vannak, de reményt ad, hogy Wendy, a legfiatalabb, úgy tűnik, már képes kilépni ebből az ördögi körből és kezébe veszi a sorsát.

– Hozzáteszem, hogy az anya, Roberta sorsát – Pálfi Kata játssza – nem nagyon ismerjük, de azt látjuk, hogy szeretőnek kellett, feleségnek már nem. Ő sem véletlenül lett olyan, amilyen. Mindenki hurcolja magával a maga puttonyát. Ezért is döntöttünk úgy, hogy az utolsó jelenetben a patyolatból kilépve vigyek magammal két batyut, legyen a kezemben két nagy teher. Ami a darabbéli lányomat Wendyt illeti, ő valóban fény az alagút végén. Most már talán máshogy fognak a nőkhöz viszonyulni.

– Óhatatlan, hogy a darabot látva az ember a #metoo mozgalomra gondol.

– Persze. Nem véletlenül írta meg most a darabot a szerző, Tracy Letts.

– Egymás után pattantak ki a zaklatási botrányok, van saját #metoo története?

– Nagyon erős saját élményem is van, de úgy döntöttem nem akarok megszólalni, nem is fogok beszélni róla. Egyébként meg jó lenne egészséges egyensúlyt találni az ügyben. Ne veszítsék el a nők a természetes késztetésüket arra, hogy vonzóak legyenek, hogy megforduljanak utánuk a pasik.

Ne üssenek a seggünkre, ha megyünk az utcán, de ha megjegyzi valaki, hogy de jól nézek ki, az továbbra is hadd essen jól! Amerikában átestek a ló túloldalára, most már mindenért perelni lehet. Ez sajnálatos hülyeség.

Viszont az nagyon fontos, hogy akit bántalom ér, tudjon hova fordulni tanácsért, orvoslatért. Segítsenek neki, és neki segítsenek. Ne gondolja azt, hogy nincs menekvés. Az pedig a legnagyobb bűn, ha gyerekekkel történnek ilyen dolgok, az főbenjáró, hiszen ők végtelenül kiszolgáltatottak, sérülékenyek és az egész életükre kihat a bántás.

– A szakmán belül érezhető változás?

– Szerintem igen.

– Mit hoz a jövő, milyen feladatok várnak még Önre az előttünk álló évadban?

– Csak terveink vannak. Visszahoznánk a Nem félünk a farkastólt, Albee remekét, amit Rudolf Péterrel játszunk, de már Fehér Tiborral Nick szerepében. Azért nem tudok véglegeset mondani, mert beláthatatlan a jövőnk.

Nem tudjuk, mi lesz velünk télen, hogyan fizetjük a számláinkat, jön-e majd a néző.

Aztán az évad végén, májusban megint tervezünk valami nagyszabásút, amiben benne lennék. Annyit elárulhatok, hogy Shakespeare-darab.

Hamarosan látható lesz a Pepe című sorozat második évada, most zajlanak a forgatások. Épp tegnap hívott Dés László, hogy májusban megint lesz egy nagy koncert, ezúttal az Arénában, a legújabb csapattal: Für Anikóval, Mácsai Pállal és Nagy Ervinnel közösen éneklünk majd megint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Az év legjobb Agatha Christie-filmje: Ecc, pecc, ki lehetsz?
Amit nem Agatha Christie írt, de mégis ott lebeg a szelleme. Igazi modern ki-tette-krimi a mozikban.
Szajki-Vörös Adél - szmo.hu
2022. szeptember 28.


Link másolása

Adott a londoni West End, egy remekül futó darabbal, az 1950-es években. Agatha Christie Egérfogója a mai napig örökérvényű, végtelenül szórakoztató krimi. Épp a századik előadását ünnepli a társulat, amikor drámai módon tetőzik az este: a darab hollywoodi rendezőjét csúnyán vérbe fagyva találják a színpad közepén, mondhatni színpadiasan beállítva.

Adrien Brody (a rendező) szerencsére nemcsak az első jelenetekben látható, mert flashbackből sincs hiány a filmben, ami maga a krimi királynője előtti főhajtás, színházi kikacsintós vígjáték és könnyed eleganciával levezényelt szórakoztató moziélmény.

Na de térjünk vissza a vérbe fagyott Brodyhoz,

akinek egy megátalkodott gyilkos még a nyelvét is ki akarta tépni, állapítja meg a gyorsan kiérkező detektív Sam Rockwell szokásosan briliáns alakításában.

Mellette okvetetlenkedik Stalker közrendőr (Saoirse Ronan végig iszonyú vicces, ahogy nem képes leállni az okoskodással és előre letartóztat fejben már mindenkit, aki kicsit is gyanús, aztán a végén persze mégis ő lesz az egyik megoldókulcs). Mondanunk sem kell, hogy a megfáradt, magánéleti búbánatát alkoholba fojtó Stoppard felügyelő (Rockwell) és a pörgő fiatal nő párosa lesz a film egyik mozgatórugója, az ő nyomozásuk, első pillantásra esetlen működésük vezet a megoldáshoz, ahogy anno az Agatha Christie is remekül kitalálta és a filmben is elhangzik:

kell valami furcsaság, valami szerencsétlenül emberi a nyomozóban, hogy a néző neki drukkoljon, csak esetünkben nem a dagi Poirot hívja össze a gyanús szereplőket egy nagy beszélgetésre, hanem a bizonyítási kényszeres, lelkes újonc és a megfáradt, sánta felügyelő igyekeznek megoldani az ügyet.

Amiben természetesen mindenki gyanús, betekinthetünk a színház korrupt és mocskos kulisszái mögé, miközben a rendező és a forgatókönyvíró, akárcsak Christie a regényei lapjain, úgy manipulálják a nézőt mindentudó és mindent elrejtő elbeszélőként, hogy tényleg nem sejteni, mire lyukad majd ki a sztori.

A történet sorozatosan átver bennünket, akárcsak a nyomozókat. Közben formai trükkökkel operál: hol a krimi műfajára reflektál poénokkal, hol az Egérfogót idézi meg meta-elemként, hol ki-kikacsint a nézőre – akár konkrétan a szereplőket a kamerába beszéltetve –, mintha azt üzenné: látjátok, milyen jó játék ez? Főleg, ha az ember arra is kíváncsi,

merre fejlődik az utóbbi években reneszánszát élő klasszikus who done it-zsáner, azaz a ki-tette rejtélyre épülő csűrt-csavart sztorijú nyomozós, klasszikus krimiműfaj, melynek egyik csúcsdarabja a Knives Out (Tőrbe ejtve) volt a közelmúltban.

Nem beszélve arról, hogy Kenneth Branagh sem véletlenül húzta elő a Christie-klasszikusokat és adaptálja őket sorban. A Christie-i hagyományokhoz biztos húzás visszanyúlni, megújítani vagy megugrani a magasra tett lécet meg pláne.

Az Ecc, pecc vizuálisan, ritmusában, ötletes dramaturgiai és vágási megoldásaival jópofa, de mégis kisebb bravúr, mint a Knives Out, de jókat lehet nevetgélni rajta, találgatni és drukkolni. A megfejtés nem vág fejbe különösebben, a katartikus lezárás is elmarad, de még mindig a zsáner eredetibb darabjai közé tartozik, amit filmnyelvi ötletessége, képei, remek alakításai, eredeti szemszögváltásai miatt még akár újra is nézhetünk majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
Új klip: Megjelent Kulka János legelragadóbb dala az érkező lemezéről
Arról a kivételes, túlfűtött és magányos állapotról szól, amikor vége az előadásnak és a nyüzsgés megszűnik.

Link másolása

Különleges természeti jelenségnek lehetünk fül- és szemtanúi a zene segítségével, mert megérkezett „a Hold a párkány szélére ül”.

Kulka János színművész hamarosan megjelenő, személyesen dedikáltatható kiadványának harmadik előfutárában, az „Esti dal”-ban hangzanak el ezek a sorok, amely az egyik legszebb szerzemény a korongról. Arról a kivételes, túlfűtött és magányos állapotról szól, amikor vége az előadásnak, és a nyüzsgés megszűnik.

Az október 7-én debütáló, sorban harmadik ’Pálmaszív’ című nagylemez hét évig készült - Tövisházi Ambrus zeneszerző és Tariska Szabolcs szövegíró a színész betegsége előtt kezdtek a közös munkába, és az „Esti dal” volt az első olyan, közös felvétel, amelyet Kulka János élőben is előadott, köztük a legendássá vált utolsó, Müpás koncertjén.

„A Merényi Dávid által rendezett, különleges kameramozgással felvett videóetűd legnagyobb kihívása talán az volt, hogy mik legyenek azok a tárgyak, amelyek körülveszik a színészt - az eredmény bár rövid, de semmihez nem hasonlítható, érzelmes mozgóképes élmény lett” – osztotta meg a szerzőpáros a zeneszámhoz társuló kisfilm hátterét.

A napokban Kulka János további örömhírt jelentett be hivatalos Facebook-eseményében, ugyanis az előadó személyesen is dedikálja a hallgatók frissen megszerzett fizikai példányát október 11-én, 16 órakor az MG Records Lemezboltban.

Az albummegjelenés további fejleményeiről bővebb infók ITT

VIDEÓ: Kulka János - Esti dal


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk