hirdetés

KULT

Világsztárok filmjei, amikből hatalmas bukta lett

Shia LaBeouf Man Down című filmje filléres bevételt hozott. De nem ő az egyetlen, akinek van miért szégyenkeznie.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2017. április 07.

hirdetés

Shia LeBeouf még mindig a filmbizniszben van, bár úgy tűnik, ezt egyetlen egy ember tudja már csak. Az új filmje, a Man Down előző héten debütált Nagy-Britanniában, és 7 font, azaz 2500 forint bevételt termelt.

Nem, ez nem elírás, nem 7 millió fontról van szó, hanem 7-ről. És mivel egy felnőtt mozijegy átlagosan 4500 forintba kerül a szigetországban, ezért biztosan csak egyetlen ember nézhette meg a filmet – és ő is nagy kedvezményt kapott.

De még mielőtt LeBeouf kudarcát bárki szívére venné, a Guardian összeállított egy listát olyan filmekről, amelyek ugyancsak méltatlanul keveset hoztak a konyhára.

Run for Your Wife (2013): 220 ezer forint bevétel

A Run for Your Wife Rolf Harris rövid jelentével indul, aztán csak egyre rosszabb lesz. Unalmas a sztorija, rosszak a színészek, az operatőri munka is pocsék. És még egy zene is ismétlődik benne - ezekből pedig csak arra lehet következtetni, hogy egy szociopata készítette el a “remekművet”. Ez minden bizonnyal Danny Dyer legrosszabb filmje, és csak 602 fontot hozott az első héten.

hirdetés

Sötét hullám (2012): 32 ezer forint bevétel

A Sötét hullám a csodás Halle Berry borzalmasan sikerült filmje. Cápákkal úszkál, majd fóbiája lesz tőlük, de azért egy csomó pénzért mégis becsapják, és a legnagyobb cápákhoz vezet egy csapat vadászt.

A film óriási bukást produkált az első héten Nagy-Britanniában. A Guardian szerint lehet, hogy még azt a 32 ezer forintnyi bevételt sem érdemelte meg igazán.

Anya a pácban (2010): 31 ezer forint

Ez a film egy 5 millió dolláros büdzséből készített hollywoodi remekműnek ígérkezett Uma Thurman főszereplésével. Az első hetében a brit mozikban még 100 fontot sem csinált, és ennek több oka is lehet. Egyrészt nem reklámozták elég jól a vígjátékot, másrészt egy elviselhetetlen középosztálybeli nyafogást próbáltak egy romantikus film köntösébe bújtatni.

Colonia (2016): 17 ezer forint

Ki ne szeretné Emma Watsont egy olyan nő szerepében látni, aki egy gyereket molesztáló hitszónok ellen lép fel? Pedig az eredeti filmben a német nőt alakítva tökéletes brit akcentussal beszél, és a kritikusok szerint a film kifejezetten groteszk hangnemben meséli el az elmúlt évszázad legmegrázóbb eseményeit. Egy ilyen jó felvezetés után hogyan lehet, hogy tényleg senkit sem érdekelt a tavalyi mozifilm? Márpedig Angliában csak páran döntöttek úgy, hogy megnézik a thrillert az első héten.

The Chumscrubber (2005): 13 ezer foint

Bár a filmben olyan hírességek szerepelnek, mint Ralph Fiennes, Glenn Close, Jamie Bell és Allison Janney, ráadásul 1 millió dollárba került az elkészítése, alig ment el valaki megnézni ezt a 2005-ös vígjátékot az első héten. Ennek oka talán csupán az volt, hogy senkinek sem volt kedve azon a hétvégén öngyilkosságról szóló vígjátékot nézni.

Forrás: The Guardian


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk