hirdetés

KULT

Véresen és körömrágós-izgalmasan ért véget Nicole Kidman és Hugh Grant sorozata

Hát ezt tudhattuk volna. Mégis érdemes volt kivárni.
Szajki-Vörös Adél, Fotó: HBO GO - szmo.hu
2020. november 30.

hirdetés

Állítólag a fél világ azért izgult a mai napig – aki streamingeli, már nézheti, a tévézők ma este láthatják –, hogy miként ér véget a családi drámával fűszerezett krimi az HBO-n (nálunk a Trónok harca óta nem látott sikert ért el a csatornánál). Az azért lehet, túlzás, hogy a fél világ, de hogy rég volt sorozat, ami ennyire megmozgatta a nézőket és a fantáziájukat, az tuti. Seth Meyers például showműsorában mesélte a főszereplő Hugh Grantnek múlt héten, hogy végre egy széria, ami kiszakítja a jelenlegi komor, coviddal terhelt körülményekből, és a baráti körével az első résztől azt találgatják, hogy ki a gyilkos.

Az történt most tehát közösségileg – mert velem is megesett, hogy "szerinted ki az?", és "nem, szerintem, nem ő, mert..." típusú izgi beszélgetésekbe bonyolódtam, amelyek további fantáziálgatásnak adtak alapot –, mint amikor anno, a régi szép időkben az ember a kezébe fogott egy Agatha Christie-regényt, és végig azt gondolta, hogy nagyon okos, mert tudja, hogy az elején elkövetett gyilkosság kapcsán ki a tettes, aztán mégsem az lett, mert a krimi örök királynője, aki a mai napig inspirálja a krimiírókat, mindig túljárt az eszünkön. Mindig az volt a gyilkos, akire nem gondoltunk, és ezt olyan fondorlatosan csinálta, hogy még akkor is, amikor azt gondoltuk, hogy na, rá nem gondoltunk, ő lesz a tettes, aztán mégis még mindig volt valaki, akire TÉNYLEG nem gondoltunk.

A hat részes regényadaptáció, a Tudhattad volna is ezen az elven alapul: a néző önkéntelenül is azon gondolkodik végig, hogy ki a tettes, mert a sorozat igazi képernyőre való alapanyagból, igazi rejtvényfejtős módon manipulálja, már-már – jó értelemben véve  – "aljas" módon a nézőt: annyira el tud kapni, hogy mindenki furán viselkedik, a főszereplőknek van saját flashbackje, gondolat-bevillanása stb., hogy tényleg kénytelenek vagyunk folyamatosan gyanakodni valakire, aki felé a remek színészi gárda és a rendező, Suzanne Bier irányítja gyanakvásunkat. Kivéve, ha már az elején rájövünk. Én, bevallom, egy tipphez ragaszkodtam végig, és be is jött, de aztán volt, hogy meginogtam és bizarr elméletekkel álltam elő: lehet, hogy a nagyapa volt, mert biztos nem véletlenül tették a csodás Donald Sutherlandet ebbe a látszólag hangsúlytalan mellékszerepbe?

Lehet, hogy a legjobb barátnő volt, mert valaki azt súgta, ne feledkezzem meg róla, hogy Grantnek volt egy excsaja még a sorozatban, akit nem nevezett meg. Megingásaim az utolsó húsz percig felbukkantak, de végül bejött a tippem. Persze nem totó ez a sorozat, annál több, még akkor is, ha valaki a Hatalmas kis hazugságok finomságát várta tőle. Én nem vártam, mert ez egy másik sorozat. Izgalmas, a krimi eszköztárára épülő lélektani krimi, melodrámai elemekkel. Néha ellaposodik, néha felfokozódik, de szerencsére végig fenntartja az érdeklődést, és a végére szépen feltolja a feszültséget.

Szóval volt Nicole Kidman figurája, az anya, és volt Hugh Granté, az apa és férj, valamint egy szétvert fejű hulla - korábban: szexi, lelkileg problémás anyuka –, akivel kapcsolatban szépen felépítette a széria, hogy mindkettejüknek – férjnek, feleségnek – lehetett indítéka. Adott volt a nagyvárosi felső középosztály, a jólét, a látszólag békés felszín, és Nicole Kidman méregzöld kabátja, amivel azt sugallták nekünk, meg a göndör vörös hajával, hogy mintha egy modern kori boszorkány lenne, ráadásul vág az esze, pszichológus, és átlát az embereken. Vagy mégsem?

hirdetés

És ott volt Grant, aki szerintem élete egyik, ha nem "a" – legjobb alakítását nyújtja. Ő lesz a fő gyanúsított, kiderül, hogy megcsalta az áldozattal a feleségét, minehol ott a DNS-se a helyszínen, úgyhogy amikor a tárgyalótermi részekre kerül a sor, már szorul a nyakán a hurok, de hát ő Hugh Grant, a szimpi lúzer, nem lehet, hogy ő legyen. Vagy mégis? Azt valahogy gyanítjuk, hogy kettejük közt dől majd el a játszma, mert valahogy az egész kettejük házasságának, annak összeomlásának a története, és ebbe minden más megoldás nagyon B-nek tűnt volna. Például a szomszéd, vagy a gyerek.

A tárgyalótermi feszült pillanatok a sorozat csúcspontjai: itt pukkannak ki a lufik és itt szembesülünk kíméletlenül hosszan a naturális fotókkal is egy anyáról, akinek brutálisan verték szét a fejét, és nem egyetlen ütéssel, hanem bosszúból, hosszan, céllal. Most már dühből is tudni akarjuk, ki volt ez az állat. Ki bújt báránybőrbe farkasként?

És most spoiler következik, aki eddig nem látta a sorozat végét, inkább utána olvassa!




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk