KULT

Vecsei H. Miklós: A zenészek között kevesebb acsarkodást és ármányt látok, mint a színházi világban

Interjú a Vígszínház egykori színészével, aki többek között azért lett szabadúszó, mert ki akart szakadni a szakma kettéosztottságából. Zenei karrierről, a POKET mozgalomról és a Művészetek Völgyéről is kérdeztük.

Link másolása

Vecsei H. Miklóst a legtöbben színészként ismerik, de az utóbbi időben egyre több zenei projektben is részt vesz. Az ő nevéhez fűződik továbbá a POKET zsebkönyvek megálmodása, amivel az olvasás népszerűsítése mellett kezdetek óta a közösségépítés is célja. A Művészetek Völgyében idén másodjára várja a látogatókat a POKET Udvar, ahol 10 napon át a zene és az irodalom találkozása köré szerveződnek a programok. Ennek apropóján beszélgettünk.

– Elég kevés interjút adsz, ez is tervben volt már tavaly ilyenkor, de végül csak most jött össze hosszas szervezés után. Van valami konkrét oka?

– Ha tudom, elkerülöm az ilyen helyzeteket. Néha munkaköri kötelesség és akkor nem tudok mit csinálni, mint például most, miután többször megkértek a Művészetek Völgye szervezői.

– Kifejtenéd kicsit, hogy miért?

– Elég sok dologból áll össze, mind magánéletileg, mind szakmailag. Először is, halálosan unom a mondataimat, meg en bloc az egész világ mondatait. Az összes hírt, műsort, politikust, satöbbi.

Az a tapasztalatom, hogy eláruljuk a mondatainkat, amelyiket meg nem, azok lejárnak. Még a legszebb mondatoknak is van egy szavatossági ideje. Ami tegnap igaz volt, ma már nem az, vagy nem úgy.

Ha ma visszaolvasom régi interjúimat, gyakran nem értek egyet azzal, amit akkor mondtam. Amit kellett, kimondták és leírták az előző kétezer évben, már nagyon régen tettekre lenne szükség, elsősorban mindenkinek a saját háza táján. El kell fogadnunk, hogy ahányan vagyunk, annyi valóságot érzékelünk, és ezt nem szabadna ütköztetni, hanem rá kell csodálkozni a többiekére. És itt dönthetünk, hogy acsarkodunk, vagy a párbeszédet válasszuk a megértés reményében. Ahogy József Attila írja, „ahány igazság, annyi szeretet.” Ezzel el lehet bíbelődni egy életen át csendben.

És itt jön képbe a többi tényező. Két évvel ezelőtt még azt hittem, hogy az emberek alapvetően egyformák. Hogy ha mindenkiben bízom, akkor majd nem csalódok magamban, ami a legpokolibb érzés. Csalódni magunkban. Színiiskolát vezettem, főszerepeket játszottam, dübörgött a POKET, mindenkivel jóban voltam, idillikus volt az élet, de egyszer csak megállt előttem, akit a világon a legjobban szeretek, és mondott egy mondatot, ami nagyon megijesztett. Gyerekkorom sötét időszakából ismerős, akkor még érthetetlen mondat volt ez. Elkezdtem nyomozni, és kiderült, hogy emberi gyengeségeim nem csak hibák, hanem egy viszonylag kellemetlen lelki betegség tünetegyüttese. Ezzel a helyzettel harcolok, és igyekszem magam köré gyűjteni azokat, akik mernek és tudnak a tükreim lenni, hogy kívülről is láthassam magamat és a cselekedeteimet.

Szeretnék idővel stabil családapa lenni, akire rá lehet dőlni, mint egy betonoszlopra, ez a legnagyobb vágyam. Emellett pedig van öt fantasztikus testvérem, akiknek szeretném megadni a legigazibb figyelmet, ami telik tőlem, és segíteni őket, hogy azokon a buckákon, amiken én elestem, ne essenek el, vagy ha el is esnek, egyből ott legyek.

Tavasszal pedig kiköltöztem az agglomerációba egy kis házikóba, próbálkozom a veteményes fogalmával is. Röviden ezekért nem látom értelmét, hogy én most interjút adjak bármiről.

Fotó: Kerekes Péter

– Több produkcióban kacsintgatsz a könnyűzene felé, van közös ested Beck Zolival és Szabó Balázzsal is. A Dalfutárban pedig elárultad, hogy sok magyar alternatív zenét hallgatsz. Nem gondolkodtál rajta annak idején, hogy színész helyett inkább zenész legyen belőled?

– Nem, mivel apukám nagyon sokat gitározott gyerekkoromban, nekem pedig ez a húgaimmal ellentétben valamiért nem tetszett. Ráadásul, ha énekeltem a Zsolti a békát, akkor meg kinevettek, szóval fel sem merült a zenei pálya lehetősége. A színművészetin aztán nagyon megszerettem az éneklést, az egyik legfontosabb dologgá vált az életemben, abszolút flow élmény, a gitártudás terén pedig igyekszem behozni a lemaradásomat. Összefüggésben van ez is a szavak szavatossági idejével, hogy elkezdtem tolódni a színház és a zene határterülete felé. Évek óta komolyan foglalkoztat a tudatalatti megközelítése, mozgásba hozása, valamint a ráción túli dimenziók megnyitása színpadon.

Úgy érzem, hogy a színházban sosem a szavakon múlik ez a furcsa kémia, hanem a színpadon megszülető energiákon, a rendező által felfestett komplex képeken, amiben együtt ül szívünkre minden, amit látunk, hallunk és érzünk. Mint egy katarziskoktél, amiben az általam ismert emberek közül ifj. Vidnyánszky Attila barátom a legfontosabb példaképem, valamint Sorrentino, aki évtizedek után végre megmozgatta a filmesztétikát.

A zene egymagában tudja hordozni azt, amit a színház. És van egy félelmetes aspektusa számomra, mégpedig, hogy a zeneszerző tudja, mi az az érzés, amiből a zenéje születik, és tudja, hogy milyen cselekedet következik belőle. Én viszont, aki hallgatom, beleesek abba az állapotba, amiben a zeneszerző volt, de nem tudom, hogy ez miért történik, és még annyira sem tudom, hogy mi következik belőle. Fent hagy a levegőben, ott érzem, hogy tennem kell valamit, de nem tudom, hogy mit. Az állapotomnak úgymond nincs értelme, és ez félelmetes és gyönyörű. Ezért sem szabadna a zenét megalázni, háttérként használni. Mintha valaki élete legfontosabb történetét mesélné el, de mi nem figyelünk rá. Ebből persze az is következik, hogy érdemes-e olyan zenét csinálni, ami nem a legfontosabbról akar beszélni, és ebbe persze beletartozhat akár az üresség és a nihil is.

Fotó: Boltresz Attila

Fotó: Fejér János

– Ezek szerint nem hiszel már úgy a színházban, mint korábban?

– A színházat a legelemibb helynek éreztem arra, hogy reflektáljon a világra. Úgy éreztem, hogy a katarzis elkerülhetetlenül üti bele az emberek szívébe azokat a szavakat, amiket a Facebookon olvasva egy perc alatt elfelejtünk. Hogy nem az agyunk, hanem a szívünk fogja fel a dolgokat. Hogy ott csend van, hogy ott együtt lélegzünk és nevetünk, hogy a színészek egymásra figyelnek. Emberek figyelnek egymásra, milyen szép. De ennek mind alapfeltétele a jelenidő és a jelenlét.

Ha ma este 7-kor bemegyek játszani, 10-kor pedig majd kijövök, akkor én már egy másik világba érkezem. Már mások a hírek, mások haltak meg, mások hazudtak és loptak. Mire reflektáljak egy ilyen helyzetben? Mondhatnád, hogy az egyetemes értékek és helyzetek nem változnak az idővel, igazad is van, de akkor minek gürcölünk? Akkor haza kell menni, levenni a Karamazovokat a polcról és olvasni, lehetőleg a párunkkal.

Emiatt is próbálok olyan helyzetekbe csatlakozni, amelyek szavakon túliak. A színházat ugyanakkor nem mint egy intézményt, hanem mint egy életformát képzelem el. Amiben az utolsó utáni pillanatig is meg kell értenem a másikat, amiben nincsenek jók és rosszak, és egy betonúton kinövő fűcsomó fontosabb tud lenni, mint egy EU-csatlakozás. Talán önzőnek hathat ez a világlátás, de én ebben vagyok önazonos. Közel harminc év kellett, hogy az merjek lenni, aki vagyok. Ezek ijesztően egyszerű és szinte lehetetlen döntések.

Fotó: Kerekes Péter

– Mit adnak neked a zenés szereplések a színjátszáshoz képest?

– A színházi szerepléseimkor reggel már a szerepemmel kelek. Izgulok és az egész világom a szerepemmé zsugorodik össze. Nehéz összehasonlítani, de ezzel szemben a zenei fellépések sokkal szabadabbak és lazábbak. A cél persze, mindkettő esetében ugyanaz: a megérkezés. Ami a szakmákat illeti, a zenészek között kevesebb acsarkodást és ármányt látok, mint a színházi világban. Nem veszik magukat annyira komolyan, mint mi. Ez nekem remek terep ahhoz, hogy kiszakadjak a színházi buborék kettéosztottságából, ami mindig nagyon feszélyezett. A Vígszínházból is többek között amiatt jöttem el Marton László mesterem halála után, hogy szabadúszó lehessek és ne kelljen részt vennem az állandó harcokban. A zenészektől hihetetlen szabadságot, pozitivizmust, élni akarást tanultam, ezért is örülök, hogy némileg váratlanul, de beszakadhattam ebbe a közegbe.

– A POKET mozgalom jövőre lesz öt éves. Mi az eddigi mérlege?

– Bár a POKET első ránézésre olvasásnépszerűsítő projektnek tűnik, valójában sokkal inkább a közösségépítés a célja. Amikor A Pál utcai fiúk musicalt csináltuk, eleinte nem hittük, hogy sikeres lesz, mégis viszonylag rövid idő alatt több millió embert mozgatott meg. Ezután kezdtünk el gondolkodni azon, vajon mi a könnyező siker titka.

Én úgy gondolom, hogy amikor a darab végén a Pál utcaiak és a Vörösingesek összekapaszkodva éneklik, hogy Mi vagyunk a grund, az egy olyan szimbolikus jelenet, amire ebben a kettészakadt országban 4-5 millióan biztosan vágynak.

Ezeket az embereket szeretném megszólítani, akiknek már elegük van a kettéosztottságból, és szeretnének humanista értékek mentén új közösségeket építeni. Ehhez persze hinni kell abban, hogy lehetséges párbeszédet folytatni a politikán felülemelkedve, és egészen kis magokból is kinőhet valami nagyszabású dolog. A POKET nagyjából 40-50 ezres követőtáborára szerintem igazak a fentiek. Azt remélem, hogy akinek POKET van a zsebében, annak mindig eszébe jutnak ezek az alapelvek, ahányszor a kezébe veszi a kötetet. Nem véletlen, hogy az utóbbi nagyjából két évben minden könyv végén szerepel egy hitvallás is, aminek nagyjából ez a lényege.

– Mennyire veszel részt a könyvek szerkesztésében, a témák kitalálásában?

– Abszolút aktív vagyok, de szerencsére van egy szuper csapat körülöttem, hét ember, akik ezzel foglalkoznak. Velük együtt próbáljuk víz fölött tartani a POKET-et, attól függően, ki mennyi időt tud épp aktuálisan rászánni. Horváth Pannát emelném ki, aki egy személyben ezerszívű motorja a projektnek. Nem egyszerű feladat, de mindenki szerelemprojektként fogja fel, ráadásul nagyon sok erőt ad az is, hogy látjuk, mennyien szeretik és várják a köteteket. Szerencsére sokan érzik a szakmában is, hogy ez egy objektív és egymásról szóló kezdeményezés, ezért is örülünk neki nagyon, hogy Grecsó Krisztián és Beck Zoli, ha kérjük, ha nem, ott atyáskodnak a minőségünk és döntéseink fölött. Ez jó érzés.

– Mi az első emléked a Művészetek Völgyéről?

– Először pont ifj. Vidnyánszky Attilával voltam 2010-ben, abban az évben, amikor felvettek bennünket a Színművészetire.

Egy sátorban aludtunk ketten, ami éjszaka teljesen beázott, szóval onnantól derékig vízben feküdtünk. Reggel pedig arra ébredtünk, hogy egy kecske van kiláncolva a sátrunkhoz.

Ez az egyik első közös emlékem Attilával, egyúttal a Völgyről is. Azóta majdnem minden évben ott voltam, a fellépéseim után mindig igyekeztem maradni is kicsit, hogy legyen időm szétnézni. Az Ördögkatlan mellett ez a másik kedvenc fesztiválom, ahol leginkább otthon tudom magam érezni.

A Művészetek Völgye részletes programját és a fellépők névsorát színpadok szerint napi bontásban ITT BÖNGÉSZHETED.

– Tavaly volt először POKET Udvar Vigántpetenden. Hogy állt össze a fejedben a 10 nap programja?

– Sok alternatív zenészt ismerek, aki érdeklődik az irodalom iránt, ezért sejtettem, hogy a két műfaj keresztezéséből össze lehet majd rakni a programot. A POKET csapat csinált napközben kvízeket, majdnem minden este volt egy színházi előadás és egy koncert, voltaképpen csak a dátumokat kellett egyeztetni. Szerencsére annyira erős a magyar líra és irodalom a nemzetközi átlaghoz képest, hogy ha az ember csak fél lábbal van a szakmában, akkor is könnyen megismer olyan alkotókat, akikkel egy irányba néz. Örülök, hogy össze tudtam hozni ezeket a barátokat egy udvar keretében.

– Milyen saját fellépéseid lesznek idén és mit emelnél még ki a programból?

– Senkit nem szeretnék kiemelni, gyakorlatilag az összes fellépőt felsorolhatnám. Beck Zolitól Szabó T. Annáig, Kollár-Klemencz Lászlótól Szabó Balázsig, Grecsó Krisztiántól Závada Petiig, Kemény Zsófitól Agócs Marciig, a Platon Karataevtől a Freeszfe-sekig csupa olyan ember jön, akik mindannyian nagyon fontos gondolkodók és alkotók számomra. Én több beszélgetést vezetek majd, visszük a Csoóri Sándor-estünket, amit Kiss Flórával és Mihalik Ábellel készítettünk, valamint a Magyar Írószövetség udvarában is részt veszek majd egy koreai irodalomról szóló előadáson.

– Mik a terveid a nyár további részére, illetve őszre?

– Már a fesztivállal párhuzamosan elkezdem forgatni a Semmelweis Ignácról szóló filmet, ezért külön most valószínűleg nem tudok fesztiválozni, ami időt lent töltök, azt a POKET udvarban töltöm majd. Október közepéig tart a forgatás, addig semmi mást nem vállalok, egy szeptemberi József Attila-estet leszámítva, amit a veszprémi Margit-romoknál játszom majd Balla Gergővel. Október második felében a már említett alkotócsapattal szeretnék egy hosszabb elvonulást, aminek keretében összerakjuk a következő műsorunkat. Pilinszky lesz a téma. Emellett Ratkóczi Huba barátommal elkezdünk összerakni egy Cseh Tamás-Bereményi-Csengey Dénes–estet, igencsak tudunk azonosulni velük. Végezetül pedig ifj. Vidnyánszky Attilával csináljuk a Pesti Színházban az Egy szerelem három éjszakája című darabot, ezek lesznek még az őszi munkák.

Sokáig szerettem volna megváltani a világot, vagy legalább a generációmat, de rá kellett jönnöm, hogy végtelenül esendő ember vagyok, közepesen tehetséges. Szeretni tudok, és ez jó, ebből próbálok kicsit visszafogottabb utakat építeni.

Már tényleg csak olyan dolgokkal szeretnék foglalkozni, ami a szívem közepéig megmozgat, és szeretném harminc év után a fókuszt áttenni magamról a testvéreimre. Itt az ideje.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Coolio, a 90-es évek népszerű rappere
A Gangsta's Paradise 59 éves szerzőjével szívroham végezhetett. 1996-ban Grammy-díjat nyert a világhíres számmal.

Link másolása

59 éves korában elhunyt Coolio, eredeti nevén Artis Leon Ivey Jr., amerikai rapper, hiphop-előadó.

A sztár halálának hírét barátja és menedzsere, Jarez Posey közölte a CNN-nel, egyelőre azonban nem adtak ki információt az okokról. Meg nem erősített információk szerint szívroham végzett a népszerű előadóval.

A hírcsatorna információi szerint tűzoltók és mentők jelentek meg a zenész Los Angeles-i házánál helyi idő szerint szerda délután 16 óra körül. AZ életét 45 percen keresztül próbálták megmenteni, de nem jártak sikerrel.

Coolio a kaliforniai Comptonban született és nőtt fel. Fiatalon reptéri biztonsági őrként és önkéntes tűzoltóként is dolgozott, mielőtt zenei karrierbe kezdett.

Előadói pályafutása legnagyobb mérföldköve a Veszélyes kölykök (Dangerous Minds) című filmhez írt betétdala, a Gangsta's Paradise, ami minden idők egyik legismertebb rapszáma lett.

Coolio – Gangsta's Paradise

A dallal 1996-ban Grammy-díjat nyert, 2022 nyarán pedig megtekintése a YouTube-on átlépte az egymilliárdos határt, és a streamingszolgáltatókon is igen népszerű. Szintén népszerű dala még az 1997-es Nekem 8 (Nothing to Lose) című filmben felhangzó C U When You Get There.

Coolio számos rajzfilm és gyerekműsor zenei anyagán dolgozott többek között a Cartoon Network és a Nickelodeon csatornáknak.

A sztárnak hat gyereke van, egyetlen feleségétől, Josefa Salinastól 2000-ben vált el.

Videó címe

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Básti Juli: „Ne üssenek a seggünkre, ha megyünk az utcán, de ha megjegyzi valaki, hogy de jól nézek ki, az hadd essen jól!”
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésznőt a Centrál Színház új bemutatója kapcsán kérdeztük többek között a metoo-ról, édesanyjával való kapcsolatáról és a pályakezdésről.

Link másolása

A Centrál Színház 2020-ban egyszer már nekifutott Tracy Letts Mary Page Marlow című drámájának, ám a Covid közbeszólt. Idén ősszel némileg új felfogásban mutatták be ismét. A címszerepet öt hölgy alakítja: Hőnig Emma, Martinovics Dorina, Földes Eszter, Gombó Viola Lotti és persze az egyik legnagyobb kedvencem: Básti Juli. A művésznővel a sajtóbemutató után beszélgettem.

– Látom, olvasom, hogy a mai napig sok interjúban kérdezik az édesapjáról, Básti Lajosról. Én arra gondoltam, beszéljünk most kicsit az édesanyjáról, Zolnay Zsuzsáról. Sok mindenben láttam, de két szerepe a mai napig emlékezetes a gyerekkoromból. Az egyik az És ön mit tud? című tréfás celebvetélkedő, illetve a Mici néni két élete, ahol szenzációsan játszotta a rosszmájú, undok kolléganőt. Kicsit meséljen róla, milyen volt a kapcsolatuk, mennyire tudta segíteni a pályán?

– A mamámnak köszönhetem, hogy egyáltalán elmentem felvételizni. Már sokszor elmondtam, hogy az apám tiltott a pályától, de a mamám, amikor megtudta, hogy mégiscsak szeretnék jelentkezni, abszolút bátorított és cinkosságot vállalt velem.

Úgy beszéltük meg, ha felvesznek, akkor megmondjuk, ha nem vesznek fel, akkor meg sem említjük, hogy megpróbáltam.

Mindig, mindenben nagyon segített. Gyerekkoromban nagyon jó kapcsolatunk volt. Apám halála után kicsit bonyolultabb lett a dolog. Egyáltalán nem akarta, hogy elmenjek Kaposvárra. Hívtak pesti színházak is, és ő győzködött, hogy maradjak Pesten, mert itt lehet karriert építeni. Viszont én pontosan tudtam, hogy ha meg akarom tanulni a szakmát, ahhoz nagyon sok főszerepet kell eljátszanom. Muszáj elmennem vidékre, mert ott megkaphatom az összes létező nagy feladatot. Ezen volt egy kis vitánk, de aztán belátta, hogy igazam van. Emlékezett rá, hogy az ő miskolci egy éve kevés volt. Összesen két főszerepet játszott, a Warrenné mesterségét és az Antigonét.

Minden színésznő pályájának az elején sok a bizonytalanság. Ha tovább lent marad, megerősödik színészként, megkapta volna azokat az emberpróbáló szerepeket, amikben fejlődni tud, jobban ki tudott volna állni később magáért, miután feljött a Nemzetibe. Mert ott aztán elég mostohán bántak vele.

– Azt nem sikerült kiderítenem, hogy játszottak-e együtt.

– Nem. Egyedül Bacsó Péter filmjében, a Banánhéj keringőben volt egy közös jelenetünk. Ő játszotta az anyámat.

– Tegnap, az interjúra készülve újra néztem A vörös grófnőt. Emlékszem, annak idején milyen népszerű volt, és meglepett, hogy az alakítása ma is mennyire frissnek, hitelesnek hat, nem érezni rajta semmi porosságot. Nem ez volt az első filmszerepe, de úgy emlékszem, ekkor figyelt fel önre igazán a közvélemény.

– Igen. A Kettévált mennyezettel nyertem az első külföldön díjam, de azt nem játszották olyan sokat a mozik.

Ezzel együtt nekem sok bajom volt a Vörös Grófnővel. Történelemkönyv szagú volt az összes dialógus.

Az író-rendező, Kovács András ragaszkodott a saját szövegéhez. Én sok helyen máshogy mondtam volna, hétköznapibban, de ő nem nagyon engedte. Ezért aztán nehezen ment a forgatás. Azt viszont nagyon élveztem, hogy ekkora feladatot kaptam. Önmagában is euforikus megkapni egy ekkora szerepet, amikor hemzsegtek körülöttem a jobbnál jobb színésznők. 110 napos forgatás volt! Öt hónapon át forgattunk. Amellett, hogy majdnem minden nap, sokszor több mint 12 órát forgattam, folyton ruhapróbáim voltak. Ha nem volt a filmben 60 ruhám, akkor egy sem. Elképesztő munka volt, de nagyon élveztem, főleg az első részt. A második rész már nehezebb volt, mert ott aztán végképp mi mondtuk föl a történelem leckét.

– Annyi párhuzam talán van a Mary Page Marlow és A vörös grófnő között, hogy ott is és itt is 10-15 év telik el az ön által játszott karakter életében.

– Ez benne a kihívás. Azért színész a színész, ezért megyünk erre a pályára, hogy mindenféle kort, mindenféle embert eljátszhassunk. Emiatt különösen jó feladat a Mary Page, igazi csemege. Amikor először, 3 éve elkezdtük, Borbély Alexandrával játszottuk ketten az összes szerepet. De tény, hogy a szerző eredetileg hat nőre írta, tehát most játsszuk majd pontosan. Egy szereplőt így is spórolunk, de szerintem most nagyon jól van kiosztva.

– A koncepcióváltást Alexandra távozása okozta? Laikusként nézve ez akár lefokozásnak is tűnhet.

– Kifejezetten erősíteti az előadást, hogy többen játsszuk!

– Hőnig Emmával, a gyerekszereplővel együtt öten játsszák ugyanazt a személyt. Négy különböző művész egyéniség. Próbálták valamennyire közelíteni az alakításukat, a szerepfelfogásukat? Hiszen végsősoron mégiscsak ugyanazt az egy embert jelenítik meg.

– Nem kerestünk külsőségeket. A sorsunk hasonló. Mindegyik Mary Page körömszakadtáig küzd. A férfiak pedig többnyire, szerepük szerint lenyomják őt. Nem az volt a lényeg, hogy mindenki szőke legyen, vagy barna.

Ez a darab mindannyiunkról szól, az összes nőről.

Különösen most, amikor felerősödött a kérdés: hogyan bánnak velünk, és miként lehetne másképp.

– A három női generáció, az anya, Mary Page és az ő lánya, Wendy ugyanabban a kiszolgáltatott helyzetben vannak, de reményt ad, hogy Wendy, a legfiatalabb, úgy tűnik, már képes kilépni ebből az ördögi körből és kezébe veszi a sorsát.

– Hozzáteszem, hogy az anya, Roberta sorsát – Pálfi Kata játssza – nem nagyon ismerjük, de azt látjuk, hogy szeretőnek kellett, feleségnek már nem. Ő sem véletlenül lett olyan, amilyen. Mindenki hurcolja magával a maga puttonyát. Ezért is döntöttünk úgy, hogy az utolsó jelenetben a patyolatból kilépve vigyek magammal két batyut, legyen a kezemben két nagy teher. Ami a darabbéli lányomat Wendyt illeti, ő valóban fény az alagút végén. Most már talán máshogy fognak a nőkhöz viszonyulni.

– Óhatatlan, hogy a darabot látva az ember a #metoo mozgalomra gondol.

– Persze. Nem véletlenül írta meg most a darabot a szerző, Tracy Letts.

– Egymás után pattantak ki a zaklatási botrányok, van saját #metoo története?

– Nagyon erős saját élményem is van, de úgy döntöttem nem akarok megszólalni, nem is fogok beszélni róla. Egyébként meg jó lenne egészséges egyensúlyt találni az ügyben. Ne veszítsék el a nők a természetes késztetésüket arra, hogy vonzóak legyenek, hogy megforduljanak utánuk a pasik.

Ne üssenek a seggünkre, ha megyünk az utcán, de ha megjegyzi valaki, hogy de jól nézek ki, az továbbra is hadd essen jól! Amerikában átestek a ló túloldalára, most már mindenért perelni lehet. Ez sajnálatos hülyeség.

Viszont az nagyon fontos, hogy akit bántalom ér, tudjon hova fordulni tanácsért, orvoslatért. Segítsenek neki, és neki segítsenek. Ne gondolja azt, hogy nincs menekvés. Az pedig a legnagyobb bűn, ha gyerekekkel történnek ilyen dolgok, az főbenjáró, hiszen ők végtelenül kiszolgáltatottak, sérülékenyek és az egész életükre kihat a bántás.

– A szakmán belül érezhető változás?

– Szerintem igen.

– Mit hoz a jövő, milyen feladatok várnak még Önre az előttünk álló évadban?

– Csak terveink vannak. Visszahoznánk a Nem félünk a farkastólt, Albee remekét, amit Rudolf Péterrel játszunk, de már Fehér Tiborral Nick szerepében. Azért nem tudok véglegeset mondani, mert beláthatatlan a jövőnk.

Nem tudjuk, mi lesz velünk télen, hogyan fizetjük a számláinkat, jön-e majd a néző.

Aztán az évad végén, májusban megint tervezünk valami nagyszabásút, amiben benne lennék. Annyit elárulhatok, hogy Shakespeare-darab.

Hamarosan látható lesz a Pepe című sorozat második évada, most zajlanak a forgatások. Épp tegnap hívott Dés László, hogy májusban megint lesz egy nagy koncert, ezúttal az Arénában, a legújabb csapattal: Für Anikóval, Mácsai Pállal és Nagy Ervinnel közösen éneklünk majd megint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Az év legjobb Agatha Christie-filmje: Ecc, pecc, ki lehetsz?
Amit nem Agatha Christie írt, de mégis ott lebeg a szelleme. Igazi modern ki-tette-krimi a mozikban.
Szajki-Vörös Adél - szmo.hu
2022. szeptember 28.


Link másolása

Adott a londoni West End, egy remekül futó darabbal, az 1950-es években. Agatha Christie Egérfogója a mai napig örökérvényű, végtelenül szórakoztató krimi. Épp a századik előadását ünnepli a társulat, amikor drámai módon tetőzik az este: a darab hollywoodi rendezőjét csúnyán vérbe fagyva találják a színpad közepén, mondhatni színpadiasan beállítva.

Adrien Brody (a rendező) szerencsére nemcsak az első jelenetekben látható, mert flashbackből sincs hiány a filmben, ami maga a krimi királynője előtti főhajtás, színházi kikacsintós vígjáték és könnyed eleganciával levezényelt szórakoztató moziélmény.

Na de térjünk vissza a vérbe fagyott Brodyhoz,

akinek egy megátalkodott gyilkos még a nyelvét is ki akarta tépni, állapítja meg a gyorsan kiérkező detektív Sam Rockwell szokásosan briliáns alakításában.

Mellette okvetetlenkedik Stalker közrendőr (Saoirse Ronan végig iszonyú vicces, ahogy nem képes leállni az okoskodással és előre letartóztat fejben már mindenkit, aki kicsit is gyanús, aztán a végén persze mégis ő lesz az egyik megoldókulcs). Mondanunk sem kell, hogy a megfáradt, magánéleti búbánatát alkoholba fojtó Stoppard felügyelő (Rockwell) és a pörgő fiatal nő párosa lesz a film egyik mozgatórugója, az ő nyomozásuk, első pillantásra esetlen működésük vezet a megoldáshoz, ahogy anno az Agatha Christie is remekül kitalálta és a filmben is elhangzik:

kell valami furcsaság, valami szerencsétlenül emberi a nyomozóban, hogy a néző neki drukkoljon, csak esetünkben nem a dagi Poirot hívja össze a gyanús szereplőket egy nagy beszélgetésre, hanem a bizonyítási kényszeres, lelkes újonc és a megfáradt, sánta felügyelő igyekeznek megoldani az ügyet.

Amiben természetesen mindenki gyanús, betekinthetünk a színház korrupt és mocskos kulisszái mögé, miközben a rendező és a forgatókönyvíró, akárcsak Christie a regényei lapjain, úgy manipulálják a nézőt mindentudó és mindent elrejtő elbeszélőként, hogy tényleg nem sejteni, mire lyukad majd ki a sztori.

A történet sorozatosan átver bennünket, akárcsak a nyomozókat. Közben formai trükkökkel operál: hol a krimi műfajára reflektál poénokkal, hol az Egérfogót idézi meg meta-elemként, hol ki-kikacsint a nézőre – akár konkrétan a szereplőket a kamerába beszéltetve –, mintha azt üzenné: látjátok, milyen jó játék ez? Főleg, ha az ember arra is kíváncsi,

merre fejlődik az utóbbi években reneszánszát élő klasszikus who done it-zsáner, azaz a ki-tette rejtélyre épülő csűrt-csavart sztorijú nyomozós, klasszikus krimiműfaj, melynek egyik csúcsdarabja a Knives Out (Tőrbe ejtve) volt a közelmúltban.

Nem beszélve arról, hogy Kenneth Branagh sem véletlenül húzta elő a Christie-klasszikusokat és adaptálja őket sorban. A Christie-i hagyományokhoz biztos húzás visszanyúlni, megújítani vagy megugrani a magasra tett lécet meg pláne.

Az Ecc, pecc vizuálisan, ritmusában, ötletes dramaturgiai és vágási megoldásaival jópofa, de mégis kisebb bravúr, mint a Knives Out, de jókat lehet nevetgélni rajta, találgatni és drukkolni. A megfejtés nem vág fejbe különösebben, a katartikus lezárás is elmarad, de még mindig a zsáner eredetibb darabjai közé tartozik, amit filmnyelvi ötletessége, képei, remek alakításai, eredeti szemszögváltásai miatt még akár újra is nézhetünk majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
Új klip: Megjelent Kulka János legelragadóbb dala az érkező lemezéről
Arról a kivételes, túlfűtött és magányos állapotról szól, amikor vége az előadásnak és a nyüzsgés megszűnik.

Link másolása

Különleges természeti jelenségnek lehetünk fül- és szemtanúi a zene segítségével, mert megérkezett „a Hold a párkány szélére ül”.

Kulka János színművész hamarosan megjelenő, személyesen dedikáltatható kiadványának harmadik előfutárában, az „Esti dal”-ban hangzanak el ezek a sorok, amely az egyik legszebb szerzemény a korongról. Arról a kivételes, túlfűtött és magányos állapotról szól, amikor vége az előadásnak, és a nyüzsgés megszűnik.

Az október 7-én debütáló, sorban harmadik ’Pálmaszív’ című nagylemez hét évig készült - Tövisházi Ambrus zeneszerző és Tariska Szabolcs szövegíró a színész betegsége előtt kezdtek a közös munkába, és az „Esti dal” volt az első olyan, közös felvétel, amelyet Kulka János élőben is előadott, köztük a legendássá vált utolsó, Müpás koncertjén.

„A Merényi Dávid által rendezett, különleges kameramozgással felvett videóetűd legnagyobb kihívása talán az volt, hogy mik legyenek azok a tárgyak, amelyek körülveszik a színészt - az eredmény bár rövid, de semmihez nem hasonlítható, érzelmes mozgóképes élmény lett” – osztotta meg a szerzőpáros a zeneszámhoz társuló kisfilm hátterét.

A napokban Kulka János további örömhírt jelentett be hivatalos Facebook-eseményében, ugyanis az előadó személyesen is dedikálja a hallgatók frissen megszerzett fizikai példányát október 11-én, 16 órakor az MG Records Lemezboltban.

Az albummegjelenés további fejleményeiről bővebb infók ITT

VIDEÓ: Kulka János - Esti dal


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk