hirdetés

KULT
A Rovatból
hirdetés

Tarolt A nomádok földje, Oscart kapott Anthony Hopkins is

Először kapott ázsiai nő legjobb rendezésért járó szobrot, Frances McDormand harmadszor is a legjobb színésznő.
MTI, SZMO - szmo.hu
2021. április 26.


Link másolása

hirdetés

Magyar idő szerint hétfő reggelre kiosztották az idei Oscar-díjakat, a filmes világ talán legjobban várt eseményének keretében - immáron 93. alkalommal.

Bár a 2020-as év nem kedvezett a mozibajárásnak, a filmipar így sem állt le, sőt számos olyan remek alkotás készült, amit jelenleg is láthatunk valamelyik streaming szolgáltatónál.

Anthony Hopkins kapta a legjobb férfi főszereplő Oscar-díját Az apa című drámában nyújtott alakításáért.

A wales-i színész A bárányok hallgatnak után második szobrát vihette haza.

hirdetés

Frances McDormand immár harmadszor nyert a legjobb női főszereplő kategóriában. A 63 éves színésznő a Fargo és a Három óriásplakát Ebbing határában után ezúttal A nomádok földje című filmben nyújtott alakításáért vehette át a rangos elismerést.

A legjobb rendező Oscar-díját Chloé Zhao kapta A nomádok földje című filmjéért.

A 39 éves kínai származású Zhao a második nő, aki ebben a kategóriában Oscart kapott, és ő az első nem fehér nő, aki rendezői Oscart vehetett át.

A nomádok földje elgondolkodtató karaktertanulmány egy vándorló nőről az amerikai nyugaton.

Zhao az amerikai filmakadémiának és a mezőny többi rendezőjének is megköszönte díját, majd arról beszélt, hogy az a mondat inspirálja munkája folytatására, amit még gyerekkorában Kínában hallott, hogy „az ember eredendően jónak születik”.

Az Ígéretes fiatal nő kapta a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó díjat, míg a legjobb adaptált forgatókönyvért járó elismerést Az apa című produkció nyerte el.

Az Ígéretes fiatal nő író-rendezője, Emerald Fennell mások mellett a film főszereplőjének, Carey Mulligannek köszönte meg a közös munkát. Az apa forgatókönyvírója, Florian Zeller pedig, aki műholdas közvetítéssel jelentkezett be a műsorba kezében az Oscar-szoborral, a film főszerepét alakító Anthony Hopkinst a legnagyszerűbb színésznek nevezte, és a társforgatókönyvíró Christopher Hamptonnak is megköszönte a díjat.

David Kaluuya kapta meg a legjobb férfi mellékszereplő díját. A 32 éves brit színész a Judas and the Black Messiah című filmben a fiatalon meggyilkolt Fred Hampton afroamerikai polgárjogi vezetőt alakította. Játékáért az idei díjszezonban már a Golden Globe- és a BAFTA-díjat is elnyerte.

A gála egyik helyszínéről, a Union Station pályaudvar színpadáról édesanyját köszöntötte, és megemlékezett Hampton örökségéről. „Nagyon sok munka áll még előttünk. Ma még ünnepeljük az életet, de holnap majd munkához látunk” - ígérte a sztár.

A dél-koreai Jun Ju Dzsung (Youn Yuh-jung) vehette át a legjobb női mellékszereplő díját a Minari című filmben nyújtott alakításáért. Az első koreai színésznőnek, aki Oscar-díjat nyert, Brad Pitt adta át az arany szobrocskát. A 73 éves színésznő a gála színpadán arról beszélt, hogy nem hisz a versenyben, dicsérte mezőnybeli kolléganőit, köztük Glenn Close-t, és fiainak üzente: ez az eredménye annak, hogy dolgozott.

A legjobb nemzetközi film díját a dán Thomas Vinterberg Még egy kört mindenkinek című alkotása nyerte. „Ez a film arról szól, hogy elengedjük a kontrollt az életünk fölött” - fogalmazott a rendező, aki mások mellett a főszereplő Mads Mikkelsennek mondott köszönetet. Felidézte, hogy a forgatás első napjaiban lányát halálos autóbaleset érte, mint mondta, ő is részese ennek a csodának, és neki ajánlotta díját.

A Ma Rainey: A blues nagyasszonya című film a legjobb smink és haj, valamint a legjobb jelmez Oscarját is elnyerte. A Los Angeles-i Union Station pályaudvaron felállított színpadon Sergio Lopez-Rivera, Mia Neal és Jamika Wilson vette át a legjobb smink és haj díját. Neal és Wilson az első afroamerikai nők, akik ebben a kategóriában Oscart kaptak. A film jelmeztervezőjeként Ann Rothnak ítélték oda a díjat. A 89 éves Roth korábban Az angol beteg jelmezeiért kapott Oscart.

A Lelki ismeretek című Pixar-produkció kapta a legjobb animációs film Oscar-szobrát. Pete Docter és Kemp Powers animációs filmjében az élete nagy kiugrására készülő New York-i dzsesszzongorista hirtelen a Föld és a túlvilág közötti furcsa világban találja magát. „A dzsesszhez írtunk szerelmeslevelet” - fogalmazott Docter, akinek ez már a harmadik Oscar-díja volt.

A legjobb élőszereplős rövidfilm Oscarját a Two Distant Strangers című produkció nyerte el. Az animációs rövidfilmek közül pedig a Ha bármi történik, szeretlek győzött, amely egy iskolai lövöldözésben életét vesztett lányukat gyászoló szülőkről szól. A legjobb hangért járó elismerést A metál csendje kapta.

A legjobb dokumentumfilm kategóriában a Tanítóm, a polip nyerte el az Oscart. A legjobb rövid dokumentumfilm díját Anthony Giacchino Colette című alkotása kapta. Vizuális effektusaiért pedig Christopher Nolan Tenet című filmjét díjazták.

A Mank operatőre, Erik Messerschmidt kapta a legjobb operatőrnek járó Oscart. Messerschmidtnek David Fincher produkciója volt az első nagyjátékfilmje. A harmincas évek Hollywoodjában játszódó fekete-fehér Mank a látványterv kategóriában is nyert.

A legjobb vágás Oscarját Harrison Ford jelentette be. A díjat a dán Mikkel E.G. Nielsen kapta A metál csendje című filmért. A vágó köszönetet mondott a rendezőnek, Darius Mardernek "a csodálatos utazásért", amelyre meghívta.

A legjobb filmzene díját a Lelki ismeretek muzsikáját szerző Trent Reznor, Atticus Ross és Jon Batiste kapta, a legjobb filmdal kategóriában pedig a Judas and the Black Messiah Fight for You című száma győzött.

A Jean Hersholt humanitárius díjat elnyerő Tyler Perryt állva tapsolták meg a sztárok. A producer, rendező, színész, író, vállalkozó és filantróp elkötelezett támogatója a társadalmi igazságosságnak, a rasszizmusellenességnek. Köszönőbeszédében is a gyűlölet ellen szólalt fel, és díját is a megbékélés jegyében ajánlotta fel. A humanitárius díjat a filmes közösséget támogató Mozgókép- és Televíziós Alap (MPTF) is megkapta a ceremónián.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT

Jennifer Aniston megmutatja, milyen a halál kapujában covidosnak lenni

A The Morning Show második évada több, mint ütősen ér véget. Inkább egy arculcsapás.

Link másolása

hirdetés

Anno írtunk az Apple TV+ első nagy dobásáról, a The Morning Show című sorozatról, melyben egymás mellé állt a televízió és a mozi két nagy (üzlet)asszonya, Reese Witherspoon és Jennifer Aniston a főszerepekben. Két reggeli műsorvezető bőrébe bújva mutatták meg, milyen az, amikor kipukkad a lufi, és előkerül, majd a nagyközönség előtt lejáratódik a #metoo nagy botrányhőse a televízió berkein belül, a nagyszerű Steve Carellel a nagyképűen vadászgató ragadozó szerepében.

Megmutatták a #metoo legsötétebb oldalát, az áldozathibáztatást, az öngyilkosságba sodródást, a tévékamerával szemben ülők közösségi médiának való teljes kitettségét.

A második évad első részét látva is megírtuk, mennyire hátborzongatóan erősen indult a szezon, hiszen finoman beharangozta a sorozat, hogy most pedig jön a huszonegyedik század nagy villámcsapása, a világjárvány. És mostantól apróbb, majd egy nagyobb spoilerek segítségével el is mesélem gyorsan, miért érdemes megnézni ezt az évadot, mert odavág.

Érdekes, hogy a tévéműsor életébe ugyanúgy lopakodik be a vírus, mint anno a miénkbe, és

hirdetés
nem tudja a néző úgy végigkövetni ezt az évadot, hogy ne jusson eszébe, hogy aha, 2020 február, hol is voltam akkor, mit is csináltam... és az évad, mivel nem egy egész év eseményeit öleli fel, még csak el sem jut addig, hogy lássuk, mekkora a pánik bolygószerte.

Persze azért betekintünk egy kórházba, ahol már mindenki összevissza futkos, és a folyosókon fekszenek a betegek, de a legbizarrabb az, ahogy végignézzük, mekkora hibákat követnek el a hírszerkesztők, amikor a járványra nem fókuszálnak kezdetben megfelelően. Csak egy influenza.

Olaszország is fontos helyszín, itt bújt el az első évad szexuális ragadozója, Mitch Kessler (Steve Carell), aki miután összeomlott, megpróbálja felépíteni magát romjaiból, egy dokumentumfilmes segítségével aki hogy, hogy nem, elkezdi megszólaltatni a kamerája előtt.

Így bújik át a #metoo-szori letisztultabb, több aspektus narratívája a második évadba finoman, ugyanakkor Carell szála is megdöbbentően - és írói szempontból merészen -, ugyanakkor logikusan alakul.

Ugyanakkor Aniston, azaz Alex Levy, a nárcisztikus tévésztár szála is ide kapcsolódik, hiszen leginkább azért nem rejtegetheti a tévé vele kapcsolatos belső titkait, mert egy botránykönyv címlapjára, és oldalaira kerül.

A The Morning Show-nak vannak kicsit érzelmileg túltolt pillanatai-fordulatai, de szerencsére a jól megírt párbeszédek átsegítik ezen. Ugyanakkor az évad legfontosabb és társadalmi üzenet szempontjából is leghatásosabb pillanatai azok, amikor Jennifer Aniston Olaszországból - honnan máshonnan, 2020 elején - hazatérő karakterét pozitívra tesztelik.

Az epizód innentől bekeményít: láthatjuk, milyen az, amikor a pokol éget belülről valakit a szenvedéstől, amikor nem tud felállni a kád mellől, mert csak hányni tud, és a földön fetreng a kíntól.

Amikor a halál közelsége emberibb döntésekre és kommunikációra kényszeríti. Hogy ez hogy ér majd össze a The Morning Show-val - mert persze össze fog, hiszen a reggeli műsor készítői mindent, szó szerint MINDENT - megtesznek a nézettségért, maradjon meglepetés. De érdemes megnézni. Anistonnak is respect, mert végső monológjában picit olyan, mintha a saját életéről beszélni, amikor szimbolikus középső ujjat mutat be a közösségi médiában céltalanul trollkodó tobzódóknak.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT

„Míg a gyengébbik nem tagjai csak picsogtak, a nők megjavították a tetőt” – megnéztük a Farm VIP első adását

A Farm VIP tulajdonképpen egy paraszt Survivor, szerethető Gáspár Zsoltival, kényes városi ficsúrokkal és kemény csajokkal.

Link másolása

hirdetés

Vegyes érzésekkel fogadtam, amikor kiderült, hogy írnom kell a Farm VIP-ról. Először is, azok az ismerőseim, akik már az X-Faktor kritikákért is leszúrtak, most bizonyára törölnek az ismerőseik közül.

De ezen kívül nem sok jót láttam a dologban, inkább feladatnak tekintettem, mint kihívásnak. A végére azonban arra jutottam, hogy egész szórakoztató tud lenni a maga módján.

Azok kedvéért, akik hozzám hasonlóan eddig nem sokat tudtak (értsd: semmit) erről a műsorról: ez afféle paraszt Survivor, ahol a celebeket nem egy trópusi szigeten zárják össze, hanem Gáspár Zsolti tanyáján. Nem olyan menő és egzotikus, viszont előnye, hogyha nagyon besokallsz, akkor akár két lábon is haza tudsz jutni, nem kell úsznod vagy repülnöd hozzá, ráadásul az életedre veszélyes élőlények száma is sokkal kevesebb –

ha nem számoljuk Győzikét, de mivel Zsolti és a bátyja mostanság haragban vannak, kicsi a sansz rá, hogy feltűnik.

Akárcsak a Survivorben, itt is két celebcsapat küzd meg egymással, a pirosak és a sárgák. A háttér sztori az, hogy Gáspár Zsoltinak nagyon menne a gazdaság, tele van megrendelésekkel, de elfogyott az áru, nincs munkás, ezért melósokra van szüksége, akik megtermelik neki az eladható élelmiszereket.

hirdetés

Ezek a melósok lennének a celebek, és hát azt kell mondanom, mindenki jobban jár, ha a celebek celebkednek. Azt is meg kell csinálnia valakinek, és legalább addig sincsenek láb alatt.

Na de ne szaladjunk ennyire előre. Ismerkedjünk meg a szereplőkkel. Némelyikkel szó szerint meg kellett ismerkednem, nagy deficitem az efféle showknál, hogy nem követem napi szinten a bulvárt, ezért a mostani hírességek feléről fogalmam sincs, kicsoda.

Gáspár Zsoltit ugyan ismerem, de azt nem tudtam, hogy már ő is tévés személyiséggé lépett előre. Gáspárék valódi celeb dinasztiává nőtték ki magukat, de azt kell mondanom,

a Farm VIP első epizódja alapján Zsolti lényegesen szimpatikusabb, mint a testvére.

A másik műsorvezető Demcsák Zsuzsa, mert hát Zsolti jópofa, meg fain, de azért csak kell oda valaki, aki ért is a tévézéshez.

Lássuk a piros csapatot!

Bódi Sylvitől megtudhattuk, hogy ő már egy ideje vidéken él, mert elege volt a városi nyüzsgésből, a partikból, szóval lényegében úgy panaszkodott, hogy dicsekedett.

Schmuck Andor egy valamihez kétségtelenül nagyon ért: ahhoz, hogy eladja magát. Délután már izzott a Facebook oldala, több médium is megírta, hogy Andor megsérült a forgatáson, és orvosi segítségre szorult. Az történt, hogy a csizma kitörte a lábát, ami nem hangzik olyan vészesen, de mint kiderült, a cukorbetegsége miatt nála ez komolyabb problémát tud okozni.

Az előző szériához képest újítás, hogy mindkét csapatban van 1-1 pár. A pirosaknál Jolly és Szuperák Barbi.

(Ti tudtátok, hogy Jollyt valójában Zolinak hívják?)

Kammerer Zoltán állítólag a Farm kedvéért hagyta ki az olimpiát, amit én azért nem hiszek, de jól hangzik. Zoltán azt is elmondta, hogy szeretne felnőtté válni, kilépni a sportolói burokból. (Nem tudom, mit adtak be neked Zoli erről a műsorról, de szerintem átvertek.)

Singh Viki (a Rising Star egykori csillaga), Fehér Holló zeneszerző (esküszöm, így hívják, és ezt csinálja) illetve Nagy Noémi (luxusfeleség) tette teljessé a piros teamet.

No de jöttek a sárgák. Erdélyi Mónika bizakodó volt (akiről Fehér Holló és Nagy Noémi közölték, hogy gyerekkoruk (!) nagy ikonja – remélem, Mónika ezt nem hallotta).

Oláh Gergő arról elmélkedett, hogy volt olyan időszak az életében, amikor egészen hasonló körülmények között élt a családjával (ehhez képest elég hamar összeomlott, mikor kiderült, hogy nem lesz éjszakára ágyikó).

Papadimitru Athina a lovakat szereti, jurtában lakik, szóval, ha valakiről,

róla feltételezhető volt, hogy nem fog összezuhanni egy farmon.

A sárgák szerelmespárját Gyepes Gábor és Póth Dia alkotta.

Buzás Dorottyáról, szégyenkezve bevallom, sosem hallottam. Mint kiderült, ő az Exatlon 2021 női döntőse, bármit is jelentsen ez.

Henry Kettner is új arc számomra, de miután kiderült, hogy ő vloger és influenszer, nyilvánvalóvá vált, miért.

Heatlie Dávidot viszont ismerem, mert egy rövid ideig együtt hokiztunk. Mielőtt meglepődnétek, nem, nem tudok hokizni, de az ilyesmi engem nem szokott visszatartani. Dávid a Neoton Família Sztárjai dobosa, és Csepregi Éva fia.

Az első adás lényege annyi volt, hogy a két csapat megmérkőzött egy akadályversenyen, amiben eldőlt, hogy a pirosak alhatnak a kényelmes, összkomfortos parasztházban és a sárgák mehetnek a pajtába, amit ráadásul még be is kell fejezni, mert itt-ott lukas a fala és a teteje. (Sajnos a sárgákat képviselő Gyepes-Pót pár elvérzett a feladat legelején, egy Facebook szintű matematikai feladatnál, ahol röfik és pacik helyére kellett volna számokat behelyettesíteni.)

A sárgák viszont nagyon sajnálták magukat, amikor meglátták, hol lesz a szállásuk. Még szerencse, hogy koedukált a csapat, mert míg a gyengébbik nem tagjai csak hisztiztek és picsogtak, addig a nők szépen megcsinálták a tetőt és kitakarítottak.

Minden elismerésem Buzás Dorottyáé, aki hamarabb felszaladt a tetőre, mint hogy én kimondanám: jaj, a derekam!

A fiúknak olyan szörnyű problémáik voltak, minthogy szalmabálán kell aludniuk (a legjobb buli pedig!), nincs fürdőszoba és hát bizony a toalett egyszerű pottyantós wc. Pedig igazi luxusban volt részük. Én legalábbis még nem láttam olyat, hogy valahol lett volna külön női és férfi budi.

Nem állítom, hogy én egy hasonló helyzetben Chuck Norrisként fél kézzel felépíteném a pajtát, megfejném a kecskét és levágnám a pulykákat (vagy fordítva), de legalább igyekeznék hasznos lenni, és nem nyavalyognék azért, mert a tikkasztó nyár közepén pajtában kell aludnom.

Vannak, akik hasonló élményekért még fizetnek is.

Gonosz vagyok, tudom, de ha másért nem, azért mindenképp érdemes követni a műsort, hogy nézzük a városi ficsúrok képét, amint cincérekkel, libákkal és hasonló szörnyetegekkel kell szembenézniük.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

Sír, nevet, belehal – Andrew Garfieldnak már oda is adtuk az Oscart a Tick, Tick… Boom!-ért

A színész olyasmit művel a tragikusan fiatalon elhunyt zseni szerepében, amit csak a legnagyobbak tudnak. Kritika.

Link másolása

hirdetés

A Netflixen látható ez a remekmű, amit nem véletlenül hívok így, és őszintén remélem, hogy jobban megtalálja majd kultikus helyét, mint az életrajzi film főszereplője és művei a saját életében. Jonathan Larssonnak ugyanis nem sok idő adatott, erre utal a film címe is, mely egyik musicalének címe: magyarul anno Robbanás előtt címmel mutatták be itthon színházban. Vagyis a Tick, Tick… Boom! azt az időszakot mutatja be, mielőtt Larson karrierje hatalmasat villanva berobbant volna, egészen pontosan a halála előtti időszakot.

Most ironizálhatnánk Larson stílusához illően: pontosan melyik időszakot is? Hiszen az ember halála előtti időszaka az nem más, mint az élete. Ha ebből a roppantul pesszimistán egzisztencialista szemszögből nézzük. Tehát pontosítok:

azt az időszakot látjuk, amikor Larson épp hamarosan betölti a harmincat, azt gondolja, még semmit nem tett le az asztalra, ő egy senki és az óra csak ketyeg. Sajnos utóbbit jól érezte.

Lássuk, mi ebből az igazság: a számára legfontosabb musicalje, amit ezidőtájt 8 éve írt, épp még mindig nem készült el - de most ennek a csodás filmnek a score-ját, azaz filmzenéjét adja, és egyszerűen fantasztikus, semmi korábbihoz nem hasonlítható. De Larson hírnévre vágyott, sikerre, arra, hogy megmutathassa az embereknek, érti és látja őket.

Ilyen katartikus filmélményben ritkán van része az embernek, én is így éltem meg a Tick, Tick... Boom!-ot, ami nagyrészt köszönhető az egy ideje musicalfan berkekben már übernépszerű Lin-Manuel Miranda rendezőnek, akinek szintén ez az első filmje, ahhoz képest meg pláne le a kalappal előtte. És Andrew Garfield alakításának, akit ha kivennénk a filmből és egy középszerűen jó alakítást tennénk be helyette, egy remek kísérletként látnánk talán.

hirdetés
Mert nemcsak Miranda profi rendezése és egyedi univerzuma teszi nagyszerűvé a filmet, hanem, nekem, színészmániásnak különösen, Andrew Garfield játéka, aki maga Jonathan Larson.

Mindezt úgy éreztem, hogy korábban fogalmam sem volt róla, ki az a Jonathan Larson, csak rémlett, hogy volt egy menő musical, a Rent, de a nevét nem ismertem.

A The Social Network óta vártam, hogy Andrew Garfield kapjon egyszer egy olyan drámai szerepet, amiben minden színét és tehetségét meg tudja mutatni. Garfield egy olyan zsenit ábrázol teljesen lemeztelenedve, aki

szerethető és sajnálatra méltó egyszerre, és minden színészi pillanatával, a karakter művészi állomásainak és komoly alkotói válság-epizódjainak drámájával együtt szó szerint életre kel.

A többi szereplőre csaknem nem is maradt annyi muníció, mint Larsonéra, aki Garfield és a forgatókönyv által beránt minket egy géniusz világába, aki rohan, siet, mert mintha érezné, hogy közel a vég. Hidegrázás belegondolni, hogy a Rent első színpadra kerülésének estéjén jött el érte a halál.

Garfield táncol, énekel, sír, nevet, ahogy Larsson és ahogy a legnagyobb előadók teszik és tették, és megértjük általa és a film által, milyen az, amikor valakinek fontosabb az életénél az, hogy adjon, és hogy alkosson. Annyival fontosabb, és talán Larson utólag megbánta ezt, hogy miközben egyszerre ezerrel él, pillanatokra el is dobja magától az életet, a magánéletet, és olyankor csak ő van és a kotta, meg a zongora. Szó szerint meghal a művészetért (szerencsére ezt a film nem propagálja, nem érezzük, hogy ez menő lenne, csak a szenvedését). Ráadásul nem az öncélúért, hanem a nyolcvanas években, az AIDS tragikus fellobbanási korszakában alkotott és komoly ébresztő-harsonát fújt a társadalomnak. Remélem, magában mindenki megköszöni majd az alkotóknak a vége főcím alatt, hogy készítettek egy filmet erről a kivételes emberről és tehetségről, mert így posztumusz még jobban megismerheti a világ.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

Találd ki, ki lép fel jövőre a Művészetek Völgyében!

Játékos videóval állt elő a fesztivál, a helyes megfejtők közül egyvalaki ötnapos páros bérletet nyerhet.

Link másolása

hirdetés

A Művészetek Völgye egy karácsonyi hangulatú, játékos videóval jelentette be 2022 első fellépőit, amelyben Lábas Viki, a Margaret Island énekesnője, Fekete Giorgio, a Carson Coma énekese, Palágyi Máté, a Bohemian Betyars hegedűs-énekese és Bodor Áron, az Esti Kornél frontembere activityznek. Az egyik feladvány megfejtése azonban a közönségre vár!

A fesztivál szervezői a Facebookon osztották meg karácsonyi videójukat, amelyben kreatív módon jelentik be jövő évi fellépőiket. A videóban a zenészek egymás zenekarának nevét húzzák ki Acitvityben: megtudhatjuk, hogyan néz ki a Margaret Island, az Esti Kornél, a Bohemian Betyars és a Carson Coma elmutogatva, lerajzolva vagy éppen körülírva.

Ők ugyanis már biztosan fellépnek 2022. július 22. és 31. között a Panoráma Színpadon. Az ötödik zenekar megfejtése azonban a közönségre vár, a helyes megfejtők közül egyvalaki ötnapos páros bérletet nyerhet.

A fesztivál karácsonyi akciójában most kedvezményesen szerezhetők be a jövő évi fesztiválbérletek is, amelyek mellé a zenekarok és a Völgy szuvenírjei közül lehet ajándékot választani a fa alá.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: