KULT

Szörnyeket és horrorfigurákat tervez az első magyar, aki hivatalosan Batmant rajzolt a DC-nek

A korábban gyermekszínészként ismert Jakó Máté 15 éve él külföldön, londoni grafikai stúdiója egyre komolyabb megbízásokat kap. Az elsőre riasztó figurákkal benépesített világa elismert a rajongók körében, és ma már a legnagyobbakkal dolgozhat.

Link másolása

Jakó Máté útja látszólag kanyargós volt, amíg eljutott oda, hogy saját stúdiója legyen Londonban, és csak azzal foglalkozhasson, amivel szeretett volna már kisgyerekkora óta. Már gyerekszínészként is rajongott a szörnyek és a fantasyfigurák iránt, és folyamatosan rajzolt. Meg filmezett, verset írt és horrormaszkokat gyűjtött. Az út valójában nyílegyenes volt, és mindig visszatért rá. Ma pedig már a DC is elfogadta az egyik Batman-rajzát, amin ő lepődött meg a legjobban.

– Gyermekkorod óra gyűjtesz horror-relikviákat. Honnan a vonzódás?

– A "horror-relikviák" talán nem a legpontosabb kifejezés. Kisgyermek korom óta gyűjtöttem akciófigurákat. A filmek, könyvek és a képregények bűvöletében éltem, és a sötétebb történetekhez mindig jobban vonzódtam. Egyszer, nagyon fiatalon, véletlenül egy másik film előtt, amelyet az unokatestvéremék házában néztünk, láttam egy horrorfilm-előzetest. Azon az éjszakán tapasztaltam életem első rémálmát. Soha nem fogom elfelejteni, mennyire féltem, és mégis mennyire elvarázsolt a sötétségnek és furcsa teremtményeknek ez a dimenziója. Tudtam, ennél több kell. Röviddel ezután kezdtem a saját történeteimet elmesélni.

Szörnyfigurákat és "horror-relikviákat" később kezdtem csak gyűjteni, mivel ezek Magyarországon nem voltak elérhetők akkoriban. Természetesen voltak dinoszauruszaim, és mar a kilencvenes évek legelején néhány cég őrületesen szép figurákat kezdett el gyártani, de ezek inkább képregény-karakterek voltak, néhány szörnnyel, vagy groteszk karakterrel. Faltam az ehhez kapcsolódó médiát, irodalmat, filmeket. Ennek a szenvedélynek a története kitenne egy másik cikket. Röviden: tudtam, hogy ki vagyok, mit szeretnék csinálni, mivel szeretnék foglalkozni az életem hátralevő részében.

– Elég sok minden predesztinált arra, hogy színész legyél. Kölyökidő, drámaosztály, színházi munkák. Miért nem lettél az?

– Ez egy olyan kérdés, amelyet rendszeresen megkapok. Imádtam a színházat, a filmeket, és gyermekkoromban azért is vonzott a pálya, mert nem voltam vele tisztában, hogy a színészek nem rendezők. Vagy csak ritkán. Számomra a történetmesélés volt a lényeg. A színészethez a különböző, gyakran fantasztikus karakterek létrehozása vonzott. Illusztrátorként ugyanezt teszem: belehelyezem magam a karaktereim, szereplőim bőrébe, mikor elmondok egy történetet a képeimmel. Arra, hogy miért nem színész lettem végül, talán úgy tudnék legegyszerűbben válaszolni, hogy túlságosan naiv és idealista voltam fiatalabbként. És annak, aki gyermekkora óta művészetekről, a történetmesélésről álmodott, nehéz volt ezt és a valóság hideg felszínességet összebarátkoztatni. Ez persze az én hibám, senki másé. Azt hiszem, hogy ma már könnyebben tudnám venni azokat a dolgokat, amelyekkel abban az időben nehezebb volt számomra megbirkózni. Soha nem voltam jó politikus.

Viszont talán ami ennél még fontosabb, hogy teljesebb kreatív kontrollra vágytam. Megvalósítani egy víziót. Amelyet illusztrátorként könnyebben elérhetőnek látok.

Természetesen (hiszen ma is dolgozom filmeken, videójátékokon vagy szobrokon) a kliens elvárásai számomra a legfontosabbak, és a professzionális munka esetében mindig van egy művészeti vezető, de eddigi karrierem során kimondhatatlanul szerencsés voltam - le is kopogom - mert a klienseim magamért bíznak meg, nem azért, hogy valami olyasmit kérjenek tőlem, amivel én nem foglalkozom. Az igazság az, hogy nem is nagyon vállalok el olyan munkát, ami nem áll közel hozzám. Ostobaság lenne. A saját és a kliensem idejét vesztegetném vele. Arról nem is beszélve, hogy ha olyan felkérést kapok, amellyel nem érzek rokonságot, abban a pillanatban tudom, hogy az illető nem is ismeri a munkáimat (talán egyet látott), és azért keresett fel, mert mondjuk kell neki egy grafikus.

De azt hiszem, nem fordítottam hátat végleg a színészetnek vagy a rendezésnek. Talán egyszer eljön az idő. Számos olyan projekt van, amit szívesen megvalósítanék, legfőképp az a forgatókönyv, amit azelőtt írtam, mielőtt eljöttem otthonról. De ez már egy másik történet.

– Mikor kezdtél el rajzolni komolyabban?

Komolyabban? Soha. :) Nem tudom. Ez bonyolult. Egy fejlődés része volt ez, mint minden az életben. Mindig is vonzott a vizuális kifejezés - lásd filmek, képregények - és mindig rajzoltam valamit. De talán 11 éves lehettem, amikor láttam egy néhányoldalas összefoglalót az akkori Cinema Magazinban Stan Winstonról (aki olyan filmek speciális effektjeiért volt felelős, mint a Terminátor, Predator, Jurassic Park, Aliens, Ollókezű Edward, stb), ami megváltoztatta az életemet. Ugyan nem ekkor kezdődött a megszállottságom a speciális effektusok és szörnyek iránt, de ez a cikk óriási hatással volt rám. A kétoldalas fotó ebben a magazinban, ahogy Mr. Winston a kiállítótermében összefont karokkal a teremtményei között áll, ma bekeretezve lóg a stúdióm falán! Abban a pillanatban elkezdtem karaktereket és szörnyeket megszállottan kifundálni és tervezni. Egyik füzet telt meg a másik után.

Érdekes sztori: mikor megmutattam a teremtményeimet az általános iskolai rajztanáromnak, az így nyilatkozott "Én nem pazarolnám a tehetségemet ilyen ostobaságokra." Belegondolni is borzasztó, hogy mi lett volna, ha akkor abbahagyom. Sírva mentem haza.

De ez természetesen nem állított meg. Kamaszkoromban pedig rájöttem arra, hogy a rajzolás egy fantasztikus kifejezőeszköz. Úgyhogy elkezdtem a saját történeteimet, ötleteimet illusztrálni.

Végig, a kölyökidős pályafutásom alatt is (ahol amúgy 14 évesen meg is rendeztem első horrorfilmemet, amit be is mutattak a Magyar Televízióban) rajzoltam. A rendező, Takács Vera számos interjút készített velem ezekről a művekről, és a kollégáim is

mindig feltették a kérdést: "Honnan a vonzódás, miért szörnyek?". Furcsa, mert ma egy olyan világban, ahol van egy Guillermo del Torónk is, ez már majdnem mindennapos.

Aztán, mikor elhagytam Magyarországot 15 évvel ezelőtt, a rajzolás egy kicsit abbamaradt. Külföldön nyilván a megélhetésemet kellett biztosítani, és mindenféle munkát bevállaltam. De a húszas éveim közepén folytattam, és úgy döntöttem, hogy ezt az utat követem.

– Hogy jutottál ki Angliába? Mi volt a cél először?

– Először Írországba költöztem. Előtte a Madách Színházban dolgoztam három gyönyörű évet, és bizony sok minden történt, de többre vágytam. Azt a forgatókönyvet, amit az imént említettem, szerettem volna megvalósítani. Mindent függetlenül, a saját zsebemből. Keményen dolgoztam, és két éven belül vásároltam egy professzionális videóstúdiót, és tulajdonképp készen álltam. De egy kicsit elcsúsztam, elvesztettem a fókuszt, és egy sötét korszak következett. Megnyugodtam. Az pedig egy művész halála. Kicsit túl sok alkohol, ez, az...

Nagyon hosszú ideig semmiféle (vagy nagyon kicsi) eredményt nem sikerült felmutatnom. Később, miután Londonba költöztem, és három és fél évig itt éltem, volt egy kisebb idegösszeroppanásom. Amim volt, egy raktárházba költöztettem, és hét hónapig utazgattam, jártam Európát. Voltak nálam füzetek, amikbe folyamatosan rajzolgattam.

Miután visszatértem Londonba, döntöttem el, hogy mostantól csak magamnak fogok bármit is készíteni. Semmi trendet nem követve, nem azért, mert valamit meg akarok valósítani, hanem csak az expresszió tiszta élvezetéért. S akkor történt a változás.

2014-ben pedig elkezdtem a partnerem segítségével Comic Conokon (képregényfesztivál) megjelenni, és a munkáimat kiállítani. A válaszreakció elképesztő volt. Félreértés ne essek, eredeti munkát nagyon nehéz eladni, de azok, akik ezt értékelik, akik ebben a közegben mozognak, ők fantasztikusan szenvedélyes gyűjtők. Aztán már minden ment a maga útján.

[next

- Hogy alakult a stúdiód?

– Az “Entenn” szót még kamaszkoromban találtam ki, egy (borzasztó) versben, amit akkortájt írtam. Azt a fajta vágyódást szerettem volna kifejezni vele, ami számomra égő szenvedély, elvágyódás, az a fajta szerelem, amit én a gyönyörű groteszkben találtam meg. Így alakult a stúdió röviden. Tudtam, hogy mi az, amit akarok, és szakadatlanul, megállás nélkül, fáradhatatlan, és kimeríthetetlen szenvedéllyel üldöztem, és üldözöm meg most is.

– Kiknek dolgoztál eddig, mik azok a munkák, amelyekre büszke vagy?

– Ahogy mondottam volt, elmondhatatlanul szerencsésnek tartom magam ebből a szempontból. Olyan cégeknek és klienseknek dolgoztam, amelyeket talán a legmerészebb álmaimban tudtam volna elképzelni, ha egyáltalán belegondoltam volna.

A legnagyobbak talán Alexander McQueen, az Oscar-díjas Chris Nelson (maszkmester) és a Sideshow Collectibles voltak idáig.

Ami szintén nagy örömöt okoz, hogy olyan publikációkban is jelentek meg műveim, és olyan galériákban is állítottam ki, amelyeket soha nem gondoltam volna. Ezek között van a Spectrum, 3D Total: Sketching from the imagination - creature design, Copro Nason Gallery, és WowXwoW Art.

– Hogy sorolnád be, amit csinálsz? Alkalmazott művészet?

– A kliensmunka gyakran igen. De a személyes munkák talán az illusztratív, vagy narratív művészet kategóriájába sorolhatók legkönnyebben.

– Most milyen munkáid vannak?

– Sajnos ilyen dolgokról nem nagyon beszélhetek, de amit elmondhatok, hogy most fejeztem be az első fázisát az eddigi talán legambiciózusabb munkámnak, amelyet ismét a Sideshow Collectibles-nek készítek. Erről röviden csak annyit mondanék, hogy velük először mint gyűjtő kerültem kapcsolatba, mivelhogy filmes relikviákat, szobrokat is forgalmaznak. Soha életemben nem gondoltam volna, hogy egyszer velük dolgozom. És nemcsak erről van szó, hanem

én vagyok az első művész, akit felkértek arra, hogy az original art (tehát nem licenc, hanem eredeti munkák) művészeti print programjukat elindítsa. Az első, “Admissionem” című munkám, ami 160 számozott darabban jelent meg, 4 hét alatt elfogyott. Ez őrülten megtisztelő, és bizonyos szempontból alázatossá tesz.

Ezenkívül pedig három másik olyan projekten dolgozom, ami szinten a gyűjtőket fogja érdekelni: egy Crypt Stúdió nevű cégnek maszkokat tervezek, a másikról nem beszélhetek sajnos még, a harmadik pedig, hogy az egyik saját tervem háromdimenziós megvalósításán faradozunk egy őrülten tehetséges szobrászművész barátommal, Franco Carlesimóval.

– Amerika? Tervben van még?

– Mindig. Remélem, nem érzéketlenség ilyet mondani, a mostani világjárvány-helyzetre való tekintettel, de borzasztóan össze voltunk törve, hogy ez év májusában nem jutottunk újra el Los Angelesbe. Nekem két bemutatóm is lett volna, az egyik a Monsterpalooza nevű rendezvényen, ahol immáron harmadjára jelentünk volna meg, a másik pedig egy Santa Monica-i galériában lett volna az eddigi legnagyobb show-n.

Élni nem hiszem azonban, hogy tudnék ott. A karrierem szempontjából persze óriási volna, de nagyon sok dolog nem szimpatikus az amerikai társadalomban. Visszajárunk, szeretjük, imádom LA-t, ennyi pedig elég. Egyelőre.

– Hivatalosan rajzoltál a DC-nek is Batman-figurát. Ez hogy történt?

– A történet röviden annyi, hogy amikor tavaly áprilisban a Sideshow irodáiban voltunk, hogy személyesen alá tudjam írni a printjeimet (Admissionem), a művészeti vezetővel ment a társalgás, hogy tavaly nem pusztán a Detective Comics 1000. száma jelent meg, hanem a kedvenc hősöm, Batman is a 80. születésnapját ünnepelte.

Én akkor csak saját magamnak készítettem egy Batman-illusztrációt az iPadomon a szabadidőmben. A stáb a Sideshow-nál imádta, és arra kértek, hogy ha ezt odaadnám nekik, ők ezt elküldenék a Warner Bros/DC-hez, és ha jóváhagyják, akkor jelentessük meg. Én percekig nem tértem magamhoz.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I guess the cat is out of the bag and I can finally share this with you guys. ? @sideshowartprints Lifelong fan Máté Jakó captures the steadfast resolve of Gotham’s defender in his Batman: World’s Greatest Detective Fine Art Print. Lovingly created by the artist as a tribute to celebrate 80+ years of Batman, this stunning piece will be sold in a limited edition of 400. Available for pre-order on Friday, August 7th!⠀ .⠀ Swing on over to the link in our bio for a chance to win this print!⠀ .⠀ .⠀ .⠀ @entennstudio #SideshowArtPrints #MateJako #Entennstudio #Popcultureart #geekart #artprints #framedprint #artcollector #sideshowartprints #nerdart #nerdartist #giveaway #fineart #artprint #batman #batmancollection #batmancollector #batmanfan #DC #DCComics #DCUniverse #dcfamily #dcu #dccollection #dccollector #Sideshowcollectibles #sideshow #Sideshowcollectors #batmanartwork #batmanart

Mate Jako (@entennstudio) által megosztott bejegyzés,

Hét vagy nyolc éves lehettem, mikor láttam Tim Burton Batmanjét, ami szinten fundamentális hatással volt rám, és körülbelül ugyanebben az időszakban lett meg életem első Batman-képregénye, amelyet a nagymamámtól kaptam. Pár héttel ezelőtt pedig megkaptam az emailt, hogy jön a print. Minden hivatalos.

Ha tudta volna az a hiperaktív, álmodozó szemű hódmezővásárhelyi kisfiú, hogy egy nap ő lesz az első magyar, aki a DC-nek hivatalosan Batman-t fog rajzolni, biztosan könnyebb lett volna neki elviselni az iskola megannyi kellemetlenségét. Szavakban elmondhatatlan büszkeséggel tölt el ez a csoda, ami történt.

– Elégedett vagy?

– Ennyi év után úgy érzem, hogy szépen lassan megértem, hogy ezt a pályát választottam, olyan, mintha az ember jegyet vásárolna egy igen hosszú utazásra. Egy olyan útra, ahol a végcél - ha van egyáltalán - borzasztó távoli, és talán nem is az a lényeg. A fontos az maga az utazás. Persze, hogy lehetne jobb, jobban jövedelmezőbb, biztonságosabb. De úgy érzem - mindig is így éreztem -, hogy az embernek mérlegre kell tennie azt, hogy mi az, ami igazan fontos. Számomra enélkül a szerelem, szenvedély, érdeklődés nélkül nincs élet. Nemcsak sikerült találkoznom a hőseimmel, akiket gyerekkorom óta szeretek, tisztelek, hanem néhány esetben kollégáknak/barátoknak nevezhetem őket. Ennyire szerencsés vagyok.

Akárki, aki ezeket a sorokat olvassa, és úgy érzi, hogy van valami az életében, egy olyan érzés, ami mellett minden más érzés eltörpül, egy álom, amelyet szeretne megvalósítani, csak azt tudom mondani, hogy irány a jegyiroda, és kezdődjön az utazás! Mi másért lennénk itt a Földön?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Coolio, a 90-es évek népszerű rappere
A Gangsta's Paradise 59 éves szerzőjével szívroham végezhetett. 1996-ban Grammy-díjat nyert a világhíres számmal.

Link másolása

59 éves korában elhunyt Coolio, eredeti nevén Artis Leon Ivey Jr., amerikai rapper, hiphop-előadó.

A sztár halálának hírét barátja és menedzsere, Jarez Posey közölte a CNN-nel, egyelőre azonban nem adtak ki információt az okokról. Meg nem erősített információk szerint szívroham végzett a népszerű előadóval.

A hírcsatorna információi szerint tűzoltók és mentők jelentek meg a zenész Los Angeles-i házánál helyi idő szerint szerda délután 16 óra körül. AZ életét 45 percen keresztül próbálták megmenteni, de nem jártak sikerrel.

Coolio a kaliforniai Comptonban született és nőtt fel. Fiatalon reptéri biztonsági őrként és önkéntes tűzoltóként is dolgozott, mielőtt zenei karrierbe kezdett.

Előadói pályafutása legnagyobb mérföldköve a Veszélyes kölykök (Dangerous Minds) című filmhez írt betétdala, a Gangsta's Paradise, ami minden idők egyik legismertebb rapszáma lett.

Coolio – Gangsta's Paradise

A dallal 1996-ban Grammy-díjat nyert, 2022 nyarán pedig megtekintése a YouTube-on átlépte az egymilliárdos határt, és a streamingszolgáltatókon is igen népszerű. Szintén népszerű dala még az 1997-es Nekem 8 (Nothing to Lose) című filmben felhangzó C U When You Get There.

Coolio számos rajzfilm és gyerekműsor zenei anyagán dolgozott többek között a Cartoon Network és a Nickelodeon csatornáknak.

A sztárnak hat gyereke van, egyetlen feleségétől, Josefa Salinastól 2000-ben vált el.

Videó címe

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Básti Juli: „Ne üssenek a seggünkre, ha megyünk az utcán, de ha megjegyzi valaki, hogy de jól nézek ki, az hadd essen jól!”
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésznőt a Centrál Színház új bemutatója kapcsán kérdeztük többek között a metoo-ról, édesanyjával való kapcsolatáról és a pályakezdésről.

Link másolása

A Centrál Színház 2020-ban egyszer már nekifutott Tracy Letts Mary Page Marlow című drámájának, ám a Covid közbeszólt. Idén ősszel némileg új felfogásban mutatták be ismét. A címszerepet öt hölgy alakítja: Hőnig Emma, Martinovics Dorina, Földes Eszter, Gombó Viola Lotti és persze az egyik legnagyobb kedvencem: Básti Juli. A művésznővel a sajtóbemutató után beszélgettem.

– Látom, olvasom, hogy a mai napig sok interjúban kérdezik az édesapjáról, Básti Lajosról. Én arra gondoltam, beszéljünk most kicsit az édesanyjáról, Zolnay Zsuzsáról. Sok mindenben láttam, de két szerepe a mai napig emlékezetes a gyerekkoromból. Az egyik az És ön mit tud? című tréfás celebvetélkedő, illetve a Mici néni két élete, ahol szenzációsan játszotta a rosszmájú, undok kolléganőt. Kicsit meséljen róla, milyen volt a kapcsolatuk, mennyire tudta segíteni a pályán?

– A mamámnak köszönhetem, hogy egyáltalán elmentem felvételizni. Már sokszor elmondtam, hogy az apám tiltott a pályától, de a mamám, amikor megtudta, hogy mégiscsak szeretnék jelentkezni, abszolút bátorított és cinkosságot vállalt velem.

Úgy beszéltük meg, ha felvesznek, akkor megmondjuk, ha nem vesznek fel, akkor meg sem említjük, hogy megpróbáltam.

Mindig, mindenben nagyon segített. Gyerekkoromban nagyon jó kapcsolatunk volt. Apám halála után kicsit bonyolultabb lett a dolog. Egyáltalán nem akarta, hogy elmenjek Kaposvárra. Hívtak pesti színházak is, és ő győzködött, hogy maradjak Pesten, mert itt lehet karriert építeni. Viszont én pontosan tudtam, hogy ha meg akarom tanulni a szakmát, ahhoz nagyon sok főszerepet kell eljátszanom. Muszáj elmennem vidékre, mert ott megkaphatom az összes létező nagy feladatot. Ezen volt egy kis vitánk, de aztán belátta, hogy igazam van. Emlékezett rá, hogy az ő miskolci egy éve kevés volt. Összesen két főszerepet játszott, a Warrenné mesterségét és az Antigonét.

Minden színésznő pályájának az elején sok a bizonytalanság. Ha tovább lent marad, megerősödik színészként, megkapta volna azokat az emberpróbáló szerepeket, amikben fejlődni tud, jobban ki tudott volna állni később magáért, miután feljött a Nemzetibe. Mert ott aztán elég mostohán bántak vele.

– Azt nem sikerült kiderítenem, hogy játszottak-e együtt.

– Nem. Egyedül Bacsó Péter filmjében, a Banánhéj keringőben volt egy közös jelenetünk. Ő játszotta az anyámat.

– Tegnap, az interjúra készülve újra néztem A vörös grófnőt. Emlékszem, annak idején milyen népszerű volt, és meglepett, hogy az alakítása ma is mennyire frissnek, hitelesnek hat, nem érezni rajta semmi porosságot. Nem ez volt az első filmszerepe, de úgy emlékszem, ekkor figyelt fel önre igazán a közvélemény.

– Igen. A Kettévált mennyezettel nyertem az első külföldön díjam, de azt nem játszották olyan sokat a mozik.

Ezzel együtt nekem sok bajom volt a Vörös Grófnővel. Történelemkönyv szagú volt az összes dialógus.

Az író-rendező, Kovács András ragaszkodott a saját szövegéhez. Én sok helyen máshogy mondtam volna, hétköznapibban, de ő nem nagyon engedte. Ezért aztán nehezen ment a forgatás. Azt viszont nagyon élveztem, hogy ekkora feladatot kaptam. Önmagában is euforikus megkapni egy ekkora szerepet, amikor hemzsegtek körülöttem a jobbnál jobb színésznők. 110 napos forgatás volt! Öt hónapon át forgattunk. Amellett, hogy majdnem minden nap, sokszor több mint 12 órát forgattam, folyton ruhapróbáim voltak. Ha nem volt a filmben 60 ruhám, akkor egy sem. Elképesztő munka volt, de nagyon élveztem, főleg az első részt. A második rész már nehezebb volt, mert ott aztán végképp mi mondtuk föl a történelem leckét.

– Annyi párhuzam talán van a Mary Page Marlow és A vörös grófnő között, hogy ott is és itt is 10-15 év telik el az ön által játszott karakter életében.

– Ez benne a kihívás. Azért színész a színész, ezért megyünk erre a pályára, hogy mindenféle kort, mindenféle embert eljátszhassunk. Emiatt különösen jó feladat a Mary Page, igazi csemege. Amikor először, 3 éve elkezdtük, Borbély Alexandrával játszottuk ketten az összes szerepet. De tény, hogy a szerző eredetileg hat nőre írta, tehát most játsszuk majd pontosan. Egy szereplőt így is spórolunk, de szerintem most nagyon jól van kiosztva.

– A koncepcióváltást Alexandra távozása okozta? Laikusként nézve ez akár lefokozásnak is tűnhet.

– Kifejezetten erősíteti az előadást, hogy többen játsszuk!

– Hőnig Emmával, a gyerekszereplővel együtt öten játsszák ugyanazt a személyt. Négy különböző művész egyéniség. Próbálták valamennyire közelíteni az alakításukat, a szerepfelfogásukat? Hiszen végsősoron mégiscsak ugyanazt az egy embert jelenítik meg.

– Nem kerestünk külsőségeket. A sorsunk hasonló. Mindegyik Mary Page körömszakadtáig küzd. A férfiak pedig többnyire, szerepük szerint lenyomják őt. Nem az volt a lényeg, hogy mindenki szőke legyen, vagy barna.

Ez a darab mindannyiunkról szól, az összes nőről.

Különösen most, amikor felerősödött a kérdés: hogyan bánnak velünk, és miként lehetne másképp.

– A három női generáció, az anya, Mary Page és az ő lánya, Wendy ugyanabban a kiszolgáltatott helyzetben vannak, de reményt ad, hogy Wendy, a legfiatalabb, úgy tűnik, már képes kilépni ebből az ördögi körből és kezébe veszi a sorsát.

– Hozzáteszem, hogy az anya, Roberta sorsát – Pálfi Kata játssza – nem nagyon ismerjük, de azt látjuk, hogy szeretőnek kellett, feleségnek már nem. Ő sem véletlenül lett olyan, amilyen. Mindenki hurcolja magával a maga puttonyát. Ezért is döntöttünk úgy, hogy az utolsó jelenetben a patyolatból kilépve vigyek magammal két batyut, legyen a kezemben két nagy teher. Ami a darabbéli lányomat Wendyt illeti, ő valóban fény az alagút végén. Most már talán máshogy fognak a nőkhöz viszonyulni.

– Óhatatlan, hogy a darabot látva az ember a #metoo mozgalomra gondol.

– Persze. Nem véletlenül írta meg most a darabot a szerző, Tracy Letts.

– Egymás után pattantak ki a zaklatási botrányok, van saját #metoo története?

– Nagyon erős saját élményem is van, de úgy döntöttem nem akarok megszólalni, nem is fogok beszélni róla. Egyébként meg jó lenne egészséges egyensúlyt találni az ügyben. Ne veszítsék el a nők a természetes késztetésüket arra, hogy vonzóak legyenek, hogy megforduljanak utánuk a pasik.

Ne üssenek a seggünkre, ha megyünk az utcán, de ha megjegyzi valaki, hogy de jól nézek ki, az továbbra is hadd essen jól! Amerikában átestek a ló túloldalára, most már mindenért perelni lehet. Ez sajnálatos hülyeség.

Viszont az nagyon fontos, hogy akit bántalom ér, tudjon hova fordulni tanácsért, orvoslatért. Segítsenek neki, és neki segítsenek. Ne gondolja azt, hogy nincs menekvés. Az pedig a legnagyobb bűn, ha gyerekekkel történnek ilyen dolgok, az főbenjáró, hiszen ők végtelenül kiszolgáltatottak, sérülékenyek és az egész életükre kihat a bántás.

– A szakmán belül érezhető változás?

– Szerintem igen.

– Mit hoz a jövő, milyen feladatok várnak még Önre az előttünk álló évadban?

– Csak terveink vannak. Visszahoznánk a Nem félünk a farkastólt, Albee remekét, amit Rudolf Péterrel játszunk, de már Fehér Tiborral Nick szerepében. Azért nem tudok véglegeset mondani, mert beláthatatlan a jövőnk.

Nem tudjuk, mi lesz velünk télen, hogyan fizetjük a számláinkat, jön-e majd a néző.

Aztán az évad végén, májusban megint tervezünk valami nagyszabásút, amiben benne lennék. Annyit elárulhatok, hogy Shakespeare-darab.

Hamarosan látható lesz a Pepe című sorozat második évada, most zajlanak a forgatások. Épp tegnap hívott Dés László, hogy májusban megint lesz egy nagy koncert, ezúttal az Arénában, a legújabb csapattal: Für Anikóval, Mácsai Pállal és Nagy Ervinnel közösen éneklünk majd megint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Az év legjobb Agatha Christie-filmje: Ecc, pecc, ki lehetsz?
Amit nem Agatha Christie írt, de mégis ott lebeg a szelleme. Igazi modern ki-tette-krimi a mozikban.
Szajki-Vörös Adél - szmo.hu
2022. szeptember 28.


Link másolása

Adott a londoni West End, egy remekül futó darabbal, az 1950-es években. Agatha Christie Egérfogója a mai napig örökérvényű, végtelenül szórakoztató krimi. Épp a századik előadását ünnepli a társulat, amikor drámai módon tetőzik az este: a darab hollywoodi rendezőjét csúnyán vérbe fagyva találják a színpad közepén, mondhatni színpadiasan beállítva.

Adrien Brody (a rendező) szerencsére nemcsak az első jelenetekben látható, mert flashbackből sincs hiány a filmben, ami maga a krimi királynője előtti főhajtás, színházi kikacsintós vígjáték és könnyed eleganciával levezényelt szórakoztató moziélmény.

Na de térjünk vissza a vérbe fagyott Brodyhoz,

akinek egy megátalkodott gyilkos még a nyelvét is ki akarta tépni, állapítja meg a gyorsan kiérkező detektív Sam Rockwell szokásosan briliáns alakításában.

Mellette okvetetlenkedik Stalker közrendőr (Saoirse Ronan végig iszonyú vicces, ahogy nem képes leállni az okoskodással és előre letartóztat fejben már mindenkit, aki kicsit is gyanús, aztán a végén persze mégis ő lesz az egyik megoldókulcs). Mondanunk sem kell, hogy a megfáradt, magánéleti búbánatát alkoholba fojtó Stoppard felügyelő (Rockwell) és a pörgő fiatal nő párosa lesz a film egyik mozgatórugója, az ő nyomozásuk, első pillantásra esetlen működésük vezet a megoldáshoz, ahogy anno az Agatha Christie is remekül kitalálta és a filmben is elhangzik:

kell valami furcsaság, valami szerencsétlenül emberi a nyomozóban, hogy a néző neki drukkoljon, csak esetünkben nem a dagi Poirot hívja össze a gyanús szereplőket egy nagy beszélgetésre, hanem a bizonyítási kényszeres, lelkes újonc és a megfáradt, sánta felügyelő igyekeznek megoldani az ügyet.

Amiben természetesen mindenki gyanús, betekinthetünk a színház korrupt és mocskos kulisszái mögé, miközben a rendező és a forgatókönyvíró, akárcsak Christie a regényei lapjain, úgy manipulálják a nézőt mindentudó és mindent elrejtő elbeszélőként, hogy tényleg nem sejteni, mire lyukad majd ki a sztori.

A történet sorozatosan átver bennünket, akárcsak a nyomozókat. Közben formai trükkökkel operál: hol a krimi műfajára reflektál poénokkal, hol az Egérfogót idézi meg meta-elemként, hol ki-kikacsint a nézőre – akár konkrétan a szereplőket a kamerába beszéltetve –, mintha azt üzenné: látjátok, milyen jó játék ez? Főleg, ha az ember arra is kíváncsi,

merre fejlődik az utóbbi években reneszánszát élő klasszikus who done it-zsáner, azaz a ki-tette rejtélyre épülő csűrt-csavart sztorijú nyomozós, klasszikus krimiműfaj, melynek egyik csúcsdarabja a Knives Out (Tőrbe ejtve) volt a közelmúltban.

Nem beszélve arról, hogy Kenneth Branagh sem véletlenül húzta elő a Christie-klasszikusokat és adaptálja őket sorban. A Christie-i hagyományokhoz biztos húzás visszanyúlni, megújítani vagy megugrani a magasra tett lécet meg pláne.

Az Ecc, pecc vizuálisan, ritmusában, ötletes dramaturgiai és vágási megoldásaival jópofa, de mégis kisebb bravúr, mint a Knives Out, de jókat lehet nevetgélni rajta, találgatni és drukkolni. A megfejtés nem vág fejbe különösebben, a katartikus lezárás is elmarad, de még mindig a zsáner eredetibb darabjai közé tartozik, amit filmnyelvi ötletessége, képei, remek alakításai, eredeti szemszögváltásai miatt még akár újra is nézhetünk majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
Új klip: Megjelent Kulka János legelragadóbb dala az érkező lemezéről
Arról a kivételes, túlfűtött és magányos állapotról szól, amikor vége az előadásnak és a nyüzsgés megszűnik.

Link másolása

Különleges természeti jelenségnek lehetünk fül- és szemtanúi a zene segítségével, mert megérkezett „a Hold a párkány szélére ül”.

Kulka János színművész hamarosan megjelenő, személyesen dedikáltatható kiadványának harmadik előfutárában, az „Esti dal”-ban hangzanak el ezek a sorok, amely az egyik legszebb szerzemény a korongról. Arról a kivételes, túlfűtött és magányos állapotról szól, amikor vége az előadásnak, és a nyüzsgés megszűnik.

Az október 7-én debütáló, sorban harmadik ’Pálmaszív’ című nagylemez hét évig készült - Tövisházi Ambrus zeneszerző és Tariska Szabolcs szövegíró a színész betegsége előtt kezdtek a közös munkába, és az „Esti dal” volt az első olyan, közös felvétel, amelyet Kulka János élőben is előadott, köztük a legendássá vált utolsó, Müpás koncertjén.

„A Merényi Dávid által rendezett, különleges kameramozgással felvett videóetűd legnagyobb kihívása talán az volt, hogy mik legyenek azok a tárgyak, amelyek körülveszik a színészt - az eredmény bár rövid, de semmihez nem hasonlítható, érzelmes mozgóképes élmény lett” – osztotta meg a szerzőpáros a zeneszámhoz társuló kisfilm hátterét.

A napokban Kulka János további örömhírt jelentett be hivatalos Facebook-eseményében, ugyanis az előadó személyesen is dedikálja a hallgatók frissen megszerzett fizikai példányát október 11-én, 16 órakor az MG Records Lemezboltban.

Az albummegjelenés további fejleményeiről bővebb infók ITT

VIDEÓ: Kulka János - Esti dal


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk