/kult/szerelmi-eberalmok-horvat-lili-uj-filmje/?utm-source=kapcsolodo
hirdetés

KULT

Horvát Lili: „Hiszek az olyan találkozásban, amiről a film szól”

Akár lélektani horror, vagy krimi is lehetne a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című film. A rendezőnővel beszélgettünk.
hirdetés

Vannak emberek, akiket egymásnak teremtettek, csak még nem tudnak róla. De a sors, a véletlenek (amelyek nincsenek) a megfelelő pillanatban intézkednek, és összehozzák azokat, akinek normál körülmények között esélyük sem lenne arra, hogy találkozzanak. De valami közbejön: egy téves telefonhívás, egy világrengető eseményről való csetelés vagy mint esetünkben egy nemzetközi szakmai konferencia.

Horvát Lili új filmje, a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre lehetne lélektani horror, krimi, de kisülhetne belőle egy édes-bús romantikus történet is. A feltételek mindegyikhez adottak: hősnőnk, az Egyesült Államokban élő és dolgozó magyar idegsebész még a tengerentúlon találkozik egy hazai férfikollégával, akivel megbeszélnek Budapesten egy randevút. Márta (Stork Natasa) ezért képes felszámolni mindent New Jersey-ben, de a férfi, János (Bodó Viktor) nem jön el a találkára.

Amikor pedig a nő felkeresi őt a kórházban, azt feleli neki, hogy soha életében nem is látta. Mártának eltökélt szándéka, hogy ismeretlen szerelme közelében marad, de közben magában is kétkedni kezd: lehet, hogy csak álmodta az egészet? Hogy melyik szálon fut tovább a történet, és mi lesz a végkifejlet, azt természetesen nem áruljuk el.

Egyfajta alaphangot azonban mindenképpen megad, hogy a film elején egy Sylvia Plath-idézetet olvashatunk. Költőtársával, Ted Hughes-szal való egymásra találásuk a 20. századi irodalom egyik legszebb szerelmi története. Először erről kérdeztük a rendezőnőt.

- Az ötlet még a forgatókönyvírás közben jött. Úgy éreztem, jó lenne az olvasónak, illetve később a nézőnek már az első pillanatban adni egy jelet, hogy a film első jeleneteit, a randevúra való készülődést már egy bizonyos fénytörésben nézze. Nagyon szeretem Sylvia Plath költészetét – először az ő szövegei között kezdtem el keresgélni, és csakhamar rátaláltam a Mad Girl's Love Song című versre, amit addig nem ismertem, pedig hihetetlen módon összecseng a filmünk alapgondolatával. Az utolsó versszak lett a mottó – Závada Péter fordította le a számunkra –: „Szerettem volna inkább a vihar madarát, / Tavasszal süvítve visszajönne legalább. / Behúnyom a szemem, s a világ holtan hever. / Azt hiszem, tényleg csak a fejemben létezel.”

hirdetés

- Hisz Ön az ilyen találkozásokban?

-Ha Sylvia Plath-ra gondol, igen. Ha valamivel nagyon mélyen foglalkozunk, jó helyen nyílik ki a könyv. Minden elkezd ugyanarról szólni, ugyanabba az irányba mutatni. De az olyan találkozásokban is hiszek, amiről a film szól. Nemcsak a szerelemben, hanem az élet más területein is. És abban is nagyon hiszek – ezért is választottam egy nagyon komoly karrierrel rendelkező nőt főhősnek –, hogy képesnek kell maradnunk arra, hogy meg merjük kérdőjelezni a saját választásainkat, hogy más szemszögből is megvizsgáljuk néha a vágányt, amin haladunk.

- Talán az sem véletlen, hogy a két főhős egyaránt idegsebész. Az agy és az idegpályák működése, ahogy arra a férfi utal is a könyvbemutatón, még az orvosoknak is mindig „misztérium”, miközben a létező legmateriálisabb világban kell élniük.

- Az idegsebészet behozása – amellett, hogy az orvosszakma elitjének tagjaiként pozicionálta a két főszereplőt – megnyitott egy költői dimenziót a filmen belül. Az idegsebész egy élő ember érzéseit, gondolatait tartja konkrétan a két keze, az ujjai között. A gondolkodás és az érzések fizikai folyamatok – ez a tény a felfoghatóság határán van, és nagyon jól rezonál a filmünk lényegével.

-Az agy olyan, mint egy város – mondja János. És nem éppen szokványos módon látjuk Budapestet. A főszereplő számára hol szép, hol csúnya, hol rideg, hol szeretnivaló…

- Fontos volt, hogy az, ahogyan éppen látjuk a várost, mindig Márta állapotát közvetítse. Vele együtt jövünk haza Budapestre, erre a számára egyszerre ismerős és végtelenül idegen helyre.

- Márta egyfelől nagyon tartozni akar valakihez, másfelől pedig állandóan páncélt visel.

- Márta konkrétan ehhez a férfihoz akar tartozni. Arról szó nincs, hogy azon a bizonyos konferencián, ahol Drexler Jánost meglátta, bárkit kiválaszthatott volna magának. Itt nem a harmincas nők pánikjáról van szó. Márta nagyon szuverén karakter, és megérez valamit ezzel a férfival kapcsolatban: egy igazi nagy találkozás lehetőségét. Van rajta páncél, igen – és a férfin is van. Ebben is hasonlítanak egymásra. Két kívülálló karakterről van szó, akik között nagy nehezen mégis létrejön a kommunikáció.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk