hirdetés

KULT
A Rovatból
hirdetés

Szakonyi Károly: „Azt hittem, az itthoni vircsaftról írtam, aztán rájöttem, hogy mindenhol ez van”

90. születésnapján köszöntötték az Adáshiba szerzőjét a Rózsavölgyi Szalonban.

Link másolása

hirdetés

Hárman emlékeztek a Rózsavölgyi Szalon kis színpadán. Hárman együtt 263 évesek, valamennyien az elmúlt évtizedek magyar színházának legendás alakjai: Radnóti Zsuzsa, Örkény István özvegye, a Vígszínház dramaturgja, Keleti Éva, a hazai fotográfia nagyasszonya és akinek 90.születésnapját köszöntöttünk: Szakonyi Károly író, akinek terjedelmes prózai és színházi életművéből a legtöbben az Adáshibát ismerik itthon és külföldön egyaránt.

Egy budapesti család 1969 nyarán, a Holdra szállás estéjén a tv-t nézi, de valójában csak az érdekli őket, hogy szóljon és világítson a doboz. El-elkapnak foszlányokat az adásból, és bár aznap a legkisebb fiú születésnapja alkalmából jönnek össze – azt sem tudják pontosan, hogy hányadik – senki nem figyel senkire és semmire. Nem jut el a tudatukig, hogy elvált lányuk kilépett a munkahelyéről is, hogy idősebbik fiúk és menyük folyamatosan alázzák egymást, sőt az sem, hogy az albérlőjük maga Jézus Krisztus, akinek a csodáit még az újra járni tudó nyomorék szomszéd sem veszi észre. „Csak tudnám, mi olyan nevetséges?” – kérdezi a folyton a tv-újságot kereső és fiának nagykorúsító szivart kínáló apa, hallván lánya hisztérikus zokogásba fulladó nevetését.

A darabot először az Új Írásban olvastam annak idején, majd láthattam az 1970-es évek magyar színházi aranykorának egyik legnagyobb hatású előadását a Pesti Színházban.

Páger Antal és Bulla Elma idős Bódog házaspárja, Béres Ilona keserű, szeretetre vágyó Vandája, Ernyei Béla és Halász Judit Dönci-Saci kettőse, Nagy Gábor „ünnepelt” Imrusa, Kozák László szomszédja külön-külön is remeklés volt, és az ő kaotikus idilljük be csöppent bele az albérlő Emberfi, akit Tahi-Tóth László tett halhatatlanná.

Természetesen az Adáshiba volt Szakonyi Károly köszöntésének egyik központi témája, de az írótárs Horváth Péterrel való beszélgetésből megtudtuk, hogy a szerző 90 évesen sem ül a babérjain, és ma is alkot és minden nap reggel fél 6-kor kel. „Egyrészt kidob az ágy. Ha nem kelek fel, mindenféle gondolatok, emlékek gyötörnek. Ha rosszak, elhessegetem őket, ha jók, akkor akcióba lépek. Az ember állandóan azzal kel fel, hogy megint tud valamit írni, esetleg még jobbat, mint eddig. Ha érzi, hogy sikerült valami jót írni, akkor érdemes felkelni és érdemes élni.

"Az ember sosem lehet teljesen elégedett azzal, amit már megalkotott, és ez így van jól, ezért várja még mindig azokat a különleges pillanatokat, amikor valamit létre lehet hozni” – mondta Szakonyi Károly, bár bevallotta, hogy ma már nem a madarak hajnali csicsergésére fejezi be a napi munkát, de a maga korának megfelelő tempóval, mértékkel még dolgozik.

hirdetés

Az író nagyszerű novellák egész sorát írta, a Francia tanya vagy az Ember az alagútban írásai szinte mind filmre kívánkoznak. Ez a képszerűség abból ered, hogy fiatal korában nagyon vonzódott a képzőművészethez, rajzolt, festett, és ez írás közben is hatott rá. Hogy mégis inkább a színműírót ismerik, nagyon kézenfekvő választ ad: ha egy előadást legalább 500 ember lát, és ezt beszorozzuk 50-nel, 100-zal, egy darab sok több emberhez jut el, mint egy prózai írás. És akkor még nem szóltunk az élő színjátszás egyszeri, megismételhetetlen élményéről. Szakonyinak, attól kezdve, hogy 1963-ban az Életem, Zsókával bekerült a Nemzeti Színházba, nemigen kellett kilincselnie darabjai bemutatóiért. „Bementem a kiskapun és nem jöttem ki” – emlékezett.

A Szakonyi-művek színre vitelét a próbáktól kezdte dokumentálta éveken át érzékeny kamerájával Keleti Éva. Az Adáshibában dolgoztak először együtt. „Most értettem meg, hogy miért volt olyan könnyű fotografálni – mert Károly képben látott és annyira vizuálisan írta le a gondolatait. Életem nagy élménye volt, amikor Béres Ili tűzpiros ruhában, kibontott, hosszú, barna hajjal, ahogy Pécsi Ildikó mondta, „kitette a gyerekeket” vagyis feltárta a mellét. Már az első próbán izzott a levegő, a színészek imádták, adták egymás szájába a poénokat. Még a műszak is ott állt állandóan a színfalak mögött, ami a biztos jele annak, hogy jó a darab.”

A komédia eredeti címe egyébként így hangzott: Ó, vidd csak szépen a sálat is – mivel a végén Imrus elmenekül otthonról, de a sálját leejti. Radnóti Zsuzsa idézte fel, hogy az Adáshiba „őse” egy rádiójáték volt, Albérlet és filodendron címmel, amelyben Tahi Tóth László szerepelt. A dramaturg ennek alapján győzte meg Várkonyi Zoltánt, a Vígszínház akkori igazgató-főrendezőjét, hogy kérjék fel Szakonyit egy színdarab megírására, az író 1970 januárjában elvonult Nagymarosra, ahol 8 nap alatt megszületett a mű. Várkonyi hazavitte a kéziratot, majd két nap múlva közölte, hogy megrendezi. Már csak a címet kellett megváltoztatni. Az Adáshibát maga a rendező javasolta, az író félt, hogy ha kiírják, azt fogják hinni, hogy bezárt a színház. De nem így történt.

„Aztán a csillagok csodálatos állása folytán egy olyan szereposztást tudott produkálni, amelyben minden egyes szerep 110%-os volt. Országos szereposztást sem lehetett volna jobbat teremteni. Minden műnek megvan a maga csillaga és e csillag alatt minden sikerült. Emlékszem, a Pesti Színházban, mint mindig, ott ültünk felső rész lépcsőjén. Ott ültünk Várkonyi mögött, és éreztük, hogy egyre jobban robban, és amikor vége lett és elindult a hatalmas taps, még előttem van a mozdulata, ahogy azt mondta Karcsinak: „Gyere, most megyünk!” Lementek a színpadra, és nem akarták őket leengedni” – lelkendezett Radnóti Zsuzsa.

„Várkonyi szinte a testével vezényelte az előadást. Az ősbemutató meghatározza egy darab sorsát, és a későbbi siker nagyrészt annak köszönhető, hogy milyen szülőszobában jött létre” – vélekedett Szakonyi Károly.

Keleti Éva később is több Adáshiba-előadást fotografált, legutóbb úgy öt éve Szolnokon, de nem emlékszik, hogy valaha is „modernizálták” volna. „Nem kell közelebb hozni a mához, bármely korban megtörténhet.” Horváth Péter szerint Szakonyi darabjai „kőkeményen le vannak horgonyozva abba a korba, amelyben születtek.” Az író bevallotta: „Én először azt hittem, hogy az itthoni vircsaftról írtam. De már 1971-ben, amikor egy finnországi előadással indult a külföldi széria, csodálkoztam, hogy egy más társadalmi berendezkedésű országban is így hat. Egy író számára boldogság a nemzetközi siker, de az embernek szomorúság, hogy máshol is ugyanez van.” „És mi van ma? Nemcsak a televízióhoz vagyunk odaragadva, hanem a számítógéphez is. Tehát valami nagyon mélyet tudott megérezni ez a darab” – tette hozzá Radnóti Zsuzsa.

A Vígszínházzal való együttműködés azonban megszakadt, mert következő darabja, A hongkongi paróka nem tetszett a főrendezőnek, és az író a miskolci premier után odaadta Marton Endrének, a Nemzeti Színház rendezőjének és ezen Várkonyi megsértődött. Így „csúszott át” Szakonyi a Madách Színházba, ahol Lengyel György rendezővel előbb a Gogol Holt lelkek című regényét adaptálták színpadra (e sorok írójának szintén óriási élmény volt Haumann Péterrel, Dayka Margittal, Márkus Lászlóval), majd következett A hatodik napon premierje. Ez is egy családi összejövetel, a 75 éves apa születésnapja körül zajlik, akit az író részben saját édesapjáról mintázott.

A hatodik napon már korántsem született olyan remek légkörben, mint az Adáshiba, Keleti Éva máig emlékszik arra, hogy a két főszereplő, Bessenyei Ferenc és Psota Irén milyen elkeseredett harcot vívott egymással az elsőségért, a nagyobb sikerért. „A premier utáni bankettet Ferinél tartottuk, aki egyszer csak azt mondta: ne haragudjatok, de elrontottuk ezt az előadást. Talán hiba volt a két nagy bölényt összeereszteni” – hagyta helyben Szakonyi.

A Rózsavölgyi Szalon ennek a színműnek a felújításával köszöntötte a szerzőt Dicső Dániel rendezésében, Szacsvay Lászlóval a főszerepben.

„Ebben a darabban egyrészt nagyon erősen jelen van az elhunyt mama hiánya, másrészt pedig azt látjuk, hogy miként aggatjuk rá idősebb szeretteinkre saját viszonyainkat, miközben ezzel a hiánnyal, ami a papában él, nem tudunk mit kezdeni” – mondta a fiatal rendező.

Fotó: Kallus György

„Ahogy visszagondolunk a 60-as, 70-es évekre, amikor remek kortárs darabok egész sorozatát mutattuk be, látjuk, hogy e téren ma sokkal szegényesebb a repertoárunk. Karcsiék valami módon meg tudták ragadni azt az időszakot, amiben éltünk. Lehet, hogy egyszerűbb volt a hatalom viszonya az emberekhez, de valahogy sokkal jobban tudtak az írók belekapcsolódni és művekké transzponálni az akkori életérzést. Ma nehezen tudunk olyan alkotást említeni, amely ilyen átfogó képet tud adni a magyar társadalomról” – vélekedett Radnóti Zsuzsa.

A beszélgetés végén Horváth Péter felolvasta Szakonyi Károly egyik legújabb novelláját, a Könnyű lakomát, amelynek szereplői, a potrohos, nyugalmazott bíró, a lap nélküli lapszerkesztő és a kiadó nélküli költő, ínyenc ételekről, italokról vitatkoznak, miközben a legegyszerűbb magyaros ízeket falatozzák, kortyolják. A záró bekezdés így hangzik:

„Addig jó, amíg az ember élvezni tud ételt, italt… – dünnyögte a szerkesztő. – Ízek harmóniája? Az élet harmóniája, barátaim!”

Ebben maradhatunk, isten éltesse sokáig Szakonyi Károlyt!



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT

Jennifer Aniston megmutatja, milyen a halál kapujában covidosnak lenni

A The Morning Show második évada több, mint ütősen ér véget. Inkább egy arculcsapás.

Link másolása

hirdetés

Anno írtunk az Apple TV+ első nagy dobásáról, a The Morning Show című sorozatról, melyben egymás mellé állt a televízió és a mozi két nagy (üzlet)asszonya, Reese Witherspoon és Jennifer Aniston a főszerepekben. Két reggeli műsorvezető bőrébe bújva mutatták meg, milyen az, amikor kipukkad a lufi, és előkerül, majd a nagyközönség előtt lejáratódik a #metoo nagy botrányhőse a televízió berkein belül, a nagyszerű Steve Carellel a nagyképűen vadászgató ragadozó szerepében.

Megmutatták a #metoo legsötétebb oldalát, az áldozathibáztatást, az öngyilkosságba sodródást, a tévékamerával szemben ülők közösségi médiának való teljes kitettségét.

A második évad első részét látva is megírtuk, mennyire hátborzongatóan erősen indult a szezon, hiszen finoman beharangozta a sorozat, hogy most pedig jön a huszonegyedik század nagy villámcsapása, a világjárvány. És mostantól apróbb, majd egy nagyobb spoilerek segítségével el is mesélem gyorsan, miért érdemes megnézni ezt az évadot, mert odavág.

Érdekes, hogy a tévéműsor életébe ugyanúgy lopakodik be a vírus, mint anno a miénkbe, és

hirdetés
nem tudja a néző úgy végigkövetni ezt az évadot, hogy ne jusson eszébe, hogy aha, 2020 február, hol is voltam akkor, mit is csináltam... és az évad, mivel nem egy egész év eseményeit öleli fel, még csak el sem jut addig, hogy lássuk, mekkora a pánik bolygószerte.

Persze azért betekintünk egy kórházba, ahol már mindenki összevissza futkos, és a folyosókon fekszenek a betegek, de a legbizarrabb az, ahogy végignézzük, mekkora hibákat követnek el a hírszerkesztők, amikor a járványra nem fókuszálnak kezdetben megfelelően. Csak egy influenza.

Olaszország is fontos helyszín, itt bújt el az első évad szexuális ragadozója, Mitch Kessler (Steve Carell), aki miután összeomlott, megpróbálja felépíteni magát romjaiból, egy dokumentumfilmes segítségével aki hogy, hogy nem, elkezdi megszólaltatni a kamerája előtt.

Így bújik át a #metoo-szori letisztultabb, több aspektus narratívája a második évadba finoman, ugyanakkor Carell szála is megdöbbentően - és írói szempontból merészen -, ugyanakkor logikusan alakul.

Ugyanakkor Aniston, azaz Alex Levy, a nárcisztikus tévésztár szála is ide kapcsolódik, hiszen leginkább azért nem rejtegetheti a tévé vele kapcsolatos belső titkait, mert egy botránykönyv címlapjára, és oldalaira kerül.

A The Morning Show-nak vannak kicsit érzelmileg túltolt pillanatai-fordulatai, de szerencsére a jól megírt párbeszédek átsegítik ezen. Ugyanakkor az évad legfontosabb és társadalmi üzenet szempontjából is leghatásosabb pillanatai azok, amikor Jennifer Aniston Olaszországból - honnan máshonnan, 2020 elején - hazatérő karakterét pozitívra tesztelik.

Az epizód innentől bekeményít: láthatjuk, milyen az, amikor a pokol éget belülről valakit a szenvedéstől, amikor nem tud felállni a kád mellől, mert csak hányni tud, és a földön fetreng a kíntól.

Amikor a halál közelsége emberibb döntésekre és kommunikációra kényszeríti. Hogy ez hogy ér majd össze a The Morning Show-val - mert persze össze fog, hiszen a reggeli műsor készítői mindent, szó szerint MINDENT - megtesznek a nézettségért, maradjon meglepetés. De érdemes megnézni. Anistonnak is respect, mert végső monológjában picit olyan, mintha a saját életéről beszélni, amikor szimbolikus középső ujjat mutat be a közösségi médiában céltalanul trollkodó tobzódóknak.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT

„Míg a gyengébbik nem tagjai csak picsogtak, a nők megjavították a tetőt” – megnéztük a Farm VIP első adását

A Farm VIP tulajdonképpen egy paraszt Survivor, szerethető Gáspár Zsoltival, kényes városi ficsúrokkal és kemény csajokkal.

Link másolása

hirdetés

Vegyes érzésekkel fogadtam, amikor kiderült, hogy írnom kell a Farm VIP-ról. Először is, azok az ismerőseim, akik már az X-Faktor kritikákért is leszúrtak, most bizonyára törölnek az ismerőseik közül.

De ezen kívül nem sok jót láttam a dologban, inkább feladatnak tekintettem, mint kihívásnak. A végére azonban arra jutottam, hogy egész szórakoztató tud lenni a maga módján.

Azok kedvéért, akik hozzám hasonlóan eddig nem sokat tudtak (értsd: semmit) erről a műsorról: ez afféle paraszt Survivor, ahol a celebeket nem egy trópusi szigeten zárják össze, hanem Gáspár Zsolti tanyáján. Nem olyan menő és egzotikus, viszont előnye, hogyha nagyon besokallsz, akkor akár két lábon is haza tudsz jutni, nem kell úsznod vagy repülnöd hozzá, ráadásul az életedre veszélyes élőlények száma is sokkal kevesebb –

ha nem számoljuk Győzikét, de mivel Zsolti és a bátyja mostanság haragban vannak, kicsi a sansz rá, hogy feltűnik.

Akárcsak a Survivorben, itt is két celebcsapat küzd meg egymással, a pirosak és a sárgák. A háttér sztori az, hogy Gáspár Zsoltinak nagyon menne a gazdaság, tele van megrendelésekkel, de elfogyott az áru, nincs munkás, ezért melósokra van szüksége, akik megtermelik neki az eladható élelmiszereket.

hirdetés

Ezek a melósok lennének a celebek, és hát azt kell mondanom, mindenki jobban jár, ha a celebek celebkednek. Azt is meg kell csinálnia valakinek, és legalább addig sincsenek láb alatt.

Na de ne szaladjunk ennyire előre. Ismerkedjünk meg a szereplőkkel. Némelyikkel szó szerint meg kellett ismerkednem, nagy deficitem az efféle showknál, hogy nem követem napi szinten a bulvárt, ezért a mostani hírességek feléről fogalmam sincs, kicsoda.

Gáspár Zsoltit ugyan ismerem, de azt nem tudtam, hogy már ő is tévés személyiséggé lépett előre. Gáspárék valódi celeb dinasztiává nőtték ki magukat, de azt kell mondanom,

a Farm VIP első epizódja alapján Zsolti lényegesen szimpatikusabb, mint a testvére.

A másik műsorvezető Demcsák Zsuzsa, mert hát Zsolti jópofa, meg fain, de azért csak kell oda valaki, aki ért is a tévézéshez.

Lássuk a piros csapatot!

Bódi Sylvitől megtudhattuk, hogy ő már egy ideje vidéken él, mert elege volt a városi nyüzsgésből, a partikból, szóval lényegében úgy panaszkodott, hogy dicsekedett.

Schmuck Andor egy valamihez kétségtelenül nagyon ért: ahhoz, hogy eladja magát. Délután már izzott a Facebook oldala, több médium is megírta, hogy Andor megsérült a forgatáson, és orvosi segítségre szorult. Az történt, hogy a csizma kitörte a lábát, ami nem hangzik olyan vészesen, de mint kiderült, a cukorbetegsége miatt nála ez komolyabb problémát tud okozni.

Az előző szériához képest újítás, hogy mindkét csapatban van 1-1 pár. A pirosaknál Jolly és Szuperák Barbi.

(Ti tudtátok, hogy Jollyt valójában Zolinak hívják?)

Kammerer Zoltán állítólag a Farm kedvéért hagyta ki az olimpiát, amit én azért nem hiszek, de jól hangzik. Zoltán azt is elmondta, hogy szeretne felnőtté válni, kilépni a sportolói burokból. (Nem tudom, mit adtak be neked Zoli erről a műsorról, de szerintem átvertek.)

Singh Viki (a Rising Star egykori csillaga), Fehér Holló zeneszerző (esküszöm, így hívják, és ezt csinálja) illetve Nagy Noémi (luxusfeleség) tette teljessé a piros teamet.

No de jöttek a sárgák. Erdélyi Mónika bizakodó volt (akiről Fehér Holló és Nagy Noémi közölték, hogy gyerekkoruk (!) nagy ikonja – remélem, Mónika ezt nem hallotta).

Oláh Gergő arról elmélkedett, hogy volt olyan időszak az életében, amikor egészen hasonló körülmények között élt a családjával (ehhez képest elég hamar összeomlott, mikor kiderült, hogy nem lesz éjszakára ágyikó).

Papadimitru Athina a lovakat szereti, jurtában lakik, szóval, ha valakiről,

róla feltételezhető volt, hogy nem fog összezuhanni egy farmon.

A sárgák szerelmespárját Gyepes Gábor és Póth Dia alkotta.

Buzás Dorottyáról, szégyenkezve bevallom, sosem hallottam. Mint kiderült, ő az Exatlon 2021 női döntőse, bármit is jelentsen ez.

Henry Kettner is új arc számomra, de miután kiderült, hogy ő vloger és influenszer, nyilvánvalóvá vált, miért.

Heatlie Dávidot viszont ismerem, mert egy rövid ideig együtt hokiztunk. Mielőtt meglepődnétek, nem, nem tudok hokizni, de az ilyesmi engem nem szokott visszatartani. Dávid a Neoton Família Sztárjai dobosa, és Csepregi Éva fia.

Az első adás lényege annyi volt, hogy a két csapat megmérkőzött egy akadályversenyen, amiben eldőlt, hogy a pirosak alhatnak a kényelmes, összkomfortos parasztházban és a sárgák mehetnek a pajtába, amit ráadásul még be is kell fejezni, mert itt-ott lukas a fala és a teteje. (Sajnos a sárgákat képviselő Gyepes-Pót pár elvérzett a feladat legelején, egy Facebook szintű matematikai feladatnál, ahol röfik és pacik helyére kellett volna számokat behelyettesíteni.)

A sárgák viszont nagyon sajnálták magukat, amikor meglátták, hol lesz a szállásuk. Még szerencse, hogy koedukált a csapat, mert míg a gyengébbik nem tagjai csak hisztiztek és picsogtak, addig a nők szépen megcsinálták a tetőt és kitakarítottak.

Minden elismerésem Buzás Dorottyáé, aki hamarabb felszaladt a tetőre, mint hogy én kimondanám: jaj, a derekam!

A fiúknak olyan szörnyű problémáik voltak, minthogy szalmabálán kell aludniuk (a legjobb buli pedig!), nincs fürdőszoba és hát bizony a toalett egyszerű pottyantós wc. Pedig igazi luxusban volt részük. Én legalábbis még nem láttam olyat, hogy valahol lett volna külön női és férfi budi.

Nem állítom, hogy én egy hasonló helyzetben Chuck Norrisként fél kézzel felépíteném a pajtát, megfejném a kecskét és levágnám a pulykákat (vagy fordítva), de legalább igyekeznék hasznos lenni, és nem nyavalyognék azért, mert a tikkasztó nyár közepén pajtában kell aludnom.

Vannak, akik hasonló élményekért még fizetnek is.

Gonosz vagyok, tudom, de ha másért nem, azért mindenképp érdemes követni a műsort, hogy nézzük a városi ficsúrok képét, amint cincérekkel, libákkal és hasonló szörnyetegekkel kell szembenézniük.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

Sír, nevet, belehal – Andrew Garfieldnak már oda is adtuk az Oscart a Tick, Tick… Boom!-ért

A színész olyasmit művel a tragikusan fiatalon elhunyt zseni szerepében, amit csak a legnagyobbak tudnak. Kritika.

Link másolása

hirdetés

A Netflixen látható ez a remekmű, amit nem véletlenül hívok így, és őszintén remélem, hogy jobban megtalálja majd kultikus helyét, mint az életrajzi film főszereplője és művei a saját életében. Jonathan Larssonnak ugyanis nem sok idő adatott, erre utal a film címe is, mely egyik musicalének címe: magyarul anno Robbanás előtt címmel mutatták be itthon színházban. Vagyis a Tick, Tick… Boom! azt az időszakot mutatja be, mielőtt Larson karrierje hatalmasat villanva berobbant volna, egészen pontosan a halála előtti időszakot.

Most ironizálhatnánk Larson stílusához illően: pontosan melyik időszakot is? Hiszen az ember halála előtti időszaka az nem más, mint az élete. Ha ebből a roppantul pesszimistán egzisztencialista szemszögből nézzük. Tehát pontosítok:

azt az időszakot látjuk, amikor Larson épp hamarosan betölti a harmincat, azt gondolja, még semmit nem tett le az asztalra, ő egy senki és az óra csak ketyeg. Sajnos utóbbit jól érezte.

Lássuk, mi ebből az igazság: a számára legfontosabb musicalje, amit ezidőtájt 8 éve írt, épp még mindig nem készült el - de most ennek a csodás filmnek a score-ját, azaz filmzenéjét adja, és egyszerűen fantasztikus, semmi korábbihoz nem hasonlítható. De Larson hírnévre vágyott, sikerre, arra, hogy megmutathassa az embereknek, érti és látja őket.

Ilyen katartikus filmélményben ritkán van része az embernek, én is így éltem meg a Tick, Tick... Boom!-ot, ami nagyrészt köszönhető az egy ideje musicalfan berkekben már übernépszerű Lin-Manuel Miranda rendezőnek, akinek szintén ez az első filmje, ahhoz képest meg pláne le a kalappal előtte. És Andrew Garfield alakításának, akit ha kivennénk a filmből és egy középszerűen jó alakítást tennénk be helyette, egy remek kísérletként látnánk talán.

hirdetés
Mert nemcsak Miranda profi rendezése és egyedi univerzuma teszi nagyszerűvé a filmet, hanem, nekem, színészmániásnak különösen, Andrew Garfield játéka, aki maga Jonathan Larson.

Mindezt úgy éreztem, hogy korábban fogalmam sem volt róla, ki az a Jonathan Larson, csak rémlett, hogy volt egy menő musical, a Rent, de a nevét nem ismertem.

A The Social Network óta vártam, hogy Andrew Garfield kapjon egyszer egy olyan drámai szerepet, amiben minden színét és tehetségét meg tudja mutatni. Garfield egy olyan zsenit ábrázol teljesen lemeztelenedve, aki

szerethető és sajnálatra méltó egyszerre, és minden színészi pillanatával, a karakter művészi állomásainak és komoly alkotói válság-epizódjainak drámájával együtt szó szerint életre kel.

A többi szereplőre csaknem nem is maradt annyi muníció, mint Larsonéra, aki Garfield és a forgatókönyv által beránt minket egy géniusz világába, aki rohan, siet, mert mintha érezné, hogy közel a vég. Hidegrázás belegondolni, hogy a Rent első színpadra kerülésének estéjén jött el érte a halál.

Garfield táncol, énekel, sír, nevet, ahogy Larsson és ahogy a legnagyobb előadók teszik és tették, és megértjük általa és a film által, milyen az, amikor valakinek fontosabb az életénél az, hogy adjon, és hogy alkosson. Annyival fontosabb, és talán Larson utólag megbánta ezt, hogy miközben egyszerre ezerrel él, pillanatokra el is dobja magától az életet, a magánéletet, és olyankor csak ő van és a kotta, meg a zongora. Szó szerint meghal a művészetért (szerencsére ezt a film nem propagálja, nem érezzük, hogy ez menő lenne, csak a szenvedését). Ráadásul nem az öncélúért, hanem a nyolcvanas években, az AIDS tragikus fellobbanási korszakában alkotott és komoly ébresztő-harsonát fújt a társadalomnak. Remélem, magában mindenki megköszöni majd az alkotóknak a vége főcím alatt, hogy készítettek egy filmet erről a kivételes emberről és tehetségről, mert így posztumusz még jobban megismerheti a világ.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

Találd ki, ki lép fel jövőre a Művészetek Völgyében!

Játékos videóval állt elő a fesztivál, a helyes megfejtők közül egyvalaki ötnapos páros bérletet nyerhet.

Link másolása

hirdetés

A Művészetek Völgye egy karácsonyi hangulatú, játékos videóval jelentette be 2022 első fellépőit, amelyben Lábas Viki, a Margaret Island énekesnője, Fekete Giorgio, a Carson Coma énekese, Palágyi Máté, a Bohemian Betyars hegedűs-énekese és Bodor Áron, az Esti Kornél frontembere activityznek. Az egyik feladvány megfejtése azonban a közönségre vár!

A fesztivál szervezői a Facebookon osztották meg karácsonyi videójukat, amelyben kreatív módon jelentik be jövő évi fellépőiket. A videóban a zenészek egymás zenekarának nevét húzzák ki Acitvityben: megtudhatjuk, hogyan néz ki a Margaret Island, az Esti Kornél, a Bohemian Betyars és a Carson Coma elmutogatva, lerajzolva vagy éppen körülírva.

Ők ugyanis már biztosan fellépnek 2022. július 22. és 31. között a Panoráma Színpadon. Az ötödik zenekar megfejtése azonban a közönségre vár, a helyes megfejtők közül egyvalaki ötnapos páros bérletet nyerhet.

A fesztivál karácsonyi akciójában most kedvezményesen szerezhetők be a jövő évi fesztiválbérletek is, amelyek mellé a zenekarok és a Völgy szuvenírjei közül lehet ajándékot választani a fa alá.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: